Ronai and Ronai
AMERIKAI

Csatárynak még az útlevelét se vonták be 2012. július 18. szerda 8:01 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(23)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Csatárynak még az útlevelét se vonták be
Jeruzsálem/Budapest – Áder Jánoshoz fordult kedden késő este nyílt levélben a náci háborús bűnösök után kutató Simon Wiesenthal Központ, kérve a magyar elnököt, segítsen abban, hogy „amilyen gyorsan csak lehet”, állítsák bíróság elé a 97 éves Csatáry Lászlót, akit a jeruzsálemi intézet a legkeresettebb náci háborús bűnösnek nevez. A magyar ügyészségnek azonban nem hiányzik a számára kínos ügy, amivel gazdája, a Fidesz náci szavazatokat veszíthet, ezért húzzák az ügyet, hátha Csatáry meghal addig.
.
Efraim Zuroff, a Wiesenthal Központ igazgatója a nyílt levélben azt írta: 2011 szeptemberében tájékoztatta a magyar ügyészséget Csatáry bűntetteiről és hollétéről abban a reményben, hogy siettetik az ügyet Csatáry korára figyelemmel. Azóta hónapok teltek el, de még hivatalos gyanúsítás sem történt, még Csatáry útlevelét sem vonták be – közölte.
.
Az igazgató felidézte, hogy a múlt héten újabb adatokat adott át a magyar ügyészségnek Budapesten, de – mint írta – az ügyészségi szóvivő még hétfőn sem utalt arra, hogy „bármilyen elsőbbséget adnának az ügynek vagy siettetnék, figyelembe véve a különleges körülményeket”.
.
„Az idő múlása semmi esetre sem kisebbíti a gyilkosok bűnösségét, nem szabad, hogy az öregkor védelmet nyújtson a holokauszt elkövetőinek”, írta Zuroff. Csatáry jelenleg egészséges, és bíróság elé tud állni, „de ki tudja, milyen hosszú ideig lesz ez így”, tette hozzá.
.
A Wiesenthal Központ igazgatója arra kérte Áder Jánost, „a nyilvánosság előtt vállaljon garanciát azért, hogy a magyar hatóságok minden tőlük telhetőt meg fognak tenni annak érdekében, hogy ezt a bűnözőt bíróság elé állítsák”.
,
Csatáry Lászlónak a Simon Wiesenthal Központ adatai szerint kulcsszerepe volt abban, hogy körülbelül 300 zsidót Kassáról az ukrajnai Kamenyec-Podolszkba deportáltak, ahol 1941 nyarán szinte valamennyiüket meggyilkolták. A központ szerint Csatáry 1944 tavaszán Kassán rendőrparancsnokként részt vett több mint 15 ezer zsidó Auschwitzba deportálásának megszervezésében is.
.
A Fővárosi Főügyészség közlése szerint a Budapesti Nyomozó Ügyészség Efraim Zuroff feljelentése alapján 2011. szeptember 22-én rendelt el nyomozást háborús bűntett miatt, és az eljárás jelenleg is tart – legalábbis papíron, az ügyészség ugyanis semmilyen érdemi előrehaladásról nem tudott beszámolni, pedig tisztában voltak a háborús bűnökért Csehszlovákiában in contumatiam halálra ítélt férfi hollétével. Zuroff azóta többször újabb bizonyítékokat is átadott, Csatáryt mégis felkészületlenül érte, hogy a Sun riporterei vasárnap rátörtek, így valószínű, hogy teljes biztonságban érezte magát, nem indokolatlanul. Az ügyészség még lebukása napján azt válaszolta az Index érdeklődésére, hogy vasárnap van, ezért nincs benn senki, aki foglalkozni tudna az üggyel.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (12 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +8 ( 14 szavazatból)
Csatárynak még az útlevelét se vonták be, 4.7 out of 5 based on 12 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(23)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

23 Reader’s Comments

  1. Talán még tényleg el is intéznék, de nagyon sok szélső jobbos szavazat múlik rajta, amit a Jobbiktól akarnak elcsaklizni 2014-ben, Szóval kényes ügy.
    .
    De hát így őrölnek az “igazságszolgáltatás” malmai Fidesztánban.
    Nem is csoda, nézzük meg Pintért magát:
    http://hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20120716_pinter_bunjel

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (16 szavazatból)
  2. Az útlevél bevonása nem megoldás, hiszen az EU-belül útlevél nélkül is odamegy ahova akar. Fel kell kutatni és vád alé helyezni de, talán egyszerübb lenne a Cseh-Szlovákokra bízni a dolgot….
    Az a tény azonban hogy a jelenlegi magyar kormány ekkora patkány és időhúzásra játszik, mindem képzeletet felülmúl.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (21 szavazatból)
  3. 2012. július 17. kedd12:54 irásomban irtam:
    A VALÓBAN MEGTÖRTÉNT ESEMÉNYEK EGY RÉSZÉT HOMÁLY FEDI !
    valamint:
    SAJÁT TETTEIÉÉRT AZONBAN AZ ELKÖVETŐ FELELŐS.
    .
    Nem szabad azonban arra nem gondolni, hogy e tettet egy ember egymagában
    nem tudta volna elkövetni. Lehet, hogy antiszemita volt és nagyon nagy gyűlölet
    volt benne. E tetteket lehetővé tevő államrendszer törvényei és e célra
    létrehozott szervezetei – ahol ez dicső tett volt – nélkül nem lehetett volna végrehajtani.
    E tettek szervezőit és végrehajtóit klf módon dijazták pl jó jövedelmező
    munkakör, kitüntetések, előléptetések, mellékjövedelmi lehetőségek stb.
    A végrehajtással kapcsolatos problémák esetén az érintetteket vagy megbüntették
    vagy – büntetésnek nem számitó módon – további életét lehtetlenné tették akkor is.
    A szervezetek nagy része a politikai
    megbizhatóság miatt nagyrész a fehérterror résztvevője és/vagy
    Gömböskatona volt előzőleg. (nem véletlenül irtam egyben, hiszen ők
    még később is ezzel dicsekedtek, hogy ők ilyen megbizható jó emberek)
    .
    http://hu.wikipedia.org/wiki/ODESSA
    A csapatszellem biztositotta és jelenleg is biztositja – ODESSZÁHOZ hasonlóan -
    bujkálásukat, e tettek elfedését és tetteik utólagos feltárásának lehetetlenné
    tételét. Nyilvánvaló, hogy a gárda is e cél további szolgálata többek között,
    Hiszen ők a “nemzeti” tevékenységekkel kapcsolatos fogalomkörbe e
    szándékok további folytatását értik.
    .
    Az ATV tegnap esti műsorában Csatári Lászlóval kapcsolatos hasonló
    eseményeket Szita Szabolcs kiválóan vázolta. Érdemes az Olga vezette interjút
    megtekinteni. Nagyon tanulságos. Ismertetésre került,hogy a cselekmények
    külföldre menekült résztvevői – általuk létrehozott – szervezetként tovább
    működtek. Például a külföldön élő Almási Tibort, aki több zsidót megmentett
    egy ilyen szervezet hallra itélt és az itéletet részére átadták, azzal a
    hozzáfűzéssel, hogy egyenlőre ott nincs módjuk végrehajtani. Ezek az “urak”
    egy része a rendszerváltás után visszatérve szervezkedik. A Sopron megyei
    volt nyilas főszolgabiró is visszatért, jelezve hogy vissza akarja hozni Szálasi
    nyilas levéltárát.
    .
    Egyebekből is látható, hogy a még élő horthysta és nyilas banda által
    létrehozott és eddig – kizárólag – külföldön működtetett szervezetei tovább
    működnek már itthon is. Hiszen pl csak Csatári László vonatkozásában is
    felmerülhet: miből élt, kik segitették bujkálásában és segitik jelenleg is,
    de ugyanigy számtalan ilyen kérdés van függőben jelenleg is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  4. Csehszlovákia már jogerősen elítélte ezért egyszerűen ki kellett volna adni Csehországnak, vagy Szlovákiának!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (19 szavazatból)
  5. Nézd meg. Remélem több dolog válik világosabbá.
    http://atv.hu/cikk/video-20120717_szita_szabolcs

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  6. Ez a rendőrség és ügyészség szemét. Vezetőikkel együtt. Pintért máshol már lecsuknák csak a bűnöző pofája miatt is. Tegnap pl. Csatári a Mammut I. Mach boltban vásárolt napszemüveg volt a szemén és bottal ment, de lehetett látni, hogy csak vitte. Fehér bot volt, de szerintem Ő volt. I-XII. ker-ben van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  7. “Áder Jánoshoz fordult kedden késő este nyílt levélben…”

    Attól tartok, ennyi erővel, akár Kövérúrhoz is intézhették volna azt a nyílt levelet.
    Épp akkora megmondóember ő is a csapatban…
    Legalábbi, a Nol tegnapi cikke láttán ez a gyanúm ébredt.
    ( http://nol.hu/kulfold/ader_elismerte__hogy_az_allam_nem_vedte_meg_a_zsidokat )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  8. Poltot még senki sem kérdezte a nyomozásról?!?!?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  9. Mondhat itt bárki, bármit – mivel ez az Internet – itt bárki minuszolhat.
    Akár külföldről is. Nem gondolom, hogy az Almási Tibort a zsidómentésért
    külföldön, a külföldön lévő szervezet nevében halálraitélt banda és követői
    jó szemmel nézik az általunk irt véleményeket, hiszen ők nem ezt akarják.
    .
    Nem lehet tudni, kik tagjai itt is, az általuk működtetett szervezeteknek.
    Esetleg jó nagyapájuk útmutatásai alapján.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  10. Ezzel eljutottunk arra a színvonalra, ahol annak idején Argentína, Bolívia és Chile volt, ahol német náci háborús bűnösök, mint Mengele, Eichmann és Podezin találtak menedéket. Ezek az országok, a maguk nácibarát diktatúrájukkal mutattak példát az embertelenségnek embertelenségből. A mai orbánista, poltpéterista Magyarország bayerzsoltos és novákelődös cinkosaikkal ilyenre alakították a nemzetközi közvélemnyt. Szégyen, gyalázat! Rájuk is!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  11. http://hvg.hu/itthon/20120718_csatary_laszlo_orizet

    Őrizetbe vették.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  12. http://www.magyarhirlap.hu/belfold/nyilasok_a_kommunista_partban.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  13. farcsika67
    Nem csak a linkben lévő téma igaz. A “helyezkedés” állandó!
    Az MKP-ból lett MDP, igy ott is tagok maradtak, de többször volt tagsági
    felülvizsgálat, ahol a “valakiknek” nemtetsző akár balos, akár volt nyilas
    tagokat kirúgták. Persze nem mindet, mert lényeg a jó helyezkedés volt.
    Csak nem hiszed, hogy akár a Fideszben akár a KDNP-ben, vagy az
    SZDP, valamelyik Kisgazdapárt stb stb tagjai közt nem voltak, vagy jelenleg
    is vannak volt MDP tagok? Hiszen Rózsikanéni is ott volt, de rendszerváltás
    után megtudta, hogy a katolikus egyház a “tévelygő bűnösöknek” megbocsájt
    minjárt rájött, hogy ő egész életében katolikus volt, igy megkeresztelkedett
    nyomban. Nehogy szó érje a ház elejét, hiszen ő akkor “csak” azért lépett a
    pártba, mert igy lehetett iskolaigazgató. Nem tudom mi oka a rendszerváltás
    utáni “hangulatváltozásának”
    talán csak nem az, hogy csak igy lehetett “várományos” miniszter?
    .
    ILYEN AZ ÉLET DÉDIKÉM. ÓVODÁS LETTEM AZ IDÉN!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  14. Mit szólnak ehhez vajon a fidesz zsidói?
    Meg kéne kérdezni tarlóst, dajcsot, fónagyot,hendét meg a többit, hogy mit szólnak ahhoz, hogy egy zsidógyilkosnak falaz a magyar ügyészség.
    Ezek csak kussolnak, lapítanak, és végtelen szervilizmusuk okán majd a Dunába lövik saját magukat.
    Csak hogy a szélsőjobb szavazatai ne vesszenek el…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  15. Olyan szivesen megkérdezném a lib-bolsizóktól, meg a komcsizóktól
    - igy Orbántól is – mond mit is csináltak apáid, nagyapáid, vagy dédapáid
    ezelőtt? Ez a kérdés mindig feltehető, most is, ezután is. És te is lehetsz,
    vagy már vagy is valakinek az elődje.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  16. Csatáryt több újsághír szerint 1997-ben megfosztották kanadai állampolgárságától.
    Gondolom a világban hontalanként nem lehet közlekedni.
    Milyen állampolgár Csatáry mai napság?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  17. Hát milyen ember Áder? Milyen az egész bagázs és ország ? Két héttel ezelőtt felavatta és megkoszorúzta valahol Vass Albert szobrát, hogy most megkoszorúzza a Jad Vasem-be, azoknak az emléktábláját akiket Vass segítségével öltek meg. Ennyi cinizmus, képmutatás, aljasság!!! Itt már valóban, csak egy nagy spongya segít.
    “Tabula rasa” és próbáljuk meg valahogy újra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  18. Ezert fogadtak akkor Adlert Izraelben, hiába a Wass ugy
    Jó tudni h a magyar igazságszolgáltatás szívességi alapon megy nem pedig ahogy kene a tv szerint. Szégyen amit ügyészség mivel. Mar kezdem érteni h ami krimiben senki nem akar a rendőrök és ugyeszek kezébe kerülni, mert nem bíznak partatlansagukban. Persze nálunk más a helyzet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  19. Csak ámulok és bámulok, hogy mindenki más csak ámul és bámul, hogy holló a hollónak nem… Az illegitim fidesz kormány nagyon sokkal tartozik az illegitim náciknak, amiért e teljhatalomba segítették. És mert csak rajtuk múlik, hogy meddig maradhat ott, hát fizet nekik, mint a katonatiszt.
    .
    Én nem azon hüledezek újra meg újra, hogy ez így van (10. éve már), hanem hogy 10 év után még ez újra és újra olyan újdonság az emberek többségének, mint az újszülött csecsemőknek. Külföldön élőkön, pláne magyarul nem értőkön nem csodálkozom annyira, de hogy aki Magyarországon él, az képes percenként meglepődni ezen az egyszerű, 10 éve világosan látható összefüggésről… Elveszett ország.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  20. Elveszett , igy igaz.
    De a Fidesz nem illegitim. Tönkretették ezt az országot több generációra de azt nem mondhatjuk h nem szabad választáson nyertek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  21. Erre szokták mondani, hogy nemakarásnak nyögés a vége! Kénytelen,kelletlen végül letartoztatták, mert a Polt vezette tesze, tosza ügyészség már nem vállalhatta a felelősséget. A nemzetközi nyomás végre eredményre vezetett, mert az Orbán kormány nem akart ez ügyben lépni. Nem jött ez nekik jól a nyilas írok éltetése, Horthy kultuszának terjesztésének közepette.
    Aki ilyen szadista állat megérdemli a felelősségre vonást még százéves korában is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  22. Gondolkozz
    2012. július 18. szerda
    13:49
    Legális, de illegitim, csak a házi közvélemény kutatóik szerint legitim.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  23. Csatarinak rokonai voltak vannak a BP XII.kerbe II. ker a 6o as 70 evekbe tobb fiatalabb rokona beepult pl az akkori krisztina tavkozles szakszervezetebe es egyebb fontos allami intezmenybe ezekbol a szervezetekbol kesobb ezek a rokonok tovabb fejlodtek tobb iranyba .Kifejezetten tamogatva voltak ezek a szemelyek a beepulesbe) titkos kezek egyengettek palyalyukat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Ádert kitüntették a gyarmatosítók New Yorkban 2012. szeptember 28. péntek | AN

Ma szólal fel Áder New Yorkban 2012. szeptember 25. kedd | AN

Áder szerint állam-újraalapítók vagyunk 2012. augusztus 20. hétfő | AN

Zentai megússza 2012. augusztus 15. szerda | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos