Ronai and Ronai
AMERIKAI

Jávorék kiléptek az LMP-ből 2013. január 27. vasárnap 18:21 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(52)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Jávorék kiléptek az LMP-ből

Budapest – A Párbeszéd Magyarországért Platform tagjai kilépnek az LMP-ből és új pártot alapítanak — jelentette be vasárnapi sajtótájékoztatóján Jávor Benedek, a kilépők egyike.

Az új párt nevén még gondolkoznak, számos ötlet felmerült, de ebben a platformnak közös álláspontra kell jutnia — mondta Szabó Tímea. Jávor Benedek ehhez hozzátette, szükség van még két-három hétre, hogy meghozhassák a megalakuláshoz szükséges döntéseket.

Hozzászoktak ahhoz, hogy minimális pénzből is pártot üzemeltessenek — felelte Karácsony Gergely arra a kérdésre, hogy miből finanszírozzák az új szerveződést. Szabó Tímea ehhez hozzáfűzte: véleménye szerint adománygyűjtő munka fog indulni a párton belül.

Először az új pártnak meg kell alakulnia, amíg ez nem történik meg, addig korai tárgyalásokat folytatni az együttműködésről — mondta végül Jávor Benedek. Hozzátette ugyanakkor, hogy a választások nincsenek messze, ezért ha részt akarnak venni az ellenzéki együttműködésben, akkor az év második feléig tisztázni kell annak formáját.

A platformhoz tartozó politikusok a sajtótájékoztató után azt közölték az MTI-vel, hogy csatlakozik hozzájuk az LMP fővárosi kerületi képviselőinek körülbelül fele és a vidéki politikusainak hozzávetőleg negyven százaléka.

Somfai Ágnes, a fővárosi önkormányzat tagja az MTI-nek azt mondta, hogy miután a budapesti frakció mindhárom tagja a platform alapítója, ezért ők is kilépnek az LMP-ből és csatlakoznak az új párthoz.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (21 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +27 ( 33 szavazatból)
Jávorék kiléptek az LMP-ből, 4.6 out of 5 based on 21 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(52)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

52 Reader’s Comments

  1. Az áruló Schiffer elérte a célját! Szerintem a Fidesz beépített embere volt. Remélem megszűnik az LMP és Jávorék tudnak majd alakítani egy zöld pártot. Meggyőződésem, hogy a 2014-es választásokon bekerülnek a parlamentbe. Schifferék meg mennek a lecsóba! Egyébként is egy ocsmány nyálas alak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +57 (65 szavazatból)
  2. Ha kiléptek, akkor, hogy maradhatna meg a frakció. Ezt már lejátszotta a DK is,Kövér rá is cuppant, vagy Mesterházy, már nem emlékszem. Nem fogja hagyni a bajuszhuszár.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (19 szavazatból)
  3. Jávoréknak így van esélyük,hogy kiléptek. Ha el nem szúrják!
    Meg kéne már próbálni nekik is tiszta világos beszéd mentén politizálni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (34 szavazatból)
  4. Stáry Lóránt
    2013. január 27. vasárnap
    18:28
    és az minek-kinek lesz hasznára az esetleges képviselői fizetést felvevőkön kívül ? Ismered a választási törvényt ? Hol lesz annyi szavazat rájuk ? Megint kapnak fidess szavazatokat ? Miért nem látszik az a napnál világosabb törekvés, hogy az ellenzéket minél kisebb, választáson eredménytelen, súlytalan, csak szűk rétegérdeket képviselő pártocskára szabdalják fel ? Zöld párt…ételosztó párt kellene, termelő kapacitást és termelő munkahelyeket létrehozó kellene, utána majd lehet küzdeni a környezet érdekében, ha még akkor lesz védendő ember és emberi érték…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (22 szavazatból)
  5. Idemásolom, amit egy másik cikkhez posztoltam:

    “Na, hogy mik vannak! El van b…va a napom: kiléptek a pártból a platformosok, szakad a lömpöpő… Sebaj, alapítanak egy új pártot: mondjuk a jól hangzó “Lehet Még Másabb a Politika” néven. Aztán – mint az osztódással szaporodó zigóta – jön egy újabb: “Isten Bizony Lehet Még Másabb a Politika”… De erre még várni kell, most hazamennek a fiúk-lányok, “máma már nem hasad tovább” (bocs, Attila…). De azért arra ügyeltek a szakadárok (is), meg a schifferisták (is), hogy nehogy úgy járjanak, mint Gyurcsány Ferenc és barátai, amikor kiléptek az MSZP-ből, és a sebtiben visszamenőlegesen megváltoztatott szabályok (meg Mesterházy “Ficsúr” Attila aknamunkája) következtében nem alakíthattak parlamenti frakciót. Hogyisne, hiszen akkor mind a két, egymással marakodó csapat rosszul jár: elveszítik a bizottsági helyeket, nem szólalhatnak fel napirend előtt, no és persze némileg csökken a jövedelmük is. Főleg az utóbbi. Így aztán “remek” megoldás született! Schiffer úr, Jávor úr, és a többiek! Lehet más a politika???? Na ugye…”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (20 szavazatból)
  6. Schiffer, aki az orbán-rendszer 2014-i évi túlélésén dolgozik, fidesz-módra rekesztette ki pártjából a más véleményt vallókat. Remélem, maradék pártocskájával, politikusként Ő nem éli meg 2014-et, s álságos politikájávan nem fogja tovább mérgezni a magyar közéletet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +43 (49 szavazatból)
  7. Jávorék, Karácsonnyal együtt az SZDSZ-fiókszervezete!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -34 (46 szavazatból)
  8. bubu64: Gyurcsányék új frakciót akartak alakítani. Jávorék nem akarnak (hogy miért, az eléggé világos: ők nem tudnak, ugyanis létszámhiányosak). Ha valaki nem tagja egy pártnak, attól még lehet a frakció tagja (ilyen volt pl. Kukorelly az LMP-nél, ő nem a pártból, hanem a frakcióból lépett ki, visszaadva ezzel a mandátumát a pártnak, aki – listás hely lévén – jelölt helyette mást).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  9. Mégegyszer mondom, hogy nem baj, ha tisztul a politikai piac. Azaz nem baj, ha kiderül feketén-fehéren, hogy eddig mit hazudoztak, pávatáncoltak. Alakulnak az új szövetségek, amelyek közül a komolytalanok néhány hónapon belül elbuknak, eltűnnek. Nem baj. Essünk túl rajta minél hamarabb, mint a gyerekbetegségeken, hogy azután el lehessen kezdeni a komoly dolgokkal foglalkozni. Ez most a percemberkék ideje, gyorsan elmúlik. Az izgalmas ebben a szituban az, kiről derül ki, hogy percemberke? Bár ezt általában előre látjuk, de az “egyszerű nép” és a heccsajtó nem. A heccsajtó élteti ezeket és fordítva is igaz. Szezonja van most az új, ámde komolytalan pártocskáknak, faszbúkos szövetségnek, nyárra elmúlik. Minden zsákutcát le kell játszani, mert jó üzlet és az istenadta nép nagyrésze fejben nem tudja lejátszani és belátni, mekkora marhaságokról van szó. A bibi ott van, ha nyárra nem kristályosodik ki a komoly választható kínálat, nem lesz kormányváltás. Elemi érdekünk, hogy minél hamarabb túl legyünk ezeken a gyermeteg dolgokon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  10. LMP elbukott eggyel kevesebb vetelytarsa van Orban gengszternek! Szerintem semmi eselye nincs se az LMP-nek se a kivaloknak bekerulni a parlamentbe!!Tobbi elenzeki part is gonban van mert elore probalnak egyezkedni , kinek mi kell ahelyett , hogy masra pazarolnak az energiajukat ! Pocsek az ellenzek rettenetesen! Kapzsi dolyfos mentalitassal csak bukni lehet! Kozben Orban probalja bombazni az ellenzeket minden media teruleten! Tul eros lett anyagilag tul eros! Szeintem igy lehetetlen levaltani a keresztapat! Mar csak a csodaban bizom , nem maradt mas ! Orszag tonkre megy , emberek szinten , de van uj ARISZTOKRACIA !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  11. Observer
    Kösz a felvilágosítást.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  12. Ma este az ATV-ben a Szabad szemmel c. műsor egyik vendége Gyurcsány Ferenc lesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (12 szavazatból)
  13. Választáskor nem rájuk szavaztam, de eddig nagyon bíztam a srácokban, folyamatosan szurkoltam nekik, hogy hátha tényleg valami tisztulást indítanak el a magyar közéletben. Sajnos egyelőre náluk is a belső harcok kötik le az energiákat mint előttük már sok pártban. Az ilyen belső viszályos egyletek viszont általában népszerűségüket veszítik és kiesnek. Kár lenne értük. Már novemberben is érthetetlen volt, hogy miért zárkóznak el olyan kategórikusan az Együtt 2014 mozgalommal való egyeztetéstől. Az egyeztetés még nem Szövetség, egy rutinos politikus minden szálat megragad ami a segítheti a távlati célkitűzéseik felé történő elmozdulást. Senki nem akarja beolvasztani az LMP-t, csak összefogásról szól a fáma. Itt is rutintalanságot érzem.
    Egyszóval: SZURKOLOK, de belül szkeptikus vagyok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  14. Fából vaskarika. A pártból kilépnek, de a frakciót egyben akarják tartani. Úgy látszik az elvi különbözőség nem lehet akadálya az anyagi együtt működésnek. Hát, igen. Így már tényleg lehet más a politika. És még ők fikázzák az MSZP-t.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (17 szavazatból)
  15. Így már tisztább kik akarják leváltani ovit. Csak minél hamarabb egyezzenek meg a váltást akarók.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (17 szavazatból)
  16. Kalmik

    Várd ki a végét Ez igy nem fog menni . Azért a helyükben én is megpróbálnám.
    A pénz igenis fontos Kell a működéshez.Ne legyünk már ájtatoskodó farizeusok.
    Schiffert meg utálom .Utáltam már TASZ vezetőként is Nem tudom ,de olyan kis piti alak . Meg olyan férfiatlan. Nagyon unszimpatikus.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (19 szavazatból)
  17. LeoKlein
    Új arisztokrácia – csak a neveltetésükben van “némi nemű hiányosság”.
    Valamelyik este mutattak hazatelepült arisztokratákat – hát a TV-ből átsugárzott a neveltetésük!
    Ezt irigylik az új arisztokraták és azt gondolják a bugrisságukat a milliárdjaikkal majd feledtetik.
    Kövér köteles a hamvederrel, Kiszviktor a pávatánccal – jja, arisztokraták, tisztára azok, potyognak a könnyeim a nevetéstől!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (17 szavazatból)
  18. A másik cikknél írtam véleményt a kilépésről, de hogy ne vigyem el a témát:
    én örülök, hogy a fiatalok megvilágosodtak, mert amikor ők beszéltek, akkor nekik elhittem, hogy amit mondanak, azt komolyan is gondolják.
    Jó hiszemű vagyok velük, mint ahogyan ők is azok lehettek a Schifferrel.
    Nem tudom, csak remélni tudom, hogy velük nem történik az meg, ami a DK-val is megesett…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  19. Az LMP kongresszusa hozott egy demokratikus döntést, hogy nem csatlakozik a demokratikus ellenzékhez. A Jávorféle platform nem fogadja el a demokratikus döntést, hogy nem csatlakoznak a demokratikus ellenzékhez és kilépnek, hogy ezáltal megvédhessék a demokráciát. Ühüm.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -13 (23 szavazatból)
  20. Talàn új parasztokràciàt akartatok mondani …

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  21. Az új párt lehet NLMP – Nem Lehet Más a Politika. (na jó, vicceltem)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  22. Csaken , nyilvanvalo amit irsz!Orban felcsuti parasztgyerek marad elete vegeig , Kover , Rogan, Ader, mindegyik szuk latokoru hiaba vegeztek el a magas iskolakat magukban hordozzzak azokat az elemeket amik gatjai a fejlosesnek ! Bocs a sult taj paraszt Lazart kifelejtettem! Ilyen mentalitassal mindenhol bukasra lennenek itelve , ezert politizalnak mar ha ezt annak nevezzuk! Inkabb einstandnak hivnam piszkos munkassagukat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (21 szavazatból)
  23. Observer
    Köszi a felvilágosítást. Arra emlékeztem, hogy 10-en voltak a DK-sok, vagy 11-en. Kövér fél évig rugózott rajta. Nem volt valami olyasmi, hogy felemelték a létszámot, amitől frakciót lehet alakítani? Én azt hittem, hogy csak párttag lehet frakció tag, aki vagy egyénileg, mint Szanyi, vagy listán kerül be, de mindenképpen párttag kell, hogy legyen. Ha kilép a pártból max átül a függetlenek közé.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  24. Szenzor
    Köszi, már olvasom is.:)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  25. Az egyetlen ésszerű dolog amit tehettek!

    Sok sikert kívánok nekik!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  26. Jól emlékezetem a DK-sok sok pénztől elesnek 2014-ig.
    “Az országgyűlési törvénnyel együtt módosították a parlament házszabályát is. Eszerint kizárólag azon pártok alakíthatnak frakciót, amelyek a parlamenti választásokon kerültek az Országgyűlésben. Ezt a Demokratikus Koalíció-klauzulának is lehet nevezni, mivel április végén jár le az MSZP-frakcióból kivált DK-sok féléves frakcióalakítási moratóriuma. Így a Gyurcsány Ferenc vezette képviselők nem alakíthatnak frakciót, kénytelenek továbbra is függetlenként politizálni.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  27. Szenzor
    Tudtam meg újdonságokat. Ezek szerint egy Jobbikos képviselő simán átülhet a Fideszbe, csak fél évet függetlenként kell eltölteni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  28. ronisize
    Most olvasom,hogy schiffer ,persze szigorúan demokratikusan (!!!!!!!!)
    kijelentette,hogy NINCS SEMMIFÉLE PÁRTSZAKADÁS( hogy is lenne?)
    mivel CSAKa tagság 10% -a lépett ki!!! ÜHÜM!! Meg a volt frakcióvezető meg a két volt helyettes, meg a szóvivő meg a földügyi referens meg ráadásul a parlamenti frakcióban is 8:7 többségben vannak a platformosok. De szakadás az nincs ugyebár? Szóval demokratikusan lehet mindenkit hülyének nézni.? Most ühüm vagy nem ühüm ez itt a kérdés. Meg az,hogy még mindig nem válaszoltál arra a kérdésemre, ha Karácsony-Já
    vorista vagy (te mondtad,) akkor miért van schiffer dumád. Légyszives válaszolj ,mert már aludni sem tudok a kiváncsiságtól!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  29. Karacsonynak igaza van… de mivel a valasztasok kétségesek …
    schiffer nem akar elhatarolodni a fideSS-tôl, gyanus, gyanus, gyanus…
    ……………………………..
    szegény Barry, almatlan éjszkaja lesz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  30. ronisize

    Na most várjak még…..vagy mehetek aludni? (Már fogat mostam.) Meg égetem a villanyt. Naná,most,hogy ilyen olcsó…………………!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  31. velealszik a zümmögés -
    aludj el szépen, kis Barry.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  32. VoltSzdszszavazó

    Személyes véleményem szerint a kommentelők jó része alapvetően hibásan látja a helyzetet. A képlet sokkal egyszerűbb.. Schiffer tanult az szdsz sorsából. Nevezetesen, ha egy szabadelvű párt lepaktál az mszp-vel /akármilyen kicsit/ annak annyi. Jávorék ezt nem fogják föl. Teljes sebességgel mennek a szakadékba. De ezzel a szabadelvű gondolat hitelessége is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -16 (22 szavazatból)
  33. Bubu! Ebben a frakciótörténetben csak az a szép, hogy a KDNP -amit szabad szemmel elég nehéz észrevenni – viszont külön frakciót alakíthatott. Mégcsak nem is a pluszpénz, hanem pl. a bizottságok összetétele hogy alakul, hiszen a KDNP is, meg a FIdesz is külön küldhetett tagokat, mint önálló frakció. A LMP sorsa várható volt, a fenntartható fejlődést úgy nem lehet megalapozni, hogy állami vezénylettel másszunk vissza a fára. Én örülök, hogy nem mentek be az E’14-be, csak keverték volna ott is a sz@rt. Ptg-nek van igaza: most tisztázódjon, aminek tisztázódnia kell, ne jövő év elején.
    Igen ronisize! Ez a demokrácia: nem értünk egyet, vitázunk, aztán ha nem tudunk megegyezni, szépen elválunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  34. A témához kapcsolódó kommentek a neten:
    “szépen fog mutatni Schiffer és Semlyén egymás mellett! Orbán védőügyvédje ezzel belépőt vált a fideszbe!”
    .
    “Amikor az MSzP-ből kiléptek a DK-sok, nem lehetett új frakciójuk, és az MSzP frakcióban sem maradhattak, függetlenek lettek. Akkor most az LMP-ből kilépett 8 fő hogyan maradhat frakció tag? Nem függetlenek lesznek (no meg a maradék 7 fidesz szekértoló is)?”
    .
    “Én valahol sajnálom Schiffert, tipikusan az a pasas, aki a saját magát ejtette csapdába, kötötte gúzsba, etc…
    Mindenesetre egyben rekordot döntött, nincs még egy olyan hülye politikus, aki ilyen rövid idő, cca 2 év alatt hiteltelenítette el magát hosszú időre! Próbál független egyéniség maradni szerencsétlen, miközben Orbán ezer csáppal ragad rá!”
    .
    “Gratulálok. Győzött a FIDESZ politikája.”
    .
    “Schiffernek nem lesznek gondjai ‘14-től. Újra védheti majd a zorbánt – LESZ MUNKÁJA BŐVEN!”
    .
    “Minek ide új párt? Egyiknek beállni az Együttbe, a másiknak meg a fideszbe.
    Az LMP bebizonyította, hogy már a neve sem volt igaz :)
    Most lesz egy 3,5%-os pártból 1,75%-os?”
    .
    Az új pártot alapító nyolcak:
    Karácsony Gergely, Jávor Benedek, Szabó Tímea, Scheiring Gábor, Dorosz Dávid, Szabó Rebeka, Szilágyi László és Szilágyi Péter.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  35. Csak nagy általánosságban, túllépve az adott pártok adott problémáin és személyes ellentéteken.
    .
    A pártok szétesése nem biztos, hogy a káosz jele, lehet egyben a megtisztulás, az átcsoportosulás, és az új tagok csatlakozásával a tapasztaltabb újrakezdés és a megerősödés kezdete is. Adott körülmények között a bomlasztók is hasznosak lehetnek egy új folyamat beindulásához. Nem tudom most ez a helyzet áll-e fenn, de szívből remélem, természetesen nem csak az LMP esetében.
    .
    Ha a bomlasztóknak és a Fidesznek csak annyi haszna volt, hogy esetleg kinyílnak a szemek akkor ha nagyon magas árat is fizettünk érte, még rendbe jöhetnek a dolgok.

    .
    Akkor valósággá válhat Orbán jelszava, hogy Magyarország megújul, azáltal, hogy felébred és kiveti magából ezt a Fidesz nevezetű mételyt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  36. Na, Gyerekek!
    .
    Jól ráfaragtunk a mai magyar “demokratikus” ellenzékünkre.
    Pont most, amikor a hazának épp a legnagyobb szüksége lenne rájuk!
    Minél jobban húzódik az Orbán-diktatúra leváltása, annál keservesebb árat fizet a nép.
    .
    Kösz kedves pártok, hogy Bennünket (népérdeket) képviseltek !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  37. ronisize
    2013. január 27. vasárnap
    20:59
    Ha a pártban maradnak, akkor (a demokrácia szabályai szerint) képviselniük kellett volna a többségi döntést.
    Aki viszont ezt semmiképp nem akarják, azoknak (szintén a demokrácia szabályai szerint) el kell hagyniuk a pártot.
    Ez utóbbit tették Jávorék.
    Amúgy pedig ütődött vagy roni? Ühüm.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  38. Jelenleg az összefogásról szól a történet, aminek már a lehetőségétől is a fideszesek összecsinálták magukat!
    Mindent megpróbálnak, hogy ne legyen összefogás, akár lejáratásokkal is, HÖOK, HAHA erre a legutóbbi példa.
    Ha valaki azt gondolja, hogy az LMP-t, mivel SZDSZ-nek gondolja (?), halálos lenne az MSZP-vel összefognia, hát az téved, nem kell sehova beolvadni, csak összefogni, ha valaki ezt nem akarja, akkor az a vekkerest, a 3xbóvlist akarja – magyarul az ország és a nép ellen van!
    Az LMP-s fiatalok LMP-sek, Schiffer pedig fideszes….hol van az SZDSZ?
    Végre, nagy agonizálások után, de döntöttek a fiatal értelmes LMP-sek – ők legalább nem veszítik a hitelüket, az összefogás mellett döntöttek – a pénz pedig igencsak fontos tényező, miért baj, hogy azzal is foglalkozniuk kell?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  39. bubu64
    Azt, hogy átmenni másik pártba lehet, tudtam. A félév meg fog maradni, mert kellenek a Fidesznek is az esetleges új emberkék.
    De arra hozhat törvényt bármikor, hogy egy frakció tagjai nem lehetnek több pártból, és arra is, hogy a függetlenek nem alakíthatnak frakciót. Itt fog kiderülni, hogy Schiffer most is kell neki, vagy már magasról….. (ha engedi a frakciót, akkor valamiért még szükségük van rá, ha nem akkor nekik végük.)
    Szerintem az LMP szavazók többsége az új párttal fog szimpatizálni.
    Egyáltalán, bármit megtehet, amit akar. Magasról tesznek mindenre, aminek konszenzuson kellene alapulnia.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  40. Szenzor
    Tévedsz!
    Nem fog hozni törvényt arra, hogy egy frakcióban több párt képviselője üljön. Tudod miért? mert a kdnp-ben vannak kettős tagok is, úgymint fidesz-kdnp-és.
    Persze ez Orbánt nem fogja zavarni, ha valamit nagyon akar…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  41. bumburi
    Nem egyről beszélünk.
    Te arról, ha valaki két pártnak is a tagja. Az persze hogy lehet valamelyik frakció tagja.(Főleg ha mindkét párt bent van a parlamentben, és mindkettőnek van frakciója)
    Én arról, hogy az LMP frakciójában olyanok lesznek, akik nem tagjai a pártnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  42. Kedves Karácsonyi Ur!Jól tették,hogy ott hagyták az ágens Schifferéket.Azt viszont nem helyeslem,hogy uj párt alakitásán törik a fejüket.Van már elég párt ebben a kis hazában.Nem uj pártra van szükség,hanem az ellenzékeséget vallok összefogására.Az uj párt alakitása helyett csatlakozzanak inkább ahhoz a párthoz,amely komolyan a mai kormány leváltására törekszik.Lehet választani.Ott van pl.a DK.,vagy a bajnai féle alakulat,de ha még ez sem elég van még választási lehetőség.Ami a Schiffer maradékot illeti 2014-ben a parlament közelébe se kerülnek,ha csak nem követik a KDNP.aljas modszerét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  43. Observer
    Már ott is tetszett a hsz, és elég jó teszt lesz. Mert az LMP esete más, mint az Mszp-DK volt, mivel az Mszp gond nélkül megmaradhatott frakciónak, de az LMP csak 16 fő, és 8 lép ki, tehát a maradók sem maradhatnának frakció. Ezért érdekes, hogyan kezeli a helyzetet majd Kövér. Sok minden ki fog belőle derülni.
    Az én tippem, hogy kizargatja a kilépőket a függetlenek közé, és a maradó LMP-nek megadja azt a kedvezményt, amit korábban (azt hiszem a MIÉP) megkapott: a létszám alattivá vált frakció megmaradhatott. Csak mintha ezt már kizárná a házszabály…
    Gondolom, most nagy győzködés következik 2 fő esetében: hogy maradjanak.
    ELVINNI nincs értelme többet, mert választáson nem indult párt (lex DK) nem alakíthat frakciót akkor sem, ha meglenne a szükséges létszáma.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  44. Balogh de nem balga

    VoltSzdszszavazó 2013. január 28. hétfő 00:44
    Szerintem meg azt hiszem TE tévedsz nagyot. Mert a Jávor nem szabadelvű pártról beszélt, hanem baloldali, szociálisan érzékeny zöld irányzatról. Szerintem az ős fafejü liberális elvektől akarnak szabadulni. Az SZDSZ-t nem a szocik ették meg, hanem a saját konok fafejüségük. Ugyanazt hitték, mint a Schiffer, hogy a farka csóválja a kutyát. A Schiffer meg mehet a Vikihez puszilkodni és meglátjuk ki kit eszik meg. Szerintem a sorsa ugyanaz lesz mint az MDF, Kisgazda és Kereszténydemokrata pártocskáknak. Persze annak is az oka nem lehet más mint az MSZP meg a Gyurcsány, hivatalosan kijelölt bünbakok. Nem lenne már jó felébredni?
    Szeretnélek emlékeztetni, hogy a nagy SZDSZ-s Horn Gábor milyen kajánul és kárörvendöen “röhögött” A Gyurcsány háta mögött, mikor a népszavazáson leszavazták az SZDSZ által erőltetett vizitdíjat. Hogy mit mondott, azt meg nem idézném, mert nem szalonképes. Nos, ilyen és hasonló libsikre nics szükség.
    Azt is jó lenne észrevenniük, hogy sok liberális elvük, melyhez makacsül ragaszkodtak, hova vezetett. Ha a Schiffer annyira utálja a korábbi és jelenlegi vezető politikusokat, akkor miért csak Sukoróval kapcsolatban jelengetett, a földbérletek stb. nem bökik az igazságérzetét? Igen, igen szöveg az van, de gerinc az nincs és még Ő itél meg másokat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  45. Kecskeméti Károly vontolla

    Nem ez az első csoport, amely a rendszerváltás óta elhagyja a pártját. Azokból, akik eddig távoztak (Fodorék, Szabó Ivánék /a lezsáki MDF-ből/, Dávidék /a magyar konzervativizmus képtelen volt a Házban tartani egyetlen európa képződményét/, Gyurcsányék, és most Karácsonyék) egészen csinos csapatot állíthatnánk össze. Már nem kellene sok hozzájuk, hogy vidámabban várjuk a továbbiakat.
    Ne feledkezzünk el a mai kétharmadról, amely viszont a folyamatos gyarapodását nagy mértékben a maradóknak köszönheti. És éppen meghálálja a nagyérdeműnek a rendíthetetlen bizalmat.
    Fura ország

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  46. Torgyánék is így kezdték és most hol is vannak. Elnyelte őket a fityesz daráló !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  47. Ülj törvényt Werbőczi. (azaz fideSS). Szerintem már készen áll a Szájer I pad-je, amin megírja az új passzust a házszabályba, ami szerint nem marad LMP frakció. Aki tákolmányt tud barkácsolni, annak ez ilyen feladat semmi. Oszt JÓ NAPOT. Az arisztokráciáról meg szó se essék. Ezer évig dőzsöltek uraimék. Megtanultak viselkedni, mellesleg az ezer évük alatt egy gagyi országot tudtak csak barkácsolni. Ha kellett árulták a hazát, ha anyagi érdekük úgy kívánta, rombolták. A politika pedig semmiképen nem lehet más! Ahhoz államférfiak szükségeltetnének. Mondjon valaki egy ilyent a mai politikai “elitben”. Ami engem illet, nagyon örülnék ha el sikerülne zavarni a csuti-féle rablóbandát, de úgy látom, hogy az ellenzék legfőbb gondja most is a pozícióharc. Közben pedig úgy elfogy a magyar, mintha nem lett volna.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  48. Mindenesetre az LMP új frakció lehetőségének – ( külön, vagy együtt;illetve a kilépők hol lehetnek) megoldása egy kicsit tisztábban engedi majd láttatni az LMP és FIDESZ kapcsolati rendszerét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  49. Ez az osztódás bizonyítja, hogy bizony mégsem lehet más a politika. 2010-ben elkövettem azt a hibát, hogy rájuk voksoltam (meggyőző volt a zöld alapállás), de nem sokra rá megfogadtam, hogy ez többet nem fog megtörténni. A kilépőkkel (illetve igazából a pártalapítási szándékukkal) kapcsolatban pedig olyan ellenérzésem van, ami a többi újonnan feltűnt pártocskával: tovább atomizálják a lehetséges baloldali szavazótábort.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos