Ronai and Ronai
AMERIKAI

Százmilliárdos mutyiért adták ki a gyilkost? 2012. szeptember 2. vasárnap 23:39 | AN

  • Hozzászólások(51)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Százmilliárdos mutyiért adták ki a gyilkost?

Budapest – A világsajtó egyöntetűen úgy látja, hogy Magyarország hiába hivatkozik a jóhiszeműségére, ezer jelből tudhatta, hogy a baltás gyilkos nemzeti hős lesz Azerbajdzsánban. Magyar államkötvények vásárlásának gyanúját fogalmazták meg sokan, lapértesülések szerint 2-3 milliárd dolláros azeri befektetésről lenne szó. Más vélekedések azonban egy ennél is nagyobb üzletet sejtetnek a háttérben. Orbánék százmillió dolláros mutyijára gyanakodnak, amelyben egy jelentős árrést érvényesítene a Közgép, amely szokás szerint az Orbán maffia zsebébe vándorolna. A feltételezett ügyletet összefüggésbe hozzák az azeri olajjal és gázzal, valamint az E-ON megvásárlásának tervével.

Az azeri baltás gyilkos álmában lemészárolta a katonatársát egy baltával, mert az örmény volt. Magyarországon ezért életfogytiglani szabadságvesztést kapott, mert nincs halálbüntetés. Hazájában viszont hősként ünnepelték és a családját vallásos tisztelet övezte a gyilkosságért. Már az is joggal merül fel, hogy egy demokratikus ország miniszterelnöke hogyan állhat szóba egy ilyen ország vezetőjével, és miképpen tárgyalhat a baltás gyilkos kiadatásáról, amely nyilvánvalóan a szabadon engedését jelenti. Annak tudatában, hogy ez milyen érzékenyen érinti majd Örményországot, mivel tudható volt, hogy a várható elnöki kegyelem propagandacélokat szolgál az azeri-örmény konfliktusban.

A sajtóban eddig egy 2-3 milliárdos magyar államkötvényvásárlás forgatókönyve jelent meg, mint a gyilkos szabadon engedésének ellentételezése. Már ebben a verzióban is úgy jelenik meg Magyarország miniszterelnöke, mint egy éjszakai életben működő maffiózó, aki pénzt zsarol ki egy brutális gyilkos szabadon engedése fejében. Ennél azonban egy nagyobb üzlet lehetőségének gyanúja is megfogalmazódik információink szerint. Ennek lényege az, hogy a Simicska-Orbán klán az azerieknek fontos “nemzeti hős” elengedése fejében nyomott áron jutna hozzá gázhoz és/vagy olajhoz többszáz millió dolláros értékben. A tranzakciót a Közgép Rt. bonyolítaná.  Orbán az E-ON-t azért akarná állami tulajdonba venni, hogy a Közgép-től piaci vagy tetszőleges áron megvásárolja az azeri energiahordozókat, amelyeket az azeriektől a piaci ár alatt szereznek be. Az itt keletkező árrés lenne a Simicska-Orbán maffia magánzsebekbe vándorló haszna. Ez az üzlet már sokkal érthetőbbé teszi, hogy miért vállalta Orbán az örményekkel való konfliktust, Magyarország lejáratását, és egy brutális gyilkos szabadon bocsátását, annak ellenére, hogy egy jogerős ítélet életfogytiglani börtönre ítélte.

Ha ez a gyanú beigazolódik, akkor Magyarország miniszterelnöki székében egy közönséges maffiózó ül, aki ugyanolyan bűnöző, mint azok, akik egy baltás gyilkost szabadon engednek és hősként ünnepelnek. A legdurvább anyagi haszonszerzés érdekében Magyarország jó hírét és becsületét adja el, és kiteszi a magyar polgárokat esetleges örmény terrorista akcióknak. Ha az E-On állami kézbe kerül, és a Közgéptől kezd azeri olajat vásárolni, akkor Orbán Viktort bűntársaival együtt azonnal vád alá kell helyezni és bíróság elé kell állítani.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (50 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +62 ( 74 szavazatból)
Százmilliárdos mutyiért adták ki a gyilkost?, 4.8 out of 5 based on 50 ratings

Címkék:, , , , , ,

  • Hozzászólások(51)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

51 Reader’s Comments

  1. kovácsúr – azt szeretnék, hogy olyan hülyék legyünk, mint akiket meg tudtak vezetni, mint a lükeforradalmárok, a 300 Ft-os 2/3-ék!
    Mi pedig azért vagyunk, hogy egyre többen lássanak, ne csak nézzenek bele a világba….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Rendkívül feszült a viszony a sógorokkal 2014. április 13. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos