Zsidó Filmfesztivál lesz novemberben Budapesten 2012. október 21. vasárnap 21:37 | AN Forrás: MTI

Share
Zsidó Filmfesztivál lesz novemberben Budapesten
Budapest – Zsidó Filmfesztivál kezdődik november 22-én Budapesten: a négynapos filmmustrán a zsidósággal foglalkozó játékfilmeken és dokumentumfilmeken kívül a fesztivál alkalmából kiírt rövidfilmes pályázat válogatott munkáit is műsorra tűzik.
.
A Zsidó Filmfesztivál (ZSIFI) célja, hogy a levetített alkotásokon keresztül minél sokrétűbb képet adjon az érdeklődők számára a zsidóság rendkívül színes és a többség számára ismeretlen világáról, mai állapotáról – fogalmaztak a szervezők.
.
A nyolc játékfilmet és tíz dokumentumfilmet tartalmazó program összeállításában részt vett a Bálint Ház vezetője, Fritz Zsuzsa, a KINO mozi vezetője, Garancsi Ágnes, továbbá Csörgits Hunor filmszakértő és Borgula András, a Gólem Színház művészeti vezetője. A vetítésekre a KINO-ban, a Cirko Gejzír moziban és a Bálint Házban kerül sor.
.
Műsorra tűzik a Sean Penn-nel forgatott Helyben vagyunk című drámát Paolo Sorrentino rendezésében, Tatia Rosenthal stop-motion technikával készült 9.99 dollár című animációját és Radó Gyula Legenda – A szegedi diák-Hamlet történetet című munkáját is. A dokumentumfilmek között látható az internettel átszőtt világot bemutató Felkattantva, valamint a Berlinalén sikert aratott Oma és Bella, két idős, Berlinben élő zsidó nő portréja.
.
A fesztivál Nyomokban zsidót tartalmaz címmel nyílt kisfilmpályázatot is hirdetett, amelyre zsidó témákat, problémákat, karaktereket az eddigiektől eltérő, új szemszögből bemutató munkákat várnak. A november 1-jén lezáruló nevezést követően a Grigor Attila, Till Attila és Szabó Simon alkotta zsűri választja ki azokat a legfeljebb tízperces rövidfilmeket, amelyeket a budapesti zsidó filmmustrán levetítenek. A győztes alkotást a jövő évi Brit Zsidó Filmfesztiválon is levetítik, és rendezője pedig kiutazhat a londoni fesztiválra.
.
A pályázat kiírása a www.zsifi.org honlapon olvasható, ahol a fesztivál részletes programja is szerepel.
Kapcsolódó cikkek

Megkezdődött a TriBeCa Film Fesztivál 2015. április 17. péntek | Molnár Miriam

Az idei fesztivál mottója: Wallenberg 2012. május 28. hétfő | AN

Elkezdődött a Cannes-i Filmfesztivál 2011. május 12. csütörtök

A nem keresett eltűnt személy 2011. április 28. csütörtök | Molnár Miriam a Tribeca Filmfesztiválról


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény
RSS e-Vitae
RSS torokmonika
Videók