Ronai and Ronai
AMERIKAI

Buják Attila: Szent Pista legendája 2013. augusztus 21. szerda 16:18

  • Hozzászólások(63)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Buják Attila: Szent Pista legendája

Szentistván napján alacsonyan köröznek a gólyák, valami titkos belső parancs szerint ilyenkor gyülekeznek, indulnak Afrikába, azon belül Dél-Afrikába vagy a Nílus vidékre, ahol jobb az ellátmány, van svédasztal és előnyösen váltják a forintot. A magyarokat magukra hagyják sötétlő gondjaikkal: agyaljanak és tusakodjanak Szentkoronán, füstadón, nemzeti együttműködésen, áfán. „Nagyon elromlottak ezeknél a dolgok”, gondolhatják a gólyamadarak, mert lehetetlen, hogy pont ők, eme finom és együtt érző lelkek ne vették volna észre, mekkora a depi és para.

Királyunk – ez a mostani, kurtalábú, ugribugri, hetyke – a királyok városába indult, hogy megnyilvánuljon, s kifejtse nézeteit históriáról, magyarokról, államférfiúi létről. Indításként beígért kilencmilliárdot, hogy jobb legyen a hangulat (lett is), ennyit vállal majd át a kormány Székesfehérvár királyi adósságaiból. A jelzett összeget ők (a fehérváriak) költötték el lokális célokra, de Szent Viktorunk fogja kiperkálni közkasszából. Aztán a húrokba csapott. Elég borzalmas szokott lenni, mikor a hazai politikusok „a történelem üzenetét közvetítik” felénk: miként kell értelmezni Szent Istvánt, forradalmat, 48-at, vesztett háborút, Trianont, de ezt most hagyjuk. Szent István, Pistánk, a nagy államférfiú, akiről a példabeszédek szóltak, a maga korában rendszerváltó figura lehetett. Kortársai szolgálták, gyűlölték és félték, de innen, ezer év távolából, mindez már alig látszik, Magyarországgal együtt Pistánk alakja vészesen összement.

De azért állapítsuk meg: a Fidesz igénye, hogy augusztus 20-át a magyarok legfőbb ünnepévé emelje, jogos és stílusos. Ha valami, ez a vérbő, barbár-ájtatos ünnep a Nemzeti Együttműködés hiteles előképe, és szentkirályunk csontkeze (ökle) a rendszer szimbóluma. István, a király, azon kívül, hogy államalapított, lenyúlt és kisajátított, kinyírta, letaposta ellenfeleit, papokkal, németekkel, rablólovagokkal mutyizott, a közmunkást közmunkára ítélte – egyszóval István korának normái szerint élt. Az analógia a történelemben kétes műfaj, könnyen tévútra visz, de hogy Orbán számára az elfogadott, közfelfogásban meggyökerezett István-kép vonzó – a gátlástalan, erejével kérkedő nemzetségfő képe, aki letapossa a rivális családokat – , az nehezen vitatható. Pistánk korának normái szerint is méretes gazfickónak számított, „európai elkötelezettsége”, nagy ívű kitekintése, jámborsága humbug, szépelgő történeti vízió. Ő a mi Pistánk, a mi kis etatistánk. Szerette a családot, s hogy közben országot is alapított, hát istenem, az is összejött, a korona, a smukk, és ami ahhoz jár, a szentség. Hordozzuk körül a Szent Öklöt a téren, a hatalom és az erő (erőszak) szimbólumaként. De ne legyenek illúzióink: örüljünk, hogy nincs rajta bokszer.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.4/5 (61 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +58 ( 94 szavazatból)
Buják Attila: Szent Pista legendája, 4.4 out of 5 based on 61 ratings

  • Hozzászólások(63)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

63 Reader’s Comments

  1. Nekem tetszik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (32 szavazatból)
  2. Nekem is :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (25 szavazatból)
  3. Szent Istvánnak annyi köze volt a kereszténységhez mint tyúknak az ABC-hez. Kereszténynek lenni annyit jelent mint Jézust követni. Márpedig Jézus senkit nem gyilkolt meg és senkit nem gyilkoltatott meg. A földi hatalomtól pedig távolt tartotta magát és nem lett a zsidók királya sem. István király pedig egy tömeggyilkos volt és a saját népét is irtotta a német lovagok segítségével, nem mintha Koppány jobb lett volna nála. Azonban az a korszak is a földi hatalom megszerzéséről és nem Isten országáról szólt. A katolikus egyház már Pistánk idején is nagy sz@rkavaró volt. Az egyház és az állam akkor is szorosan összefonódott, mint most is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +44 (62 szavazatból)
  4. Azon pedig röhögtem, hogy a csíksomlyói búcsúba a magyar katolikus hívek és a turulos pogányok együtt zarándokoltak el a nemzeti együttműködés jegyében.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (39 szavazatból)
  5. Egy magyar egyetemi történészprofesszor – tettei (és nem eredményei) alapján – szörnyetegnek nevezte.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (37 szavazatból)
  6. Nagyon jó írás. Főleg az utolsó pár mondat. Pistánk, a mi kis etatistánk.:)))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (26 szavazatból)
  7. Tulajdonképpen van párhuzam. Volt egy nép(ség), amelyik nagyon elpofátlanodott. Egy idő után megunták a nyugati hatalmak és szóltak, hogy állj le kiscsákó, mert unjuk a banánt. Megtámogatták ezzel-azzal(amit Buják Attila is leírt). “Rendnek kell lenni végre” lett.
    Arra leszek kíváncsi a párhuzam mások oldalát mikor teszi helyre a nyugat?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (29 szavazatból)
  8. Azért vannak felesleges dolgok is a világban. Ez az írás is ilyen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -25 (49 szavazatból)
  9. No igen, annyi a mentsege, hogy akkoriban es utolsokent e foldreszen maskepp nem lehetett. Azota annyi van, hogy az orszag – idiota, genhibas, szegyenletes, debil, nemzetarulo “vezetoi” – idorol-idore nem kepes felismerni, hogy ennek az orszagnak az eroforrasaival, lakossaganak atlagos IQ-javal hol a helye Europaban, vagy barhol a vilagon. Ertektelen kis orszag, kizarolag kulfoldon honoralt szellemi tokevel, ezen tul semmivel a vilagon.
    -
    Nem, nem szolom le, sok ilyen kis allamocska van vilagszerte, tudjak a helyuk orommel mukodnek egyutt barkival, elvezik a nyugat baratsagat, tisztelik a nyugati civilizacio torvenyeit, mert TUDJAK, hogy mekkorak.
    -
    Na erre keptelen szinte minden magyar vezeto. Rug-kapal, armanykodik, aztan amikor elfordul tole a civilizacio es annak a penze, akkor sertodott lesz. Ez jol is jott addig, amig allt mogottunk valaki, de 1945 ota nincs ugralas, ha nem tudjuk a helyunk, kapunk a pofankra – jogosan!
    -
    Istvan erovel akarta civilizalni az orszagot, valoban letiporva es kicsinalva mindent es mindenkit. Jol tette? Valoszinuleg igen, ezert tudott letezni Istvan utan az orszag, de Isten az atyam, nagyon azt hiszem, hogy ezzel a nemet baratsaggal megprobalta megertetni, hogy mekkorak vagyunk, hogy kell mukodnunk.
    -
    Es egy kezemen meg tudom szamolni, hogy hany vezetonk ertette ezt meg a XX-XXI szazadban. Es hogy kivel nyilik a sor? Igen! KADAR JANOS-sal. Faj vagy sem, o volt a nagy szovjet hozongesben az egyetlen, aki ugyesen lavirozva a ket nagyhatalom kozott letrehozta az akkoriban igenis csodal “gulyaskommunizmust”. Ha azota barmely vezetonkben csak a negyede meglenne az o puritansaganak es objektiv ertekelesenek, siman egy szinten lennenk Ausztriaval.
    -
    Es mindezt ugy mondom, hogy eppencsak megkaptam a szemelyim a rendszervaltas kornyeken, tehat jomagam diak voltam a Kadar korban, a csaladom meg kifejezetten partellenes. Es megis, tortenelmi tanulmanyaim, olvasmanyaim mind erre a kovetkeztetesre juttattak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (36 szavazatból)
  10. Azt álmodtam, hogy István ide,vagy oda, felkészülhetünk rá, hogy ez a 9 milliárd azért vándorol Székesfehérvárra, hogy méltó körülményeket biztosítson egy majdani koronázásra.
    És felébredtem. Ez a kis felkapaszkodott senkiházi szórja a pénzünket! Nem elég, hogy az elpocsékolt milliárdokból a sápot megkapta még annak idején,még ki is akarja újra fizettetni velünk!
    Mint ahogy kifizetteti a kutyái kölykének az adósságait, meg a luxus életvitelüket…
    Így kell ezt csinálni! Vakulj paraszt, ha a pofád befogod!
    Csak nehogy ” Szent István” örökébe helyezze magát,mert akkor megnézhetjük magunkat.
    A párhuzam megvan, csak azt nem látom, hogy a nyugat helyrerakná.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (23 szavazatból)
  11. Valamikor még ALKOTMÁNYUNK ÜNNEPE is volt aug. 20.
    Ma erről tisztára elfelejtkezik mindenki….pedig ezt mostanában vették el tőlünk és tették tákolmánnyá, gránitba vésettből, 5x módosított, sivatagi futóhomokká, mindent úgy alakítgatnak, hogy nekik jó legyen ezért már nem Alkotmány, mert nem a nemezettel egyeztetve alkották meg, így csak tákolmány, todlizott-fodlizott valamivé silányították a létünket!
    Ezt sem szabadna elfelejteni!
    És az alkotmányunk lecserélése aktuálisabb, mint a jobbkéz körbehurcolása – még jó, hogy a körmenetben nem volt ott egy sámándobos is, mert kakastollasok voltak….
    Magyarországnak elmentek otthonról!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (30 szavazatból)
  12. Borzasztó, hogy voltak Fehérvárott, akik a nevét skandálták.
    Borzasztó, hogy bár sohasem szavaztam rá, vagy a pártjára, oda züllesztette Magyarországot, ahol ma van és ha magyarnak tartom magam, akkor én magam is ehhez a közösséghez tartozom. Egyébként mi másnak vallhatnám magam?
    Olvassuk az AN-ben és a kommentárjainkkal megerősítjük, hogy Magyarország (népe) megbolondult, meg, hogy birkanép és borzasztó, hogy ehhez a néphez tartozunk magunk is, ha nem tetszik, nem akarjuk, akkor is.
    Fogalmunk sincs arról, hogy mire költötte el Fehérvár (meg Békéscsaba, meg Esztergom, meg sok más fideszes vezetésű város) a ma adósságként számontartott pénzeket, de a mi adóinkból, a tőlem is elvett pénzekből fizeti ki ez a testileg-szellemileg csökött törpe.
    Borzasztó a XXI. század második évtizedében az EU egy tagállamában jobbágynak lenni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (31 szavazatból)
  13. ha ma a szentjobbos élne, már rég elkapta volna a dakota nyakincáját.
    victor mussolini viheti magával a csúti stadionba szotyizni a szentjobbost
    oszt jónapot
    http://www.origo.hu/gazdasag/20130821-atlatszo-oktatas-orban-viktor-ezuttal-konyvet-kuldott-az-erettsegizoknek.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  14. Amikor a katolikus templomokban felhangzik az ima: “Szent István király könyörögjél érettünk” Ez az ember aki a saját rokonát Koppányt( aki szintén nem volt nála jobb ember) miszlikbe vágatta egy másikat megvakíttatott és fülébe forró ólmot öntetettet és emberek tömegeit gyilkoltatta le, hát szerintem Pistike nincs jelenleg olyan helyen, hogy könyörögni tudjon a magyarságért hiába hurcolásszák a csontját, mint kutya a lábtörlőt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (20 szavazatból)
  15. presh bitter
    .
    Nagyon trükkös ez a könyvküldés:
    .
    “Orbán Viktor ismét postán üzent
    Orbán Viktor újra csomagot küldott, ezúttal az érettségizók kaptak egy-egy könyvet a miniszterelnöktől.
    .
    Ismét postai küldeményt kaptak néhányan Orbán Viktortól, a miniszterelnök ezúttal Györffy György történész István király és műve című munkáját küldte el valószínűleg minden magyar érettségizőnek – írja az Átlátszó Oktatás blog.
    .
    A könyv mellé küldött kísérőlevélben a miniszterelnök az érettségizők erdeményeihez gratulál és arról ír, hogy a kormány hozzákezdett “a minőségi, színvonalas felsőoktatás” kiépítésének.” (…)
    (A linkje fentebb)
    .
    Ha tavasszal küldi a könyvet, és elolvassák az érettségi előtt állók, talán megzavarodnak akik ezt a tételt húzzák történelemből, mert a történelem és a legújabb, legendásított változat ritkán fedik egymást. Az utód király – szt. László, és nem a Vatikán – által szentté avatott “szent” István király elég necces a pápák által szentté avatottak sorában. A szent jobb körüli mítosz előadása különösen rázós lett volna a vizsgáztatóknál.
    .
    Stílszerűen, katolikus forrás szerint:
    “szentté avatás (lat. canonisatio, gör. anakerüxisz): tévedhetetlen pápai kijelentés, mellyel a pápa a →szentté_boldoggá avatás szertartásában ünnepélyesen kihirdeti valakiről, hogy a mennyországban a megdicsőültek között van, és tiszteletét az egész Egyház számára előírja.”
    http://lexikon.katolikus.hu/S/szentt%C3%A9%20avat%C3%A1s.html
    .
    Az István (Stefan,Stephan, Stephen stb.) név többszöri elfordulása miatt az Istvánok egyike volt I. István magyar király.
    .
    A bécsi Szt. István – St. Stephan – dóm névadójáról német nyelvű forrásból:
    “Stephanus (* ca. 1 n. Chr.; † ca. 36/40 n. Chr.) ist im Neuen Testament ein Diakon der Jerusalemer Urgemeinde. Er gilt als erster christlicher Märtyrer. Sein Name deutet auf eine hellenistische Herkunft hin. Seit 560 n. Chr. sind seine Gebeine angeblich in der Krypta von San Lorenzo fuori le mura in Rom neben denen des römischen Archidiakons Laurentius bestattet.”
    http://de.wikipedia.org/wiki/Stephanus
    .
    Röviden: a bécsi St. Stephan dóm a jeruzsálemi keresztény ősgyülekezet mártírhalált halt diakónusáról kapta nevét, ami hellén származására utal. Maradványai Rómában, Laurentius fődiakon sírja mellett találhatók.
    .
    Széles e hazában vajon hányan tudják?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  16. Amekkora erővel akarta István kiverni az országból a pogányságot, akkora erővel akarja Orbán visszarántani az országot a sötét középkorba!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (20 szavazatból)
  17. itt vannak a fideSSes ufóhívők- már csak a fénylényes pataky hiányzik, meg a csodafegyveres szélesgabika

    http://www.noltv.hu/video/4982.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  18. térdre csuhások
    http://www.hir24.hu/netturi/2013/04/12/breking-lelepleztek-szeles-titkos-csodafegyveret/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  19. #
    proaktiv
    2013. augusztus 22. csütörtök
    11:37 “szentté avatás (lat. canonisatio, gör. anakerüxisz): tévedhetetlen pápai kijelentés, mellyel a pápa a →szentté_boldoggá avatás szertartásában ünnepélyesen kihirdeti valakiről, hogy a mennyországban a megdicsőültek között van, és tiszteletét az egész Egyház számára előírja.” Vajon honnan tudják, tudták a pápák, hogy valaki a mennyországba került? Tévedhetetlen pápai kijelentés? A pápák a történelembe sokszor tömeggyilkosok pártjára álltak és Ők maguk is népirtásokat rendelek el.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  20. Menjenek a katolikus főpapok Szent Pista csontjával együtt a fenébe! Pedofil állat, tömeggyilkos banda, népelnyomó vérszívók voltak ezek a történelemben is. Mi köze van ezeknek Jézushoz? Semmi!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (20 szavazatból)
  21. Proaktív
    Köszönöm, ezt én sem tudtam. Ezek szerint nem a pápa avatta szentté Istvánt?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  22. Tölgy
    “szentté avatás (lat. canonisatio, gör. anakerüxisz): tévedhetetlen pápai kijelentés”
    .
    Éppen a pápai kijelentés – hiánya – miatt idéztem pontosan, mert I. Istvánt nem a pápa avatta szentté, hanem az utána szintén szentté avatott I. László, aki I.Géza után I. István követője volt a magyar trónon.
    .
    I. László magyar királyról:
    “Erősen keresztény hitű, bátor, harcias király volt. Az ő uralkodása alatt avatták az első magyarországi szenteket: Gellért püspök, I. István, Szent Imre, András és Benedek remeték. Előbb Somogyvárott, majd véglegesen 1106-ban, Váradon helyezték örök nyugalomra, az általa alapított régi Székesegyházban, amely akkor a nagyváradi várban volt. Őt magát 1192-ben avatták szentté.”
    http://hu.wikipedia.org/wiki/I._L%C3%A1szl%C3%B3_magyar_kir%C3%A1ly
    .
    Az viszont a fentibôl nem derül ki, hogy ő maga avatott szenteket, és nem Róma. Érdekes elfoglaltság egy királynak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  23. #
    proaktiv
    2013. augusztus 22. csütörtök
    13:41 Akár király akár pápa, ezeknek az emberi szenté avatásoknak semmi közte nincs igazi kereszténységhez, mint ahogyan a katolikus egyháznak sincs. A “Szent korona” kifejezésen is csak nevetek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (15 szavazatból)
  24. Semmi közte helyett semmi köze! Szóval ez egy olcsó cirkusz, illetve drága cirkusz,mert a papok jólétét mindig a nép fizette meg. Sajnos a birkanyáj ezt most önként teszi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  25. Az adófizetők pénzéből élnek jól a főpapok mert eladták a lelküket a felcsúti bugris parasztnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  26. A ti pityutok egyszerüen egy despota tömeggyilkos volt.Egyetlen épeszű gondolata nem lehetett. Írástudatlan buta bunkó akit a csuhások irányítottak. A jobbkezét is ők balzsamozták be, hogy néhány évvel halála után kiásva, lehessen vele a tudatlan magyarokat hülyíteni. Koronáját, amit a fetisista idióták szintén szentnek tisztelnek, soha életében nem láthatta, mert később készült, és nem a római, hanem a bizánci ötvösök munkája. Egy dolog amiben jellemzi az országot az, hogy két darabból tákolták össze. A “svájcisapka” legalább egy sikeres európai ország jelképe. Azt imádjátok, na meg a svájci frankot, amivel sikerült eladósodnotok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (18 szavazatból)
  27. A cikk fő mondanivalójával egyetértek, de István (Vajk) értékelésével, valamint a hozzászólók ezirányú megjegyzéseivel nem.
    BA ezt írta: “Pistánk korának normái szerint is méretes gazfickónak számított, „európai elkötelezettsége”, nagy ívű kitekintése, jámborsága humbug, szépelgő történeti vízió.”
    Bontsuk két részre.
    .
    A második rész: “„európai elkötelezettsége”, nagy ívű kitekintése, jámborsága humbug, szépelgő történeti vízió” rendben van. Miért is lett volna neki ilyen viziója? Őt nem ez hajtotta, hanem a hazai helyzet, saját státusza.
    .
    Az első rész: “Pistánk korának normái szerint is méretes gazfickónak számítot”, ez nincs rendben. Ugyanis attól függ, hogy honnan nézzük.
    .
    A korabeli magyar fejedelemség, a törzsszövetségi állam örököse szempontjából valóban az volt. Felszámolta a fejedelemség és a vallás rendszerét, létalapjuktól fosztotta meg a törzsfőket és magukat a törzseket is, szabadok tömegeit vetette szolgasorba.
    .
    A korabeli nyugati Egyház szempontjából zseniális és sikeres térítő volt, aki egész Pannóniára és attól keletre is kiterjesztette és megszilárdította a keresztény hatalmat, elsősorban a rómait. Ez utóbbi nála még nem lehetett egyértelmű, hiszen nagy volt görög katolikus befolyás is, de hatása hosszú távon mégis ez volt.
    .
    Én úgy értékelem, hogy a korabeli magyar társadalom akut válságát oldotta meg sikeresen. A fejedelemség válságban volt, hiszen a zsákmányszerző hadjáratok az utóbbi időkben kudarcot vallottak, a területváltó, legeltetésre berendezkedett termeléshez a legeltető terület szűkös volt, a földművelés ugyan ismert volt, működött, de a társadalmi viszonyok nem annak kedveztek. Fennált a veszély, hogy a nyugati lovagok hódoltsági területévé válik a magyar szálláshely. István (és nemzetsége) maga hódoltatta meg saját népét, és bár Géza (szintén Stephanos) még lándzsát fogadott el nyugati szomszédjától, Istvánnak sikerült megtartania függetlenségét (a koronát a pápától fogadta el). (Mindegy, hogy ez tudatos előrelátás volt-e, vagy csak történelmi véletlen.)
    .
    István alatt az ország nem ment tönkre, hanem ellenkezőleg: olyan forradalmi átalakuláson ment keresztül, ami szörnyű volt ugyan, de lehetővé tette az ország (későbbi) virágzását. Ezzel szemben a baltás gyilkos cinkosai közönséges bűnözők, akik alaptalanul hivatkoznak Istvánra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  28. #
    girbegurba
    2013. augusztus 22. csütörtök
    14:33 Én nem tartom kereszténynek ezt a barbár hóhért, bárhonnan nézem is. A jelenlegi kultusza amit az állam és egyház közösen művel pedig az egész magyar nemzetre nézve mélységesen szánalmas. Én az összes szobát ledöntetném a “szent korona” pedig tőlem mehetne a szemetes kukába. Ennyire becsülöm Pistike hóhért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (10 szavazatból)
  29. A ” Szent Jobbot” pedig odadobnám a vak komondorok elé had rágódjanak rajta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (7 szavazatból)
  30. Ma nagyon fáradt vagyok. Az összes szobrát dönteném le és törném össze annak a vérszomjas állatnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (9 szavazatból)
  31. „Királyunk – ez a mostani, kurta lábú, ugribugri, hetyke –„ pszichopata, másképpen fogalmazva szociopata, vagyis, antiszociális személyiségzavarban szenved. Ezt állapította meg róla az ország első pszichológusa még az MDF kormány idején, hiszen a szakemberek számára ez akkor már teljesen nyilvánvaló volt.
    El is nevezte őt MINIDUCE-nek.
    Nem is tetszett neki.
    Amikor aztán hatalomra került, utasítást adott a Professzor úr fizikai elhárítására. Így aztán a Tanár úrnak nem volt választása, külföldre menekült, ott tanított, majd az után tért haza, hogy ez a mostani, kurtalábú, ugribugri, hetyke Miniduce átadta a hatalmat a nem antiszociális személyiségzavarban szenvedőknek.
    A Professzor úr abban a hónapban halt meg, amikor a Miniduce másodszor is hatalomra került, de ő ezt már nem érte meg.
    Tanár Úr! Az Isten nyugosztalja! Olykor úgy érzem, hogy Önnek nagyobb szerencséje volt, mint nekünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  32. Szerintem István semmivel nem volt sem jobb, sem rosszabb ,kegyetlenebb mint korának uralkodói!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (10 szavazatból)
  33. Alföldi esete (megfenyegetése) is mutatja, hogy az ország nagyon közel van ahhoz, hogy megalapozott elbírálást kapjon valaki nyugatról ha menekült státuszért folyamodik…..!
    Könyörgöm egy művészi termékről van szó…!!
    MILYEN … ORSZÁG EZ…. ???
    Nem lehet BÁRMILYEN VÉLEMÉNYE BÁRKINEK BÁRMIVEL KAPCSOLATBAN…??????
    Ez nem ország… ez fosterület’…!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  34. Tölgy,
    Ne keverjük össze a mai, Istvánra hivatkozó gazemberek értékelését István értékelésével! István nem tehet arról, mire használják.
    Amúgy a “Szent jobb” valóban marhaság (és valószínűleg hamisítvány), protestáns szemmel nézve bálvány, de itt nem ez a lényeg, hanem a vak hit, és annak kihasználása.
    Ha a szent jobbot tágabban értjük, akkor én is szívesen “odadobnám a vak komondorok elé”, de a szent ballal együtt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  35. ASK’
    “Kérdezném: mit tehetett volna egy király 1000 ( !!) évvel ezelőtt, ha le akarta győzni ellenségeit, ellenfeleit? A Csernus doki még nem élt!”

    Ezért lesz a történelmi tény mindig is relativizálva, heroizálva, és deheroizálva..EZÉRT… És ezzel nem kéne visszaélni soha, semmilyen hatalomnak…!

    És ezért az igazi PROVOKATÍV dráma mindig is azt hirdeti, hogy nincs egyetemes igazság… (Ezt persze Vidnyánszky A. nem így gondolja… szíve joga..:)) )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  36. #
    girbegurba
    2013. augusztus 22. csütörtök
    16:29 Mit leírtam én István királyt nem tartom kereszténynek, mint ahogy a többi európai korabeli kereszténynek mondott uralkodót sem. Az én szememben kereszténynek lenni annyit jelent mint Jézust elfogadni és követni. “Gyümölcsiekről ismeritek meg Őket” Ez a kereszténység fő ismerve! Vajon cselekedeteikben követék ezek Jézust? Nem! István király, a korabeli keresztény uralkodók és a pápák is vérszomjas, zsarnok, kegyetlen, az embereket sanyargató, csak a földi hatalommal törődő emberek voltak. Amikor politikusok az mondják, hogy ” Állítsuk Szent Istvánt példaképül a jelen fiatalsága elé” hát akkor beleborzong a hátam. Mert persze lehet beszélni István államalapító érdemeiről, de, hogy Ő lenne a példakép a mai fiatalság előtt ez ellen tiltakozom.Márpedig a politikusok, és sokszor még a baloldali politikusok is ezt hangsúlyozzák.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  37. #
    Katalin
    2013. augusztus 22. csütörtök
    16:00 Egyetértek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  38. Az államalapító uralkodása nagy csapás volt a nemzetre.
    Nélküle már legalább 2000 éves lehetne az ország.
    De magyar volt, ellentétben a később betelepült kettős állampolgárságúakkal.
    A körítés:
    http://vilagutazo.blog.hu/2012/05/17/europa_1000_eves_hatarvaltozasai_11_percben

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  39. Ady Endre írta a Nagyváradi Naplóba 1902. január 31-én:

    “Néznek bennünket a kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis ittfelejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen mintha itt sem lettünk volna.

    Legyünk ezegyszer számítók. Kerekedjünk föl s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról.

    Menjünk vissza szeretett úri véreim. megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal és ősökkel. Menjünk vissza Ázsiába! ”

    Úgy látszik, hogy Orbán vezér kormánya meg akarja fogadni Ady tanácsát. Szíjjártó úr mág megkezdte a nyitást Ázsia felé.

    Ami pedig a kereszténységet illeti, a magukat ennek vallók lábbal tapossák a krisztusi törvényeket, ahogyan Megváltónk erre már kétezer évvel ezelőtt felhívta a figyelmnünket. Az “őrállók mondják, de nem teszik”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  40. Havas blog
    http://www.atv.hu/velemeny/20130822-havas-mi-magyarok-a-mitoszaink-rabjai-vagyunk

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  41. Allen Stewart Konigsberg amerikaellenes szöveg miatt kitiltva és moderálva. Admin

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (12 szavazatból)
  42. A saját országomról (mo) a következőt írtam:
    “NEM LEHET BÁRKINEK BÁRMILYEN VÉLEMÉNYE BÁRMIRŐL…?”
    :((
    :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  43. Az Amerikai Népszavában a szabályzat tiltja, hogy az Egyesült Államokról hazugságokat és amerikaellenes uszításokat terjesszenek. Akinek ez nem tetszik, az keres magának olyan médiumot, ahol ezt megteheti, és ahol a szabályzat ezt nem tiltja. Mindez természetesen összefügg azzal, hogy az amerikaellenesség tipikusan szélsőjobboldali ideológia, az Amerikai Népszava pedig nem tűri a közvetett és burkolt fasiszta és náci uszítás semmilyen formáját, így az amerikaellenességet sem. Admin

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  44. girbegurba
    2013. augusztus 22. csütörtök
    14:33 ++++++++++++++++++++++++++++++++++++
    A történelem ezt igazolja – ~ 500 év önálló államiság, lásd porszem
    2013. augusztus 22. csütörtök
    18:27

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  45. Kik ezek a szemet aljas minuszolok????????????!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  46. “A történelmet mindig a győztesek írják” (Bonaparte Napóleon)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  47. Tölgy,
    Én sem írtam, hogy keresztény volt, mert ezt a fogalmat többen, többféleképp értelmezzük.
    Például az volt-e kommunista, aki marxista volt, vagy az, aki tagja volt a pártnak?
    Amúgy szerintem nagyon valószínű, hogy anyja hitét tanulta, vagyis nem a hagyományos magyar (“pogány”, sámánista) hitvilágban nőtt fel. Ez bizonyára megkönnyítette későbbi döntéseit, de politikai tetteit elsősorban politikai szempontból lehet értékelni. Véletlen, hogy épp az ő nemzetsége hajtotta végre azt a tettet, amit valamelyik vezető nemzetség biztos megpróbált volna idővel, vagy talán próbálkoztak is vele, csak sikertelenül. De ők voltak közel a nyugati határhoz, ugyanakkor viszonylag központi helyen is voltak. A döntést könnyítette, hogy Vajk már megkeresztelt szülők fia, anyja (ha jól emlékszem) görögkeleti vallásban nevelkedett, apja talán később vette fel a keresztséget. Mindesetre Vajk már nem érezte magára nézve mérvadónak a fejedelemség hagyományos, lóugrásos örökösödési rendjét, inkább lerázandó béklyónak érezhette. Ebben talált hatékony támogatásra a nyugati lovagok körében s élvezhette az Egyház támogatását. Ennek azután meg is fizette az árát, persze nem saját vagyonából, hanem a legyőzött nemzetségek birtokainak szétosztásával.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  48. Nekem tetszett ez az írás is.
    http://huppa.hu/kiraly/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  49. http://www.rtlklub.hu/most/44125_istvan_a_kiraly_szorenyi_levente_es_brody_janos_muve_mind_a_
    Az előadás!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  50. admin
    Egyetértek ASK kitiltásával. Ez volt a 3. neve,amivel itt hozzászólt.
    Gyanítom lesz még szerencsénk hozzá.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (8 szavazatból)
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos