Ronai and Ronai
AMERIKAI

Lázár György: Fellegi Tamás most éppen zsidóként érzi otthon magát Magyarországon 2013. augusztus 6. kedd 17:22

  • Hozzászólások(117)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Lázár György: Fellegi Tamás most éppen zsidóként érzi otthon magát Magyarországon

 A legkevésbé sem érdekel, milyen vallásúak vagy éppen származásúak a magyar politikusok, de azt ízléstelennek tartom, amikor azzal kezdik mondókájukat, hogy ők hithű keresztények, tősgyökeres romák, svábok vagy éppen zsidók. Teszik ezt azért, mert úgy gondolják, ha hirdetik vallásukat vagy származásukat, akkor hitelesebbnek tűnnek.

Ezt tette Fellegi Tamás is, az Orbán-kormány egykori minisztere, aki jelenleg az EuroAtlantic Solutions nevű lobbicég tulajdonosa, és szolgálataiért (költségátalánnyal együtt) havi 2 millió 150 ezer forint juttatást kap a magyar adófizetőktől. Ő az Amerikában bejegyzett Magyarországi Kezdeményezések Alapítvány vezetője.

Fellegi februárban Washingtonban járt, ahol Chris Smith republikánus képviselő, a kongresszus Emberi Jogok albizottságának társelnöke meghallgatásán vett részt.  A cél az volt, hogy az amerikai publikum elfogulatlan forrásból tájékozódjon a magyar antiszemitizmusról, és egy olyan zsidó vallást gyakorló magyar állampolgárt hallgassanak meg, aki rendszeresen résztvesz a közösség életében, gyakorolja a hitet, betartja a vallás törvényeit, és gyerekeit is zsidóként neveli.

Fellegi meghívásának részleteit sűrű homály fedi, mindenesetre a meghallgatáson ő volt az egyetlen magyar állampolgár, és mint ilyen, ő képviselte a magyar zsidóságot. Ő is érezte, hogy zsenáns a helyzet, márminthogy fideszes lobbistaként hithű zsidót alakít, ezért enyhíteni kívánt a jelenlevők meglepetésén, és a következő kijelentéssel indított.

“It is a real honor for me to be invited to testify for and about Hungary. A country, where I was born as a Jew, a descendant of Holocaust survivors I feel at home.” Magyarra lefordítva – „Nagy megtiszteltetés számomra hogy ezen a Magyarországról szóló meghallgatáson megjelenhetek. Ez az az ország ahol születtem, és ahol zsidóként, Holokauszt túlélők leszármazottaként otthon érzem magam.”

(Fellegi meghallgatásának videó felvétele itt nézhető meg. A hivatalos angol szöveg itt található. A kettő nem egyezik meg, az írott szövegben Holokausztról nincsen szó. A Fidesz lobbistái gyakran használják ezt a trükköt, a beadott írott szöveg és az elmondott beszéd szinte soha nem egyezik meg, Fellegi esetében sem véletlen ez.)

Fellegi ugyanis bevetette a zsidó kártyát! Ő is “zsidó”, tehát ért a antiszemitizmushoz, és el lehet hinni minden szavát. Persze ilyen alapon a jobbikos Szegedi Csanád is hitelesen tanúskodhatott volna, hiszen ő is zsidó. Fellegi “őszintén” elmondta, hogy az antiszemitizmus erősödőben van Magyarországon, aminek magva a magyarországi demokratikus átmenet tökéletlensége miatti csalódottság, valamint a mély politikai, erkölcsi és gazdasági válság, és persze a Jobbik az egyetlen “nyíltan antiszemita párt”.

Arról nem beszélt, hogy a Fidesz szinte teljes vezérkara olyan jogerősen elítélt fasiszta háborús bűnösöket dicsőít, mint Wass Albert vagy Esterházy János, azt sem említette, hogy az Orbán-rezsim intézményesítette a történelemhamisítást, a Horthy rendszer rehabilitációját, és olyan képviselői vannak, mint a neonáci gárdistákat avató Wittner Mária.

Dehát mitől is „zsidó” Fellegi Tamás? Már megbocsássanak az indiszkrét kérdésért… Körül van metélve? Melyik zsinagógában gyakorolja hitét? Ki a rabbija? És hogyan neveli gyerekeit a zsidó hitre?

Utánanéztem a dolognak. Egy 1982-es magyar rendőrségi jelentés szerint Fellegi “kikeresztelkedett családban nőtt fel”. Hmm.., ha kikeresztelkedett, akkor hogyan lehet „zsidó”?  Egy másik hivatkozás szerint Dávid csillagot láttak a nyakában. Aha! Szóval a szemfüles milliárdos, egy dávidcsillagos láncot biggyesztett a nyakába, és az már elegendő ahhoz, hogy az amerikai kongresszusban zsidóként regéljen arról, hogy a Fidesz az antiszemitizmus elleni harc zászlóvivője.  

Nem maradt más hátra, megkérdeztem magát Fellegi urat is, hogy miből gondolja azt hogy zsidó? Választ nem kaptam.

Nem hagytam annyiba a dolgot, és megkerestem Fellegi úr New York-i lobbipartnerét, a Strategy XXI Partners nevű céget, amelyet egy Harriet Mouchly-Weiss nevű hölgy vezet. Úgy tűnik, hogy ők készítették fel Fellegit a kongresszusi kommunikációs mutatványra, de tőlük sem kapok választ. Smith képviselő úr stábjának pedig Fellegi azt mondta, hogy ő “zsidó”. És ők elhitték neki.

Nekem úgy tűnik, hogy Fellegi úr „ál-zsidóként” tanúskodott, trükközött a kongresszusi kihallgatáson. Becsapta az amerikaiakat, akik azt hitték, hogy egy „valódi”, zsinagógába járó magyar zsidót hallgattak meg. Szóban még hozzátette, hogy felmenői között Holokauszt túlélők vannak, de az írásos anyagban megtévesztően már csupán az szerepel, hogy ő „zsidó”. Jó lenne ha Fellegi úr elárulná, hogy honnan vette a bátorságot, hogy a Fidesz lobbistájaként echte „zsidóként” tanúskodjon? Mert a kongresszusi bizottság tudatos félrevezetése nem csínytevés, ő is jól tudja, ha a trükközés bebizonyosodik, annak következményei lehetnek.

Remélem, Fellegi úr mielőbb válaszol a felvetett kételyekre, és az Amerikai Népszava publikálja válaszát.

 

 

 

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.5/5 (34 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +46 ( 58 szavazatból)
Lázár György: Fellegi Tamás most éppen zsidóként érzi otthon magát Magyarországon, 4.5 out of 5 based on 34 ratings

  • Hozzászólások(117)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

117 Reader’s Comments

  1. Zsidó az, akinek az édesanyja zsidó, vagy szabályosan betért. A halacha, a zsidó vallási törvény szerint. Egyébként a zsidók olyan sokfélék. Még zsidó is van köztük.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  2. „Visszagondolva, világosnak tűnik, hogy a zsidósággal kapcsolatos ellenérzésekre való hajlamot Csurka írásai alapozták meg nálam. Hozzátenném, hogy sokkal több embernek van zsidó vagy roma felmenője a Jobbikon belül, mint gondolnánk.” Szegedi Csanád nyilatkozta a Magyar Narancsban

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  3. Ez érdekes:” Visszagondolva, világosnak tűnik, hogy a zsidósággal kapcsolatos ellenérzésekre való hajlamot Csurka írásai alapozták meg nálam. Hozzátenném, hogy sokkal több embernek van zsidó vagy roma felmenője a Jobbikon belül, mint gondolnánk.” Szegedi Csanád nyilatkozta a Magyar Narancsban

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  4. “Csak az az ember értheti meg, milyen súlyos dolog kirekesztettnek lenni, aki saját bőrén élte meg a származás miatti kirekesztést. Én, aki valamikor tagja és aktív építője voltam a nemzeti radikális oldalnak, akkor értettem meg, milyen borzalmas, ha valakit származása miatt kirekesztenek, amikor saját zsidó származásomról értesültem, és értesült környezetem. Bűntudattal gondolok azokra – a nem is annyira régmúlt időkre – amikor magam is hasonló kijelentéseket tettem. Szüleink, nagyszüleink nemzedékének és gyermekeink jövőjének tartozunk annyival, hogy zsidó és nem-zsidó magyarokként ne engedjük terjeszkedni a pusztító gyűlöletet” – írta Szegedi Csanád” Forrás: origo.hu Az én megjegyzésem: Nem akarok reklámot csinálni Szegedi Csanádnak, azonban mi van akkor ha tényleg őszintén megbánta korábbi tetteit és tényleg megváltozott?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  5. Mi a jobb a képmutató Fellegi Tamás szereplése, vagy Szegedi Csanád bűnbánata, már amennyiben tényleg őszinte a bűnbánat?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  6. Talán hitelesebb lenne, ha Szegedi Csanád mondana beszédet az Amerikai Kongresszusban és lerántaná a leplet a magyarországi antiszemitizmusról! Mint a Jobbik volt alelnöke, elmondhatná, hogy mi zajlik az országban! Egy volt náci talán nem beszélne mellé. Ő elmondhatná Amerikában, hogyan működik a magyarországi antiszemitizmus!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  7. Szegedi Csanád hitelesen elmondhatná az Amerikai Kongresszusban, hogy a Magyar Gárda zászlóanyja Witner Mária Fideszes képviselő volt, és Csurka István temetésén Lezsák Sándor a parlament Fideszes alelnöke mondott beszédet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  8. Feleselő
    2013. augusztus 8. csütörtök 18:54
    Nem hiszem el, hogy nem tudott róla, ez mese lesz habbal.
    A családjának tudnia kellett, hogy a jobbikban vezető szerepet tölt be. És akkor nem létezik, hogy nem szóltak neki. Olyan család nem lehet, aki ilyen esetben nem figyelmeztet.
    Legfeljebb későn tudta meg, és akkor már a zsíros-bödönnél ült kezében a kanállal.
    Az hogy most meghasonlott lehet akár igaz is, de inkább kényszerhelyzetbe került.
    Hogy őszinte legyek, ez még sok jobbikossal megtörténhet. Történjen is meg.
    Az hogy magyar, állampolgárságot jelent és nem annyira származást.Élt itt tatár, török, zsidó, német és még ki tudja ki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  9. #
    Szenzor
    2013. augusztus 8. csütörtök
    21:18 Furcsa história, én már nem tudom, hogy mit higgyek. Ha színészkedik akkor ez nagy alakítás! Zsinagógába jár, héberül tanul és egy ideje keményen fellép az antiszemitizmus ellen, legalábbis a sajtóban!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  10. A Jobbik által zsidónak nevezett Bajnai és Gyurcsány feltehetően nem járnak rendszeresen zsinagógába és nem tanulnak héberül. legalábbis nem nyilatkoztak ilyet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  11. Feleselő
    2013. augusztus 8. csütörtök 21:40
    Miért, szerinted mi mást tehetne?Lenne jobb ötleted?
    Oda már nem tartozhat? Itt tenni kell a befogadásért, hát tesz.
    Nincs könnyű helyzetben, de én nem tudom sajnálni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  12. #
    Szenzor
    2013. augusztus 8. csütörtök
    22:13 Igen tehetne mást! Dolgozhatna! Nem kötelező megélhetési magyarnak, lenni és nem kötelező megélhetési zsidónak lenni sem! Legalábbis ha részéről erről szól a történet! Bár mint írtam elég fura történet és nem tudom mit higgyek róla! Mindenesetre jelenleg is Európai Parlamenti képviselő, tehát a politikából él!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  13. Feleselő
    Most melyik frakcióban ül Csanádka??? :D :((((((((((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  14. #
    gets
    2013. augusztus 8. csütörtök
    22:27 Tudomásom szerint mivel a szélső jobb nem tudott frakciót alapítani az Európai Parlamentben, így ott hivatalosan független képviselő!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  15. Izrael és az Európai Unió közötti szorosabb együttműködést támogatta strasbourgi felszólalásában. Tehát lehet, hogy hamarosan talál magának frakciót, és politikusként folytatja!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  16. Az biztos, hogy amilyenen erővel szidta annak idején Izraelt, most legalább olyan erővel dicséri! Ha színészkedik akkor ez hatalmas színészi alakítás!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  17. “Szegedi Csanád: Izraelről csak a tisztelet hangján szabad szólni

    “2012. október 26., péntek 09:08 |

    A zsidó állam bebizonyította, hogy lehet ott is szabadságot és békét adni az embereknek, ahol diktatúrákat építenek és gyűlöletet szítanak. Így érvelt a Jobbikból kilépett Szegedi Csanád, aki békét kívánt a Közel-Kelet népeinek.

    Aki azt gondolná, “az EK és Izrael között társulást létrehozó euromediterrán megállapodáshoz csatolt, az ipari termékek megfelelőségértékeléséről és elfogadásáról szóló” vita csak unalmas és száraz lehet, aminél egy Kónya Péter-beszédtől is jobban tűzbe lehet jönni, nagyobbat nem is tévedhetne. A vitához ugyanis a Jobbikból nemrég kilépett Szegedi Csanád is hozzászólt.
    Izrael példát mutat

    “Tisztelt Képviselőtársaim! Minden vitában csupán a tisztelet hangján szabad szólnunk, amely Izraellel kapcsolatos” – kezdte Szegedi. “Izrael ugyanis az elmúlt évtizedekben példát mutatott Földünk egyik politikailag legingatagabb régiójában, hogy miként lehet minden nehézség ellenére egy modern demokráciát felépíteni. A zsidó állam bebizonyította, hogy lehet ott is szabadságot és békét adni az embereknek, ahol diktatúrákat építenek és gyűlöletet szítanak. Határozott álláspontom, hogy az Európai Parlamentnek erkölcsi és morális kötelessége lenne minden olyan lépést támogatnia, amely közelebb hozza egymáshoz Izraelt és az Európai Uniót, ugyanis kulturális értelemben Izrael Európa része. Izrael egy olyan állam, amely folyamatosan bizonyítja érettségét az emberi jogok tekintetében is, ezért az Európai Uniónak óvakodnia kellene attól, hogy beleszóljon Izrael belügyeibe. Ezúton is szeretném megragadni az alkalmat, hogy mielőbbi békét kívánjak a Közel-Kelet népeinek.”

    Hozzátette azt is, az EU tévesen állítja, hogy Kelet-Jeruzsálem és a Nyugati-part megszállt palesztin terület. Szerinte Palesztina “sosem létezett a történelem során és a palesztin nép politikai projekció, amelynek hiányoznak az etnikai alapjai”. “Az egyetlen lehetőség a palesztin állam megteremtésére, ha a PFSZ megállapodik Izraellel, erre azonban nem hajlandó. Nem lenne szabad, hogy az EU-t tevékenységben ez egyáltalán befolyásolja” – érvelt” Csanádka, Csanádka! Jobban dicséred a zsidó államot, mint az izraeli miniszterelnök! Vagy nagyot változtál belül, vagy te vagy a legnagyobb színész! Akkor viszont Fellegi Tamás semmi hozzád képest!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  18. Jelenleg Szegedi Csanád Izrael érdekeinek legnagyobb szószólója az Európa Parlamentben! Ha ezt néhány éve valaki nekem megjósolja, akkor nem hittem volna el! Most már az várom, hogy Kövér László és Orbán Viktor kitűzzék a Izrael zászlóját a parlamentre! Vona Gábor és Hegedűs Loránd beiratkoznak egy rabbiképzőbe! Szeressük egymást gyerekek! Vajon mit szólna ehhez Hofi Géza? Hát ebben az országban már mindent lehet? Ja persze hiszen Pozsgay elvtárs és Szűrüs elvtárs most fideszesek és a kommunizmusba üldözték őket, alig tudtak bemenekülni az MSZMP székházba! Aztán Csintalan elvtárs is olyan szépen szidja a kommunistákat a Hír TV-ben! De szép ez a demokratikus sokszínűség! Szabadon lehet köpönyeget forgatni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  19. Aztán Szili Kati elvtársnő is rendesen benyalt a fidesznek! Szabadság elvtársak, szabadság! Előre!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  20. “A zsidó állam bebizonyította, hogy lehet ott is szabadságot és békét adni az embereknek, ahol diktatúrákat építenek és gyűlöletet szítanak. Határozott álláspontom, hogy az Európai Parlamentnek erkölcsi és morális kötelessége lenne minden olyan lépést támogatnia, amely közelebb hozza egymáshoz Izraelt és az Európai Uniót, ugyanis kulturális értelemben Izrael Európa része. Izrael egy olyan állam, amely folyamatosan bizonyítja érettségét az emberi jogok tekintetében is, ezért az Európai Uniónak óvakodnia kellene attól, hogy beleszóljon Izrael belügyeibe. ” Hát ez tényleg olyan mintha személyesen Izrael miniszterelnöke mondta volna! Valójában pedig a Jobbik volt alelnöke a ” magyar nemzet Csanádja” mondta. Megáll az ész!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  21. Gedeon és még sokan mások!
    *
    Azért higgyünk egy ember fejlődésében is, ne csak a bűnösségében. Történetesen Szegedi Csanád, a “szégyenlős” zsidó felmenőinek az áldozata, akik múltjuk megismétlődését azzal akarták megelőzni, hogy nemcsak elhallgatták a gyerek elől a múltjukat, de ráadásul őt védendő, egy “ősmagyar”, turulosan asszociáló keresztnévvel ruházták fel, amely a ráolvasás erejével védi meg majd a gyereket az antiszemiták minden előítéletes szemverése ellen. Hát ez sikerült is, ideig óráig…, ha nem jön a megvilágosodásnak az – az ő szempontjukból – átkozott pillanata, a >felvilágosodás< önmaga zsidó származásáról.
    *
    Egy analóg eset annak a médiaszemélyiség ismerősöm esete is, akinek a családjában az antiszemitizmust mint alapelvet élték meg egészen addig, amíg a rendszeresen külföldön dolgozó édesapját odakint el nem érte a halál, mígnem a mindenféle izraelita szervezetnek és hitközségnek az eltemettetés körülményeihez kapcsolódó levele fel nem világosították, rá nem döbbentették az addig a zsidóság iránti ellenszenvet tápláló kislányt, a papa és végső soron a család igazi zsidó valóságáról…
    *
    Nincs rosszabb mentalitás, mint az antiszemita zsidó szennyes lekivilága, amely automatikusan abból a lelkifurdalásból és bizonyítási kényszerből táplálkozik, hogy úgymond "ő nem olyan", mint azok, az ő átkozott hitsorsosai… stb.
    *
    Olvtársaim ! Ha valaki ezen a magatartásformán önként és őszintén(!) képes változtatni és változtat is, az hatalmas, ugrásszerű és dicséretes lépés önmaga legyőzésében, amit csak becsülnünk szabad.
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  22. #
    KORDON BLUED
    2013. augusztus 9. péntek
    07:48 Én egyet is tudnék a leírtakkal érteni, azonban Szegedi Csanád jelenleg is politikus és nem mondott le az Európai Parlamenti mandátumáról, amit a Jobbik színeiben szerzett meg és amely tisztség jelenleg is magas fizetést biztosít neki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  23. *
    Ui:
    *
    Viszont tényleg megvetendő az a zavaros személyiség, aki megvallott, vagy nem tagadott zsidó származása ellenére is annyira zavarodott, hogy beáll az antiszemiták szolgálatába és akár hamis tanúzásra is hajlandó azok (és a saját) hatalma érdekében. Szerintem ilyenek Köves Slómó, Fónagy János és Fellegi Tamás, de szerintem Schiffer András is …
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  24. #
    KORDON BLUED
    2013. augusztus 9. péntek
    07:48 “Történetesen Szegedi Csanád, a “szégyenlős” zsidó felmenőinek az áldozata” Hát én is szeretnék ilyen “áldozat “lenni Tudomásom szerint egy EU parlamenti képviselő kettő millió forint körül keres havonta és egyéb juttatásokat kap! A mandátumát a náci Jobbik színeibe szerezte. Ha a szülei hamarább megmondják neki, hogy zsidó akkor nem lép be a jobbikba és lehet nem lesz politikus sem és akkor nem élne most ilyen jól, legalábbis ilyen könnyedén nem!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  25. Még egyszer, kicsit mélyebben ehhez a Csanád témához.
    Nem ismerem a család történetét, de az egyértelmű, hogy szülők hibáztak, nagyot hibáztak. Nem csak abban, hogy nem meséltek a zsidó eredetükről (ha igaz ez egyáltalán, de szerintem volt róla tudomása), hanem abban is, hogy ez a gyerek ilyen szellemi társaságba keveredhetett. Azért az esetek 90%-ában az otthoni szellemi beállítottságot viszi tovább a leszármazottak nagy része.
    Viszont mielőtt nekiállunk szapulni a szülőket, gondoljuk át, hogy min mehettek keresztül. Nagyon sok nagy családból hazakeveredett 1-2 túlélő. Még egymás között sem voltak képesek beszélni a történtekről, nemhogy a gyerekeiknek.
    Leírok egy saját tapasztalatot. Az én szüleim, főleg az apám hajlandó volt néha néha mesélni (bár ez idősebb korára igaz, amikor még az írhatnék is beütött nála), így tudtam meg sok mindent a régi történésekről.
    Általános iskolában egy osztálytársam lezsidózott, jól összeverekedtünk. Azt hiszem, akkor még én sem voltam tisztában a szó jelentésével, de összevesztünk ő ezt sértő szónak gondolta, én is annak vettem. Otthon elmeséltem a történteket, lett egy beszélgetés köztem és a szüleim között. Majd a szüleim felvették a kapcsolatot az osztálytárs szüleivel. Már pontosan nem emlékszem, de kiderült ott is a zsidó vallás megléte, melyet egy beszélgetés követett az osztálytársam és szülei között.
    .
    Én Szegedi Csanádot nagyon nem szeretem, nem azért mert ilyen családi háttérrel, hanem helyből mert ezt az eszmerendszert képes volt a magáévá tenni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  26. Szenzor
    2013. augusztus 9. péntek
    10:47 Ez a dolog emberi, családi háttere! Azonban van ennek egy karrierista politikai háttere is! Miért nem mond le Csanád a Európai Parlamenti mandátumáról ami a náci jobbik színeiben szerzett? Miért “nyal” olyan nagyon Izraelnek mostanában? Az állítólagos bűnbánatát mért használja politikai karrierje építésére? Azt hangoztatja, hogy az Európai Uniónak szorosabb kapcsolatot kell ápolnia Izraellel Korábban meg a jobbik alelnökeként az EU-t, is és a zsidó államot is meg akarta szüntetni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  27. Ha Szegedi Csanád lemondott volna a Jobbik színeiben szerzett, nagyol jól fizető Európai Parlamenti mandátumáról, akkor hitelesebb lenne ez a nagy bűnbánat! Akkor talán lehetne hinni neki! Azonban ezt a bűnbánatot arra használja. hogy Politikusként “nyaljon” Izraelnek! Ez úgy tűnik mintha a jövőbeni karrierjét építgetné!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  28. Gedeon
    Az isten áldjon meg!
    Megmaradt pont olyan embernek mint amilyen volt, 180 fokos látszat vagy nem látszat eszmerendszerrel.
    A jövő évi választáskor már nem lesz mögötte támogató erő, addig lehet próbálkoznia.
    Ja és gondolom ő is azon emberek közé tartozik, akik nem tudják mi az, hogy dolgozni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  29. Szenzor! Gyakorlatilag egy megélhetési politikus, pont úgy mint Orbán Viktor aki Európa párti liberálisból lett Európa ellenes fasiszta!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  30. Amerikában a 700.-as klub is reklámozza Szegedi Csanádot: http://www.youtube.com/watch?v=66pL-FLOmtE

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  31. Itt meg a zsidóságot és Izraelt mocskolja: http://www.youtube.com/watch?v=HqfDZcKOu9U

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  32. Na még ez érdemes megnézni, mint elrettentő példát: http://www.youtube.com/watch?v=v3a-hYxj3Ok

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  33. A legutóbb belinkelt videót Csak Nagyon erős idegzetűek nézek meg! Ez az ember egy Elmebeteg!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  34. Izraelbe államba és magyarországi zsidó zsinagógákba beengedték mint bűnbánót. Az amerikai média is reklámozza mint bűnbánót! Az Európai Parlamentben már sokan úgy tekintenek rá, mint Izrael legnagyobb barátjára! Megnézve a videókat, most már egyértelmű: Ez az ember óriási színész! Isten óvja tőle Izraelt és Isten óvja Tőle az Európai Uniót!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  35. Fellegi Tamás színészi teljesítménye semmi Szegedi Csanádhoz képest!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  36. Szenzor! Lassanként az amerikai média világsztárt csinál Csanádkából! Ahogy először leszállt a repülőgépről Izraelben és “könnyes szemmel” megvallotta az izraeli biztonsági szolgálat embereinek, hogy Ő zsidó! Ahogy el látogatott a siratófalhoz! Ahogy a pesti zsinagógában buzgón tanulmányozta a héber nyelvet és a zsidó vallási szokásokat! Az amerikai média által készített riportfilmet az ATV is bemutatta, hogy mindannyian meghatódjunk! Figyeld meg: Majd ott fog sétálni az Élet Menetén is a rabbik oldalán és a média mutogatni fogja!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  37. Gedeon
    Minden megtörténhet, az én (és gondolom a többiek) véleményem nem változik.
    De részemről ez a téma már túlragozva és lezárva.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  38. Szenzor! Ezt most lezárhatjuk, de szerintem az elkövetkezendő hónapok folyamán a sajtóban, médiában ennek a Csanád történetnek lesz folytatása!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  39. “Manolo
    2013. augusztus 8. csütörtök
    18:09

    Zsidó az, akinek az édesanyja zsidó, vagy szabályosan betért. A halacha, a zsidó vallási törvény szerint. Egyébként a zsidók olyan sokfélék. Még zsidó is van köztük.”

    Manoló fontos dolgot szögezett le, ezért idézem. Fellegivel nem az a baj, hogy nincs körülmetélve (mit tudom én, nem kukucskáltam a gatyájába, amúgy pedig rengeteg embert metélnek körül Európában és Amerikában egészségügyi megfontolásokból), vagy nem tartja a vallást. Attól még öntudatos zsidó lehet, aki zsidó eredetét, őseit, a zsidó néphez való tartozását száz százalékig és büszkén vállalja.
    Fellegivel az a baj, hogy zsidó eredetű pasas létére, akit a Holokauszt idején elhurcoltak és el is gázosítottak volna, mint zsidót, árulja el a zsidó embereket,. és próbálja kimosdatni a zsigerileg rasszista, antiszemita (az érvek közismertek, nem sorolom) Orbán rendszert az antiszemitizmus vádja alól.
    Fellegivel nem az a baj, hogy “nem is zsidó” – az 1944-es zsidótörvények sőt a halacha értelmében is hogyne volna zsidó! – az a baj, hogy áruló.
    Talán nem az?
    Lázár a legjobb szándékkal is, néha téved, ahogy a dohányfüstről szóló cikkében is tévedett – lásd ott.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  40. Lázár György írta: “Utánanéztem a dolognak. Egy 1982-es magyar rendőrségi jelentés szerint Fellegi “kikeresztelkedett családban nőtt fel”. Hmm.., ha kikeresztelkedett, akkor hogyan lehet „zsidó”? Hát bizony Fellegi Tamás Vitéz Nagybányai Horthy Miklós és Szálasi Ferenc szerint zsidónak számítana! Azonban nem ez a mérvadó! A zsidó államban is élnek keresztény származású izraeli állampolgárok akik ugyanúgy szeretik a hazájukat mint az izraelita vallásúak. Magyarországon is élnek olyan keresztény emberek akiknek szüleik, nagyszüleik a zsidó vallást követék, azonban sokan közülük tisztelik a zsidóságot mint népet, tisztelik a zsidó vallást, annál is inkább mert a kereszténység bölcsője Izraelben van! Az általam említett zsidó vallású felmenőkkel rendelkező keresztény emberek nem árulják el a demokráciát, nem adják el a lelküket Orbán Viktornak! Legalábbis azok biztosan nem akiket én ismerek! Ellentétben Fellegi Tamással aki falaz külföldön az Orbán diktatúrának!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  41. Sajnos a magyarországi zsidó rabbik egy része is alkut kötött az Orbán rezsimmel! Mint ahogy a történelmi keresztény egyházak papjainak egy része is! A főpapok többsége mindenképpen!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  42. "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    .
    Ha már a történelmi analógiáknál tartunk, nem szabad elfeledkeznünk Imrédy Béla egykori miniszterelnőkünkről se, aki a legnagyobb fajvédő lévén jutott fel a legfelső polcra. Mint ilyen nem csak szavakban, de tettekben is égbekiáltó gaztetteket hajtott végre, az antiszemita hazug uszítástól a háború előkészítéséig minden aljasságban benne volt… Aztán egyszercsak mi nem derült ki erről az alja fráterről? Hát kiderült, hogy visszamenőleg a szépanyja zsidó vótt a szerencsétlen… Akinek ilyen leszármazottja van az bizony halálában is szerencsétlen.
    Imrédyt, mint háborús bűnöst ítélte halálra 1947-ben a Népbíróság.
    Bűnös az a szülő, aki ilyen tragikus előzmények után, mint Auschwitz, Kamenyec-Podolszk st…b tabuként kezeli a család, vagy annak felmenőinek zsidó származását, mert így születnek Imrédy Bélák, Szegedy Csanádok és, na persze Fellegi Tamások is.
    Köves Slómókrol pedig tanulmányok tömkellegét lehetne megírni a zavaros gyermekkortól az Orbanisztántól némi szolgálat(ok) fejében kapott ajándék műemlék-zsinagógáig…(lásd: Tölgy 12,24) Róla az öleb zsidócskáról, akit azóta elfogadott és hivatalos rabbiként kellene tisztelnünk !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  43. "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    .
    T. Tölgy !
    .
    Csak konkrétumokkal, ne általánosítva !!!
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  44. #
    “tisztelhölgyeimésuraim”
    2013. augusztus 10. szombat
    09:45 Tehát írjak ki ide a nem közszereplő személyes ismerőseim nevét??? Ami az egyházi vezetőket illeti: Nézz utána tevékenységüknek, a Fideszhez való viszonyuknak és találsz konkrét példát eleget: De írok én is: Dr. Bölcskei Gusztáv református püspök aki Horthy emléktáblát avatott, vagy Ott van a MASZIHISZ vezetőség akik szinte már megcsókolják a Nagyvezír” hátsóját stb

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  45. *
    EGY ÖNJELÖLT ISTEN ÁLTAL ELHÍVATOTTAK
    *
    Gondoljunk csak bele ! Az Orbán-rendszer kebelére ölelt zsidókkal igyekszik kimentetni magát az antiszemitizmus jogos vádja alól. Ezek az emberek mint az ő tanúi, kvázi bizonyítékai arra nézve, hogy az isten által is bűnösnek tartott rasszista eszmeiség mennyire távol áll a Fidesztől.
    *
    Ezek a lieblingek az ellenzéknek ennek az ellenkezőjét bizonyító és igyekvő törekvését . h í v a t o t t a k . nemcsak megtörni, de a világ előtt bizonygatni a felgyülemlett tények hamis mivoltát…
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  46. "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    .
    Kedves Tölgy!
    .
    Nem ellenedre írom, hogy válaszodban csak a Bölcskey példa volt konkrét, a MAZSIHISZ példád viszont ismét csak általánosság, konkrétumok és személyek nélkül. Mápedig általánosságok durrogtatása olyan mint a hanggránát és a repeszgránát közötti különbség… Talán hatását tekintve, még jobb: a sorozat, vagy a célzott lövés közötti különbség. A sorozat ártatlanokat is ledönt a lábáról, míg az egyes, konkrét személyt céloz meg…
    .
    Üdvözlettel: t.h.u.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  47. #
    “tisztelhölgyeimésuraim”
    2013. augusztus 10. szombat
    10:48 Legyen igazad! Mondj egyetlen magas vezetőt a MASZIHISZ vezetéséből aki keményen szembe szált volt az Orbán diktatúrával, vagy sajtótájékoztatót tartva a FIdesz szemébe vágta volna például a Nyírő ügyet? Tudsz ilyen MASZIHISZ vezetőről? Dániel Péter aki nem rabi és nem vett fel kormányzati támogatásokat mint a MASZIHISZ leöntötte festékkel a Horthy szobrot! Mit csinált a MASZIHISZ vezetőség? Fényképészedet Orbán Viktorral! Ezek után szerinted nincs ott a bélyeg a teljes MASZIHISZ vezérkaron, hogy asszisztálnak Orbánnak?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  48. Prágában a zsidó rabbik és keresztény papok vezetésével komoly tömeg akadályozta meg a nácik vonulását! Nálunk meg a köztársasági elnök ablaka alatt alakult meg a Magyar Gárda evangélikus, katolikus, református papok aktív közreműködésével ,akik megáldották a gárdát! A MASZIHISZ pedig csendesen tűrte a helyett, hogy azonnal nemzetközi sajtótájékoztatót, ellentüntetést szerveztek volna! Helyette fényképészkednek Orbán Viktorral és leplezni próbálják a magyar antiszemitizmust a kormányzati pénzekért cserébe!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  49. Még azt is megérjük , hogy Szegedi Csanád a katolikus papok és zsidó rabbik társaságában sétálgat majd az Élet Menetén, mint Gedeon is jósolta!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos