Ronai and Ronai
AMERIKAI

Orbán megint sunyi taktikázásba kezdett 2012. január 18. szerda 15:04 | AN

  • Hozzászólások(70)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Orbán megint sunyi taktikázásba kezdett

Budapest – Orbán a minden bizonnyal kilóra megvett német Bild című bulvárlapon keresztül üzent felszólalása előtt Strasbourgba, azt a látszatot keltve, hogy enged az Európai Bizottság követeléseinek, miközben semmi konkrét ígéretet nem tesz a kifogásolt ügyekkel kapcsolatban, csupán taktikázik, ki akarja fogni a vitorlákból az “orkánszerű szelet”. Hazafelé pedig azt üzente a rabszolgáknak, hogy nem az érveknek, hanem az erőnek enged: van miért sajnálni a nemzet érdekeit védő magyar miniszterelnököt a túlerő miatt, és megint van miért Európát, Amerikát, a kommunistákat és a zsidókat utálni. Orbán kétfenekű szövegéből az derül ki, hogy a korábbiakhoz hasonlóan az együttműködés látszatát fenntartva kenik el a lényeget, és jelentéktelen formai kifogások elfogadásával kívánják azt a hamis látszatot kelteni, hogy eleget tettek a demokratikus követelményeknek, miközben a lényegből nem engednek semmit.

A Bild című bulvárlapot sikerült a magyar kormány kommunikációs zsenijeinek előkeríteni, amely hajlandó volt az “Orbán teljesíteni kívánja az EU követeléseit” című hazugsággal közvetíteni a magyar miniszterelnök álságos üzenetét. A – nem véletlenül – budapesti keltezésű cikk bevezetője szerint az Európai Bizottság “példa nélküli erőpróbában pellengérre állítja Magyarországot a vitatott új alkotmánya miatt.” A lap kifejtette: a Magyar Nemzeti Bankra vonatkozó törvény körüli vitában “Orbán kompromisszumkészséget mutatott”, ami a lényeget tekintve közönséges hazugság, aki ezt leírta, azt megfizették. Orbán az interjúban az Európa ellen uszított szélsőséges Fidesz-tábornak, a felkorbácsolt nacionalista indulatok szellemében azt mondta, hogy “ebben az esetben az erő előtt hajlunk meg, nem pedig az érvek előtt.” Ezzel szemben az igazság az, hogy érvei az Európai Bizottságnak vannak, amivel Orbán eddig csak  a felcsúti magyar őserőt tudta felvonultatni.

Orbán hozzátette: “Magyarországon van egy elnök a központi bank élén, akit még az előző parlament választott meg. Hivatali ideje 2013-ban ér véget és ebben nem lesz semmi változás. Van még egy monetáris tanácsunk is, amelynek taglétszámát ugyancsak az előző parlament határozta meg. Most csupán arról van szó, hogy növeljük-e a tanács létszámát. Ha az EU-nak problémája van ezzel, akkor készséggel eleget teszünk a követeléseknek. Még akkor is, ha ez hátrányos a jegybank számára.”

Ez a mondat is egy nagy hazugság és a lényeg elkendőzése. Nem a monetáris tanács létszámának kérdése a vita tárgya, hanem az, hogy Orbán nevezheti ki az alelnököket a független jegybank élére, de az elnököt is ő fogja választani. Az alaptörvénybe rejtették el, hogy a Magyar Nemzeti Bank és a pénzfelügyelet összevonható, a jegybank elnöke ekkor alelnöki pozíciót tölthet be, akit Orbán jelöl ki. Orbán azt a látszatot kelti, mintha a tét Simor András jegybankelnök mandátumának megrövidítéséről szólna, ahol ő azt a nagylelkű gesztust teszi, hogy nem váltják le idő előtt a független jegybankelnököt. De arról nem szól, hogy mi lesz azután, vagyis a jegybank önállósága megszűnik, ami sérti az uniós alapszerződést.

A Bild ismertette, hogy Orbán ma felszólal az Európai Parlamentben, majd ismét idézte Orbán Viktort, aki megjegyezte: “Aki kétségbe vonja demokratikus szándékunkat, annak javaslom, hogy vessen egy pillantást az alkotmányunkba. Magyarország demokratikus és az is marad, és a szabadságharcosok országa. Kiállunk az értékeink és a nemzetünk mellett, még ellenszélben is. És még akkor is, ha orkán erejű az ellenszél.”

Orbánnak nagy szerencséje, hogy ebből a mondatából nemcsak az hazugság, hogy az alaptörvényük demokratikus lenne, hanem az is, hogy Magyarország a szabadságharcosok országa. Még szabadságharcosokra sem lett volna szükség, csak a jogaikra érzékeny polgárokra, hogy kormánya három hónap után megbukjon a jogállam lebontásának és az alkotmány megpuccsolásának szándékával.

A kilóra megvett Bild riportere megjegyezte, hogy “a miniszterelnök tárgyalási hajlandóságot jelez a Legfelsőbb Bíróság bíráival és az adatvédelmi hatósággal kapcsolatos bírálatokkal összefüggésben is”. Orbán elmondta: “Nyitottak és készek vagyunk arra, hogy valamennyi problémáról tárgyaljunk, amelyet az Európai Bizottság komoly érvekkel alátámasztva felhoz” .

Itt van a kettős beszéd elrejtve: “amelyet komoly érvekkel alátámasztva felhoz”. Az Európai Bizottság azonban nem tudja, hogy bármit tesznek, ilyen komoly érveik nem lesznek, ezek majd a későbbi tárgyalásokon derülnek ki, és néhány formai kiigazítást leszámítva semmiféle komoly kérdésben nem enged majd Orbán a fasiszta állam kereteit jelentő koncepciójából. Célja, ahogy mondta, kifogni most az orkánerejű szelet, lecsendesíteni a tiltakozást, de  médiatörvényhez hasonlóan nem engedni semmiből. A formai kiigazításokról pedig azt mondani, hogy “eleget tettünk a követeléseknek”, ami ezen felül van, az már politikai támadás, és Magyarország függetlenségének megsértése, a választók akaratának kétségbevonása.

Európa nem szabadul első fasiszta diktátorától, ha hagyja, hogy “a magyaros csavaros észjárásnak” csúfolt, de a szélsőjobboldalra jellemző kettős beszéddel megvezessék.

A Magyarországról szóló strasbourgi vita európai idő szerint délután 3-kor kezdődik és kb. 5 óráig tart. Az élő közvetítés magyar fordítással itt érhető el:

http://www.europarl.europa.eu/ep-live/hu/schedule/

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.4/5 (20 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +17 ( 27 szavazatból)
Orbán megint sunyi taktikázásba kezdett, 4.4 out of 5 based on 20 ratings

Címkék:, , , , , ,

  • Hozzászólások(70)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

70 Reader’s Comments

  1. A néppárt politikusai Orbán párttársai miért bántanák?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  2. “Orbán megint sunyi taktikázásba kezdett.”
    Szerintem, Orbán sunyi tantizásba kezdett már 1990-be!
    Most itt az eredménye!
    A megállítása lesz nehéz feladat, de ez benne a kihívás!
    A magyarok megoldottak már ennél nehezebb feladatokat is!
    Neki lehet állni!
    Vannak akik már elkezdték.
    http://www.szolidaritasmozgalom.hu/
    .
    Azért sok segítségre van szükség!
    Te ráérsz, akarsz segíteni??!!!
    További szép napot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (16 szavazatból)
  3. Palibá!
    Vetélytársad akadt!
    Bocs!
    Helyesen: … taktikázásba….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  4. Dr Miaszosz!

    Szivbol gratulalok a doktoratusodhoz!!!
    Vegigneztem a kozvetitest, hat mit mondjak? Szegyen. Csak felkent hivei gratulaltak.
    Szerintem sem tudta hol van, ugy vonult ki mint egy tucsok.
    Semmi ertelmeset nem mondott, csak a multra hiatkozott. Ennyi a kepessege.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (14 szavazatból)
  5. Most már biztos, hogy nem csak a vírustól forog a gyomrom,amit összeszedtem, hanem a közvetítés nézésétől.
    Azt kell gondolnom, hogy süketek párbeszéde fojt.Hogy halvány lila gőze nem volt sok képviselőnek,az evidens.
    Ez a féreg meg azt hiszi győzött… Majd neki jön!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (13 szavazatból)
  6. Balogh de nem balga

    Dr.miaszösz 2012. január 18. szerda 17:55

    Miért csodálkoztok ezen. Az MSZP őskövületeinek nem a Fidesz az ellenfele, hanem a Gyurcsány Ferenc. Ők megvannak szépen a parlamentben jó pénzért, mi meg dögöljünk meg. Azért ősi ellenségük a volt minszterelnök, mert volt olyan bátor és a szemükbe mondta az igazságot. Meg is lett az eredménye.
    Ha valaki veszi a fáradtságot és meghallgatja az eredeti szöveget, akkor rádöbben, hogy ki is volt valójában a böszme és hazaáruló. Sajnos az is igaz, hogy nálunk addig nem jön meg az emberek józan esze amig valaki jól orrba nem gyüri őket. Sajnos mi csak ilyenek vagyunk. Okos politológus (Czeglédy, Kéri) hintik az észt, de egyiktől sem hallottam még soha, hogy tévedtünk.
    A mai közvetítés alapján készülhetünk a legrosszabbra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (16 szavazatból)
  7. Egy csomó barom megvédte az elmebeteget az EP-ben. Ezek szerint egy szinten vannak.
    Felszólalt “szájjel” , ha nem fogott volna el a röhögés akkor sírtam volna azon a pofátlanságon amit világ szégyenére művelnek.
    Most már ki kell osztani a valódi kokit meg a sallerokat , mert többen vagyunk akik itt akarnak normálisan élni , mint a fasiszta férgek és kiszolgálóik!!!!
    Orbán takarodj vidd az összes haverod!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (17 szavazatból)
  8. HÍRADÓ(?) 19.35 -Láttátok? Leesett a pofám. Ez hülye. (A kinyalósokról egy szót se! De valóban nem ragad a bélyeg…)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (12 szavazatból)
  9. Elkeserítő és siralmas volt ez az egész produkció az EU Parlamentben. Ezt is sikerült megosztania, mert csak mondták a szövegüket, de egyetlen egy sem volt, aki konkrétumot mondott volna arról, ami miatt szenvedünk. Milyen EU konform volt az, aminek alapján elvették a 3000 milliárdot a nyugdíjasoktól? Milyen EU konform jogszabály alapján fosztották meg az Alkotmánybíróságot, az Állami Számvevőszéket, stb. ellenőrző feladataik ellátásától? Mi volt az oka, az egyetlen nem kormánypárti rádióadó, a Klubrádió megszüntetésének? Lehetne folytatni, de minek. Megszívták ott is, ugyanúgy, mint mi idehaza
    2.7 millió választotta, de 10 millió szenvedi döntésüket..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (13 szavazatból)
  10. Tegnapi – még a vita előtti – bejegyzés a naplómból:
    “Ma került Magyarországon a legszebb férfikorba az a generáció, amely egy elrontott politikai fordulat következményeként, mint annak tevékeny alakítója rálelt saját hatalmának nagyszerűségére. A regnáló rezsim tagjainak túlnyomó többsége egy pillanatig sem folytatott érdemi “munkatevékenységet”, ugyanakkor kiválóan kamatoztatta mindazokat az ismereteket, amelyek révén épp a feltételek alakítójaként nagyszerűen profitált a mindenkori helyzetből.”
    S feljegyeztem: “Más szemében a szálkát, magadéban a gerendát sem. Még egyszer sem olvastam: én ebben nem veszek részt! Akad helyzet, amikor páran összeállnak, kiadnak egy nyilatkozatot, chartát, amihez azután csatlakoznak, de még sosem fordult elő, hogy valaki kijelenti: én nem! Aztán a másik: én sem! Na, az lenne az igazi állampolgári engedetlenség.”
    Mindehhez hozzájött: ” Sajnálom Viktort! Vajon hogy számol el saját lelkiismeretével? Egyáltalán, van lelkiismerete?”
    Mindez tegnap volt. Ma az (az? csak az?) bánt, hogy megint polarizált minden. Hiányzik a kohézió. Nem érdekel, hogy Szájer “Sandy” miként, hogy Morvai “Másfajta” nem anyanyelvén hablatyolt, hogy Orbán így, s erre Mesterházi úgy, de ehhez Gyurcsány (nem tudom hogy jön a képbe, mert meg sem szólalt, de ha lemaradtam, akkor bocsánat!) emígyen…
    Engem az zavar, hogy mindezek után még jobban kell szégyellnem: magyar vagyok. Egy olyan állam (nem nemzet, mert e szót már lejáratta cefetül a dölyfös dzsentri klán) tagja, akire ismét évtizedekig sanda szemmel tekinthetnek néhány pribék, vegzált lelkű degenerált miatt a világban.
    Nos, ebben én nem veszek részt. Ebben nem vagyok partner, sem kollaboráns.
    Magam csak a KÖZ társaság egyik tagja kívánok lenni, aki bárhol, bármikor nyugodtan mondhatja a Föld minden szegletében: embernek születtem, olyan vagyok mint te, s a hazám, Magyarország.
    Talán még megérem…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  11. Egészen az elejét nem láttam, de nagyon sokat. Nem csak a hozzászólásokból, hanem a levezetésből is – mely szerint belefojtották a beszélőbe a szót – az a benyomásom, hogy ebből nem lesz egységes európa!
    Ledöbbent az, hogy ezen a szinten is a jobb és baloldaliság, a hovatartozás a mozgató erő, nem pedig a lényeg.
    Tudom, hogy nem ez a nap dönt MO ügyében, mert a bizottság az illetékes, de ha jól sejtem, a végén ez a bagázs szavaz. Mint szenvedő alany nem mondanám, hogy mindegy, hogy hogyan, de ha belegondolok abba, hogy milyen háttérgondolkodás alapján döntenek, hát nem bánnám, ha kilőnének egy másik bolygóra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  12. Taktikázás ide vagy oda, lehet kritizálni napi átlag 5 cikkben őket; de Orbán és a fidesz elérte: 2/3-ados abszolút parlamenti többség, új alkotmány, új törvények, köztársasági elnöki szék, szinte már-már egyeduralom. miből? NÉP AKARATÁBÓL (választások). Csinálják utána!… mielőtt megint megkapnám a rakás minuszt felhívnám a figyelmet, hogy ez leginkább a magyarországi impotens baloldal kritikája! valami kis reform-szerűséget én Gyurcsány féle DKP-ban látok. ÉBREDNI KÉNE!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  13. A 2/3-os baromsag csak a magyar valasztasi rendszer miatt alakult ki. A fidesznek a tamogatottsaga jelenleg az 1/2 -et sem eri el. Persze mint minden ez sincs jol szabalyozva, azert aztan mindeki ugy dobalodzik a szamokkal ahogy akar.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  14. A “Temetni jöttek, de néhányan dicsérni is” cikkhez írt hozzászólásom kiegészítéseként jegyezném meg, hogy a cikkben foglaltakat az EP-én kellett volna valamilyen formában nyilvánosságra hozni.
    FILITUS a DKP, az MSZP és az esetlegesen újonnan szerveződő, ellenzéki platformok talán meggyőznek téged is arról, hogy Fletót és néhány más személyt nem szabad a politikai szemétdombra hajítani. Az LMP belső szakadása a fideszes seggnyalás miatt már elkezdődött, sz MSZP belső ellentételei miatt a pártszakadás megtörtént. Most nem az a fontos, hogy a NÉP mit szúrt el, hanem a kiútat hogy lehet megtalálni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  15. A cikk jelen problémánk valós feltárása ! A baloldal politikusainak az a feladata, hogy ezekre rávilágítsanak és elmagyarázzák akár baráti beszélgetések keretében is politikus társaiknak ezt az álnok, sunyi ” csavaros, magyaros észjárás lényegét. A trükközés mibenlétét. Jogaikra érzékeny polgárokról idehaza nem beszélhetünk. Az agy mosottak nem tartoznak ebbe a kategóriába. Ajánlom elolvasni Bibó István ” Eltorzult Magyar alkat ” ” A kelet-európai kisállamok nyomorúsága ” ” A magyar demokrácia válsága ” ” Zsákutcás magyar történelem című politológiai esszéit !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  16. Ubuntu!
    Üdvözöllek!
    A kiút egyszerű!
    Nem a zsebeket kell tömni, kis királyságokat létrehozni, a mindenben nekem van igazam elvet meg azonnal feladni!
    Ideje lenne már az ország érdekébe cselekedni!
    Ja!
    Kérdezzék meg Pista bácsit, miért fogja be mindkét lovát a szekér elé, hisz megtehetné másként is!
    A válaszból meg tanuljanak, a tanácsát fogadják meg, és az szerint tegyék a dolgukat!
    Szerintem, ennyi!
    További szép napot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  17. A Kedves Vezető azt mondta,hogy az erőnek enged, de mint éppen tőle tudjuk: ne azt nézzük mit mond, hanem azt, hogy mit tesz. Most éppen a drónjai a demokrácia alapértékeit figyelembevéve március 15.-ére lefoglalták gyakorlatilag az egész Belvárost. Aki nem orbán-párti az ünnepelje március 15.-ét a hortobágyi kilenclyukú híd ötödik és hatodik lyukja között. Szép kilátások.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  18. Bohém!
    Ha ilyen egyszerűen menne!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  19. Ubuntu!

    Ennél kicsit bonyolultabb, de azért vannak kik megértették, és tesznek is valamit érte!
    Rám számíthatnak!
    .
    “Tömegdemonstrációra készül a Magyar Szolidaritás Mozgalom.”
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=512398&referer_id=friss
    .
    További szép napot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  20. Régen rossz már az EU-nak, ha a Selmeci védelmére szorul.
    Selmecit meg védje egy apró talicska veszett majom, bár azok is visítva menekülnének , ha meglátják!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A hazugság országa 2014. március 19. szerda

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos