Ronai and Ronai
AMERIKAI

Sokba kerülhet a bírók nyugdíjazása 2012. április 26. csütörtök 6:17 Forrás: MTI, NSZ

  • Hozzászólások(13)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Sokba kerülhet a bírók nyugdíjazása

Budapest – A bírák nyugdíjkorhatárának leszállítása miatt a köztársasági elnök március végén 194 felmentést írt alá – írja csütörtöki számában a Népszabadság. Azoknak a bíráknak az esetében született ilyen dokumentum, akik már korábban betöltötték a 62 évet, és ezért június 30-án megszűnik a szolgálati jogviszonyuk. Amennyiben valaki csak az idén éri el ezt az életkort, azoknak december 31-én kell távozniuk, de őket még nem mentették fel.

Ha Kövér László ideiglenes köztársasági elnök a határozatok végrehajtását felfüggesztené az EU Bírósága ítéletének megszületéséig, abban az esetben a kötelezettségszegési eljárás lezárultáig minden érintett bíró maradhatna a helyén, mert státusukat csak július 1-je után lehet betölteni.

Ha a kormány nem visszakozik, akkor ez sokba fog kerülni az államnak a lap bírósági forrásai szerint, ugyanis a luxembourgi bíróság gyakorlata alapján csak elmarasztaló ítélet születhet, ami több milliárd forintos terhet jelenhet a költségvetésnek.

Kész szerencse – fogalmaztak a lap forrásai -, hogy a Fidesz bölcs előrelátással alkotmányos szabállyá emelte: ha az unió bíróságának döntése miatt az államnak fizetési kötelezettsége keletkezik, annak mértékéig újabb adót vethet ki.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (4 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +3 ( 7 szavazatból)
Sokba kerülhet a bírók nyugdíjazása, 5.0 out of 5 based on 4 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(13)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

13 Reader’s Comments

  1. “ha az unió bíróságának döntése miatt az államnak fizetési kötelezettsége keletkezik, annak mértékéig újabb adót vethet ki” -ezt nevezhetnénk elkúrtuk-adónak is. Vagy zsarolásnak. Hátha az Unió bírósága megsajnálja a magyar népet, és nem sanyargatja újabb adókkal. Hiszen nem a Szeretett Vezér sanyargatja a népet a rossz politikája miatt, hanem az EU a sok bünti miatt. Gratula.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  2. Vastagon meg fogjuk fizetni a hallgatás árát. Az apátia ide vezetett.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  3. Majd a zemberek fizetik meg a büntetést, amit a fityisz fasizmusépítő tobzódása miatt kapunk. Multkor beszélgettem egyik ismerősömmel, aki bíróságon dolgozott, de most már nyugdíjas. azt mondta hogy ezt az egész disznóságot öt- hat bíró miatt csinálja a fityisz, akiket csak így tud elmozdítani helyükről. Aki nem tetszik a csutinak, kerül, amibe kerül, repülnie kell, mégha többszáz mást is ki kell rúgni miatta. A kirúgott bírók egyébként anyagi veszteséget nem szenvednek, mert a “néhány strassbourgi idióta kártérítést ad nekik, ami ilyenkor randszerint az elmaradt fizetésük szokott lenni. Bár ha az a barom navracsics módszere szerint nem fizetik ki a kártérítést, mint a vörös csillagért megbüntetett, majd az EB által felmentett kommunistának, akkor futhatnak a pénzük után. Nem vagyok jogász, de szerintem ez újabb pert jelent, ami újabb bümti és újabb veszteség az államnak. Sajnos nincs vörös csillagos jelvényem, mert május elsején a munkásünnep tiszteletére feltűzném. De lehet, hogy a ládaffiában majd keresek egyet..Ugyanis szerintem is disznóság olyan törvényt hozni, ami tiltja, hogy meggyőződésemet jelvény viseléssel hirdessem. Végülis ha megnézzük, a kereszt is önkényuralmi jelvény. Hány millió más vallásút irtottak ki a hit terjesztői és védelmezői? Le a kereszttel a templomokró!.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  4. Remélem népszavazás fogja létrehozni hogy az “elkútuk adó” kötelezettségeit ami a fidesz kormány szerint a lakosságot terheli, teljes egészében a döntés meghozóinak felelőssége legyen teljes vagyonáig és későbbi jövedelméig.
    Ha pénzügyileg én kúrok el valamit én is vállalom a felelősséget érte, csak a fidesz képtelen erre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  5. Ki az a négy bíró? Mi lehet a baj velük? Nincs egy tökös újságíró, aki ennek utánamenne? Szép lenne szeretett kormányunk tablóján egy újabb Lex.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  6. btag,

    volt már arra precedens, hogy Orbánék bármiért vállalták volna a felelősséget , elismerték volna, ha valamiben hibáztak ? Mindig csak másra mutogattak, mindig másra hivatkoztak , így terhelték döntésük felelősségét az előző kormányokra, az EU-ra, a válságra……. sorolhatnám.

    Amikor először olvastam ezt a törvényt, úgy gondoltam, hogy ez nem lehet igaz. Sajnos egyértelmű, hogy minden meghozott döntésük következményeit mi viseljük, ennyire cinikus megfogalmazását ennek a ténynek elképzelhetetlennek tartottam. (Tudom, még mindig naiv vagyok)

    A felelősségről, valamint a felelősségvállalás következményeiről még annyit, hogyha vállalnák is, az kb. annyit érne, mint amikor a különböző terrorcselekmények elkövetésekor utólag bejelenti valamelyik szervezet, hogy “vállalják a felelősséget”.
    Vállalják valahonnan egy patkánylyukból, a helyszínen pedig vétlen áldozatok százai, ezrei………. mit is jelent ebben az esetben a “felelősségvállalás”?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  7. Mínuszoló,

    előbújtál a patkánylyukból ? Ennyire telik csak az értelmi képességeidből, hogy egy ikonra nyomogass szorgalmasan ?
    Őszintén sajnállak, rossz lehet neked. Ha írni nem is, olvasni tudsz legalább, vagy csak megmutatták, melyik ikonra kell kattintani ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  8. T.Admin !

    Engem nem zavar különösebben, ha egy agyatlan senki mínuszt nyom a beírásomra, de lenne egy javaslatom az oldal átformálására.

    Meg kellene szüntetni a mínuszolási opciót, akkor valóban csak értelmes ember (?) módjára fejthetnék ki nemtetszésüket, vagy ellenvéleményüket a mínusz értékelést adók.. Nehéz feladat lenne ez részükre (szerintem lehetetlen) és ezzel feltehetően megszűnne a szorgos mínuszolás javadalmazása is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  9. Ha már lehetősége van annyi új stadion, rendezvény, hirdetmény stb
    kitalálására, annyi adót szedhet, amennyit csak ki tud találni.
    TUDJUK A HÜLYESÉGNEK NINCS HATÁRA!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  10. Ha már lehetősége van annyi új stadion, rendezvény, hirdetmény stb
    kitalálására, AMENNYYIT AKAR,annyi adót szedhet, amennyit csak ki
    tud találni.
    TUDJUK A HÜLYESÉGNEK NINCS HATÁRA!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  11. De mi lesz azzal a fiatal bíróval, aki tegnap felmentő ítéletet hozott Dávid Ibolya és a többiek ügyében? Még messze van a nyugdíjtól!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  12. Ezt már egy másik helyen leírtam, de nem elég ismételni.
    Amennyiben változtatni akarsz, készülj fel rá
    Ha elmész otthonról legyen nálad mindig valami szerszám, ami elfér egy táskában (pl.300-as csavarhúzó, kőműveskalapács, szőlőcsákány, szekerce, palázókalapács, 0,5 kg kalapács, stb, ezekkel nagykaput is lehet nyitni, ezekbe nem lehet belekötni mert munkaeszköz ), mert nem tudod mi történhet napközben, és állj készen, hogy a 10 körmére verhess annak aki megérdemli. Biztosan bekapja az ujját, ha sz@ros is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  13. Orbánizmus =gengszterizmus.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Védett férfiak Ráhel lakodalmán 2013. szeptember 5. csütörtök

Tőkés az erdélyi őszödiekről 2012. december 20. csütörtök | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos