Egyetértek Orbán Viktor tervével, hogy Magyarország rendezzen olimpiát. A londoni olimpia még nem ért véget, de már látható, milyen jelentős szerepet játszik egy olimpia az országimázs szempontjából. London már harmadszor rendezett olimpiát, a Nemzeti Együttműködés Rendszere pedig még egyszer sem. Túl azon, hogy ez milyen igazságtalanság, és a gyarmatosító elnyomás nyilvánvaló bizonyítéka, tisztában kell lennünk azzal is, hogy Magyarország akkor lesz világbirodalom, ha olimpiákat rendez. Ha meglátják a világon a magyar géniuszt, akkor az országok jelentős része csatlakozni akar majd hozzánk, és be akar olvadni a centrális erőtérbe, és az Alföldbe. Minket követ majd a világ.
A legfontosabb a látványos megnyitó, mert azt mindenki nézi. Itt kell elmondani magunkról minden fontosat. A megnyitónak tükröznie kell a csavaros magyar észjárást, a briliáns tehetséget és a dicsőséges történelmet, a mély humanizmust és a magas intellektust, ami népünket jellemzi. Az alábbiakban tennénk néhány javaslatot arra, milyen legyen a mi megnyitónk.
Először is javasoljuk, hogy a mi olimpiai megnyitónkat Koltay Gábor rendezze. A nyitókép lehetne az, hogy füstölőkkel megérkeznek a római császártól örökölt ruhájukban a katolikus püspökök és papok, és a szeretet jegyében leöldösik népünk felét, mert nem akarnak hinni abban, amiben ők. Ezt kirobbanó tánccal ünnepli az István a király zenéjére a tánckar. Ezután láthatjuk azt, amint a „megtért” népet ostorral hajtják a templomokba. Győztes csatáink közül a mohácsi csata jeleneteivel kedveskednénk a közönségnek, és elmondanánk, hogy a liberális hazaárulók Magyarország rossz hírét keltették, amikor azt állították, hogy ezt a csatát is elvesztettük. Ezután behoznák a pálya közepére a nándorfehérvári harangot, és egy közmunkás a stadion tetejéről az Unió zászlajával a mélybe vetné magát. A megnyitó egész ideje alatt Kerényi Imre az alaptörvény rovásírásos változatát osztogatná. A kamera időnként mutatná Szőcs Gézát, aki a stadion különböző pontjain elhunyt nyilasok hamvait szórná szét. Eközben Tőkés László hangja hallatszanék a mikrofonból, hogy „porból lettél, porrá leszel”. Ugyanezen idő alatt Horváth Rozi porlevest árulnának a szektorokban. Az uniós és amerikai vendégeknek Erős Pistát szolgálnának fel, a WC kulcsát viszont eldugnák.
Az 1848-as forradalom élőképein belovagolnának a magyar huszárok, élükön Kósa Lajos debreceni polgármesterrel. A Habsburg seregek élén Habsburg György érkezne mellén a Vöröskereszt jelvényével, mellette katolikus papok lövöldöznének a magyar huszárokra, akik a sajtószabadságért és a felekezeti jogegyenlőségért harcolnak. Az aradi vértanúkat Habsburg György elnök vezetésével a Vöröskereszt önkéntesei lőnék agyon és akasztanák fel. Közben a Boldogasszony Anyánk kezdetű dalt énekelné az egész stadion. Majd Károlyi Mihály a Jobbik által adott kipában jelenne meg, majd a Tanácsköztársaság látványos élőképén valamennyi kommunistára nagy betűkkel kiírnák, hogy „zsidó”. Angolul is, hogy mindenki értse. Ezután a tenger nélküli tengernagy megérkezne fehér lovon, aláírná a trianoni békediktátumot, megegyezne a nagyhatalmakkal, hogy az ország kétharmadáról lemond, cserébe teljhatalmat kap. Ezután lemészárolja a vörös katonákat, akik harcolni akarnak Trianon ellen. Majd meghirdeti revizionista programját Trianon ellen, és bejelenti, hogy a kommunista zsidók kiárusították az ország kétharmadát. Majd vidám képsorok, amint kitántorog másfélmillió emberünk Amerikába, közben anyák emelnek halott csecsemőket a magasba, és József Attila verse hallik. Wass Albert agyonlövet két zsidó lányt, és bevonul a nemzeti Pantheonba. Fény és örömmámor, amikor dicsőségesen bevonulunk a Bácskába.
Ezután jönne a budapesti olimpia megnyitójának leglátványosabb része, amikor nagy marhavagonok érkeznek a stadionba, és a magyar csendőrök elkezdik behajtani a sárgacsillagos zsidókat, nőket, gyerekeket, öregeket, betegeket. A stadion kettes szektorában közben a Fradi szurkolók énekelnek önfeledten, hogy „Megy a vonat Auschwitzba”. Egy magyar rendőr beléjük rúg, kutyakorbáccsal veri a nőket. Ő a mi büszkeségünk, Csatáry László, akit mindenki ismer a világon, és az ő életét végigkísérhetjük a továbbiakban egészen 92 éves koráig, amikor gonosz angol riporterek jönnek (nyakukban a tábla, hogy „zsidó”) és zaklatják szegény nyugdíjas Csatáryt, amint éppen Magyar Nemzetet olvas. Egy kis dombon életképet láthatunk, ahogyan a magyar csendőrök egy zsidó nő nemi szervében turkálnak, arany után kutatva. Miután kigördülnek a vonatok, és megmutatják a célállomást: „Auschwitz”, fergeteges táncba kezdenek Koltay népi ruhába öltöztetett táncosai. Szól a „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország”, és láthatjuk, ahogyan egymás kezéből rángatják ki a szomszédok a deportált zsidók házaiból elvitt holmit, majd a csendőrök és nyilasok beköltöznek a házaikba.
Komor képek, amikor a kommunista vörös hadsereg elfoglalja Magyarországot és legyőzi Budapest hős nyilas védőit. Moszkvából jön egy repülőgép, és ejtőernyővel dobják le Rákosit és nemzetáruló kommunista elvtársait. A pályát ellepik a munkáskáder kommunisták, mindegyiken látható két nyelven a felirat, hogy zsidó. Győz az 56-os forradalom, amikor a Köztársaság téren felkoncolják az ugyancsak „zsidó” feliratot viselő ávósokat. Amikor ezt meghallják az oroszok, visszajönnek, és leverik a forradalmat. Újabb akasztások, gyász, majd megjelenik egy tehetséges színész alakításában Orbán Viktor, aki megdönti a kommunista rendszert. Ám összefognak ellene a liberálisok és kommunisták, ezeknek is tábla van a nyakukban, hogy zsidók. Becsapják az ázsiai magyar népet a demokráciával, és sír egész Magyarország, „Vizitdíj”, „Tandíj” és „Megszorítások” táblát emelve a magasba. Majd jön újra Orbán Viktor, ezúttal már élőben, háttérben a lángoló Budapest képeivel, és felszabadítja újra Magyarországot. Hordozható WC-fülkék jelképezik a fülkeforradalmat, majd Orbán Viktort látjuk a dolgozószobájában, mint a régi fotókon Lenint, amint Mussolini Naplóját és Hitler Mein Kampf-ját tanulmányozza. Meghirdetik a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, újabb fergeteges tánc, amelyben a fő figurák Horthy, Szálasi és Prohászka. Eközben a nézőtéren kis Horthy és Szálasi szobrokat osztogatnak, mellé Prohászka „Az én antiszemitizmusom” című művét adományozzák. Beszaladnak a jogerősen betiltott Magyar Gárda tagjai és csárdást járnak pincérruhában. Alakzatban bevonulnak a Jobbik leszbikus pornószínésznői, miközben a Gárda tagja „mocskos buzik” rigmusokat skandálnak.
Kiürül a pálya, majd a reflektorok Selmeczi Gabriellát mutatják a pálya közepén, amint magasba emel egy nagy magyar kiflit, és leharapja a végét. Erre boldog nyugdíjasok tömegei özönlik el a pályát „Köszönjük Gabi!” táblákkal, és átadják a maradék nyugdíjaikat megőrzésre. Utána kerekes-székes rokkantak érkeznek és hálaéneket zengnek az együttműködés rendszerének. Felvonul a közmédia „Éljen a sajtószabadság!” táblákkal. Közben a dombon, ahol a kivégzések zajlottak eddig, megjelenik egy nyomorúságos vályogház. Kilép belőle egy cigány ember az ötéves kisfiával, hátat fordít négy igaz, jó magyar embernek, akik hátba lövik őket. Farkas Flórián gratulál a pontos lövésekhez, majd felhangzik újra a „Szép vagy Magyarország”. Megjelenik Iványi Gábor a nagy szakállával, és mögötte vonulnak a hajléktalanok, árvák, betegek ezrei. Sorfalat állnak a katolikus, református és evangélikus papok és püspökök, akik „Le a bizniszegyházakkal” feliratú táblákat emelnek a magasba. Jönnek a hortobágyi betyárok, akik karikás ostorral hajtanak diplomatatáskás szemüveges embereket. A táskákon a felirat: IMF. Ezek nyakában is ott a tábla, hogy „zsidók”. Belovagol egy unortodox lovon (szamáron) Matolcsy György, és hátrafelé nyilaz a saját seregére, amely követi. A pontos célzásért ezúttal Szijjártó Péter gratulál. Közben egy cigányzenekar húzza a „Hogy ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre” című örökbecsűt. A háttérben lezuhan egy MALÉV-gép. A reflektorok közben Deutsch Tamást mutatják, amint Thomas Melia-val twitterezik, és közben a középső ujját mutogatja. Hatalmas stadionok nőnek ki a földből, az égen megjelenik Simicska Lajos egy talicskával, amint a tulajdonában levő minisztériumba siet, és feltűnik egy Közgép reklám: „Építtessen hazai kisvállalkozóval”. Bevonulnak a bankok megbilincselt vezérei, és köszönetet mondanak a bankadóért, és felajánlják, hogy bankjukat magyar tulajdonba adják. Ezután traktorok tesznek tiszteletköröket, Karsai József búzát éget, az évi dinnyetermést pedig beöntik a távolugró gödörbe. Fogathajtók és Goj motorosok közös produkciója következik, amint egy nagy CBA feliratú zászlót húznak, és külföldi termékeket áraznak át.
Mielőtt behozzák az olimpiai lángot, látványos külsőségek között betolják Szent István mumifikált jobbkezét és Puskás Öcsi bebalzsamozott ballábát, amelyek az Orbán család királyi címerébe kerülnek. A címerállattal együtt, amely a szarka, szájában az MNB aranytrezorjának kulcsával. Az olimpiai lángot Fazekas Róbert, a magyar doppingellenőrző bizottság elnöke gyújtja meg, majd leszakad az egyik lelátó, mert kilopták belőle a cementet. Mindenki tapsol, mert azt hiszik, hogy ez is a show része. A kivetítőn megjelenik Schmitt Pál, amint aláírja a győztesek leendő okleveleit: „Smit Pál”. Azokban a sportágakban, amelyekben magyarok is indulnak, már az aranyérmesek neve is olvasható. Az olimpiát Orbán Viktor kormányzó őfőméltósága nyitja meg Mussolini egyenruhájában, beszédében a hanyatló Nyugat romlásáról és annak okáról, az idejétmúlt demokráciákról és a szabadság pusztító erejéről szól. Beszéde alatt végig katolikus püspökök füstölnek körülötte, akiknek ruhája alól kilóg a kard, és kikukucskál egy-egy kisfiú. Beszalad a pályára a Videoton futballcsapata és Közgép feliratú labdákat rugdos a közönség közé. Az egybegyűlteket az olimpia díszvendége, a testvéri kazah nép örök és leválthatatlan elnöke köszönti. Majd jön a tűzijáték, amelyben árpádsávos sültkolbászokat, házipálinkás üvegeket, kis alaptörvényeket, műanyag szentkoronákat, kacsingatós krisztusokat, bugylibicskákat, barackpálinkás címkéket és Felcsúton gyártott focilabdákat ábrázoló rakétákat lőnek a magasba.
A veresegyházi asszonykórus elénekli a Himnuszt, majd Paul McCartney helyett Ákos énekel. A nemzetek bevonulása egyforma öltözetben történik, a ruhákat Lévay Anikó barátnője tervezi. A kalocsai hímzés minden ruhán kötelező. A megnyitó végén Pataki Attila parasztkalapban és bajusszal mulatós számokat énekel. A Terrorelhárító Központ (TEK) ellenőrzi, hogy mindenki táncoljon.
Másnap kezdődhetnek a versenyek. A külföldi idegenek az ezüstérmekért küzdhetnek.
(Szolgálati közlemény: Semjén Zsolt a Vatikán nevében követeli, hogy az olimpiák történetébe írják be a keresztény gyökereket. Elvárjuk, hogy az egészet az Európai Unió finanszírozza, még akkor is, ha kiléptünk onnan. Ha nem fizetnek, soha többé nem lépünk vissza. Nem lehet diszkriminálni bennünket, mi a föld ugyanolyan egyenjogú élőlényei vagyunk, mint más emberek. Nem lehetünk másodrendű olimpiarendezők. Ne használjanak kettős mércét a magyarokkal szemben. Csak azért, mert kevesebb a pénzünk, mivel a zsidó kommunisták ellopták a Vatikán elől, amely az egészet akarta. Aki részt szeretne venni az olimpián, azt Szent Ágoston dogmáiból kikérdezzük. Aki vállalja, hogy élete végéig a Fideszre szavaz, az magyar állampolgárságot és egy aranyérmet kap úszásból.)



Kedves taotológia
Remélem tisztul már az ég. Irod:
“De mert nem én vagyok nyugatonélőmagyar lelki gondozója, ezt érdemben már csak egymással tudjátok megvitatni.”
Éppen ez volt a problémám a hsz-ommal:
nyugatonélömagyar 2012. augusztus 9. csütörtök 00:11
amit nyilvánvalóan neki próbáltam válaszolni, ha úgy tetszik megvitatni.
Sajnálom én azt vettem észre, hogy ő észre sem vette, vagyis szóra sem
méltatta, hogy válaszolni illene. Később több hasonló indokú hsz-t irt. Vagyis
kimondatlanúl is -kérdésként – azt üzente:
NEM VESZI ÉSZRE, HOGY NEM VESZEM ÉSZRE?
Ezért nem sikerült “közös nézeteltérésünket” egyeztetni.
.
Nyilván az átalad irt – több hsz-t ért – kifogásoló szövegben te sem értetted,
hogy nem veled akarjuk megvitatni a problémát hanem a cimzettel. Utólag
visszanézve megállapitható, hogy egyik megszólitóját sem méltatta kellő
válaszra. Inkább tovább folytatta több nyelven beszélő, tehát kellően művelt “nyugatonélömagyar”-ként:
‘ egyes zsidok “nem zsidó” magyarok elleni ellenszevére, egy példa a következö személyesen megélt történet ‘
Egyedül kekecnek irta az alábbiakat:
“Örülök hogy jól értetted “ironikus” hozzászolásom. Amugy több német meg magyar zsido barátom is van akikkel szinte mindennap rendszeresen találkozom és 2x jártam már Izraelben is.”
.
Ez az “irónia” ellentmond a te irásodban emlitetteknek. Miszerint:
‘ mert a “trójai faló”-ság több spirituszt és agyafúrtságot föltételez, mint amennyiről ő eddig tanúbizonyságot tett ‘
Hiszen ő irta: “több német meg magyar zsido barátom is van akikkel szinte mindennap rendszeresen találkozom”
Nem hiszem, hogy nem tudta velük megbeszélni, mi mögött folyik nálunk az antiszemitizmus. Ha már “valóban” érdekli az általa feszgetett probléma.
Kérlek próbáld meg felismerni ezt a “fregoli” agyafúrtságot, mivel anélkül nem tudod tisztán megérteni, mi folyik valóságban körülötted. Hiszen igy lehetett a kellő műveltséggel nem rendelkező zembereket megtévesztve 2/3 hoz jutni.
.
Kár, hogy veled kellet vitatkozni egy másik művelt ember szellemi nyomoráról.
Valószinűleg ő jobban tudta nálad, miért nem akar vitatkozni. Talán indokkal?
Kedves taotológia
Irod:
“nem én vagyok nyugatonélőmagyar lelki gondozója, ezt érdemben már csak egymással tudjátok megvitatni”
Kár hogy te avatkoztál bele – harmadikként – a problémába.
Én vele szerettem volna – párbeszédet folytatva – tisztázni az általa irt zavart.
Válasza az volt: NEM VESZI ÉSZRE, HOGY NEM VESZEM ÉSZRE?
Későbbi irásai is ezt bizonyitják.
Nem hiszem, hogy kellő műveltséggel megáldott és több nyelven beszélő
emberként nem tudta volna tisztázni
“több német meg magyar zsido barátom is van akikkel szinte mindennap rendszeresen találkozom”
a kifogásolt problémát,
vagyis az álcázott antiszemitizmust.
.
Szerinted “több spirituszt és agyafúrtságot föltételez, mint amennyiről ő eddig tanúbizonyságot tett”.
Szerintem viszont ez a látszatnaivság éppen az ellenkezőjét biznyitja.
Hsz-eit tekintve mi más ez min a mindennapi zsidózás burkolt változata.
.
Kérlek próbáld meg tisztázni ezt a felőle is áradó “fregoli” beszédet, hiszen
ezzel lehetett 2/3 megszerzésével célba érni. Ezzel lehet ma is “látszatdemokráciát” sugározni. Ezzel lehet éket verni a társadalom – ma még -
nem szétszakadt elemei közé.
Kár, hogy ketten vitatkoztunk, egy – magát kivülállóként állitó ember által
becsempészett látszólag külső – de valóban belső problémán.
T admin
Két hsz-em elveszett.
Kedves Túlavasúti, minden tiszteletem a tiéd, mert karakán, becsületes és szívós harcos vagy. Ritka az ilyen.
Én már többször leírtam, miért avatkoztam be, és nem folytattam volna, ha nem szólítotok meg, nyilván, mint említed, a polémiára okot adó ny.é.m. fura magatartása miatt (is).
Megítélésem szerint ny.é.m. nem művelt ember. De nem is faló, mert ha az volna, sokkal simulékonyabban, és egészen más logika szerint fogalmazna, és nem ilyen durván kilógó lólábakkal. Ha művelt volna, és mindaz, aminek jóindulatúan gondolod, nem lehetne ilyen könnyen in flagranti kapni. Ő csak mondja, mint a rossz tanuló, de közben azt sem tudja, hol áll a feje.
Persze, nekem is vannak tippjeim trójai ügyben, de ez majdhogynem bagatell probléma. Mindenesetre őrizkedem a görögök ajándékától.
Ettől függetlenül én nem bánom, hogy mi ketten vitatkoztunk, mert, mint tudjuk, kiknek füleik vagynak, hallják, én meg a tetejébe még nyertem egy bónusz Mancinénit is.
Még egy pillanat. Egyre inkább az a benyomásom, hogy én valóban nem látok itt egy csomó hozzászólást, amire a többiek viszont hivatkoznak. És nem azért, mert lusta volnék akár ötször is végiggörgetni az egész folyamot, oda-vissza.
Bartus ur, hat ez meg mi a csoda?
Kedves Robust Pál!
Segíteni szeretnék önnek!
ABC-s könyvre, vagy értelmező szótárra van szüksége?
http://hvg.hu/itthon/20120818_Orban_biciklizessel_toltotte_fel_akkumula
Nem ezzel függ össze a dolog?
Kedves taotológia
Látom egy irányba hajtunk Ez a lényeg szerintem. Az, hogy nem látunk mindent
ugyanúgy és néha megvitatjuk, az sem biztos, hogy utána mindenben egyetértünk.
Hiszen, ha más miatt nem is, de én nem a te szemüvegeden át néztem és nézem a világot. Lényegtelen nézetkülönbségek voltak, vannak és lesznek.
.
“Egyre inkább az a benyomásom, hogy én valóban nem látok itt egy csomó hozzászólást, amire a többiek viszont hivatkoznak.” Sajnos nekem is támad
néhány ilyen hiányérzetem.
.
Az érintett ny.é.m.-al kapcsolatban továbbra is fenntartom véleményemet:
Valószinűleg ő jobban tudta nálad, miért nem akar vitatkozni. Talán indokkal?
Volt már ilyen, de egy másik a vitában nem volt elég óvatos. Mivel elszólta
magát, elveszitette addigi semlegesnek látszó respektjét mások előtt.
Tisztelt comandante: Ertelmezo szotarra nincs szukseg mert a cikk ertelmetlen. ABC-s konyv talan jo volna, mert a humora az oviban meg elmegy.
Pár sorban leírhatná, mitől “ertelmetlen” a cikk, talán tudunk segíteni és akkor meg fogja érteni, tudatlanul ne hagyjon itt bennünket!)))))))))))))
bruckenbacker kapitány
1. Ausztria nem Magyarország (korábban azt állították, hogy “itthon tölti”, és azért a család, hogy Anikó asszony nehogy megint elkottyantson valamit))
2. Ausztriában van Graz is.
3. A Fertő tó osztrák oldalán VANNAK kerékpárutak.
4. Azt nem mondták, hogy az akkukat dinamóval fogja tölteni.
csakén
Nem kell ahhoz “pár mondat” Egy is elég: Értelmetlen, mivel ő nem érti.
Ha on nem erti, az rendben van. Bartus ur valoszinuleg erti.
Tisztelettel…
Kicsit hosszú, de nagyon lájkoltam! Más is van, aki kiveséz egy jobbos hsz-t akként, hogy a válasz az eredeti bírált szöveg ismerete nélkül is élvezhető. Remélem ez is “jó mag” vetés, de biztosan felér egy gyomlálással.
http://varanus.blog.hu/2012/08/19/az_ellenzekbe_kar_az_energia#comments
Waldeck 2012.08.19. 21:14:44
@Alamio:
Vegyük sorba a pofátlan hazugságaidat:
“az, hogy végül Fideszesek hordták szinte kizárólag, nem a Fidesz hibája”
Nem, persze. Hát mégis kié? Tán az emberéke ugye? Az egész ország, mind a tízmillió ember félreértette a Fideszt, mi? A Fidesz totál ártatlan abban, hogy az egész ország úgy értelmezte a mondatot, ahogy értelmezte. Hogy bírsz EKKORÁT hazudni? Hát nem sül le a bőr képedről? Hogy van pofád azt állítani, hogy ebben az országban 10 millió ember rosszul ért magyarul, és mindenki rosszul érti a fideszes kommunikációt? Elképesztő hazugságoddal szemben azért értette az ország népe azt a felszólítást úgy, ahogy, mert TUDNAK magyarul. JÓL értették. Tudod ha tízmillió ember egyformán ért valamit, akkor nem biztos hogy ők tévednek – veled szemben…. Szégyen, a te szégyened, hogy olyat írsz le amit elhinni is képtelenség, ami önmagában is értelmetlen. De jól mutatja mire vagy képes, elhazudsz bármit.
A Fidesz akkori felszólítása teljesen egyértelmű volt, ezért is értette mindenki. A fidesz akkor ki akarta sajátítani a nemzeti kokárdát, és ezzel támadást indított a nemztei egység felé. Tudom hogy te az elképesztő szürreális hazugságaiddal ezt tovább fogod hamisítani, de a tény akkor is tény marad, hiába erőlködsz.
“Kovács László akciójáról nem olvashattam a véleményed. Csak nem kényelmetlen?”
Miért is kéne a te terelésedre reagálnom? Tán Kovács László fideszes? Érintett? Mi köze Kovácsnak ahhoz, hogy a Fidesz támadást indított a nemzet egysége ellen? És végképp érdekes, nekem miért is lenne kínos? Mi közöm nekem Kovácshoz? Ki nem szarja le? Az időjárással nem akarsz terelni? Mit bír mondani Kovács, ami visszamenőleg semmisé teszi a nemzeti egység elleni fideszes támadást? És áruld, el neked mindenről a szocik jutnak eszedbe? Szerinted ez egészséges? Minden fidesz-mocsok kapcsán reflexből elkezdesz szocizni, ha van értelme ha nincs, mint oly sok fideszes? A szocizás már a vég ugye, a mikor nincs semmi érved? Azt hiszed az ordenáré hazugságodat, miszerint egy egész ország rosszul érti a fidesz kokárdás szövegét, el tudod fedni egy kis szocizással?
“Demszkyék nem magyar érdeket képviseltek.”
Hű, ez extra durva. Eddig is tudtam hogy nem vagy normális, de az fel sem merült, hogy te TÉNYLEG azt hiszed, hogy egyesek nem részei a nemzetnek. Ez már a téboly, a nemzeti téboly. Az, hogy ezt így kimondtad, az azt jelenti, hogy te is szét akarod szakítani a nemzetet. Rátörsz a nemzetedre. Támadod a nemzeti egységet. Én, aki magyar vagyok, és a nemzetem érdekét nézem, ezért a támadásodért megvetlek.
A Prágázásod totál hidegen hagy. Menj ki te ha akarsz. Csehország sok évtizede gazdagabb nálunk, és maga Prága viszont kisebb mint Bp., és ott nyilván nem jött egy Orbán, amelyik elvonta a főváros pénzét, amelyik háborúzott a saját fővárosa ellen, amelyik leállítatta a főváros nagyberuházását. Az, hogy ilyen támadások és elvonások közepette fenn tudta tartani a fővárost, az kész csoda. Demszky magyar volt, és a nemzeti érdeket képviselte, Bp. érdekét képviselte. Amikor pl. Schmitt indult Demszky ellen, akkor én is rá szavaztam, mert – mint mindig – a NEMZETI ÉRDEKET követtem. Schmitt alkalmatlan volt, és már akkor se volt más mint egy akarat nélküli Orbán-báb. Aki őt akarta főpolgármesternek, az nem a nemzet érdekét szolgálta. Alkalmatlan embert tenni bárhová nemzetellenes. Annak az Orbánnak a bábja, amelyik 4 éven át mást se csinált, csak basztatta a fővárost – a szerinted nyilván a nemzte érdekében, ugye hogy kitaláltam? Hogy bírsz ennyire végletesen képmutató lenni?
Ja, és a korrupció. E kapcsán is annyira képmutató vagy, hogy ehhez képest a galaxis egy pici hely. Először is, ha téged a korrupció zavar, akkor szíved mélyéből gyűlölöd a legkorruptabb pártot, a Fideszt, amelyik a korrupciót egy új szintre emelte, központosította, intézményesítette, és és egész iparágakat hajtott be a kedvenc cége alá, ez már nem is korrupció, hanem state capture, Simicskának odadobott egy minisztériumot, pont azt amelyik a fejlesztési pénzeket osztja, és láss csodát mindet a Közgép nyer ahol elindul, azaz van egy pártcég, vagy államcég, az visz mindent, szívja ki a közpénzt, a NEMZETEN élősködik, a NEMZET pénzét nyúlja le, és megkerülhetetlen, állam az államban, már lassan önálló hatalmi tényező. Szóval ha te szádra veszed a korrupciót, akkor nagyon várom a mélyen nemzeti indíttatású elhatárolódásodat a korrupció királyától, a Fidesztől. Tudod, csak azért, hogy kiderüljön mennyire is zavar téged valójában a korrupció. Van egy fogadásom: nem fogod megtenni. Kidumálod ezt is, nem érdekel téged mennyire szürreális hazugságokkal…
Másodszor Demszkyt próbálták megfogni, de sosem sikerült, szóval itt fideszes trollként nagy a szád, de próbáld ezt névvel kijelnetnei, az kerek perec rágalmazás. Ha Demszky nem a magyar érdeket szolgálta volna, akkor simán eladósította volna a fővárost, ahogy tette azt Lázár a saját városával, meg Rogán és Meggyes.
“Demszky ha nem képes megküzdeni a problémákkal amiket elésodor az idő, mondjon le! Mivel nem tette, így felelős, mint vezető.”
Demszky kiválóan helyt állt ahhoz képest, hogy hol a fidesz hol a szocik vontak el tőle pénzt, már többször leírtam. Most viszont az ország bóvli, recesszióba fordultunk, noha szomszédaink növekednek, a beruházások zuhannak, és EU-rekord az inflációnk. Hol van Orbán lemondása? Ja, hogy rá nem vonatkozik a mércéd? Ugye eltaláltam?
“a gerinctelen analfabéta féregtől, attól a csaló hazugtól.”
Ez a monológ gusztustalanabb mint bármi amt eddig írtál.”
Minden szó igaz. Ezt te is tudod. Az Schmitt külön szégyene, hogy megbecsült bajnokként züllött le oda ahová lezüllött. Egy fiatalkori olimpiai medál sajnos nem akadályozza meg azt, hogy valaki elkurvuljon, meg a helyesírást sem pórolja. Ja, és a lopott diplomát sem feledteti. Bár ilyen helyesírással érettségin sem mehetett volna át, szóval már ott is csalt, sóval már az olimpián sem volt különb morális állapotban mint később. Tehát Schmitt saját jogán érdemelte ki a jelzőket: gerinctelen, analfabéta, féreg, csaló és hazug. A nemzet szégyene. Szégyen, hogy ennyire hitvány féreg államfő lehetett a hazámban. Ez hol is nemzeti érdek? Hagyd, nem érdekelnek a hazug válaszaid. És az, hogy ebből a féregből Orbán államfőt csinált, a nemzet érdeke ELLENÉRE, az pedig Orbán felelőssége és sara.
“A haza nem lehet ellenzékben” E kapcsán csak folytatod a képmutató hazugságaidat, de a legszebb, hogy el is szólod magad. De erről később. Előbb arról, hogy ez a mondat mit jelent. Ezt a parlament folyosóján mondta Orbán, nem sokkal aután, hogy ellenzékbe került. Ez abban a kontextusban azt jelentette, és csak azt jelenthette, hogy a fidesz a nemzet. Azaz ismét kisajátította a nemzet-fogalmat, amivel ismét egy nagy éket vert a nemzetbe.
De a legszebb hogy elszóltad magad: ” ennek is volt szánva, hogy a vereség után lelket öntsön az emberekbe. ” Vereség? Kik szenvedtek vereséget? A nemzet? A haza? Nem. Egy párt vesztett, egy másik meg nyert. Kikbe kellett lelekt önteni? Hát azokba, akik a vesztes pártra szavaztak. Igen, nekik szólt elsősorban, ez világos. Azt üzente, hogy a Fidesz a nemzet, és mivel a nemzet nem lehet ellenzékben, így ők sincsenek ellenzékben. Ez persze fából vaskarika, de hát tucatszám hallottunk már ilyet. És ennek a nagy lelki stimulációnak az volt ára, hogy Orbán megtagadta a nemzet fogalmát a nyertes párttól. Ismét: támaáds a nemzeti egység ellen, ez bizony belső ellenségeskedés szítása, az ország, a nemzet gyengítése, rombolása.
“Meg abban az időben amúgy se hallhattam szocit hazáról, nemzetről tartalmasan beszélni. Csak országról meg népről.”
És szerinted ez az ország melyik nemzeté? Ez a nép melyik nemzet? Te tényleg ennyire hülye vagy? Amúgy ki érdekelnek a szocik újfent? Nagyon szeretnél róluk beszélni? Már megint rádjött a szocizás? Hátha az menti Orbánt?
idegenszívűek: na tényleg, kiket? vajon a fideszt vagy a baloldalt? szerinted? segítsek kitalálni?
Lehetne még a kisebb-nagyobb őrületeiden élcelődni, de azt hiszem ennyi is elég. Bevallom, annyira őrültnek nem hittelek, hogy te TÉNYLEG kétségbe vonod mások magyarságát, azt hittem csak Orbánnal együtt sunyin, hazugul célozgattok, saját önös pártpolitikai érdekből, a nemzeti egységgel mit sem törődve, sőt azt szándékosan szétzilálva, rombolva. Ennél a helyzet sokkal rosszabb. Komolyan gondoljátok. Te egy apró csepp vagy, de Orbán ezzel eddig is rengeteget ártott a hazának, a hazámnak, és még fog sokat is. Hogy téged is elhülyített az csak egy dolog, de sok mást is, és folyamatosan dolgozik a nemzeti egység ellen. Mélyen megvetendő, nemzetellenes tevékenység, aminek csakis a nemzet ellenségei örülnek.
És azt se felejtsük el, hogy látszik az orbáni aknamunka, nemzet-rongálás eredménye. Érződik az egész országon, az acsarkodáson, az ellenségeskedés elmélyülésén. Szép munka volt, Slota és a többi magyargyűlölő hálát adhat Orbánnak, szarabb lett ez az ország.
Természetesen nem válaszoltál pár kérdésemre:
“Te mit szólnál, ha egy szoci, vagy bárki, akár egy független azt mondaná, hogy amíg Schmitt volt az államfő, addig a nemzetnek nem volt államfője?”
“A stróman által vezetett minisztérium magyar érdeket szolgál vagy Simicskáét?”
“mi ez, ha nem a választók akaratának tiszteletben-NEM-tartása? Tán a budapestiek nem magyarok? Tán akik 2 éven át Demszkyre szavaztak azok nem a nemzet rlészei? Mégis mit képzeltek magatokról???”
De nagyon várom azt is, hogy hosszan ecsetled mennyire megveted a fideszes, minden eddigit messze meghaladó korupciót. Természetseen nem fogod megtenni, és azon sem csodálkoznék, ha azért nem tennéd, mert anyagilag is érdekelt vagy. Érdek nélkül ennyit egy átalgember nem hazudik, mint te.
BartuS Humorból, iróniából is csillagos ötöts. : -)))))))))))