Ronai and Ronai
AMERIKAI

Vörös csillaggal provokálták a rezsimet 2012. július 29. vasárnap 20:45 | AN Forrás: AN/MTI/Wikipédia

  • Hozzászólások(126)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Vörös csillaggal provokálták a rezsimet
Budapest – Bolsevista önkényuralmi jelkép használata bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt állítottak elő az önkényuralom rendőrei hét embert a Kossuth térről vasárnap délután – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
.
Az Európai Baloldal Barátai nevű Facebook-csoport szervezésében mintegy harminc ember jelent meg a József Attila-szobornál, ahol az egybegyűltek beszélgetést és felolvasást tartottak, valamint Sallai Imre, a vörösterror idején a belügyi népbiztosság politikai osztályának vezetője és Fürst Sándor, a Kommunisták Magyarországi Pártja vezetőségi tagja kivégzésének 80. évfordulójáról is megemlékeztek.
.
Sallai és Fürst az illegalitásban lévő kommunista párt propagandistái voltak, akik elsődleges feladata a fiatalok toborzása volt. Sallai 1919-1931 között bécsi, majd moszkvai emigrációban élt, Fürst Magyarországon, ahol többször letartóztatták, de semmit sem tudtak rábizonyítani.

.
A kommunista párttagok 1931 őszén, a biatorbágyi merénylet kapcsán elindított tisztogató hadművelet során kerültek rendőrkézre. A bécsi gyors felrobbantásakor huszonketten haltak meg. A merénylő az utolsó pillanatig nem tudhatta, gyorsvonatot vagy egy tehervonatot fog-e felrobbantani. A vasúti menetrend szerint a bécsi gyors előtt 15 perccel egy tehervonatnak kellett áthaladnia. A merénylet éjszakáján azonban a tehervonat késett, s előre engedték a gyorsvonatot. A rendőrség a helyszínen egy levelet talált, amely így kezdődött: „Munkások, nincsen jogotok, hát majd mi kieszközöljük a kapitalistákkal szemben…”

Jóllehet csak az illegális szervezkedéssel vádolhatták Sallait és Fürstöt, mindkettejüket halálra ítélték. Világmozgalom indult értük, nem azért mert kommunisták voltak, hanem mert nem volt közük a Matuska Szilveszter által elkövetett biatorbágyi merénylethez, a Horthy-rezsim statáriális bírósága azonban mindkettejüket kivégeztette. Maga a robbantó, Matuska Szilveszter csak életfogytiglant kapott, majd az oroszok bevonulásakor eltűnt a váci fegyházból, sorsa azóta is ismeretlen.

A Kossuth téri József Attila-szobornál civilek szerveztek megemlékezést József Attila és a Horthy-rendszer címmel. A rendőrség hét embert – négy férfit és három nőt – igazoltatott, mivel a kezükben a vörös csillagot is ábrázoló papírlapokkal provokálták a Fidesz-diktatúrát.
.
A lapokon a vörös csillag mellett Che Guevara kommunista terrorista és József Attila költő képe, valamint a Munkát, kenyeret, fedelet! felirat volt látható.
.
Az előállítottak között volt Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 elnöke. A hét embert rendőrségi autóval elvitték a helyszínről.
.
Korábban a magyar állam kifizette az Emberi Jogok Európai Bírósága által jogerősen megítélt 6.400 euró kártérítést és perköltséget Fratanolo Jánosnak, akinek az ítélet szerint megsértették szabad véleménynyilvánításhoz való jogát azzal, hogy ötágú vörös csillag nyilvános használata miatt büntetőeljárás indult ellene.
.
A Magyar György és Társai Ügyvédi Iroda közleménye szerint a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete márciusban vált jogerőssé. A teljesítési határidő június 8-án lejárt, az állam ezért az ítéletben meghatározott mértékű késedelmi kamatot is fizetett.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.3/5 (17 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +21 ( 27 szavazatból)
Vörös csillaggal provokálták a rezsimet, 4.3 out of 5 based on 17 ratings

Címkék:, , , , , , , ,

  • Hozzászólások(126)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

126 Reader’s Comments

  1. ÚGYVAN Csiszárkám !!
    Jézus nevében gyilkoltak ,gyilkolnak és gyilkoltatnak . Akkor most Jézussal van a baj , vagy a önmagukat ” követőinek ” kikiáltott kufároknak ?
    -
    Marx és Engels világosan , fekete-fehéren leírják levelezésükben ( tessék elolvasni , mindenkinek ajánlom , roppant tanulságos kiadvány , pláne amit Kossúthról leveleznek ) szóval megállapítják hogy ott fog győzni a proletárforradalom , ahol a legfejlettebb , legöntudatosabb a munkásosztály.
    Vagy Angliában , vagy pedig Németországban. Mindezt írták a tizenkilencedik század hetvenes éveiben !
    Ehhez képest mi történt ????
    OROSZ-honban valósult először a ” proletár-forradalom ” ! Holott ott nem is volt érdemben munkásosztály … Marx és Engels többször leírják hogy az ELNYOMÁS SZELE MINDIG KELETRŐL FOG JÖNNI !!
    Vagyis Oroszország lesz az aki mindig is útjában fog állani a kommunizmus megvalósulásának.
    -
    Lenin összes művei kitesznek vagy másfélméternyi barna-könyvet. Tudom, mert megvolt nekem. Ennek legalább a fele azt magyarázgatja hogyan lehetséges Marxék jóslatainak ellenére az , hogy mégis Oroszországban győzött először az ott nem is létező proletárság !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  2. Önkényuralmi jelkép. Akkor néhány év múlva betiltják a narancsot magyarországon? Tudjátok, mit? Ha ez az ára annak, hogy eltakarodjon ez a narancsos párt a föld színéről is, akkor szívesen eszek én almát helyette.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  3. Marcus Aurelius
    2012. július 31. kedd
    14:13
    (Szerkeszt)
    ,
    Jaj, nem “lepleztem le” én semmit, a nézeteim köztudottak, és pont úgy jogom van hozzájuk, mint neked a tieidhez :) Örömmel látom, hogy az evolúció szerinted sincs bebizonyítva, az más kérdés, hogy nem valami elegáns dolog az elméleti fizika “bizonyítatlanságával” párhuzamot vonni, lévén szó itt állítólag százmilliárd évek alatt zajlott folyamatról, márpedig átmeneti formák, mint közismert, csak akkor kerültek elő, ha az evolucionisták hamisítottak ilyet. Különben nem.
    .
    Az evolúciót tagadó tudósok 99 %-a NEM biológus. Persze valószínűleg pontosan tudod, hogy miért főleg a fizika, kémia, matematika stb. nagyjai közül kerülnek ki ezek a nehezen lehülyézhető emberek. Azért, mert a biológiának megvannak a maga dogmái – lásd, mi történt egy másik dogma megsértőjével, Watsonnal -, és ha egy biológus akár csak egy hanggal meg merné kérdőjelezni az evolúció tényszerűségét, olyan szinten tenné tönkre a szakmai hitelét, hogy még az általános iskola ötödik osztályában sem taníthatna még a teknős szarukávájáról sem.
    .
    Ahol nincs ideológia, ott a tudomány? Na hiszen… ehhez jobb, ha nem fűzök semmit.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  4. Ricsi
    -
    Figyelj rám te balf… ék! A természettudományos ismereteid olyan szegényesek, hogy az már fizikai fájdalmat okoz nekem/nekünk.
    Mokka, Te egy baromi müvelt gyerek vagy a magad területén. Félmüvelt. Olyan félmüvelt, mint mondjuk én. Az ismereteidért én öszintén becsüllek de amikor letérsz a magad mezejéröl, bödületes baromságokat hordasz össze. Hiányosak az ismereteid fizikából, kémiából, biológiából. Én elfogadom, hogy te a Bibliát és az abban leirt történeteket szó szerint hiszed és azt is elfogadom, hogy feláll a ször a hátadon amikor tudományos érvekkel kerülsz szembe. De attól, hogy te másként hiszel, attól a tények még tények maradnak. Maradj a kaptafádnál és én okosnak hiszlek. Én sem kezdek bele bibliai szövegek magyarázásába de még a hitedbe sem akarok azzal beletaposni, hogy elmagyarázzam neked miért nem eshetett annyi esö, mint amennyi Noe bárkáját a hátán tartotta. Ha tudományos érveket hozok elö, akkor meghátrálsz és azt mondod nem tudod, kérdezzek meg egy rabbit. Ez már kétszer megtörtént a 168-on.
    Ricsi,.. pleeeease… ne járasd le magad.
    Az öreg Watsont pedig ne is emlegesd. Egy hete sincs, hogy Cold Spring Harborban együtt vacsoráztam vele édes négyesben. Én nyakkendöben ö rödid gatyában de jól eldumáltunk. Szegény öregröl (84 éves) annyi baromságot összehordtak a sajtóban, hogy azon már ö is csak röhög.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  5. Marcus Aurelius

    ricsi
    2012. július 31. kedd
    20:51
    .
    Írod: „…nézeteim köztudottak,…” OK, én voltam késésben.
    „…és pont úgy jogom van hozzájuk,…” a jogot nem vitatom, hogy engem miért leptek meg, azt nem részletezem, csak jelzem.
    „Örömmel látom, hogy az evolúció szerinted sincs bebizonyítva,…” de, hiánytalanul, nagyon sokoldalúan, sok kísérletes elemmel megerősítve is be van bizonyítva. Én a „bizonyítottság” állapotának, mint fogalomnak a lehetséges inkorrekt értelmezési és számonkérési lehetőségeire tértem ki. (Te említettél 12:10-kor egy baktériumokon megfigyelt valamilyen átalakulást, amit talán elismersz, és azért ismersz el bizonyítottnak, mert a teljes lefolyása végég valós időben, laboratóriumban megfigyelhető volt. No, ha csak az ilyen típusú megfigyelésekkel lehetne valamit bizonyítani, akkor pl. a geológusok, csillagászok, és még egy páran vakarhatnák a fejüket – és ezt te is megteheted, mert valamilyen mechanizmus láthatóan nem épült ki benned néhány témában – és ettől még lehetsz nagyon kompetens más témákban, ebből már itt is bizonyítottál.)
    .
    Watson a rasszizmus és a politikai korrektség területén hozott össze magának konfliktust, ez nem használható fel a mi vitánk egyik oldalán sem.
    .
    „…ha egy biológus akár csak egy hanggal meg merné kérdőjelezni az evolúció tényszerűségét,…”, akkor katasztrofálisan hülyét csinálna magából, az tiszta sor.
    „…olyan szinten tenné tönkre a szakmai hitelét,…” ami jár is egy ilyen sötét hülyének. Nem azért, mert egy titkos összeesküvés erősebb, mint az igazság, hanem mert ő leleplezte magáról, hogy a saját tudományáról az ő elméjében kialakult reprezentáció összeegyeztethetetlen annak a tudománynak az alapszemléletével. Természetes, hogy ezek után a biológusok nem számíthatják maguk közé. (Próbálná meg egy kémikus közreadni, hogy szerinte lehetséges egy üveglombikban az ólmot arannyá változtatni…)
    .
    „Ahol nincs ideológia, ott a tudomány?”
    .
    Ilyen utalást az én soraimban nem találsz. Nézd meg jobban.
    .
    Olyat fogsz találni, hogy ahol egy tudományt a saját objektív (a kutatók személyes vonzódásaitól a lehetőségek mértékéig megtisztított), egzakt, szakmai szemléletük, módszereik, céljaik szem előtt tartásával művelnek, ott szakmai kérdésekben nem jut szerephez valamilyen ideológia. Azt, hogy valaki pl. materialista személet alapján kutat, nem tekintem ideológiai elkötelezettségnek. Az ilyen fogalomzavar általában azoknak a betegsége, akik nem tudják megkülönböztetni a „materialista” és a „kommunista” fogalmakat.
    A szűken vett szakmai tevékenységükben a hívő kutatók is materialistaként működnek. Ezért volt kénytelen pl. Galilei vagy tíz évet gyakorlatilag házi őrizetben tölteni, hiába volt hívő.
    .
    „..hogy miért főleg a fizika, kémia, matematika stb. nagyjai közül kerülnek ki ezek a nehezen lehülyézhető emberek.”
    .
    Én azt se nagyon tudom, hogy hány ilyen van. Te is óvakodj a túlzásoktól.
    .
    De ha vannak, akkor az evolúció tárgyában hülyék.
    .
    Nekem is visszás érzés pl. Papp Lajos egykori szívsebészt lehülyézni magyarság-témában, de azért annyiszor megteszem, ahányszor módom van rá, már csak felvilágosító szándékkal is. Ő akarja így.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  6. Marcus: “Watson a rasszizmus és a politikai korrektség területén hozott össze magának konfliktust, ez nem használható fel a mi vitánk egyik oldalán sem.”
    -
    Azt is dühében mondta, mert egy fekete titkárnö összekevert néhány papirt az adminisztráción. Ebböl az egyszerü dologból lett lavina. Akkora, hogy le kellett mondania az elnöki posztról.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  7. Marcus
    -
    Sok szerencsét Ricsihez. Nem olvassa el, amit irsz és újra meg újra ugyanazt elkezdi fújni. Már ismerem. A 168-on még szántam rá idöt,.. de az idö drága, kedves Császárom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  8. Marcus Aurelius

    cOLOMBUS
    2012. július 31. kedd
    21:58
    .
    Már én is kezdem kapiskálni. De hát én sem ugorhatom át a rám váró fejlődés egymást követő szakaszait :-(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  9. Megértelek. Volt idö amikor urottam rá. Már csak a kezem lendül (legyintésre).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  10. Miből gondolod, Colombus, hogy nem olvaslak el? Előfordul, hogy nem reagálok mindenre, csak, tudod, az idő.
    .
    “Én a „bizonyítottság” állapotának, mint fogalomnak a lehetséges inkorrekt értelmezési és számonkérési lehetőségeire tértem ki.”
    .
    Marcus, ezt kifejthetnéd bővebben. Miért inkorrekt, ha azt kérem, hogy az evolúció csak egyetlen olyan esetet támasszon alá tárgyi bizonyítékokkal, amikor egy faj átalakult egy másikba. Százmilliárd évekről van szó. Erre nem válasz az, hogy de akkor is be van hiánytalanul bizonyítva, és aki kérdezi, azzal különben sem érdemes vitatkozni. Én már professzort is kérdeztem afelől, hol vannak az átmeneti formák, és széttárta a kezét, és azt mondta, nem tudja, azt viszont be tudja empirikusan bizonyítani, hogy a baktériumok fejlődnek. Ezért aztán azt nem is vitatja senki. Ugyanez elvárható egyébként is. Ha van zsiráf három méteres nyakkal, akkor kellett legyen 2,80-as, 2,70-es, 2,60-as stb. méretben is, mégpedig milliószám. És nem csak a nyaka hosszabbodását, hanem pl. a szív- és érrendszere változását is meg kéne tudnunk figyelni. Ilyen nincs, mégis rámutatnak egy zsiráfra abszolút nem emlékeztető, normál nyakú állatra, hogy az az ős-zsiráf. “Hiánytalanul, nagyon sokoldalúan, sok kísérletes elemmel megerősítve is be van bizonyítva”?
    .
    Lehülyézhetsz, attól még a kérdés kérdés marad. És akkor még egy köznapi állatról beszéltünk, nem is a sivatagi csupasz vakondról, a nevét elfelejtettem, ami olyan társadalomban él, mint a hangyák, és valamiért nem öregednek a sejtjei, vagy valami ilyesmi.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  11. Marcus Aurelius
    2012. július 31. kedd
    14:13
    (Szerkeszt)
    ricsi
    2012. július 31. kedd
    12:10
    ..
    .
    “Azért a közel-keleti helyzetelemzéseidet ezután is érdekelődéssel fogom olvasni”
    .
    Azt nagyon helyesen teszed. Nem is értem, miért nem veszitek lazábban ezt a dolgot. Ha egyszer minden a ti univerzumotok szerint van, globális a felmelegedés, százmillió éves a világ, az evolúció be van bizonyítva, Isten pedig sohasem létezett, akkor miért ez az ingerültség, uraim? Pozíciótok megrendíthetetlen – majdnem azt írtam, az ördög által is, de aztán rájöttem, hogy szerintetek ő sem létezik :) tisztára mint a Mester és Margaritában :D :D csak akkor muszáj volt, különben mentetek Szibériába, no de ma? Szabadság van, tudós uraim. :)

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  12. Ingerült a fene,.. de nem mi. (az ördög én vagyok)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  13. ricsi
    2012. július 31. kedd
    23:24
    .
    Azt írod: „Százmilliárd évekről van szó.”
    .
    A tudomány ma legvalószínűbb ide vonatkozó eredményei szerint a Nagy Bumm óta olyan 13-16 milliárd év telt el. A mi Napunk kb. ötmilliárd éves, a Földön az első egysejtűek valószínűsíthetően kb. 3 milliárd évvel ezelőtt jelenhettek meg. Szóval nem „százmilliárd évek.”
    .
    Zsiráf: természetesen minden átmeneti forma is megvolt, nemcsak a zsiráfnál. De a konzerválódás szerencsés sorsában ezek közül csak néhánynak volt része.
    .
    Az örökítőanyag átmásolódása közben spontán keletkező, de aztán tovább örökítődő kismértékű eltérések, életképes változatok (pontmutációk következtében megjelenő) bőségét ma már figyelemmel tudják kísérni. Főleg az olyan, rövid generációs ciklusidejű fajoknál, mint pl. az ecetmuslica. (Amikor növény-vagy állatfajtákat „nemesít” valaki, akkor is az ilyen spontán megjelenő, nekünk tetsző változatok felismeréséről, ügyes elkülönítéséről, egy kiválasztott tulajdonság lehetőség szerinti felerősítéséről van szó.)
    Arról, hogy pl. a gerincesek embriói a kifejlődésük során egy bizonyos hűséggel „átfutnak” a törzsfejlődés korábbi szakaszain, már itt is olvashattál. Pl. laboratóriumban kimutatható, hogy a csirkeembrió fejlődésének néhány napjára bekapcsolódik egy olyan gén, amely kizárólag egy, a fogak felépítéséhez szükséges anyag termelődésével kapcsolatos. De a csirkének nincsenek fogai. Akkor miért működik mégis egy ideig ez a génje?
    Azért, mert a csirke őseinek (dinószerű lényeknek) viszont volt foguk. És a csirkeembrió akkor éppen „náluk tartott”.
    Neked is volt kopoltyúd, akár tetszik, akár nem.
    .
    Nem folytatom. Az eddigieket részben azért írtam, hogy ne hitesd el magaddal, hogy megfutamítottad a természettudományok híveit, akiknek semmi hivatkozási alapjuk nem maradt. Részben pedig azért, hogy érezhesd, hogy azért néha vannak kétségeid. (Ez jó jel lenne.)
    Ezeket ugyan letagadhatod, akár magad előtt is, de az már súlyosabb eset volna, mert a személyiségeden belüli őszinteség képességének a hiányára mutatna.
    Kérdéseket továbbra is föltehetsz, de már nem ígérem, hogy reagálni fogok rájuk. Nem párviadal ez. Ha érdeklődés kél benned valami iránt, vannak tankönyvek, ismeretterjesztő kiadványok, wikipédia, elboldogulsz, ha akarsz.
    .
    „Lehülyézhetsz, attól még a kérdés kérdés marad.”
    .
    De a valódi kérdések, azok nem a te kérdéseid. A kérdés és az értetlenkedés (nem bántó mellékízzel használom) nem ugyanaz.
    .
    Tiszteletre méltóbb teljesítmény volna, ha vállalnád egy nehezebb feladat teljesítését: úgy hívőnek maradni, hogy közben ne legyél kénytelen trivialitásokat megkérdőjelezni. Te a te hited szerinti Istenedtől kaptad ezt az ellentmondásokkal teli helyzetet, és nem biztos, hogy ő azt értékeli a legtöbbre, amit most rajtad lát. És ezt azzal jelzi neked, hogy téged igen sok, gyanúsan megalapozott kétségbevonó csodálkozás vesz körül.
    .
    (Ez persze csak játék volt részemről, én maradok materialista.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  14. Marcus Antonius, a hozzászólásod 50 %-a még mindig velem foglalkozik, de a másik fele legalább már az evolúcióval, két konkrétummal: az esetmuslicával és azzal, hogy hogy “a csirkeembrió fejlődésének néhány napjára bekapcsolódik egy olyan gén, amely kizárólag egy, a fogak felépítéséhez szükséges anyag termelődésével kapcsolatos”.
    .
    Ami az átmeneti formákat illeti: “Zsiráf: természetesen minden átmeneti forma is megvolt, nemcsak a zsiráfnál. De a konzerválódás szerencsés sorsában ezek közül csak néhánynak volt része.” Itta “megvolt”-on a lényeg, no és a “meglesz”-en. Dinócsontvázakat, sok esetben kis dinók csontvázait is, ezerszám találnak, mi lehet az oka annak, hogy a zsiráfnál – és nemcsak nála – még azt a néhányat se találják, aminek része volt a konzerválódás szerencséjében?
    .
    Azért épp a zsiráfot választottam ki, mert ő párosujjú patás, kérődző és emellett egy igen különleges szív- és érrendszerrel jelentkezik (nagyon hosszan kell pumpálni a vért a nyakában, hogy eljusson az agyába és onnan vissza), aminek a kifejlődése evolúciós szempontból nyilván csemege.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  15. ricsi
    2012. augusztus 1. szerda
    08:28

    A zsiráf keringési rendszere sem misztikusabb termék, mint pl. a hólyagszem. Ez utóbbival is próbálták valamikor az evolúció lehetetlenségét kimutatni. (Nem sikerült.)
    .
    Hogy egy faj kialakulását milyen látványos leszármazási sorral szemlélteti az őslénytan, az (a természet részéről) főleg azon múlik, hogy a faj egyedeinek élőhelyei egyáltalán felkínálhatják-e a tetemek konzerválódását. Ha sok egyed pusztul el olyan vízparti szakaszon, vagy vízparthoz közeli völgyben, ahol időről időre egy nagy áradás mindent beborít iszappal, akkor belőlük nagyobb számú és jobb leletek, az átalakulásokat jobban szemléltető sorok lesznek. Pl.a cetek és egyes őshüllők „jobban jártak” ebből a szempontból, mások rosszabbul. Szóval az élőhely adottságain múlik.
    .
    Az evolúció ma is zajlik, csak az emberi élet rövidsége miatt … De a nagyon rövid ciklusidejű fajoknál még „látjuk” is. Most arra gondolok, hogy hány példa van már arra, hogy baktériumok néhány évtized alatt ellenállóvá váltak pl. a penicillin vagy hasonló ellen. Gyógyszerrezisztencia.
    (Ez az, amit laboratóriumban is modellezni lehet, pl. a környezet változtatásával egyenegethető egy, a tipikustól eltérő tápanyaghasznosítási mód megjelése.)
    Természetesen a penicillin-rezisztens változat mint mutáció, ezelőtt 100, 150, 200 évvel ezelőtt is, állandóan újra és újra megjelent pl. a tbc-baktérium populációkban. Mivel azonban penicillin a környezetben nem volt, ez szelekciós előnyt nem jelentett (a rezisztens változat mellől nem irtotta ki a penicillinérzékeny társakat semmi), a rezisztens változat előfordulási aránya a fajra jellemző alacsony szinten stagnált. A penicillin megjelenésével az addig közömbös tulajdonság előnyössé, túlélést jelentővé vált, ezek megmaradtak, míg a többi elpusztult, és így az élettere átadásával lehetővé tette az ellenálló változat elszaporodását. Ezt foglalják össze abban, hogy az eredeti tbc-baktérium fajból egy penicillinrezisztens faj alakult ki.
    .
    (No persze lehet az is, hogy a zsiráf tényleg nem alakulhatott ki természetes úton.)
    .
    (Ebben az esetben nyilván a Syriusról hozták magukkal az ősmagyarok. Ottani genetikai labortermék.)
    (De lehet, hogy az ide küldött magyarok is azok :-(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  16. Marcus Aurelius én ricsivel szemben veled értek egyet, mivel
    az ősmagyarok nősmagyarok is voltak és a (mende)mondák
    szerint az asszonyukat útközben rabolták az ellenségtől. Már
    csak ezután is kérdéses lehet az asszonyrabló “magyarsága”,
    vagyis anyai ági származása. Hiszen neki is igy jutott anya.
    Hagy ne folytassam tovább.Hiszen a mondáink java ilyenekkel
    dicsekszik. Mi meg nem emlékezhetünk rá mi volt az igaz akkor.
    (persze a zsiráf más, képtelen az ember szembenézni vele)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  17. A baktériumon belül külön fajokról beszélünk, vagy azok fajták?
    .
    “Ha sok egyed pusztul el olyan vízparti szakaszon, vagy vízparthoz közeli völgyben, ahol időről időre egy nagy áradás mindent beborít iszappal, akkor belőlük nagyobb számú és jobb leletek, az átalakulásokat jobban szemléltető sorok lesznek”
    .
    Miként állapítja meg a tudomány, hogy az iszapban talált lelet olyan egyedé, amely ún. “link” mondjuk a mai bálnához? Kizárható-e, hogy ebben az esetben egy kihalt bálnafajról van szó?

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  18. A cikkhez: bizonytalan, de lehetséges az a feltevés, hogy az őrült Matuska az országra nézve fenyegető kommunista mozgolódás veszélyére akarta felhívni a közfigyelmet a merénylettel. Ugyan hol lesz az a kreatív jobbikos csoport, amelyik szoborral akarja majd megtisztelni Matuskát.
    Ha nemsokára már olvasunk is ilyet, ez annak a jele, hogy nem csak mínuszolni járnak ide.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  19. Nem lehet meggyőzni senkit sem olyasmiről, amivel kapcsolatban az illető éppen a meggyőzhetetlenségében látja saját maga legfőbb értékét. (Ezúttal talán az isteni teremtés gondolatához való hűségét.)
    .
    Úgyhogy megyek vasmacskát simogatni. Nem segítlek tovább abban, hogy kettőnk “vitájában” is demonstrálhasd, mennyire vak tud maradni valaki egy kérdésben, ha rettenetesen akarja, mert ezt legfőbb erénynek tekinti.
    Ha ötszáz vagy ezer évvel korábban születsz, ma talán szent mártírként tisztelnek.
    (Annak meg külön örülök, hogy nem iszlám-hivőnek születtél.)
    .
    Meg amúgy is vannak egyéb problémák is körülöttünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  20. Túlavasúti
    2012. augusztus 1. szerda
    11:26
    .
    Ezek szerint akkoriban kicsit hálátlanabb sors volt “másfélének” lenni.
    .
    Egy harcost rabolni mégis csak macerásabb, mint egy éppen felserdült hajadont.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  21. Marcus Aurelius
    Ez is egy magyarázat a “fejlődésre”.
    F I G Y E L E M !
    https://www.google.hu/search?q=szegedcsan%C3%A1d&ie=utf-8&oe=utf-8&aq=t&rls=org.mozilla:hu:official&client=firefox-a&source=hp&channel=np
    vagyis Szeged Csanád egyházmegye
    .
    Itt látható az igazolás, hogy Szegedi Csanád valódi fajmagyar,
    hiszen születésekor már a NEVE IS EGY EGÉSZ RK EGYHÁZMEGYE lett.
    Kell ehhez magyarázat. Nem elég magyarnak lenni, annak is kell LÁTSZANI!
    (milyen jó ez a NET)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  22. Geyza:

    A szokásos komcsi csúsztatással jössz. Egy szó sem igaz belőle.

    A mai marxisták egyik kedvenc érve, hogy Lenin ott rontotta el, hogy egy fejletlen országban próbálta bevezetni a kommunizmust, miközben Marx szerint a legfejlettebb államokban kellett volna. Ez teljesen téves érv. Először is nem igaz, hogy Marx ezt mondta volna. Marx csupán annyit mondott, hogy a kommunizmus a legfejlettebb államokban fog először megvalósulni. Erre azáltal jutott, hogy abból indult ki, hogy a kapitalizmusban az osztályellentétek folyamatosan növekednek, s végül a legfejlettebb országokban elérik a tűrhetetlen szintet, mely miatt a munkásosztály már csak láncait vesztheti, így kitör a forradalom. A gond az, hogy Marx ezen axiómája tévesnek bizonyult: az ellentétek nem növekedtek, hanem csökkentek, s a munkásság egyre jobban kezdett élni a fejlett kapitalista országokban. Emiatt a munkásság egyre nagyobb része a kapitalizmus reformjában és nem eltörlésében lett érdekelt. A forradalmi helyzet egyre csökkent.

    Lenin már ismerte ezeket a fejleményeket és végülis igazolta, hogy fentiek miatt a fejletlenebb országokban van nagyobb esély a kommunizmusra. Igaza is lett. Tény, hogy a kommunizmus mint lehetőség az agrárországokban jóval népszerűbb, mint a fejlett ipari államokban. Ma is ez van. A mostani latin-amerikai elmebeteg minileninek (Morales, Chavez, stb) is erre építenek, fő támogatójuk a helyi félanalfabéba szegényparasztság. Másnak a kommunizmus nem alternatíva.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  23. “Jézus nevében gyilkoltak ,gyilkolnak és gyilkoltatnak . Akkor most Jézussal van a baj , vagy a önmagukat ” követőinek ” kikiáltott kufároknak ?”

    Marxnak NEM a NEVÉBEN gyilkoltak, hanem eszméi megvalósítása alapján, azokkal szoros kapcsolatban. NINCS antagonizmus Marx és a tömeggyilkosságok között. az utóbbi az előbbiből következik..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (6 szavazatból)
  24. maxval 2012. augusztus 1. szerda 12:42
    ” Marx csupán annyit mondott, hogy a kommunizmus a legfejlettebb államokban fog először megvalósulni.”
    Vagyis úgy volt, hogy azokban az országokban fog megvalósulni és úgy is maradt,
    hogy ott fog megvalósulni. Vagy szerinted megvalósult már valahol?
    .
    Szivárvány nálunk is csak a Hortobágyon fordul elő. Itt a szomszédunkban.
    Én sem láttam még, ismerőseim közül sem látta senki. Pedig korunk
    miatt eleget láthattuk volna. Mégis úgy beszélnek róla az útleirások, mintha
    bármikor látták volna.
    Olyan jó annak a részleteiről beszélni, ami soha sem létezett csak fantáziában?
    Legalább bebizonyithatom neked, hogy én ismerem az izé micsodáját , hiszen
    néha a propagandából is ez ömlik és a plébános úr is erről prédikált a misén.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  25. Ricsi:

    Az, hogy egyes fajoknal nem tudjuk igazolni az evolucio minden egyes kis lepeset meg nem jelenti azt, hogy az elmelet megbukott, hiszen egy kis egyedszamu faj, vagy valamiert gyorsabb fejlodes kovetkezteben nehany lepcsofok eltunhet egyes esetekben. ( evolucio gyorsulasarol cikk: http://index.hu/tudomany/2012/05/10/a_szines_madarak_evolucioja_gyorsabb/ )

    Viszont ha megnezed az ember fejlodeset az elmult 100 ezer evben, akkor jol lathatoak a fejlodesi szintek, es atmenetek, hogyan alakult ki az ember. Igaz, vannak hianyzo lancszemek, de elegge demagog lenne azt mondani, hogy minden 1 cm novekedest szeretnenk latni.(hiszen 1-1 lepcsofok siman hianyozhat) Viszont a kialakulas nagyreszet, a fobb lepeseket lathatjuk.

    Persze ha valaki akarja itt is mondhatja, hogy ezeket az elemeket ugy odatette valaki vagy valami es minden egyes lepcsofokot kulon teremtettek…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  26. Marcus, muszáj mindenáron meggyőzni a másikat? Nem lehet esetleg elviselni, ha amúgy gondolja valaki?

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

József Attilának is kitelt az ideje 2012. április 11. szerda

Kövér kedvenc költője József Attila 2011. november 11. péntek | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos