Ronai and Ronai
AMERIKAI

Egy undorító hatalom undorító nácijai 2013. szeptember 18. szerda 6:38 Forrás: AN, Facebook

  • Hozzászólások(40)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Egy undorító hatalom undorító nácijai

Budapest, Orbanisztán – Mind Vadai Ágnes, mind Gyurcsány Ferenc a Facebookon írt a volt miniszterelnököt és másokat ért inzultusról. Azokat, akik most köpködtek és megütötték a volt miniszterelnököt, ugyanazok a politikai erők mozgatták, akik 2006 őszén az őrjöngő csőcseléket a TV-székház vezényelték. Mint emlékezetes, a „békés tüntetők” akkor autókat gyújtottak fel, kirakatokat törtek be, romboltak, dúltak és fosztogattak. Most mégsem ők ülnek a vádlottak padján, hanem azok a rendőri vezetők, akik megpróbálták megvédeni az államot és annak intézményeit.

Vadai Ágnes Facebook bejegyzése a történtekről

“Nácik fogadtak bennünket a bíróságon ma. Ferit meg is ütötték. Köpködtek, ordenáré módon üvöltöttek. A kirendelt rendőrök meg tehetetlenül álltak. Engem igazán az zavart, hogy kollégáik egy része egyenruhában, a többiek civilben a vádlottak padján ültek. Mert Orbán ezt akarta. Megtalálta hozzá Poltot. Undorító hatalom, undorító nácijai! El kell őket takarítani, a nácikat meg oda küldeni ahová valók: a történelem szemétdombjára!”

Gyurcsány Ferenc bejegyzése a Facebookon

“Ha valakinek kétsége volt vagy van, hogy milyen erők álltak a 2006 őszi zavargások mögött, azoknak tanulságos lesz megnézni a ma kezdődő Bene-Gergényi per előtt és közben történteket. Magukból kivetkőző, durva emberek üvöltöttek, lökdösődtek, ütöttek és köpködtek. Igazi újnáci rendbontás volt. Fenyegető, agresszív, embertelen.

Hogy a bíróság és a rendőrség miért nem tudta vagy akarta fenntartani a rendet, azzal most nem foglalkozom.

Muszáj újra feltenni a kérdést: ki áll a jó oldalon? Ki lehet-e egyezni a jobboldal értékelésével? Szabad-e a demokratáknak csendben maradni? Kétségtelen, nem könnyű feladat szembenézni az újnáci őrjöngéssel. De mi a demokraták dolga? Átadni a terepet a szélsőjobbnak? Engedni, hogy mára a rendőröket tartják bűnözőnek és a rendbontókat áldozatnak? (A kérdés akkor is helytálló, ha a rendőrök követtek el szakmai hibákat, és sajnos 2006 októberében több békés járókelő is megsérült az oszlatásban.)

Nem keresem a bajt. De nem engedhetem meg, hogy a rendőri vezetők ellen a Fidesz és a Jobbik által összerakott politikai koncepció alapján indított per első napján ne legyek a rendőrök mellett. Akkor sem, ha üvöltenek az újnácik. Akkor sem, ha köpködnek és ütik a hátunkat. Mert ez semmi ahhoz képest, amit e gazemberek elődjei megtettek hetven évvel ezelőtt, és szívük szerint megtennének ma is.

Nincs kompromisszum, mondtam múlt szombaton a Szabadság hídon. És ma is ezt mondom. És aki elnézést kér azért, mert meg akartuk védeni hazánk rendjét 2006 őszén, az a jobboldal elfogadhatatlan szövegét mondja. Aki behódol, az alul marad. Aki jobboldali szavazókra kacsingatva feladja az elveit, az maga is sáros lesz.

Időnként nehéz demokratának lenni. Nehéz, de felemelő. Ha leköpnek, azt letörlöd, de ha magadat köpöd szemen, az letörölhetetlenül ott marad. És ocsmány bélyegként ég beléd…”

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (68 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +115 ( 121 szavazatból)
Egy undorító hatalom undorító nácijai, 4.9 out of 5 based on 68 ratings

Címkék:, , , , , , ,

  • Hozzászólások(40)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

40 Reader’s Comments

  1. Igaz. És ha most igazat adunk Vadainak, meg Gyurcsánynak, akkor a hívei lettünk?
    Nem arcátlan gyalázat az, ahogy 2006 visszaköszön?
    Az mszp-nek VÉLETLENÜL nem lenne szava a történtekhez? A DEMOKRATÁK miért hallgatnak???
    Azt a dúlást, amit a csőcselék elkövetett 2006-ba, nem a mi pénztárcánk bánta?
    Azt a demokráciát, amit akkor megcsúfoltak, nem a mi kárunkra tették?
    Igen hibázott Gyurcsány, de nagyot!
    Hogy nem tartóztatta le a kordonbontókat, egytől egyig! Most mind jutalomhelyen pöffeszkedik, és büszke magára!
    Szégyen ami ebben az országban történik! Szégyen, hogy a magát baloldalinak nevező párt hallgat! Szégyen,hogy egy ország nem képes megvédeni a rendőröket a vezetőjétől, mert igen, két hét alatt rendet teszünk Sándor egyetért a rendreit gyalázókkal!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +105 (111 szavazatból)
  2. Ha jól látom, mikrofonba beszél a fénykép közepén az egyik résztvevő. HA ezt nézzük, plusz a molinók tömegét, akkor nem lehet, hogy egy nem engedélyezett tüntetést látunk? Mért nem lépett fel ellenük a rendőrség?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +77 (81 szavazatból)
  3. Báthory Ödönke.: A mikrofonba beszélő, Gaudi Nagy Tamás Jobbikos képviselő, mint a náci-hecc egyik egyik hangadója.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +50 (54 szavazatból)
  4. A rendőrök már úgy meg vannak keverve, hogy inkább nem tesznek semmit, a semmittevésben olyan nagyot nem lehet hibázni!
    Szombathelyen elvitték a zenészeket….itt pedig gyűlhettek és tombolhattak!
    Megyünk az anarchiába, oszt jó napot!
    De leginkább még nappal is este lesz nekünk, egyesek fejében már eddig is dúlt a sötétség!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +53 (59 szavazatból)
  5. bumburi
    “Az mszp-nek VÉLETLENÜL nem lenne szava a történtekhez? A DEMOKRATÁK miért hallgatnak???”
    Persze, hogy hallgatnak és közben örülnek és dörzsölik a mocskos kezüket, de ki mondta, hogy azok demokraták????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +45 (55 szavazatból)
  6. Ez van, amikor a rendőrség vezetője maga a legfőbb maffiavezér

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +51 (57 szavazatból)
  7. A rendőrök tudják, hogy ha fellépnek annyi nekik. A karhatalom most már csak a maffia intézőlegényeivé degradálódott vissza. Mint a rendszerváltás előtt.
    -
    A gond az egészben az, hogy a társadalmi megbecsülés híján így ismét ott vannak, ahonnan el akartak anno mozdulni. Igaz az ország is….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (31 szavazatból)
  8. Én azt szeretném, ha az a szar, amit az MSZP és a Fidesz az öszödi beszéd kapcsán kevert, az most az akkori rendőri vezetők bírósági tárgyalása kapcsán, tisztázódna az emberek agyában, végérvényesen!
    Tisztázódna az emberek agyában, hogy a Fidesz és az MSZP – médiafölényükkel visszaélve – megvezetett mindannyiunkat.
    Megvezetett mindannyiunkat, mert az első érzés mindannyiunkban az volt,hogy Gergényiék a dolgukat tették.
    Az ami ez ügyben történik, az a világ szégyene.
    Meghazudtol mindent, ami az emberi társadalmak védelmében, több száz éven keresztül törvényekkel kialakult.
    Az, hogy a politikusok – hatalmi játékaikban – a fejére fordították a rendet, és a bűnözők ítélkeznek, a bűnt üldözők felett, az gyalázat.
    Az, hogy az MSZP-nek és az E 2014-nek a moralitása, nem éri el azt a szintet, hogy ezt a jelenséget a legerőteljesebb tiltakozással, megtámadhatatlanul visszautasítsa, hanem Gyurcsány Ferenc likvidálásával tölti az idejét, az önmagát minősíti.
    Az embereknek tudomásul kell vennie, hogy a rend védelme róluk szól és értük van.
    Ezzel szemben, minden ami ma történik a rendőri vezetőkkel az természet ellenes.
    A mellett kell kiállni, aki ennek védelmére kell, és az nem más, mint a Gyurcsány Ferenc vezette DK !
    Az már más kérdés, hogy 2006 októberét, az MSZP és Fidesz hozta létre, mert nem tűrte, hogy az embereket valaki emberszámba vegye!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +52 (60 szavazatból)
  9. Egyébként ha a Rosszabbik (ISMÉT!!!!!) ott tercel a Fityisznek, akkor mindvégig hazugság volt, hogy a Rosszabbik ne lenne kormánypárt!
    Árukapcsolással azt is ki kell majd seprűzni…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (31 szavazatból)
  10. Náci eszmék hirdetésére is vonatkozik a mentelmi jog??

    topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (34 szavazatból)
  11. Végre egy Egyértelmű és Egyenes Beszéd! Kíváncsi leszek, hogy Bajnai és Mesterházy hogy viszonyulnak mindehhez?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (27 szavazatból)
  12. Csakugyan szembeszökô, hogy egyetlen kézzel festett molinó sincs az Einstein- szakkör szabadtéri gyûlésén !
    ***
    Talàn megkímélhetném kedves olvtàrsaimat vallàsos töltésû okossàgaimtól, de mégis leírom : Buddha azt mondta, hogy az emberi születés nagyon-nagyon ritka éppen ezért nem kellene hülyeségekre elfecsérelni….Egyébként meg mindenki azt kezd vele, amit akar….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  13. Egyetértek Györgyi Péterrel, most alkalom lenne a helyretenni azt a sok hazugságot, amellyel a kiszivárogtatók, a FIDESZ karakter-bérgyilkosai és az MSZP cinkosan hallgató funkcionáriusai az öszödi beszéd kapcsán megfertőzték a magyar társdalmat. Sajnos nem ezt teszik. Sőt a külön-együttműkdők (MSZP-E14-PM) beszálltak a “Gyurcsány mindenért hibás”, ma is folyó lejárató kampányba. A bíróság előtt, rendőri cinkossággal folyó rendbontás után azonnal kiderült, kik az igazi demokraták, kik fejezték ki a szolidalitásukat, és kik azok (MSZP-sek és E14-PM vezetői) akik sunyin hallgatnak, s dörzsilik a markukat, mert örülnek annak, hogy lám itt is kiderült, hogy Gyurcsány mennyire megosztó személyiség. A Szonda-Ipsos pedig annak ellenére alátámasztja ezt, hogy a legújabb felmérése szerint az MSZP és az Együtt-PM támogatása csökkent, a DK támogatottsága pedig nött, s már csak 1 %-al van elmaradva az Együtt-PM mögött.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (34 szavazatból)
  14. A Bajnainak ki kellene ba….ni az alvezérét, (nem jut eszembe a neve) aki a tanácsokat adja neki, és a Gyurcsánnyal összefogni. Ez az mszp méltó párja a fidesznek. Azon harcolnak, hogy ki jusson közelebb a husos fazékhoz. A többi le van sz…a.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  15. Csöcselék ! Megérdemli Orbánt. Kár hogy mások is szenvednek tőle.
    Mi lenne ha Orbánt meg a haverjait és az őket “szeretoket” elzárnánk mondjuk kelet Magyarorszagra. A nyugati rész fejlődhetne a keleti meg…. nyitás kelet felé, írány az őshaza…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (16 szavazatból)
  16. EdCarping!
    Az Ipsos mérésénél az az érdekes, hogy ez a cég tulajdonképpen már szinte csak a szocik megrendeléseiből él jó ideje és nekik mér.
    Mi lenne az eredmény, ha valóban szakmailag korrektül mérnének?!
    Megjegyzem, a Medián meg félig Bajnaiék kezében van, várd meg, majd ők mit mérnek?!
    A két adatsort egymás mellé téve bornyúként tud csak emberfia bámulni.
    Amiben közösek: a DK ellenség.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  17. Ez a köpködéses dolog olyan, tudják ezt a nácik is, hogyha nem rendőri védelem alatt teszik, csak úgy az utcán leköp valakit, akkor nagy eséllyel csak az intenzív osztályon tér magához néhány napi kómás állapot után.
    .
    Na jó, Szóval, Orbán elérkezettnek látja az időt, hergelni a csürhéjét megint.
    Megint mire készül, főpróba Budapest lángba borításához, pedig még jó pár hónap van a választásig?

    Először azt hittem csak akkor borítja lángba Budapestet ha veszít, de úgylátszik eltökélte, hogy győzelem esetén is. Nem ezt jósolta meg B.L.? Totális diktatúra és fasizmus 2014 után ha nyer. Akkor viszont B.L. van igaza, jobb bojkottálni most és most nekiesni a felcsúti orvgyilkosnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  18. Ma délelőtt a Klubrádióban TGM 2006-os RENDŐRTERRORRÓL és rendőri brutalitásról szónokolt. Biztos ,hogy nem normális.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  19. Ja ,és mindezt a Dési szinte szó nélkül türte!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  20. Kedves Amőba!
    Én nem hiszek a politikai szimpátiakat kuatató cégek adataiban, mert manipulatívak a kérdéseik és az eredményeik. Titkos kutatásokat készítenek a pártoknak, és ettől eltérőt a közvéleménynek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  21. Kedves Ed Carping

    A közvéleménykutatók helyett érdemes megnézni az időközi választások fideszre szavazóit. Az átlagos részvétel 30 % körüli, és általában a fidesz nyer a LEADOTT
    szavazatok 40-50% ával. Ez az összes jogosult 12-15%-a. Az biztos ,hogy ők mind elmennek szavazni ,vagy a kubatovék a hátukon cipelik oda őket.
    Tehát kb 14%!!!!! Nincsenek többen. ( a közvéleménykutatók 26-28%-ot jeleznek nekik.) Itt valami nagyon nem stimmel!!! Az egy másik téma lehetne ,hogy hol a fenében vannak a többiek??A sok állitólagos vesztes meg éhező?
    Hol a francban vannak ilyenkor??

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  22. Ezt is megértük Magarországon.”Bünösök itélkeznek,a bünt ülgözők felett.”És mi lesz itt 2014-es választások után?Még bele gondolni is borzasztó.Attól tartok,hogy nekünk,komentelőknek is mielőbb be kell huzni a “farkunkat.”Csak abban reménykdem,hogy a Demkrtikus Koalició magasan nyerni fog.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  23. vikmeki:52% nem mondja meg,hogy kire szavazna .,Azért nem válaszolnak mert a fülkébe húzzák be az X .Elég bölcs a többség,hogy még ne nyilatkozzék,mindenki ki vár 2014-ig csak az a kérdés,hogy mihez kezdjen ez az ország ebben a nagy BABILONBA.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  24. BN Edit
    Valószinüleg igazad van, ezt mondom én is, dehogy van ezeknek 28 %!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  25. Elnök Úr!
    Az olyan verbális és manuális bántalmazásba, amelybe nem hal bele (tudom! – egy kicsit belehal) csak erősebbé teszi önt és társait.
    Az ilyen önt (és munkatársait) ért támadással és az arra való reakciókkal ön egyre nagyobb és nagyobb lesz a szememben. É sokak szemében.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  26. Eagle
    Az biztos mivel ilyenkor mondjuk ha engem ért volna Reflex szerűen egy bal horog után hátra lép és jobb egyenes ez röpke 2 másodperc szűkösen
    és akkor van az mikor felnyissa a szemét és az orvosok elképedve hajolgatnak feléje tanakodvami tévők legyenek közben felcsendül Darth Wader halk ütemes ritmusa a Psz psz psz lélegeztettő gép lágy muzsikája.D
    én munkás ember volnék nem politikus de Gyurcsány uriember az akitől fél a fecsuti patásés bandája mert Őszinte nyílt sok kitartást hajrá DK .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  27. Pintér beosztottai válogatott vezetők, tudják kik azok a rendőrök, akiket ilyenkor ki kell vezényelni. Ha törvénytelenség történik hátat fordítanak és nem
    látnak, nem hallanak. Az emberek meg vannak félemlítve, a csőcselék szabadlábon van, a hatalom elnézi amit csinálnak. Ahhoz kellett bátorság, hogy ilyen helyzetben vállalta Gyurcsány Ferenc a megjelenést, kiállt az emberei mellett. Tisztelem őt. A sunyi ellenfelei és riválisai lejáratják magukat,
    még kárörvendőek is. Lenni kell összefogásnak, nem lehet az ország népe alvajáró. Olyan mély kómában nem lehet az oszág, hogy tétlenül nézze mi történik körülötte, mert ezt fogja tenni egyfolytában a csőcselék, ha nem vágják pofán és hagyják továbbra őket landarírozni. Az MSZP késett a megszólalásával, ez már olyan mintha meg sem tette volna. Eső után köpönyeg. Egy pillanatra sem szabadna magára hagyni egy olyan embert mint Gyurcsány Ferenc, egyetlen reménye az országnak és ezt nagyon jól tudja mindenki. Ha magunk nem védjük meg, akkor velünk is ez történik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  28. a GAUDI GYEREK Alapító tagja és tiszteletbeli elnöke a Kárpát-medencében Magyar Csodaszarvas Egyesületnek. Hitvallása szerint „a jog ne a kifosztás és elnyomás eszköze legyen, biztosítsa a magyar emberek szabadságát, méltóságát, biztonságos, büszke és boldog életét”. na ennek a bazári majomnak kéne olyat beverni hogy a mikrofont lenyelné ott is ugrana ahol árok nincs oszt mehetne vissza brassóba ahozz a hétfalusi csángófajtájához a csicska.
    elnézést de nagyon begurultam lépek is jó estét
    erőt egészséget és sok sikert kívánok a demokratáknak tudom nem egy népünnepély a csorda ellen küzdeni nehéz de fog érni a gyümölcs.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  29. A bíróságnál történtek és a várható újabb ocsmányságok tovább növelik Gyurcsány és a DK népszerűségét. A rezsim bunkósága és az ellenzék “vezető erejének” csöndje öngól.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  30. Csak a 2×2, a józan “paraszti” ész szintjén.
    Ha Gyurcsányék “kijöttek” az MSzP-ből, vajon kik maradtak?
    Hát persze hogy azok, akik ellen az”Öszödi” beszéd szólt,
    .
    Abban is hasonlítanak a Vityáékra, a felcsúti lógóhasú maradonára és társaira, hogy ők sem a korábbi diktatúrát nem szerették, csak azt hogy nem ők dirigáltak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  31. Egy bosszantó dolog történt velem: Ha a pluszra kattintok akkor mínuszokat ad. (Csak nem megmérgezte a hűséges egeremet is a fasiszta náci horda?) Hátha tud valaki tanácsot adni, hogy lehet ismét még nagyobb tempóval pluszokat adni az összes józan gondolkodású tagtársaimnak? Előre is köszönöm a segítségeteket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  32. johnnyboy
    2013. szeptember 19. csütörtök
    03:12

    Nekem is csinálta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  33. Ide is beteszem, mert mai hír:
    http://www.origo.hu/itthon/20130919-gyorsan-birosag-ele-allitjak-a-tanart-meguto-szulot.html?sec-2
    Csak jelzem, hogy ha egy tanárt megütnek, akkor akár 5 évet is kaphat az illető.
    Ha egy volt miniszterelnököt megütnek és leköpnek, rendőri biztosítás mellett, azt meg lehet tenni Abszurdisztánban minden retorzió nélkül.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  34. És még valami:
    látható, hogy a patkány Gaudi lázítja a csürhét, valószínűleg 2006-ban is csinálta.
    Ez is egy jogászbűnöző, aki a parlamentben lehet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  35. Hogy a rendőrök azt is megengedik, hogy a bíróság bejáratát elálják, hát odakérték az engedélyt????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  36. antifülke:

    én úgy láttam, hogy nem volt rendőri védelem, azok csak ott levegőztek. A sintér sanya mikor böfög valamit??? Már a csutifocikirálról nem is beszélve.
    Két parlamenti képviselőt, az egyik a volt miniszterelnök, köptek le és ütöttek rá.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  37. Ezt azért ne felejtsék már el…..
    http://egyenlito.blog.hu/2011/02/24/a_fidesz_a_tomegbe_lovetett_volna_2006_ban

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  38. Antifülke !
    És képzeld el, ha nem ellenzéki lenne, akkor még Orábán ellen is lázítana…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  39. Csakén 15,13 !
    -
    5 *******************************************************************************************
    Ezt a dokumentumot, . k é r l e k . minden Gyurcsányról szóló témához mellékeld, illetve közöld le. Bizonyítja a Fiatal Demokraták (Szövetségének) eredeti és valódi szándékát a hatalommal kapcsolatban.
    -
    Mellesleg én már akkor mondtam a barátaimnak, hogy a Fid SS annak örülne a legjobban, ha gyurcsányék élessel lövetnének. Képzeljük el akkor mi lett volna, ha Orbanininak éppen az a számítása jön be, de hál’isten – vagy ki tudja – a bölcs előrelátás hatékonyabbnak bizonyult.
    -
    Azért most érdekes lenne, ha ebben a tábornokperben felvetődne a lövetés tilalma, ami lényegében az ő számításaikat húzta keresztbe, hisz akkor polgárháború, stb. esetleg szükségállapot, erőszakos hatalom átvételre került volna sor – a részükről. Lényegében ennek a melléfogásnak volt a vigaszdíja a fizetett zendülő B-közép-csőcslék számára a Balsai terv…
    Minden esetre, biztos, ami biztos, Balsaiból meg addig is, háttérben hallgató “”alkotmánybírót”" fabrikáltak…
    -

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  40. orbánék provokációi arra voltak kihegyezve hogy valaki elvesse a sulykot. orbán a páncélautó nyújtotta biztonságából nézte amint szélső jobboldali segédcsapata segítségével kiélezte a helyzetet. Hogy híveinek ezért atrocitásokat kellet elszenvednie, még jól is jött a konyhára. orbán és társai ha hazug, aljas, álnok módszerekkel is de megszerezték a hatalmat. Az a pár markos legény aki szükséges a hatalom fenntartásához, megkapott mindent amit lehetett. Mandátumot, 9 éves megbízatásokat, földeket, mutyikot. Aki pedig továbbra is szeret hinni orbánék hazugságában az továbbra is megteheti. az a néhány kegyvesztett aki felébredt nem áldozat az ország egészéhez képest.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Meghamisította a DK köszönetét a belügy 2013. szeptember 20. péntek

Kerestetik a legtahóbb fideszes, KDNP-s és jobbikos 2013. szeptember 19. csütörtök

Elfogtunk egy Gyurcsány-levelet 2013. szeptember 18. szerda

Ismét tombolt a csőcselék Budapesten 2013. szeptember 18. szerda

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos