A fegyverek zöme iszlamista kézre kerül 2012. október 15. hétfő 23:03 | AN Forrás: MTI

  • Share/Bookmark
A fegyverek zöme iszlamista kézre kerül
New York/Damaszkusz – A titokban Szíriába szállított fegyverek többsége az iszlamista csoportok kezébe kerül, nem pedig azokhoz az ellenzéki szervezetekhez, amelyek a Nyugat támogatását élvezik – írta hétfőn a New York Times.
.
Az újságnak név nélkül nyilatkozó diplomaták elsősorban a Barack Obama amerikai elnöknek és más amerikai döntéshozóknak készített titkos jelentések alapján vonták le ezt a következtetést. Sajnálkozva jegyezték meg, hogy nem létezik egy olyan központi rendszer, amely ellenőrizné a Szíriába irányuló fegyverszállítmányokat, illetve amely pontos adatokkal rendelkezik arról, kik is az állítólag Szaúd-Arábiából és Katarból származó szállítmányok címzettjei.
.
Az újság tájékoztatása szerint feltételezhető, hogy éppen ennek a gondnak az orvoslása céljából utazott múlt hónapban Törökországba David Petraeus, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója. Az utazásról a CIA nem adott hivatalos tájékoztatást.
.
A New York Times emlékeztetett arra, hogy a CIA a szíriai állampolgároknak szánt segélyek hatékonyabb célba juttatására is küldött már munkatársakat Törökországba, az amerikai ügynökség azonban nem rendelkezik információkkal a felkelőkről és a polgárháború sújtotta közel-keleti országban aktív csoportjaikról.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (2 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 2 szavazatból)
A fegyverek zöme iszlamista kézre kerül, 5.0 out of 5 based on 2 ratings

Címkék:

  • Share/Bookmark

2 Reader’s Comments

  1. Ugye nem ismétlődik a 70-es évekbeli iráni hírszerzési fiaskó???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  2. Segítsük ellenségeinket , másképpen céltalanná válik az egész balhé.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Obama megtoldotta a szíriai segélyt 2012. augusztus 3. péntek | AN

Obama óva inti Básár Asszadot 2012. július 24. kedd | AN

Elég volt a diplomáciai szöszmötölésből 2012. július 23. hétfő | AN


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szavazzon!
Loading ... Loading ...
RSS lyency
RSS evitae
RSS rasputyn
RSS nagydiofa
RSS leharblog
RSS szendamondja
Videók