Ronai and Ronai
AMERIKAI

Vendéghy Kornél: Európa elmeosztálya 2013. március 30. szombat 23:01

  • Hozzászólások(62)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

Ez az az ország, ahol Szaniszló Ferenc ufó- és zsidóbevándorlás-kutató Táncsics-díjat kaphat.

Ez az az ország, amelynek lakossága elhiszi, ha elvettek tőle 100 forintot és visszaadtak 30 forintot, akkor jól járt.

Ez az az ország, amelynek kétharmados pártja és vezetője harcban áll a világgal, mert a valóságot egy csak általa ismert párhuzamos világegyetemből szemléli.

Aki azt gondolja, hogy ez már maga az őrület, annak egyrészt igaza van, másrészt optimista. Optimista, mert van még tovább.

Széles Gábornak van egy álma.

Saját szavai szerint: „Van egy álmom: Ha ez bejön, akkor végre Magyarország olyan növekedési pályára áll, amin már vagy ötszáz éve nincs!”, és amelynek hatására Orbán megint kétharmaddal nyeri a választásokat.

A páratlan lehetőséget leíró Facebook-bejegyzése az „éterből” Tesla-tekercsekkel nyerhető ingyen energiáról és egy 100 százalékosnál nagyobb hatásfokú rendszerről szól. Széles szerint „Tesla találmánya az Univerzum kifogyhatatlan energiájához, az éterhez biztosít hozzáférést”. Leírása szerint a Tesla-tekercs „kibocsátott impulzusai gyorsabban terjednek, mint a fény, minden anyagon képesek áthatolni” és „nagy távolságokra képesek utazni gyengülés nélkül, mely drótnélküli energiaátvitelt tesz lehetővé, valamint ingyenenergia kinyerésére képesek”. Ez nagyjából Szaniszló Ferenc után kiált.

Szélest láthatólag nem zavarja, hogy örökmozgót vizionáló nagyralátó tervéhez és Orbán ennek köszönhető kétharmados újraválasztásához mindössze a fizika alaptörvényeit kell semmibe venni. Ez érthető: ez a politikai és gazdasági rendszer egyszerűen nincs hozzászokva ahhoz, hogy bizonyos törvényeket nem lehet áthágni. Talán már készül is egy ötödik alaptörvény-módosítás, amely felülírja Einstein elméletét.

A világ már eddig is gyanakodva méregetett minket: folyamatosan szembe megyünk a józanésszel és saját jól felfogott érdekeinkkel, és dühödten vagdalkozunk, ha erre figyelmeztetnek: mindenki rosszul tudja, tájékozatlan vagy ártani akar. Mindenki szembe jön az autópályán.

Szélessel ez a politikai és gazdasági ámokfutás teljesen új szintre érkezett: a szélsőjobb egyik emblematikus alakja már nem csak az európai értékrenddel, mindenki más véleményével, a puszta gazdasági és politikai realitásokkal megy szembe, hanem immár a tudománnyal is. Az őrület, mint a kis gömböc, felfal mindent, mert fel kell falnia, különben marad a világnak egy szeglete, ahol nem az ő véleménye érvényes, ez pedig tűrhetetlen.

Ezek után Magyarországra már nemcsak, mint önkényeskedő, erőszakos, törvénycsavargató országra fognak tekinteni, hanem harsányan fognak röhögni rajta, és nem is merek gondolni a német Kika újabb gyermekműsorára.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (39 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +70 ( 72 szavazatból)
Vendéghy Kornél: Európa elmeosztálya, 4.8 out of 5 based on 39 ratings

  • Hozzászólások(62)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

62 Reader’s Comments

  1. Én is csak röhögnék, ha nem lennék szenvedő alanya ezeknek az agymenéseknek!
    Ezek a Guinnes rekordok könyvébe akarnak bekerülni a sok eget verő baromságukkal?
    Siralom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +36 (40 szavazatból)
  2. Erről van szó! Minden országnak olyan elmebetegei vannak amilyet megérdemel: http://www.youtube.com/watch?v=YPPinynfaIc

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (20 szavazatból)
  3. Az Önmagát kormányzónak kinevező ember:http://www.youtube.com/watch?v=MgL58YhtgRc

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  4. http://www.youtube.com/watch?v=MgL58YhtgRc

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  5. Szeles egy rendkivul gatlastalan koponyegforgato bandita!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (21 szavazatból)
  6. Épül a “Csillagkapu” . Ócsa azért olyan drága mert alatta van a bázis.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (32 szavazatból)
  7. És ez az ember sincs még kényszerzubbonyban?
    Ebben az országban csak a bolondok dirigálnak?
    Ebben az országban mennyi elmebeteg él, akik vakon követik a főbolondokat?
    Uram Jézus! Hová születtünk?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (27 szavazatból)
  8. Igaz a mondás: egy bolond százat csinál. Mit százat, százezret!
    Ez a szégyen, a világ szégyene.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  9. Nos uraim, mielőtt teljesen belemerülnének a hülyeségbe, akkor hagy hívjam fel néhány “apróságra” a figyelmüket. Pl. arra, hogy a cikk írója tájékozódhatott volna a legújabb fizikai kutatásokról, a ma már elfogadott olyan fizikai törvényszerűségekről, amik mondjuk még 10-15 évvel ezelőtt is a sci-fi világába tartoztak, mielőtt megírja fenti cikkét. Én nem vagyok fizikus, sok mindent nem is értek a kvantumfizika világából (ha érteném nem itt írogatnék :-))))), de azért szoktam olvasgatni a tudományos eredményekről. Így aztán tudomásomra jutnak olyan tudományos eredmények, amiket ugyan nem értek, de azért laikus módon tudok úgy-ahogy értelmezni. Pl .ilyen az is, hogy olyan mint kozmikus energia (a cikkben mint éterből kinyerhető energia szerepel) létezik és az univerzum minden pontján korlátlan mennyiségben a rendelkezésre áll. az más kérdés, hogy milyen technológiával nyerhető ez ki a számunkra és van e már ilyen technológiája az emberiségnek. Aztán Einstein elméletét már túllépte a tudomány, illetve bebizonyosodott, hogy csak bizonyos körülmények között alkalmazható és már az is bizonyított, hogy téves az az állítás, hogy a fény sebességénél nagyobb sebességgel semmi sem haladhat. Már a gyakorlatban is sikerült a kvantumvilágban a fénysebességnél nagyobb sebességű mozgást létrehozni. Szóval csak óvatosan a bírálattal! Mondjuk nehéz elképzelni, hogy a Szeles rendelkezne a kozmikus energia kinyerésére a gyakorlatban alkalmazható technológiával, de ki tudja? Mindig voltak nagy magyar tudósok! (na nem a Szelesre gondolok). Bizonyos körök szerint már létezik a földön a szükséges technológia, de az olajmágnások eddig sikeresen megakadályozták a bevezetését.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -21 (41 szavazatból)
  10. Már tervezik az Ikarusz- Tér-Idő modellt. Zelenka a projekt felelős Atlantiszról.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (20 szavazatból)
  11. En fizikus vagyok es a Physical Review-be szoktam irogatni es kvantummechanikat tanitok egy amerikai egyetemen. Amit neroka kollega allit meg amit Szeles parttitkar elvtars mond, az ugy hulyeseg ahogy van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (41 szavazatból)
  12. neroka
    2013. március 30. szombat
    23:57
    Egy ilyen “apróság” például.
    Csak remélni tudjuk, hogy meg is akarod érteni, amit olvasni szoktál.
    .
    Különösen nagy varázsló Széles, hiszen ő “alkotott” a szocialista rendszerben
    először Műszertechnika nevű magáncéget, állami lepel alatt az Embargó ellen.
    Neki igazán elhihetsz mindent, hiszen az ő “vállalata” gyártott Magyarországban
    először PC-t. Embargó alatt csempészett anyagokból.
    Ma már van pénze. Azt nyilatkozta – amikor a kártyán veszített – az az övé, azt
    tesz vele, amit akar. Ilyen jó nagyokat álmodott ‘33-ban egy szobafestő is.
    “Szerencséje” lett, mert az akkori nagy infláció okozta világváltság véget ért
    és az elkobzott zsidó vagyonokból sikerült összegrundolni egy új világháborút mintegy 50millió halottal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  13. Túlavasúti!
    Csak azért, hogy folytassuk a párhuzamot! Ebben a “kis pitty-puttyban” azután a tudós technokraták végi biztatták a p(v)iktort, nyugi meglesz a csodafegyver, és le lesz győzve a világ! Hát itt tarunk, igazunkhoz csak a fizikát a kozmológiát és az univerzumot kell megváltoztatni, de a turul népének ez csak nem akadály? Ha az alkotásban nem is nagy Széles Gábor, az eltüntetésben világszám!
    Lipótmezőőőőőőőőőőőőőőőőő!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  14. 100% a maximum! Ennel nem lehet hatekonyabb! Nagyobb szam mar ezrelek! Hat ez a szeles sem egy Grigorij Perelmann.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  15. Tesla tekercs: valóban létezik. Egyenirányított rádiófrekvenciás energia, ha megterheled, el is tűnik.

    Ha erre építi a Fidesz Orbán jövőbeli kétharmadát, akkor nyert ügyünk van. De ha a TEK-re, akkor is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  16. Legjobb lenne ha ketharmaddal modositanak az energiamegmaradast.
    Esetleg belepiszkalhatnanak valami unortodoxot a kvantummechanikaba.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (25 szavazatból)
  17. Orbán 2/3-os újraválasztásához nem kell sem választás, sem pedig Tesla-tekercs. Csak sok ember gyávasága, amely – a Biblia szerint is – a legeslegrútabb bűn.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  18. Ha Szélesnek negyed annyi esze lenne, mint Teslának volt!!!!!!!!!!!!!
    Amig a Facebook-on írja a hülyeségei rendben van. (ott állampolgári jogával él), csak be ne rakják az alap-törvény-könyvnek csúfolt cserélhető lapokból álló spirálfüzetbe.
    Mert akkor mindenkinek ingyen lesz az energia, és onnan kell vételezni.
    Ja, és ha nem sikerül, az idegenszívűek a hibásak természetesen.
    .
    Azután jön az újabb és újabb német filmecske.
    És Magyarország harcait az UNIO-val gyerekeknek szóló filmekkel vívja meg.
    .

    Soha nem bocsátom meg Gyurcsányéknak az OPNI bezárását.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  19. miracle,

    csak egy kérdés : szerinted melyik a több, a 100%, vagy az 1000 ezrelék?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  20. Nekem ennek a gazdasági-örökmozgó-izének az időzítése szúrt szemet, hogy a titkos csoda felfedése éppen a jövő évi választásokhoz igazodik, pontosabban az ősszel már elkezdődő választási kampányhoz.
    Ettől várják azt, hogy Orbán újra 2/3-dal nyerjen…
    .
    Namármost, az számomra mindenképpen “szinoním”, hogy egy soha nem látott (,de legalábbis 500éve nem…) gazdasági hasznot és fejlődést hozó csodafegyfer bevetésére még legalább fél évet kelljen várnunk, és az ennyire összefüggésben álljon a politikával…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  21. Nem is csodálom, hogy értetlenkedtek, látszik, hogy nem Széles Gábor “Egyetemes ősmagyar fizika mindennapos használatra” könyvéből tanultatok. Talán megszerezhető még, nekem sikerült hozzájutnom “Az ősmagyar agysebészet gyakorlati alkalmazása a Szíriusz bolygón” kiadványhoz, Kerényi Imre gondozásában.
    Az agysebészeti eszközök beszerzése folyamatban van, a paciensek száma egyelőre felmérhetetlenül nagy.
    Ha minden összejön,még Széles Gábort is sikerül megreptetni 3 óránál hosszabb időre, hiszen mondanom se kell, sikerült a gravitációt is legyőzni valódi ősmagyar sámán technológiával.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  22. Ehhez tapsikol a magyar értelmiség, mert nincs kire szavazniuk.
    Ezektől a fideszes fanoktól már a diliházi Napóleon is jobb lenne…..mert legalább nem ártana….
    Ezeknek nem kell ellenzék, ezek tudják egyedül is amortizálni magukat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  23. Vitázhatnak itt fizikai törvényszerűségekről,de elfeledkeznek egy nagy lehetőségről.Nagyon egyszerűen megoldható a probléma, a 2/3 megszavazza,hogy a napnak áramot kell termelnie addig ameddig a fidesz 2/3 létezik és ki akarja ezután leváltani őket? Nem tehetek róla,de én megint a szabad pálinkafőzésre gyanakszom,mert erős napsütés még nem volt, annak hatására nem nyilatkozhatott ilyet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  24. Igazán méltányolom, hogy egyelőre csak a hülyeség terjed, a tudomány egyik ágát sem tiltották még be. Legalábbis nyilvánosan nem. Talán emlékeznek rá páran, amikor a kibernetika pl. “burzsoá áltudománynak” számított, a pszichológia meg sarlatánságnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  25. talalom írta (2013. március 31. vasárnap 12:03):
    “…amikor a kibernetika pl. “burzsoá áltudománynak” számított, a pszichológia meg sarlatánságnak.”
    — És a tranzisztor “kispolgári álideológia” volt. Szó szerinti idézet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  26. Waze, a hadronütköztető Svájcban van, a haarp project Kanadában,
    így egy kicsit problémás lesz az ügy. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  27. talalom,

    figyeld meg, hogy minden áltudományos marhaság, – melyeknek mostanában nagyon bővében vagyunk – tartalmaz valamilyen valós, cáfolhatatlan tudományos tényt, ezzel téve hihetővé a legnagyobb ökörségeket is. Hányan értenek valójában a fizikához, energetikához olyan szinten, hogy kapásból cáfolni tudnák a részben valódi tudományos folyóiratokból, de többnyire a “tudományos bulvárból” összeollózott “elméleteket”.
    Annak idején hányan dőltek be a kézzel “operáló” manilai csodadoktoroknak, manapság a különböző tévékben emeltdíjas telefonhívásra működő távgyógyító sarlatánoknak.
    Széles Gábor és az ő “csodafegyvere” semmiben nem különbözik tőlük. Illetve mégis ….. ő ezt választási csodafegyverként akarja bevetni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  28. Emberek! Magyarország Megmenekült: http://apostolimagyarkiralysag.hu/news.php

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  29. Ez aztán a Bolondokháza: http://kiralyiudvar.lapunk.hu/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  30. Kedves neroka!

    A vákuum-energiát kevered az éterrel, ami párszáz éve elhalálozott.

    Az általad “fénynél gyorsabb részecskékként” aposztrofált kísérletek mérési hibák voltak.

    Nem árt megnézni, milyen szart olvasunk össze, a neten egymás mellett van ám a “titokzatos Marsi Arc”, meg a Mars Express nagyfelbontású képe ugyanarról az egyébként teljesen átlagos szikláról…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  31. "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    .
    Kondás !
    Egy Rejtő Jenő könyv címe: EGY BOLOND SZÁZ BAJT CSINÁL
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  32. Istenem, ez a polgári-nemzeti tudományosság…amelyik meghagyta, hogy mindenki őrizze meg szüzességét a házasságig…amelyik szerint 47E ft az megélhetés…mindig könnyet csal a szemembe.

    Most kiderül, hogy ha Viktor úgy akarja, a hasznosuló energia nagyobb lesz a befektetettnél…én eddig azt hittem, hogy ez csak az atombombánál lehetséges…de ha beírják a Falaptörvénybe, akkor úgy lesz ez is!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  33. "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    .
    Neroka!
    .
    És nemcsak az olajmágnások, de méginkább a kőfaragók, meg a balettáncosok.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  34. “..Bizonyos körök szerint már létezik a földön a szükséges technológia, de az olajmágnások eddig sikeresen megakadályozták a bevezetését…”
    .
    - Néróka eszeveszett marhaságain túl, melyeket itt is már ezerszer cáfoltunk, magyaráztunk…
    .
    Aki ilyen képes leírni, hogy “jól eltitkolják”, meg hogy “olajlobbi nemzetközi nyomása a tudósokkal szemben, és hogy “bizonyos körök”, annak hupilila fingja sincs, hogy működik a tudományos világban az információcsere.
    .
    Meg aztán, az se semmi, hogy egy tudományos dologba valaki úgy akar belekötni, hogy “bizonyos körök”. KIK AZOK? Miféle körök? Hol vannak, hol publikálnak, publikációik megfelelnek a tudományos kutatásmódszertan összes követelmények?
    .
    Hagyjuk már… ennél már csak az a szánalmasabb, hogy a mordori diktátor egyik fővezére mindezt a hülyeséghalmazt, amit néróka itt összehordott, hivatalos ideológiává akarja emelni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  35. Mondhatnám ugyan, hogy Niels Bohr unokaöccse vagyok, és bár egyéves koromban meghalt, így vele nem sokat beszélgethettem, de Stephen Hawking jó barátom, és néhány ötletet én súgtam neki – de nem teszem. Nagyjából hülye vagyok a fizikához (is). Ám hallottam már olyasmiről, hogy ami egy adott korban tudományos ténynek számított (olyannyira, hogy akik ezt vitatták, csúnyán megégették magukat), később hülyeségnek bizonyult, és ma már csak mosolygunk rajta. Továbbá egyes – amúgy vitathatatlan érdemeket szerző – tudósok alaposan melléfogtak, amikor valamit képtelenségnek nyilvánítottak. Úgyhogy én azért óvakodnék kategorikusan azt állítani, hogy minden úgy hülyeség, ahogy van.
    Mindazonáltal magam is leginkább egy újabb elmebeteget vélek felfedezni benne. Nem tudom: a pénz már nem elég? Na igen, egy ponton a hatalmi tébolyban szenvedők az öröklétre is vágynak már… Volt már a világon olyan is, aki szerint a Föld homorú, aztán még ebből a tébolyból is születtek hasznos tapasztalatok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  36. Ezt a kozmikus égést màr megint !….
    A múltkor ràhagytam valakire, amikor kérdezte “te ugye holland vagy?” – “aha”
    Szomorú, tudom…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  37. neroka!Halandzsából jeles.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  38. Nikola Tesla zseni volt, tudásával kiemelkedett kortársai közzül, több mint száz szabadalma volt. Az egyik ilyen szabadalma 1901-böl leirja a mobiltelefonok alapvető működését!!!!!!!!!! Neki köszönhetjük a többfázisú villamos hálózatot , tul ment minden határon, és azt nyilatkozta “az emberiség még nem éret meg bizonyos technológiák használatára”, laboratóriuma leégett és tudása sírbaszált vele.
    Jegyzet töredékek maradtak utánna amiben nem cáfolja a fizikai törvényeket , de egésszen új módszereket használ.
    DE SZERENCSÉRE ez kevés Szélesnek és a nagyonmagyaroknak, mert éppen az akadályozza őket ami Teslának megadatott , SZABAD GONDOLKODÁS ÉS A SZABADSÁG!!!!!!!! Ezért nem kell aggódni, még sokat kell fejlődni nekik gondolkodásban :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  39. Feltenbach Karoly

    Ducarr nak igaza van!!!!!o mar a teret is gorbiti hatalmas lexikalis tudasaval!!!!!!!!meg ismeri a fizikai torvenyeket is!!!!!!!!o maga takarja a gravitaciot!!!!ostoba osbolond!!!!!!!!!!!Teslanak megadatott!!!nem neked te!!!!!!!ja es tesla is a fizikat hasznalta!!!!!!!!!!!!!!!!!!Itt nalunk New yorkban megnezheted!!!!!!vagy almodozz meg!Q!mellesleg azert tudsz ide irogatni mert bizonyos fizikai torvenyek leteznek!!!!!!okostojas!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  40. Zorka, az annyi, mint a tiz tized!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  41. miracle,

    pontosan. Valami olyasmit írtál, hogy az ezrelék nagyobb, mint a százalék , ezért kérdeztem…….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  42. na, mi van, széleshájas, kezd inogni alattad a talaj? érzed, hogy nemsokára számon fogja kérni tőled az istenadta, hogy hol az ikarus? és hogy honnan erednek milliérdjaid? ilyenkor a leüdvösebb a tébolyba való menekülés, ahogy az ilf-petrov páros leírta. de ahogy az aranyborjúban történt, tyitanuskin professzor szépen ki fog rúgni a vigyorgóból. és akkor gabikám ott a népbíróság.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  43. Bizonyára van egy titkos, 2/3-dal létrehozott törvény, amiben a pávatáncos igazmondó módosította az energiamegmaradás törvényét.
    A legboldogabbak a buta emberek, mert nem tudhatják, hogy milyen sokat nem tudnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  44. Nem is gondolnánk, hogy Széles elvtárs (művésznevén Lábasfejű) ennyire ért a fizikához.
    Csak nehogy holnapra kialudja, ami felbuggyant a nagy hombár fejében!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  45. Amondó vagyok, neroka véleményének lepontozása egyenlő annak a hangoztatásával, hogy “immár felfedeztük az összes világegyetemi működés minden létező törvényszerűségeit, s azokat olyan magas szinten alkalmazzuk, hogy semmi újat nem fogunk felfedezni”.
    Sajnos az emberiség története során túl sok alkalommal tapasztalható ez a mindenkori dölyf. “Hogy levegőnél nehezebb tárgy sosem emelkedhet a levegőbe”, “márpedig kövek az égből nem hullhatnak le”, “a világegyetem középpontja a földünk, s a csillagok felakasztott lámpácskák”.
    Hetekig lehetne sorolni a példákat: naponta fedezünk fel új törvényszerűségeket, az tehát, hogy Sélesnek lehetnek olyan álmai, amelyek a tudomány előrelépésével új távlatokat nyitnak majd meg, semmi meglepetést nem okoz(hat). Fölösleges tehát akarattal átzuhanni a ló túlsó oldalára pusztán azért, mert Szélest (mint Orbán-valagnyalót) éppúgy igyekszünk elkerülni, mint a kólikajárványt…
    Inkább abból kéne kiindulnunk, hogy Széles, az álmának (minden vágya, hogy Orbán maradjon az országvagyon szétosztójának pozíciójában) megvalósulása érdekében mindent meg fog tenni. Ehhez kezében van az adóbefizetők pénzéből olyan kommunikációt csinálni, amilyet akar, olyan tömegeket kiemelt napidíjért (sőt munkahelyekről kirúgással megzsarolva teljes ingyenességgel is!) hetekig-hónapokig utcákon-tereken kujtorogtatni, amilyenhez kedve tartja.
    Széles nem nekünk (itt fórumozóknak) szánja álmának nyilvánosságra hozását, hanem birkaország lakosainak. Az már kezd nem elég lenni, hogy nem mi (Orbánhívők) fosztottunk ki benneteket, hanem Gyurcsány Bajnai Feri, mi (Orbánhívők) azt az adósságot kell hogy törlesszük a szemét burzsujoknak, amit ő(Gyurcsány Bajnai Feri) hagyott nekünk örökül, de lám, már amint van lehetőségünk, visszaadunk nektek rezsicsökkentést…
    Új rózsaszín távlatokat kell megnyitni birkanyáj előtt, ami úgy ülepszik majd le a lelkekben, hogy Orbán a tudománynak minden hozadékát is “nektek adja, drága népem”, csak szavazzatok rá.
    Már most magyarázni kell a később csalással megnyerendő választásokat, és a magyarázat lényege nyilvánvaló: Orbánban a magyar nép többsége mindig is a Messiást látja, nem kell semmilyen csalás ahhoz, hogy ismét ő kap több szavazatot.
    .
    Egyébként pedig Tesla (a feljegyzések szerint) valóban csupán két tekerccsel működtette világkörüli útján az autóját üzemanyag nélkül, és valóban meg akarta osztani az ingyen energia titkát. De mert a kőolaj-lobbi eme energia miatt éhen döglött volna, Tesláak semmi esélye nem volt szabadalmaztatni felfedezését (amiből annyira meggazdagodhatott volna, hogy megérje), inkább sírba vitte a titkát.
    … Szóval nem kellene lépten-nyomon kiönteni a fürdővízzel a gyereket is. Mint említettem már többször is, az elvakult gyűlölet nagyon rossz tanácsadó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  46. Magyar országon népirtás folyik
    jó lene egy nemzetközi vizsgálat mennyien halnak fiatalon és orbán keze ebben mennyire van benne

    és utána mehet Hágába ……….Ő is jobban jár mert ennek a vége csak Ceaușescu vég lehet

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  47. csatt:
    .
    - Pajtás, néróka ezerszer cáfolt, áltudományos hülyeségeket írt, az ilyenkor szokásos lózungok puffogtatásával. A tudományos világ egyszerűen nem úgy működik, ahogy azt ő elképzeli. Olyan meg egsezerűen nem írható le egy tudományos kérdésben, hogy “azt hallottam”, meg hogy “bizonyos körök”, és hogy “XZ azt mondta”.
    .
    Ha minimális mértékben tisztában vagy a tudományos kutatásmódszertan alapkövetelményeivel, tudod, miért.
    .
    Az meg nem érv, hogy “de hát már rég feltaláltak valakik valamit”, mert lehet, hogy elméletben tényleg fel van találva, csak éppen nem lehet kivitelezni – ennek ezer és egy oka lehet, ebbe most ne menjünk, rengeteg példát tudnék hozni erre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  48. Aki pedig érdeklődik a tudományelmélet iránt, és az ezoterikus baromságoknál meg a “valakik azt mondták” – jellegű kreténségnél tovább akar lépni, annak ajánlom Carl Sagan, Stephen Hawking, Martin Rees könyveit. Magyarul is megjelent több remekművük is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  49. Kedves Eldrad, ezúttal eltér a véleményünk.
    Az, hogy mi az “áltudományos” és a “tudományos”, annak meghatározása minden korokban az éppen aktuális hatalmi iránynak a privilégiuma.
    Egykor az volt a tudományos álláspont, hogy a föld lapos, és úszik az élet tengerén. Később túlhaladott lett, de addig sokan kényszerültek mártírsorsra.
    Tehát nyilván nem az a “vitánk” lényege, hogy én laikusként mit fogadok el tudományos, avagy áltudományos módszernek, ebbe az utcába nem megyek bele.
    Ha tagadni szándékozol, hogy nagyon sok olyan titok van előttünk, amit ma még nem tudunk, akkor egy év múlva emlékezz vissza erre a napra, és próbáld meg összeszámlálni, mennyi minden új dologról hullott le közben a titkok fátyla. Az időközben közkinccsé tett új felfedezések száma mindenképpen engem igazol majd, egy év múlva sokkal többet tudunk majd, mint ma.
    Veled ellentétben én nem vonom kétségbe azt, hogy rengeteg feltaláló (újító) inkább magával vitte sírba felfedezését (és hátráltatta a világ előrehaladását) sok önmagát “tudományos kutató” betartásai, ellehetetlenítései, irígykedései (ők ugyanis nem részesültek volna a szabadalmazások hasznaiból) miatt.
    .
    Tesla nagyon sok olyasmit tudhatott (és tudott is!) amit a mi “tudományos” kutatóink esetleg évszázadok múlva fognak felfedezni – sajnos -.
    A tudományt azok az “áltudományosok” (Galilei, Kepler, Tesla stb.) gyakran sokkal nagyobb ütemben lendítenék előre a tapasztaltnál, ha a “tudományképviselők” saját hatalom- és respekt-féltésből nem akadályoznák őket.
    De mert szerintem nem ez a vitaindító tárgya, talán térjünk vissza a kiinduláshoz, mert abban azonos a véleményünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos