Aljas módon becsapta a hallgatókat a kormány 2013. február 10. vasárnap 20:09 Forrás: AN, MTI

  • Share/Bookmark
Aljas módon becsapta a hallgatókat a kormány
Nagy Dávid és Balog Zoltán. A kormány csak időt akart nyerni, valójában eszük ágában sem volt teljesíteni a hallgatók követeléseit.

Budapest – Bár a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, nem hallgatva az intő szavakra, részmegállapodást írt alá a kormánnyal, kiderült, hogy Orbánék csúnyán átvágták őket. Miközben állítólag folynak a tárgyalások a hallgatók követeléseiről, a kormánypárt beemeli az alaptörvény e hallgatók által elfogadhatatlannak tartott röghöz kötést. Vagy Balogh Zoltán miniszter feje fölött döntöttek, vagy a lelkész úr hazudott a hallgatóknak.

“Nem tudja mire vélni” a kormányzati terveket Nagy Dávid, a hallgatói szervezet elnöke. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája szerint “gyáva és hazug” a hallgatói szerződés beemelése az alaptörvénybe.

A parlamentnek pénteken benyújtott alaptörvény-módosítási javaslat alapján a felsőoktatási tanulmányok állami finanszírozásának törvényi feltétele lehet a későbbi magyarországi munkavállalás. Azt, hogy a felsőfokú tanulmányok támogatásáért cserébe milyen hosszú ideig kellene Magyarországon dolgozni, törvény állapíthatná meg az alkotmánymódosító javaslat indoklása szerint.

Nagy Dávid, a szervezet elnöke elmondása szerint ezt a lépést nem tudja mire vélni, és bár nem alkotmányjogász, nem tudja, hasonlót foglalnak-e alkotmányba bárhol a világon. A HÖOK vezetője hozzátette: eltekintve attól, hogy a hallgatói szerződésről van szó, méltatlan egy vitatott társadalmi kérdést ily módon elintézni. Megjegyezte: innentől megkérdőjelezhető, hogy Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének milyen súlya van a kormányban, mert ilyen intézkedésről az egyeztetéseken nem esett szó.

Balog Zoltán a felsőoktatási kerekasztal január 31-i megalakulása után azt jelentette be, hogy három munkacsoportot hoznak létre, és ezek közül az egyikben, a hallgatói felelősség munkacsoportban elsősorban a hallgatói szerződésekkel kapcsolatos kérdésekkel foglalkoznak majd.

Kiss Dávid, a HÖOK elnökségi tagja akkor a hallgatói szerződésről azt mondta, hajlandóak tárgyalni, de szeretnék látni a kormány válaszát az ügyben az unió által folytatott próbaeljárásra. Hozzáfűzte: erre ígéretet is kaptak a tárca vezetőjétől.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.0/5 (11 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -1 ( 21 szavazatból)
Aljas módon becsapta a hallgatókat a kormány, 3.0 out of 5 based on 11 ratings

Címkék:

  • Share/Bookmark

83 Reader’s Comments

  1. A röghözkötés azt is jelenti, hogy adnak a végzettnek munkát, megélhetéshez elegendő jövedelmet, egzisztenciális lehetőséget?

    Vagy leküldik a világ végére Bivalybasznádra, hogy ott dolgozza le a kötelező 10 évet?

    topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (28 szavazatból)
  2. Nem küldhetik le, mert szállást nem adnak, és annyi fizetést se, amennyiből bérelhetne magának. Csak nem mehet máshova dolgozni, idehaza kell munkanélkülinek lennie.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (28 szavazatból)
  3. Igen ! Magyarországon mindig a megalkudni képes( megvehető ) vezetők miatt bukott el minden jónak ígérkező kezdeményezés. A diákság nem tette és ma sem teszi jelszavává azt a csodálatos mondást, miszerint :
    ” Vagy létrehozzátok magatoknak a jövőtöket, vagy áldozataivá váltok annak a jövőnek, amit valaki mások majd létrehoznak nektek “. Most az idézet második része látszik megvalósulni és a sorsotokká válni. A papok soha sem hazudnak, csak megfontoltan nem mondanak igazat. Tehát ha nem vigyáztok kijátszanak egymás ellen benneteket. Ebben virtuózok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  4. Hajrá ifjúság! Most már tudjátok: Nincs alku!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (27 szavazatból)
  5. topi mackó,
    Tudom kérdésed költőinek szántad, mégis van válasz. Szerintem nem az amiket megadtál, hanem annál sokkal rosszabb. Nem adnak végzettségüknek megfelelő munkát, elegendő jövedelmet, egzisztenciális lehetőségeket, de még csak le sem küldik a világ végére robotolni éhbérért, hanem kötelezik arra, hogy feszüljön bele, hogy találjon magának valamit, még a növekvő munkanélküliség mellett is, akár közmunkásként.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  6. Ezen már csak röhögni lehet! Hiszen MINDEN normális ember megmondta, hogy ez várható, ha leállnak “tárgyalni” és elfogadják, hogy a többieket onnan kizárják.
    http://orulunkvincent.blog.hu/2013/02/08/a_szegeny_hook_elnok_panaszai
    “Hát téged, virágszálam, jól meg. Tudod, édes violám, amikor a Balog lelkész úr olyan pajkosul csippentett a rózsás arcocskádba, akkor kellett volna gondolnod a szűzi tisztaságodra. Ilyen egy huncut emberrel nem megy egy ilyen csinosnak mondott tulipánt a fészerbe mosolyogni.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  7. HAHA most már láthatja, hogy mit ér a megegyezés a kormánnyal!
    A két HÖOK-s fiú valami pénzjutalomosztásba nem engedett betekintést, ezért feljelentették őket – szóval ez a megegyezés előtt történt…..
    HAHA-t azzal kezdték ki, hogy az ellenzéki pártok mögöttük állnak, tegnap egyenesen azt állították róluk, hogy Bajnaival egyeztettek!
    Csak azt nem tudom, hogy ez miért lenne baj, ha egy kormánnyal egyezkedő fiatal csapat tanácsot kér az ellenzékben mindenkitől, majd leszűri magának a tanulságot vagy csak megy a feje után?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  8. Észre kéne vennie mindenkinek ebben az országban, hogy pávatánc folyik minden szinten.
    A csavaros észjárású felcsúti hazaáruló mindenkit átver, mindenkinek hazudik. Egy szavát sem lehet elhinni.
    Csak az IMF tárgyalásokat elég nézni. Külön erre a feladatra miniszteri biztosokat jelölt ki, arra, hogy átkúrjon mindenkit.
    Vagy a manyup vagyon ellopásakor nyugdíjvédelmi biztost.
    Akkora barmok a magyarok, hogy keresni sem lehet butább népet az Univerzumban. Egy kis suttyó paraszt úgy veri át az egész országot, hogy minden szavának az ellenkezőjét teszi.
    Mi meg nézzük csendben.
    Akik meg jót akartak tenni az országgal, azokat meg elzavarták.
    Idióta ország, idióta birkákkal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (34 szavazatból)
  9. Scheiring Gábor
    szombat
    A Professzorok Batthyány Körének Pécsi Csoportja aggodalommal figyeli a PTE Bölcsészettudományi és Természettudományi Karán a Hallgatói Hálózat által február 11-12-re tervezett „Szabadegyetem” rendezvényt.
    A HaHa egy senki által meg nem választott, a hallgatók képviseletére fel nem jogosított csoportosulás, amelyről rövid idő alatt kiderült, hogy külföldről támogatott politikai erők játékszerévé vált.
    A PBK Pécsi Csoportja továbbra is a törvényes keretek között megválasztott Hallgatói Önkormányzatot tekinti az egyetemi hallgatóság képviseletére jogosult szervezetnek.
    Sajnálatosnak tartjuk egyes kari vezetők magatartását, akik teret engedve, sőt támogatva a Hallgatói Hálózat törekvéseit, beengedik a politikát az egyetem falai közé.
    Bízunk a hallgatók józanságában, az oktatási kormányzattal folytatott tárgyalásaik sikerében. Reméljük, hogy azok az oktató kollégák, akik a Hallgatói Hálózat mozgalmához csatlakoztak, felismerik a helyzet fonákságát, és céljaikat nem a diákság hátára felkapaszkodva, egy illegitim szervezet útján próbálják meg elérni.

    Pécs, 2013. február 7.

    Professzorok Batthyány Köre
    Pécsi Csoportja”

    és a VÁLASZ:

    “Nyilatkozat

    Az Oktatói Hálózat aggodalommal figyeli a PTE Bölcsészettudományi és Természettudományi Karán a Professzorok Batthyány Köre Pécsi Csoportjának működését
    A Professzorok Batthyány Körének Pécsi Csoportja egy senki által meg nem választott, az oktatók képviseletére fel nem jogosított csoportosulás, amelyről rövid idő alatt kiderült, hogy belföldről támogatott politikai erők játékszerévé vált.
    Sajnálatosnak tartjuk egyes kari vezetők magatartását, akik teret engedve, sőt támogatva a Professzorok Batthyány Körének törekvéseit, beengedik a pártpolitikát az egyetem falai közé.
    Reméljük, hogy azok az oktató kollégák, akik a Professzorok Batthyány Körének Pécsi Csoportjához csatlakoztak, felismerik a helyzet fonákságát, és céljaikat nem az oktatók hátára felkapaszkodva, egy illegitim szervezet útján próbálják meg elérni.

    Pécs, 2013. február 9.

    Az Oktatói Hálózat
    Pécsi Tagozata”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (25 szavazatból)
  10. telekis
    2013. február 11. hétfő
    06:40

    Ne bántsátok a diákokat!
    Nem profi politikusok, és bár nagyon értelmesek, élettapasztalatuk is (szerencsére…) még kevés. Bíztak a tisztességben is, és így az érdekérvényesítő képességük most nem volt az igazi

    Éppen tanulhattak volna a rezidensek és a többi eü. dolkozó kárán. Ott is születtek megállapodások. Mennyi lett teljesítve belőlük?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  11. Talán emlékszünk még Almási Kornélra. Ő az aki megpróbálta megpuccsolni az MDF elnökválasztásán Dávid Ibolyát (a per ma is folyamatban van Dávid Ibolya és Herényi Károly ellen).
    Akkor tiltakozott a Fidesz a gyanusítás ellen, hogy közük lett volna az akcióhoz. A kapcsolatot fényesen bizonyítja, hogy Almási Kornél ma a BKK műszaki igazgatója. Ez volt a jutalma az akkori akciójának. Kíváncsian várom Nagy Dávid pályafutásának alakulását.
    A kormány aljasságára szívesen írnák le minden elmarasztaló jelzőt, de sajnos a magyar nyelv, de a világ összes nyelve is alkalmatlan az aljasság, és hazugság olyan mélységének kifejezésére, amilyenbe az Orbán vezette -magát kormánynak tituláló- rablóbanda sűlyedt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  12. Hiába figyelmeztette sok sok ember a diákokat,rátarti módon elhitték,hogy velük majd más lesz.Nem tanulnak más kárán,hát tanulnak a sajátjukon.Kizárják a tapasztalt politikusokat,pártokat,mert azt hiszik,hogy így elöbbre jutnak.Most megtanulhatták,hogy mi a kormány arroganciája,a saját bőrükön.
    Ebben a banditakormányban nincs egyetlen önálló ember sem,ezek csak bábok.
    Egyszerűen ha valmi kényelmetlenné válik nekik,akkor a frakcióval meghozatják a kollektív döntést,amit persze ez az izé erőszakol rájuk,és akkor mindegyik bábú erre hivatkozhat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  13. Elnézést uraim, de miért is vagyunk megdöbbenve? Mondott ez a szélhámos kalandor egyszer is igazat? Betartotta egyszer is az ígéretét a felcsúti dakota?
    Idáig csak naivnak tartottam azt, aki hitt ennek a kormánynak, mostantól inkább ostobának…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  14. Orbán-fidesz politikai technológiája:
    ______________________________
    1. nacionalista lőzungok,és látványos jelképek szobrok, zászlók, asztalok
    2. a rossz dolgok megvalósítása és jónak minősítése, kórussal dicsőítése
    3. fasiszta oldal támogatása, amihez képest a fidesz mérsékeltnek látszik
    4. “nem leszünk gyarmat” azt jelenti: háború van, védekeznünk kell, állj mellénk
    5. “nem leszünk adósok” azt jelenti: tőke nyugi ! nép nyomora árán is fizetünk
    6. újabb nacionalista lőzungok
    7. úgy vinni ki a pénzt az államkasszából a haveroknak, hogy előtte törvényt csinálunk rá – azaz nem törvénytelen
    8. joghatóságokba haverokat teszünk, így el sem indulhatnak a jogi eljárások ellenünk
    9. minden választással kapcsolatos szabályozást úgy alakítunk át, hogy az csak egyetlen pártnak ad esélyt a győzelemre.
    10. mégújabb nacionalista lőzungok, cigányveszély, plusz katolikus egyház

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  15. Tanulja meg mindenki, hány kilós a Jézuska. Talán a diákok is egyszer rájönnek, hogy egyedül nem megy. Legalább lesz némi tapasztalatuk. Páncélosra nem érdemes őzsöréttel lőni. Azon kívül, ha pár száz milliárd adóforinton, kitanított, pár ezer diák elmegy külföldre, és ott boldog, jól érzi magát, akkor már megérte. Erről szólna az élet, nem? Persze van aki boldogabb, ha simlicskáék talicskázzák haza a pénzt, vagy új stadionok épülnek. Aki meg egyedül akar szembe szállni orbáncékkal , az úgy fog járni, mint az egyszeri gyerek, aki nagyobbat akart durrantani mint az apja, aztán tudjuk mi lett a vége(magyarán beszart).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  16. Mit is lehet elvárni egy ilyen kétszinü alattomos semmirevaló bandától ! Ennek a kormánynak kompromisszum azt jelenti , hogy valakit átverünk !
    Mit vártok olyanoktól akik tüntetnek a” gyarmatositó “EU ellen most meg avval dicsekednek ,hogy magyarország több pénzt kap az EU-tól !
    A diákok sokszor inditottak el forradalmakat követelvén jogaikat mert jövöjükröl volt szó !
    Most is a jövötökröl van szó és most amit kiharcoltok az késöbbi életetek sorsát fogja mehatározni !
    Ennek a fidess bandának a szavában nem lehet hinni ! Tartsatok ki hátha pulcolnak az orszag éléröl !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  17. Remélem ezek után folytatódnak a diáktüntetések! A HÖOK meg, vagy ennyire ostoba, vagy beakarja mesélni a diákoknak, hogy őket átverték! Így próbálva lemosni magáról azt, hogy elárulta a diákokat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  18. Balog miniszter úrnak már piros az arca, de nem hiszem,hogy le fog égni a szégyentől. Pedig elsőrendű kötelessége lenne betartani a krisztusi törvényeket. Ehelyett lábbal tapodja azokat. Egyházi vezetői pedig hallgatnak, mint kupac a fűben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  19. Milyen professzorok azok akik ilyen gyerekes módon akarják hitelteleníteni a diákokat.HÖOK nagy hibát követett el mert nem lett volna szabad a HAHA nélkül leülni tárgyalni.Azt szajkózzák a HAHA nem választott testület,ezért nem tárgyalnak velük.Ezek szerint aki nem tartozik valamilyen megválasztott testülethez az nem tüntethet a jogaiért,azzal nem kíván tárgyalni a búnbanda.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  20. Urrrak a papok !Urrrak a papok !Mikszáth Kálmán: Különös házasság.
    A békák ezt brekegik, a békamenet résztvevői pedig az állatok jelzéseit nem ismerik.
    Kár. . . kár. . . ahogyan a holló károgja !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  21. Urrrak a papok !Urrrak a papok !Mikszáth Kálmán: Különös házasság.
    A békák ezt brekegik, a békamenet résztvevői pedig az állatok jelzéseit nem ismerik.
    Kár. . . kár. . . ahogyan a holló károgja ! Tisztelt Admin!
    Miért nem jeleníti meg üzenetemet?
    Eme üzenet még nem jelent meg sehol ! ! !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  22. Nem akarta befogadni üzenetemet a “gép”
    Most meg kétszer jeleníti meg /reklamálásom hatására/
    Elnézést!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  23. Na most ha kilátástalan lesz a helyzete és elmegy oda ahol meg tud élni, mi lesz?

    Elviszik anyját, apját, mint a nácik??

    topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  24. Olaj a tűzre!
    Olaj a tűzre, és a tűz újra ropog, de nem a diákok feladata elzavarni ezt az államtitkárt, azt a minisztert, az egész szaros bagázst. A mi feladatunk, és mi lapítunk és kushadunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  25. csakén, ha valamit nem tudsz pontosan, ne légy lusta, nézz utána a neten.
    A HÖOK-nak nincs köze az ELTE HÖK -aktivistáknak juttatott jutalomhoz.
    Így terjednek a rágalmak, a városi legendák is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  26. telekis
    2013. február 11. hétfő
    06:40

    emigrant
    2013. február 11. hétfő
    05:50
    Nagy Dávid és Kis Dávid átlagban kitesz egy Középszerű Dávidot.
    .
    Ne bántsátok a diákokat!
    Nem profi politikusok, és bár nagyon értelmesek, élettapasztalatuk is (szerencsére…) még kevés. Bíztak a tisztességben is, és így az érdekérvényesítő képességük most nem volt az igazi…
    Ebben igazad van. Gallónénak viszont 100-szoros a bűne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  27. antifülke
    2013. február 11. hétfő
    09:22
    ++++++++++++++++++++
    csakén
    “HAHA-t azzal kezdték ki, hogy az ellenzéki pártok mögöttük állnak, tegnap egyenesen azt állították róluk, hogy Bajnaival egyeztettek!”
    Ugyanaz a sablon technika és működik.Az éhségmenetelőket is ezzel fikázzák. Ez kell a magyarnak. Cumizza még mindig a témát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  28. Ateista
    “HÖOK nagy hibát követett el mert nem lett volna szabad a HAHA nélkül leülni tárgyalni.”
    Ugyanazt csinálják, mint a nagy sza”g”szervezeti(bűzlenek) szövetségek.Három benyal, a többi széttárja a karját (képletesen), “nem tudunk mit csinálni így”. Megvesznek itt mindenkit kilóra, vagy megfenyegetik, akiket kell, a nép pedig nem védi meg őket, csak sunnyog.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  29. adatbányász
    Egyik sem vet jó fényt a HÖOK-ra, ha megvehetők vagy, ha prüci van körülöttük!
    Az sem vet rájuk jó fényt, hogy a HAHA nélkül ültek le a végén és egyeztek meg és írtak alá.
    Én örülnék a legjobban, ha nem ezek a dolgok és nem így történnének….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  30. Titkos kormányülés: http://www.youtube.com/watch?v=9N8nYpT4Ovo

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  31. Mégis! Mit képzelt a HÖOK-os Nagy Dávid? Majd pont őt nem verik át???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  32. Adva van egy miniszter, aki személyesen résztvesz a krisztusi alaptörvények lábbal tiprásában. Figyelem az arcát, néha pirosnak látom, de még mindíg nem égett le, hogy pap létére sátánista bandának a szekerét tolja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  33. Vegyétek már észre, hogy a “tradíciók” felemlegetése többnyire csak dekadencia,
    Ezt a nemzedéket vagy a mai fiatalok mentik meg, vagy senki sem.
    Az “öregjeik” egyetlen és legfőbb dolga, hogy segítsék őket, ha még képesek rá!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szavazzon!
Loading ... Loading ...
RSS lyency
RSS evitae
RSS valakiblogja
RSS rasputyn
RSS nagydiofa
RSS torokmonika
RSS leharblog
Videók