Ronai and Ronai
AMERIKAI

Vona Karcagon nem volt rasszista 2014. március 24. hétfő 7:20 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(23)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Vona Karcagon nem volt rasszista

Budapest, Karcag – A Jobbik „óriási meglepetésre” készül, és szeretné megnyerni a választásokat. Ha ez sikerül, bebizonyítja: hogyan lehet az országot lépésről lépésre megmenteni és visszaadni azoknak a magyar embereknek, akiket megillet – ezt mondta egy karcagi fórumon Vona Gábor pártelnök.

A Jobbiknál most épp a nem rasszista kártya játszik. Ami nem meglepő: a párt nincs könnyű helyzetben. A virtigli nácik felé a tökös legény képét kell mutatni, a náluk egy fokkal normálisabb embereknek pedig azt igyekeznek kommunikálni, hogy ők nem szélsőségesek. Ez utóbbit célozzák az országszerte több helyen is látható „kutyás” és „családos” plakátok.

A fórumon ott volt többek között Dobos László fideszes polgármester és Kovács Sándor, a megyei közgyűlés fideszes elnöke is. Összenő, ami összetartozik.

Vona szerint az április 6-ai választások után csak a győztes tudja majd megvalósítani programját, és a médiából sugárzott hamis képpel szemben a Jobbik nem rasszista párt.

Ha néhány ufó is itt ülne és hallgatná az előadást, engem az sem zavarna, a lényeg, hogy tartsa be a szabályokat, legyen tisztességes tagja a társadalomnak, mondta Vona.. Szerinte egyedül pártja áll ki amellett, hogy Magyarországon mindenkire ugyanolyan normák vonatkozzanak.

Ha a Jobbik kormányra kerül, a tisztességes cigány és magyar embereknek egyaránt jobb lesz. Aki nem tisztességes, annak viszont etnikai hovatartozástól függetlenül rosszabb lesz – ígérte a pártvezető.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.8/5 (14 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +5 ( 15 szavazatból)
Vona Karcagon nem volt rasszista , 3.8 out of 5 based on 14 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(23)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

23 Reader’s Comments

  1. Valaki megint el akarja dönteni, hogy ki “tisztességes” és ki “nem tisztességes” ember. Cigány és magyar ember. A többiek ne féljenek, őket nem akarja minősíteni, illetve az akiknek félni kellek közé besorolni a Jobbik. Igaz, helyettük ezt megteszi a FIDESZ és a békemeneteltő segélycsapata. Ebből is látszik, hogy – szellemi elődeikhez hasonlóan- csak egy FIDESZ-Jobbik koalíció tudna rendet vágni a magyarok között.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (20 szavazatból)
  2. Én értem ezt az egész dolgot. Oké, a tisztességes cigányoknak és magyaroknak jobb lesz. De tessék mondani, mi lesz velünk, becsületes belgákkal?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (31 szavazatból)
  3. https://m.facebook.com/photo.php?fbid=758781944146909

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  4. Ha egy kutyát folyamatosan vernek, éheztetnek és paradox parancsokkal egzecíroztatnak, az már attól is hálás lesz, ha egy kicsit alábbhagy a kínzása.
    Ezt kínálja Vona — szóban.
    Mert persze a kutya véleményét nem kérik ki abban, hogy milyen szabályokat is kell betartani. Az övéket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (27 szavazatból)
  5. Átment szalon náciba. Nem meglepő. A hordája meg követi.A fidesz meg a jelenlétével felügyeli, hogy betartja e a megbeszélteket.
    Mi a furcsa ebben? Várható volt.
    Ezt a hülye magyar népet mindig meg lehet vezetni. Erre van edzve a rendszerváltás óta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (33 szavazatból)
  6. Kosa Lajos egy forumon azt mondta, hogy maskeppen vannak osszerakva mint a szocialaistak, a vegen meg kiderul, hogy a Fideszeseket es a Jobbikosokat nem is anya szulte

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (20 szavazatból)
  7. Én egyetértek Vonával, aki nem tisztességes, annak legyen rosszabb.
    Például, aki jobbikos nézeteket vall, annak sokkal rosszabb legyen: EU-s zászlók helyett őket dobálják ki a Parlament ablakán vagy felejtsék a WC-n, stb…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (32 szavazatból)
  8. Telekis én folytatnám: vizumkötelezettség minden jobbikosnak és szimpatizánsiknak.

    Minden eu-s támogatással történt beruházás, fejlesztésből való kizárás, azok használatának tiltása számukra.

    Aztán igy legyenek magyarok.

    Zazrivec magyaritott vonára, de akkor már legyen kerek az ügy, legyen adolf, vagy benito.

    topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (21 szavazatból)
  9. Restelkedve írom le az alábbiakat,mert annyira magától értetődő,
    mindenki által tudott tény,egyenesen axióma.
    Fidesz – Jobbik = átjáróház

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (27 szavazatból)
  10. Ízlelgessétek a bukéját!
    Fidesz-Jobbik pártszövetség

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (23 szavazatból)
  11. Legyünk precízek!
    Fidesz-Jobbik-KDNP pártszövetség
    Milyen szépek is így együtt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (25 szavazatból)
  12. A tény az tény.

    A jobbik a fidesz náci tagozata. pont

    topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (20 szavazatból)
  13. Jawohl,Herr General!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (18 szavazatból)
  14. A Jobbik a Fidesz polgári köre ezért ha a Jobbik nyeri a választást akkor is a Fidesz nyer.

    A demokratikus pártoknak most ki kell várni amíg a bohóc és a Jobbik polgári körök szépen felfalják egymást.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (13 szavazatból)
  15. @H.a
    Fordítva! Inkább azt gondolják magukról, hogy ők az emberek, a szocik meg egy másik faj. Volt már ilyen, csak akkor nem a szocikkal…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  16. Orbánt természetesen ez egyáltalán nem zavarja. Az ő igazi bársonyszéke a Budai Várban készül, ami akkor is biztosítva lesz ha a körösztgyerök (Vona) kerül hatalomra. Sőt, direkte így lett kitalálva, mert FIDSS, JOBBIK EGYET AKAR !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  17. Aki elhiszi, hogy Vona és aljanépe nem náci, azt csak sajnálni tudom, és megérdemli.
    Konkrét személyes tapasztalatok alapján merem ezt állítani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (14 szavazatból)
  18. Az ufók nyilván Vona Gábor hülyeségeire lennének kíváncsiak. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  19. Már csak az a kérdés, mi lesz a nevük Fideszbbik, vagy Jobbdesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  20. Magyarisztán jobban teljesít. -Mint az ” axis of evil ” legújabb tiszteletbeli tagja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  21. lovastengerész

    Most jöhet a Fidesz jobbik szárnya de csak azért ,hogy kiderüljön nincs semmi a kalapban aztán jöhet a nyugodt erő egy demokratikus sem jobb sem bal oldalinak nem nevezhető de elég széles koalíció .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  22. Köztársaim!
    Erről nekem (már megint!) egy klasszikus Murphy-törvény jutott eszembe: “A Világot többek között ‘erkölcsösök’-re és ‘erkölcstelenek’-re szokás felosztani. A kategorizálást mindig(!) az ‘Erkölcsösek’ végzik!”.
    Q.e.d.!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

A nő, ha bunkó 2014. március 24. hétfő

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos