Para-Kovács Imre: Inkább hazudjon, miniszterelnök úr! 2012. július 29. vasárnap 14:12

- Milyen szerencse, hogy nem hívtam ki az infarktusos apámhoz a mentőket, mert akkor észrevették volna a nappaliban a lopott tévéket! – magyarázta az IMF-tárgyalások elhúzódásának előnyeit egy sötét kis ország sötét kis miniszterelnöke, és a hívei tapsoltak neki.

- Milyen szerencse, hogy én nem egy ilyen sötét kis országban élek! – gondoltam magamban. Aztán felriadtam, és rájöttem, hogy a rémálom csak félig volt igaz. Itt élek ugyanis.

Próbálom ezt az egészet abban a viszonylatrendszerben értelmezni, amiben eddig éltem, mozogtam és értelmeztem, de nem sikerül, mert csak akkor van értelme, ha Magyarország időközben átalakult egy rablóbandává, de erről nekem senki sem szólt. Ha azonban továbbra is ország vagyunk, ráadásul nincs olyan hatalmas szerencsénk, hogy az egykori Szovjetunió egy eldugott ex-tagországa legyünk, baromi magas hegyekkel körülvéve és 20 éve 96%-kal megválasztott Kedves Vezetővel, akkor semmi, értelmetlen, vállalhatatlan hablatyolás.

A ciklus felében két lehetőség volt, mármint az előzmények ismeretében: a miniszterelnök feltőkésítette a haverokat, átszabta a választási törvényt és az alaptörvényt a Fidesz kedvére, úgyhogy hátradől, konszolidál, nem tilt be rádiókat, nem üldöz ellenzéki politikusokat, hanem kormányoz, ahogy kollégái szoktak más országokban. A második lehetőség az volt, hogy bepánikol a közelítő vereségtől, a közvélemény-kutatási adatoktól, a környezetében tébláboló elmebetegektől és zavarodott nyilatkozatokat tesz, miközben meghirdeti a hatvankilencedik háborút valami ellen, ami vagy nincs, vagy nem lényeges, vagy nem érdemes ellene háborúzni.

Megnyilatkozásait hallgatva egyértelműen az utóbbi jött be.

Nemrégiben például beszédét félretéve azt mondta spontán, hogy az ilyen félázsiai szerzeteknek, mint a magyar, nem olyan demokráciára, módszerekre és kormányzásra van szüksége, mint például a svédeknek, hanem erős kézre, neki pedig erős keze van.

Aha. Mélyről indult, de most simán lefejelte a vakondot.

Abból indulok ki, hogy Orbán Viktor tisztában van vele, hogy az Ázsia, a Balkán vagy a Dél-Amerika nem egyértelműen pejoratív kifejezések, sőt, még pejoratív értelemben sem használhatja egy politikus, tehát a „félázsiai” valami olyasmit jelent, ami félig japán.

Félig japánnak lenni nagyon jó, tehát eddig teljesen rendben is vagyunk, az én kérdésem csak az, hogy a másik felünk micsoda? Jöttünk, jöttünk a nagy messzeségből, foglaltuk a hont, és akkor még teljesen ázsiaiak voltunk, de később történt valami, amitől elvesztettük azt a felünket. Mi történhetett? Tótok? Zsidók? Cigányok? Rácok vagy svábok?

Azt hiszem, nem szabadna eldobálnia a beszédeit a miniszterelnöknek, mert akkor őszintén beszél, nem mellesleg a saját szavaival, és rögtön kiderül, hogy a fejében egy békés földművelő gondolatai keringenek, aki az erőteljes fröccsözés közben szívesen megoldaná a magyarság problémáit. A többiek ilyenkor leintik a kocsmában, ő meg duzzogva rendel még egy liter kannás bort.

Másik alkalommal arról delirál, hogy minden erejével megpróbálja a demokrácia keretein belül rendbehozni, amit Európa, Gyurcsány és az Egyesült Államok elrontott, de ha nem megy, akkor nem megy, és…

És?! Akkor mi következik? Betiltja a szakszervezeteket és néha a tömegbe lövet?

Biztos más politikus is gondol ilyeneket, de kimondani?! Ha véletlenül elmondják saját maguknak, másnap lemondanak. Ennyire nem lehet valaki, khm, egyenzimes.

A szokásos nyári erdélyi turnéján aztán lebetegedhetett a szövegírója, mert azzal állt elő, hogy „Európa holdkóros módon a saját vesztébe tántorog. Átrendeződnek az erőviszonyok, de a fejünkben is átrendeződik a világról alkotott elképzelés. Egész történelmünket is új, korábban nem ismert nézőpontokból kezdjük tanulmányozni”.

Hurrá! Tanulmányozzuk együtt új szempontokból a történelmet!

Nagy szerencse, hogy a miniszterelnöknek ebben kiváló partnerei vannak, gyakorlatilag egy újraértelmező bizottság lohol a nyomában, és ha elköhinti, hogy a második világháború nem kóser, akkor három hét múlva megjelenik a könyv, miszerint részben megnyertük, részben pedig annyira jó fejek voltunk, hogy nem foglaltuk el az USA-t. Mindaddig persze, amíg a könyv elkészül, a zsebtévékben folyamatosan arról beszélgetnek a szakértők, hogy milyen igaza van azoknak – pozíciótól függetlenül -, akik úgy látják, hogy a második világháború nem kóser.

Orbán Viktor azért van az EU-ban, mert pillanatnyilag úgy látja, hogy kényelmetlen és káros lenne kiszállni. Szarik a közös értékekre, nincsenek gátlásai, az Uniót egy kellemetlen smasszernek látja, aki lassítja az ország átalakítását hátsókertté. Orbán Viktor ezt el is mondja minden alkalommal, ha kérdezik, ha nem. Különös fickó.

Eközben, hogy nevessünk is valamin, a Médiatanács elnöke azt állítja, Magyarországon akkora a sajtószabadság, amekkora Németországban sem. Nem akarom tudni, hogy mire gondolt, de én arra, hogy Németországban például nem fröcsöghetnek országos napilapokban ócska kis nyilas provokátorok, itt meg igen. Tulajdonképpen ebből a szempontból igaza van.

A sajtószabadság nem kis mértékben gazdasági kérdés, és természetesen a kormány ebből az irányból támad: megfélemlít, büntet, bizonytalanságban tart, míg meg nem fojtja a tízmilliós piacon egyébként is billegő értelmiségi orgánumokat, tisztességes lapokat és az ellenzéki sajtót, mert képtelen elviselni, hogy valaki mást mond, mint amit ő szeretne. Gyermeteg gondolkodásmód, dackorszak és hiszti, kétharmaddal a birtokában. Mint egy hülye ötéves, aki irtózatosan gazdag és tömegpusztító fegyvere van.