Papp, Bayer, Orbán és a Vatikán szolgálata I-V. 2012. március 6. kedd 15:49

Orbán Viktor egy német lapnak kifejtette azt, amit az Amerikai Népszava kezdettől fogva állít: a Vatikán gyarmatosította újra Magyarországot, a katolikus egyház hatalmi törekvései állnak az Orbán-rendszer hátterében, Róma világuralmi törekvéseire használja fel Magyarországot. Orbán Viktor a katolikus államelméletből fakadó fasiszta, náci országot épít. Orbán Viktor elárulta esküjét, a hazáját és a népét egy idegen ország idegen érdekeinek árusította ki. Eközben a balról a doktriner liberális, jobbról a náci szellemiségű lapok és közírók gyalázzák lapunkat. Az alábbiakban egy ötrészes tanulmányban leplezzük le a Vatikán, a katolikus egyház, a jezsuiták és az Opus Dei, valamint az Orbán-rendszer kapcsolatát és igazi arcát. Magyarországot szabadságharcra szólítjuk fel a Vatikánnal szemben, éljen a felvilágosodás, éljen 1848, éljen a polgári szabadság!

I.

Van egy bája annak, amikor a doktriner liberálisok és a nácik közös platformra kerülnek, elvégre létük feltételezi egymást. Külön szép, amikor egyetértésben harcolnak a felvilágosodás ellen, mintegy igazolva, hogy a liberális polgári demokrácia felszámolásában viselt felelősségben osztoznak. Szép is az, amikor egy Papp László Tamás a Hírszerzőben arra a Bayer Zsoltra hivatkozik, aki egy korábbi cikkében azon sajnálkozott, hogy az orgoványi erdőben nem öltek meg elég zsidót. Pappnak a náci cikkeket írogató Bayer hivatkozási alap és szalonképes forrás. Én, aki a katolikus egyház és az állam összefonódását, valamint a Vatikán európai hatalmi törekvéseit bírálom a felvilágosodás szellemében („Tiporjátok el a gyalázatost!” – Voltaire), nem vagyok az.

Mindkét kiválóság azért hülyéz, mert bátorkodom a közvélemény figyelmét felhívni arra, hogy a római világegyház nem adta fel világi hatalmi törekvéseit, az Orbán-rendszer mögött a Vatikán áll, amely faltörő kosként használja a magyar rezsimet az Európai Unió visszafoglalására. Magyarország szabadságát a katolikus egyház ideológiája alapján számolják fel, a liberális demokrácia tudatos szétverése a Vatikán céljait szolgálja. Aki sikeresen akar az Orbán-rendszer ellen fellépni, annak a katolikus egyház és a Vatikán ellen kell a harcot felvennie, és a gyarmatosító „Rómát” az államhatalomból kifüstölnie. Akkor lesz Magyarország szabadság, demokrácia, jogállam, nyugalom és béke, ha a jezsuiták és az Opus Dei ügynökök által irányított politikai katolicizmust alkotmányosan kizárják a közhatalomból. Az a politikai erő dönti meg a diktatúrát, és állítja helyre a demokráciát, a köztársaságot, amely felismeri, hogy a Vatikán, a jezsuiták és a katolikus egyház közpkori törekvései állnak az elnyomás hátterében, és nem fél ez ellen nyíltan harcolni, a klérust pedig hatalmi törekvéseivel együtt kiszorítja a közhatalomból és véget vet az ország papok általi anyagi kifosztásának. Aki felismeri, hogy a magyar jobboldal gyűlöletkeltő, megosztó, antiszemita politikája mögött kezdettől fogva a politikai katolicizmus gyűlöletes és elnyomó ideológiája áll. Aki felismeri azt a hazugságot, hogy a világegyeház érdekeit képviselő katolicizmus és a magyar jobboldal képviseli a “nemzeti” érdeket. A katolicizmus egy megszálló hatalom, soha nem a magyar érdekeket képviselte, hanem aVatikánét, a magyar szabadsággal szemben 1848-ban is a Habsburgok oldalán állt, miközben a magyarországi zsidóság, amely ellen a Vatikán uszít, a magyar szabadságot támogatta. A Vatikán a magyar szellemet gúzsba kötötte, a magyar zseniket elüldözte, a magyar zsidóság és a szabad gondolkodás hívei pedig Nobel-díjakat, dicsőséget szereztek Magyarországnak a tudománynak és a kultúrában. A liberalizmussal, a kapitalizmussal és a protestáns etikával szemben a középkor sötétségét és az elnyomorodást hozza. Orbán Viktor elárulta esküjét, a hazáját és népét egy idegen ország idegen érdekeinek árusította ki. Ezt mondjuk mi.

Papp és Bayer jót mulat ezen, állításaimat összeesküvés-elméletnek nevezi, jómagamat pedig elmeháborodottnak titulál. Mintha a pápaság soha nem lett volna hatalmi pozícióban Európában, mintha nem folytatott volna ezért véres háborúkat, mintha ennek következményeként a pápaság története alatt nem gyilkoltak volna meg ötven millió embert (forrás: John Dowling, History of Rome in Scott’s Church History), és mintha a Vatikán e törekvéseit valaha is feladta volna („Rome, emper eadem” – Róma soha nem változik).

Róma örök, Róma nem változik, de  az idők változásával a módszereik változnak. X. Pius szavait javaslom az urak figyelmébe, miszerint “lehetetlen ma újra létrehozni ugyanabban a formában mindazokat az intézményeket, melyek hasznosak és bizony egyedül hatékonyak voltak az elmúlt évszázadokban (lásd: inkvizíció – A szerk.). Az Egyház azonban hosszú történelme során és minden alkalommal bölcsen demonstrálta, hogy birtokolja a civil társadalom változó feltételeihez való alkalmazkodás bámulatos hatalmát.”

Az alkalmazkodásnak „erről a bámulatos hatalmáról” kívánok a továbbiakban idézni hozzám hasonló „hülyéket”. Először is a Brüsszelben székelő Európai Közösségek Püspöki Konferenciájának tagjait, akik az Európai Unió alapjait jelentő Római Szerződés 50. évfordulója alkalmából követelték, hogy meg kell említeni a „kereszténységet”. Hogy ez mit jelent pontosan, arról idézzük a másik „hülyét”, a müncheni érseket, aki azt mondta: „Nem akarunk Isten nélküli államot, sem Isten nélküli Európát”. Ez lenne az ön összeesküvés-elméletem, miután Istent az ő helytartója képviseli. A lisszaboni érsek erről azt mondta, hogy „gyalázat és tudatlanság volna, ha a majdani alkotmányos szerződés nem tenne említést Európa keresztény múltjáról.”

Mit is jelent a „keresztény” múlt?

A bámulatos alkalmazkodás ma a trón és az oltár szövetségét úgy kívánja helyreállítani, hogy az alkotmányban „említést tesznek” a keresztény múltról. A továbbiakban majd ebből vezetnek le olyan erkölcsi tanokat, amelyeket törvényekbe foglalva kényszerítenek a szekularizált társadalomra. A magyar alaptörvénybe ez úgy került be, hogy „Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette”. Továbbá: „Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét”. Ennyi elég volt, a következményeket és a folytatást már ismerjük.

Korábban ez úgy zajlott, hogy 1199-ben III. Ince pápa a Vergentis in senium… kezdetű bullájában kijelentette: a katolikus egyház tekintélyének megkérdőjelezése eretnekség és felségsértés, „az eretnek pedig tűzhalállal büntethető”. A világi hatóságok kötelesek “törekedni minden eretnek kiirtására.” W. G. Sumner, a Yale professszora, aki Paterson City-ben született, ugyanott, ahol a kislányom, a következőket írta erről: “Az inkvizíció együttműködött a büntetőjoggal. A ’keresztény’ társadalmon belül tíz-tizenkét nemzedéken át kiválogatták azokat, akik behódoltak és engedelmeskedtek, s megsemmisítették mindazokat, akik eltérő nézeteket vallottak.” Ez ma is így történik, azzal a különbséggel, hogy a szelekció végén fizikailag nem gyilkolnak. Ma nincs Szent Bertalan éjszakája, amire olyan büszke a katolikus egyház, hogy freskó őrzi emlékét a Vatikánban.

Ma ugyanez máskép zajlik. XVI. Benedek, mint Ratzinger bíboros, a Hittani Kongregáció vezetője kifogásolta, hogy a „szakralitásnak nincs jelentése a jog számára; Istennek és a szent dolgok tiszteletének semmi áron sem akarnak jogi értéket tulajdonítani”. Az egyházi tanokat nem akarják törvénybe foglalni. Felpanaszolta, hogy „ezt felcserélik a korlátlan szólás- és gondolkodásszabadság állítólag fontosabb értékével.” A Vatikán ugyanis olyan képződmény, amely a „korlátlan” szólás- és gondolatszabadságot elítéli. A „korlátot” a katolikus egyház tanítása jelenti, ami azon túl van, az „korlátlan” és káros. Korlátlan az, ami a katolikus egyház ideológiájával nem egyeztethető.

IX. Pius azt mondta az „Istenre alapozott állam” elutasításáról, hogy az végzetes a katolikus egyházra nézve, mert törvénybe foglalják, hogy “a lelkiismereti és vallásszabadság minden ember személyes joga”. Ezt XVI. Gergely őrültségnek nevezte. XVI. Gergely ennek szellemében a Mirari vos kezdetű enciklikájában kirohanásokat rendezett a sajtószabadság ellen, amellyel szemben „az egyház mindig is megtett mindent”. Gergely pápa enciklikájában ez úgy fogalmazódik meg, hogy „soha nem fog a tévelygések alapanyaga elfogyni, mindaddig, míg az istentelenség bűnös forrása el nem pusztul a lángokban”. Nem a Médiatanács ellen kell harcolni tehát a Klubrádióért, hanem XVI. Gergellyel és utódjával.

IX. Pius a modernizmus ellen írott Syllabusában elítéli az állam és az egyház szétválasztását. Kijelenti, hogy „a filozófiát és az erkölcsöt”, valamint a „polgári törvényeket” az „isteni és egyházi tekintélynek” kell alávetni, és a katolikus egyháznak kell az állam egyedüli vallásának lenni. Kinyilatkoztatja, hogy az egyháznak joga van a fizikai erőszakhoz és rendelkezhet közvetlen vagy közvetett világi hatalommal. Amikor a pápa a „keresztény” kifejezést használja, mindig „római katolikust” ért alatta: „Krisztusnak csak egy egyháza van, amely a Katolikus Egyházban él, amelyet Péter utóda és a vele közösségben levő püspökök kormányoznak.” (Dominis Iesus 17. paragrafus).

Változott-e bármi?

Mivel a katolikus egyházban minden és az ellenkezője is idézhető, attól függően, éppen mire van szükség, jegyezzük meg, hogy a korszakváltásként emlegetett II. Vatikáni Zsinat legfeljebb taktikai változásokat hozott, de lényegit nem. XVI. Benedek még azt is visszafordította, amivel a látszatot próbálta javítani Róma, és leszámolt az egyházon belüli „liberalizmussal”. A II. Vatikáni Zsinatról megjelent egy vatikáni könyv (Il Concilio Ecumenico Vaticano II. Contrappunto per la sua storia), amely kijelentette, hogy „a zsinat múlttal való szakításként és új kezdetként történő értelmezése végéhez közeledik. Ez az értelmezés nagyon törékennyé vált mára, és nincsen valódi pozícióban az egyházon belül”. A finom megfogalmazást kiegészítik II. János Pál egyik idézetével, miszerint „az az értelmezés, hogy a zsinat szakított a múlttal, alapvető tévedés.” A II. Vatikáni Zsinat összhangban áll minden korábbi korszak doktrínáival.

Van-e „összeesküvés”?

Állítólagos „összeesküvés-elméletemmel” kapcsolatban Jean-Louis Tauran érseket idézzük, aki II. János Pál pápának az ENSZ közgyűlése előtt 1995-ben elmondott beszéde kapcsán kijelentette, hogy „az ENSZ-nek erkölcsi központtá kell válnia, ahol az emberi szívbe írt egyetemes irányelveket hirdetnek meg.” Olyan „egységes politikai közösséget” vagy „autentikus nemzetközi közösséget” kell felépíteni, melyben „mindenkinek  Isten vigyázó tekintetének alávetve kell együtt élnie”. Buda Péter egyházpolitikai szakértő idézi több helyen Malachi Martint, a téma kiváló egyházi szakértőjét, aki szerint „Róma tudatosan törekszik világhatalmi szerepének visszaállítására”. A katolikus egyháznak a 21. században ugyanaz a geopolitikai célkitűzése, ami az I. század óta folyamatosan. Mint írta, „II. János Pál, mint a Krisztus helytartója cím birtokosa, az államok közössége, mint politikai közösség feletti végső ítélőbírói címre tart igényt.” (Malachi Martin: The Keys of This Blood. Struggle for World Dominion Between John Paul II, Mikhail Gorbachev and the Capitalist West, Simon & Schuster, New York, 1990.)

Eszement összeesküvés-elméletekről való képzelgéseimről még annyit, hogy XVI. Benedek a Caritas in veritate („Szeretet az igazságban”) kezdetű pápai enciklikájában az ENSZ átalakítását és egy „világkormány” felállítását szorgalmazta, amely „erkölcsi alapokra” helyezné a pénzügyeket. Az Orbánék által is képviselt katolikus antikapitalizmus szellemében a liberális piac ellen emelt szót, és ennek érdekében elutasítja, hogy a „vallást” kizárják a politikából, mert anélkül a politika „elviselhetetlen és agresszív arcot” ölt. (MTI, 29. július 7.) A Vatikán jelenkori stratégiája ugyanis az, hogy a gazdasági válságot annak tulajdonítja, hogy nem „keresztény a politika”. Úgy állítja be a katolikus Európa évszázadait, mint Európa virágkorát, hallgatva arról, hogy az gyakorlatilag a jogfosztás, a zsarnokság, a feudális elnyomás és a véres leszámolások ideje volt.

És vajon milyen vallásra gondol XVI. Benedek, amely ellenőrizhetné ezt a világkormányt, és „emberi arcot” adna neki? Olvassuk: „Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a vallásszabadság nem jelent egyet azzal, hogy minden vallás egyenlő lenne. Minden vallás meg kell, hogy feleljen “a szeretet és az igazság” kettős követelményének; a kereszténység (értsd: a katolicizmus) magában hordozza ezeket a kritériumokat.”

II. rész

Ennél is világosabbak az európai hatalmi törekvések. Már II. János Pál pápa Szűz Máriára bízta az új Európa jövőjét, hogy „a nemzetek szimfóniájává váljon, a szeretet és békesség civilizációjának kiépítésére elkötelezetten.” II. János Pál szorgalmazta, hogy az Európai Alkotmány végső formája tartalmazza a kontinens keresztény gyökereinek elismerését, ami „a jövő garanciáját” kell, hogy jelentse. Ebből már lehet érteni, miről van szó. A pápa az „Ecclesia in Europa” című dokumentumban (mert ilyen is van, ha a Papp-Bayer kettős nem tudná), ezt írta: „a Katolikus Egyház egyedi hozzájárulást tud felajánlani egy olyan Európa építéséhez”. A Katolikus Egyház az egység modelljével szolgál, a helyi közösségben gyökerező, az egyetemes közösségre szóló tagság tudatával, és „minden megosztást túlszárnyaló egység tudatával” áll Európa szíves rendelkezésére. A „minden megosztást túlszárnyaló egység” a kulturális és vallási egyenlőség, pluralizmus végét jelenti, ha valaki nem tudná.

Az európai alkotmány azonban kihagyta a kereszténységre való utalást, és a katolikus Európa helyett egy szekularizált, liberális demokratikus Európai Unió jött létre. Ez a katolikus egyház ellensége és fő célpontja lett. Az EU ellenállt a katolikus beszivárgási kísérleteknek. Ennek egyik látványos esete volt, amikor megtorpedózták Rocco Buttiglione uniós biztosi jelölését, mert a pápai tanácsadóként is tevékenykedő jelölt „a katolikus vallás fundamentalista irányzatának mélyen elkötelezett híve, amely szerint az államnak a pápa uralmát kell elfogadnia” (David Cronin, “Rocco Buttiglione: The Pope’s pal in Brussels”, European Voice, 2004. szeptember 4.). A botrány kapcsán az Európai Parlament Kulturális Bizottsága kijelentette, hogy „Európa gazdagsága a kultúrák különbözőségében áll fenn, amely a felvilágosodás után volt képes igazán virágzani, hiszen addig a katolikus hegemónia elfojtotta.” (Zenit News Agency, 2004. október 19.).

Ezek után katolikus egyházi vezetők az EU-ban folyó „világi inkvizícióról” kezdtek beszélni. Logikájuk szerint, ha a szekularizált világi kormányzás ellenáll annak, hogy a Vatikán emberei átvegyék a hatalmat, ha gátat szab annak, hogy „az államnak a pápa uralmát kell elfogadnia”, akkor inkvizícióról beszélnek. „Inkvizíciót” kiált az a szervezet, amely emberek millióit gyilkolta le eltérő vallási meggyőződésük miatt.

A katolikus Európa

A katolikus egyház évszázadokban gondolkodik. A felvilágosodás során elveszített hegemónia és világi uralom visszaszerzésének lehetőségét továbbra is az egységes katolikus Európa megteremtésében látták. Az Európai Unió eszméje alapvetően a Vatikánból indult, meghatározó személyiségei – Konrad Adenauer és Robert Schuman – a katolikus egyház iránt elkötelezett személyek voltak, akik a Vatikán terveit próbálták megvalósítani.

Mielőtt bárki „összeesküvés-elméletet” kiált, idézzük Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érseket, aki Semjén Zsolt „Megharcolunk minden magyarért” című könyvének előszavában azt mondja: „Az Egyesült Európa egyik megálmodója, a boldoggá avatásra váró Robert Schuman azt írta: ’A demokráciát végképp nem lehet csak úgy rögtönözni. Európa a kereszténység több mint egy évezredét szentelte annak, hogy kiformálja. A demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem is lesz.”

Emlékeztetnék arra, hogy Orbán Strasbourgban, az Európai Parlamentben ugyanezzel zárta „hitvalló” beszédét: „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz”. Bábel Balázs az Új Emberben idén januárban közölt cikkében is utal erre a mondatra, és kijelenti, hogy “az Európai Unió fényévnyi távolságra van attól, amit az ’alapító atyák’ megálmodtak. Akik hívő keresztények, mi több, katolikusok voltak”. Majd így folytatja: “jelenleg az unió agonizál, a pénz az egyetlen életben tartója, amit célként fel tud mutatni, a szélsőséges szabadosság kötelezővé tétele és nem az értékeké.” Semjén Zsolt ennek kapcsán szintén azt mondta, hogy „az Európai Uniónak “meg kell próbálnia visszanavigálni az ’alapító atyák örökségéhez’ és a keresztény értékekhez”, másként “az első zökkenőnél szétesik”. Honnan veszi hát Papp és Bayer, hogy ezt én találtam ki? A fenti idézetek szerint a Vatikán célja Európa „újraevangelizálása”, amelyben – mint látni fogjuk – kitüntetett szerep jut a rekatolizáló Magyarországnak és Orbán Viktornak.

Patkányjárat

Akik újabb „összeesküvés-elméletre” gyanakodnak, azokat emlékeztetjük a „Patkányjárat” című dokumentumfilmre, amely levéltári anyagok alapján mutatta be, hogyan menekítette a Vatikán Dél-Amerikába a náci gyilkosokat. Ebben a filmben bemutatják azokat a dokumentumokat, amelyek szerint a Vatikánnak már XII. Pius idején is volt egy terve Európa katolikus hegemóniájára. A cél egy észak-déli és egy kelet-nyugati katolikus tengely létrehozása volt. A „tengerek közötti”, „inter marae” tengely Lengyelországtól Magyarországon át vezetett Horvátországig. Magyarországon a Horthy-rendszer a katolikus főpapok feudális uralmát támogatta. A horvátoknál ennek érdekében a katolikus egyház az usztasákat, és a világtörténelem legvéresebb háborús bűnösét, Ante Pavelic-el szövetkezett. Pavelic-et a háború végén a Vatikán Argentínába menekítette, ahol Perón biztonsági tanácsadója lett. A horvát haláltáborok szörnyűségei ismertek: élve égettek el embereket, szó szerint lenyúzták a bőrüket, a szemgolyóikból nyakláncokat készítettek. Egyes koncentrációs táborokat katolikus papok vezettek. A leírások szerint a ferencesek voltak a legkegyetlenebbek. A „patkányjárat”, amely az „inter marae” folyosót használta, olyannyira igaz volt, hogy a KLM holland légitársaságnál botrány robbant ki, mert a cég annak idején részt vett a Vatikán által menekített nácik külföldre szállításában. Az akár jelképértékűnek is tekinthető, hogy Adolf Eichman 100940-es számú, Richard Klement névre kiállított útlevelét Dömötör Ede, magyar katolikus pap látta el aláírásával. Ezzel megkoronázva a holokausztban való magyar szerepvállalást: a magyar keresztény-nemzeti kormány, a horthysta közigazgatás rekordsebességgel és alapossággal deportálta és adott át a haláltáboroknak csaknem hatszázezer magyar zsidót. Majd egy magyar katolikus pap közreműködésével menekítették ki a zsidókérdés „végső megoldásának” kivitelezőjét. De ugyanezen a vatikáni útvonalon át menekült Dél-Amerikába Klaus Barbie, a lyoni hóhér, a halál angyalának „becézett” Josef Mengele, Gerhardt Bohne, a fogyatékosok gyilkosa. A Vatikán nemcsak hatalomra segítette Hitlert és Mussolinit, hanem a II. világháború után kimenekítette a tömeggyilkos náci hóhérokat.

A film szerint az „inter marae” tervről a Vatikán nem tett le, csak a „bámulatos alkalmazkodóképesség” révén más taktikával próbálják megvalósítani. Egyik oldalról a jezsuiták és az Opus Dei rombolja Kelet-Európában a liberális demokráciát, tombol a kódolt antiszemitizmus, másik oldalról a klérus az egyház kulturális és erkölcsi szerepét, humanizmusát hirdeti, a család és a vallás megtartó és közösségformáló erejéről mesél. Veres András megyéspüspök még a katolikus püspöki kar titkáraként is az Európai Unió egyházi alapokra való helyezését sürgette, és a „keresztény Európa” modelljét szorgalmazta. Vajon milyen összeesküvés-elméletet találtam ki én, ha Veres püspök azt mondja, hogy „a Katolikus Egyház már bizonyította, hogy az evangéliumi értékrend alapján képes integrálni a nemzeteket”. Ismétlem: „integrálni a nemzeteket”. Ez maga a beismerése a nemzetek fölötti hatalom megszerzésére irányuló törekvésnek.

Veres a a Vatikánnal és az évszázados pápai enciklikákkal összhangban utasítja el a világnézetileg semleges állam koncepcióját. Hogy a hatalmi törekvések a független és szekularizált Unióval szemben fogalmazódnak meg, az egyértelmű: Veres azt mondja, az „Unió szellemi irányítóinak a keresztény értékrenddel való szembenállása nyilvánvaló”, „az Európai Unió törvényhozásában egy nagyon erős keresztényellenes kisebbség diktatúrája érvényesül”. A szekularizált állam „keresztényellenes”, ha nem engedi, hogy a katolikus egyház tekintélye alá rendelje a világi hatalmat, noha a kereszténység (pontosabban: a katolicizmus) szabad vallásgyakorlását ez nem érinti. Csupán az államhatalomtól tartja távol a klérust. A világnézeti semlegesség számukra azonos az egyházellenességgel. A katolikus egyház szerint, ha az állam az egyénre bízza az erkölcsi kérdések eldöntését, az egyenlő az állam és az egyének teljes erkölcsi nihilizmusával. Az egyház nem az igehirdetéssel, hanem az államhatalom eszközével akarja saját tanítását érvényesíteni. Ezért részt követel a hatalomból, és az államot maga alá rendelné. Veres azt állítja, hogy „az egyház által képviselt etikai elvek alapján kell újra integrálni az Európai Uniót, mint politikai közösséget”.

Az „inter marae” terv sorsáról nincs tudomásunk, csak annyit látunk, hogy némi meglepetésre a katolikus Lengyelország támogatta legutóbb Orbánt az Európai Parlamentben, Magyarország EU-elnökségének egyik fő programja pedig – egészen véletlenül – a horvát EU-csatlakozás támogatása volt. A fentiekből azonban nyilvánvaló, hogy Orbánnak a „keresztény Európa” szempontjából küldetéstudata van, amit nem magától talált ki. Magyarországnak ebben a folyamatban kitüntetett szerepet szántak.

A „keresztény” alatt ezúttal is a katolikus egyházat kell érteni. E tekintetben nem számít, hogy Orbán eredetileg református, ahogy Horthynál sem számított, a Horthy-rendszer katolikus kurzus volt. Orbán egyik ideológusa, Balog Zoltán, szintén református lelkész volt, miközben „nemzetstratégiai program” címén a katolikus Európa programját dolgozta ki a Fidesznek. Semjén Zsolt többször elismerte, hogy Orbán a magyar kereszténydemokrácia hiteles vezetője, a bámulatos alkalmazkodóképesség jegyében a kereszténydemokrácia pedig „a katolikus egyház dárdájának a hegye”. Semjén definíciója ez: „Ha a keresztény politikus azt mondja magáról, hogy ő keresztény politikus, akkor az egyház társadalmi tanításából következő keresztény politikát kell képviselnie”, vagyis a katolikus egyház érdekeit kell képviselnie. A többi történelmi egyházról azért nem érdemes külön szólni, mert azok egy hamis ökumené nevében ideológiailag is beálltak a katolikus egyház mögé, a református és az evangélikus egyház kiszolgálja a katolikus érdekeket és Róma államegyházi státuszából fakadó előnyökben osztozik. Ugyanez érvényes a kisegyházak egy jelentős részére, akik ugyan teológiailag megkülönböztetik magukat a katolikusoktól, de vakságukra jellemző, hogy lelkes fideszesek és Orbán-hívők, még olyanok is, akiktől különben bálványuk tárgya megvonta az egyházi státuszt. Ezért a számos vezető antiszemitával büszkélkedő református egyházat nem lehet és nem kell megkülönböztetni, ahogyan az evangélikusokat sem, mert ők a katolikusok hajójában ülnek.

Az unortodox gazdaságpolitika a Vatikán antikapitalizmusának és a liberális pénzügyi világ rendszerével való szakításnak a programja. A katolikus egyház frontálisan támadja a szabad piacot, a pénzügyi liberalizmust, mert ez nyújt gazdasági alapot a liberális demokráciáknak. A periodikus gazdasági világválságokat mindig jól használták ki a populista demagógiára, hogy minden baj forrásának a szabad pénzügy rendszert kiáltsák ki. Valódi céljuk az, hogy a liberális demokráciák, a szabad és nyitott társadalmak gazdasági formáját, a kapitalizmust megtorpedózzák. Ezt a nemzetek ellenségének mutatják be, amelyek kifosztják az országokat. Miközben a legnagyobb fosztogató maga a római katolikus egyház. Az antiszemita tartalmú támadások a pénzügyi rendszer ellen elsősorban nem gazdasági jellegűek, hanem politikai célzatúak: a liberális demokráciák szétverésére és gazdasági hatalmuk megtörésére irányulnak. Magyarország mintaszerűen követi mindenben a Vatikán céljait és stratégiáját, ezért – ugyancsak a kor követelményeinek megfelelően – erősen emlékeztetnek a fasiszta és náci rendszerekre, amelyek szintén egy gazdasági világválság következményei.

III. rész

Orbán is fasiszta és náci ideológiát követő államot épít, de e tekintetben annyiban különbözik Mussolinitől vagy Hitlertől, hogy a katolikus egyház – a liberálisok, a szabadkőművesek, a zsidók és a kommunisták elleni harcban – igyekezett felhasználni a nácikat és a fasisztákat (és viszont), de azok részéről nem volt teljes az azonosulás ezzel a szereppel. A katolicizmus természetéből fakadóan csak autoriter rendszerekkel tud együttműködni, amelyek ellensége szintén a „zsidó”, „szabadkőműves”, „liberális”, „kommunista” világrendszer. A katolicizmus az alkotmányos demokráciákat, amelyekben érvényesülnek a személyes szabadságjogok, ellenségnek tekinti, és létüket „egyházüldözésként” éli meg.

Ahogyan a téma szakértői fogalmaznak, „a katolicizmus ideális államának tükröződése a fasizmus”. (Encyclopedia of the Vatican and Papacy and Controversial Concordats: The Vatican’s Relations with Napoleon, Mussolini, and Hitler. Frank J. Coppa, St. John’s University) Ez azt jelenti, hogy a katolikus egyház autentikus politikai rendszere a fasizmus. Ez az oka annak is, hogy a katolikus egyház ideológiájára épülő Orbán-rendszer minden elemében az olasz fasiszta állam modelljére hasonlít. Jogi értelemben – mint kiépült katolikus állam – maga is egy fasiszta diktatúra. Nem is lehet más, a katolikus állameszme teljesen kifejlett formájában maga a fasizmus.

A pápa – értelemszerűen – egy jezsuita közvetítésével vette fel a kapcsolatot Mussolinivel, aki a katolikus egyház segítségével lett korlátlan hatalmú diktátor. A háttérből a jezsuiták segítették, csakúgy, mint Hitlert, és valószínűleg Orbánt is. Semjén talán szervezett neki is „lelkigyakorlatot” a „jezsuita atyáknál”. Hallgassuk meg erről magát Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes urat: “Mindenkinek javaslom a napi lelkiismeret-vizsgálatot és azt, hogy évente egyszer legalább egy lelkigyakorlaton vegyenek részt, mert ez igen jótékony hatással van mindenkire (Semjén ezt nyilván tapasztalatból mondja – a Szerk.). Ezúton is üzenem szocialista barátainknak, akinek affinitása van ehhez, örömmel szervezek nekik egy lelkigyakorlatot a jezsuita atyáknál vagy az Opus Deinél.” Ezt Semjén maga nyilatkozta a Népszava 2010. június 11-i számában.

Jezsuita atyák és Opus Dei – ez Semjén társasága. Semjén egyébként, aki saját állítása szerint nem tagja az Opus Dei-nek, a Vatikán titkos szerzetesrendjének, a fent említett könyvének mottójául az alábbi idézetet választotta: „Az üldözők, anélkül, hogy akarnák, segítenek az üldözötteknek, hogy szentté váljanak. De: jaj az ilyen ’segítőknek’!” Az idézet Szent Josemaría Escrivá-tól származik. Escriva az Opus Dei alapítója. „Az Opus Dei papja, Fülöp atya jó barátom, többször részt vettem nála lelkigyakorlaton – nyilatkozta Semjén a Magyar Narancsnak. (2006. augusztus 28.) – Nagyon tisztelem az alapító Escrivát, meglátogattam római sírját is, de nem vagyok a szervezet tagja. Megmondanám, ha így lenne, mert nem igaz, amit az Opus Dei politikai szerepéről állítanak.” Az Opus Dei alapokmányában szerepel, hogy tagjait titokban tartja, és azok sem leplezhetik le magukat.

Az Opus Dei tagjai a katolikus egyháznak teljes engedelmességre felesküdött ügynökei, akik feladata az, hogy világi pozíciójukat felhasználva – hazájukkal és munkáltatójukkal szemben is – érvényesítsék a Vatikán érdekeit. A jezsuiták a Vatikán fekete serege, Hitler saját bevallása szerint a jezsuiták mintájára szervezte meg az SS-t. Himmlerről azt mondta, hogy ő a náci párt Loyolai Ignáca. XI. Pius 1926-ban a jezsuita Pietro Tacchi szerzetesen keresztül lépett kapcsolatba Mussolinivel. A jezsuita szerzetes maga is a fasiszta párt tagja volt, híres mondása szerint „a jó jezsuita jó fasiszta is egyben”. A karaktergyilkosság tipikus jezsuita módszer, ahogyan az ismétlésre épülő populista hazudozás is. Ne feledjük el, hogy Goebbels is jezsuita nevelésben részesült. Az ármány és a hazudozás mesterei képezték. Amit Semjén elmondott arról, milyen tudatosan amortizálta Gyurcsányt, ahogy ráállították az ellenfélre, az a módszer jezsuitákra emlékeztet.

Néhány szó a jezsuitákról

A „bámulatos alkalmazkodás” jegyében a Vatikán világuralmi céljait a modern korban a gazdasági, pénzügyi és politikai hatalomba épített Opus Dei ügynökök és jezsuiták révén igyekszik elérni. Mielőtt újabb hülyézésbe kezd a Hírszerző, a magyar sajtó pöcegödre, álljon itt néhány idézet hozzám hasonló más „hülyéktől”.

Először is Dosztojevszkijé, ha mond ez a név valamit, aki azt állította, hogy a „fekete pápa” által vezetett jezsuiták „egy hadsereg, amelyben feltétlen engedelmességre kötelezett szolgák vannak, akik Róma jövőbeli világuralma érdekében a pápát szolgálják, akinek a római császárhoz hasonló hatalmat követelnek. Istenben talán nem is hisznek.” Egy másik „hülye”, John Adams, az Egyesült Államok 2. elnöke: „A jezsuitákról írt történelmi művem bizony nem szépirodalmi alkotás, de megkérdőjelezhetetlen tekintélyek állnak mögötte, és elég részletes és fertelmes. A rend visszaállítása bizonyára egy lépés a sötétbe, a kegyetlenség, a despotizmus, és a halál felé. Ha valaha is létezett egy olyan testület, amely a földi és a túlvilági kárhozatot megérdemelte, az Loyola társasága.”

Marquis de Lafayette szerint a Vatikán és a jezsuiták célja kezdettől az volt, hogy a felvilágosodás eszméire, Montesquieu-re, valamint a hatalmi ágak szétválasztására épülő amerikai alkotmányt szétverje: „Az én véleményem, hogy ha ennek az országnak, az Egyesült Államoknak a szabadságát elpusztítják, az a római katolikus jezsuita papok alattomosságának lesz köszönhető, mivel ők a legfurfangosabb, legveszélyesebb ellenségei a polgári és vallási szabadságoknak. Európában ők okozták a legtöbb háborút.”

Papp nyilván lehülyézné Abraham Lincolnt is, az Egyesült Államok volt elnökét, akit egyes vélekedések szerint a jezsuiták ölettek meg. Ő azt mondta: “A polgárháború sosem jöhetett volna létre a jezsuiták alattomos befolyása nélkül.” Mint írta, csak azért nem mondta meg a népnek, hogy az egész mögött a jezsuiták állnak, mert akkor vallásháború lett volna még több áldozattal. Idézem: „Az északi és déli protestánsok biztosan egyesülnének a papok és a jezsuiták kiirtására, ha megtudnák azt, amit Morse professzor (a morzejelek feltalálója – a Szerk.) nekem mondott a Rómában szőtt tervekről. Amelyeket köztársaságunk ellen szőttek, ha tudnák, hogy azok a katolikus papok és apácák, akik naponta a partjainkra érnek a vallásuk tanításának, a nép oktatásának és a betegek gyógyításának leple alatt, semmi mást nem csinálnak, mint hogy a pápának a küldetését teljesítik, hogy elidegenítsék a szívünket az alkotmányunktól és törvényeinktől.” Ezt nem árt észben tartani, amikor a katolikus egyház „társadalmi missziójáról” hallunk, amit köteles támogatni az állam.

A Vatikán és a jezsuiták szerepéről és erejéről Edmond Paris, francia történész ezt mondta: „A társadalom gyakorlatilag nem tud arról, hogy a Vatikán és a jezsuita rend a legnagyobb felelősséggel bír mindkét világháború elkezdésében.” Trianon pedig ugyebár ezek következménye lett. Ezt csak azért említem, mert Bayer és Papp ezen a kijelentésen röhög.

Napóleon kemény kézzel bánt velük, mert tudta, hogy különben a jezsuiták megeszik vagy megölik. Ezt állította: „A jezsuiták egy hadsereget alkotnak, és nem egy vallási rendet. A főnökük egy hadseregnek parancsol, és nem csak egy rendház főnök. Ennek a szervezetnek a célja a hatalom – amit a legdespotikusabban akarnak gyakorolni –, az abszolút hatalom, az egyetemes hatalom, egy olyan hatalom, hogy az egész világot lehessen vezetni egyetlen ember által. A jezsuitizmus az abszolút despotizmus, és ugyanakkor a legnagyobb hatalmi visszaélés.”

A módszerek szempontjából érdemes figyelni J. E. C. Shepherd, kanadai történész véleményére: „A ‘jezsuita’ kifejezés szinonimája lett a félrevezetésnek, behatolásnak, intrikáknak, társadalmi felfordításnak. Sok beszervezett jezsuitát úgy írtak le, mint aki áruló, hogy sokakat elcsábítsanak a római főpaphoz a nemzeti hűséget feladva.” Erről egy másik „hülye”, Lord Palmerston ,volt brit miniszterelnök ezt mondta: „A jezsuiták jelenléte bármely országban, legyen az katolikus vagy protestáns, társadalmi békétlenséghez vezet.”

A jezsuiták módszereiről J.A. Wylie a Protestantizmus története és a Pápaság című könyv híres szerzője ezt írta: “Nem volt semmiféle álarc, amit a jezsuiták nem tudtak felvenni, így mindenhová be tudtak hatolni. Be tudtak jutni hang nélkül az uralkodó udvarába, vagy az államfő hivatalába. Láthatatlanul ülhettek a nagygyűlésen, és gyanútlanul keveredhettek a sok vita között is. Nem volt olyan nyelv, amit meg ne tanultak volna, olyan vallás, amit fel ne vettek volna, nem volt nép ahová el nem mentek volna, nem volt olyan felekezet, ahova ne csatlakoztak volna, és amelynek feladatait el nem végezték. Hangosan bírálhatták a pápát a lutheránussal együtt, és esküt is felvehettek a szövetségessel együtt.”

Végezetül arról, hogy Papp és magyar hírlapos társa szerint én találom ki a Vatikán hatalmi törekvéseiről szóló teóriákat, és magányomban összeesküvés-elméleteket fabrikálok: “Soha eddig a történelem során nem jelent meg ilyen társaság. Maga a régi római szenátus sem alkotott világuralomra szóló terveket akkora biztos sikerrel.” Ezt Friedrich von Hardenberg német filozófus mondta, akit később Novalis néven költőként ismert a világ.

IV. rész

Míg Mussolini és Hitler kihasználta, hogy a Vatikán készséggel támogatja őket a közös ellenség elleni harcban, addig ők maguk nem voltak gyakorló hívők, és nem a Vatikán, hanem saját céljaikat szolgálták. Ezért keményen felléptek a katolikus egyházzal szemben, amikor érzékelték, hogy a Vatikán ármánya veszélyezteti őket. Ezt nem tűrték, és most ez a hivatkozási alap, hogy a katolikus egyház nem működött együtt a nácikkal és a fasisztákkal, mert a nácik és fasiszták néha őket is támadták. Miközben mindkét diktátort a Vatikán segítette hatalomra, mindkettővel konkordátumot kötött.

Ezzel szemben Orbán azonosul a Vatikán „keresztény Európa” koncepciójával. Ahogy azt Buda Péter, a téma kiváló szakértője „Keresztény-nemzeti dzsihád” című cikkében írta (Élet és Irodalom, 27. január 11.), nem arról van szó, hogy Orbán saját személyes hatalmi törekvései céljára felhasználja a katolikus egyházat (maga a feltételezés is súlyos aránytévesztésre utal). „Orbánról és Balog Zoltánról, pártja fő ideológusáról kiderült, ami már régen sejthető volt: nem cinikus számításból használják a vallási retorikát. Nem, ők fundamentalisták, antimodernisták – vallási fanatikusok. És egy fanatikus kiszámíthatatlan dolgokra képes, mert nincsen vesztenivalója.”

Ezért Orbán szó szerint „egyfajta sajátos vallásháborúként kezeli a pártpolitikai küzdelmeket. A Fidesz ellenségei tulajdonképpen a kereszténység ellenségei”. Az írás szerint Orbán magáról ismerte el, hogy „fundamentalista alapon állok személy szerint”, hitvallását idézi, miszerint „minden politikus szemével látható az egyház jelentősége a történelemben. Az egyik legfontosabb történelmi szereplőről beszélünk a magyar nép életében. Ez tiszteletet és baráti szándékot indokol a politika részéről az egyházak irányában.”

Hogy mit mond Orbán arról, amiben kritikusaim kételkednek, nevezetesen, hogy milyen viszony áll fenn a kormány és a katolikus egyház között, arról ez olvasható: „összességében a politikának, mint a kormánynak, a politikát irányító testületnek is, a maga munkája megítélése végett el kell fogadni azt a mércét, amit az egyház által képviselt értékek jelentenek. Tehát ha egy mondatban kell válaszolnom, akkor azt kell mondanom, hogy az egyház: mérce. Mércét tart, mércét jelent a mindenkori világi hatalom számára, amivel jól tesszük, ha megmérjük magunkat. Így nézek én az egyházra.” Magyarra fordítva: alárendeli magát az egyháznak.

Keresztény-nemzeti dzsihád

Ezért Buda Péter már 2007-ben azt a kérdést vetette fel, hogy „van-e ma Magyarországon olyan politikai erő, amelyik képes tudatosan felvállalni a vallási-politikai fanatizmussal szemben a köztársaság eszméjét?” Buda Péter helyesen mutat rá, hogy amit Orbán indított Magyarország ellen, az egy katolikus „keresztény-nemzeti” dzsihád, a Szent Isván-i állameszme alapjain. Gábor György, a kiváló vallásfilozófus, akit nem kéne szintén lehülyézni, teljes összhangban azzal, amit az Amerikai Népszava a katolikus egyház Orbán eszmerendszerében betöltött szerepével mond, emlékeztet arra, hogy Orbán „önnön isteni legitimációja érdekében beavatja az országot ama csodás misztériumba, miszerint Szent István épp Alcsútdoboz mellett ajánlotta fel Magyarországot a Szűzanyának. Így lesz az orbáni vízióban a “Szent-István-i ország. nem csak állam”, hanem “egy gondolat, egy álom”. (Bibliaiskolás kioktatás, Vasárnapi hírek 2008. szeptember 21.)

Gábor György a Magyarország elleni dzsihád vezetőjéről ugyanitt azt írja, hogy Orbán számára a politika lényege, küldetése ebben áll: „nekem az országot kell építenem, kis o-val, az országot – ami a magyar nemzet evilági országa –, és nagy O-val is, az országot, Isten Országát, és ez a magasabb rendű célja és értelme annak, amit teszek.” Kell-e ennél világosabban beszélni, hogy mindenki megértse?

A legfőbb fundamentum a katolikus vallás kierőszakolt visszatérítése a politika világába. Orbán már abban az évben “Az ország lelke és az egyház” című konferencián egy „teokratikus világkép jegyében” osztotta ketté Magyarországot: „van egy másik, egy igazi Magyarország, van egy másik, egy igazi magyar nemzet” (ahogy van egy másik, igazi, “rejtett Európa” is), a demokratikus Magyarországgal szemben. Ennek szüksége van olyan lelki vezetőkre, „akik nevén nevezik a jót, és nevén nevezik a gonoszt, és nem mossák össze őket.” Ennek jegyében kijelentette, hogy „az állam és az egyház a kelleténél is jobban szét van választva”. Ezzel a szövegével máris IX. Piusnál, és a modernizmus ellen írott Syllabusánál tart, amely elítéli az állam és az egyház szétválasztását, és kijelenti, hogy „a filozófiát és az erkölcsöt”, valamint a „polgári törvényeket” az „isteni és egyházi tekintélynek” kell alávetni. Ez zajlik ma Magyarországon.

Az orbáni koncepció egy nagyobb rendszerbe illeszkedik. Nemcsak Magyarország katolikus „újraevangélizálásáról” van szó, hanem egész Európáról. Orbán tevékenysége – nem függetlenül a Vatikántól – illeszkedik Róma azon törekvéseibe, hogy a katolikus egyház visszakaparintsa az Európai Uniót, és a szekularizált, liberális Európát egy katolikus Európával váltsa fel. A Vatikán taktikája az, hogy az Unió minden problémáját, a gazdasági világválságot is az egyház nélküli szekularizált világ számlájára írja. Azzal a stratégiával kívánja a Vatikán alá rendelni újra Európát, hogy az egyetemes valláserkölcsi alapjaira helyezve ezek a problémák megszűnnek. Innen származnak a liberális demokráciák, a Nyugat hanyatlásáról szóló orbáni mesék, a szabadpiacra épülő kapitalizmussal, a pénzügyi világgal szembeni „szabadságharc”. Orbán azért mer szembemenni a világgal, mert mögötte a Vatikán, a világegyház, egy másik világrendszer ideológiája áll, amiben ő fanatikusan hisz. A katolikus egyház pedig ebben a projektben elsősorban a kelet-európai uniós országokra számíthat, és az orbáni Magyarországnak különleges szerepet szán. Ezt még az olyan egyszerű lelkek is tisztán látják, mint Mikola István, aki 2006. február 23-án Szegeden a Képmás című katolikus folyóirat estjén azt mondta, hogy „Európa reevangelizálása a magyarságnak a missziója”.

De Orbán már 2001-ben, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének kongresszusán bejelentette, hogy „egész Európa nagyszabású történelmi és szellemi kiigazítás előtt áll”. Orbánnal a katolikus egyház már ekkor közölte, hogy mi a küldetése Európában. A jezsuiták és Opus Dei ügynökök, akikhez Semjén még a szocialistákat is eltanácsolta, segítettek szétverni a demokráciát, megsemmisíteni a politikai ellenfeleket, segítettek kétharmados többséggel elfoglalni az államot, és elkészíteni egy olyan alkotmányt, amelyet a Vatikán az Európai Uniónak is szán. Orbán Viktor és Magyarországa ezért veszélyes egész Európára nézve, mert a Vatikán és a modernkori inkvizíció törekvéseiben a feltörő kos szerepét játssza. Semjén példaképe Barankovics István, akiről azt mondta, hogy „ő lehetett volna a magyar Adenauer, ha nem a szovjet Vörös Hadsereg megszállása alatt lett volna Magyarország.”

Aki a fentiek után is azt gondolja, hogy én „az üldözési mániások ópiuma” vagyok, annak kételyeit eloszlathatja maga Orbán Viktor, aki „Van egy rejtett Európa” címmel a napokban interjút adott a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című konzervatív német lapnak. A „rejtett Európa” azért rejtett, mert a háttérben kovácsolják. Orbán elmondta, hogy „a vezető európai politikusok nagy része elveszítette a hitét abban, ami Európát egykor naggyá tette”. Hogy mi tette Európát naggyá, arra a válasz nem más, mint a Vatikán stratégiája Európa visszaszerzésére: „a feltörekvő nemzetek (ez Magyarország és a Vatikán más bábállamai) mind bátran vállalják szellemi identitásukat”, vallásukat, kultúrájukat, ami a „keresztény (értsd: katolikus) kultúra” világa. Helyteleníti, hogy az európai politikusok lemondanak arról az „erőről”, ami ebből fakad. Ostorozza a „politikai korrektséget”, amelynek fenntartása érdekében az európai vezetők egyáltalán nem is beszélnek már „azokról a dolgokról, amelyek szükségesek ahhoz, hogy meghatározó civilizáció maradjunk”. Azt mondja, hogy létezik ugyanis „egy rejtett Európa”, amely azonban ritkán jelenik meg a nyilvánosságban. Tegyük hozzá, hogy azért, mert a Vatikán elsősorban a katolikus politikusokon, a titkos Opus Dei ügynökein keresztül próbálja hatalmi céljait elérni, a klérus a háttérben marad, és annyi a feladata, hogy szép meséket mondjon az egyház pozitív „társadalmi szerepéről”. Orbán az interjúban világosan kifejti a Vatikán felvilágosodás utáni, évszázados felfogását: eszerint az „európai történelemnek, az európai jövőnek” az a felfogása, amely szerint helyes, ha a világ a vallásosságból a szekularizációba, a hagyományos családmodelltől a sokféle családmodell felé és a nemzetállamoktól az internacionalizmus irányába halad, az helytelen. Orbán valóságos új európai programot hirdetett meg, amikor azt mondta: „amire ő gondol, az más irányba tart, a vita pedig arról szól, hogy melyik az előremutató és melyik a maradi álláspont.”

A demokrácia lom

Ezzel kapcsolatban pedig Semjén Zsolt – fent már idézett – „Megharcolunk minden magyarért” című könyvét érdemes fellapoznunk,  amelynek Politica Christiana című fejezetében arról beszél, hogy vajon a liberális demokratikus vagy a katolikus világrendszer a haladó és előremutató: „Az ő ’modernségük’ rég lejárt, a jakobinus-szabadkőműves-bolsevik ötletekben gyökeredző, már a múlt században megbukott ideológiák, poros lomok, még akkor is, ha időnként leporolják és átcímkézik. A mi felfogásunk definitíve azért modern, mert éppen az a lényege, hogy tudatosan és állandóan visszalendül az örök értékekhez. Ami pedig az örökkévalóságban gyökeredzik, az bármilyen ősi, mégis mindig fiatal. Olvasson bele mondjuk a felvilágosodás enciklopédistáinak könyveibe. Olvashatatlan, legfeljebb kortörténeti szempontból lehet érdekes, ma már semmit sem jelentő kacatok. És olvasson bele Szent Ágostonba: eleven, friss, itt és most nekünk szól. Ágoston élő, az enciklopédisták poros könyvtárak moly-abrakja. Azért, mert Ágoston az Örökkévalósághoz kötődik, az enciklopédisták pedig egy elmúlt kor időleges ideológiájához. Hát ezért vagyunk modernek mi és avíttak ők.”

Erről beszél hát Orbán Viktor.

Jegyezzük meg, hogy a „keresztény államról” szóló katolikus tanítás Szent Ágoston államelméletéből következik. Ennek lényege, hogy az egyház a világi hatalom csúcsán áll, az uralkodónak az egyházat kell szolgálnia. Isten államán kívül nincs erény. Az Isten fiainak országa, amely a katolicizmus alá rendelt állam, szemben áll a gonoszok országával, amely független az egyháztól. A szekularizált demokrácia a gonoszok országa. Igazságosság nélkül nincs állam, igazságosság pedig ott van, ahol az igaz vallás törvényei szerint kormányoznak. A helyes az, ha a hatalom egy ember kezében összpontosul. Szent Ágoston azt is helyeselte, hogy az eretnekekkel, ellenszegülőkkel szemben erőszakot alkalmazzanak. Ennek következményeit ismerjük. Ebben a tanításban minden együtt van egy fasiszta diktatúrához. Semjén szerint ez az örökkévaló minta, amit ők követnek.

A „bukott ideológiák”, a „poros lomok” pedig a felvilágosodás eszméi, a polgári szabadságjogok, a hatalmi ágak elválasztása, az egyház és az állam szétválasztása. Ezt nevezi Semjén szabadkőműves-jakobinus és bolsevik gyökerűnek. Tegyük hozzá mindjárt azt, amit Semjén szemérmesen elhallgat, hogy „zsidó”, ugyanis ezt értették alatta, és máris a katolikus antiszemitizmusnál tartunk. Ez az oka annak, hogy a Heti Válaszban egy talpnyaló firkász az egyik cikkemet úgy írta át, hogy a katolikus egyház ellentéteként a zsidókat nevezte meg, még csak nem is az izraelita felekezetet. A katolikus egyházat a szövegben mindenhol „zsidókra” változtatta. Aki ezt elkövette, szerény véleményem szerint egy közönséges náci.

A katolikus egyház antiszemitizmusáról ne nyissunk vitát. Nem kell Aranyszájú Szent Jánosig menni, elég a Semjén által modernnek és élőnek nevezett Szent Ágostonhoz fordulni. „A zsidók mély megalázása a keresztény állam koncepciójával függ össze” – írja Nagy V. Rita „Teológia és antiszemitizmus” című könyvében (Jószöveg Műhely Kiadó, 2011). Ne feledjük, a “keresztény állam” az, amiről itt folyamatosan beszélünk, és Ágoston öntötte formába az alapelveit. Ágoston szerint a keresztény államban a zsidók a keresztények szolgái és kötelesek nekik adót fizetni, számukra tiltott bármilyen hivatal vagy hatalmi pozíció betöltése.

Szent Ágoston nagy hatással volt Theodosius zsidóellenes törvényeire, ezért nem kell csodálkozni azon, hogy a katolikus püspöki kar tagjai megszavazták az eslő két zsidótörvényt is, a harmadikat csak azért ellenezték, mert saját érdekeiket sértette. A zsidótörvények elfogadását igazi katolikus ravaszsággal azzal indokolták, hogy az “leszereli a szélsőjobbot”. Láttuk, hogyan szerelte le.

Az első zsidótörvény indoklása Magyarországot zsidókra és nem zsidókra, azaz keresztényekre osztotta. A jobboldal ma is ezt a felosztást gyakorolja. A magyar jobboldal ideológiáját jelentő politikai katolicizmus pedig leginkább a zsidó (liberális) demokráciát támadta. Bartók Béla, aki nem volt zsidó, de a katolikus keresztény-nemzeti Magyarországról undorában New Yorkba emigrált, 1938-ban azt mondta: „Nálunk az úgynevezett keresztény középosztály csaknem egésze a náci rendszert támogatja.” Saját bevallás szerint azért szeretett a Central Parknál sétálni, mert a lovas kocsik környékén érezhető lószar szaga Magyarországra emlékeztette.

Az antiszemitizmus olyannyira a katolikus egyházban gyökerezett, hogy még a nyilasok hivatalos ideológiáját, a hungarizmust is katolikus püspök, Prohászka Ottokár alkotta meg. Az csak a bűneiket súlyosbítja, hogy még Prohászkát is ki akarják mosni az antiszemitizmus vádjából. Már Prohászka is szabadságharcot hirdetett. A zsidóságról azt mondta, hogy “minket kisajátító, idegen hatalom.” Nemcsak vallási antijudaizmusról, hanem faji antiszemitizmusról beszélt: „Itt egy rafinált, romlott, hitetlen és erkölcstelen faj garázdálkodásáról van szó, poloskainvázióról, patkányhadjáratról. Egy kérdés van: hogyan védekezzünk?” Megtaláltak rá egy „végső megoldást”.

Később ezt úgy módosította, hogy a „zsidó morált” kell üldözni. Ezért azt mondta, hogy „az igazi antiszemitizmus nem a zsidó faj, hanem azon erkölcstelen fajzat ellen irányul, mely származzék bár zsidó vagy keresz­tény vérből, hódol a zsidó fosztogatási pénzszerzésnek”. Minden ami rossz, zsidó.  Ez ma is így van, az is zsidó, aki nem zsidó, ha a „keresztény-nemzeti” állam ellenfele. Magyar az, aki nemzeti, nemzeti az, aki keresztény, keresztény az, aki nem „zsidó”.

Bábel Balázs kalocsai-kecskeméti érsek szerint „a világ, amelyben élünk, kísértetiesen emlékeztet Prohászka korára”. Mennyire igaza van. És az érsek Prohászkát állítja mintának: „A kiegyezés utáni időszak a liberalizmus első nagy fellendülését hozta; a liberálisok akkor is vadul támadták az egyházat (értsd: gátat szabtak az ideológiai elnyomásnak – a Szerk). A nagy székesfehérvári püspök azonban fölvette a kesztyűt, és gátat vetett az elvallástalanodásnak.”

Ahogyan Bábel érsek megdicséri Orbánt, az arra utal, hogy szerinte Orbán Viktor Prohászka Ottokár nyomdokain jár.

V. rész

Ennyit szerettem volna nagy hirtelen mondani azokról a támadásokról, amelyek azt állítják, hogy én összeesküvés-elméleteket gyártok. Papp László Tamás azt írta rólam, hogy „olyannyira elszakadt a valóságtól, hogy az már a legszélsőségesebb mércével is szimplán röhejes és kontraproduktív”.

Döntse el az olvasó. Elnézést kérek mindenkitől, hogy az írás hosszával próbára tettem a türelmét, de kénytelen voltam a tények és az idézetek kisebb mennyiségével igazolni, hogy aki elszakadt a valóságtól, az nem én vagyok.

Azt írja Papp: „Hogy mégis kénytelen időt és tárterületet szánni rá az ember, annak oka, hogy Orbán Viktornak pontosan ilyen ellenségekre van szüksége. Magas labda, hálás téma, fantasztikus ziccer ez nekik. Főként az őket szolgáló médiabirodalomnak”.

Tisztában vagyok azzal, hogy az Orbánt szolgáló médiabirodalom mindent megtesz azért, hogy az általam felvetett gondolatokat semlegesítse. Amit írok, az ugyanis telitalálat, és a legostobábbakat leszámítva, ezt pontosan tudják. Ezért foglalkoznak vele, ahogyan Papp László Tamás szellemesnek hitt ostobaságait eddig a kutya sem vizelte oldalba. Nincs miért foglalkozni velük. Azt írja Papp: „Annál nagyobb baj, hogy Bayernek Bartussal (s az általa vizionált katolikus világkonspirációval) összefüggésben nagyrészt igaza van. Bartus egy hülye. Nem azzal van baj, hogy ez kimondatott, még azzal sem, hogy Bayernek kivételesen igaza van. Baj a következményből lehet.”

Papp Bayernek, a magyar náci publicisztika vezéralakjának ad igazat velem szemben, aki semmi mást nem képviselek, mint a felvilágosodás antiklerikalizmusát („Tiporjátok el a gyalázatost!”), amely a világnézetileg semleges állam és az egyéni szabadság védelmében harcol a katolikus egyház államhatalmi ambíciói ellen, amelyeket – mint az a fentiekben olvasható – ők maguk fogalmaznak meg. A katolikus egyház hatalmas rutinnal rendelkezik arra, hogy elsimítsa maga mögött a nyomokat, és összekeverje a szálakat, mindennek a fordítottját állítva. Évszázados rutin, tapasztalat, hatalmas apparátus. De csak olyan embereket képesek megtéveszteni, mint Papp, aki nem tudja megkülönböztetni a jobb kezét a baltól, akinek fogalma sincs, mivel áll szemben, aki csak azt látja, hogy a sarkon van egy templom, és hallja, hogy szól a harang. Akinek a gondolkodása olyan, mintha bevágtak volna az agyába egy kézigránátot. Önhitt, fölfújt hólyag, kártékony, igazi nagy barom, aki azt gondolja, hogy ő a mérőzsinór, neki joga van mindenkit kiosztani, helyretenni, eligazítani, hírszerzős cimboráival együtt a vécén lehúzni. Azt hiszi, hogy ez újságírás, miközben annyi esze nincs, mint egy meztelen csigának.

Egy példa, hogy a katolikus egyház kommunikációs technikáját még Papp is megértse. Miközben letagadják XII. Pius felelősségét, aki konkordátumot kötött Mussolinivel és Hitlerrel is, akit bűnös hallgatása miatt súlyos felelősség terhel milliók haláláért, már ott tartanak, hogy a holokausztot kezdik kisajátítani a katolikus egyháznak. XVI. Benedek Auscwitzban már nem ejtette ki az „antiszemitizmus” szót, és a zsidók elpusztítását azzal magyarázta, hogy „a nácik a kereszténység gyökerét akarták kitépni, mintha – amint erre a Die Zeit is felhívta a figyelmet – az egyház maga is az antiszemita vérengzés áldozata vagy célpontja lett volna”. Ezt Buda Péter valláspolitikai szakértő és Gábor György filozófus adta közre, még mielőtt Papp újra lehülyéz. A két tekintélyes szakértő hozzáteszi, hogy a Soa kisajátításának, „krisztinalizálásának” nevezik ezt (ld. Le Monde, május 29.).

Mint írják, ez a szándék az 1979-es pápalátogatással vette kezdetét, amikor II. János Pál “mai világunk Golgotájának” nevezte Auschwitzot, majd folytatódott a lengyel karmeliták auschwitzi megtelepedésével. Tehát az a világegyház, amely a holokausztot képes úgy bemutatni, mintha annak áldozatai vagy célpontjai a katolikusok lettek volna, miközben a világtörténelem legembertelenebb népirtását ennek az egyháznak az antiszemitizmusa, a náci Németország támogatása és elismerése előzte meg, az mindenre képes.

Egyet ne felejtsünk: Papp lehet egy doktriner liberális seggfej, de ők pontosan tudják, hogy a történések hátterével kik vannak tisztában, kik az ő ellenfeleik. Papp gúnyolódhat, ennyi telik tőle, de aki a nácik gyűlöletszabadságáért küzd, mint ő maga, az úgy kell nekik, mint egy falat kenyér. Ha van valaki, akire a jobboldalnak égető szüksége van, azt Papp László Tamásnak hívják. Pontosan ilyen ökrök kellenek nekik, akik semmihez nem értenek, és oktalanul „bedolgoznak” nekik. Az ilyenek mellett észrevétlenül építhetnek ki egy klerikálfasiszta diktatúrát. Ezek majd belerúgnak azokba, akik az igazságra felhívják a figyelmet.

Szeretném felhívni a figyelmet arra is, hogy Pappnak nem kellene ennyire tájékozatlannak lennie, mert amiről ő azt mondja, hogy írásaimban baromságok, annak hatalmas irodalma van, de a napi sajtóból is megértheti, akinek esze van. Ebben a többrészes cikkben szándékosan azokból a szakmailag megalapozott forrásokból dolgoztam, amelyek könnyen elérhetők. Amit én a cikkeimben írok, azok egybeesnek a téma elismert hazai kutatóinak véleményével, hacsak nem akarja Gábor Györgyöt, Buda Pétert, Fazekas Csabát, Grüll Tibort és másokat is lehülyézni, akik szakmaként űzik ezt a mesterséget. Nemzetközi irodalomról, vagy Abraham Lincoln véleményéről már nem is beszélek. Papp azt a látszatot kelti, mintha valami új dologgal álltam volna elő, amit én találtam ki. Primitív tájékozatlanságára nem mentség a butaság.

Papp persze mondhatja azt, hogy tendenciózusan összeválogattam a katolikusellenes összeesküvés-elméleteket, amelyek cáfolatának szintén nagy irodalma van. Csakhogy ez nem elméleti vita kérdése: az egyház és az állam összefonódása nem kitaláció, a pápaság és a császárság küzdelme, a harmincéves háború, az inkvizíció, tízmilliók halála valóság. Röhöghet Papp és Bayer, mondhatják, hogy ez nem igaz, csak közben a hittan szembejön az iskolában, elfoglalták az iskolákat, felszámolták a világnézetileg semleges oktatást. Megkezdte működését a szexuális szokásokat ellenőrző családtudományi intézet, betiltottak evangéliumi gyülekezeteket, egyházakat, harcot indítottak Európa és Amerika ellen, antiszemita ideológia alapján támadják a világ pénzügyi rendszerét, a bankokat, nyomorba döntve sok ember életét, új konkordátum megkötésére készülnek a Vatikánnal, felszámolták a jezsuiták módjára a fékek és ellensúlyok rendszerére, a hatalmi ágak megosztására épülő demokráciát, alkotmányba foglalták a kereszténység és a Szent Korona révén a pápa főségét. Elkövettek mindent, ami a katolikus állam koncepciójában szerepel, amiről Papp azt mondja, hogy az én beteg elmém szüleménye, összeesküvés-elmélet. Közben kiépült a klerikálfasiszta állam, polgárjogot nyertek a nyilas eszmék, a doktriner liberális sajtó idiótái pedig megfeledkeztek arról, hogy a liberalizmus miből fogant, mi volt a felvilágosodás lényege, és a nácik népszerű publicistájával ért egyet. Igazán megérdemlik az ilyenek, hogy a diktatúra kiteljesedjen, és annak minden részét megízleljék, fenékig igyák ezt a poharat.

De a legszebb az, amikor a Hírszerző nevű morális kivégzőosztag szófacsarója azt írja, hogy „Bartus egyre ordasabb, embertelenebb baromságokat ír, egy olyan platformról, amely az MSZP-hez közel álló, lényegében a szocik házi újságjának tekinthető napilap, a Népszava nevét viseli. Amíg ez így van, addig joggal gondolhatja bármelyik átlagolvasó, hogy ez valamilyen formában az eredeti Népszava amerikai klónja, mutációja, s az ott leírtak az „anyalap” gondolatvilágát, sőt az MSZP nézeteit is lefedik.” Papp már nemcsak Bayert értékeli fel, hogy engem leköphessen, hanem még az MSZP-ért is aggódni kezd, ami részéről legalább annyira bizarr.

Papp műveletlensége nemcsak a történelemre és az egyházpolitikára korlátozódik, gondosan ügyel arra, hogy ugyanilyen analfabéta maradjon a sajtótörténetben is. Bocsánatos bűn lenne, ha legalább nem hinné magáról, hogy mindent tud, és bárminek utána olvasna. Akkor azt is tudná, hogy az Amerikai Népszava régebbi újság, mint a magyarországi Népszava magyar nyelvű kiadása. Ez a világ legrégebbi magyar nyelvű újságja, amely megalapítása óta soha nem szűnt meg, és folyamatosan működik. Ezért Papp ne akarjon feljelenteni, hogy milyen jogon viseli az én újságom a Népszava nevet, mert ez előbb volt, mint a másik. Arról már szót sem érdemes említeni, mekkora ökörnek kell lenni ahhoz, hogy valaki a sajtóban gyakori névazonosság alapján azt állítsa, hogy az egyik lap a másik nevét bitorolja, és azzal lejáratják egymást. Megsúgom Pappnak, hogy van Amerikai Magyar Hírlap is, az emigrációban több Magyar Szó is létezik, de az ő eszmefuttatása olyan, mintha a Times, a New York Times, a Los Angeles Times, a Sunday Times, a The Seattle Times, a The Atlanta Jewish Times, a Montclair Times és sorolhatnám, összekeverhetők lennének, hogy a sok „Post”-ról már ne is beszéljünk. Ez Papp szellemi színvonala.

Aki nem ismeri Amerikát, az ne beszéljen, mert bizony, ha Amerikában valaki felszólítás után is bontja a rendőrség által felállított kordont a Capitoliumnál, azt agyonlövik. Vagy tegyen Papp egy próbát a Fehér Háznál, kezdje el bontani a Fehér Ház kerítését, megnézzük kellő távolságból, mi történik.

Papp azt mondja rólam, hogy „a kormánypárti nyilvánosság máris kezdi negatív értelemben felépíteni, futtatni. Írásai egyre komolyabb visszhangra találnak odaát, amitől ő mind jobban kihúzza magát: lám, már Azok ott, a Vatikán rezidensei is rájöttek, hogy én vagyok a legveszélyesebb ellenségük. Holott pont azért szerepeltetik, mert igazából az ő csodafegyverük. Aki épp az Orbán-ellenes fellépésnek árt a legtöbbet, pont azt járatva le, amit a maga monomániás, rögeszmés szintjén szolgálni kíván.”

Nagyon falmelléki szövegek ezek, hogy Papp az Orbán-ellenes fellépésért aggódik. Hol van a magyar sajtóban Orbán-ellenes fellépés? Talán ő lenne az? Éppen arról van szó, hogy engem is próbálnának visszahúzni, mint a rákok egymást a vödörben, mert kellemetlen a tükör, amit eléjük tartok. Az egzisztenciális függés, a gyávaság, a sunyiság, a számítás, a kollaboráció jellemző a magyar sajtóra, nem az Orbán-ellenes fellépés. Abban is téved Papp, hogy engem felépítenek. Én saját jogon vagyok az, aki vagyok, és kénytelenek velem foglalkozni, mert hatástalanítani kell azt, amit csinálok. De elárulom, hogy így volt ez mindig, ahol megjelentem, ott mindig történt valami, amit nehezen hordozok, és menekülnék tőle. Nem tehetek róla, de nem vagyok olyan érdektelen, szürke és unalmas, mint Papp.

Pedig csak ugyanazt mondom, amit tisztelt történész és filozófus barátaim, csak hatásosan. Az említett szerzők már mindent megírtak arról, amit én mondok, csak arra nem figyelt oda senki, mert tudományos közönségnek írtak, én pedig az olvasónak, akit mozgósítok. Nem is értem, Papp miért velem foglalkozik, hiszen erről a témáról sokkal több és jobb cikket írt Buda Péter és Gábor György, én csak belőlük dolgozom. De ahogyan én mondom, azzal kénytelenek foglalkozni. Lehet, hogy „karizmatikus” újságíró vagyok? Papp pedig felfordul a féltékenységtől, mert irkálhat bármit, nem érdekel senkit? Nem tehetek róla, hogy igazam van, és senki nem tud olyat mondani, amikor ne úgy lett volna, ahogyan megírtam. A katolikus egyházzal kapcsolatban is igazam lesz. Már a laikusoknak is kezdenek nyilvánvalókká válni a jelek.

A szomorú az, hogy ilyen emberek, mint ez a Papp, aki társaival együtt sokat tett azért, hogy a nácik így előretörjenek, hogy Magyarországon lerombolják a jogállamot, felszámolják a köztársaságot, mert éppen ilyen ostoba cikkeket firkáltak, ugyanolyan karaktergyilkosságot folytattak, mint a nyilasok, ezek most is engem tartanak veszélyesnek. Azt a magyar sajtót, ami a szemünk elé tárul a maga teljességében, az én tevékenységem zavarja. Miközben vakok és süketek. Az egész magyar sajtó csődöt mondott. Ezt egyetlen demokratikus ország sajtója sem asszisztálta volna végig. De sok közöttük a szar alak. Én pedig szókimondásommal, függetlenségemmel és szabadságommal irritálom őket.

Ezért inkább adok igazat Iványi Gábornak, aki egyszer azt mondta nekem, amikor elpanaszoltam a Papp-félék aljasságait, hogy ne törődjek velük, ezek azok, akik miatt lett az özönvíz, és ők voltak azok, akik fenyegették és röhögték Noét, amikor a bárkát építette. Aztán egyszer csak jött a víz…

Bayernek csak Ady Endre szavaival üzennék: „Végre is akármilyen antiszemita legyen az ember, vaknak és hülyének nem kell lennie.”