Ronai and Ronai
AMERIKAI

Temetetlen élők 2013. május 21. kedd 6:48

  • Hozzászólások(31)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Temetetlen élők

Budapest – Hálátlanok vagyunk, mi magyarok, beleharapunk a simogató kézbe. Nem tudunk örülni semminek, még annak sem, hogy kormányunk felismerte: a temetés sok család számára elviselhetetlen költségeket jelent, s ezért úgy döntött, hogy jót tesz velünk, ingyen adja, amiért idáig sok pénzt kaszált. Mi meg, hálátlan népek, csak élcelődünk rajta.

Azt írjuk az interneten, ahol bátrak vagyunk, amíg még lehetünk, hogy milyen szép lesz, amikor majd kiballagunk a temetőbe, ásóval a kézben, beleköpünk a tenyerünkbe, ahogyan azt a sírásóktól korábban ellestük, aztán adj neki, hadd szóljon, ássuk a gödröt hűvös halomba.

Utána szépen belefekszünk, persze, csak miután már meghaltunk, de előtte még lemossuk magunkat, ránk adjuk a legszebb ruhánk, végül végtisztességet is mondunk magunk felett.

Ilyen és ehhez hasonló viccesnek szánt szövegeket terjesztünk a szociális temetésről. Pedig, akár díjazhatnánk is, hogy mint minden más esetben, a kormány ezúttal is a javunkat akarja. De mi ezzel is csak viccelünk, azt mondjuk, hogy a javainkat akarja, amit mi meg nem szívesen adunk oda neki.

Egyes elvetemült társaink odáig mennek, hogy azt állítják: védelmi pénzt szed tőlünk a kormány, erőnek erejével véd meg bennünket sajátmagunktól. Ami, valljuk meg, valahol érthető. Nincs a szegény kormánynak saját pénze, ha lenne legalább egy gazdag bácsikája Amerikában, akkor nyilván nem a mi pénzünkre utazna. De nincs neki senkije – se rokona, se boldog őse, csak mi vagyunk neki hozzátartozói, a nép.

Akinek senkije sincs, az annyit is ér.

A kormány azért találta ki nekünk a szociális temetést, mert tudja, hogy drága a koporsó, sokba kerül a szertartás. De nekünk semmi sem jó, még a nemzeti dohányboltok minden gyanún felül álló pályázatának sem tudunk felhőtlenül örülni, viccet csinálunk abból is.

Nem kellene itt megállni, a temetésnél, az életnek vannak más vetületei is, nem csak a halál. Például az egészségügy, ami sokak szerint jelen állapotában a halál előszobája. Akiknek ez a véleményük, azok a hosszú várólistákkal szoktak előhozakodni, meg az orvos- és ápolóhiánnyal, szóval az egészségügyben is találhatók még tartalékok, még a mostaninál is ingyenesebbé lehetne tenni mindent. A kórházakban amúgy már most is többnyire szociális gyógyítás folyik, vécépapírt, meleg ételt a beteg hozzátartozói visznek, vannak helyek, ahol a kötszereket is ők szerzik be, csakúgy, mint az eldobható injekciós tűt, gyógyszereket, mert a kórháznak nincs pénze ilyen fényűzésre.

Már csupán egy paraszthajszál választ el bennünket attól, hogy az orvost is mi vigyük magunkkal, és persze minden mást, ami egy korszerű, a XXI. század színvonalához szokott beteg gyógyításához szükséges.

És nyilván lesznek majd szociális iskolák is, ahol a szülő nem csak a krétát, a kitömött gólyát, a tornaórára a bordásfalat küldi be a gyerekkel, de a tanárt és a tanfelügyelőt is ő biztosítja.

Úgyhogy nem kellene viccelődni, mert nagyon is komoly dolog, hogy a kormány velünk ásatja meg a saját a sírunkat. Pontosabban a rokonainkkal, családtagjainkkal, akik nyilván örömmel teszik ezt, más dolguk úgy sincs a világban.

Legalább lesz rutinjuk, mire majd ők is sorra kerülnek.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (24 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +37 ( 41 szavazatból)
Temetetlen élők, 4.7 out of 5 based on 24 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(31)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

31 Reader’s Comments

  1. Sőt,már ott tartunk,hogy pártunk,és kormányunk óhaja által,majd a halottak a saját lábukon sétálnak ki a temetőbe, megássák a saját sírjukat,belefekszenek,és magukra húzzák azt az áldott jó magyar anyaföldet is!
    Hogy takarózna már be vele mind, aki ilyen ökörséget ki tud találni!
    Élni nincs lassan pénzünk,mert nem győzzük eltartani a sok zsiványt,és ezek hirdetik az igét?
    Hol a lé?
    Hol a sok elvont adó Ft?
    Hol a manyup elrekvirált 3000 milliárdja?
    Mitől emelkedett sosem látott magasságba az államadósság?
    A rendőrség,és az adóhatóság miért nem végzi a dolgát,és kapja el a tetteseket?
    3 év alatt ki rabolta le az országot?
    Semmire nincs pénz, de a saját kiadásaik megsokszorozódtak,a személyes testőrségük meg a rettegésük végett kap horribilis védelmi pénzt?
    Ki hatalmazta fel ezt a rablóbandát az ország tönkretételére??????????????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (39 szavazatból)
  2. Bihari László

    T. Bumburi!”Ki hatalmazta fel ezt a rablóbandát az ország tönkretételére?” Ki? hát az a sok hülye agymosott, szégyen az a sok fiatal!, meg az a sok ostoba aki nem ment el szavazni, ha nem is nyert volna a baloldal de legalább nem ilyen eszement hatalmat kapott volna ez az ostoba törpe!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +38 (44 szavazatból)
  3. T.Bihari László!
    Senki nem hatalmazta fel ezt az őrültet ilyen galádságokra! Már a sajátjai is sokallják. Vannak még dunsztosak,de csökkenőben a számuk,minden ellenkező kimutatás ellenében.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (25 szavazatból)
  4. Én meg azt mondom “védjük” meg a KORMÁNYT !!!!
    Mint ahogy ő is megvédett minket magunktól és sok anyagi természetű javaktól !!
    OSZTJÓNAPOT !!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (26 szavazatból)
  5. Énelőttem meg az van, hogy lévai anikónak, kölkeinek, meg orKbánnak ÉN ásom a sírját, a többi fitymesz- bűnözőnek meg valaki mások. De ezeknek mindenképpen én szeretném a sírgödrét megásni.
    .
    Úristen, mi van abban a Zországban?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (34 szavazatból)
  6. Oláh-Bódy Ágnes

    Mindenki azt kapja amit érdemel.Ezt a mini hitlert a magyarok juttaták korlátlan hatalomhoz és még mindig azt ordítják éljen viktor!Ezért jöttem el ebből a jellemtelen emberekkel teli országból 62 évesen.Azt eszik amit főztek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (26 szavazatból)
  7. Volt egy olyan időszak, amikor azt hitették
    TIÉD AZ ORSZÁG MAGADNAK ÉPÍTED
    .
    El kellett hinni, mert Horthyék rablóháborúja után mert az utak, hidak, gyárak, középületek, kereskedelem lerombolva várt bennünket! A tulajdonosok elhagyták
    az országot. A Magyar Honvédség által – a háború folyamán – külföldön okozott
    károkért, kártérítést, vagyis JÓVÁTÉTELT KELLETT FIZETNÜNK.
    Az ipar romokban. Ugyan miből lehetett volna – időben ütemezett -jóvátételt fizetni, mint a mezőgazdaságból. Lesöpört padlásokból összerekvirált termékek
    nem voltak elegendőek az időszak jóvátételére.
    .
    Megmaradt a háborús jegyrendszer élelmiszerekre és ruházati cikkekre.
    A kezdeti romeltakarítás csak önkéntes közmunkában történhetett, hiszen
    a közellátás sem indulhatott meg amíg azok üzemei működni nem tudtak.
    Némelyik családnak elveszett mindene a háborús cselekmények folytán.
    Apa elesett a háborúban, vagy még hadifogoly volt.
    .
    RONGYOSAN ÉHEZVE, FÁZVA, TÁRSBÉRLETEKBEN MEGKEZDTÜK.
    1946-BAN már új pénzt lehetett bevezetni: 1 CHF-ért csak 2,69 HUF-ot
    kellett fizetni.
    .
    Sajnos MINDEZEK KIESTEK A KÖZTUDATBÓL.
    .
    Ezután mi történt azt SAJÁT SZEMÜVEGÉN ÁT mindenki tudni véli.
    .
    Volt ilyen is. Volt olyan is. Erről kinek, kinek megvan a saját véleménye.
    Nem rongyosan, nem éhezve, nem fázva, nem társbérletben!
    ELJÖTT A VÁRVA VÁRT RENDSZERVÁLTÁS.
    .
    Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!
    Mert az az ősz olyan gondatlan rosz gazda;
    Amit a kikelet
    És a nyár gyüjtöget,
    Ez nagy könnyelmüen mind elfecséreli,
    A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli.
    .
    Azt, hogy JELENLEG mi a helyzet, nagyon jól jellemzi a cikk.
    TIED A SZOCIÁLIS SÍRHELY ELKAPARHATOD MAGAD!
    .
    TUDJA VALAKI HOGY, HA EZT MAGAM ÉS SZERETTEIMMEL
    EGYÜTT VÉGEZZÜK, AKKOR AZ UTNÁN MENNYI JÁRULÉKOT
    ÉS ÁFÁT KELL BEFIZETNEM?
    ESETLEG HA NEM FIZETEM BE ELŐRE

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  8. Ez kell a magyarnak, föld és munka, most mindkettőt megkapja! Ha jól belegondolunk, csak egy 2011-es ígéret betartásáról van szó, amit maga I. Viktor istencsászár tett közzé a fácsén videoüzenetében a Munka Alapú Társadalom népének. “Senkit sem hagyunk az út szélén ” – így szólt az egykor az isteni kinyilatkoztatás. Örvendj magyar, már itt is van az állami ajándék! NER-társunkat, ha már feldobta a bakancsot a nagy állami “jólléttől”, ezentúl nem rúgják be az árokba, hanem kap két négyzetméternyi saját földet ingyen, amelybe a hozzátartozói önkéntes közmunka keretében elkaparhatják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (23 szavazatból)
  9. T. Eldrad!
    2013. május 21. kedd
    10:21
    .
    Ram biztosan szamithatsz, mint segitsegre!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  10. OKI:
    .
    :((((((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  11. Túlavasúti: Mndazt megtapasztaltam. Hosszú lenne mind leírni ami még nem felejtődött el. A békekölcsönök jegyzése, amivel hozzájárultunk bérünk-fizetésünk terhére az ujjáépítéshez. Újjá kellett építen mindent és évtizedekig kellett dolgozni az ifrastruktúra helyreállításáért. A későbbiekben még tovább. a villany, víz, csatorna és gáz vezetékeit saját pénzünkből fizettük még a nemrég múltban is, az autópályákkal együtt. ” Magadnak építed ” táblákkal jelezték is mert akkoriban a benzin árába kalkuláltak bele sok mindent. Na, ezért megy fel az agyvizem, amikor a közműhasználati díjat látom a számlán, mert annyi kis híján mint az áramfogyasztásom. Mindezek után annyit érdemel az ember, hogy megáshatja saját sírját. Abban reménykedem, hogy a kormány azt már megtette a maga részéről, a temetésén részt akarok venni. 3 év kellett ehhez és már türelmetlen vagyok. Remélem, hogy a voksainkkal ezt fogjuk tenni, mert ettől lehet csak élhetőbb országunk és a fiataloknak jövőjük.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  12. “Bölcsőd ez, s majdan”…ördögöt! Valaha ápolt és eltakart – ma már…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  13. bumburi
    2013. május 21. kedd 07:34
    Azt kérdezed:
    “Hol a sok elvont adó Ft?”
    A nagy infláció végén, amikor már a pénz névértéke több mint 30-40 nullátval
    volt egyenértékű, bevezették az ADÓPENGŐ-t.
    Majd 1946-ban jött a jó forint: 1 CHF = 2,69 HUF-ot ért. Hol vagyunk már attól?
    Ha így halad valóban jöhet még ADÓFORINT is!
    Uggyanis ha végiggondolom 1949-ben a havi átlagbér ~500 HUF volt.
    Ez mintegy 30 év alatt 1988-ra ~5 000 HUF-ra vagyis CSAK TÍZSZERESÉRE
    nőtt. Meg kell nézni, hol állunk akkor amikor ezt olvassuk.
    EZ MOST A TRENDI !
    Az ÁLLAMADÓSSÁGOT nem is említettem!
    .
    VALAHOGY A POLITIKAI RENDSZER OLYAN MINT A FOCI, AHHOZ
    MINDENKI ÉRT!
    DE MONDJA MEG MÁR AZT IS VALAKI, AKI ANNYIRA ÉRT A FOCIHOZ,
    HOGY MIBŐL LEHET A NÉZŐKET MINDEN JÓBAN RÉSZESÍTENI ÉS A
    FOCISTÁKAT MEG A KELLÉKEKET FOLYAMATOSAN FIZETNI?
    .
    TALÁN AZT IS TOVÁBBI KÖLCSÖNÖKBŐL?
    .
    Nehogy magára vegye valaki a kormányon kívül.
    A KÖZMUNKÁBAN is halálra dolgozhatod magad ÉRTÉKTEREMTÉS NÉLKÜL,
    hiszen azt is mások értékteremtő munkájának ADÓJÁBÓL FIZETIK.
    UGYANÚGY, MINT A KÉPVISELŐK JAVADALMAZÁSÁT ÉS A 30-40EZER HUF/H
    ÓRABÉREK ALAPJÁN ELSZÁMOLT “MUNKADÍJAKAT”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  14. “…Remélem, hogy a voksainkkal ezt fogjuk tenni, mert ettől lehet csak élhetőbb országunk és a fiataloknak jövőjük…”
    .
    - Az AN hivatalos álláspontja szerint – bár ez sokaknak vitatható – nem megyünk szavazni, leírták többen is, miért.
    .
    Másik dolog, ettől függetlenül:
    .
    - Jelenleg odáig süllyedtek Mordor gonosz földjén a dolgok, hogy az orKbán- maffia már a saját sírjaikat ásatná a – meglátásuk szerint – szegény, azaz semmirevaló, tehetetlen, sz…r, töltelékemberekkel. Mert hogy az milyen jó.
    .
    Plusz az utóbbi évek összes alpári, fekete- afrikai szintű kannibál korrupciója.
    .
    És akkor, a mindezt elkövető politikainak nevezett bűnbanda ma Mordorban a legnépszerűbb geng. Tömegek imádják őket valami vallási hisztériához hasonló őrülettel. A magyar (mordori) lakosság értelmi- érzelmi szintjét kitűnően reprezentálják az ilyen dunst eszter, és dajcs tamás féle emberbe oltott férgek. A fitymesz csalás nélkül is nem hogy 2/3- ot, de talán még 90 százalékot is szerezne. A nácikkal együtt ez 95 % is lehet, mivel ellenzék már rég nincs. Időközi választásokon – csalás nélkül – szinte kizárólag fitymesz- prostituáltak nyernek, vagy nácik.
    .
    Ezek tudatában nem értem, hogy gondolhatja bárki is komolyan, hogy itt majd a fitymesz és bűnbandája jól le lesz szavazva.
    .
    - Szóval; a fiatalok jövője – hacsak az adott fiatal nem valamelyik fitymesz- kitartott kölke, vagy ilyesmi – egyféleképpen lesz biztosítva: ha elmenekülnek a francba valamelyik északnyugat- európai országba, és új életet kezdenek. Mindegy, mennyi idősek, mit tudnak tanulni- dolgozni, de ez az egyetlen reményük. Aki másképp gondolja, az komolyan nem tudom, hol él.
    .
    Jó hír, kisiskolás korú gyerekekkel élő szülőknek::
    .
    - Angliában pl. nagyon könnyű beiratni a gyereket nem hogy általános iskolába, de High Schoolba (azaz, ottani középiskolába) is. Kizárólag leigazolt lakcím kell hozzá, alap angoltudás, és kész. Alapesetben semmi felvételi, még középiskolába sem. A gyereket kioktatják majd az iskolában, mivel saját tantervet készítenek neki, ha szükséges.
    .
    OK, ezt csak úgy megjegyeztem, ha valakit érdekel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (17 szavazatból)
  15. Eldrad
    2013. május 21. kedd 13:42
    Írod, hogy majd lehet 90-95% eredménnyel nyerni. Már volt ilyen nálunk
    Püspökladány választási körzetében, mely több települést foglal magában.
    Akkor még az érvényességhez min. 50%+1 fő kellett.
    .
    Arnóth képviselő polgármester halála után történt időközi választás első
    fordulója érvénytelen volt a kevés résztvevő miatt.
    .
    A második választás előtt – tehát a két forduló között – eltörölték a kötelező minimumot.
    .
    A választók 80%-a bojkottálta a második fordulót is.
    VAGYIS UTÁLTÁK A JELÖLTEKET ÉS MOST UTÁLJÁK A VEZETŐT.
    NEKIK EGYIK SEM KELL, DE A RK EGYHÁZ ÉS A FIDESZ OLYAN HELYZETET
    TEREMTETT, HOGY A BALOLDAL JELÖLTJE ÉLETVESZÉLYBE KERÜLT.
    A második forduló 20%-os részvétellel lett érvényes, melynek ~1/2 szavazott
    a FIDESZ jelöltjére.
    Tehát a választók ~10%-ával lett érvényesen megválasztva, mégis 50%-al
    dicsekszenek.
    A JOBBIK meg 4% miatt 30%-al. De ők mutatkoznak a legnagyobbnak.
    .
    ROTHADT FASISZTA BANDA.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  16. Nem ide tartozik, elnézést érte.
    Ha már a választás szóba került.
    Úgy emlékszem, mintha valamelyik fideszes tett volna egy olyan kijelentést, hogy a választásokat összekötik az unios jelöltek választásával. (spórolási okokból) Rémlik valakinek ilyesmi?

    .
    Az uniós országokban jövőre május 22-e és 25-a között tartják az európai parlamenti választásokat – így foglalt állást kedden Strasbourgban az EP.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  17. Gyöngyi Péter

    Nekem erről ez az ének jutott eszembe.
    ” Haldoklik az öreg skót, a család összeül, mert a temetés egy vagyonba kerül, felkiált a vén skót, sebaj gyerekek, nem kell nékem fuvaros, gyalog kimegyek. Hej diridongó, hejre-rutyu-tyú
    kence fice bukfenc rúgja meg a lú

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  18. Nekem Antgoné és Kreon esete rémlik fel.
    az Istenek parancsa és a hatalom őrülete. Lehet, hogy a jövőben Orbán majd személyesen ad engedélyt a temetésre? 25 000 Ft. Okmánybélyeg,a család aláírása.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  19. Stáry Lóránt

    Igen, igen ez a rutin tetszik nekem igazán! Remélem jövőre látjuk majd, amikor ez a csürhe, korrupt banda -ha képletesen is- ássa majd a saját sírját! Mi meg majd küldünk hozzá szakértőket, hogy meglegyen az ÁNTSZ által meghatározott mélység, nehogy pestisjárvány törjön ki rothadó elveiktől.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  20. Ha már valaki említette a saját kezűleg, saját magunk általi temetésünk kapcsán hazánk dicsőséges nagyjainak kijáró “magántestőrséget”, – “nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek”, hogy a közelmúltban mi történt velem egy ilyen magántestőr által védett, mostanában trendi hölgyemény kapcsán.
    Bementem a számlavezető bankomba felvenni havi járandóságom, mivel egy hónapig élni is kell, meg rezsiköltséget fizetni. Ott már bent volt volt a hölgyemény, és az erősebb jogán (hiszen államilag magánvédelem alatt áll) rám förmedt kb. 110 decibellel, és 400 gorombasággal: Maga most azonnal menjen ki, mert ÉN vagyok itt bent!
    Őszintén szólva, megállt bennem az ütő: közöltem vele, hogy bent megvárom, míg végez, de nyugodjon meg, tudom a banketikettet, és egyébként ne parancsolgasson, szereztem két diplomát, és tudom mi mettől meddig van.
    Erre elém ugrott, – gúnyosan végigmért, – (ezt tükör előtt kell gyakorolni, de előtte betanítják) és lebiggyesztett szájjal közölte: “maga egy büdös koszfészek, még hogy magának bármilyen iskolája is lenne.”
    Teljesen ledöbbentett ez az emberekhez való hozzáállás, a hihetetlen magabiztossággal, pökhendi gőggel előadottak, és mindezt a tökéletes védelem mellett. (A férfi testőrhöz semmi köze nem volt, az két lépéssel mögötte, és fél lépés távolságból követte, egy szó nélkül)
    Amiért ezt az esetet leírtam, más indoka nincs, mint szemléltetni, hogy hova jutott ennek az országnak a vezetése – (biztos vagyok abban, hogy egy politikus retyerutyája volt ez a magát ily módon előadó személy, hiszen ezeknek jár ilyen védelem) – és minek tekintik “ezek” az ország népét, a választópolgárokat.
    Pontosan: “annyit érsz, amit fel tudsz mutatni.”
    Egyébként tényleg van két diplomám, és nem is akármilyen. De egyetlen a hatalmi csúcsra felmászott repedtsarkú görény se beszéljen így egyetlen emberrel sem – mint ahogy ez velem.
    Másként naponta kétszer fürdöm, és még csak a lelkem sem “koszos”, mint az ilyeneké.
    Hát ezt elő kellett adnom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  21. hibrid
    2013. május 21. kedd 18:37
    Néhány évvel ezelőtt irt hsz-emben megemlítettem egy eseményt . Horthy
    rendszerből. A községházán voltam – akkor még ez a város falu volt – valamiért.
    Bejött egy nagyon öreg ember valamit kérni és elfelejtette levenni kalapját.
    Talán azért, mert mozogni is alig tudott. Ráordított az irodai kisasszony.
    MAGA BÜDÖS PARASZT COKI! NEM TUDJA, HOGY KELL IDE BEJÖNNI?
    Utaltam is akkor arra, lehet hogy ez is bekövetkezik.
    .
    Ki gondolta, hogy már nyakunkon van az ÚRHATNÁMSÁG.
    Itt van hibrid olvtársam te már megtapasztaltad, hogy minek néz téged egy SENKI.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  22. Kedves Túlavasúti!
    Nemcsak “ezek”, és az úrhatnámság miatt nem akarjuk a Horthy rendszert, hanem az embertelensége miatt. Igaz, hogy ezek annak, amit Horthy rendszernek neveznek, már a következményei.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  23. Kedves hibrid
    Én ezt azért írtam, mer ez és más egyebek annak a rendszernek
    természetes részét képezik. Nem akarok erről regényeket írni.
    Csak felhívni akartam a fiatalabbak figyelmét arra, hogy ez a
    jelenség még csak a kezdet. Még a kis senkik nem érzik hatalmukat!
    Hamarosan bekövetkezik az is. A munkanélküliek még nem
    éheztek eleget. Eddig még nem kellett eléggé megalázkodniuk.
    Nem kell sok idő, bekövetkezik az is.
    .
    Akinek hatalmat adtak kezébe, annak hatalma van! Csak még nem érzi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  24. Itt ez a sok értékes magyar szaki ,okos értelmes gyerekeikkel
    Miért nem szervezik meg kimentésüket ebből a beteg rezsimből
    Azt a pénzt amit orbán elvtársra pocsékolnak inkább ezekre az emberekre kellene költeni KIVINNI ŐKET NYELVET OKTATNI NEKIK ÉS MÁR TUDNAK DOLGOZNI
    GYEREKEIK MEG TELJES ÉRTÉKŰ ÁLLAMPOLGÁRAI LEHETNÉNEK A BEFOGADÓ ORSZÁGNAK
    aki akar az meg pusztuljon orbánnal

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  25. mina tannenbaum

    Eldrad, engem érkekel a suli, köszi, hogy megírtad:)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  26. Gyöngyi Péter

    Mindenkinek!
    Utaljatok a Kohányi Társaság számlájára, amennyit megengedhettek magatoknak. Ez a mi lapunk!
    Üdvözlettel

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  27. A tanulságos kommentek után – és ez nem gúny! – talán egy kevéssé visszakanyarodhatnánk magához a cikkhez! Hiszen saját szűklátókörűségünket bizonyitjuk csupán, ha nem vesszük észre a sorok mögött rejlő grandiózus tartalmat: Kormányunk megcsúfolta az einsteini fizikát (sikeresen cserélte fel a múltat a jövővel, másképp egy elhunyt hogyan temethetné el ennen magát). Ezen felül megoldotta a genetika második legégetőbb gondját is: most már nem csak a turult keresztezte – sikeresen! – a “magyar fajjal”, hanem a főnix-madarat is (amely ugyebár hamvaiból éled újjá, vo. urnás temetés)!
    Milyen kár, hogy e tudományos eredményeket saját magukon semmiképpen sem hajlandóak prezentálni…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  28. Hogy merhet valaki olyan területen jogszabályt alkotni/tervezni, amiről fogalma sincs? A köztemetés évszázados intézményét ugyanis nem törölték még el. (Hatályos: 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról, 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  29. mina:
    .
    - OK, csak akkor használd is ki ezt a lehetőséget. A gyereked érdeke, meg a tiéd is. Lehetőleg valamilyen művészeti, és/ vagy médiaprofillal is rendelkező iskolába irasd be.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  30. Félek, hogy nem a lakótelepi gyerekek fognak egyetemre járni, hanem a pökhendi, úrhatnám újgazdag kölykök, mert azoknak lesznek millióik jogásznak, orvosnak tanulni, vagy más diplomát szerezni. Ennek pedig a következményei már most látszanak: úgy fognak belerúgni az emberekbe, ahogy a jogszabályokba kodifikált emberi jogokat rúgják félre, az “erejüket”, és a hatalmukat demonstrálva. Ebben pedig partnerek lesznek a jogalkotók, és a jogalkalmazók – hiszen azok is Ők lesznek.
    Ezt pedig nem lehet annyiban hagyni, megoldást kell találni, hogy ne csak a jövőbeli, majdan jól fizetett középosztály (hiszen már látjuk, mire megy ki a játék) tanulhasson, és játszon vezető szerepet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  31. "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    .
    Rákoskereszturat ezentúl nem Köztemetőnek fogják titulálni, hanem Rákoskeresztúri Öntemetőnek.
    .
    Az önégetés pedig, mint Tibetben is hősi, hazafiúi és nemzeties cselekedetként lesz aposztrofálva, hiszen az így másvilágra szenderült szegény, nincstelen aaalllampóggaar még sírhelyet sem fog iggénnyeeenni… Ja!
    Csak arra kérik az érintetteket, hogy zötyögjenek ki villamossal (65 év felett, ki tudja még meddig ingyen) a Népszínházutcából, mert így a NER keretében az állam bácsi megúszhatja a hullaszállítás költségeit is.
    A kapuba érkezvén, jellezzék az egyenruhás (kötelezően 1 fő) személy az ebbéli szándékukat, akik egy kanna benzin és egy címeres magyar zászló kiséretében elvezeti a jelenkezőt az “autofeuer” nagyszerű esztétikai érzékkel kiépített szabadtéri színhelyére, ahol már a láng fellobbanása előtt a Szózat, “áldjon, vagy verjen sors keze, itt (élned,) halnod kell” részlete szól végetelenített felvételen fogadja az érkezőt…
    Az “öngyújtáshoz” a hivatalos (kötelezően 1) egyenruhás személy szabad választás szerint gyufát, vagy “öngyújtót” biztosít az önkéntes önégető számára. A hozzátartozók, ha vannak és akarják összesöpörhetik a maradványokat és elvihetik haza.(Amennyiben nincsenek ilyenek, a Köztisztaságiak – köznyelven a kukások – viszik el másnap reggeli járatukkal a Cséri telepre.)
    .
    Üdv ! Talán még időben fel, támadunk !
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Rendkívül feszült a viszony a sógorokkal 2014. április 13. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos