Budapest – Kövér László nem érti, miért nem kap még mindig pénzt az IMF-től Magyarország, Fel nem tudja fogni, hogy a Kósa Lajos által kedves ukrán hölgynek nevezett Irina Ivascsenko “munkáltatója”, az IMF (ezt a „céget” paterolta ki Matolcsy és nevezte gúnyosan hárombetűs szervezetnek) miért várakoztatja Orbán Viktort. Aki már két hónapja ül az íróasztalnál, aztán sehol semmi.
Botrányosnak tartja Kövér László, hogy a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó hiteltárgyalásokat politikai követelésekkel kötik össze. “Ha az IMF tud kölcsönt adni Nigériának vagy Csádnak, Magyarországnak is hitelt kell nyújtania” – mondta Kövér még az Országgyűlés elnökeként a Le Monde című vezető liberális francia napilapnak adott, kedden közölt nyilatkozatában. Kijelentette, “az igazságügyi kérdések nem érintik közvetlenül a gazdaságot”.
Joelle Stolz, az újság tudósítója emlékeztetett: a Nemzetközi Valutaalap hivatalosan csak egy előfeltételt szab a tárgyalások megkezdéséhez, mégpedig a jegybank függetlenségét, amelyet illetően Magyarország most késznek mutatkozik lényegi engedményeket tenni. Az előzetes tárgyalások azonban még nem kezdődtek meg, s mindkét fél a másikat gyanúsítja időhúzással – tette hozzá Stolz.
“Nem mi vagyunk azok, akik időhúzásra játszanak. Más játszik velünk, egyrészt azért, hogy megalázzon, és talán azért, mert egy újabb mély pénzügyi válságra számítanak, amely rugalmasabbá tenné a magyar kormányt” – mondta Kövér László.
A házelnök csodálkozott azokon, akiket felháborít, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnökének esküt kell tennie az új magyar alkotmányra – amely Stolz megfogalmazása szerint “nacionalista ideológiával van átitatva”. “Mit akarnak, mire tegye le az esküt, a Harry Potter harmadik kötetére?” – kérdezett vissza.
A házelnök szerint Magyarország számára a legközvetlenebb veszélyt nem a szegények helyzetének romlása jelenti, hanem a középosztály alsó rétegének lecsúszása. “Ez élet vagy halál kérdése” – fogalmazott Kövér László.
Majtényi Lászlónak nem akarnék rosszat, mert most szétszednék!
Egy letisztultabb időszakban biztosan szóba fog még kerülni a neve!
Hiába ,,akinek az Isten nem adott, a kovács nem csinál,, !!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nézzétek ezt a pofát! Ez lesz hamarosan a köztársasági elnökünk! Tényleg véged Magyarország! Megérdemeljük!
JÁTSZANAK A CIGÁNYGYEREKEK A “HOMOKOZÓBAN”
-TI MI SZERETNÉTEK LENNI LACIKA, PISTIKE……….? CSAK NEM KÖZT.ELNÖKÖK? IGEN, IGEN AZ…..AZOK…
- DE NEM TE, ÉN ÉN ÉN AKAROK LENNI A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK, ÉS ÍGÉREM MINDENT ALÁÍROK AMIT VIKTOR FŐNÖKÜNK ELÉNK TESZ!
- SŐT MÉG MÁST IS…….
JAJ NEKTEK EMBEREK, FŐLEG A PANEL “CSÓTÁNYOSOKNAK”! Még most is egy 53m2 lakás havi rezsije több mint 70.000,-Ft. órákkal együtt, amit meg sem néznek és a fűtést is átalányban számítják, már több mint két éve (ÚJPEST) SZERINTÜK 46.000,-FT-BÓL MEG LEHET ÉLNI!!
GRATULÁLUNK AZOKNAK AKIK ERRE A HAZUG KORMÁNYRA SZAVAZTAK!