Ronai and Ronai
AMERIKAI

Konrád Orbán nemzeti szociális demagógiájáról 2012. május 11. péntek 21:16 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(20)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Konrád Orbán nemzeti szociális demagógiájáról

Budapest – Az Európai Unióban így nem viselkednek címmel Konrád György magyar íróval készített interjút közölt pénteken a legnagyobb példányszámú észt napilap, a Postimees orosz nyelvű kiadása.

Konrád György az interjúban elmondta: nem derűlátó a magyarországi helyzetet tekintve. Mint kifejtette, megítélése szerint Orbán Viktor miniszterelnök pártja, a Fidesz a felgyülemlett hibák és tévedések révén jutott hatalomra, kétharmados parlamenti többségre pedig “az alkotmányban lévő hibák” miatt tett szert.

Az író úgy vélte, Magyarország és a közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságok között mind több a hasonlóság, s Magyarországon most “nyomasztó hangulat” uralkodik: az ellenzék elég gyenge, a miniszterelnök és a kormány pedig nyomon követi a hatalomtól független bármilyen megnyilvánulását.

Konrád György azt mondta, a jelenlegi magyar rendszer az Orbán Viktor iránti személyes hűségen alapul: ha Orbán valamilyen okból eltűnne a színről, a Fidesz nem tudná megtartani a kormányt, mert jelentős mértékben minden az ő személye körül forog.

Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor nacionalistának nevezhető-e, úgy válaszolt: az “orbánizmus” a nemzeti és a szociális demagógia “szerencsés elegye”. Már a kormányzás kezdetén olyan törvényeket fogadtatott el, amelyeket a magyar nemzet közjogi egyesítéseként határoztak meg: a szomszédos országokban élő magyarok kettős állampolgárságot és választójogot kaptak – tette hozzá.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (7 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +8 ( 14 szavazatból)
Konrád Orbán nemzeti szociális demagógiájáról, 4.7 out of 5 based on 7 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(20)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

20 Reader’s Comments

  1. ” Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor nacionalistának nevezhető-e,…”
    .
    Erre szerintem az a válasz, hogy Orbánnak teljesen mindegy milyen ideológia mentén ügyködik, mint azt már többször is bizonyította. Neki a hatalom és az ezzel járó milliárdok megszerzése a cél, bármi áron. Amennyiben a kommunizmus lenne manapság a kedvenc ideológia akkor nála nagyobb kommunista nem született volna a földön. Nevezett személy azon kívül, hogy rendkívül ügyesen ugraszt össze embereket és népeket mint politikus egy hatalmas nulla. Jelenleg ártalmassága csak az Al-Kaida és hasonszőrű terrorista bandák kártékonyságával vethető össze!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +50 (60 szavazatból)
  2. Túl finom jellemzés – ebből nem derül ki a tényleges helyzet. :(((
    Több Telik Konrádtól!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (27 szavazatból)
  3. Kedves AVI,
    Írni akartam egy h.sz-t, de felhívtak telefonon. Mire visszajöttem ide, addigra te leírtad a véleményemet, szinte szóról szóra. Köszönöm.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (14 szavazatból)
  4. “ha Orbán valamilyen okból eltűnne a színről” Engem nem érdekelne az ok csak minél sürgősebben tűnjön el örökre. Egyébként Konrád nagyon visszafogottan fogalmaz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (32 szavazatból)
  5. Attól félek az ujj román meg szlovák kormány keresztül húzza Semjén Zsolti tervét és nem lesz meg az 500 ezer kinti szavazat 2014 re .Uram atyám bele se merek gondolni mi lesz akkor…………………………………………………..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (18 szavazatból)
  6. Inkább nemzetiszocialista demagógia…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (16 szavazatból)
  7. Avi 21:47
    “Neki a hatalom és az ezzel járó milliárdok megszerzése a cél, bármi áron.”
    Jól passzol a Irish közmondás: “Put a beggar on horseback and he rides to hell.”
    (Tegyél egy koldust nyeregbe, ö a pokolig is elvágtat). Hát igen. Ez a törpe szellemi koldus már vágtat is a pokolba, az országot húzva magával.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (33 szavazatból)
  8. “….ha Orbán valamilyen okból eltűnne a színről, a Fidesz nem tudná megtartani a kormányt,”
    -
    Ebben egyáltalán nem vagyok biztos. Lenne belharc , hogy ki vegye át a helyét ami átmenetileg gyengíthetné a Fideszt, de biztos továbbélne a Fidesz és szerintem Orbán lehetséges eltűnésére számítva a háttérben csendben ,már most is folyik az alattomos helyezkedés.
    -
    Nincs pótolhatatlan ember, soha nem állt meg az élet még a leg dominánsabb és legfontosabb emberek eltűnése után sem. A fenti kijelentés engem inkább a Kádári rendszer szlogenjére emlékeztet, ” addig jó nekünk amíg Kádár apánk van” és csöppet sem lennék meglepve, ha maga Orbán manipulálna és sugallna ill. próbálna terjeszteni magáról ilyesmit

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  9. Lehet, hogy nincs igazam de a véleményem az, hogy Magyarországon jelenleg az egyik nagy gond az értelmiség próbálja megideologizálni Orbán cselekedeteit. Ahelyett, hogy rámutatna ennek az “őrültnek” nincs ideológiája a hatalom és pénzen kívül. Nagyon szépen hangzik mindenféle gondolat, hogy nemzeti, katolikus stb, de nem igaz és nem is ez a lényeg. Talán egyedül itt az AN-n jelennek meg olyan írások ahol erre rámutatnak. Speciel úgy látom, hogy nem ideológiával kell őt legyőzni, hanem “Gonoszka ládás” módszerével.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (23 szavazatból)
  10. Avi
    2012. május 12. szombat
    05:35
    “Speciel úgy látom, hogy nem ideológiával kell őt legyőzni, hanem “Gonoszka ládás” módszerével.”

    -
    Azt hol írta le? Tudnál adni linket, mert itt ezen a szálon nem találom, esetleg érdekes lehet . Köszi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (8 szavazatból)
  11. Eagle
    2012. május 12. szombat
    07:25
    Ezek a finom utalások sok hsz-ben elkenve vannak jelen – csak azok veszik észre, akik végigkövetik a több hónapos ténykedéseinket. Aki nem volt katona, annak ezek semmit nem mondanak. :)))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  12. @gets

    Értem :-D.

    Azt hittem egy adott konkrét hsz-ről van szó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  13. gets!
    :))))))))))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  14. MEGTALÁLTAM !! !!
    Megvan a jó kifejezés Sztrongjuropmen politikájára :
    Ez az ” Auto-pragmatizmus “

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  15. Orbán a maffiónizmus és a hasba lyukat beszélés művésze. Hatalma , Konrád véleményével ellentétben a magyarok alacsony IQ számának eredménye. Az ellenzéki idők alatt Orbán hintába ültette a magyar választók mintegy felét. Bűne megbocsájthatatlan. Az Ő bűnénél csak azok bűne nagyobb akik a háttérből pénzelték és azoké akik rafinált módszerekkel gyengitették az akkori kormányt , vezetőjét és tagjait. Lehetne sorolni a neveket, Sólyomtól, Navracsicson át, Semjén, az alkotmánybirók akik engedték a szociális népszavazást. A Legfőbb Ügyész aki már régóta falaz Orbánnak és csapatának. A média munkásai akik jó pénzért a hatalmon lévő kormány ellen agitáltak a közmédiában… stb. sok sok embert megvett kilóra Orbán, mert valljuk be, a pénzt támogatóitól nem sajnálta soha. Persze nem az Ő pénze bánta. S bizony sok, sok ember akadt aki elfogadja ezt. Ki állithatja meg, csak külföldről várhatunk segitséget. Mert Orbán hatalma a határnál semmibe vész akár milyen irányban is indul el. Most a román kormány osztja a kokikat és sallereket Orbánnak és csapatának. Nem tudják még Orbán a haza amelyet nem szabad ám bántani. Most kérem lehet toborozni és masirozni Románia ellen. Reméljük az únió lefogja Orbán kezét , reméljük, h kibillentik hatalmából.
    Ha Németországban Merckle korszaknak vége, Orbánnak is becsöngetnek. Mennie kell, nem lassan hanem gyorsan. Futhat is és a nép meg kiröhögi majd, haverjai ellfordulnak tőle. A diktátor megbukott!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  16. “Orbán a maffiónizmus és a hasba lyukat beszélés művésze. Hatalma , Konrád véleményével ellentétben a magyarok alacsony IQ számának eredménye. ”
    -
    A magyar nép alapból indulatos, Orbán erre játszott rá, semmi dolga nem volt mint felszítani az indulatokat és ahol indulat van ott megáll a józan ész . A populista Orbán is tudja ezt a mondást, ” a harag rossz tanácsadó”-. Csak meg kellett haragítani a népet, ennyi az egész.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  17. “…ha Orbán valamilyen okból eltűnne a színről, a Fidesz nem tudná megtartani a kormányt, mert jelentős mértékben minden az ő személye körül forog…”
    .
    - Ami döbbenet.
    .
    “Felsorakozni” általában valami nagy karakter mögé szoktak a népek, itt meg egy alpári, senkiházi, semmihez nem értő, nagypofájú, demagóg hülyegyerek személye körül forog az egész.
    .
    Azért ha megnézzük a modernkori népvezéreket, azokat a nagy gonosztevőket, azért a maguk démoni mivoltában mégiscsak voltak VALAKIK. Külsőre, kisugárzásra egyaránt, ideológiailag pedig jól felépítettek, következetesek (még ha az egy pusztító, elmebeteg ideológia volt, akkor is), stb.

    Mondom, félreértés elkerülése végett; Démonok voltak, félelmetes szörnyetegek, de éppen ebben az értelemben voltak karakterisztikus alakok, ebben az értelemben voltak valakik.
    .
    Itt meg… egy büdösszájú, tolvaj kondásgyerek a “népvezér”.
    .
    Itt egy ilyen mögé “sorakozik fel” a lakosság nagyobb része. A tehetetlen, nagypofájú ordítozás, üres, de hangos fenyegetőzés valamiért bejön az átlagmagyarnak.
    .
    Most mit lehet erre mondani?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  18. @Avi: “Magyarországon jelenleg az egyik nagy gond az értelmiség próbálja megideologizálni Orbán cselekedeteit. ”

    Nagyon egyetértek. A jelen magyarországán én csak kétféle embert ismerek.
    Aki kimondja, hogy orbán antidemokratikus, vagyis semmi helye semmilyen pozicióban, meg aki mentegeti.
    .
    Az utóbbival nem tudok mit kezdeni. [Értelmes ember nem áll le hülyékkel vitatkozni]
    .
    Aki meg nem látja, hogy a demokratáknak össze kell fogniuk a piti diktátorral szemben (ez az ország érdeke), hanem a maga kis politikai pecsenyéjét sütögeti, na az sem normális.
    .
    Konkluzió: magyarország elveszett, jó ha 10-20% van, aki komolyan veszi, hogy össze kell fogni, mielőtt még nagyobb károk jönnek. A kármentesítés után(!) meg majd lehet vitatkozni (demokratikusan), hogy mit is kellene tenni a bajok orvoslására.
    .
    Pl. én kedvelem a DK-t, de nem szeretem, amikor a Jobbik felhívására, valamilyen közpénzügyeket firtattak, kijelentik, hogy velük semmilyen témában nem szavaznak együtt. Hülyék. Ők is a kivel, nem a miről-t mondták.
    A tisztességes válasz: üljünk le, fogalmazzuk meg és ha számunkra elfogadható a SZÖVEG (vagyis a tartalom), akkor támogatják azt szavazatukkal.
    .
    A Jobbiknak semmi helye a hatalomban, valószinüleg ők is csak a saját választóiknak akarnak tetszelegni, de ha velük jön össze egy adott szavazatszám és a téma (a pontosan definiált tartalom) egyeztethető az én elveimmel, akkor az ellenségem ellensége nekem márpedig barátom.
    .
    Ami hiányzik a politikából az a pragmatikus viselkedés, ugyanakkor elvek, eszmék hírdetése (jelszavak és mosóporreklámok helyett).
    .
    A fidesz a legjobb példa: milyen elvek mentén is politizálnak. Valaki össze tudná foglalni? [mármint a pénzlenyúló maffia és a diktátorképzőn kívül]

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  19. eMeL
    2012. május 13. vasárnap
    21:17
    “velük semmilyen témában nem szavaznak együtt”
    Én úgy tudom nem ezt mondták, hanem azt, hogy NEM tárgyalnak, egyeztetnek!
    Óriási különbség, ugye nem kell magyarázni?
    .
    Kirekesztőkkel szemben csak a kirekesztés a hatásos fellépés.
    Azt is látnod kell, hogy a fityisz nagyrészt a jobbik programját valósítja meg!!!!!
    .
    Az együtt szavazás véletlenszerűen megtörténhet egyeztetés nélkül is, de a szélsőségeknek normális országban sem a hatalomban sem a parlamentben nincs helye. Semmilyen legitimációt nem szabad feléjük nyújtani!!! :(((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  20. ” a szélsőségeknek normális országban sem a hatalomban sem a parlamentben nincs helye”
    .
    Ebben nem értek egyet. A szélsőségeknek pont a parlamentben a helyük.
    Ha ott nem lehetnek, marad az utca.
    A vélemények ütköztetésének a parlament a helye. Ott tessék elmondani.
    .
    Én ugyanakkora demokrácia deficitnek érzek egy 5%-os belépési küszöböt, mint egy 53%-os szavazataránnyal kapott 2/3-ot.
    .
    Szerintem legyen lineáris/szigorúan arányos a szavazatszámok alapján a képviselet.
    Ha 4 millióan adtak le szavazatot, és 200 fős a parlament, akkor pontosan 20.000 szavazatonként jár(!) egy képviseleti hely.
    .
    Igen a fasisztáknak, kommunistáknak vagy bármely széllelbélelt ideológiát hirdető csapatnak. Mert azokat az embereket is kell(!) képviselnie valakinek. Nekik is van véleményük, érdekeik, jogaik. Lehet hogy többségi alapon leszavazzák őket (önvédelemből persze), de akkor is jár a vélemény nyilvánítás joga, a valós képviselet (nem valamiféle “látszat” a választásosdival).
    .
    Az ellenérv, hogy könnyebb kormányozni, ha nem kell kompromisszumokat kötni engem nem érdekel. Elvi kérdés. A politikusok meg legyenek szivesek tárgyalni, egyezkedni egymással, vagy ne csinálják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Rendkívül feszült a viszony a sógorokkal 2014. április 13. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos