Ronai and Ronai
AMERIKAI

Magyarország visszatér a parancsgazdasághoz 2013. március 28. csütörtök 6:48 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(67)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Magyarország visszatér a parancsgazdasághoz

Budapest, Bécs – A magyar származású publicista a bécsi Kurier internetes kiadásának adott interjút. A cikk címe: Gulyás-orbánizmus nacionalista szósszal címmel. Lendvai szerint Magyarország nem diktatúra, de úton van afelé. Lendvainak pedig lehet, hogy volt esze, de az is elment, vagy valahol úton van afelé.

Az ausztriai bulvárlapnak nyilatkozva Lendvai egyebek közt azt mondta, hogy Magyarország nem diktatúra, mint Fehéroroszország vagy Kazahsztán. “Az ország azonban úton van egy olyan rendszer felé, amely vegyíti a Horthy-korszakot annak rasszizmusával és antiszemitizmusával együtt, valamint a tényleges problémákat elkendőző és kis engedményeket tevő Kádár-korszakot, úton van egy olyan rendszer felé, amelynek élén az erős ember áll”.

A publicista szerint a szerződések betartásának elvét Magyarország nem tartja tiszteletben. Szerződéseket hatályon kívül helyeznek, vagy módosítanak – hangoztatta Lendvai, aki szerint nemcsak az osztrák gazdák tapasztalják ezt, hanem nyugati bankokat, vállalatokat és kereskedelmi láncokat is hátrányosan megkülönböztetnek.

“Mindez nacionalista és populista. Visszatérés a parancsgazdasághoz, a határok nélküli Európában ez katasztrófa Magyarország számára”.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (31 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +34 ( 42 szavazatból)
Magyarország visszatér a parancsgazdasághoz, 4.8 out of 5 based on 31 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(67)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

67 Reader’s Comments

  1. Nem diktatúra egy olyan rendszer, ahol mindenki félt valamit, magát, a családját, állását, vállalkozását, stb….(?), ezért aztán kussol.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +48 (48 szavazatból)
  2. Magyarorszägon sajnos diktatúra van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +62 (62 szavazatból)
  3. Sokan, így Ledvai is fél nevén nevezni a diktatúrát. Az egypárt-uralom akkor is diktatúra, ha elvben és gyakorlatban is többpártrendszer van. Amennyiben ez nem igaz, akkor az a Német Demokratikus Köztársaság is demokratikus állam volt.
    Ahol egy párt a 2/3-os hatalmával feladja az önkorlátozását és egypárti alkotmányt erőltet az országra, és képviselői indítványokra épülő, csak a pártközponttal, a “centrális erőtérrel – való egyeztetésre épülő törvénykezést vezet be, az diktatúta.
    Ahol egy párt mondja meg, melyik egyház lehet hivatalosan is egyház, az a rendszer diktatúra.
    Ahol egy párt családmodelljét alkotmányos rangra emelik, az diktatúra.
    Ahol felszámolják a fékek és egyensúlyok rendszerét, az diktatúra, mert az egyeduralom maga a diktatúra.
    A

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +59 (59 szavazatból)
  4. Rendkívül tisztelem a Román népet nemzetet!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  5. — úgy néz ki, mintha …… valódi választásra lenne lehetőség
    — úgy néz ki, mintha………mindenki merne tüntetni aki akar
    — úgy néz ki, mintha………az emberek ki mernék mondani amit gondolnak

    Tehát úgy néz ki mintha……itt demokrácia lenne.
    .
    — de a választási csalás elő van készítve
    — de akinek van munkahelye, nem mer kimenni tüntetni
    — de megnézik kinek mit mondhatnak
    .

    TEHÁT ITT MÁR NINCS DEMOKRÁCIA
    .

    — a parlamentben a kormánypárt dönt mindenben
    — az alkotmány-szerúség a napi törvényalkotás eszköze lett
    — a fasiszta, náci gondolatok beszivárogtak az elfogadott eszmék közé
    — a nők jogait vissza kívánják a konyha falai közé szorítani
    — a szülőktől elveszik a gyerekek feletti nevelési jogok egy részét
    — a szakszervezeteket kiszorítják a döntések mögül
    .
    AKKOR HOL IS VAN DEMOKRÁCIA? Talán az országhatárain túl.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +60 (62 szavazatból)
  6. Lendvai ne okoskodjon eljen itt 1 evet mindjart diktaturanak fogja hivni , LAX–rol en is ugy latom mint o sot a hawaii repuloterrol pedig kimondottan demokratikusnak latom , de amit Ferihegyre erkezem mar erzem a mentalitasan az egyenruhasoknak vasfuggony mar felszerelve! Aztan minel tobb napot toltok el elolvadom a MN nevu uszito sajtot megnezem a kozteve hiradot rogton tudom , hogy valamit tenyleg elbaltaztak a szocialistak megpedig a kivalasztast !! Miert egy nagyhangu paraszt gyereket segitettek miert nem egy felvilagosult rugalmas liberalis oszinte tekintetu fiatalt engedtek elore ? Ez az egyik legnagyobb vetkuk , Vaclav Havel miert latta OV Szemelyiseget veszelyesnek a demokraciara? Mindig rossz szemelyeket , tehetsegteleneket juttatunk helyzetbe! Most latszik mar mekkora a pusztitasa legalabbis szamomra tulvilagos:).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +45 (45 szavazatból)
  7. Ez nem igaz, hogy
    “nem diktatúra, de úton van afelé”
    Abban az országban, ahol egyszemélyi (ráadásul egy pszichiátriai kezelés alatt álló) döntés van mindenről, és a jobblik elvei szerinti megnyilvánulások vannak, az már DIKTATÚRA. Pontosítok:
    FASISZTA DIKTATÚRA!
    Nem mondom, hogy nem lesz még rosszabb, még nagyobb diktatúra, de annak is vannak fokozatai.
    Lehet cáfolni, de csak tényekkel!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +42 (46 szavazatból)
  8. Kis János válaszol a riprter kérdéseire a ma megjelenő Magyar Narancsban.
    http://magyarnarancs.hu/belpol/vissza-fog-hullani-a-fejere-interju-kis-janossal-az-orban-rezsimrol-es-az-ellenzek-lehetosegeirol-84151
    “Orbán Viktor rendszere vagy a demokrácia teljes leépítése árán konszolidálható, vagy sehogy – állítja Kis János.”
    “Kis szerint a Nemzeti Együttműködés Rendszerét kétféleképp lehet konszolidálni. „Az egyik út: teljes gazdasági bezárkózás, a piacgazdaság felszámolása, kilépés az EU-ból, a politikai ellenzék totális kiszorítása. Ez az út Belaruszba vezet. A másik út: kompatibilissé tenni a rendszert a kapitalista piacgazdasággal, a többpártrendszerű demokráciával, az Európai Unióval. Ez a NER vége lenne.” ”
    „Még nincs vége a forint megingásának, amit az alaptörvény negyedik módosítása okozott. Ki látta előre a módosítást? Ki látta előre, hogy a pénzpiac közvetlenül reagálni fog egy politikai aktusra? A NER valójában igencsak törékeny rezsim. Ha pedig előáll egy komolyabb krízis, azon rezsicsökkentéssel vagy hasonló trükkökkel már nem lehetne segíteni.”
    “Az általa éveken át módszeresen táplált indulatok ellene fognak fordulni.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (23 szavazatból)
  9. Tessék! Ara Kovács Attila elmondta, ki is volt orbán a rendszerváltáskor.
    http://atv.hu/videotar/20130327_kitol_fel_orban_viktor
    Milyen igaza van!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  10. Lendvai kétségtelenül kezdi elveszteni a tisztánlátását.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  11. Egy olyan ország, ahol állítólag annyi elégedetlen ember van, mint Magyarországon,
    ahol ilyen kemény, okos és erős ellenzék van, mint Magyarországon,
    ahol az emberek naponta bátran szarnak mindenre,
    ott nincs diktatúra, ott a kedves vezetőt vastapssal fogadják, ha látják.
    Az az ország HÜLYEORSZÁG !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (27 szavazatból)
  12. Vak tyúk is talál szemet alapon találtak egy német politikust is, aki dicsérte a magyar “alaptörvényt”, jó lenne tudni mennyiben fáj ez nekünk! :((((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  13. Annyi okosságot hallottunk már az országgal kapcsolatban határon kívülről, és belülről,hogy csodálkozok még nem jutott eszébe senkinek a változtatás. Elmondják honi bölcseink, kinyilatkoztatnak, és maradnak a jó meleg trutymóban. Miért is ne? Hiszen ők megmondták! Már a hócipőm van tele ezzel a sok okos megmondó emberrel!
    Mozdulni nem akarnak véletlenül?Mr Lendvai már rég mondja…Egy normális magyar nem hallja meg, és veszi a bátorságot magának, hogy a neve ismertségét kihasználva mozgósítsa az embereket? Ja, vagy itt olyan nincs is.
    Akkor mi marad nekünk, Egyenként álljunk ki, és mondjuk a magunkét?
    Úgy látom már csak ez a lehetőség maradt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  14. Az öreg Lendvai nem teszi hozzá a lényeget; senkit sem lehet megmenteni a saját hülyeségétől, így a magyar többségi társadalmat sem. Ha ezek vissza akarnak térni az ötvenes évekhez, hát térjenek.
    .
    Erőszakkal nem lehet rávenni egy népet sem, hogy ne legyen hülye.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (23 szavazatból)
  15. Nem tudom a magyar emberek felfogták-e, hogy Magyarországon diktatúra van, de azt biztosan tudom tapasztalatból, hogy nem tudják mi az a diktatúra és mik a diktatúra ismérvei, ugyanúgy mint ahogyan nincsenek tisztába demokrácia fogalmát illetőleg, valamint, hogy miként kell egy demokráciában viselkedni és milyen a demokratikus gondolkodásmód.

    Nincs demokrácia az országban, antidemokratikusak a munkahelyi, a baráti és házastársi, családi kapcsolatok, el sem tudják képzelni, hogy a demokráciának mindenütt, ott is jelen kell lennie.
    .
    Így most diktatúra és uralkodni vágyó despotizmus van az államvezetésben, a társadalmi életben, a szívekben, az agyakban a családi és szeretői kapcsolatokban, ahol a másik fél érzelmi és anyagi kihasználása, és a felette való uralkodás, dominancia alapbeállás.
    .
    Legelőször is talán oktatásra lenne szükség, hogy mi is az a diktatúra, miként ismerhetik fel, hogyan lehet leküzdeni.
    .
    De ennek kora gyerekkorban kell elkezdődnie , mert senki sem garantálja, ismerve a diktatúrához szokott társadalmat, hogy a fáradtságosabb önirányító demokráciát elfogadják-e, komolyan akarják-e, és nem visszahúz -e a szívük a despotizmushoz.
    .
    Ha pedig gyermekkorban kezdik az oktatást és még így is tudatosan a diktatúra felé húzna a szívük akkor Kertész Ákosnak igaza van, a magyar genetikailag ilyen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  16. Kedves Lendvai úr!
    Ha a mai hazánk nem demokrácia és nem is diktatúra, akkor mi?
    Ha még csupán átmenet, akkor milyen lesz az ennél rosszabb?
    És az megvalósulhat?…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  17. “Ki is a demokrata? Én, aki szerint a nép szabad döntésén múlik az ország iránya, aztán négy év múlva lehet korrigálni, vagy az, aki a nép iránti bizalmatlanságában egy szűk grémiumtól várja, hogy a csillagok állásából, belekből és madárcsontokból olvassa ki, hogy alkotmányosságisten mit üzen a földi halandóknak?” – teszi fel a kérdést Kövér László a Heti Válasz csütörtökön megjelenő számának adott interjújában.

    Oly szép ez a keretes szerkezet.

    1.) 2011 március 14-én A Szent Korona szövetség állást foglal arról, hogy Magyarországnak van alkotmánya mégpedig a Történelmi Alkotmány. Nem kell mást tenni csak hatályba léptetni.
    2.) 2011. március 14-én az beterjesztett Alkotmány/Alaptörvényből kihúzzák az Alkotmányt
    3.) Az Alaptörvény tárgyalásának expozéjában Kövér László kijelenti, hogy Magyarországon két alkotmány van. Az egyik az 1949-es amelyet most semmisítenek meg a másik a Történelmi Alkotmány amelyet most iktatnak vissza jogaiba a Szent Koronával együtt.
    4.) Háromszor módosítják az Alaptörvényt és az egyik módosítás során a zárórendelkezésben hatálytalanítják azt az Alkotmányt amelyre hivatkozva az Alaptörvény megszületett.
    5.) Az Alaptörvényre hivatkozva meghoznak vagy harminc kétharmados sarkalatos rtörvényt, hogy a következő néhány száz évben senki ne tudja azokat megváltoztatni. Ezekkel a törvényekkel a demokrációból a feudalizmusba vezetik át az országot. A legfontosabb pozicióba lévő embereket hét évre válasszák, hogy a hatalom ellenzékben is biztosítva legyen.
    5.) Meghozzák az Alaptörvény negyedik módosítását egy fecnivé silányítva az Alaptörvényt s aktuálpolitikai bosszú eszközévé züllesztik.
    6.) A negyedik módosítás gittegyletté alakítja az Alkotmánybíróságot, mely magát az Alaptörvényt nem vizsgálhatja, még a módosításokat sem.
    7.) A negyedik módosítás minden felülvizsgálati jogot kivesz a Köztársasági elnök kezéből.
    8.) Senki és semmiben nem korlátozhatja a diktatúra felé induló hatalmat. Rögtön másnap amikor bönös szervezet tagjává vagy bűn pártolóvá minősítettek az Alaptörvényben minden baloldali gondolkodású embert elkezd Kövér kommunistázni. Azoknak a fiataloknak az apját akik tüntetni merészeltek ellenük.
    9.) Az Alaptörvény visszaállitja R pontjában a Történelmi Alkotmányt és alkalmazni rendeli vívmányait.
    10.) Az hogy mi a Történelmi Alkotmány vívmánya azt az Alkotmánybíróság mondja ki AB 33/2012 (VII.17) IV. 74 pont (Erre senki nem ad jogot neki)
    11.) Az Alkotmánybíróságot Fideszes és Jobbikhoz kötődő bírók többsége alkotja ez év márciusától.
    12.) Egy polgármester az önkormányzat földjét és a szervezeti szabályzatot felajánlja a parlamentben a Szent Koronának az Alaptörvény preambulumára és a R pontjára hivatkozva.
    13.) Az új alkotmánybíró kijelenti érvényesíteni fogja a történelmi alkotmányt.
    Amelyben a Szent korona jogi személy. Ővéa föld alattvalói az ott lakók, határai kiterjednek a Trianoni határokon túlra is. Lásd wikipédia.
    14.) És akkor Kövér miután átverte az országot, Európát és a világot hogy az Alaptörvénnyel demokratikus alkotmány született, miközben az nem is alkotmány, hanem csak egy bosszú eszköze, mert az igazi a Történelmi Alkotmány még utána is rug egyet a demokráciának. Az Alkotmánybíróságot belekből jósoló sámánoknak minősítve.
    Na Európa . Ez a Te műved, hogy hagytad.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  18. Ami a visszatérést illeti.
    Gondoljunk azokra, akik a fidesz székháznál védték Orbánt, mert az Isten is nekik teremtette azt az áldott jó embert, aki gondoskodik róluk.
    Mind a nyugdíjas korosztály volt,akik ezt hangoztatták, és akik a Kádár rendszerben szocializálódtak. Csodálkozunk? Jobb nem gondolkodni nekik, majd Orbán megoldja, mint Kádár anno. Hogy milyen áron, és módon az nem érdekli őket. Ezek nem gondolkodnak, ezek parancsot teljesítettek.
    Ezt érzi Orbán, és ezeknek az elvárásoknak akar, és tud megfelelni. Hát még ha a személyes ambícióit is hozzá vesszük, akkor sok jóra ne számítson senki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  19. Nagyon irigylem a Ciprusiakat! Nincs egy Orbánjuk, nincs diktatúra, nincs unortodoxia, nincs nacionalizmus! Az igaz, hogy lassan egy euró sem marad a számláikon, de bánja kánya.
    Ha hinni lehet a City elemzőinek, a következő Szlovénia lesz, majd Málta és Luxemburg. Jó világ!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  20. Lendvai téved! Nyilvánvaló, mivel nem él itt nam érzékeli a jelenlegi helyzetet. A negyedik módosítás, a biróságok lenullázása kétséget kizáróan jelzik: A csuti banda teljessé tette a diktatúrát. Van még hátra egy apró lépés a választássi törvény elfogadáasa. Abban viszont teljesen egyetértek vele, hogy ez tragédia a magyarok számára. Azt viszont elfelejti hozzátenni, hogy a magyarok mrgérdemlik ebsorsukat. Lehetetlen, tehetetlen és telhetetlen népség. Bubi birkák!. akik sorba álnak hogy yiktátorukat dicsérjék!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  21. Szerintem bizony diktatúra az ahol a rendőr,közalkalmazott telefonját lehallgathatják,ha véleményt mond valaki azt kirúghatják.Magukat ország vezetőinek tartók kritizálása büntetendő.Én dolgoztam a honvédségnél és mindég megmondtam a véleményemet,mégsem rúgtak ki sőt nem akartak elengedni,kilépett munkakönyvvel tudtam eljönni.Régen ügynöknek szerveztek be embereket,ők az első hatalomrajutásuk alkalmával létrehoztak egy ingyenes feljelentővonalat ahol bárki följelentést tehet.Amikor nem egy intézmény vezetője dönti el,hogy foglalkoztatja-e a nyugdíjas orvost hanem orbán,ezt nem tudom minek lehet nevezni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  22. Abban teljesen igazad van,hogy megérdemeljük. De azért az mégis csak bosszant,hogy én is ( és még nagyon sokan) beleesünk a szórásba.
    Pedig egy másodpercig se támogattuk ezt az orwelli ” idillt”.
    Ezért vagyok egyre ingerültebb a “birkákkal ” szemben. Irtózatosan dühös kezdek lenni. Ha én nem tudnék enni adni a gyerekemnek ( még az is eljöhet), fognék egy base-ball ütőt és szétcsapnám egy “felelős ” fejét. Ezek ( több milliónyian)
    kussolnak , nézik a nagy duettet, néha nyafognak egy sort,és csöndben éhen fognak dögleni a családjukkal együtt. Ilyen nép, nincs még egy európában. Na,ez az ungaricum.: Úgy örülnek ( a látszólagos) rezsikamunak, mint egy lotto ötösnek.Két forintért az anyjukat eladnák. Már csak a buta arcuktól kitör a frász. Nem szeretem és nem is sajnálom őket. Lehet ,hogy nincs igazam, bocsánat…….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  23. Elolvastam eredetiben is. Ott is vannak buta hozzászólók, akik pl. kommunistának titulálják Lendvait.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  24. Azért bizony látszik, nagyon látszik, hogy nem Bartus szerkeszti az oldalt.
    Vissza kellene térni és életet lehelni bele, mielőtt végképp bedöglik. Csak úgy mondom, én szóltam. Remélem időben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  25. Azon gondolkodtam, hogy létezik-e mulatságosabb helyzet annál, mint hogy egy országról három éve folyamatosan, hetente elmondja valaki, hogy “nem diktatúra”.
    .
    Hány ilyen ország van még a földön?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  26. Eddig hitelesnek tartottam Herr Lendvait. Most azt gondolom, vagy elérte az öregkori bugyutaság, vagy lefizették. Mert normális szellemi állapotban ezt nem mondhatta. Ezek szerint egy emberrel kevesebb aki reálisan látja a Magyarországi sötétséget. Az biztos, hogy még nem vagyunk Észak Korea szintjén. De Magyarországon a sötét oldal az úr.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  27. Első pillanatban tévesen így olvastam: Magyarország visszatér a narancsgazdasághoz.

    Másodikban úgy vélem: nem is volt tévedés.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  28. Barry 1. Nagyon egyetértek az utolsó hsz-dal. Szeretem Jézust, már ott tartok, hogy jóformán nincs gyülekezet ahová szívesen járnék. A kat.egyh. soha szóba sem jöhetett. A ref.egyh. megtapasztaltam a gyűlöletet (hegedűs l.számomra a sötét oldalt képviseli. Az evang. -nál egy általam ismert lelkipásztor a békemeneten való részvételre buzdít. a hit gy. áruló farizeus ( tul.képpen a h.gy számomra most azt jelenti hazugság gyűlölet. ) És van egy pár kedves őszinte karizmatikus gyüli. De nem nekem. Ma Magyarországon leginkább BÖLCSESSÉGÉRT kellene minden embernek fohászkodnia. Iszonyatosan nehéz a keskeny úton járni.Sokszor gondolom amikor körös körül beborít a hazugság, hogy nem ismerik hogy ISTEN FÉLELME TÁVOL TART A ROSSZTÓL. És ez minden magát kereszténynek mondó emberre vonatkozik.a pápára a papokra lelkészekre, és a hívőkre. (Állítólagos kersztény kormányunkról direkt nem szóltam.) Mer ők a sötétséget választották.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  29. Mit is ir a WSJ?
    http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/tegyen_mar_valamit_az_eu_orban_diktaturaja_ellen_wsj_.549304.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  30. A Google mindent tud?
    ..
    http://www.hir24.hu/netturi/2013/03/28/rablok-fidesz-mondja-az-internet/#aktualisdoboz

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  31. Már nem emlékszem, de egy európai ország elég sajátos módon szabadult meg a DIKTÁTOR vezetőjétől. Talán Románia?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  32. “a szerződések betartásának elvét Magyarország nem tartja tiszteletben” – ha senki se kéri rajta számon, akkor ugyan miért is tenné?

    Ott van az 1947-es párizsi békeszerződés, mely szerint szerint Magyarországon azóta tilos “minden fasiszta jellegű politikai, katonai vagy katonai színezetű”, revizionista propagandát kifejtő szervezet fennállása és működése. Aláíró országok többek között: USA, Canada, Anglia, Ausztrália, Új-Zéland, India. ( http://antifa-hungary.blogspot.hu/2011/10/parizsi-bekeszerzodes-1947.html )
    .
    És minő csoda: napjaink Magyarországán náci (“fasiszta jellegű”, “katonai színezetű”) alakulatok parádéznak utcákon, tereken, tartanak félelemben romákat, zsidókat, baloldaliakat, liberálisokat, melegeket, “másfajtákat”. Teszik mindezt a magyar hivatásos & civil “demokratikus ellenzéktől”, közszereplőktől, és a külföldi demokratikus(?), de különösen a szerződést aláíró országoktól háborítatlanul.
    .
    Akkor ugyan tessenek már megmondani: most röhögjünk, vagy sírjunk-e azon, hogy akik egy (napjaink Magyarországán kulcsfontosságúvá lett) szerződés megszegését illetően szemérmetesen félrenéznek, azok mit rinyálnak amiért Magyarország egyéb nemzetközi szerződésekre is magasról tojik?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  33. Most olvastam hogy Szanyi Tibor nyilatkozta hogy a 2014-es parlamenti választás nem lesz tiszta és – elvben nem zárja ki a választás bojkottját sem.
    No fene, csak lesz itt bojkott?
    Bár az is gaz, hogy a Dunakeszi és a Szentendrei önkormányzati választás odavágott rendesen!
    Lehet hogy igazak a TÁRKI felmérése – vagy nem – de az nagyon durva hogy az Mszp 9%-on áll!
    Jézusom, mi lesz 2014-ben ?
    Valami azt súgja nekem, hogy minden marad a régiben , még négy év kínkeserves gyötrelem következik!
    Mert azt azért lássuk be, hogy ahogy ez idáig alakulnak a dolgok, nem abba mederbe folynak az események, ahogyan azt mi elvárnánk!
    Ha ez a helyzet, hagyjuk magukra az eseményeket, lássuk, hogyan alakulnak ? Teszem fel-e költői kérdést , kitudja hanyadszor!
    Mert itthon csak egyre rosszabb lesz minden !
    Mélyponton vannak a munkaerőpiacok, és nem látszanak a javulás jelei sem!
    Csatlakozom Barry1 kommentelő társamhoz én is “ezért vagyok egyre ingerültebb ” de úgy látszik hogy csak nekünk rossz , mindenki másnak jó!
    Én már tiszta ideg vagyok , hisz mindennapra jut egy-egy lehangoló hír a kormánnyal kapcsolatban és az agyam nem tudom meddig bírja még ezt a brutális helyzetett!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  34. Egyébként se értem a rinyálókat. Ha egy ország össznépileg a diktatúrát akarja, akkor más országoknak van-e joga ezt kifogásolni, és hogy ilyen esetben beszélhetünk-e diktatúráról? Senkit se lehet akarata ellenére megmenteni. És pl. egy szado-mazo játék mazochista résztvevőin se szükséges sajnálkozni.
    .
    Ha az ország össznépileg nem akarná a diktatúrát, akkor nem hagyta volna, hogy legyen. Ez ilyen egyszerű. Hiszen nem 2010-ben kezdődött, nem arra ébredtünk egyik reggel, hogy jé, máma diktatúra van. Erre minimum 2002-től fel lehetett, és fel is kellett volna figyelni. Különösen a megélhetési demokratáknak. Ha nem tették, akkor alkalmatlanok e “munkakörre”, vagy ők is benne vannak a buliban. Az a kevés, aki látta és látja a tendenciát, a folyamatot, és próbált tenni ellene, mit se számít.
    .
    De még így utólag is meg lehet tudni Paul Lendvai könyvéből mindent, amit a mai (és tegnapi, és holnapi) magyar politikai mocsárról tudni érdemes:
    - német kiadás címe: Mein verspieltes Land (My squandered country) – e-Book kiadásban is beszerezhető
    - magyar kiadás címe: Eltékozolt ország
    - angol kiadás címe: Hungary Between Democracy and Authoritarianism
    .
    De az illúziófüggők csak olyasmit olvasnak, ami nem rombolja össze gondosan karbantartott fellegváraikat. További szép álmokat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  35. Többször próbálkoztam már én is felhívni a figyelmet egy érdekes jelenségre,
    amiről mindenki azt gondolná magától jön létre, pedig nem. Ezt a szellemileg
    impotens gazdasági vezetés okozza önkéntelenül. Anélkül hogy észrevenné.
    .
    Háborúban megszokott a hadigazdaság. Mindent adagolni, mert így lehet
    kiszámítani a helyzetfelmérésnél, hogy mire számíthat a vezetés.
    .
    A proletárdiktatúra első nagy bukása is ott kezdődött. Az ellenség elleni
    harc az igen jól “sikerült” mindig. Rombolni ugyanis könnyű. Ez volt az
    első szakasz. Második szakaszként kínálkozott a gazdasági nevelő,
    építő munka. Ennek kezdetekor, már az első lépés megtétele előtt
    MEGBUKTAK, ugyanis a NEP az istennek sem akart sikerülni.
    Nem sikerült – mert valóságban nem is akarták – megkülönböztetni a
    sikeresen gyarapodó embereket a párttal a háta mögött lévő ÜGYESKEDŐKTŐL.
    E bukást kiválóan jellemzi az akkor született, de nemzetközileg elterjedten
    ma is használt NEPPER fogalom, ami a ma is nem egészen törvényes
    alapon meggazdagodni akarókat takarja.
    Kiöntötték a gyermeket a fürdővízzel együtt, a pártkapcsolat miatt.
    Nem tűrték, hogy ne a kijelöltek, hanem a gazdaságilag sikeresek gyarapodjanak.
    Csak úgy tudták meggyőzni a közvéleményt, ha megszüntették a NEP-et!
    Ott is az irigységi effektus győzött.
    .
    Hasonlóan így van ez nálunk is már régen.
    Nagy Imre Új Szakasz nevű gazdaságpolitikája észrevétlenül megbukott.
    A ‘60-as évek vége felé kezdődött Új Gazdaságirányítási Rendszer elsorvadt.
    Nem is kísérleteztek tovább, mit szól a közvélemény és a Szovjet elvtársak.
    .
    Hol vannak már a szovjet elvtársak?
    A rendszerváltás után áttértünk(?) a Szociális Piacgazdaság irányába.
    Érvényesült a régi mondás: addig volt jó a Kakas Paszta, míg a Schmoll
    Paszta el nem paszta. Ugyanis a liberális fideSS áttért a radikális jobboldallal
    a polgári hidegháború irányába, melyet ma is folytat. E miatt nyitott gazdaságunk lehetőségeinek szűkülése van folyamatban. Nem tudunk alkalmazkodva beilleszkedni a normális nemzetközi gazdasági folyamatokba!
    Megszűnt iparunk helyett betelepülő külföldi vállalkozások nagy része a távozást
    fontolgatva csökkentette termelését így az ezután általuk fizetett adó csökkenése
    is várható. A mezőgazdasággal nem tudnak mit kezdeni. Pedig az átkos végén
    az volt a húzó ágazat.
    A lakosság elszegényedve egyre inkább elégedetlenkedik.
    A politika által diktált alkotmány megszüntetése után létrehozott, ma már
    negyedszer megváltoztatott alaptörvény nem egészen sikeres. Ma már át kellett
    térni a kézi vezérlésre, vagyis a rendeletekkel való kormányzásra, ami az
    energiagazdálkodásnál már elkezdődött és kiterjesztése tervbe véve.
    .
    Egyetlen út maradt. Az ország kirablására folytatni kell a hideg polgárháborút.
    Az ellenzékből sikerült ellenséget csinálni és a háború irányelvét kell alkalmazni.
    AZ ELLENSÉGET MEG KELL SEMMISÍTENI!
    VAGY Ő, VAGY ÉN. (ugyanis én akarok örökké uralkodni, alapjai megteremtve)
    .KINEK VAN ITT IDEJE A GAZDASÁGGAL IS TÖRŐDNI.
    A kincstár kifosztása Eltolcsi dolga, melyet sikeresen elkezdett. Igaz, hogy
    a HUF-al valami probléma van. De nem törődhet egy főnök mindennel!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  36. e-Vita
    2013. március 28. csütörtök
    15:15
    “…megélhetési demokrata….”
    ++++++++++++++++++++++++++++++++++

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  37. kegyelem (2013. március 28. csütörtök 13:49 ) kommentjére:
    .
    Ne mondjunk elhamarkodott ítéletet egy másodkézből származó hír alapján. Különösen ez esetben, mert amint látjuk, a “forrás” az egyetlen magyarországi hírcsatorna, a fidesz birodalmi MTI. Más forrás meg Magyarországon nincs is, minden egyéb magyarországi média innen kopizza át magához a híreket, jó esetben kicsit átszerkesztve, azt a látszatot keltve, mintha ő maga is adna hozzá bármi értéket. Az AN se tudja máshonnan átvenni a magyar nyelvű híreket, mint közvetve vagy közvetlenül a birodalmi MTI-től.
    .
    Az eredeti forrást mindig fel kell kutatni, ilyen kézi vezérlésű fidesz birodalmi média esetében pláne, mert csak az alapján lehet megfelelő véleményt mondani. Az eredeti cikk elérhetősége e pillanatban itt van: http://kurier.at/politik/ausland/lendvai-ueber-ungarn-gulasch-orbanismus-mit-nationalistischer-sauce/6.743.754
    .
    Sajnos német tudás kell hozzá, de talán a Google német->angol fordítója is elég jó. A csak magyarul értők hátrányos helyzetűek. Ez van. Esetleg az itt kommentelők közül a németül értők segíthetnének az eredeti cikkről legalább nagy vonalakban tájékoztatni az olvasó és kommentelő társakat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  38. Sedona

    Mitől javulna a helyzet? Ha nem vetünk, valószinüleg aratni sem fogunk.
    Az óriási tudású Kovács Árpád ( költségvetési tanács) aki minden rendszert gondolkodás nélkül kiszolgál, azt nyilatkozta ,hogy 1 1/2 – 2 % közötti növekedést vár ,de mindenképpen pozitivumot. És ( a k……a életbe) senki meg nem kérdezi ezt a megélhetési puhagerincűt , ugyan már mitől. Nincs beruházás (14%), nincs hitel (egyébként ha lenne, akkor is minek??) esik a vásárlóerő., már összevesztünk mindenkivel akivel csak lehet……, fejetlenség, káosz,jogbizonytalanság ,dilettantizmus amerre csak nézünk. Kedves Rumcájsz úr még a stagnálás is isteni csoda lenne. Szerintem 2-3 % minusz lesz. Sedona Azért annyira ne legyél elkeseredve, ha jobban mennének a dolgok ,tényleg az isten se vakarná le rólunk ezt a bagázst. A négy évből három már eltelt Azt az egyet már fél lábon is. És.. ne felejtd el , nem ők vannak sokan, mi vagyunk kevesen. Még….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  39. Sok értelmiségi jó fizetésért szépen kiszolgálja Orbánt, oszt jó napot. Lényeg, h jól élnek. Persze lehet, h őszinte imádatból teszik? Mindenestre a szép pénzt felmarkolják. Ha meg a nép ledönti Orbánt a csúcsról, majd mossák kezeiket. Micsoda világban élünk , itt a forradalom közepén.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  40. Lendvai nagyon megengedő! Mert Bajnai-gárdáról szól a Fidesz,akik “heccelik” az ifjúságot! Vagyis a józan ész teljesen kihunyt,elmegyek “tanácsadónak a Fideszhez,illetve a Jobbikhoz havi 10 milcsiért .Nézzük csak,hogyan is kell ezt csinálni! Pl.egy hír!
    Fidesz:”A Bajnai-gárda tagjai az ifjúságot a kormány megdöntésére buzdítják.Tüntetésekkel,a Fidesz-székház elfoglalásával akarják jogtalan követeléseiket érvényesíteni.”
    Jobbik:”Bajnait Biszku Béla is támogatja,a Munkásőrség megmaradt tagjaival és fegyvereivel akarják a Parlamentet elfoglalni.”
    Ugye milyen aranyos? Az elmebajos jobboldali média milyen jól elszórakozna vele…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  41. orbánról nincs más képe a szerkesztőségnek? :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  42. Az a legnagyobb baj, hogy Lendvai még mindig azt gondolja, hogy Magyarországon, még mindig nincs diktatúra!
    Az ” Ej ráérünk arra még ” szemlélettől jutottunk odáig, ahol ma tartunk.
    Ha Lendvai itthon élne, megtudná, hogy mi a diktatúra.
    Ezekre és az ehhez hasonló megnyilvánulásokra írtam azt többször, hogy arról, ami bekövetkezett Magyarországon, arról bizony a magyar értelmiségiek tehetnek.
    Ne merjenek mutogatni azokra az emberekre, akik nem mennek ki az utcára tömeg tüntetni, “hisz nincs diktatúra”.
    Bár érzik, hogy van, de ha ilyen tanult emberek azt mondják nincs, akkor biztos ők rosszul érzik. Ha nincs egy megbízható szellemi összefogó erő, akkor mi vagy ki vezérel?
    Persze tudom, könnyű másra mutogatni, elvieskedő eszmefuttatásokba bocsátkozni, mint egy egységes erőt felmutatni.
    Ettől különb a Fidesz értelmiségi csoportosulása.
    Tudják, hogy mit akarnak – legyen az akár pozitív vagy negatív – az erő vezér elvével, meg is valósítják.
    Az emberek az erőre szavaznak, mert az erő meg is védhet, és az emberek, csak a meg is védhetnek logikájában gondolkodnak, mert az emberek jobban félnek a bizonytalanságtól, mint a kiszámítható, de ezáltal talán elkerülhető rossztól.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  43. tibajovics
    2013. március 28. csütörtök
    18:58

    “orbánról nincs más képe a szerkesztőségnek? :) ”
    Ez a leghitelesebb kép róla!
    Ez ő!
    Mi a probléma?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  44. tiborka
    2013. március 28. csütörtök
    18:57

    “Lendvai nagyon megengedő!”
    Lendvai nem megengedő, hanem, nem gondolkodik. Azt viszont jól közvetíti!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  45. Most olvastam, mit mondott Lendvai. Ez elképesztő és felháborító, inkább nem is mondok semmit, mert nem tűr nyomdafestéket. Azt kívánom Lendvainak és a hozzá hasonlóknak, hogy életük végéig éljenek ilyen demokráciában, mint ez. Megáll az ember esze.
    Bartus László

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  46. Istenem Lendvai annyi mindent mondott. A balkáni háború idején ott Szrebrenica környékén mondta, hogy ö nem is tudja, “Falunevek” (!) melyekről ő sosem hallott, pedig 20 éve foglalkozik a térséggel.
    Kár, hogy 93 végén nem jött velem, még tanulhatott volna néhány falunevet, ahol én jártam is.
    Na ennyi elég is Lendvairól.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  47. Lendvai korábbi sarkos megfogalmazásaiért kapott egy-két “kokit” a budapesti érzékenykedőkktől, ezért most kissé árnyal.
    Nem túl szimpi, az egyszer biztos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  48. Úgy látom rendeződött.
    Szóval: PL a korábbi sarkos megfogalmazásaiért kapott egy-két “kokit” a budapesti érzékenykedőktől, most igyekszik árnyalni.
    Nem túl szimpi, az egysz6er biztos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  49. 2007-ben Orbán: „nem akarunk a Gazprom legvidámabb barakkja lenni”.
    2013-ban Szijjártó kitünteti a Gazprom elnökét.

    És persze a fityeszes szimpik csaholtak mindkettőre mint mindig kulturáltan magyarán lehúzott sliccel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  50. Sedona:
    .
    Kizárt, hogy újabb négy év legyen! Eltekintve – de nem elfeledve – hogy Orbán hogyan alakította át a magyar jogrendszert, látni kell, hogy egyszerű rablógazdálkodás folyik az országban. Márpedig a gazdaság mindennek az alapja. Még a legjobban működő diktatúrában is élni kell valamiből.
    .
    Orbán módszeresen, egymás után fosztogatja azokat a gazdasági szereplőket, akik a vagyonukat képtelenek mobilizálni és elvinni az országból. Kezdte a távközlési cégekkel, majd az élelmiszer áruház láncokkal, folytatta a bankokkal (akiket a kintlévőségeik tartanak az országban), majd jöttek a „magyar földet” bérlő gazdák, most pedig a közmű-cégek vannak soron. Közben kirámolta a magán-nyugdíj kasszákat és államosított minden nagyobb céget (E.On, MAL, húsfeldolgozók, stb.). Rácsodálkoztak már a magyarok külföldön tartott vagyonára is, tessék csak emlékezni… Folyamatban van a magyarországi bankbetétek államosítása (a takarékszövetkezetekben és az OTP-ben elhelyezett betétek államkötvénnyé transzferálása – persze anélkül, hogy erről a betéteseknek sejtelme lenne).
    .
    Orbán semmit sem tett a gazdasághoz, a belengetett Széchenyi Terv (és csatolmányai) írott malaszt maradt. Kizárólag elvett, fosztogatott.
    .
    Most már a kezébe került az MNB: a deviza tartalékot hónapok alatt le fogják apasztani a kritikus szintre, vagy az alá. Mi lesz még utána? Hát jön az ingatlan-adó, mert az ingatlanokat sem lehet kivinni az országból, azután a nyugdíjak megsarcolása (adóztatása), mert azt sem lehet elvinni. Végül nem lesz miből elvenni, de ami a nagyobb baj, nem lesz senki, aki a magyar gazdasághoz bármit is hozzáadna. A tőke nemhogy jön, de fejveszetten menekül. Pontosan úgy, mint a munkaerő – erről talán nem is kell meggyőznöm senkit sem.
    .
    Eközben nőtt az ország adósság-állománya, az államkötvények után fizetett kamat meredeken emelkedik, a költségvetés várható hiánya egyre riasztóbb.
    .
    Ez egy teljesen átlátható folyamat, amiben SEMMI pozitív tendencia nincs. Szabad rablás, aminek a hozadéka legfeljebb a Fidesz vezetőihez és holdudvarához vándorol.
    .
    Közben parttalanná válik a titkosítás (lásd e-útdíj ügyét) és sorban születnek a polgárokat fenyegető jogszabályok (Btk. és szabálysértési kódex szigorítása), fokozódik az állam generálta félelem-keltés, más szavakkal az elnyomás. Orbán igyekszik az országot elszigetelni a külvilágtól, hogy a folyamat kiteljesítését ne kritizálhassák kívülről. Az ár nem érdekes számára. Ahol csak tud, rombol.
    .
    Aki ezt nem így látja, az írja ide a kedvező, pozitív fejleményeket!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos