Ronai and Ronai
AMERIKAI

A kis ember nagy bosszúja 2012. április 16. hétfő 20:16 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(71)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
A kis ember nagy bosszúja

Budapest – Bosszú! Mással nem, csakis Orbán Viktor kicsinyes bosszújával lehet magyarázni, hogy az országgyűlés visszamenőlegese törvénnyel megakadályozta, hogy a Gyurcsány Ferenc által vezetett Demokratikus Koalíció frakciót alakíthasson. Orbánék most elégedettek, a DK az Európai Unióhoz fordul.

Az elfogadott házszabály-módosítás értelmében ebben a ciklusban nem alakíthat képviselőcsoportot a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció.

A parlament a kormánypártok támogatásával, 258 igen szavazattal, 70 ellenében fogadta el négy kormánypárti képviselő – köztük a két frakcióvezető, Lázár János és Harrach Péter – javaslatát a házszabály módosításáról. Az új országgyűlési törvény helyett ez tartalmazza a megváltozott frakcióalakítási szabályokat, rögzítve azt is, hogy a DK-hoz tartozó tíz független képviselő nem hozhat létre képviselőcsoportot.

A szabályozás ugyanis csak az előző általános választáson országos listát állító és mandátumot szerző párthoz tartozó képviselőknek teszi lehetővé a frakcióalakítást, egyúttal tízről tizenkettőre emelve az ehhez szükséges politikusok számát.

A parlament alkotmányügyi bizottsága tavaly novemberben úgy döntött, hogy fél év elteltével alakíthat frakciót az MSZP-ből októberben távozó és azóta a DK színeiben politizáló tíz képviselő. Ez a moratórium egy hét múlva járt volna le, a házszabály-módosítás azonban a szintén hétfőn elfogadott országgyűlési törvénnyel együtt – annak kihirdetését követő napon – hatályba lép.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.5/5 (16 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +8 ( 28 szavazatból)
A kis ember nagy bosszúja, 4.5 out of 5 based on 16 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(71)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

71 Reader’s Comments

  1. A kisember legjellemzőbb arckifejezése amikor Gyurcsány Ferencre gondol.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +44 (46 szavazatból)
  2. Annyira fél tőle, hogy újra megjátszotta a “visszamenőleges” érvényű új törvényt.
    Reszkessetek a kisstílű véruraktól és rablóktól!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +44 (46 szavazatból)
  3. Kacagtató bohózat. Holnapra lesz egy facebuk bejegyzés, hogy ejnye, nahát!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (22 szavazatból)
  4. Leslie G. Charteris

    Szerintem tök korrekt a Fidesz. Azt is megszavazhatták volna, hogy az összes DK képviselőnek kukoricára kell térdepelnie a sarokban + Gyurcsánynak hamut is kell szórnia a fejére.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (37 szavazatból)
  5. Valahogy így:
    “Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed” – ez a törvény ennek a megállapításnak a szellemében született.
    Igen, a riválist minden létező módon el kell lehetetleníteni, ezt jól megtanulta. Vajon kitől ? Ez igazán olyan szép, keresztyéni cselekedet, gondolom, ilyesmikről beszélnek a papok a templomokban, mint követendő példáról.
    Ilyen nemes, felemelő példákat állítanak majd a jövőben az iskolákban a kötelező etika-erkölcstan órákon a diákok elé, időben meg kell tanulniuk, hogyan lehet Orbán országában boldogulni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +64 (66 szavazatból)
  6. Természetesen meg kell várni 2014-et és a választásokat :( Mert hogy akkor megmutatják , lelehet győzni a fideSSt ?
    Vagy kiderül hogy túl sokba kerül a négy évente a választás , és elég tíz évente rendezni egyet !!!!
    És a töketlen ellenzék végleg orBÁN kezére adja a sorsunkat?
    Remélem jól élnek a pénzünkből és elüldögélnek a parlamentben miközben a csutipatás megadóztatja LÉLEGZETVÉTELT is , amilyen fíreg az egyik olyan IDÉTLEN a másik !!!!!!
    Ha nem tesznek valamit a gyors változásért akkor kétségeim vannak ellenzéki mivoltukkal kapcsolatban.
    És inkább kapáljanak azzal több hasznot hajtanak

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (35 szavazatból)
  7. Készíthetik Grazban a gumi szobát és a masnis zakót. Rövidesen érkezik napoleon….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +52 (54 szavazatból)
  8. Lehet, hogy rosszul értelmezem, de ebben az esetben mi lesz a KDNP-val a 2014-es választásokon? Önálló listát kell állítaniuk és indulniuk a választáson? Ha így lesz meglátjuk mekkora a támogatottságuk!! De szeretnék már ott lenni!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +43 (47 szavazatból)
  9. Nyugi, úgysem az ellenzéke fogja fellógatni, hanem a “választói”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (39 szavazatból)
  10. Seggfejek!

    Na de hs majd a fagyi visszanyal?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  11. dr Ducar140
    2012. április 16. hétfő
    21:10

    Az úgynevezett ellenzék mivoltáról nem kétségek, hanem bizonyságok vannak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  12. Gyurcsány ezt várta:
    http://www.youtube.com/watch?v=jsWqvEsMm8c&feature=youtu.be&fb_source=message

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  13. Bizonyosságom van róla hogy a fideSS lenullázza az országot és az “ellenzék ” gyakorlatilag semmit nem tudott elérni , egyre erősebben támadják az elszegényedett réteget és az “ellenzék” annyit ér mint egy vödör aludttej !!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  14. Balogh de nem balga

    dr Ducar140 2012. április 16. hétfő 21:10
    Igazad van! Érzéseim és véleményem haonló.
    A gonosz törpétől mást nem vártam, de ehhez a Mesterházy irigy öcsike segitette hozzá. Ha a Mesterházy támogatta volna az átíratával a frakció alakítást, akkor most nem lenne ez a helyzet. Épp ezért szememben még nagyobb szarházi mint a törpe. Őt ugyanúgy a gyűlölet vezette, mint a fideszeseket, abszolute nem érdekelte az, hogy a volt párttársa támogatásával a baloldalt erősítse. Ez is ékes bizonyítéka annak, hogy a karaktergyilkosságot végrehajtók nem csak a fidesz soraiban csücsülnek. Sőt a fideszesek még karakánok is, mert Ők a nyilvánosság előtt beismerték, az MSZP-kmeg most is sunyítanak.
    Következésképpen 2014-ben nem lesz aki leváltsa ezt az őrületet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (31 szavazatból)
  15. Balogh de nem balga
    Igazad van. Meseházi egy szóval tette elérhetetlenné a DK-soknak a frakcióalakítás lehetőségét. Megegyeztek hogy mit mondanak,és ő nem tartotta be a szavát.Csak annyit kellett volna írnia, hogy “kiválnak”, helyette azt írta, hogy kiléptek.
    Egy nímand a pali.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (35 szavazatból)
  16. Így van leszarnak bennünket , mert ők is 47000-ből élnek , NAPONTA !!!!
    UGYE “ELLENZÉKI” KÉPVISELŐK TELEGYOMORRAL RÁÉRTEK GONDOLKOZNI , AMÍG MÁSOK KORGÓ GYOMORRAL FEKSZENEK LE ÉS KELNEK , KÖZTÜK GYEREKEK ÉS IDŐSEK , MI A KÜLÖNBSÉG , TI MINT ELLENZÉK RÖHEJ !!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (20 szavazatból)
  17. Úgy gondolom ez is mutatja , mennyivel magasabban van Gyurcsány értelmi szintje , mint ezé a patkányé !!Most is bebizonyosodott hogy orbánc az ország és az Unió legmocskosabb trógerja !! -Még akkor is ha valójában ebből a kelepcéből amit Gyurcsány állított neki nem jöhetett ki jól ! Ha lehet frakciója a DK-nak , akkor Gyurcsány egyfolytában Bas..gathatná , így viszont egy újabb visszamenőleges törvény miatt belefolyhat az EU is ! Én már csak azt várom mikor köti fel magát ez a f..sz !!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +36 (38 szavazatból)
  18. Gyurcsánynak az MSZP volt a legnagyobb ellenfele már akkor is amikor ME volt. Ha nem így lett volna most nem lenne a Fidesznek kétharmada.Most sincs másként.Mesterházy aljasságban felveszi a versenyt Orbánnal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +43 (45 szavazatból)
  19. Azért a DK hiába a legkisebb frakció, de a legtöbb borsot töri OV és a fidesz orra alá. A mai Orbán elleni vagyonnyilatkozati az kisebb súlyú, de OV-nak akkor is magyarázkodnia kell. De a Simicska elleni Uniós feljelentés húsbavágóbb lehet.
    És minden elhatárolódást, távolmaradást ők kezdeményeznek először, a többiek legfeljebb követik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (35 szavazatból)
  20. Csak már látnánk mit akarnak az ellenzékben, akár az új pártok is. Lehetne-e
    valamilyen cél miatt egyiketek mellé állni? Eddig úgy tűnik egymást tartjátok
    sakkban. A fideSS, egy a jobbik csak úszitgat és röhög rajtatok. Mintha a
    rókák a tyúkólban tartanának kakasviadalt! Miért nem veszitek észre?
    Ilyen kevesen szóhoz sem juthattok, ráadásul irányvonalaitok ismeretlen.
    Tehát nincs kinálat a választók felé.
    Honnan lehet azt gondolni, hogy a választók egy sánta, béna, süketnéma, vak
    pénz nélküli pártot szeretnének a jelenlegi vezetéssel szemben megválasztani?
    Lehetőleg olyant, aki azt akarja amit láttattok, vagyis semmit.
    Igy aztán itt is nyomjuk a sódert, milyen hülyék ezek a választók, nem akarnak
    senki mellé állni.
    VALAKI – A PÁRTOK KÖZŰL – TALÁN TUDNA JOBBAT? RÉGÓTA VÁRJUK!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (12 szavazatból)
  21. ” Ha lehet frakciója a DK-nak , akkor Gyurcsány egyfolytában Bas..gathatná ”
    Így is megteheti és meg is fogja tenni. Ha nem a parlamenti ülésteremben, akkor máshol. Egyébként is a Parlamentet kevesen nézik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (26 szavazatból)
  22. Túlavasúti!
    A DK honlapon sokmindent olvashatsz, pl program alapvetést is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  23. Nem gyűlölöm Orbánt, hanem megvetem. Jellemtelen, kicsinyes, gőgös és ostoba szarházi! Valahogy olyan érzésem van, hogy a bukása nagyon csúnya lesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +41 (41 szavazatból)
  24. Tisztelt Observer! -Remélem a sajátjai fogják felkoncolni -Minél előbb annál jobb !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (28 szavazatból)
  25. Miért? Mit gondolt Gyurcsány? Majd tán rózsaszirommal fogja felszórni Orbán előttük az utat? Ha ennyire naivak voltak, hogy azt képzelték ripsz-ropsz frakciót alakíthatnak ez az ő bajuk. Sőt Gyurcsánynak be kellett volna látni, hogy egy ideig jobb lett volna, ha háttérbe húzódik,. Nem vitás van egy maroknyi csapat akik rájuk szavaznának, de egy későbbi időpontban lehet nagyobb sikerük is lehetett volna. Egyébként az egész ellenzék(most én a jobbikról tudomást sem veszek) úgy ahogy van egy nagy túró. Mesterházynak úgy áll az MSZP? mint tehénen a gatya, . Ezek az elagott elvtársak aztán végkép nem illenek hozzá, illetve Ő nem illik hozzájuk. Bár én gratuláltam az újraválasztásához, de ez alkalommal revidiálom az álláspontomat. Ebből így nem lesz semmi. Mesterházy egy jó svádáju, jó pedigrével rendelkező fiatalember, nem is értem mit akar ettől a sok elagott vénségtől.? Az LMP bohócok gyülekezete, de legjobb esetben is remekül betöltik az ellenzék szerepét, gondolom egészen a nyugdíjig a DK-ról meg már írtam. Ebben az egészben csak az a szar, hogy valahonnan elő kell, hogy bújjon egy valamirevaló miniszterelnök jelölt, aki köré már pártot is lehet szervezni, mert bár igaz, hogy csak pártokra lehet szavazni, de most a jövendőbeni miniszterelnök személye és természetesen programja a legfontosabb. Amíg ez nem körvonalazódik addig a statsitikák állandóan, csak Orbán 2/3-át lesznek képesek kimutatni. Be kell látni, ha holnap lennének a szavazások, akkor az általam felsorolt ellenzékre nem igen szavaznának és sajnos maradna a jobbik no meg természetesen a Fidesz.. Hogy aztán ezek összeházasodnának-e, vagy sem az a jövő zenéje, mindenesetre ez az egész így ahogy van elborzasztó. Az idő meg csak telik-múlik. Abba már bele sem merek gondolni, ha netán rákényszerülünk egy előrehozott választásra. Na az lenne csak a szép. Megmondom őszintén én már szeretnék a választásokon túl lenni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -9 (27 szavazatból)
  26. A parlament a kormánypártok támogatásával, 258 igen szavazattal, 70 ellenében fogadta el négy kormánypárti képviselő – köztük a két frakcióvezető, Lázár János és Harrach Péter – javaslatát a házszabály módosításáról. A Jobbik, az LMP és a DK független képviselői nemmel szavaztak, a szocialisták nem vettek részt a voksolásban.

    Az MSZP ezért megkapja a büntetést a szavazóktól, gyáva és sunyi egy banda az mszp frakció!
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=540865&referer_id=friss

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (32 szavazatból)
  27. Orbán fél az ellenzéktől … Azért nem engedi be a disznóóljába!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  28. bozse 2012. április 16. hétfő 22:45
    Köszönöm az ötletet. Mi itt 80 év környékén megtesszük amit tudunk.
    Nem érted miről beszélek? Én látok, beszélek. Azt gondolod mindenki
    netezik és honlapot néz? Ez nem iskola és nem is üzlet, ahol kirakjuk
    a portékát és majd csak jön vásárló.
    Mintha már feltalálták volna a marketinget. Dehát azt is csinálni kell.
    Különben is amennyire ismerem az érdekeket. Itt egy párt nem elég.
    .
    Mi régebbi nyudijasok, elinflálódott nyugdijjjal és élettapasztalattal
    sajátosan nézzük a helyzetet. Negyven év körüli mérnöki munka után.
    Egy negyvennéhány életkorú nyugdijassal, aki elég nagy nyugdijat kap,
    de tüntet a megváltoztatott törvény miatti adó ellen, nem akar együtt
    tüntetni a munkanélküli, vagy a megváltozott munkaképességü,
    de a kisnyugdijas sem. Egy pártba nem valók. A nagy érdekkülönbség
    elválasztó tényező. Jobban kellene megértenünk egymást.
    Dolgozni kell az eredményért. Akkor is ha az alig meglévő lehetőségek
    egyre szűkülnek. Ez nem a múlt rendszer. Jól fizetett pártmunkásokkal
    és lelkes fiatalokkal, akiknek nem kellett harcolni az eredményekért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  29. Ugye a visszamenőleges törvénykezés bizonyos esetekben (főleg GyF esetében) megengedett, sőt kívánatos. :((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  30. Hungarian citizen

    Szegyen ez az egesz orszag. Ilyen semmi, senki, sulytalan, gyasz ellenzek a vilagon nincs. Tele vannak penzzel (joreszt az kormanyzasul alatt sibolt adomilliardjainkkal), es ahelyett, hogy mar reges-reg ugyes penzkihelyezesekkel (mint a fidesz) elzavartak volna a rezsimet (mint a fidesz), csak ulnek dobbenten, es egymast nyomjak a szarba le. Na ezert nem szabad itt maradni egyetlen egeszseges, jogerzekeny fiatal embernek sem. Itt soha, de soha semmi nem lesz. De vegre a helyunkre kerultunk, orban kocsog pariat csinalt belolunk megvalasztasa pillanataban, tehat szepen, csendben kiverzunk a francba, es vegre-valahara ez a nyomorult, istentol elhagyatott orszag megszunik letezni. Orulok, hogy latni fogom, egy ember eleteben jo, ha egy ilyen alkalom adodik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  31. Ebből az esetből is világosan látszik, hogy egy politikus van csak ma Magyarországon, aki leválthatja és le is fogja váltani Orbánt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  32. Mitő van úgy beszarva a miniszterelnök a miniszterelnök úrtól?

    topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  33. Báthory Ödönke

    Pitiáner alak. És az a mégnagyobb baj, hogy a famulusai se különbek. Eszembejut egy találós kérdés még a komenyizmusból:
    -Mi a különbség az okos vállalatvezető és a buta vállalatvezető között?
    -??
    -Az okos vezető magánál okosabb emberekkel, a buta vezető magánál butább emberekkel veszi magát körül. Így fordulhat elő, hogy a buta vezető a vállalat legokosabb, az okos vezető a vállalat legbutább embere.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  34. Remélem, hogy ettől kezdve egy nyugodt percet sem hagynak ennek a szemétládának a DK-sok. Tiszta szivemből kívánom, hogy minél előbb, de legkésőbb 2014-ben csupasz s…gel meneküljön még az országból is. Na egy hegedűt kaphat a hóna alá.Ez egy beszari gyáva alak. és MINISZTERELNÖK. lehet. Gyalázat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  35. Orbán okos ember.Nagyon ügyesen megosztja, maga alá kényszeríti az ellenzéket.Egyetlen párttól fél, a profi politikusokból álló, szókimondó, nem csak beszélni, tenni is képes DK-tól és a velük egyre többen szimpatizálóktól. Tudja, Gyurcsányékkal nem lehet a háttérben alkudozni mint az LMP-vel, MSZP-vel.Ha nem tudja letörölni a DK-t nagyon csúnya vége lesz országlásának. A visszamenőleges törvénykezés, az egypárti alaptörvény és a jogállam szétverése olyan intézkedések voltak amik kőkeményen visszaüthetnek rá.Akár politikai, társadalmi karrierje végét is jelentheti.Senkinek se legyen kétsége, minden eszközt fel fog használni a DK ellen.Bízom benne, félelmében és elvakultságában átlépi azt a határt ami már a nemzetközi szervezeteknél meghaladja a tűrőképességet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (25 szavazatból)
  36. No ez az igazi Orbán,most lekerült az álarc.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  37. Csak annak váratlan ez a döntés, aki nem ismeri eléggé Orbán és a Fi(de)sz mentalitását! Nekik nincsennek skrupulusaik, amikor döntenek! Csakis a NYERS HATALMI ÉRDEK a meghatározó! Elvek és normák?????? 2010 óta számtalan személyre szabott,(győri polgármester vagy nagykövet!!!) vagy valamilyen szervezetre illő (CBA-ra vagy Közgépre!) döntések, törvények (!!!!) születtek az Orbán parlamentjében!! Éppen Gyurcsányt és pártját a DK-t ne érintené a döntésük???? Ehhez segédkezet nyújtott Mesterházy, az MSZP-től, aki levelét megírta Kövérnek!!! De biztos vagyok, hogy e nélkül is kitaláltak volna valamit! Meg kellett akadályozni, hogy Gyurcsány, megszólaljon, mint frakció vezető helyettes, vagy párt társai a parlamentben!!! Ahol lehet meg kell akadályozni a demokratikus erők erősödését! Most itt lehetett! “EZEK” ilyenek!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  38. Sajnos, azt kell mondjam, a vélemények többsége helytálló!
    Gyurcsányt nem az ellenzéke, hanem a PÁRT-társai tették taccsra!

    Nem azzal a szóval, hogy “KILÉPTEK”, hanem már sokkal előbb, amikor ELADTÁK. /-AZ ÖSZÖDI BESZÉDRE GONDOLOK/ Volt még egy fázisa az IRIGYSÉGÜKNEK.: amikor “hátbaszúrták” – /az MSZP Kongresszuson, ahol nem Gyurcsány mondott le, hanam KIRÚGTÁK./ az utcán meg leköpték.

    Mindezek ellenére Feri minden alkalommal “felállt” és ODAÁLLT a kisemmizettek érdek-képviselete mellé. amit egyre több Ember érez, és amit egyre több GAZEMBER gondolja úgy, ahogy Orbán: INKÁBB HALVA, mint sebesülve!

    Mert annyira félnek tőle..
    Ebben a “játszmában” azt gondolom, nyugodtan = jelet lehet tenni Orbán aljassága és volt párt-társai irigysége közé. Az EREDMÉNY ezt igazolta.

    Azt az Embert, Politikust, Államférfit “meszelték el /KÖZÖSEN!!/ Aki ki tudta volna vezetni az országot abból a “szarból”- amibe a 10 éves Fidesz GARÁZDA POLITIKÁJA és az MSZP “töketlenkedése” belevitte. Az egyetlen magyar politikust, akit Európa és a Világ elfogad tárgyalópartnernek. /-azért volt “másik is” Bajnai Gordon személyében)

    Avar János véleményével értek egyet: Az Únió “hulló falevélként” fogja “kivárni”, míg Orbán kivezeti “népét” a kultúrállamok közül.. Már csak az kérdéses: HOVÁ? Mert ilyen “birkanépnek” a számára SEHOL SINCS HELY a nagyvilágban…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (26 szavazatból)
  39. Nem győzöm hangsúlyozni, nem vagyok Gyurcsány fun. Látom hibáit és bíráltam is eleget. A politika nem szerelem, realitás. Most az a realitás, a DK és a mögötte felsorakozó szellemi tőkének van ereje leváltani a mai kormányt. Nyilván az, hogy egyetlen szervezet képes eséllyel felvenni a versenyt a Fidesszel nem jó egy demokráciában, nekem sem tetszik.De most nem azokat az időket éljük amikor a politikában az erkölcsi moralizálásnak helye van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  40. Az egész népet gyűlöli, mert 2002-ben elvette a játékát!
    Megígérte, hogy kis győzelem kis átalakítást, nagy győzelem nagy átalakítást fog hozni. Félelmetes fenyegetés volt! A ne mi nyerjük a legtöbbet oszt jónapotból most már a mi nyerjük a legtöbbet oszt jónapot lett.
    Az előző ciklusában hol polt, hol nem polt soha nem talált okot a nyomozásra, így nem találták Kayat és Josipot, akit netán megtaláltak volna az előbb eljuthatott Mexicóba!
    Most is ő a főügyér, Handóval megspékelve, majd elsikálnak mindent gondolhatta Orbán, csak egyről “felejtkezett” el, hogy az EU tagjai vagyunk és ezért nem tehet meg mindent, ott nincs 2/3, ott törvények vannak, melyeket belépéskor elfogadtunk, nem megvezethetőek akik ott ülnek! Sőt, a belépéskor a mi Alkotmányunkkal sem volt gond, ami azóta a Fidesz Alaptörvényévé silányult, ezzel már be sem léphetnénk az EU-ba. Amit itthon lenyom az emberek torkán, azt nem tudja lenyomni az EU-ban és nekünk ez a szerencsénk, mert itthon az ellenzék megosztottsága és ellehetetlenítése nekünk védelmet nem tud nyújtani. A folytonos hazudozásokba lassan becsavarodnak. Martonyin is látszanak az amortizáció nyomai, 10 évet öregedett ebben a két évben, Ágnes asszony mosodás szerepe megviselte rendesen, hisz profi politikusok arcába kell naponta arcátlanul belehazudni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  41. szegény szegény orbánka!

    Ó a tisztességes, becsületes kedves vezér akiért az ország “2/3″? sír -, nyilván, mert éjjel-nappal igazat mond! Hogy is volt ők majd mindennel elszámolnak leginkább mindenkivel! a kis ovis igazi nagy gazemberré cseperedett! Visszakapja ezt a sorstól csúnya vége lesz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  42. Óvakodj a törpétől!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  43. Hát nem is tudom ami itt folyik az országban elkeserítő!!!!! Fölösleges pocskondiázni hiszen akkor csak egy szintre kerülsz velük. Szerintem Magyarország történelmében elérkezett a második 56 . Nem hiszem hogy ma amikor már nem kell szökni hanem szabadon mehet az ember sokan feláldozzák a rövid életüket kreált szabadság harc nevében. A demokrácia lehetővé teszi hogy szabadon válasz és fogad el a többség akaratát vagy ha nem tetszik Gyurcsány előre meg mondta EL LEHET MENNI Én ezt teszem a családomal és a barátaimal. Lehet nélkülem veszekedni a koncon amit PINOKIÓ teremtett a támogatói többségével. ORBÁN olyan aki oda sza..k az ország közepére dugdos bele fog piszkálót és azt mondja MÁTOL A SÜNDISZNÓ VELÜNK LAKIK és ehez bologat a 2/3. Szégyen ez a szellemi leépülés az országban

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  44. T. Tom!
    Pontosítom a mondandóját: Gyurcsány Ferenc az oligarcha vállalkozóknak mondta, hogy el lehet menni, itt lehet bennünket hagyni, de mi lesz a…….?
    Nagyon nem mindegy!
    Az Ön szerinti “el lehet menni”,-t az amortizálók, a nagyon keresztények a NENYi szellemében sulykolták bele a zemberek fejébe!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  45. Ezt érdekes:
    http://www.demokratikuskoalicio.hu/index.php/2011-12-05-15-42-05/dkhirek/2235-lesz-a-dk-nak-frakcioja
    Nem lepődnék meg, ha a DK-nak több esze lenne mint a kétharmados szavazógépnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  46. csakén
    Igaz, de GyF és Bajnai még nem teremtett olyan helyzetet, hogy élni akaró vállalkozásnak el kelljen kötelezően menni, mint ahogy az a fideSS kormány alatt már minden “nem a mi kutyánk kölyke” vállalkozóra érvényes. :(((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  47. Orbán , a felcsúti forradalmár és disznóól takaritó, olyan sportágat választott magának, amely jelleméhez illik. A focizás közben felszinre tör gonosz jelleme. Nem csak támadni akar és sportszerűen focizni hanem, arra is hajt, h lerúgja ellenfelét. A mocskos lerúgást lefújó birót Orbán ügyészsége elviszi. Mert ugye az únión kivül is van élet. szerintem vissz kell vágni neki. Ha veszit a 2014es választásokon akkor a kinevezetteit fel kell menteni, még akkor is ha bebetonozta őket. Ja és Orbánt lehet előzetesbe tenni, mig vizsgálják az ügyét. Ha nem találnak semmit nála, kb 3 év szorgos nyomozás után akkor majd kiengedik a börtönből. Hihihi…jó móka lesz. Majd kap kártéritést az államtól. Ha meg találnak nála valamit akkor ül egy kicsit , mondjuk 8 évet, az humánus büntetés lenne számára. Zacskóragasztás, seprés, stb…később focizhat is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  48. Magyarország 10 legtökösebb embere gyűlt össze a DK-ban. Nagyon kevesen vannak, de azt mondják, hogy innen szép nyerni. Nem erőszakosak, kevés a lehetőségük, de minden alkalommal örömmel látom, ahogy tisztán JOGI úton csesztetik Orbánt és társait.
    .
    A képen látható, embernek látszó féreg csak az erőt ismeri. Nem számított arra, hogy valaki ésszel (nem csavaros magyar észjárással), veszi fel ellene a kesztyűt. Ez düíti őt a legjobban, ezért fél tőlük, mint a tűztől.
    .
    Helyes, tegye csak meg újra a vagyonnyilatkozatát, vizsgálják csak ki a milliárdos pályázatokat.
    .
    Akármennyire is nem tetszik neki, Gyurcsányt elismerik külföldön, adnak a szavára. Ha máshogy nem megy, akkor a nemzetközi egyezményekben foglaltak alapján kell őt ellehetetleníteni.
    .
    Egy biztos. OV mindenáron harcolni akar:
    .
    - Ezért veszi az embereket nyilvántartásba a katasztrófavédelem (fegyveres megmozdulás esetére).
    - Ezért kell a metróba gázálarc
    - Ezért kell az iskolákban a gyerekeknek hazafiság és katonai ismereteket tanulni
    - Ezért kell az országházon belül egyre több fegyveres szervezet
    - Ezért zsidóznak a parlamentben, uszítanak
    stb. stb.
    .
    Ezt a férget és barátait mindenáron el kell távolítani nem csak a politikából, hanem a közügyektől is. Nagyon nagy veszélyt jelent mind az országra, mind külföldre nézve.
    .
    Mi vagyunk a lassan megfőzött béka. Szép lassan melegítik az edényt, és egyszer csak megdöglünk. Kívülről nézve egyértelmű, hogy mi folyik itt, csak mi nem látjuk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  49. Úgy néz ki mégis lesz DK frakció. Lehet, hogy most mellélőtt a Fidesz:
    http://www.youtube.com/watch?v=hINPfB8oVNo

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Jön föl a Jobbik, mint a talajvíz 2012. április 18. szerda

Rogán lehet a Fidesz ökle 2012. április 17. kedd

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos