Strasbourg – Az Európai Parlament ülésén az Európai Néppárt felszólalói pártpolitikát csináltak a Magyarországról szóló vitából. Az Európai Néppárt képviselői elvtelenül védték Orbánt és kormányát, megtagadva az Európai Unió demokratikus elveit, és azok elé helyezték a jobboldali pártok közötti lojalitást. Így már érthető, Orbán miért jelent meg az ülésen.
A Brezsnyev-doktrina továbbéléséről, a a magyar demokrácia orbáni védelméről és Magyarország igazságtalan támadásáról szónokoltak az Európai Parlament néppárti képviselői. Az elfogult felszólalások a magyar helyzetet a Fidesz kommunikációja szerint interpretálták, miszerint a kommunista és posztkommunista korszakot zárja le Orbán kormánya, és most hozzák létre az igazi demokráciát. A gonosz nemzetközi baloldal, amely állítólag az Orbán-ellenes nyugati médiatámadások mögött áll, ehhez képest rendkívül gyengén, óvatoskodó, gyáván beszélt. Közülük is a legbotrányosabban Tabajdi Csaba, miközben az egyik legjobb felszólalás Göncz Kingáé volt, amelyet a későbbiekben szó szerint közlünk.
Orbán mindeközben megigazultan ült a helyén, markát dörzsölve figyelte vizenyős, pálinkában áztatott tekintetét, és biztos lehetett abban, hogy amíg Európa Parlamentjében alapvető demokratikus értékek vitájában innen megosztás található, és ennyi sületlenséget beszélnek, addig ő azt tesz magyarországon, amit akar.
M
Oszt akkor mi van? Te tudod, én tudom, oszt majd kihúzzuk. Így vagy úgy…
Majd akkor dörzsölje a kezét, ha nyugatról elzárják a pénz, keletről meg a gázcsapokat!
Akkor élő és egyenes adásba közvetítheti minden csatorna itthon a “vezírt”, aki bejelenti, mi győztünk, de ti éhen döglötök!
A végső szót az itt élőknek kell kimondani!
Az megerősít, vagy felülír minden parlamentbe elfogadott törvényt!
A mi parlamentünk választások közbe az utca, szavazatunk, az együtt kimondott hangos szó!
http://www.szolidaritasmozgalom.hu/
Így látom!
További szép napot!
Nightmare. Orbán kórja fertőző.
Idézném Kósáné Kovács Magdát, 2004-ből:
“A Vatikán Brüsszel hivatalain, plenáris és bizottsági ülésein keresztül, Prodistul és Strasbourgostul egész Európát le akarja nyúlni, és be akarja kebelezni.”
Nos, ez a harc lesz a végső.
Verhofstadt, Cohn-Bendit, Sophie in’t Veld és még néhányan ugyan igyekeztek rámutatni a lényegre, de sajnos ez kevés. Nincsenek jó előjelek ezek után a 2-i szavazásra. A Néppárt összezárt. Ez tulajdonképpen nem is lenne meglepetés, de az előzetes nyilatkozatok alapján (meglehet, botor módon) voltak reményeim, hogy ha nem is támadják majd az Orbán-rezsimet, de legalább nem dicsérgetik.
Tévedtem. De hát nem vagyok politikus.
A félkegyelmes miniszterelnök úr ma virtigli náciként nyilatkozott meg, mondandóját összefüggően adta elő: büntethető.
Nevet kellene változtatni , Európai “nemzeti nacionalista”Néppárt vagy valami ilyenre.
Ennyit a Fidesz demokráciájának mindennapi gyakorlatából:
.
http://orulunkvincent.blog.hu/2012/01/18/a_fidesz_es_a_gyulekezesi_jog
.
Ajánlom az EU Néppárt összes gyalázatos gazemberének figyelmébe.
Az Örülünk, Vincent?-ről egy link a mandinerre tévedt , beleolvastam , ezek olvassák az AN-t , sőt ezzel példálóznak folyamatosan és a zsidók mindennek az okai , ha hitler visszatérne valami időalagúton ezekhez mindegyik nyelvesnyálascsókot kapna és meg is izélné őket örömében.
Isten bizony ez mind klinikai eset , na mire ebből kigyógyul az ország ezen része az lesz csak hosszú idő.
A tegnapi Népszavában vagy Népszabadságban azt olvastam, hogy Orbánnak megígérte az Európai Néppárt: az a minimum, hogy a vitában semleges marad.
Orbán tehát tudta, hogy jobbról nem fog fújni a szél.