Ronai and Ronai
AMERIKAI

Buják Attila: Az élet vize 2013. augusztus 10. szombat 16:14

  • Hozzászólások(58)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Buják Attila: Az élet vize

A hőség drámai volt. Halomra dőltek százéves éves rekordok, forró afrikai számum szántott végig az arcokon, a nők a megállóban fejükre terített vizes kendővel ácsorogtak. Az állam is elműködött valahogy. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének szervei kiadták a narancsriasztást (fel kéne ezzel hagyni, bizarr politikai áthallása van), a pályaudvarokon önkormányzati emberek osztogatták a palackos vizet, az ÁNTSZ közleményben figyelmeztetett, hogy fogyasszunk folyadékot, vonuljunk árnyékba satöbbi, forró fej, hideg szív… Amikor beütött a hír, hogy Ózdon, romák által lakott övezetekben (és ma már fél Ózd ilyen övezet) az önkormányzat blokkolta a kutakat. Nincs víz, pontosabban, mivel a minimális szolgáltatást „az emberiesség nevében” törvényileg kijár, „szűkítették a keresztmetszetet” (olyan ez, mint a selyemzsinór) húsz percig tart, míg megtelik a vödör. Nincs mese, a cigányok nem nagyon fizettek a kúthasználatért (és ez tényleg igaz), csak éltek, mint a hal a vízben. Mosakodtak, főztek és ittak, a nagy melegben főleg ittak. Jegyezzük meg, a gyorsfelmérések szerint a lépéssel a magyarok nem kis hányada egyet is ért ám. Ha valaki azt hiszi, hogy „a szűkített keresztmetszetek politikája” píárilag vesztő, téved. Attól függ, hogy kiket szűkítünk. Nincs tanulságosabb oktatófilm, mint amikor látjuk, hogy húszvalahány ember ácsingózik a közkútnál, a poros utcán, plusz harminchét fokban. És cseppenként csordogál a víz. Gyönyörű.

És persze az is szempont, hogy a szörnyű romagyilkosságok ügyében tartott ítélkezési nap forró óráit akartuk átélhetőbbé tenni, kvázi ellenpontozva azt. Nem hiszek az összeesküvési elméletekben, de nem elképzelhetetlen, hogy ezt a nemzetközileg is kínos cécót idáig (és ide) húzták, rejtvén a legforróbb nyárba, oda, ahol már se hír, se sajtó, se magyar dicsőség, csak üres utca és sivár némaság.

Ózd polgármesterét sokan védik. Mi az, hogy „azok” nem fizetnek, csak isznak és mosakodnak? Miféle áthallása van így a dicső rezsicsökkentésnek? „No rezsiről” azért nem volt szó. Víz persze akkor is kell, a víz a létezés forrása, biológiai és spirituális értelemben is, még akkor is, ha az ózdi romákon már a szenteltvíz sem segít.

Ilyen arcátlanul, ilyen drámai kíméletlenséggel – ha a dolgok mélyére nézünk – kormányzat még nem leplezte le magát. A kis szemétkedések sunyi országában döbbenetes élőkép a néma utcán ácsorgó, fényben izzó embersereglet. S lassan, csöpögve megindul a víz. Az élet apadó vize.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.5/5 (37 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +47 ( 63 szavazatból)
Buják Attila: Az élet vize, 4.5 out of 5 based on 37 ratings

  • Hozzászólások(58)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

58 Reader’s Comments

  1. Ha azt szemrebbenés nélkül végignézték, hogy elhurcolták a zsidókat a háborúban, a víz elzárása már csak ujjgyakorlat a leszármazottaiknak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +43 (55 szavazatból)
  2. Ideje lenne komolyan venni azt a Bogár-féle kijelentést, melyet a miniszterelnököt megkímélve kimondott:
    3 milliónyit ott kell hagyni az út szélén…jó lenne ezt pl. az EU-nak is meghallania!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (38 szavazatból)
  3. Eva a viz mindenkié!!! De ha egy kicsit tájékozodnál akkor tudnád, hogy utcai közös kutakrol van szó! Nem az udvarokra bekötött vizröl!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Ha utcai kutrol van szó, akkor a te ismerösöseid is jogosultak a vizre, háztartási használatra ebbe belefér a higénia, biologiai és az étkezéshez szükséges viz mennyiség!
    “mar ket eve leszukitottak a kifolyojat.tehat ok is jogosultak az ingyen vizre ?vagy csak a romak?” Az ismerösöd nem tudja a vizdijat fizetni!, de meghagyták neki a lehetöséget a fogyasztásra! De Ózdon egy csöpögö kút jutott Pl. 30 családra akik több százméterre laktak!, ès ez a nem mindegy!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (23 szavazatból)
  4. Én a Cinege utcában zárnám el a vizet, de még az oxigént is.
    Fulladna meg ez a mocsok féreg orbánc!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (40 szavazatból)
  5. Csökkentik a keresztmetszetet?
    Háát… Elég régóta! Lassan 4 éve! A NER bevezetésével mit csináltak? Keresztmetszetet csökkentettek!
    A jogainkban, az eü-ben való ellátásra, a nyugdíjjogosultságban, a munka terén, az oktatásban,a sztrájkjogban, szóval az életünk minden területén!
    Határainkon belül!Minden magyar állampolgárnak!Szólt valaki ellene, hogy ez nem lesz így jó?Kivonult millió ember az utcákra? Nem!!!
    Az hogy Ózdon meg merték tenni ezt a gyalázatot, az mind annak a következménye, hogy kussban van az egész ország!
    Nem ám hogy arra apelláljon valaki, hogy a képviselőinket azért fiztjük, hogy a problémákat megoldják! Nem! A mi képviselőink olyan kiváltságos helyzetben vannak, hogy senki nem kér rajtuk számon semmit! Tisztelet a kivételnek… Viszont 100-at merek egy ellen tenni, hogy a kormánypártiak ugyan ki nem nyitották a szájukat a zemberek érdekében!
    El voltak foglalva a szerzéssel, mert mint tudjuk, ki mit, és mennyit szerez, annyit is ér! Ezek szerint ők már nagyon drága emberek, mert sokat szereztek a különböző mutyik által.
    Dehogy a DÍSZ CIGÁNY is csendben van?!A testvéreit alázzák, el veszik előlük az élethez való esélyt is, és szava nincs hozzá?
    A forróság meg az csak úgy van! Nem megrendelésre jött, de a fideszes csicska azonnal tudott reagálni rá! Elzáratta a kutakat, vagy CSAK leszűkítette a keresztmetszetét a kifolyónak!
    És ne mondjuk már hogy a cigányok nem tudnak fizetni érte! Lassan már senki sem tud, mert a víz ára emelkedik, a munkahelyek meg csak nem létesülnek, és idestova 4 millió embernek az lesz a gondja, hogy a vízért sem fog tudni fizetni!
    Van egy ötletem! Az ország elmebajosának a stadionok létesítésének a keresztmetszetét kellene leszűkítenie,mert az ország már arról koldul!
    Vigasztalódjatok ózdi cigányok! Felsorakozunk mögétek! Mi sem sokáig fogjuk fizetni… De mégis meg fogjuk találni a módját a fizetésnek. Csőkulccsal! De meneküljön minden fideszes, mert az nagyot tud ám ütni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +39 (49 szavazatból)
  6. Hazánkban sok ember még azzal sem takarékoskodik amiért fizetni kell,amit ingyen vehet igénybe azzal meg főleg nem bánik takarékosan.Nem csak a cigány,hanem sok más embert is már kiskorában kéne takarékosságra nevelni,tudatosodjon benne,hogy a tiszta ivóvíz nagyon nagy kincs.Engem fölháborít amikor nem az igazságot olvasom,mert a víz elzárása és korlátozása között óriási a különbség,hosszú sorokröl írnak,de ilyet nem láttam egy képen sem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -15 (39 szavazatból)
  7. Az elmúlt napokban belenéztem néhány híradóba. Határozottan a ‘70-es években éreztem magam: semmi komoly hír, tömegével a meleg, meg a hogyan élnek a magyarok. “Tudják az a gazember folyékony disznótrágyával locsolja a főggyét még ebben a melegben is, az egész falu ezt szagolhassa.” És ez a híradóban téma!? A foldeket trágyázni kell, még ebben a melegben is – tessék örülni, hogy valaki megműveli a sajátját!
    De hol vannak a valós hírek, mint pl. Buják Attila fenti témája, vagy hogy mi a lótuszból fizették vissza idő előtt a piacinál kedvezőbb kamatozású IMF hitelt, Hogy áll az MNB valuta tartaléka?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (33 szavazatból)
  8. A béna ellenzék miért nem ment oda egy vízszerelővel és szerelte le a szűkítőket? Kordont bontani lehetett a Fidesznek?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (35 szavazatból)
  9. Ateista

    Bármelyik középkáder havonta többet lop ,mint az ózdi tiz-milliós “vizkár”.
    Konzultációs levelek , jutalmak, foci (stadion) pénzek., erdélyiek (tőkés)
    tömködése pénzzel. kápáti gyujika, sorolhatnám reggelig.
    Hagyjuk már ezt az ó-héber süketelést meg parasztvakitást.
    Az ellenzék meg szánalmas.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (45 szavazatból)
  10. Barry1
    ++++++++++++++++

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (15 szavazatból)
  11. ateista
    Oda kellett volna menni megnézni, és aztán szóni az okosságokat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (23 szavazatból)
  12. @Szomjankórász.Támogatom!
    @ateista. Ahogy a művelt francia mondja: a jó durva anyukádat néked!
    @kata234. Milyen ellenzék?Amelyik megszavazta a fidesz-jobbikkal a víz elzárását?Az ózdi mszp az a legalja.hu. Tudja a mesterházy egyáltalán,hogy kik vannak a pártjában? Egyik lehetőség rosszabb,mint a másik! Ha igen, azért, ha nem,pedig azért.Lesz majd nekünk fidesz-jobbik-mszp koalíciónk 2014-ben?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (22 szavazatból)
  13. Ma olvastam a magyar’ Népszavában: “Sarkadon már megrohanta egy nagyobb csoport egyszer a Tesco-t… Vittek mindent fizetés nélkül”…(!)
    Szóval “nagy dolgok vannak készülőben”…!!
    Amikor az emberek rájönnek hogy ha nagyon éhesek az olyan hogy “nem vagyok beszámítható állapotban” (!!) tehát nem is vagyok büntethető…(??!!)
    NOS ÜGYVÉD URAK…??!! NOS….??

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (18 szavazatból)
  14. filmcom! Sarkadon évekkel ezelőtt voltak a nagy Tesco lopások amelyeket cigány fiatalok követek el magyar biztonsági őrök segítségével! : http://www.youtube.com/watch?v=BkyImaWQYYM

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  15. filmcom! Egyébként Sarkadon feszült a helyzet, de főleg a cigányság között! Többször előfordult már, hogy cigány családok 100-200 ember bicskákkal, baltával stb egymásnak estek! Magyar- cigány verekedés nagyon ritkán van, cigány-cigány verekedés azonban gyakran! Azonban ott is vannak nagyon normális, rendes cigány emberek, de tény, hogy van néhány népesebb család akik a balhét keresik! Én jól ismerem az ottani helyzetet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  16. Ilyen esetek gyakran vannak Sarkadon, de cigányok szoktak cigányokra támadni! Tehát ezek a balhék általában nem a magyarok ellen irányulnak Sarkadon: http://www.youtube.com/watch?v=4mNFvo2O4BQ

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  17. Megtehetik mert az ózdiaknak nincs pénzük és lehetőségük, hogy a Strasbourgi vagy a Hágai emberjogi bírósághoz forduljanak, ha lenne sem mennének mert addigra szomjan halnak, tehát szabad az út.

    Teljesen mindegy ki lakik Ózdon, normál estben ha már nincs ivóvizük, nemzetközi segélyszállítmányt kapnának, nem azért mert ózdiak vagy cigányok, hanem mert emberek, hiszen még az állatokat is mentik szárazság idején az erdőkben rezervátumokban.

    Ha egy politikai vezetés így viselkedik a saját társadalmi rétegével szemben ez az egész ország társadalmi épségét és egészségét veszélyezteti, azokét is akik jelenleg még hozzájutnak az életben maradáshoz szükséges eszközökhöz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (24 szavazatból)
  18. Azért tart itt az ország,mert itt az a közfelfogás,hogy nyugodtan lophatok,mert más is lop,nyugodtan le rakhatom a szemetet bárhová,mert más is szemetel.Nagyon jellemző,hogy a takarékosságra való utalásom milyen fölháborodást vált ki egyesekből.Nem jártam Ózdon,de nekem egy újságcikk,egy hiradó sem bizonyította képekkel, amit szövegeltek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (30 szavazatból)
  19. @ateista. Vannak itt cizelláltabb stílusúak,mint ahogy én fogalmazok,de az nem lehet másként nevezni,mint pökhendi tahóság,amikor magasztos elvekre és takarékosságra hivatkozva szívatják az elesetteket.A hozzád hasonló megvezetettek,akik az agyar nemzet címoldaláról tájékozódnak pedig tapsikolnak,hogy végre valaki rendet vág.Nem gondolod,hogy a takarékosságot nem másokon,hanem magukon kellene kezdeni.Éppen a Viharsarokban- Sarkad közelében- nyaralunk. Orosházán közel 1 milliárdért (!!!!) építettek egy ún. funkcióbővítő főteret csobogókkal,és rafinált éjszakai fényekkel, nagyrészt uniós pénzből.Ez kell ennek a vidéknek,nem munkahely! http://www.beol.hu/galeria/bekes/gazdasag/65404
    Ps.Jó példa a lopás,csak az arányokkal van baj.Amíg a szerencsétlenek vizet kénytelenek lopni- bár a közkút azért “köz”, mert mindenki használhatja- addig a szerencsések milliárdos tételben művelik. A “minta adás” jelensége itt is működik.Ha az egyszerű ember azt látja,hogy körülötte a hatalommal rendelkezők korlátlanul kihasználják lehetőségeiket -lopnak,csalnak,hazudnak- addig ez nekik igazolást és felhatalmazást jelent.És most ilyen mintáknak se szeri-se száma.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (20 szavazatból)
  20. @ateista Csak körül kell itt nézni haver, vannak itt rólad szóló írások: http://torokmonika.blog.hu/2013/08/09/akinek_nem_a_lo_nezett_be_az_ablakon

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (11 szavazatból)
  21. A fehérgalléros bodzaszedők úgy lopnak, hogy közben megállapítják a zemberekről, hogy annyitisérnek, mert ügyifogyik, csak kicsiben tudnak, kicsit lopni, de ha ezt 3x megteszik irány a börtön!
    Nincs arra mentség, hogy pár hónappal ezelőtt megszavaznak egy határozatot, hogy tegyenek a vízkorlátozással a spórolásért és akkor ezt a 40 fokos hőségben akarják megkezdeni, amikor az ország több városában vizet osztanak és a fővárosban párakapukat létesítenek.
    Áh, nincs kétféle állampolgár….
    A sok inzultációs levél, a sikerpropaganda, a volt miniszterelnökök kiplakátolása az nekünk nagyon sokba, milliárdkba van – ez miért nem fáj!
    A stadionok, a focihuligánoknak és a falábúknak milliárdokért – ez miért nem fáj?
    A határon túlra utalt milliárdok, az itteni adófizetőktől megvont szociális juttatások – ezek miért nem fájnak?!
    Mert nem adóznak egyesek – pedig aki itt él, mindenki adózik, 27%-s ÁFA mindenkit érint, a csekkfeladás is, a tranzakciós díjak is, mindenki fizeti, ha telefonál, ha pénzt vesz fel, ha átutal, stb.!
    De pl. Plagizsolt alig adózott valamit a milliós jövedelméből!
    Akkor miről beszélünk?!
    Ja, igen tudom már, a fehérgalléros bodzaszedőkről….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (15 szavazatból)
  22. Kedves hitetlen “ateista” honfitársunk, abban hiszel talán, hogy az ott lakók valahol más helyen találtak vizet?!? Melyik újságot olvasod, melyik híradót nézed?!? Próbáld értelmezni “Eagle” mondatait, a lopással, a szemeteléssel kapcsolatos igazad arra utal, más témakörökben jól sikerül.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (8 szavazatból)
  23. @Tibor, 08.10.20:29. Az m1 kanális tényleg egy időutazás a hetvenes évekbe! Mintha egy másik világról szólna.Csupa öröm,átadták,felavatták,beszédet mondott,felszentelték, visszafizettük.A híradó végére pedig egy kis színes.És az ország 95%-a az ilyen híradásokból tájékozódik, aztán olyan lesz,mint itt az “ateista ” barátunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  24. Llanfair
    2013. augusztus 10. szombat 16:39
    Az ujjgyakorlatot előadás szokta követni. Talán nem kellene engedni, vagyunk egy páran kik nem kíváncsiak rá.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  25. Nekem ez az orosházi látogatás olyan volt,mint egy lórugás.Átadták a város főterét majdnem egymilliárdért készült el és a kötelező táblán úgy hirdetik,hogy a főtér “funkcióbővítő” fejlesztése.Ami így is van mert korábban nem volt díszkivilágított csobogó és patakrendszer a főtéren.Navracsics az átadáson azt izzadta ki magából, hogy ez a főtér ” az összefogás példája”.Ötven méterrel távolabb a főtértől meg elhanyagoltság, ápolatlan közterületek és vagy 20 % munkanélküliség a vidéken.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  26. A hetvenes évekkel szemben van egy marha nagy különbség. Aki akart (és sokan voltak így) a Szabad Európa rádióból tudott tájékozódni. Akkor még volt árama és rádiója, hogy a vizet ne is említsük a munkával együtt. Ha mindezt összevetjük, nagyon nagyon sokan sokkal rosszabban élnek mint a hatvanas (nem hetvenes) években. És ez még csak a kezdete a gazdaság javulásának, mert ahogy javul úgy lesznek egyre többen az árok szélén a legurításra várva. És ahogy figyelem kis országunkat, mindig akad egy jótevő, aki arrébb löki a nála szegényebbet, gyengébbet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  27. Philip Marlowe
    2013. augusztus 11. vasárnap 09:04
    Történetesen RTL klub, vagy M2 híradókat néztem, de az egyik fele az volt, hogy csupa öröm, átadták, felavatták, beszédet mondott, felszentelték, visszafizettük (mint írtad), a másik meg a miért utáljuk a szomszédot, szar a meleg, kiszáradt, példátlan. Végére kis színes.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  28. *
    *
    Vizet még Auschwitz-ban is adtak, igaz ott is csak szűkített keresztmetszetben.
    *
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  29. "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    .
    … És ezek után a Klubrádióban még számtalan esetben kétségbevonják* az orbáni rendszer fasiszta – sőt, mi több, náci – mivoltát.
    .
    * Nemcsak Bolgár úr, de Kuncze is minden erejével kerüli a témát. Nyilván főnöki nyomásra > ezért kell magát a csatorna tulajdonosát (is) ostorozni !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  30. Tiborc névnap van:
    “Aki száz meg százezert rabol,
    Bírája lészen annak, akit a
    Szükség rabolni kényszerített”
    “Fehérgalléros bodzaszedők” jelzőm valakiknél kiverték a biztosítékot, minuszolták – pedig akinek nem inge, ne vegye magára….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  31. A Klubrádió a túlélés mellett az ingyenes frekvenciára játszik, a médiatanács ezzel tudja nagyon jól pórázon tartani őket.
    Nem hülyék csak rajtuk a szájkosár, bár a kezük szabad és bármikor levehetnék de nem teszik. Ez a prostituálódás szabadon választva.
    A bírósági ügy elhúzódása és annak végrehajtási hiánya miatt már régen fordulhattak volna Strassbuorg-hoz szabad és határozott véleményük folyamatos kinyilvánítása mellett. Nem tették.
    Vajon miért?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  32. "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    .
    Szenzor !
    .
    Igen – de még meddig (meddig, meddig, meddig) gondolják ezt tenni, gyakorlatilag félrevezetni a hallgatókat a Drága Bolgárúrék és főnökük (????)…András ?.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  33. Hát igen !
    *
    A hallgatók azt hiszik, nekik csak az a dolguk, hogy hallgassanak. Ne felejtsük el, hogy Bolgár műsorába egy nap bejut, mondjuk – sokat mondok – 10 betelefonáló, és akkor már mindenki azt hiszi, hogy . h ű . d e . n a g y . e l l e n z é k i, és mennyire őszinte műsort hallgatott, és levezetve érzi azt, ami eddig a szívét nyomta…
    *
    De hányan voltunk és vagyunk így ? Sok-százezren, talán még millióan is – így, mesterségesen, tulképp. félrevezetetten “kielégítve”, a lenyugtatott és estére a már majdnem minden rendben érzéssel nyugovóra térők tömegei…
    *
    Ez valóban hatalmas szívesség a diktatúra és a Vezér számára. Ha a műsorvezető kiszállna végre ebből a buliból, már akkor is késő lenne a sok elhallgatást [=hazugságot] levezekelni. Ha meg úgyis késő, hát marad, erre jobbat úgysem találna az az istentudja nevű András tulajdonos vezérigazgató úr…
    *
    [ui. Tudom ezt a fasizmusos cikkhez kellett volna írnom, de ebbe a vizes témába pont úgy belepasszol a hétköznapi fasizmust az igazság elhallgatásával burkoltan, de naponta kiszolgáló média.]
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  34. "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    .
    Vannak szakmák – talán inkább hivatások – melyek esetében az etikai szabályok áthágása még egzisztenciális okokkal sem magyarázható. Ilyan az újságíró, az orvos, de a rendőr is…
    .
    Az életet adó víz megvonása százaktól, ezrektől a legfasisztább cselekedet, hátmég, ha ehhez etnikai motívum is járul. Ha ezt egy kormánypárt felelős tisztséget viselő(!) tagja teszi, az arra pártra nemcsak rossz fényt vet, de megmutatja az egész párt gondolkodását és eszmeiségét is. Az már maga a párt arculata.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  35. *
    És tessék mondani, a . v í z m i z é r i a . alatt hol volt a megyei és az országos
    t i s z t i f ő o r v o s. Hiszen Ózdon súlyosan sérültek egészségügyi és járványügyi jogszabályok is.
    - Talán még az új tákolmány is sérült ?!!!!!!!!!!!!!!
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  36. Ózd egy fideszes város, egyetlen szocialista önkormi képviselővel!
    Ha most “így jártak” a vízzel az ózdi szegények, egyáltalán a város lakosai, akkor kire fognak ott majd szavazni? Csak nem a Jobbikra?
    Más, de csak majdnem:
    A múltkor egy riportműsorban egy nevelőanya beszélt, aki öt cigány kisgyereket nevel – akik még a fürdőszoba használatát sem ismerték, majd’ minden nevelési módszere lepattan a gyerekekről.
    Azt mondta, hogy még egy kicsivel előbb volt náluk egy cigány kislány, akitől szó nélkül mindent elfogadtak ezek a kisgyerekek – ő úgy mondta, hogy mert az övéik közül való volt és akkor az úgy már érthető és elfogadható volt nekik.
    Szóval akik tudnának segíteni ezeken az embereken azok a közülük kiemelkedettek lennének, csak azok nem veszik a fáradságot!
    Ami még döbbenetes és egyben nagyon megindító volt, ahogyan ezek a jól gondozott kisgyerekek sóvárogtak az édesanyjuk után, akitől azért vették el őket, mert nem törődött velük….
    Megint más:
    Az, hogy segélyeket kaptak és azért nem volt viszont elvárás tőlük – ez nagyon visszaütött, felvilágosítani ezeket az embereket, hogy annyi gyereket vállaljanak, amennyit el tudnak tartani, hogy ha nem lesz a ki a sok gyerekre a csp-ra valót kitermelje, akkor egyszer nem lesz csp. – na mindegy, felvilágosítás és elbeszélgetés és nem a víz elzárása lenne a megoldás, csak akarat nincs, a vizet elzárni egyszerűbb!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  37. #
    csakén
    2013. augusztus 11. vasárnap
    14:42 A rendszerváltás óta minden kormány több millió forintos tiszteletdíjakét tanulmányokat íratott a saját ” szakértőikkel” hogyan kell felzárkóztatni a cigányságot. A gyakorlatban azonban szinte semmi nem történik, vagy legalábbis nem látszik! Illetve annyi eredmény van, hogy a tanulmányokat író “szakértők” egy csomó pénzt kerestek! Viktorék is Csináltak az EU elnökség idején valamiféle Uniós romaprogramot , amiért Brüsszelbe még dicséretét is kaptak, azonban nem látszik az eredmény ebben sem! Szerintem a magyarországi cigányságért a legtöbbet Kádár János tette.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  38. Tölgy
    Kádár alatt volt munka, volt a fekete-vonat és így volt jövedelem is.
    A kiemelkedetteknek kellene járniuk a vidéket gondozónőkkel és védőnőkkel és felvilágosítani és felvilágosítani…a sajátjaiktól elfogadnák az intelmeket és a tanácsokat.
    De az, hogy kapnak pénzt, csak fogják be és, ha lehet ne okozzanak gondot – kényelmes, de amint látjuk veszélyes út, a pénz fogyóban és a probléma napról napra nő!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  39. Hatalmon levők messze eltávolodtak az emberektől.Emberség,humánum !? A kutyámban több van. Lakosság felének mennyi rezsije lehet? Szinte semmi! Az életösztön hatalmas.Valamilyen módon mindenki életben akar maradni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  40. A vÍzelzárás normál fideszes húzás volt.UndorÍtó.Csak már olyan magas az
    ingerküszöb,hogy a nép szemöldöke se rebbent.mint mindig.Tehát bármit
    megcsinálhat a felcsuti gyökér,még gyenge kritika szinten sincs felháborodás.
    Mintha ez az ország valahol az őserdő kellős közepén volna,analfabéta néppel,
    s ott uralkodna rajtuk egy igen barom uralkodó.Mintha nem is az európai földrészen lenne ez a Disneyland.Rohadtul elszomoritó,hohy ellenzék az nyomokban
    sincs.A “Drágabolgárúr” is titokban fidesszavazó.Úgyhogy ennek az or-
    szágnak annyi…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  41. Ahogy a másik szálon már hoztam a linket: http://endresy.blogspot.hu/2013/08/vizhatalmi-tuning-ozdon.html
    Alapvetően egy hatalmi párviadal zajlott a faiszta széljobb kegyeiért.
    Ez van. Ebbe a méltatlan dágványba vett részt a polgármester, és dagonyázott a hatalom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  42. Andy Mage !
    *
    A fasiszta szélsőjobb kegyeiért a Fid-SS-nek nem szükséges harcolnia, mert azok a kegyek minimum 2002. óta már régesrég működnek. Gondoljunk csak vissza az Országház körül sátortábort verő hugyos élcsapatra, vagy azokra a happeningekre, amelyeket ott, az ország főterén ugyanez a tömeg – fid-SS-es közreműködéssel – egyértelműen antiszemita felhangokkal rendszeresen megtartott. Vagy vegyük példaként azt az árpádsávos zászlóerdőt, amely az akkori Fid-SS naggyűléseket alapvetően jellemezte… A fiatal demokraták eddig is igencsak kegyesek voltak a fasisztákhoz…
    *
    A saját kegyeikért mi a fenének harcolnának ?
    *
    A vízmizéria, a csapok elzárása és szűkítése a Fid-SS párt lénygéből fakad.
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  43. Igy jár az a buta nép,amelyik munka nélkül meggazdagodott szarháziakra húzza azikszet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  44. “.Nem jártam Ózdon,de nekem egy újságcikk,egy hiradó sem bizonyította képekkel, amit szövegeltek.”
    .
    Kedves Ateista!
    .
    2011. január másodikán százezres tömeg tüntetett az Andrássy úton az Operaház előtt. Orbán eltakarodását követelve. Többen be is akartak menni az épületbe megállítani ezt a férget. Tudom, mert ott voltam.
    .
    Azt is láttam, hogy a televízió kamerái nem a tömeg felé, hanem a végén szállingózó embereket mutatta. Erről az eseményről esetleg hallottál valamit a sajtóból?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  45. De azért még egy dolgot nem értek. Bárhová megyek, bárkivel beszélek (az emberek 70-80%-a), előbb-utóbb csak a tudomásomra hozzák, hogy az izraeliek (tehát a zsidók) jönnek Magyarországra a termőföldért és ami még fontosabb, az ivóvízért. (Ilyenkor felmerül bennem a kérdés, hogy miért nem a finnekhez vagy Kanadába mennek vízért, ott van dögivel…)
    .
    Most akkor azt nem értem, hogy ha a zsidóktól féltjük a vizet, akkor miért a cigány elől kell elzárni? Vagy ez is a fidesz megtévesztő propagandája? Nem is a zsidóktól féltjük, ez csak rizsa, és titkon nekik takarékoskodunk, hogy mire ideérnek legyen elég?
    .
    Teljesen össze vagyok zavarva.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  46. KORDON BLUED
    2013. augusztus 11. vasárnap
    23:41

    2002-ben hidat zártak le. A NŐPiF (Nagy Őszi Pisis Forradalom) 2006-ban volt.
    Amellett igenis versenyben vannak. Ugyanis az eddigi választások során a szélsőjobb nem volt képviselve a parlamentben. Most gyakorlatilag a Jobbiktól kell szavazókat elhappolni.
    Bár kevés kétségem van azügyben, hogy alkalom-adtán majd koalicióra lépnek, ha másként nem sikerül a hatalomban-maradás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  47. bmk 2013. augusztus 12. hétfő 09:06

    “2011. január másodikán százezres tömeg tüntetett az Andrássy úton az Operaház előtt. Orbán eltakarodását követelve. Többen be is akartak menni az épületbe megállítani ezt a férget. Tudom, mert ott voltam.”

    Ott voltam. Tudom, hogy a szervezők előzékenyen befejezték az érdemi “műsort” mire az Operaházban elkezdődött volna az érdemi banzáj. Nehogy a zajongások zavarják szegényeket odabenn. Ahogy meggátoltak minden tevőleges akciót is. S nem az Operaház felgyújtása hiányzott. De például a környező utcák blokádja, és a bejutás fizikai megakadályozása, vagy az öltöző-alagútba kényszerítése még bőven belefért volna.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  48. @Andy Mage. Ha majd a szervezők nem csillapítani,hanem szabadon hagyni akarják játszani a “műsort” akkor lesz itt -na nem a Kánaán, még az előszobája sem. Együtt kell majd élni a tudattal, hogy itt az iskolaigazgatótól a trafikosig mindenki “ezeknek” köszönheti,hogy van valamilyen egzisztenciája. A németeknél vagy harminc évig tartott,amíg kikecmeregtek a nácizmusból.Igaz ott hosszabb ideig tartott az agymosás.Félelmetes,hogy hozzászoktunk olyan tényekhez,hogy az egész állami szféra -ahol kell – “kikeresztelkedett” fideszesekből áll,akik másnaptól,olyan függetlenek,hogy csak na!Ügyészség,számvevőség,médiahatóság,stb.,stb.Perek iratai évtizedekig titkosítva,mint a piti trafikügyek iratai is.Szégyen,hogy ezt elfogadtuk!Nincs egy paramétere ennek a “Magyarország jobban teljesít!” világnak,amit a három év ezek összehoztak,ami a világ “ortodox” felében elismerést váltana ki! És a szóvivő sereg csak hazudik,hazudik! Látványberuházások tömkelege – lásd orosházi főtér, stadionok, Kossuth tér 1944, Várkert bazár- ez kell a népnek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  49. Ezt a Fürjest összekötözött karokkal és lábakkal a Sajóba dobnám…..Ott aztán elgondolkozhat a vízről…….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  50. Philip Marlowe 2013. augusztus 12. hétfő 12:25

    Valahogy villámgyorsan, kicsit túl gyorsan, épültek vissza a kádárista reflexek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos