Ronai and Ronai
AMERIKAI

Szándékosan okoz kárt a Fidesz Esztergomban 2012. május 15. kedd 22:47 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(14)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Szándékosan okoz kárt a Fidesz Esztergomban

Esztergom – Mint cseppben a tenger, úgy köszön vissza az ország állapota Esztergomban. Ahol, amint az az önkormányzati választások óta látható, Orbán Viktor híveinek semmi sem drága. Még azon az áron is keresztül viszik az akaratukat, hogy közben tönkreteszik a várost.

A keddre összehívott rendkívüli testületi ülésen a Fidesz-frakció képviselői munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudtak részt venni – közölte a frakció vezetője az MTI-vel.

Steindl Balázs kedd délután elmondta, az ülés napirendi pontjai között nem szerepel olyan, melynek elhalasztása problémát okozna az önkormányzatnak. A frakció levélben tudatta a polgármesterrel, hogy legközelebb május 17-én üléseznének, és az önkormányzat idei költségvetésének módosítását szeretnék megtárgyalni.

A határozatképtelenség miatt elmaradt ülés után Tétényi Éva független polgármester azt MTI-hez eljuttatott közleményében kijelentette; “az önkormányzat működését csak a képviselő-testület biztosíthatja, azonban ha a testület 2/3-át adó frakció tagjai más irányú elfoglaltságra hivatkozva nem jelennek meg az ülésen, akkor jogszerű döntések sem hozhatók”.

A polgármester szerint nehezen értelmezhető a Steindl Balázs frakcióvezető munkahelyi elfoglaltságra való hivatkozása, különösen annak tükrében, hogy korábban a péntek délelőtti üléseken a frakció többsége folyamatosan jelen volt.

Tétényi Éva úgy vélte, hogy a Fidesz azért maradt távol az általa összehívott ülésről és azért kérnék május 17-re új ülés összehívását, mert ő korábban jelezte, hogy ez az időpont számára nem megfelelő, mert kiesik abból a kétheti ülésezési rendből, amiben korábban megállapodtak.

“Talán az a céljuk,hogy csütörtökön újabb vádaskodó sajtóközleményt adhassanak ki a látványpolitizálásról, miközben a város szó szerint tönkremegy. Ugyanott tartunk, mint egy éve. A képviselő-testület nem tud és nem hajlandó együttműködni a független polgármesterrel, így tehát vagy azt kell kitalálnunk, hogyan lehet együttműködni az üres székekkel, vagy új önkormányzati választást kell kiírni Esztergomban” – fogalmazott Tétényi Éva.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (8 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +13 ( 15 szavazatból)
Szándékosan okoz kárt a Fidesz Esztergomban, 5.0 out of 5 based on 8 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(14)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

14 Reader’s Comments

  1. Horváth Attila

    Esztergomiak!Zavarjátok el ezt a szemtelen semmirekellő képviselőtestületet!Mutassatok pédát az országnak!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  2. Nemcsak Esztergomban !
    más:
    Minek választották meg őket ? Többször is ?
    ( Ha az ember szarba lép , máskor jobban figyel ha arra jár.De ők aztán nem. )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (28 szavazatból)
  3. Ha a város polgárainak van esze, akkor feljelentik a fidesznyikokat több ember hátrányára elkövetett szándékos károkozásért.
    Eddig is mindenhol ártottak, tételesen össze kell szedni az ügyeket, a párt katonaságukat a város ellen használják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (26 szavazatból)
  4. Igen, ugyanaz történik kicsiben, mint nagyban: amikor változtathatnának (népszavazással elsöpörhetnék az útból a károkozókat) akkor inkább otthon maradnak…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (23 szavazatból)
  5. Nem szeretek ilyet mondani, de “az esztergomiak megérdemlik”.
    Egy kicsit sem tudok ezen sajnálkozni.
    Ez igaz az országra is, “azt kaptuk, amit megérdemeltünk”.
    Ebből a trágyából nagyon soká jövünk ki – ha kijövünk.
    Az esztergomi népszavazáson láthattuk, hogy mennyire érdekli a népet, mi történik ott.
    Az országos ellenzéki megmozdulások, szerveződések is “leültek” , szépen beletörődünk abba, hogy a Kedves Vezető azt csinál az országgal, amit akar.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (31 szavazatból)
  6. A megoldás csak egy lehet ,majd valamelyik becsületes gondolkodású országgyülési képviselő benyújt egy egyéni képviselői inditványt hogy olyan polgármesternő Aki esztergomból gyalog ment a fővárosba az nem tölthet be polgármesteri hivatást,illetve meg kell felezni,lehetőleg hosszában.Kedves ÉVA elnézést kérek ha esetleg ötletemet megfogadják és megteszik ezt,de a személyre szabott törvénykezést alkalmazva ettől az ördögi bandától minden kitelik.Kérem tartson ki,jó lenne ha nagyon sok ilyen EMBER lenne az országban mint ŐN.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  7. Vörös festéket nekik, mit Horty szobrának.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  8. Nyugger igazad van, ezek a hülyék minden magyar állampolgárra külön törvényt fognak hozni!
    Mit nekik tízmillió törvény, egy-két hónap alatt lezavarják, abc sorrendben, csomagban fogják meghozni.
    Szegény Áder nem győzi majd aláírni, talán még Schmitt Pált is behívja nyugdíjas munkára!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  9. Az okos a más kárán tanul, a hülye a sajátján sem !!!!!
    Azt hitték, hogy ha a képviselők fityeszesek a polgármester meg akkor minden rendben lesz. Kövér úr??? sem reagált arra amikor megjelent a volt polgármesternél az meg haza zavarta és közölte, hogy Esztergom egyszer és mindenkorra az övé és senki másé. Szépen visszaült a kocsiba és irány Pest, mert csak a választókat meri megszégyeníteni a saját fajtájától meg retteg !!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  10. A zuglói demonstráción Tétényi Éva is beszélt, és elmondta,hogy ahogy Esztergomban is el kell viselniök a polgároknak azokat, akiket megválasztottak, ugyan úgy a zuglóiaknak is el kell viselniök azt a polgármestert, akik megválasztottak.
    -
    tudja valaki, hogy miért is akartak Esztergomban népszavazást tartani?
    -
    a cikk aláiírása nagyon tetszik: “”mint cseppben a tenger, úgy köszön vissza az ország állapota Esztergomban” . Tétényi szerint Esztergomot sokan “Tesztergomnak” hívják, ott próbálja ki a kormányt azokat a dolgokat, amiket aztán az eg´sz országban bevezet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  11. Én véletlenül ismerem ezt a hölgyet. Kedves, jó humorú, okos, végtelenül normális, egyszóval csodálatos teremtés. Nagyon drukkolok neki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  12. A képen lévő felirat nem megfelelő. Helyesen : “Országunkban Diktatúra működik”
    Sajnos Esztergom az a bizonyos állatorvosi ló. Minden betegséget lehet tanulmányozni rajta amit a Fidesz vagy előtte a komcsik okoztak. Medgyes előtti polgármester Könözsi “úr” azért “adta” át a hatalmat mert kiderültek a piszkos dolgaik és a fidesz megzsarolta. A redszerváltás óta Esztergomot ingyenélő, uraskodó disznók vezetik, Tétényi az első aki tisztességes. Medgyes Tamás összes vagyona egy mobil telefon volt, azóta összelopott mindent amit lehetett. Vajon az adót befizette, vagy ő is mentességet kapott m int Orbán nagyfőnök?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  13. Én azt nem értem, ezek a fitymesz- szűkületek hogy mászkálhatnak szabadon.
    .
    Egyszer már ki kellett az egész fitymesz- bandát menekíteni a rendőröknek a városházáról, mert a kint összegyűlt nép agyon akarta verni mind, valami hasonló mocskoskodásért, mint ez most.
    .
    Azóta még rosszabb lett az egész, a fitymeszes politikai prostituáltaknak köszönhetően, és ezek még mindig kimehetnek az utcára, lincselés veszélye nélkül. Pedig egyszer már kerültek agyonverés közeli állapotba.
    .
    Nem értem ezt, ha van itt esztergomi, megmagyarázhatná.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  14. csak azért nem értitek mert nem figyeltek, pedig itt is megjelent: http://nepszava.com/2012/03/magyarorszag/a-kozony-es-a-fidesz-gyozott-esztergomban.html

    most lehet elemezni, a nép teljesen egyetért a fidesszel vagy reménytelennek látja fellépni ezek ellen, jó lenne tudni igazából mi van

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Ismét kétharmada lett a Fidesznek 2014. április 12. szombat

A határon túlról a Fideszre szavaztak 2014. április 11. péntek

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos