Ronai and Ronai
AMERIKAI

Schmitt Pál lemondására szabják az új törvényt 2012. március 23. péntek 12:19 | AN Forrás: Klubrádió

  • Hozzászólások(59)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Schmitt Pál lemondására szabják az új törvényt
Budapest – Január 23-án hozta létre a SOTE azt a bizottságot, amelyben a nyelvek, a jog, a sport és a társadalomtudományok szakértői vizsgálják Schmitt Pál 1988-ban íródott, négy évre rá leadott kisdoktoriját. A bizottság döntése értelmében március 28-án hozza nyilvánosságra jelentését, amelyből az egyetem vonja le a következtetést.
.
Nem világos, maga az érintett is a következtetés levonására készül-e. Az államelnök március hetedikén azt állította, „tiszteletben fogja tartani” a vizsgálat eredményét, arra a kérdésre pedig, hogy ez mit jelent, azt felelte: „Azt, hogy tudomásul veszem.”
.
A jelek szerint ennél radikálisabb lépésre készül a Schmitt Pált a legmagasabb közjogi méltóságig futtató Fidesz, ahol sajtóértesülések szerint tabutéma az elnök tolvajlási ügye, nevetséges helyesírása és általában az a méltatlan helyzet, ami kinevezésével előállt. Erre utal, hogy míg eddig semmiféle fideszes rendelkezés nem született a köztársasági elnök lemondásáról, most hirtelen jogszabályilag is tisztázni kívánják annak menetét.
.
Lázár János, Gulyás Gergely és Harrach Péter szokás szerint suba alatt, a házszabály módosításában, hét bekezdésben fogalmazta meg a leendő új szabályokat, minden egyeztetés nélkül. Ha az államfő lemond, erről az országgyűlési vitát tizenöt napon belül meg kellene tartani, akár rendkívüli ülésen. Legalább tíz képviselő vagy bármely frakció kezdeményezhetné, hogy az államfő ismét fontolja meg lemondási szándékát. Erről a javaslatról a Háznak szavazni is kellene. Ha a lemondást az államfő fenntartja, azt a Háznak tudomásul kellene vennie.
.
Külön szabályokat alkotna a Fidesz arra az esetre például, ha az országgyűlés megfosztaná az elnököt, mert kiderülne, hogy szándékosan törvényt sértett vagy bűncselekményt követett el.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.5/5 (17 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +11 ( 17 szavazatból)
Schmitt Pál lemondására szabják az új törvényt , 4.5 out of 5 based on 17 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(59)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

59 Reader’s Comments

  1. Gratulálok a népnemzeti mínuszoláshoz, ahol a kereszténynek kikiáltott országban a kereszténység alapja, a Biblia szavai sem helytállóak.
    Kellene szólni mínuszkák az elöljáróknak, hogy töröljék el és írjanak egy unortodox bibliát, legfeljebb Isten nem tekinti sem őket, sem az „igéiket” a magáénak – persze egy kis következménnyel, amit örök kárhozatnak hívnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  2. Én azt tartanám fontosnak az új bibliában, hogy Jézus magyar legyen. És lehetőleg Felcsúton szülessen, hamár Szentistván is ott adta Máriának az országot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  3. Báthory Ödönke
    2012. március 25. vasárnap 07:55

    10 pont!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  4. Geyza – a SIM kártya szintén a TESCO-nál 500 kemény forintért megvásárolható – 2000! forint lebeszélhetőséget tartalmazó csomagban!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  5. A kisdoktori másolás sem “szép” dolog,de a lényeg:semmit nem dobott vissza,mindent alá írt…vélemény a főnöknél!!!! Amúgy a következő államfő sem lesz jobb,míg Orbán van hatalmon!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  6. Még szerencse, hogy vannak igazi mélymagyarok, akiket nem fertőzött meg az a liberális “baromság”, hogy érdemes gondolkozni! Ők észnélkül minuszolnak! Ők mindennel elégedettek, mert úgy hallották, hogy jobban éltek 2011-ben, mint 2010-ben! Igaz, hogy iskolákat kellett bezárni, mert nem volt fűtés, sok ember fagyott halálra, éheznek családok, mert nincsenek munkahelyek, kilakoltatások vannak, de lehet gombát szedni és kecskét tartani és attól megoldódik a probléma csak hinni kell, amint ezt a magastudásúaktól hallhattuk, bár ők inkább a vagyonukat gyarapították és nem bajlódnak gombával és kecskével sem (talán?)! Ha a vezetés azt mondja, hogy minden jobb, akkor az úgy is van, ezen pedig nincs mit gondolkozni))))))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  7. Csacsika – “Az időt is lopta Schmitt?”
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=532397
    Figyelő
    vajon ki lehet az a mínuszoló, akinek már a Biblia szavai sem tetszenek? Ne ilyenkor látszik bizonyosnak, hogy még csak nem is olvasnak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  8. Először is lenne egy átmeneti államfőnk a tákolmány szerint, akit Kövérnek hívnak, már az sem lenne egy leánykaálom. Aztán meg lehet ám egy Orbán nevű államfőnk is, aki így megkerülné a választásokat, ráadásul seperc alatt prezidenciális rendszerré alakítaná hazánkat. Onnan már csak egy kis ugribugri a “kormányzóság”! Nos: végignézve a választékon – lehet, hogy mégis inkább maradjon a snitt plagi? Az “csak” huszonéve lopott bizonyíthatóan, azt is szellemi termékből. Minden csak nézőpont kérdése!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  9. Lehet, hogy a mínuszolás közfeladat a köztisztviselőknek.
    El kell vele számolni a nap végén.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Érdemes-e “likvidálni” a nemzet törzsanyagát? 2012. február 23. csütörtök | Rákócza Richárd

Lemondott a sajtót fenyegető német államfő 2012. február 17. péntek | AN

Pali bácsi mélységesen kussol 2012. február 15. szerda | AN

Schmitt semmit sem hoz fel mentségére 2012. január 31. kedd | RR

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos