Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bolgárt lehazugozta a hazug Balog 2013. április 8. hétfő 20:40 | AN

  • Hozzászólások(51)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bolgárt lehazugozta a hazug Balog

Budapest – Balog Zoltán volt református lelkésznek, Orbán Viktor egyik ideológiai atyjának, “emberi erőforrás” miniszternek le kellene mondani hivataláról, miután Lendvai Ildikó szocialista képviselő kérdésére azt a választ adta: örömmel tölti el, hogy Szaniszló kitüntetése kapcsán arra érdemtelenek visszaadták a Táncsics-díjat, és ezzel tisztul a Táncsics-díj névsora. Balog e kijelentése után méltatlan arra, hogy a kulturális tárcát is magában foglaló csúcsminisztérium vezetője legyen, miután a minősíthetetlen megjegyzését is hazugsággal támasztotta alá. Ez csak abban az esetben elfogadható, ha tudomásul vesszük, hogy jelenleg egy fasiszta kormány bitorolja Magyarországon a közhatalmat.

Balognak Lendvai Ildikó azt a kézenfekvő kérést tette fel, miután a díjat visszaadók kapcsán a “Táncsics-díj tisztulásáról” beszélt, hogy “mivel szennyezte eddig a díjat Bolgár György, Hardy Mihály, Horváth Zoltán, Márványi Péter, Nej György, Németh Péter, Rangos Katalin, Rédey Ferenc, Révész Sándor, Tamás Ervin, Tóth Ákos, Vincze Mátyás, Zalai István?”

Balog erre az alábbi gyalázatos választ adta: “Tisztelt Képviselő Asszony! Az ön által feltett “Mitől tisztult ön szerint a Táncsics-díjban részesültek névsora?” című írásbeli kérdéssel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom. Németh Péter és Bolgár György 2013. március 14-én jelentette be, hogy visszaadja Táncsics-díját. Németh Péter és Bolgár György folyamatosan a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság illegitimitásáról és a magyar sajtószabadság haláláról nyilatkozik. Ugyanakkor hallgatnak arról, hogy Bolgár Györgyöt a 2006-os eseményekről szóló elfogult tájékoztatása miatt, a rendőri brutalitás áldozatainak rágalmazásáért az Országos Rádió és Televízió Testület, illetve az adatvédelmi biztos elmarasztalta, továbbá az ügyben indított rágalmazási perben a bíróság 2 millió forint kártérítésre kötelezte. Bolgár György egyébként Sánta Kutya díjjal is büszkélkedhet, melyet a civilekből álló, a Magyar Cenzúra Napjának Ünnepélyét Szervező Bizottság adományoz azoknak, akik félrevezetik az országot. Örömmel tölt el, hogy Németh Péter és Bolgár György példáját követve több, önmagát arra érdemtelennek tartó újságíró adta vissza Táncsics-díját. Balog Zoltán”

Balog hazudik. Azt állítja, hogy az ORTT Bolgár Györgyöt ítélte el és a bíróság őt ítélte 2 millió forintos kártérítésre. Ezzel szemben az igazság az, hogy Bolgár György műsorában egy hallgató beszélt a 2006-os állítólagos “rendőrterror” áldozatairól, és ezért a betelefonálót és a rádiót tették felelőssé, illetve ítélték pénzbírságra. Az ítélet maga is a véleménnyilvánítás szabadságát sértette, mert az élőadásban elhangzó véleményeket a riporter nem igazíthatja helyre. De az ítélet és az elmarasztalás nem Bolgár Györgyre vonatkozott, Balog tehát hazudik, és méltó az általa emlegetett Sánta Kutya Díjra.

Balog emellett azzal indokolja Németh Péter és Bolgár György érdemtelenségét, hogy “a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság illegitimitásáról és a magyar sajtószabadság haláláról nyilatkozik”. Ez a megállapítása az arcátlanság teteje, miután a Fidesz fasiszta kormányának médiahatósága úgy törvénytelen ahogyan van, azzal a médiatörvénnyel egyetemben, amely létrehozta. Az általuk felügyelt média a goebbelsi propagandagyár mintapéldája, a sajtószabadság és a sajtó meggyalázása, a médiatestület összetétele és kilenc évre történő kinevezése közröhej, a pornóújság tulajdonosnő erkölcsi felügyelővé történő kinevezése legfeljebb Balog, Orbán és a Fidesz erkölcseit mutatja. Balog egy gyalázatos cenzúraközpont bírálata miatt nevezi Németh Pétert és Bolgár Györgyöt a Táncsics-díjra méltatlannak. Valójában ez a magatartásuk erősíti meg, hogy méltóak voltak a kitüntetésre és Táncsicsra, a díj névadójára. Ezért a bírálatukért még egy Táncsics-díjat kellene nekik adni, ha Balog koszos és mocskos náciknak való adományozásával be nem szennyezte volna a tiszta nevet, és az eddigi tiszta névsort. A fasiszta médiatestületről egyébként az Európai Uniónak és a tekintélyes amerikai lapoknak ugyanez volt a véleményük.

A Népszava online kiadása emlékeztet arra, hogy Bolgár György egy jobboldali civil körtől kapta “az ország félrevezetéséért” Sánta Kutya díjat, amelyre büszke lehet. Ez a kör ugyanis ugyanezt a díjat adta pl. Glatz Ferencnek, mint “hazug, kommunista történésznek”, Heller Ágnesnek, mint “az európai ugaron tolongó internacionalistának” és Jancsó Miklósnak is. “Ezek szerint a kormány egyetért e kör ítéletével és azt is örömmel fogadná, ha Glatztól, Jancsótól, Hellertől lehetne megtisztítani a kitüntetetteknek azt a listáját, amelyen a Magyar Gárdának indulót író Kárpátia frontembere simán elfért” – vonja le az éleseszű következtetést Lendvai Ildikó az emberi jogi bizottság tagja.

A Táncsics-díjat – ha be lehet szennyezni – akkor azt eddigi története során egyetlen személy szennyezte be, akit Balog Zoltánnak hívnak, aki ezt a tiszteletre méltó díjat egy fajnáci elmebetegnek adományozta, majd a korábbi tiszteletre méltó díjazottakat hazugságokra és nyilas mocskolódók véleményére alapozva gyalázta. Holott az eddigi díjazottak azzal is bizonyították érdemeiket, hogy a Balog által beszennyezett díjat visszaadták.

Az a szégyen, hogy egy ilyen Balog-féle senkiházi talpnyaló miniszter lehet.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (99 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +158 ( 176 szavazatból)
Bolgárt lehazugozta a hazug Balog, 4.8 out of 5 based on 99 ratings

Címkék:, , , , , ,

  • Hozzászólások(51)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

51 Reader’s Comments

  1. úgy, ahogy van, moderálom, amit erről a g., sz. t, r. balogról gondolok és írnék. meg a többiekről

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +46 (54 szavazatból)
  2. (mármint a többi balogféléről, a teljes vezérkarról. mielőtt valaki félreértené a nagy önmoderálásomat)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (40 szavazatból)
  3. Nem fog lemondani Balog. Ahhoz kellene szemernyi tisztesség! Ami nincs neki, boltban meg azt nem lehet kapni.
    Ezt bizonyítja a Szaniszlótól visszakért díj is. Miért kérte vissza? Képmutató szemét alak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +67 (73 szavazatból)
  4. Az orban rezsimben az alfahimhez igazolás van: elvárás hogy legyél BUNKÓ
    Balog, Navracsics leulhet, jeles

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +48 (54 szavazatból)
  5. T Bolgár Úr!
    Ez ettől a csúszómászó, az egyedfejlődés korai szakaszában megrekedt élőlénytől, mármint Balog tiszteletestől komoly teljesítmény, hogy egyáltalán meg tud nyilvánulni.Egy ilyen hernyótól ez komoly teljesítmény.
    Ez a balog már csak ilyen sötét , mint a belsőzseb. Mit lehet várni egy ilyen balog féle pondrótól? Balog megérdemli a ” Magyar anyák szégyene” és a Szellemi hajótöröttek” díját vita nélkül
    Ha Önt szapujla ez a szerencsétlen nyomoronc, vegye dícséretnek.Egy ilyen lekész a vallásos világ végét jelentheti, sem önálló gondolat , sem hit, ez balog.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +71 (77 szavazatból)
  6. Es Balog ahhoz is gyáva volt hogy anno bevállalja hogy ő adta a kitüntetést mindenféle kibúvót keresett akkor. Most ugy érzi hogy sajat fiaskoja miatt bosszút állhat Bolgár Gyorgyön es ezért a káröröm.
    Ez a zember mit prédikál a templomban? Mi az a lelki fejlődés amit fel tud mutatni híveinek? Milyen ember es milyen pap az ilyen?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +71 (77 szavazatból)
  7. én is moderálom magam a férgek miatt….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (30 szavazatból)
  8. Remélem Isten érdemei szerint bírálja el, még hogy pap ez szégyen a papokra nézve !!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +47 (51 szavazatból)
  9. A hazug embert könnyebb utolérni mint a sánta kutyát, tartja a közmondás. Az lehet, “viszont a magyar sánta kutyák genetikailag kurva gyorsak…” (Eszterházy Pétertől smitteltem…)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +50 (54 szavazatból)
  10. Gonoszkát már megint moderálták, pedig csak a véleményét montael, azaz írta le egy …… szóval arról.
    Mert Gonoszka trágárkodik. Sőt, tesziezt a határon kívülről. Hallatlan!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  11. Ezek után már csak arra lennék kíváncsi, hogy ha Balog szerint a díjak visszaadása tisztította listát, akkor miért kérte vissza Szaniszlótól.
    Erre csak két válaszlehetőség van:
    (1) Azért, mert Szaniszló díjmegvonásával is tisztult a lista — ezt azért Balog szájából szeretném hallani;
    (2) Azért, mert parancsba kapta — akkor viszont Balog egy gerinctelen, elvtelen szolga.
    Nem kell válaszolnia, leülhet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +65 (65 szavazatból)
  12. Nna, Orbánia másik trükkje, ha nem baj, hogy vki külön is aláhúzza: Orbánék megbíznak “civil”, tehát pártjelvény nélküli rajongókat, hogy azok mocskolódjanak (“Polgári körök”, “Magyar vizsla”, “Sánta kutya díj”…) és aztán úgy tesznek, mintha független, társadalmi vélemény lenne az, amit ők adtak azok szájába…
    Az utcanév-erőszak mögött is ilyet lehet látni.
    Tkp. ez “az egyéni indítványok” módszere, csak parlamenten kívül…
    És ilyenek beszélnek hazugságról, meg tisztulásról…! Hányinger az egész…!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +44 (44 szavazatból)
  13. Csak rácsodálkozni tudtam erre a képre, amikor megláttam a címlapfotók között.
    Mennyire kezd ez a tiszteletes dr Göbbelsre, vagyis egyik elődjére hasonlítani
    külsőleg is. Azt mondja erre a barátom: nem látod “emberi erőforrás” irányítója.
    Forrásnak ugyan forrás, már ha a hazudozást vizsgáljuk, de hogy egy papból
    hová tűnt az emberi fazon azt nem lehet tudni, de ki kíváncsi erre.
    Hiába ágaskodik hazudozásban nem nőhet “túlmagas” főnöke fejére.
    Ugyan mit érne a fizeSS ilyen “nagyságok” nélkül.
    (talán valóban emberi lehetne?)
    Nem hiszem MINDIG VAN MÁSIK! Szolgálj Flokikám. Milyen szép pacsit tudsz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (27 szavazatból)
  14. Sötétebb, mint az inkvizíció! Herr Minister Balog, geh’ scheissen……

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (32 szavazatból)
  15. Kalous Antal – jól sejted.
    Ilyen volt az is, amikor a Felcsúti Sasfészekből (titkos) utasítás érkezett Gyöngyösi pártszolgálatos testvér részére, hogy dobja be a Parlamentben a zsidó–lista ötletét. Utána fejet lehetett csóválni, utasítani lehetett a másik ügynököt, Németh Sándort, hogy rendezze meg a hitesek közreműködésével Rogán püspök és Bajnai meg Mesterházi főpapok közös celebrálásával, az agymosott zemberek lelkes tömegei részvételével a szabadtéri nagymisét. Vakulj Európa! Árvalányhajas Magyarországunkban lám tömeget ítélik el az antiszemitizmust!
    (Lejárt lemez? Ha úgy vesszük, a Holokauszt is lejárt lemez. Ismétlés a tudás anyja.)
    Más, frissebb. A Felcsúti Főhadiszállás titkos sugallatot küld a Gój Motorosokból Nemzeti motorosokká keresztelkedett Sturmabteilungnak, hogy dobja be az Élet Menete színesítésére az „Adj gázt!” akciót. Aztán Orbán Viktor primeministerissimus, a zsidó nép nagy barátja maga szólítja föl a belügyminiszterét, hogy állíttassa le a csúnya provokációt, hogy utána glóriával a homloka körül vonulhasson be a Zsidó Világkongresszus közgyűlésére, ahol Köves Slomó remélhetőleg kézcsókkal fogadja, ahogy a pápát is illik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (34 szavazatból)
  16. Tulajdonképpen van egy kis ellentmondás Balog (nem úr) véleményében. Annak idején azzal védekezett, hogy nem ismerte Szaniszló “munkásságát” és csak aláírta a kitüntetésről szóló okiratot. Akkor viszont, miképp lehet az, hogy az említett baloldalinak mondott ujságírok munkásságát ilyen kíválóan ismeri?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +40 (40 szavazatból)
  17. A szabad parlamenti választásokat csak hazug, áldemokraták hirdetik fülkeforradalomnak. A hazug forradalomnak hazug kormánya, hivatali és hivatalnokai vannak. A hazugságokhoz hazug emberek kellenek, s azok vannak bőven, ráadásul a műveltebb, a hazug szavakat jól csűrni csavarni tudók is szorgoskodnak. A parllamentben történteken nincs mit csodálkozni, hiszen a hazugságra fogékony választók és a sunyi hallgatásukkal nekik asszisztálók fülkeforradalma 2010-ben a hazugságot emelte állami rangra, s taszította ezzel az erkölcstelen fertőbe az országot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  18. Tipikusan úgy működik az ország, mint egy fasszta diktatúra gépezete. Élén súlyos elmebajban szenvedő (tudom, nem ő szenved, hanem tőle mi) diktátorával.
    Egyetlen előrevivő megoldás, amit a románok csináltak a saját diktátorukkal.
    Egyébként hallottam, hogy a Caucescu idejében ott is volt egy kis falu, aminek futballcsapatát hatalmi szóval kelett az első osztályba vinni és ott tartani. Milyen érdekes párhuzam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (22 szavazatból)
  19. Ez a balog féle keresztény népnemzeti értékrend!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  20. Arra mindenesetre talán jó volt ez az ügy, hogy végre a balliberális újságírók abbahagyják az “ájuldozást” egy Pokorni, Navracsics és bizony Balog Zoltán esetében akik ha véletlenül mondtak egy normális mondatot, akkor azt hitték, hogy Ők a Fidesz valódi konzervatív politikusai. Nos nem. A Fideszben nincs konzervatív politikus. Mind egy tőről fakad, csak vannak akik kimondják amit gondolnak, lásd Kövér, és vannak akik sunyik, de a céljuk ugyanaz. Szóval kedves balliberális újságírók. Azért 1998 óta már ideje lenne ráébredni a valóságra már ami a Fidesz mibenlétét illeti és nem rácsodálkozni vagy még rosszabb esetben bagatellizálni a nyilvánvalót.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (26 szavazatból)
  21. Csatlakozom, én is saját magamat moderálom. Nincs már erre eléggé kifejező ronda szó és sajnos nem csak Balogra, ezekre az önjelölt urakodókra sem!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  22. Rezeda Kázmér

    Az emberek sokfélék. Ezúttal olyanra látunk példát, ahol egy személyben találkozik az álszent csuhás és a fasiszta pribék, mindez végtelen butasággal súlyosbítva.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  23. Tisztelt Bolgár Úr!
    Nagyon aljas ember a miniszternek nevezett Balogh tiszteletes/ még hogy tiszteletes/
    még azt sem érdemli. úgy hogy ne adjon a szavára! DE! Ön a ” beszéljük ” meg műsorban nagyon sokszor észre veszem,hogy nem őszinte . Egyáltalán nem áll a bal oldal mellé ,szépíti korrigálja a betelefonáló szövegét ,hogy ne marja már annyira a szegény fideszeseket! Talán maga is félti az állását? ami nagyon zsíros állás. Ajánlom Önnek Bolgár Úr hogy minél gyakrabban olvassa a Bartus László Amerikában élő magyar ujság író cikkeit amit gondolom tudja,hol találja. Tanulhatna tőle egyenességet és őszinte vélemény nyilvánítást! Vagy pedig ne vezesse azt a műsort! ,és menjen el a rádióból. Üdvözlettel!! Zsóka mama.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (25 szavazatból)
  24. mondjuk ki: a jobbik igenis neonáci párt
    http://www.peticiok.com/a_neonaci_jobbik

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (26 szavazatból)
  25. Akkor a következő lépés adva van: Bolgár Úr perelje be a miniszter “urat” mondjuk hitelrontásért. Mivel minden bizonyíték a kezében van, így bátran megteheti, és ha itt nem, de külföldön igazságot fognak szolgáltatni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  26. Tegnap autóba ülve hallgattam Klubrádiót (csak olyankor szoktam). Ungváry Rudolf magyarázta, hogyan mutálódott a fasizmus 1940 óta. Többek között a náci motoros felvonulás kapcsán.
    .
    A műsorvezető azt ismételgette, hogy “nincs itt fasizmus, sem félfasizmus, sem ahhoz hasonló, ez erős túlzás, nyilván te sem gondolod komolyan”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  27. Egy Balog Zoltán nevű lelkész, aki otthagyta a pályát és elment a neonáci államberendezkedés kormányának talpnyalására, azon felül, hogy lábbal tiporja a kereszténység alapelveit, sorozatos hazugságokat ömleszt ki magából. Goebbelshez hasonlóan a hazugságnak azt a formáját alkalmazza, amivel a legkönnyebb félrevezetni az embereket, a részigazságokat kiemelve a lényeget elhallgatja.
    Ez a neonáci az unintelligencia kiváló példáját mutatja, tökéletes példánya annak a megállapításnak, hogy az intelligenciát nem lehet egyetemeken megtanulni. A velejéig hazug, pofátlan, végletesen lekorrumpált igazi ellensége az országnak és a kereszténységnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  28. Mit vártok egy hitehagyott paptól, aki elárulta egyházának szellemiségét. Luther Márton egyházában lelkészi hivatás teljesítésére méltatlan ez a hitvány hazudozó jGoebbels-ivadék.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (25 szavazatból)
  29. Ez a volt pap politikusnak állt. Gondolja, h meggyón aztán , oszt jó napot! Érdekes lesz majd megfigyelni mi lesz a sorsa.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  30. Vélemény! Balog Zoltán sosem gyónt, nem is fog, mivel református lelkész volt az istenadta. Pedig túl a díjosztáson, a méltatlan kitüntetésen és a Bolgár Györggyel szemben mondott hazug állításokon, lenne mit. Elsősorban azt, amit 2006. szeptember-október hónapjaiban elkövetett, amikor a Fidesz szónokaként a Kossuth téri hevenyészett színpadon kedvében járt az ott ideiglenesen állomásozó, anyagcserét is végző “nemzeti” csőcseléknek, és habzó szájjal, lelkészi múltjához méltatlanul uszított az alkotmányos legitim rendet fenntartani kívánó Gyurcsány kormány és a baloldal ellen.

    Szaniszló Ferencről pedig csak annyit: a szocializmus emlőin, talaján cseperedett fel, a Televízió, illetve a Rádió tudósítója volt, de a Népszabadságban is megjelentek cikkei. 1993-95. között életveszélyes kalandnak is beillő tudósítás-sorozatával tűnt ki, amelyet a balkáni szerb-horvát, illetve szerb-bosnyák konfliktusokról adott. Az elfajzás folyamata ekkor indulhatott meg előbb lelkében, majd agyában is. Egyre több nacionalista elemmel vegyítette tudósításait, miszerint mind a szerbek, mind a horvátok egy valamiben teljes egyet értésben voltak-vannak: a délvidéki magyarok üldözésében, az ellenük elkövetett bűnökben. A kétségtelenül megtörtént atrocitásokat azonban eltúlozta, minősíthetetlen stílusú kommentárokkal kísérte.
    Így lett azután, a kereskedelmi tévék belépését követően a Széles Gábor- féle médiabirodalom fullajtára.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  31. Arra nincs szó, hogy erről az emberről véleményt formáljak.
    Csak tanácsot tudnék neki adni: induljon el – gyalog, mint a balog – a damaszkuszi úton , hátha ott megvilágosodna.
    Ehhez kérem Pál apostol segítségét !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  32. Nekem ha BALOGH szót hallom, 2006 szeptembere ugrik be, hogy egy kelekótya valamilyen lelkész,/ korábban betanított esztergályos/ elég el ítélő módon a Kossuth téren heccelte a népet. Egy talp- segg nyaló pátkatona, ez a véleményem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  33. “és ezzel tisztul a Táncsics-díj”
    .

    Minden jóravaló ember elmenekül vagy kiszáll a buliból, így Orbán jelszót fog váltani a “Magyarország megújul” helyett a “Magyarország megtisztul” -ra.
    .
    Hofi szavaival élve és folytatva, ” És Magyarország tiszta, — tiszta kosz– ” ( Ő az utcára mondta)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  34. A reformáció legnagyobb fasisztája,szégyent hoz a református egyházra,persze a püspök urunk sem marad tőle sokban le,akit odahaza épp úgy utálnak mint ezt a patkányt itt

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  35. Hogy van az lelkész “úr”, hogy mikor adja a kitüntetést, akkor miniszterként símán lehet tájékozatlan és tudatlan a kitüntetett személyéről és “munkásságáról”?
    Bezzeg mikor ezek után a joggal felháborodottak közül többen is visszaadták önnek a korábban kapott ugyanezen kitüntetésüket, akkor bizony róluk már gond nélkül jutnak az eszébe az információk?
    Máskor gondosabban hazudjon kedves lelkész “úr”…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  36. Hazug Balog
    “Öröm tölti el,hogy arra érdemtelenek vissza adták a Táncsics-dijat”
    Tehát ez az alak azokat tartja kitüntetésre érdemeseknek,aik fasiszta eszmét hirdetik,akik gyülöletre ustzitanak.A tisztességes,hazájukat szerető és a gyülölködökkel szebe helyezkedőket kitüntetésre érdemtelennek tartja.Ez is azt mutatja,hogy feje tetejére ált a világ Magyarországon.Ez az álitolagos “lelkész,??,,”azokat tartja hösöknek,akik 2006-ban törtek,zuztak,gyujtogattak és raboltak a Televizió Székházánál.Ebböl a megnyilatkozásbol kimondatlanul is kiérződik,hogy a rendőröknek semmi keresni valojuk nem volt a Televizionál.Látjátok kedveskéim.Ezek az emberek akarják a jövö nemzedékét erkölcsre oktatni.Arra,pedig hogy egy ilyen alak lemondjon ahhoz ténylleg “személyi tisztesség” kellene,ami viszont hiánycikk az efféléknél.Jaj,de szégyelem magam a világ tisztességes emberei előtt.A Balog emberke szemé-
    lyében nekünk,magyarországi magyaroknak is van egy Tőkés papunk.Javaslom menjen el a Keceli Plébános Urhoz tisztességből leckét venni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  37. abraka darabka

    Ezért hibás gyakorlat az, hogy még mindig a Károli féle biblia fordítást forgatja midenki, ugyanis a “Ne tégy hamis tanúbizonyságot” a mai modern magyar nyelven röviden úgy hangzik, hogy “Ne hazudj”.
    Az előbbi változat úgy csűrhető, csavarható és magyarázható, ahogy az a “hamis tanúságtevő” fantáziájába csak belefér…
    A mi kedves miniszterünk – mellesleg másodállásban református “lelkész” – is nyilván ezt a “régies” fordítást forgatja a legszívesebben, mert így annyit hazudik amennyit csak akar, viszont betartva a Károli féle parancsolatot, hamisan tanúskodni, bizonyosan sosem teszi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  38. Úrtól és bolondtól jött sértéseket nem kell komolyan venni! Vajon melyik lehet a Balog!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  39. A miniszter kétségtelenül rászolgált a gerinctelen főemlős titulusra. Az éremnek a másik oldalára is pillantsunk egy kicsit. Drága Bolgár úr állandóan kínosan ügyelt a sima fogalmazásra, a kiegyensúlyozottság és elfogulatlanság látszatára, a feszültség levezetésére, oldására. Vagyis a nyilvánvaló dolgok relativizálására is. Talán annak reményében, hogy akkor majd nem bántják, hagyják őt békén a villámhárító szerepében, mert szükségük van villámhárítóra. Számtalanszor beszéltünk már arról, hogy ez káros vagy hasznos a demokrácia, a jogállam és a demokrácia megóvása szempontjából? Hisz a mai napig azt állítja, hogy itt márpedig nincs diktatúra.Hát itt a bizonyíték, hogy a diktatúra nem érzi úgy, hogy szüksége lenne erre a kéretlen villámhárító szolgálatra. Vagyis az a véleményem, hogy mégiscsak el kellett volna menni támogatni a Kunigundai utcai tüntetőket és küzdeni a közszolgálati sajtó és a szólás szabadságáért és nem elsumákolni ezt a harcot. Ehelyett a közvélemény ilyen irányú feszültségét levezették a KR magánrádió szólásszabadságáért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  40. Láng Judit (2013. április 9. kedd 10:58)
    Lehetne, hogy ne spammeld a listát?
    A Jobbik nem attól lesz náci, hogy elegendő aláírást gyűjtesz-e aktivista hevületedben. Amit csinálsz, az árt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  41. Gyöngyi Péter

    Mit szóltok?

    “2013.04.09. 17:42
    Nem gázt, hanem gézt kértek a jóravaló motorosok!
    Jobb esetben egy totális félreértés, rosszabb esetben aljas félremagyarázás áldozatává vált a Nemzeti Érzésű Motorkerékpárosok Egyesülete, mondja exkluzív interjúnkban a vezérmotoros.

    Önök Adj gázt! címmel hirdettek motorozást, az útvonal a zsinagógát is érintette volna. Csodálkozik, hogy botrány lett belőle?

    Ez alapból nem igaz. A mi szlogenünk úgy szól, hogy Adj gézt!

    Gézt?

    Igen, mert amikor a TV-székházat ostromolták, az egyik bajtársunk, a Józsi megsérült, és be kellett kötözni a lábát. Azóta is úgy köszönünk, hogy Adj gézt!

    De akkor miért van a plakáton Adj gázt!?

    Hát ez az! A cionista háttérhatalom manipulálja a nyomdákat is: mi leadtuk a megrendelést gézzel, ezek az idegenszívűek meg kinyomtatták gázzal! “

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  42. balog öcsém….nem lesz így jó, féreg vagy a férgek között…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  43. Nálam a Balog 2006. óta a gyűlölet alapegységeként van meghatározva. Most csak egy réges-régi igazsággal egészítem ki: “Bolond lukból bolond szél fúj.”
    Mellesleg mit várhatunk el Ov-től és bandájától. Erre képesek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  44. Balog az Orbán kormány minisztere. Nem is akármilyen miniszter, az emberi erőforrás minisztere. Ez az emberszabású beosztásának okán a párt csúcsértelmisége, a többiek már hivataluknál fogva is alatta vannak intelligenciájukat tekintve. Az egész pártelitet és kollaboráns értelmiségüket minősíti, ezeknél még egyik példaképük, Lakatos elvtárs is sokkal műveltebb volt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  45. Kevés mocskosabb politikusa volt ennél az álszent papnál magyar honnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  46. Szégyellem, hogy református vagyok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  47. Ez a lógané Balog megérett a kerékbetörésre. Nincs mit szépíteni, ez az ártány a hosszú nyelvűek kasztjából, a saját fajtája ellen a legkíméletlenebb. A nagy szülei még becsületes teknővájók voltak. a szülei kubikosok. Ő viszont kinőtte magát a vezér első emberének. Ő kitüntet fasisztákat, ö minősít. Ez a féreg ma kultúráról papol. Oszt jó napot. Hasra fektetve kell elföldelni, hogy csak lefele kaparjon.
    Folyt. köv.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  48. Ez a Balog egy kicsit balog!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  49. Para Kovács véleményével értek egyet, aki. ugyan nem erre a balogra mondta, de amit mondott, az erre a balogra is áll: Hogy ki az a balog? Most ezt nem magyaráznám el hosszabban, mert mire a végére érnék, már megint egy senki lesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  50. .
    .
    Láng Judit !
    .
    Szerintem pedig a Jobbik nevű alakulat nem neonáci, hanem simán, csak így: náci.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Harmadszor is kordont bontottak a Szabadság téren 2014. április 10. csütörtök

Megint vonulhattak a nácik Budapesten 2014. február 8. szombat

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos