Magyar válság, magyar valóság Izraelből 2012. január 20. péntek 15:18 | Herb Keinon / RR Forrás: Jerusalem Post

Budapest – Magyarország furcsamód kissé úgy érzi magát ezekben a napokban, mint Izrael, írja Herb Keinon a Jerusalem Postban. Ennek nyilván semmi köze az ember lefagyó füléhez és a pesti utcákat időnként beporozó hóhoz, sem pedig a tündérmesébe illő, városképet uraló Duna-parti Parlamenthez. Mit mond az izraelieknek Martonyi, mit Feldmájer Péter és Köves Slomó?

Az izraeliség ma inkább az erőteljes elszigeteltség érzésében érhető tetten, abban, hogy Magyarország úgy érzi, a világ többi része szomorú módon félreérti, a nemzetközi sajtó pedig rútul bánik vele. Olyan ez, mint Izraelben, mert a Magyarországról szóló nemzetközi diskurzus fő témái az ország antidemokratikus törvényhozási eljárása, egy szélsőjobboldali párt, a sajtó megzabolázására tett kísérletek és az igazságszolgáltatás becsomagolásának gyanúja. Olyan ez, mint Izraelben, mert az EU szégyentelenül nagyképűsködik, hogyan intézze Magyarország az ügyeit. És végül azért olyan, mert jobboldali miniszterelnöke, Orbán Viktor – aki kétharmados többségnek parancsol a parlamentben – külföldön elképesztően népszerűtlen.

Gulyás Gergely, a vezető magyar politikusok egyike, Orbán Fidesz pártjának alelnöke tucatnyi olyan európai és izraeli újságíró előtt beszélt, akiket a Raoul Wallenberg születése századik évfordulója alkalmából rendezett emlékév megnyitójára hívtak meg, és csípősen megjegyezte: „Rendkívüli módon megdöbbentem a bátorságukon, hogy eljöttek Magyarországra. A helyzet nem annyira rossz, mint külföldről látni.” Lukács Tamás, a Fidesszel szövetséges kicsiny Kereszténydemokrata Néppárt vezetője, a magyar Országgyűlés emberjogi, kisebbségi és vallási bizottságának feje azt mondta, az újságíróktól csak annyit vár el, hogy „előbb kérdezzenek, és csak aztán formáljanak véleményt”.

Nem csak az effajta kijelentések emlékeztettek megannyi, az évek során jeruzsálemi éttermekben, izraeli politikusoktól elhangzott hasonló kommentárokra, de az egész magyar sajtótúrának önmagában volt egy izraeli fílingje.

Kicsiny, politikailag korrekt, népszerű nemzetek nem érzik szükségét, hogy delegációkat invitáljanak országukba, és megmutassák, milyenek is ők „valójában”. Svájc például nem költ nagy összegeket arra, hogy sajtódelegációkat lásson vendégül, és azok tanulhassanak az országról.

Nem, ezek a fajta erőfeszítések általában olyan országokra jellemzőek, amelyek úgy érzik, külföldön nem a megfelelő mértékben értik meg vagy nem tisztességesen képviselik őket. Az izraeli külügyminisztérium, továbbá egy sor magánszervezet és -kezdeményezés szokott effajta viziteket rendezni évek óta újságírók és más véleményformálók számára. Magyarország, amely nemrég egy brit PR-céget bérelt fel imázsa javítására, most lépett be a klubba.

És van a magyaroknak tennivalójuk elég. Kedden, amikor Martonyi János külügyminiszter házigazdaként szerepelt a Wallenberg centenárium nyitóestéjén, s ő meg egy másik kabinetminiszter is az antiszemitizmus elleni éber kiállás szükségszerűségéről beszéltek, a Reuters jelentette, hogy egy brüsszeli EU-bizottság igencsak aggódik a jelenlegi kormány úgymond autokratikus tendenciái miatt.

„Az Európai Unió kedden emelte a tétet a Magyarországgal való leszámolás során, amikor az Európai Bizottság közölte, jogi lépéseket kezdeményez a magyar kormány ellen, mert az új, tekintélyelvű jogszabályokat nem hozta összhangba az uniós joggal”, írta a jelentés. „Orbán Viktor konzervatív Fidesz pártját a nemzetközi közösség elítéli a média, az igazságszolgáltatás és a központi bank függetlenségét veszélyeztető intézkedésekért, amelyeket a 2010-es hatalomra jutása óta hozott.”

E jelentéseket olvasva, a Magyarországot ért uniós kritikákat hallgatva és számításba véve, hogy a radikális jobboldali antiszemita, cigányellenes Jobbik párt az ország utolsó, 2010-es választásain a szavazatok tizenhét százalékát szerezte meg, az emberben könnyen az a benyomás támadhat, hogy az ország parancsuralmi rendszer felé halad.

A diktátor szóval szójátékot űzve „Orbán Viktátort” kiáltó több tízezres tömeg tiltakozott január elején a magyar miniszterelnök és az új alkotmánya ellen, amelyet a Fidesz párt kezdeményezett és erőszakolt át nyaktörő sebességgel a törvényhozáson. Az alkotmány, amely utal arra, hogy az ország alapját a „keresztény értékek” képezik, január elsején lépett hatályba. Ez válságot idézett elő az EU-val, amely a dokumentum számos elemét ellenezte. S hogy Magyarország helyzete még nehezebb legyen – egy országé, amelynek kollektív pszichéjét felsebzik régebbről a náci és nyilaskeresztes mészárlás, a későbbiekből pedig a kommunista elnyomás –, a gazdaság nagy bajban van, és igencsak elkél az EU gazdasági segítsége.

José Manuel Barroso EU-biztos szerdán elismételte a törvényhozást ért bírálatokat és azt követelte, Orbán tegyen tanúbizonyságot hazája demokrácia iránti elkötelezettségéről.

„A jogi vonatkozásokon túl több esetben kételyek láttak napvilágot a magyarországi demokrácia, politikai kultúra minőségét, a kormány és ellenzék, valamint az állam és a civil társadalom közti kapcsolat milyenségét illetően”, mondta. „Erősen tanácsolom a magyar hatóságoknak, tartsák tiszteletben a demokrácia és a szabadság legalapvetőbb elveit.”

Aznap a strasbourgi Európa Parlamentben tartott vitában Orbán csaknem izraelinek tűnt, aki egyes baloldali parlamenti képviselők retorikájával néz szembe.

„Azt mondjuk, Chávez, Castro és a világ összes totális és önkényuralmi rendszere útján jár”, jelentette ki a francia Daniel Cohn-Bendit, a zöldek társelnöke, az izraeli politika folyamatos epés kritikusa, akihez az Orbán-bírálatban csatlakozott Guy Verhofstadt volt belga miniszterelnök, az Izraellel szemben ugyancsak harsányan kritikus liberálisok és demokraták vezetője.

Cohn-Bendit azt javasolta az Európai Parlamentnek, küldjön delegációt annak megállapítására, miért félnek „a hajléktalanok, az intellektuelek, a zsidó értelmiség”.

De csakugyan így van? Félnek a zsidók? Martonyi ideges lesz, amikor a magyar antiszemitizmusról, meg arról kérdezik, arra tervezték-e a Wallenberg-centenáriumot, hogy megmutassák a világnak, mennyire nem antiszemita Magyarország.

„Nem szükséges bizonygatnom, hogy Magyarország nem antiszemita ország”, közölte a budapesti Nemzeti Múzeumban a Jerusalem Postnak adott interjúban. „Ez sértés. Sértegetések közepette miként tudnánk ésszerű beszélgetést folytatni? Teljes mértékben visszautasítom ezt. Van egy szélsőjobboldali pártunk. Antiszemita retorikát alkalmaznak, általában förtelmes nyelvet beszélnek. Nap mint nap támadják a kormány tagjait, köztük jómagamat is. Amerikai szervert használnak a mocskos honlapjukhoz. Így van, az antiszemita beszéd. De az nem Magyarország. Nem ez a magyar közvélemény, még kevésbé a magyar kormány.”

„Ebben az országban jogállamiság az úr, és annak, aki szigorú szabályainkat megsérti, súlyos jogi következményekkel kell számolnia”, folytatja. „Sokszor elmondtuk, hogy ebben az országban minden egyes ember és közösség az állam teljes védelmét élvezi.”

Ám mit mondanak a zsidók, a külügyminiszter tiltakozásaitól függetlenül? Aggasztja-e a százezres magyar zsidóságot az, amerre az ország tart? Vannak zsidók, akik hangot adnak félelmüknek. „Jelen pillanatban csak verbális támadások vannak zsidók ellen”, mondta Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke.

„De ha senki nem állítja meg ezeket a támadásokat, félek attól, hová vezet ez.” Állítása szerint a Jobbik félmillió szavazójából kétszázezer antiszemitizmusa miatt szavazott a pártra.

„A verbális antiszemitizmus nagyon is a közbeszéd része, a buszon hallani. A zsidóellenes szövegek a nyilvános diskurzus normális részét képezik”, mondja, hozzátéve, hogy az elmúlt húsz esetben csak néhány elszórt esetben került sor zsidók, temetőik vagy intézményeik elleni fizikai támadásra.

Frölich Róbert, a Dohány utcai, fenséges Nagyzsinagóga – Európa legnagyobb működő zsinagógája – rabbija kijelentette: noha az ország zsidói nem az antiszemitizmussal az agyukban „kelnek és fekszenek”, „érezzük, hogy jelen van az országunkban”.

Abban az országban, ahol a háború előtti nyolcszázezres zsidó lakosságból hatszázezret gyilkoltak meg a nácik és készséges magyar bűntársaik mintegy tíz lidérces hónap alatt 1944 márciusa és 1945 januárja között, Frölich szavai hátborzongatóak.

Mégsem osztja őket mindenki.

Köves Slomó, a rekonstruált Óbudai zsinagóga Chabad rabbija szerint Magyarország még nagyon is a Holokauszt és a „zsidókérdés” „megemésztésének” állapotában van, legfőképp a negyvenöt évi kommunista uralom miatt, amelynek idején egyáltalán nem nézett szembe náci múltjával.

Ugyanakkor Köves, aki Magyarországon született, de izraeli, amerikai és francia jesivákban tanult, azt állította, Budapest utcáin kisebb az antiszemitizmus, mint Nyugat-Európában.

„Két Franciaországban töltött év alatt több verbális és fizikai antiszemitizmust tapasztaltam, mint húsz év alatt Magyarországon”, mondta. Elismerte ugyanakkor, hogy a Jobbik nyílt antiszemita retorikát gyakorol és magaviseletet tanúsít, ami bizonyos fokú legitimációt biztosít az ehhez hasonló megnyilvánulásoknak. Elmondása szerint a kormány többet is tehetne e retorika ellen, s rámutat arra, hogy a párt virulensen antiszemita honlapja ellen nem csak a mostani, de a korábbi kormány sem tett semmit.

Az ország antiszemitizmusával kapcsolatban Köves, illetve Frölich és Feldmájer véleménye különbözőségének – egy, a közösséget jól ismerő helyi zsidó forrás szerint – a magyar-zsidó közösség civakodó természete lehet az oka, valamint a tény, hogy míg a liberális Nagyzsinagóga az előző kormányhoz állt közel, a Chabad a jelenlegivel tart fenn kitűnő kapcsolatokat.

És az igazság? Nos, ami az antiszemitizmussal és magával a magyarországi változásokkal kapcsolatos igazságot illeti, az sokkalta bonyolultabb, sokrétűbb és árnyaltabb annál, semmint azt egy hatszáz szavas, az országról szóló hírben vagy egy külföldi államférfi harapós beszédében ki lehessen fejteni.