Ronai and Ronai
AMERIKAI

A Négyek Bandája üdvözölte az iráni forradalmat 2014. február 12. szerda 10:06 Forrás: AN

  • Hozzászólások(47)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
A Négyek Bandája üdvözölte az iráni forradalmat

Budapest – Három a magyar igazság, és egy ráadás: a három legfőbb magyar közjogi méltóság, valamint Martonyi János külügyminiszter forró üdvözletét küldi Iránnak, az iráni forradalom 35. évfordulója alkalmából.

Orván Viktor miniszterelnök, Áder János köztársasági elnök, Kövér László házelnök, és Martonyi János külügyminiszter jegyezte azt az üdvözlő levelet, amelyet az iráni vezetőknek küldtek.

Irán köztudottan, a demokrácia modernkori fellegvára, másként szólva a tolerancia hazája. Különösen igaz ez az iráni forradalom óta eltelt időkre, amikor az ajatollahok átvették a hatalmat. Csupán mellékszál, bár nem jelentéktelen, hogy a hivatalos iráni vezetés mindmáig is Izrael elpusztítását tartja szent céljának. De nem bánik kesztyűs kézzel a saját népével sem, mindenkit elnyomnak, aki csak egy kicsit másként gondolkodik, vagy viselkedik, mint amit a hatalmon lévő elit jónak lát. Egy kivillanó női boka már évekre börtönbe juttathatja tulajdonosát, házasságtörésért halál jár – nem beszélve a hosszú évekre bebörtönzött, és megkínzott másként gondolkodókról.

Egy ilyen országnak a vezetőit üdvözölte a Négyek Bandája. Nem sok ország dicsekedhet hasonlóval, s talán nincs messze az idő, hogy Orbán Viktor és csapata Kim Dzsong Un vezetési módszereit fogja forrón lelkesedéssel üdvözölni. Az Észak-koreai diktátor egyre népszerűbb bizonyos körökben, a fénykorában Féregnek becézett kosaras, Rodman is lám milyen jól elkvaterkázott a igen sokszoros tömeggyilkos diktátorral.

Orbán vonzódása a keleti despotákhoz nem teljesen újkeletű: már az azeri baltás gyilkos elengedésekor lehetett sejteni, hogy a nyugati orientáció hátrébb szorult a Nemzeti Egyetértés Rendszerének fegyverarzenáljában.

Orbánék keletre navigálják a szerencsétlen, hányatott sorsú Magyarország hajóját. Jön a jéghegy, ám a Nagy Kormányos, ahelyett, hogy megpróbálna az irányon változtatni, még több gőzt követel a fűtőháztól.

Éljen és virágozzák az örök és megbonthatatlan magyar-iráni barátság! Hajrá Fidesz, hajrá irán!

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (39 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +48 ( 56 szavazatból)
A Négyek Bandája üdvözölte az iráni forradalmat, 4.7 out of 5 based on 39 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(47)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

47 Reader’s Comments

  1. A Führer hadat üzent
    ..
    Hadat üzent minap USÁ-nak Hunnia;
    Führerünknek erre még rá kell gyúrnia!
    Hende Csaba inti: “Viktorom, ne bomolj!
    Hát kell nekünk az a sok-sok hadifogoly?”
    ..
    “Kell ám bizony, Csaba! Jó lesz közmunkára!
    Fel is virágzik az ország nemsokára!
    Unió is lássa: nem vagyok én léha;
    el is foglalom az USÁ-t majd néha!
    ..
    És ha ungorkodik az a kis nagykövet:
    Gánton a bányámban törheti a követ!
    Meg fogja majd szokni az új magyar trendet:
    Sintér Sanci helyett én csinálok rendet!
    ..
    Csodájára jár majd az egész régió,
    amikor megindul a Magyar Légió!
    D-Day: július négy! Amerika, reszkess!
    Nem állít meg, csak az óceán, a Csendes!”
    ..
    Hende Csaba csuklik: ez már sok egy kicsit,
    de Führerünk máris rendel egy harckocsit.
    “Gyere, Csaba, menjünk! Tartsunk seregszemlét!
    Kémeink meg máris egy kis terepszemlét!
    .
    Mondd, mire számítasz? Milyen kemény harcra,
    ha Normandiában száll a sereg partra?”
    “Normandiaa?? Viktor, tudod, hogy az hon’ van?
    Itt, Európában, és Franciahonban!”
    ..
    “Jaaa…? Hát akkor legyen…. nos… Kalifornia…?
    A haditervemnek ki kell még forrnia!”
    “Ez mekkora ötlet! Szavamra, Vezérem…!”
    “Bízzál bennem, Csaba! Célomat elérem!
    ..
    U-bootokat majd az albánoktól bérlünk;
    nem egyet, de százat! Annyiba beférünk!
    Reszkess, Amerika! Sorsod oly mostoha:
    lesújt majd reád a Kárpátok Ostora!”
    .
    … És lőn: az albánok egy setét éjszakán
    a száz U-bootjukkal felúsztak a Dunán.
    Legnagyobb titokban, az éj leple alatt
    behajózott mind a magyar alakulat.
    ..
    El is indult titkon tízezer levente,
    Viktorunk meg itthon már a fogát fente:
    “Egész Amerika…! Ez ám a nagy falat!
    Több, mint felhúzni a Kínai Nagy Falat!”
    ..
    ..Soká utaztak, de végül partot értek;
    a magyar parancsnok nézi a térképet:
    “Hosszú út lesz, fiúk: gyalog Washingtonba!
    No de ha felérünk, elfoglaljuk nyomba’!”
    ..
    …A magyar vitézek peckesen, több sávon
    meneteltek végig a Rodeo Drive-on.
    Tátott szájjal nézte, aki látta őket;
    meg is éljenezték a menetelőket.
    ..
    “Jön az Andy Vajna! Filmet forgat megint!”
    Elindult a pletyka: szájról szájra kering.
    “Biztos folytatódik a Schindler listája!
    Tízezer statiszta került a listára!”
    ..
    Készséges járőrök igazítják útba:
    mutatják, a sereg hogy jut Hollywoodba.
    Végül elfoglalták ők az “egész várat”:
    igaz, nem az USÁ-t, csupán a filmgyárat.
    ..
    Oly jól kerestek mind a filmforgatáson,
    az eszük nem is járt attól kezdve máson,
    mint hogy sok-sok filmben kéne szerepelni:
    vaktölténnyel is tud fegyver kerepelni!

    * * *
    …Viktorunk csak várta, várta, hogy bemondják,
    hogy a magyar hadak USÁ-t elfoglalták.
    Végül csak megtudta a csúf igazságot:
    meghódították ám, de a filmvilágot!
    ..
    Dührohamot kapott: tört-zúzott a beste,
    Anikó asszonynak arcát átrendezte.
    S hogy nem bírtak vele, visszavitték Grazba:
    azóta is ott van egy gumiszobába’.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +44 (54 szavazatból)
  2. A nagy klasszikust Gyurcsányt idézném aki Szélkakasnak nevezte Orbánt .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (38 szavazatból)
  3. Azt megállapíthatjuk, hogy azért annak is van valami perverzen skizoid bája, hogy egy az alaptörvényében is deklaráltan a keresztény értékrend mellett elkötelezett NATO tagország vezetése, akik egyébként folyamatosan a keresztényi értékrendre hivatkoznak, forrón üdvözli annak az iszlám vallási forradalomnak az évfordulóját. Annak a forradalomnak az évfordulóját, melynek a fő célkitűzése az USA, a NATO, persze Izrael is, megsemmisítése, és a nyugati értékrend elpusztítása minden létező eszközzel. Ráadásul egy a jelen pillanatban is folyó hadművelet keretein belül flottát küldtek az Atlanti – óceánra, az Egyesült Államokat fenyegető célzattal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +40 (46 szavazatból)
  4. Mi jön még?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (26 szavazatból)
  5. Magyarországot az elmúlt száz évben rendszeresen gúnyolták Európában azért, mert ázsiai eredetű nép, aztán most milyen kapós lett az ázsiai származás.

    “Aki a magyarokkal köt üzletet, az az Európai Unió növekedési motorjával kerül kapcsolatba” – fogalmazott a kormányfő.

    Szerinte Magyarország Európa egyik legversenyképesebb gazdasága, ahol komoly termelési központ jött létre, és kiépült egy fontos kutatás-fejlesztési hálózat.

    Az április 6-i parlamenti választásra utalva megjegyezte azt is, “jó esélyünk van arra, hogy a magyar emberek a politikai stabilitás mellett fognak szavazni”.

    Nem csak bennünket, de a kínaiakat is hülyének nézi, Minderre nem is lehet mit mondani. Agyrém.

    PS.:
    Legközelebb azért a popsipöttyöt is javallanám jópontszerző titkosfegyverként bedobni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (28 szavazatból)
  6. A bolondokra szájkosarat, meg nyomkövetőt kéne rakni!
    Hogy ne kóboroljanak el, meg ne mondjanak hülyeségeket.
    Ja, és a gyámügy rendeljen ki melléjük gyámot, mert felelősen semmit nem tudnak csinálni.
    Ha már az ország nem tudja a felügyeleti jogot gyakorolni.
    Valamelyik bolond ugyanis még a fékek és ellensúlyok rendszerét is képes volt ellopni, de úgy, hogy fel sem tűnt az illetékeseknek!
    Ámokfutásukat, és felügyelet alá helyezésüket megmagyarázza az üdvözletük az iráni forradalom 35. évfordulójára.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (34 szavazatból)
  7. Azt várom, hogy valaki kimondja, ….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  8. Ahogy mondod, commandante!
    Az Egyesült Államok és általában a szövetségeseink bizonyára nem méltányolják, de sokat nem törődnek vele. Eggyel több vagy kevesebb őrült húzás pártunktól és kormányunktól… Valaki írta itt egy másik cikknél (talán a Kínáról szólónál), hogy milyen veszélyesek vagyunk Amerika számára. Na igen, mint a kisegér az elefánttal. (Bár az is kétségtelen, hogy a pestist a kicsike is terjesztheti.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (20 szavazatból)
  9. Egy biztos, nem törjük meg a hagyományt.
    Igyekszünk a vesztes oldalra állni.
    .
    Mindezt nagy pofával és győzelmi harsonával.
    Érdeklődéssel várom, hogy melyik lesz a kötelezően
    tanulandó nyelv rövidesen.
    .
    Ej Verecke, Verecke már keressük a visszafele vezető utat!
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (31 szavazatból)
  10. Kuksi
    Azért én eljátszom azzal a gondolattal, hogy mi is történik akkor, ha véletlenül valósággá válik egy szokásos Iráni fenyegetőzés, és a NATO vezetésen, és erőkön belül esetleg ott vannak annak az országnak a képviselői, és katonái, amelyiknek a legfelsőbb vezetése gazsulál a háborút kirobbantó ellenféllel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  11. Valaki tudna válaszolni arra a kérdésemre: mit akar ez a dr. genya elérni ezekkel a húzásokkal????? Valami csak van a nagy fejében, vagy talán a tanácsadói?????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  12. Az a szomorú, hogy amit tesznek a ország nevében teszik. Még szomorúbb, hogy megérdemeljük, mert hatalomban tartjuk őket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (22 szavazatból)
  13. “..a hivatalos iráni vezetés mindmáig is Izrael elpusztítását tartja szent céljának…”
    .
    - Meg a szunniták, meg a “nyugat” (az meg mi, hiszen “nyugati” jellegű több délkelet- dél- és kelet ázsiai ország politikai berendezkedése is), és akkor már a hinduk elpusztítása is, kik a “zsidók” mellett dobogós első helyen vannak az iszlámnácik kiirtásra szánt népeinek listáján.
    .
    commandante:
    .
    - Ne aggódj ennyire a NATO vagy az USA miatt. Értem aggályaid, de ezek nem valósak, leírom, miért.
    .
    “..mi is történik akkor, ha véletlenül valósággá válik egy szokásos Iráni fenyegetőzés…”
    .
    - Semmi, ugyanis iránnak jelenleg semmiféle eszköze nincs, amivel ártani tudna USA- nak. Őrjöngő, rikácsoló bejelentéseik ilyen- olyan szuperfegyverekről, ügynökökről, mindent elsöprő apokalipszisről, stb. pontosan azok, aminek hallatszanak: óvodásgyerek szintű hőbörgések.
    .
    AKKOR MIÉRT IS VESZÉLYES IRÁN?
    .
    1, Az iráni diktátori genggel az van, hogy egy nagyon buta óvodásgyerek mentalitásával, értelmi- érzelmi intelligenciájával bíró, DE másokat kiirtani akaró, és ABV fegyverrendszerkre gyúró, középkorban leragadt inkvizítori banda, kőkemény náci ideológiával nyakon öntve.
    .
    Ez viszont veszélyes, mert ha hagyják, lesz ABV fegyverük, még ha 60 évvel ezelőtti technikai szinten is, de azzal is óriási károkat lehet okozni – ismétlem, HA HAGYJÁK NEKIK. Középkori inkvizítorok és vallási eszelősök kezébe pedig nem kerülhet ABV, főleg nem nuke.
    .
    2, Másfelől, irán immár 33 éve aktív, nem titkolt támogatója a tömeggyilkos, nemzetközi iszlámnáci terrornak.
    .
    3, A környező szunnita arab- iszlám államokra viszont mindenkori és azonnali fenyegetést jelent, és senkinek sem hiányzik az Arab- Félszigeten egy iráni támadás, még ha órák alatt lezúznák az egész támadó bandát, akkor sem.
    .
    Ami az USA- ban élő “alvó ügynökeiket” és ezek cinkosait illeti, hát azok lehet hogy vannak, de 9/11-től kezdve annyira szigorúan figyelik a titkosszlgálatok az iszlamista közösségeket, hogy teljes tehetetlenségre vannak kárhoztatva. Hiba történhet, történt is – bostoni merénylet, edward snowden – de egyik sem okozott különösebb kárt (snowden egy vihar a biliben, bár elég kellemetlen, a bostoni merénylet pedig annyit ért el, hogy az USA lakossága még eltökéltebben gyűlöli az iszlámnácikat, és egyre jobban összetart az ügyben).
    .
    A NATO vezetésén belül pedig biztos hogy nincsenek sem iszlámnácik, sem ügynökök.
    .
    Irán többi fenyegetőzéséről, azok eredményeiről pedig már az AN is sokat írt korábban, ki is lett elemezve alaposan mind.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  14. “…-Ráadásul egy a jelen pillanatban is folyó hadművelet keretein belül flottát küldtek az Atlanti – óceánra, az Egyesült Államokat fenyegető célzattal…”
    .
    - Ne vicceljünk már.
    .
    Az nem is flotta, max. egy flotilla. Azon kívül károkozó képessége, pláne az amerikai erőkkel szemben gyakorlatilag nulla. A teljes iráni flottának nincs semmiféle csapásmérő képessége, nem hogy ennek a pár, ócska teknőnek, amiket most “odaküldenek” az USA közelébe.
    .
    Ez a megy az iráni “flotta” az USA felé nem több, mint egy újabb, tipikusan hülyegyerek- szintű iráni majomkodás, nagyrészt belső fogyasztásra.
    .
    Ez egy vicc.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (16 szavazatból)
  15. ˙
    Balalajka!
    ˙
    Ez a “szélkakas” néhány évvel ez előtt még találónak bizonyulhatott, ámde mára teljesen elavult, finomkodó kifejezés egy aljas banditára nézvést…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  16. Ez az abnormális kép jellemzi az egész helyzetet. Elmegyógyászaton megszokott.
    A normális életben visszataszító. El fog jönni az az időpont, mikor megfelelő reakciót fog kiváltani az európai környezetben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  17. Mit kaptak Irántól, hogy üdvözlik őket? Ha nincs közös business általában nincs üdvözlet. üzletemberek egymás között. Mi volt az? Fegyver, kémszolgálati egyeztetés?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  18. Pökhendi idióta. Hogy mennyire gerinctelen és mi mindenre nem képes a hatalom birtoklásáért itt egy kis videó a 2008-as beszédéből. Valahogy nem egészen ugyan azt mondja mint ma.
    http://www.youtube.com/watch?v=u6xxFSXQTF0&feature=em-share_video_user

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  19. Brunszvik Teri, ma már a szélkakas lehorgonyzott és Horthyval fémjelzett feudális despotizmus irányba vezeti a balekok országát.

    Balekok ébresztő mert posztkommunistából despotává vedlett szörnyetegek telepedtek rátok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  20. ˙
    Kuksi !
    ˙
    Nem a haderejünket tekintve vagyunk (mármint Magyarország) veszélyesek a NATO-ra, hanem mint annak állítólagos “szövetségesei” Ugyanis, a szövetségi rendszerben sok olyan adat birtokába juthatunk, amely jól jöhet nekik, amelyekre az iszlámnáci rendszereknek szüksége lehet.
    Ezért is tartottam tragikomikusnak Thakopulos asszony USA nagykövet és Hende Csaba magyar hadügyminiszter “kokettálását” egymással. Mindig az jutott eszembe a hölgy bájolgásáról, hogy valami fegyverüzletet szimatol és annak érdekében hülyéskedik… Holott gondoljunk csak a F16-osok egyik pillanatról a másikra történt pofára ejtésére – kontra Gripenek – és Orbanisztán “megbízhatósága” azonnal kiviláglik, ám ehhez szem és ész is szükségeltetik.
    Magyarországot nemcsak eme üdvözlőlap, de az eddig a NATO-ban eddig viselt dolgai* miatt is úgy kéne kirúgni, hogy még a lába se érje a földet…
    .
    *Azzal a sz@r építőszázadunkkal mi a fenét érünk ott a vértócsás Afganisztánban is. Netán egy pipa a listán, hogy milyen vitézek is vagyunk mi magyarok a betonozáshoz? Vagy miaf@z ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  21. ˙

    Eagle !
    ˙
    Egyszerűen elvi egyetértés van Orbanisztán és az Iráni Iszlám Köztársaság között a nemzetközi “zsidó iperializmus” lesajnálása kérdésében. Ennyi.
    És most különösen, hogy megfagyott a szövetségesi jóviszony a lehallgatások miatt, meg azért, hogy jól megdorgáltuk és móresre tanítottuk Amerikát…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  22. @BrunszvikTeri

    Ennél több kell, hogy legyen. Orbán nem véletlenül nyit egyszerre Irán és az Orosz felé.

    .
    Putyin igencsak bravúrosan teljesített külpolitikai téren az utóbbi időben; Szíria, Irán, Orbánt megette, Magyarországot belevonta játékaiba, Ukrajna…… Irán nem lehet véletlen. Most már Irán és Magyarország is egy jó lap Putyin paklijában, ideje újra rendezni a lapokat. Lehet, hogy Orbán ebből csak annyit ért, hogy jól megdorgáltuk Amerikát, de mint én is és több hozzászóló említette az ilyen agyagagyú akarnokokat mint Orbán, a legkönnyebb manipulálni.
    .
    Itt most egy más játszma kezdődik, Putyin mesterien keveri a lapokat. Na de ezt a CIA ra hagyom, nem ütöm bele az orrom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  23. Tisztára a kádári bagázs!
    Dermesztő a párhuzam!
    Utoljára az “öreg” küldött ilyen forró üdvözleteket kelet felé
    az éppen aktuális évfordulók alkalmából!
    Doszta már,vissza a Köztársasággal!
    Demokratákat a hatalomba!
    Dugó Danit meg maximum az MLSZ elnöki székébe!
    Vagy ügyvédkedjen Székesfehérvárott,ahogy TGM is felvázolta
    egyszer ezt az opciót!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  24. Eldrad!
    Én egy pillanatig nem aggódom, mert tisztában vagyok az erőviszonyokkal, Csak azt mondom, hogy némi továbbgondolkodást megér ez a lehetőség abból a szempontból, hogy mit is gondol magáról Orbán, és hova helyezi őt el, de vele együtt sajnos Magyarországot Európa, és a demokratikus világ.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  25. Ilyen az, mikor egy H.van Rompuy súlyú politikus és egy Barosso áll az EU élén.
    a hagyományosan jó orosz diplomácia és Putyin mosolyogva teszi zsebre ezt az egész bagázst. Így alakul ki a globalizált viágban az USA-China között egy forgópont, mely körül a tengely elforoghat, az eurázsiai pontal. ez viszont az EU széthullását és jelentéktelenné válását vetíti elő. Merkel mama felett is eljár az idő. :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  26. És hogy tovább cizelláljuk Orbánék tisztességet nem ismerő politizálását, a forradalom évfordulójának a lelkes méltatásáról szóló hírt nem az MTI adta közre, hanem egy iráni hírügynökségtől tudta meg ország – világ. Nekik dicsőség, nekünk szégyen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  27. Nagy az isten állatkertje!
    Mondhatnám, idióták…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  28. Ez már derék dolog.
    Azt meg sem említem hogy az USA a NATO keretén belül olyan korlátozott rakétaelhárító rendszert tart fenn Európában , melynek egyetlen célja van :
    Az esetleg Irán felől érkező atomreaktori szeméttel és sugárzó hulladékkel megtöltött rakéták megsemmisítése.
    Tehát a hivatalos Magyarország most a tágabb értelemben vett hazánk , az Európai Únió potenciális ellenségét , az európai emberek poteniális gyilkosait éljenzik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  29. Nurse Ratched !

    ˙
    Ha rosszat kívánnék neked, azt mondanám, védjen téged ez a dr DugóDani !
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  30. ˙

    Az MLSZ ? Az viszont tényleg megérdmelné ezt a kretént…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  31. Majd ha ráadják a jobboldal pöttyös fenekű némbereire a burkát, akkor menjenek a jobboldalra szavazni. Habár amilyen fanatikusan elvakultak, talán még az sem érdekli Őket. Tudok jobbat is a burkánál: bohócjelmezt. Aztán mehetnek abban szavazni, illik is hozzájuk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  32. Drága Bonhomme
    Fantasztikusan jók a versei, mindig élvezem, és jókat nevetek rajtuk.
    Csak aggódom is egy kicsit, nehogy a nagy vezér felfigyeljen rá, és tőled rendeljen dicsőítő költeményeket. Volt már ilyenre példa.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  33. Én ezek után már csak arra leszek kíváncsi, mit szól mindehhez az amerikai külügy. És természetesen az új nagykövetnek mi lesz erre a reakciója, akit már érkezése előtt gyaláz az orkbáni szennysajtó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  34. Akkor ezek szerint magyarorszag az iszlamfasiszta eszmeket is koveti?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  35. “..Akkor ezek szerint magyarorszag az iszlamfasiszta eszmeket is koveti?…”
    .
    - Nem, hanem a klasszikus, európai fasiszta eszméket.
    .
    Más kérdés, hogy az iszlámnácikkal nyilván azért haverkodnak, mert onnan várnak valamiféle pénzt. Másrészt, egyik totál lúzer banda keresi a másik totál lúzer banda társaságát. Ez lényegében törvényszerű, pláne hogy civilizált országok már nem nagyon állnak az ilyen félékkel szóba, legfeljebb a protokoll- minimum szintjén.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  36. Ezek tuti akarnak valamit Irántól. Lehet, hogy a kakadu már járt is ott felmérni a terepet, csak még nem tudjuk

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  37. Fontos a jó kapcsolat. A békamenet mellett még a jobbik cechét is fizetni, az már egy kicsit sok lenne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  38. bonhomme
    .
    eddigi gyöngyszemed :-) már csak jános vitéz és az ő iluskája hiányzik belőle :-)))
    mondjuk így:
    .
    megjött jános vitéz a nagy honvédő harcból,
    a kaliforniai hollywood csatából,
    lábai előtt virággal szórt utak,
    de az ő szeme csak ilus után kutat,

    meg is pillantja most drága iluskáját,
    kiteríti elé egész hadzsákmányát,
    hűtőmágnesek egész tömkelegét,
    goldengatebridzset, csíkos USA ingét.

    iluska sem rest ám, a nyakába ugrik,
    “ezt mind nekem hoztad?” Jánosát csókolva,
    mire orbán viktor mindkettőt korholja:
    ezért küldtelek én a messzi USÁ-ba?
    hogy ennyi szirszart tömjél a gatyádba?

    mire a jánosunk fejét lehorgasztva,
    vallja meg a színt, hogy mi történt a harcba’,
    puskáik besültek, töltényük alig vót,
    mígnem meg nem látták kírva: hollywood

    egy nagy hegy oldalában voltak e nagy betük
    arra gondoltak hát, lesz ott nekik helyük.
    meg a csatát is majd szépen leforgatják,
    a magyarnak úgysem kell más, mint hazugság

    arra gerjed e nép, immár jó pár éve,
    az igazmondót a lábalól mindig jól eltéve.
    meg is veregették jános vitéz vállát,
    “ügyesen hazudtál” kapsz érte tüzifát.

    az országgyűlést viktor összehívta,
    az USA legyőzését öntenék szoborba,
    emlék a hősöknek és a veszteségnek,
    melyet laszvegaszban adtak enyészetnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  39. Öreg Titán,
    ötletes!
    Csak a rímeken kéne még agyalni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  40. Hát azért lassan kiderül az igazság,hogy a neonáci jobbik aki szoros kapcsolatot ápol a terrorista papi diktatúrával,segíti a szövetségesét a jó kapcsolatok kialakításával.Ennek bizonyítékaként Gaudi büntetlenül kidobhatta az uniós zászlót a parlament ablakán.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  41. Eldrad !
    Igen valószínű,hogy “az ő ellenségük az én barátom” alapon a náci Magyarország antiszemitizmusában már odáig megy, hogy az iszlámnáci világban keresi a szövetségeseit.
    .
    Felhívnám a figyelmet, hogy ennek a történésnek előjátékát Vona és Tarlós pettingelte elsőnek, amikor egy-két éve Iráni küldöttséget láttak vendégül Budapesten…
    .
    Sajnos még azt se mondhatom minderre, hogy elvtelen disznóság, mert nem elvtelen… Ők nagyon valószínű, hogy a fenti szlogen irányítja a cselekedeiket…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  42. nnnn

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  43. Marhakupecek csak hasonlo senkikkel tudnak kapcsolatokat
    tartani

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  44. Csodálom, hogy nem hangsúlyozta a magyar – arab rokonságot: lásd magyarab(b).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  45. eagle: sok penz, bauxit, uran, es Iran

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  46. Cobold,
    “Csak aggódom is egy kicsit, nehogy a nagy vezér felfigyeljen rá, és tőled rendeljen dicsőítő költeményeket. Volt már ilyenre példa.”
    ..
    Valóban volt már ilyen: Arany Jánost is felkérték egyszer.
    Erre fel írta meg a Walesi bárdokat. :D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  47. Öreg Titán – bonhomme:
    ..
    Az obsitos hazatérése
    ..
    János vitéz végül hazatért USÁ-ból
    a Nagy Hollywoodi Honvédő Tusából.
    S bár lábai előtt virággal szórt utak,
    a szeme mégis csak Ilus után kutat.
    ..
    Amint megpillantja epedő mátkáját,
    kiteríti elé mind az ő zsákmányát:
    hűtőmágneseknek egész tömkelegét,
    szép baseballsapkáját, csíkos USA ingét.
    ..
    Megzöldült sarkantyút Washington korából,
    két egész marékkal Las Vegas porából.
    Indiana Jonesnak karikás ostorát;
    – lesz mivel nevelni a gonosz mostohát! -,
    ..
    stadionbelépők hatalmas kötegét,
    Columbo hadnagynak agyongyűrt köpenyét.
    Csatos üvegekben grizzlymedve háját:
    elbűvölni vele drága Iluskáját.
    ..
    Iluska sem rest ám! Ugrik a nyakába:
    “Ezt mind nekem hoztad?” János szinte kába;
    nem volt ily rámenős Iluska korábban,
    bár veszkődött érte már legénykorában.
    ..
    Most azonban Ilus őrülten csókolja;
    ám megszólal egy hang, imígyen korholva:
    “Hát ezért küldtelek a messzi USÁ-ba?
    Hogy ennyi sok szirszart tömjél a gatyádba?”
    ..
    ***
    Hogy került Führerünk Grazból ismét haza?
    Egyszerű a válasz: hítta őt a Haza!
    Lázár, Kövér, Rogán rohanvást ment érte,
    s a gumiszobában térden állva kérte:
    ..
    “Serkenj fel, Vezérünk! Nagy híreink vannak:
    ne tekintsd háborúd totális kudarcnak!
    Visszatért a harcból jó vitézed, János;
    egy hete ünnepli az egész főváros!
    ..
    Jer, haza, ó, Führer! Ne mondhassa ő se:
    nem fogadjuk méltón; hisz’ a Haza Hőse!”
    “Igazságtok vagyon: olyan isten nincsen,
    hogy János népszerűbb, mint az Élő Isten…!”
    ..
    ***
    Így hát Háry János fejét lehorgasztva
    vallja meg a színt, hogy mi történt a harcba’:
    puskáik besültek, töltényük elfogyott
    – koncentrál erősen, mit mondjon még nagyot -,
    ..
    azt hitték itt a vég, ebből már nincs kiút,
    mikor megpillanták kírva: Hollywood.
    Már-már elhulltak ők mind a szörnyű harcban,
    midőn észrevették fent a hegyoldalban.
    ..
    A harctér fölött már gyűltek a keselyűk,
    s ekkor jött az ötlet: ott van az ő helyük!
    A Hősi Tusát majd szépen leforgatják,
    s a Nagy Hazugságot mítosznak eladják.
    ..
    Arra gerjed e nép, immár jópár éve;
    Hazugot éltetve, s Igazt félretéve.
    Úgy gondolja tehát, hogy ezzel nem ártott,
    sőt: helyzetbe hozta a Lángszavú Pártot!
    ..
    Viktor magához tér, s veregeti vállát,
    midőn fölemeli földig ejtett állát:
    “Ügyesen hazudtál, én derék vitézem!
    Tízölnyi tűzifát kapsz érte, ígérem!”
    ..
    Viktor összehívta lakájparlamentjét,
    és elébük tárta grandiózus tervét:
    egy Diadalív kell a Hősök terére,
    magyar katonáink dicső emlékére!
    ..
    Arról csak szűk körben beszélt, belül pártján:
    mily hatalmas summát vesztettek el kártyán.
    “Las Vegasban vitték csődbe az országunk,
    jócskán megnövelve államadósságunk!
    ..
    De ne aggódjatok: fogjuk az ellenre!
    Gyurcsányra, Simonra lesz ez is rákenve!
    Nem feledtetheti el a dicsőséget,
    amit nekünk hoztak a magyar vitézek!”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Rendkívül feszült a viszony a sógorokkal 2014. április 13. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos