Ronai and Ronai
AMERIKAI

Milliárdokat lopnak ki Afganisztánból 2012. március 13. kedd 22:33 | Rákócza Richárd Forrás: Reuters

  • Hozzászólások(10)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Milliárdokat lopnak ki Afganisztánból
Washington/Kabul – A húsosfazék mellett meggazdagodott afgánok évente nyolcmilliárd dollárt lopnak ki az országból, ami hazájuk éves állami költségvetésének majdnem a kétszerese. A pénz bőröndökben távozik, minél közelebb a NATO-csapatok kivonása, annál fékevesztettebb ütemben.

Hamarabb omlik össze Afganisztán gazdasága, semmint a kabuli bábkormányt a nyugati csapatok magukra hagynák, jósolja a Reutersnek adott interjújában maga az afgán központi jegybank elnöke, Khán Áfzál Hádávál, aki szerint az afgán gazdaságba vetett bármilyen hit az elmúlt tíz évben teljesen kiveszett, és mindaz a hatalmas összeg, amit az országba tömtek, ugyanúgy, ahogy jött, el is ment: bőröndben, diplomatatáskában, hátizsákban, mikor hogy, néha Dubaiba, néha más biztonságos helyre.
Sofőr Kandahárban. A legtöbb afgán helyzetéből nincs kiút
A központi kormány megpróbálkozott ugyan azzal, hogy gátat szabjon a készpénzkiáramlásnak, így rendeletben írta elő, hogy húszezer dollárnál több készpénz egyetlen kiutazónál sem lehet, ezt azonban senki nem veszi komolyan, a legkevésbé a legnagyobb tolvajok, vagyis maguk az afgán kormányhivatalnokok. Hádávál szerint „intézkedésekkel” nem lehet ezt a jelenséget felszámolni. Nem csoda, hogy mindenki az országon kívül akar befektetni, mivel Afganisztánban a biztonság ismeretlen fogalom – nem lehet ATM-eket kitenni, mert órákon belül felrobbantanák őket –, így a pénz is menekül.
Hádávált különösen idegessé teszi, hogy gyorsan közeledik 2014, amikorra az amerikaiak harcoló alakulataikat tanácsadókkal váltják fel, a többi külföldi – németek, franciák, lengyelek – pedig távozik hazájából, amely minden bizonnyal visszasüllyed régi állapotába, a soha véget nem érő törzsi háborúskodás mocsarába, míg nagyobbik részét egy olyan iszlamista szervezet fogja ellenőrizni, amit még Irán is szélsőségesnek tekint.A bankvezér nyolcmilliárd dollárra becsüli azt az összeget, amit évente készpénzben síbolnak ki különféle afgán repülőtereken. Az összeg nagyjából fele a kabuli nemzetközi repülőtéren távozik. A nyolcmilliárd a duplája annak, amivel az afgán nemzeti bank letétként összesen rendelkezik. Ugyancsak a duplája a tavalyi afgán költségvetésnek. Mindebből fogalmat alkothatunk az afgán gazdaság méreteiről.
Kórházi viszonyok Kabulban. Ha nincs fűtés, így melegítik a beteget
Az Egyesült Államok kormányának egy auditáló jelentése szerint gyakorlatilag lehetetlen lenyomozni azoknak a dollármilliárdoknak az útját, amelyeket az afgán központi kormánynak különféle biztonsági és gazdasági beruházásokra kellett volna fordítania, és amit annak képviselői ehelyett elloptak. Az országban semmiféle pénzügyfelügyeleti rendszer nem működik, a bankok gyakorlatilag azt csinálnak, amit akarnak – pontosabban szólva azt, amit a hatalom mond nekik.
A kamrakulcshoz hozzáférők körében nagy a fosztogatási hajlam, a legkedveltebb célállomás az Öböl-beli Dubai és annak ember alkotta luxus szigetcsoportja, Palm Dzsumejra, ahol „sikeres” afgánok vízparti villákat vesznek maguknak, miközben az országban, amit maguk mögött hagynak, ismeretlen a folyóvíz, az út- és csatornarendszer, nincs iskolahálózat, telefon. Vannak, akik szerint egy egész év termését, nyolcmilliárd dollárt fektettek be az Egyesült Arab Emírségekben a hazájukat kiraboló afgán hivatalnokok.
Palm Dzsumejra. A szorgalmas, áldozatkész munka meghozza gyümölcsét
Ezeket az összegeket persze nem Afganisztán termelte ki, ahol a gazdaság egyetlen, nemzetközileg versenyképes árut tud nagyüzemben előállítani: a kábítószert. Az ország a világ legnagyobb ópiumtermelője. Ezen kívül a számos fegyverkovácsnak köszönhetően nemzeti sportnak, mondhatni afgánikumnak számít a különféle kézifegyverek másolása, a késtől a géppuskáig. Az afgán nemzeti jövedelem 95 %-át azonban a gazdag nyugati államok által folyósított dollármilliárdok alkották. A nyugati adófizetők pénze, amelyet a nincstelenek, nyomorgók felkarolására szántak, most a keleti luxust élvezők magánvagyonává alakul át.
Raklapon a helyi pénz, az afgáni. A hivatalnokok a dollárt kedvelik
A pénzkiáramlás általában nagy változások előtt erősödik meg, így a 2009-ben tartott utolsó afgán választások előtt nem csak bőröndben, de állítólag raklapokon, targoncával is pakoltak be készpénzt repülőgépekbe. A legnagyobb hal, akit pénzcsempészet miatt valaha is nemzetközi határátkelőn finánc kifogott, Ahmed Zia Mászúd volt afgán alelnök volt, aki 52 millió dollár készpénzzel próbált belépni Dubaiba. Az ügyet nem verték nagydobra, csak a Wikileaks által közzétett egyik amerikai diplomáciai sürgönyből szerzett róla tudomást a világ. Aki azt hinné, Zia Maszúd kegyvesztett lett, téved: a mai napig az afganisztáni belpolitika meghatározó személyisége, aki idén januárban több más politikustársával együtt amerikai képviselőkkel találkozott Berlinben és közös közleményt adott ki velük a megbékélés lehetőségéről.
Ahmed Zia Maszúdnak van miből öltözködnie
Ekkora pénzkiáramlás még jóval fejlettebb országot is megroggyantana. Afganisztán hiába volt éveken át a világ legsegélyezettebb állama, a pénz csak átfolyt rajta. Közben az áradat még csökkent is: az amerikai gazdasági és humanitárius segély a 2010-es 4,1 milliárd dollárról tavaly 2,5 milliárdra esett, ami arra ösztönözte a hivatalnokokat, hogy kettőzött erővel lopjanak, mert hátha később már nem lesz miből. Idén még kevesebb segélyből lehet gazdálkodni; a kassza, ami sokáig feneketlennek tűnt, most kiürül.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.7/5 (6 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +1 ( 7 szavazatból)
Milliárdokat lopnak ki Afganisztánból, 3.7 out of 5 based on 6 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(10)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

10 Reader’s Comments

  1. Ez az igazi népirtás, amit az afgán gazdagok művelnek sajátjaikkal – tisztelet a kevés kivételnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  2. A Reménytelenség Földje.
    -
    Afganisztánban addig volt Állam , amíg a Király , akit a törzsek megegyezéssel szolgáltak és nagy tiszteletben állt , irányította az országot.
    A Király nagy tiszteletben állott , jólehet konkrét hatalma nem volt neki. Mégis tudta irányítani az országot mert a szavát mindenki tisztelte , a haduraktól az utolsó mákgubó-termeszőig.
    Na , ebbe tenyereltek bele a hülye oroszok , azzal a barom jelszóval hogy ” Baráti segítséget kell adni az afgán munkásosztálynak ”
    Eleinte csak bujtogattak ottan valakiket , aztán mikor nem jött be a Király elkergetésének ideája , jól bevonultak.
    Onnantól datálódik annak a szerencsétlen , Világlegszegényebbországának a kálváriája.
    És úgytűnik még a legnagyobb jóakarat sem tud segíteni rajtuk.
    Az USA megint rosszul alkalmazta a demokrácia helyi bevezetésének ötletét .
    ( Ami jól működött Európában a Második Vilháb után , az rendre csődőt mond mindenfelé a Nagyvilágban. Kivétel talán csak Japán és Délkorea. )
    Ha cinikus lennék ( és az vagyok ) akkor azt mondanám : ” nehéz a kannibálokat rászoktatni a kelkáposztafőzelékre .”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (13 szavazatból)
  3. Megjobbított Úszókészülék

    Geyza, mi lett az afgán királlyal?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  4. Dubaj, a muszlim kirakatvaros ahol minden a gazdagsagot es allah aldasat mutatja. A dubai repteren meg a faliorak is rolexek. Nem vicc.
    Az igazi muszlim allapotot azonban a tomegeken lehet lemerni. Kifosztottak, becsapottak, szegenyek, betegek, irtjak egymast minden felelossegre vonas nelkul. Ez az igazi muszlim vilag. Afganisztan , palesztina meg egy csomo muszlim orszag az amaerikai segelyek nelkul mar regen osszeomlott volna. Ennek ellenere a legnagyobb ellenseg az USA, aztan Izrael, aztan barki aki nem muszlim. Megis penzelni kell oket mert addig legalabb helyben maradnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  5. Undorító, menthetetlen népség. Mivel az értelmetlen szintű, ember alatti korrupció amúgy afféle össz- iszlamista népszokás, minnél elmaradottabb egy hely, annál jobban.

    Így hát mit várunk tőlük?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (8 szavazatból)
  6. CommonSense
    2012. március 14. szerda
    01:31
    Kifosztottak, becsapottak, szegenyek, betegek, irtjak egymast minden felelossegre vonas nelkul. Ez az igazi muszlim vilag.
    .
    Luk 6:41 Miért nézed pedig a szálkát, amely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, mely a te saját szemedben van, nem veszed észre?
    Luk 6:42 Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Atyámfia, hadd vessem ki a szálkát a te szemedből, holott te a te szemedben lévő gerendát nem látod. Te képmutató, vesd ki először a gerendát a te szemedből és azután gondolj arra, hogy kivesd a szálkát, amely a te atyádfia szemében van.
    .
    Nézzünk körül biztos, hogy csak muszlim?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  7. CommonSense
    2012. március 14. szerda
    01:31
    Minden tiszteletem a tiéd és nem is szoktam veled vitatkozni de én nem tudok semmiféle palesztináról? Esetleg lemaradtam valamiről? :))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  8. Végezzünk gondolatkísérletet!
    Olvassuk el újra a fenti cikket, de Afganisztán helyet mondjunk Magyarországot, Khán Áfzál Hádávál helyett Simor Andrást, Ahmed Zia Maszúd helyett Csányi Sándort!
    Jééééééééééééééééééééééééé!
    Ez a cikk a mai Magyarországról szól?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (4 szavazatból)
  9. Úszókészülék :
    Az afgán Királyt jópár éve felkérték hogy vegye vissza a tisztségét hazájában , ahová azthiszem visza is tért.
    De úgy nyilatkozott hogy nem kíván ismét király lenni , úgy akar élni ott mint megannyi honfitársa.
    Ebből én egyetlen következtetést tudok levonni és ez igaz az egész népére:
    Olyanok ők mint a kisgyerek.
    Sértődösek , agresszívak szélsőséges lelkiállapotok között ingadoznak.
    A királyuk életreszólóan meg van sértődve mert az oroszok elkergették.
    Nem képes megérteni hogy hazájáért kellene túltennie magát az elszenvedett megaláztatásért és a közbéke helyreállítása miatt ismét trónra kéne lépnie.
    Nem lehet mit tenni , elhatározása végleges.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  10. Ez a cikk a mai Magyarországról szól?!

    :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Allen tábornok az európai NATO élén 2012. október 11. csütörtök | AN

Meghalt négy NATO-katona Afganisztánban 2012. május 27. vasárnap

Harc a mákföldekért 2012. május 21. hétfő | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos