Ronai and Ronai
AMERIKAI

Orbán tábornok tavaszi hadjáratra verbuvál 2013. október 25. péntek 5:57 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(46)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Orbán tábornok tavaszi hadjáratra verbuvál

Budapest – Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője nyílt levélben szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy október 23-ai beszéde miatt kérjen bocsánatot az ellenzéki szavazóktól. A volt kormányfő azt írta: Orbán Viktor beszéde és a Hősök terén tartott állami ünnepség sokkolta a demokratikus közvélemény jelentős részét. Orbán, mintha egy junta vezére lenne, katonák sorfala között mondta el beszédét, s harcra szólította fel híveit az ellenzék ellen.

Nem pusztán egy demokratikus párt vezetőjeként, hanem a Magyar Köztársaság volt miniszterelnökeként is felhívom a figyelmét arra, hogy hazánk egyetlen közjogi méltósága sem keverheti össze a pártnagygyűlést a nemzet egészének szóló, közpénzből rendezett állami ünnepséggel. A kormánypárt hívei nem egyenlők a nemzettel, Orbánország pedig nem egyenlő Magyarországgal – olvasható a levélben.

Bajnai Gordon hozzátette: a Fidesz “egyelőre nem állampárt”, és még a Fidesz örökös elnöke sem lehet Magyarország örökös miniszterelnöke.

Az Együtt-PM vezetője szerint sokakban viszolygást, egyesekben pedig félelmet keltett, hogy a miniszterelnök katonai díszsorfal előtt tartotta meg beszédét, ami “1956 ünnepén ízléstelenségnél is több”. “Magyarországot nem katonai junta vezeti, Ön pedig nem vezénylő tábornok: a demokratikus hatalom megszerzéséhez és megtartásához nem fegyverekre és katonákra, hanem a nép többségének támogatására van szükség” – olvasható a nyílt levélben.

Bajnai Gordon szerint a legnagyobb felháborodást az okozta, hogy a kormányfő “ismét kizárta a nemzetből” azokat, akik elégedetlenek a politikájával, majd “arra tett kísérletet, hogy politikai vetélytársainak egy részét kiátkozza a demokratikus közösségből, ’56 örökösei közül”.

Ezzel szemben – folytatta Bajnai Gordon – a Magyar Köztársaság 1956 szellemi örökségére épült fel, minden demokratikus párt, amely ma a választók képviseletéért verseng, 1956 örököse. “Se joga, se alapja nincs arra, hogy bármelyik politikai vetélytársát a gyilkosok leszármazottjaként bélyegezze meg, az pedig egyenesen szégyenteljes, hogy bármelyik demokratikus politikai erőről olyasmit állítson, hogy az, ha tehetné, a tömegbe lövetne” – címezte szavait Orbán Viktornak az Együtt-PM vezetője.

Szavai szerint “ez a gyűlöletkeltő beszéd egy demokratikus párt elnökétől sem fogadható el, az azonban, hogy ezt miniszterelnökként, a nemzetet képviselve mondja el valaki, a szabad Magyarország talán legnagyobb botránya”. “Kövesse meg a nemzetet és kérjen bocsánatot az ellenzéki szavazóktól, akik a magyar nemzetnek éppúgy teljes jogú tagjai, mint az Ön hívei” – szólította fel a kormányfőt Bajnai Gordon.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.4/5 (28 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +33 ( 41 szavazatból)
Orbán tábornok tavaszi hadjáratra verbuvál, 4.4 out of 5 based on 28 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(46)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

46 Reader’s Comments

  1. Ja-ja, en mar lattam is, ahogy Orban rohant bocsanatot kerni…
    Bajnai ur! Ugy gondolja, megmondta a frankot?
    Potcselekves ez, dragajo Bajnai ur. Potcselekves!
    Nem pedig az igazi tennivaloja/tennivalojuk…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (24 szavazatból)
  2. Elkésett Bajnai ezzel a levéllel! Orbán arra sem vette a fáradságot, hogy válaszoljon neki! Ahhoz is gyáva, hogy saját szavaival adjon cáfolatot a Bajnai levelére. Mert nem tud. Mert igazak a Bajnai által felemlegetett vádak!
    Helyette arrogánstóni potyogott valami érthetetlen hülyeséget.
    .
    Elkésett azért is, mert engedtek a fidesz által immár szokásossá vált állami ünnepség kisajátításának. A legnagyobb hiba volt ezt az utolsó lehetőséget elhalasztani az ellenzéknek!
    Nem külön színpadon kellett volna előadni a saját álláspontjukat, hanem az állami ünnepségen hallatni a hangjukat: Zúgni kellett volna az Orbán takarodj-nak! Írtam máskor is, hogy gyávaság lesz nem ezt tenni.
    Ha Orbán tudja hogy az ellenzék is ott lesz, akkor nem mert volna ilyen beszédet elmondani sem!
    Úri emberként ezekkel nem szabad viselkedni, csak az ő módszereikkel lehet ellenük tenni valamit. Még ezt sem értik!
    Akkor mit vár egy nyílt levéltől Bajnai? Hogy bocsánatot fog kérni Orbán utólag az ellenségnek nevezett ellenzéktől? Buta fiú…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (32 szavazatból)
  3. Rövidesen ismét úgy kezdődnek majd a hirek: Párt és állami küldöttség utazott a baráti…..

    Már ahol hajlandóak fogadni őket.

    topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (26 szavazatból)
  4. Azer talán nem baj, hogy megírta…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (36 szavazatból)
  5. Igazad van bumburi!
    .
    Ha a Hosok teren allami unnepseg volt, akkor oda kellett volna jelentkeznie szinpadra lepesert/megszolalasert az ellenzeknek!
    Mert demokraciaban erre kellene, hogy legyen mod…
    Es ott nem az “osszenemfogasrol” kellett volna beszelni, hanem megemlekezve 56-rol, parhuzamot vonni az akkori es a mai aktualitas kozott…
    .
    Nyilvan Orban ezt nem engedte volna meg, na akkor lehetett volna a diktatura megletenek tenyet ezzel is vilagga kurtolni !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (21 szavazatból)
  6. Úgy tűnik igazam volt amikor azt mondtam, hogy Orbán egyre keményebben, egyre erőszakosabban és egyre ésszerűtlenebbül reagál a stresszhatásra.
    Nem ismer hátralépést, nem ismer rugalmasságot, sőt még annyit sem amennyit minden katona tud, a “lépést válts”-t.

    Tehát érdemes tovább fokozni rajta a nyomást. Nem azzal ami a legjobban fáj neki, hanem amire allergiás. az allergiaroham ölni képes, sokaknak elég egy porszem, vagy egy csepp akármi amire allergiás. Orbán garantáltan túl fog lőni a célon, mert olyan beállítottságú és már olyan helyzetbe manőverezte magát, ahonnan neki más kiút nincs.
    .
    Olyan ez mint amikor az autóval behajt egy keskeny egyirányú utcába. Megfordulni nincs már hely, az ellenkező irányban kimenni nem lehet mert mögötte az autósor, hátramenetbe kapcsolni és hátrafelé menni vagy leparkolni a keskeny úton nem lehet mert az veszélyezteti a pártprogramot a rablás fosztogatás lebukásának veszélyét rejti magában. Mást nem tehet, gázt ad és nekirohan a falnak. Azaz folytatja amit eddig tett még elszántabban amíg túl nem lő a célon.
    .
    Ha túllő a célon azt mind a magyar állampolgárok, mind a nemzetközi közvélemény észreveszi és a következményei meglesznek. Vagy veszít a Fidesz vagy a belső tagok leszámolnak a pártra veszélyessé vált őrült vezérrel.
    .
    Időzítést tekintve most jött el az ideje baromi nyomás alá helyezni a háborodottat.
    Egy biztos, normális reakció nem várható tőle és az ésszerűtlen erőszakos őrültségeiből az ellenfelei, Fideszen belül is, csak profitálni fognak.
    .

    Uraim ideje begyújtania rakétákat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (36 szavazatból)
  7. Egy óvatos kritikus….pedig az ország gazdasági helyzete megkövetelné a reális beszédet!
    A maszatolás megy minden téren, de legalább nem sikerről hablatyol a KT vezetője, amikor a jövő évi költségvetésről beszél!
    -
    http://www.stop.hu/kommentek/index.php?forum_topics_id=476633&database_name=articles&database_id=1188466&forum_forbidden=0&subcategory=gazdasag&no_results_total=12&lstresults=1

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  8. Ez is siker? Ebből a felmérésből lehet megérteni, hogy miért nem moccannak az emberek, ha tüntetések vannak!
    -
    http://www.stop.hu/gazdasag/jobbanteljesitunk-orszag-polgarai-ket-het-alatt-ehen-halnanak/1188593/
    -
    Eagle, ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
    “Uraim ideje begyújtania rakétákat.”
    -
    A kormány sikerpropagandájáról: ők tudják csak igazán a valóságot az ország helyzetéről, mi csak valamicskét látunk belőle – és ők már ezért fütyülnek az erdőben…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  9. Mindössze két megjegyzés:
    Jó levél, kár, hogy az ismert közelmúltjával megterhelt Bajnai írta.
    “Ha tehetnék, megint a tömegbe lövetnének” gyönyörű beismerése annak, hogy a 2006-os csőcselék kormányozza az országot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  10. “”Mozgósítás,,. Csatasorba állás,,. mi a következő parancs?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  11. Bajnai Gordon jól tette, hogy ezt megírta.
    Ezzel szemben értetlenül és dühösen állok a DK alelnökének nagyvonalú állásfoglalása előtt:
    http://www.hirhatar.hu/hir/orban-elarulta-a-szabadsagunkat
    Molnár Csaba szerint “A Demokratikus Koalíció nem kíván minden elhangzott hazugsággal vitába szállni”.
    TESSÉÉÉK??
    Elhangzott egy velejéig fasiszta, hazugságoktól és csúsztatásoktól hemzsegő beszéd, egy egész ország hallotta, és a DK nem kívánja ezeket vitatni??!!??
    Nem kívánja vitatni, amikor éppen ellenkezőleg: ízekre kéne szedni és tételesen elmagyarázni és cáfolni? Ettől kéne hangosnak lennie az ellenzéki sajtónak (annak a picinek) HETEKIG, HÓNAPOKIG! Nem lenne szabad hagyni, hogy ennek a beszédnek a mérge ott üljön az emberek fejében és zavartalanul hasson!
    Ehelyett a DK úgy véli, elintézheti a dolgot egy nagyvonalú, minden részleten átsikló GENERÁLSZÓSSZAL?
    Ennyire futja az ellenzék legreményteljesebbnek tűnő pártjától? Szerintük egy alapos elemzés és értelmezés felesleges? Nem tudják, hogy az emberek, az nagy tömegű bizonytalanok szavazatának megnyeréséhez a meggyőzésükön át vezet az út? Hogy ezt a baromi nehéz, aprómunkát nem lehet megúszni? Hogy az igazság hegyeket képes megmozgatni, de csak akkor, ha KIMONDJÁK?
    Egyszer (kicsit humorizálva) azt írtam, hogy a DK-ra szavaznék, de csak akkor, ha nem indulna.
    Nem szeretném, ha ezt vissza kéne vonnom.
    Pedig Molnár Csaba nyilatkozata efelé taszigál.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (23 szavazatból)
  12. Ego
    Erre írtam én még aznap, hogy visszhang nélkül maradt.
    Kétségbeejtő!!!!
    Innen üzenem a DK-nak.
    Vagy felveszik a kesztyűt ez ellen a náci megnyilvánulással szemben, vagy végük! És nem csak nekik, mindannyiunknak…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (24 szavazatból)
  13. … orbán addig vergődik, amíg Berliben kilövési engedélyt nem adnak rá,
    azután megy majd a börtönbe a többi komájával együtt

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (23 szavazatból)
  14. bumburi (2013. október 25. péntek 09:19)
    Azt megértem, hogy a DK erőforrásai korlátozottak és hogy okt. 23-a sok erejüket lekötötte. De a vakság netovábbja nem látni, hogy az egész “ünnep” eltörpül amellett, amit Orbán mondott. Nem látni azt, hogy nincs fontosabb dolguk, mint ezt a beszédet elemezni és cáfolni. Nem látni azt, hogy most dől el és ezen dől el, mit ér a DK.
    Ha olvasnak itt DK-sok, nekik (is) mondom: ez a mulasztás nem pótolható be hetek vagy hónapok múlva. Ezt vagy most mondják el, vagy soha. Már ma is későn van, de egy hét múlva mindegy lesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  15. bumburi, ego, nagyon igaz, ízekre kellene szedni a förtelmes szónoklatot, amely sokadik megerősítése annak, mi várható, ha az ellenzék továbbra is ilyen lagymatag marad.
    Beléptünk abba az idősávba, ahol minden nap éveknek számít!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  16. Én értem a DK viszolygását. Nem nagy öröm egy vödör takonyban turkálni. De hát, ahogy itt köztársaim is kifejezték, ez elkerülhetetlen. Nagy levegő, orrot befogni, aztán merülés!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (22 szavazatból)
  17. A kampány elindult!
    Kezeljük tényként azt, hogy történjék bármi, és nyerje a választást bárki érdemi változás nem lesz! Egy ilyen ellenzék akik már előre azon osztoznak, hogy ki milyen szerepet fog betölteni egy esetleges választási győzelem esetén, akik ilyen nyílt levelet írnak, éppen úgy alkalmatlan az ország írányitására, mint a jelenleg regnáló banda. Sajnos azt kell látni, hogy a most ellenzéknek magát beállitó tömörűlés épp úgy pusztán hatalom gyakorlásra vágyik mint azok akiket leakarnak váltani. Mindezt olyan kommunikációval mintha a kormány rendelné ezt tölük. Van értelme ebben egyáltalán bármi féle ésszerűséget keresni? Elképzelhető az hogy valaki ilyen modón óhalyt választást nyerni? Vagy csak gyenge probálkozás az egész ahol a szereplők sem tudják magukat komolyan venni? Kérdések tömege merül fel és vászok meg nincsenek. Személyszerint én már csak egy kérdést teszek fel magamnak érdemes itt választani?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  18. egy ilyen lerobbant hadsereggel sokra nem megy !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  19. “A gylkosok leszározottjai.”
    Én ugytudom a fenti szavakat kimondó apja práttitkár vólt.Akkor ö is leszármozottja a gyilkosoknak????
    Eagle.
    Sajnos a magyar államolgárok “nem vesznek észre semmit.”Igy nem lesz következmény sem.De,ha mégis lesz az a demokrácia maradékának a teljes feklszámolása lesz.A most még a fegyverüket láboz tevő katonák netán lőni is fognak.A célpont pedig nem a “békemenetelők ???” lesznek.
    Egyébként nagy szomorusággal láttam,hogy azok a bizonyos menetelők milyen sokan voltak.Az a gondolat jutott az eszembe kérdésként,hogy ennyi hüje ember él a jobb sorsra érdemes hazánkban?Mikor fog az ellenzék ennyi embert összeterelni?Ha nem hallják meg a Mesterházi gyülésén skandáló tömegek hangját és nem szánják el magukat az összefogásra,még azt a keveset is elveszitik ami most van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  20. Orbán Viktor teljes anagrammája: vir tábornok
    (vir=erő körülbelül)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  21. Szegény Bajnai el van tévelyedve! Demokratikus párt? Nem állampárt, meg nem örökös miniszterelnök? Hát nem világos, hogy ez az elmebeteg törpediktátor azt hiszi, hogy innen kezdve sohatöbbé nem veszi el tőle a hatalmat? Ha meg már túl öreg lesz, akkor törvényileg megemeli az átlagéletkort.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  22. A baltás gyilkos cinkosa nem lövetne., Nemhát, hanem a talpasait küldené oda garázdálkodni. (Mert most ilyenek az erőviszonyok.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  23. Eagle 7,44 !
    *
    Orbán egyre tervszerűbben tereli az eseményeket egy újabb polgárháború felé.
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  24. Vontolla !
    *
    Mi köze Bajnai “ismert” múltjának Orbán felforgató és militáns kijelentéseihez ???
    Ne keverd a szezont a fazonnal ! Inkább térj tárgyilagosan a tárgyra !!!!
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  25. ProTestOrr !
    Nem érvényes anagramma, mert nem született névből tevődik össze, az ugyanis Orsós.
    Na erre keress egy fatális egyezőséget !!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  26. Kedves Kordon Blued, pontatlanul idéztél, értelmeztél! Bajnai KÖZELmúltjára utaltam, arról a tévútról, amelyre a tavalyi 23-i jó beszéde óta tévedt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  27. Rendes srac ez a Gordon, a gazdasaghoz is ert, de hogy ennyire naiv legyen, nem is gondoltam.
    OV mar atgazolt egy orszagon, most celpont az Unio. Pont ez fog elnezest kerni…? Ugyan mar. Nem ert mast, csak az eröszak nyelvet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  28. Cöfröfös békemenet, harcra hívó szónokkal!
    Magyarországot körbekerítette az OPNI!
    -
    foreigner
    “Nem ert mast, csak az erőszak nyelvet.”
    Nekem mindig a Bud Spencer filmbéli Anulu jut eszembe, aki a kardjával folyton harcolni akart, kapta a pofonokat, kifeküdt, aztán leporolta magát és jelentkezett az újabb pofonért!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  29. Vontolla !
    Kösz’ és bocs’ !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  30. Felhívás a kint dolgozó magyarokhoz:
    http://www.stop.hu/belfold/koszonjek-meg-orbannak-a-szavazofulkebe-hivjak-a-kulfoldre-vandorolt-magyarokat/1188934/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  31. "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    .
    Odafelé, menetben a MOL-INO hordozói – Bencsik, széles, Byer talán még Hernádi is álruhában, stb -, idézve a Kossuth nótából azt énekelték:
    “… ha mégegyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni ! …”
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  32. Kerpács Winnetou

    2011-ben a mai hatalom hozott egy olyan visszaható, jogellenes törvényt, ami a mai napig a korkedvezményeseket , rokkantakat sújtja itthon! A nyugdíj nevének elvétele, a több, mint 16 %-os adó kiszabása és a rokkantnyugdíjak eltörlése !
    Ezek a családok, még sok helyen átlagosan 6-an is élhetnek ! Két nagyszülő, két szülő és a két gyerek ! Akár az anyától, akár az apától vette el a mai kormány a 16 %-ot, a családtól vette el és jogtalanul, visszamenőleges hatállyal! Az ilyen családoknál nem lett elfelejtve, hogy ezért a jogtalan tettért az egész család megélhetése rosszabb helyzetbe került a Fidesz. miatt !!! Ezek a családok az átlagostól is nagyobb árat fizettek a Fidesz 4 évéért és ők látni sem kívánják ezt a tömörülést a hatalom közelében sem! Úgy sejtem legalább 50.000 embertől vettek el így pénzt, ha azt 6-al szorzom, mert a nagyszűlőknek is pénzt kellett adni a gyereküknek a családi kassza kiegészítéséhez, akkor az 600 ezer ember ! Ehhez jönnek még a társadalmi osztályok, rétegek, akikbe a Fidesz jócskán belerúgott! Ráadásul a fegyveres szervek is ehhez a táborhoz tartoznak, mert nekik pedig már hosszú évek óta bérstop van!
    Nagyot téved a Fidesz. ha azt hiszi, hogy annyira szeretik az emberek!!!
    Mára már rájöttek többen is, hogy amit adott bal kézzel, azt duplán vette el jobb kézzel a néptől! Hiába harsogta a Kossuth rádión át a jótetteit !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  33. ez most off.
    Azt hittem, van már fent cikk arról, hogy miket is hadovált össze Debrecenben a Nemzet csiKósa.

    “Idefigyelj, Lajos,
    ez néked kicsit magos,
    és sok az áthallásod már!”
    ..
    Kósa Lajos
    ..
    Kósa Lajos gyógyszert venne,
    mert a régi elgurult;
    már eddig is húgyagyú volt,
    de most végleg megzápult.
    ..
    Nem elég, hogy a Führere
    mindenfélét delirál,
    most még ez az idióta
    összevissza hadovál.
    ..
    Viktor seggében a fejed!
    Nem jó ez így, Lajoska!
    Húzzad végre ki belőle,
    s emeld büszkén magosba!
    ..
    Attól még szarházi maradsz,
    de legalább önálló…
    gondolatod is lehetne,
    ha nem is ellenálló.
    ..
    Ötvenhatos forradalom!
    Arról kéne beszélni,
    nem nemzeti ünnepünkön
    a baloldalt ekézni.
    ..
    Levitézlett kommunisták
    ülnek ott a fideSS-ben,
    meg selejtes párttitkárok…
    Szólj bátran, ha tévedtem!
    ..
    Azt mondod, nem baloldali
    a köpönyegforgató?
    Csak könnyedén cserél elvet,
    ha sok pénzre váltható?
    ..
    A népünknek nem érdeke
    a fideSS-rémuralom,
    kell viszont egy polgárbarát
    demokrata hatalom.
    ..
    “Magyar vagyok, nem fideSS-es!”
    Tudod, hogy ez mit jelent?
    Nem azt, amire te gondolsz
    nem egy nemzetidegent:
    ..
    felelősen gondolkodót,
    ki félti az országot
    többek között attól, hogy ti
    végleg kifoszthatjátok.
    ..
    Nem vagy te egy Kövér László
    – bár nem állsz messze tőle! -,
    ő egy ilyen “flúgos futam”;
    tanulhatnál belőle,
    ..
    hogyan nem szabad beszélni
    felelős vezetőnek,
    és még attól sem kell félned,
    hogy miatta lelőnek.
    ..
    Egyvalamitől kell félned!
    Úgy hívják, hogy magyar nép!
    Megeléglik országlástok,
    s egész bűnbandád lelép.
    ..
    Politikai pályáról
    nem kell többet álmodnod;
    ellenben a bíróságon
    lesz mit magyarázkodnod.
    ..
    Ezerötszáz év fejenként!
    Az néz ki a bandádnak,
    ha majd mindannyiótokat
    bíró elé citálnak.
    ..
    Az ország meg fellélegzik:
    eltüntek a gengszterek,
    nem trógerek kormányoznak,
    hanem ismét EMBEREK.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  34. Kerpács Winnetou

    A “békemenetről!” A filmstúdióban megvannak a felvételek, hogy tapsolt a nép Rákosi Mátyás kijelentéseire és nem csak félelemből, sokszor egyetértésből szólt a taps! Ezek “Isten-királyságok” voltak. Éltek a fáraók idejében, éltek Sztálin idejében, élnek Észak-Koreában és íme, élnek nálunk is!
    Mi adja a Fidesz-i összetartozást, a tapsot? Egy részénél a félelem, ahol az állásvesztés végső döfés lenne a családnak. Van ahol a zsíros állás, vagy a személy, család helyzetbe hozása. /föld, trafik, kiemelkedő bér/ vidéki polgármesterek és hatalmaskodásaik. A médián át, folyamatosan hangzó agymosás és történelmi tanulmányaink során tanított folyamatos idegenektől való elnyomás! /kuruc-labanc háború, török leigázás, osztrák elnyomás, világháborúk, orosz elnyomás /idegeinkbe is beitatódott volt valóban, hogy valaki mindig ült rajtunk eddig!!! De véget ért!! Mára Európa országai szabadok!!!
    De ezt az évszázadoki csatát Orbán szavakban, harcra buzdító üzeneteiben folytatni akarja, mert ennek van toborzó, összefogásra invitáló, riadóztató hatása! Beszédeit érzelmiekben igyekszik felfűteni főnevekkel próbál mozgósítani, (amit média szakértők állítanak össze neki)” haza”, “család, “nem hagyjuk” , “nem adjuk ” tüzeli a híveit, hogy csak Ő lehet a nép vezetője, csak Ő viheti győzelemre az ország ügyét. Ami pedig a kormányzásának hozzá nem értéséből adódott, azt letagadja, kiforgatja.! /Tavaris – Tavares jelentés/
    A sunyiság jele, hogy háttérből irányíttatja az adókat és (mindent) a népre kivetendő terheket, amelyek úgy vannak kitalálva, mintha nyugatról érkeznének, bankok és tőke kihelyezőktől, befektetőktől! Ők a gonoszok !!
    4 év úgy ment el, hogy a befolyt pénzünk lesz a kettős állampolgárok díjaztatása, hogy ezt az államhatalmat a megvásárolt szavazataikkal tovább tudják vinni, további szegénységet, káoszt, kilátástalanságot fenntartva!
    Nem volt Magyarországon még soha véres forradalom! (mindig külső hatalom állt a csaták mögött, Még Dózsa idejében is a török miatt kaptak fegyvert a parasztok)
    Van egy indián mondás: ” Ami volt, az lesz is, ami nem volt, az is bekövetkezhet!” Itt az olasz Duce, a Piazza Lorettón egykor látottakra, vagy Ceausescu pályájának befejezése adhat intő példát, mert mind a kettő autokrata és diktátor volt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  35. Ez a felszólítás – az általam nem különösebben kedvelt – Bajnai részéről egy igen tökös megnyilvánulás volt. (Törlök néhány fekete pontot.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  36. Leszegényített, lebutított emberek kellenek, akiknek a harcot a mindennapi megélhetésük jelenti.
    Küzdeniük kell és akkor nem érnek rá a politikával foglalkozni!
    Az ingyé’ pályinka is megtette a hatását, a tűzifa és mobil is, a demokrácia nem érdekli őket, nem hősök akarnak lenni, csak megélni szeretnének, a baj csak az, hogy bármi áron…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  37. Kerpács W.
    A főistenük meg van, mint a mellékelt linkből kiderül.
    http://www.hirhatar.hu/hir/istenkaromlas-a-bekemeneten

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  38. Kettős beszéd, amit megengedtek az EU vezetői a 3xbóvlisnak, nagyon butáknak nézve ezzel a magyarokat.
    -
    http://www.stop.hu/kommentek/?forum_topics_id=476924&database_name=articles&database_id=1188983&forum_forbidden=0&subcategory=belfold&lstresults=1

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  39. Itt az újabb Zellenség:
    .
    http://www.atv.hu/kulfold/20131027-sved-kozszolgalati-televizio-magyarorszagon-a-legnagyobb-az-idegengyulolet
    .
    - És rá a jellemző orkbánsztáni pofajártatás. Nem ám, hogy esetleg bennük van valami hiba, ezért mondja már a civilizált világban mindenki, hogy igen, valami ilyesmi a helyzet – nem, hanem AZONNAL kérjenek bocsánatot, magyargyalázás, stb.
    .
    A svéd állami TV minderre a lehető legjobb választ adja: megismétli a műsort.
    .
    Rettegj, Svédország, ezért elér OrKbán bosszúja! Nemsokára szembesülsz a magyar Őserővel, oszt akkor jónapot, :))))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  40. Végzetes baj lehet, ha a “tavaszi hadjárat” készületlenül fog érni benneteket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  41. Giap
    Igazad van. Mint Gonoszkának…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  42. Ide is beteszem!
    Ide is beteszem!
    Ferinek nem ennek a két embernek kéne már üzennie, hanem a magyar népnek!
    Állampolgári engedetlenséget, vagy bármit, amivel bezavarhat a kormány jövendőbeli ténykedésébe.
    Nem veszik észre, hogy már most is mindent megenged magának a kormány, csak most még”lájtosan”,hogy az emberekben a veszélyérzetet elaltassa?
    Nem veszik észre, hogy ez a két megvett ember csak az orbáni totális diktatúra kibontakozása végett van tartalékra állítva, de annyira, hogy inkább felvállalják a normális többség általi hülyének nézését?
    Gyurcsány már ismerhetné Szanyit annyira, hogy ez a penetráns gyűlöletbeszéd a részéről valaminek az előfutára?
    Ébresztő!!!!
    Vagy felismerik a kibontakozó aljasságot a jobboldal,és e két személy részéről, vagy kiteszik a normális többséget egy ma még elképzelhetetlen brutális diktatúrának, amit semmi meg nem állít,ha bekövetkezik!!!
    Vegyék már végre tudomásul, hogy a totojázás ideje lejárt! Orbán bármikor képes beindítani a rakétáit,(pribékjeit) ha a hatalomról van szó!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  43. bumburi,
    konzultálunk némi rizspálinka mellett. (Csak nem bírjuk úgy, mint régen. DDD )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  44. Láttátok a vezért amikor a kamera hátulról mutatta ?
    ő magyar? Még az állatkertben sem lehetne megfelelő pónilovat
    találni ami megfelelő lenne neki. Valószínű a a nadrágját
    is hordón vasalják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  45. bumburi 2013. október 27. vasárnap 10:45
    .
    Emlékszik még erre az írásra? Bartus László: A pápai gyors 2013. október 14. hétfő “Október 23-án saját színpadon kellett volna bejelenteni a bojkottot.”
    .
    Emlékszik még mit írt erre? – én igen!
    “Megalkuvás! Amit nem akarok elhinni, hogy megtesz!
    Neki van más útja! Innen kérem, NE TEGYE!!!”
    .
    Megtette!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  46. oldster
    Igen, emlékszem. Kiábrándító volt.
    Ennek ellenére egy hülye érzés még mindig van bennem, hogy megvilágosodik.
    Itt írtam fentebb,amit elvárnék ezután.
    Már ezt is közömbösítette a Klub rádiós Aratónak írt levelében.
    Nem tudom hogy ez az ember mit akar elérni, és azt is hogyan?

    Sok helyen írtam hogy sasszézik. Most is azt teszi.Ez a túlbuzgóság lesz minden új lehetőségnek a veszte.
    Ha már az a 23.-ai színpad kiváltotta az emberekből az érzést hogy ordítsanak, szerintem az lenne a feladata, hogy ezt összefogja, és valami értelmes lépésre használja fel.
    De nincs értelmes lépés.Hagynak veszni mindent. Félek hogy még mindig a választásban látja a jövőt. Legalábbis erre izmozik.
    Mit lehet erre mondani?
    Kiábrándító, és jaj nekünk!
    Pedig bennem meg volt a jóindulat felé, még ha néha keményen kritizáltam is.
    Lehet hogy azt is bele láttam, ami sosem volt meg benne. Csupán egy remény végett…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos