Phenjan – Minden idők egyik legnagyszabásúbb temetése keretében helyezték örök nyugovóra Észak-Korea diktátorát. A december 17-én, 69 évesen elhunyt Kim Dzsong-il koporsóját kísérő gyászmenetet a legkisebb fiú és örökös, Jim Dzsong-ün vezette a régens nagybácsi, Dzsang Szong-thaek és a vezérkari főnök, Ri Jong-ho társaságában.
Phenjanban szokatlanul hideg volt és havazott; az állami média időjárás-jelentéseit sokan összefüggésbe hozták azzal a hivatalos észak-koreai dogmával, miszerint Kim Dzsong-il akarata erejével képes volt befolyásolni az időjárást.
Fekete Lincoln és Mercedes limuzinok alkották a gyászmenetet; a sorban álló százezrek szertelen viselkedéssel, némelyek őrjöngés közepette rótták le kegyeletüket és köszöntötték a dinasztia sorrendben harmadik, hatalomra kerülő tagját, a húszas évei végén járó Kim Dzsong-ünt, aki „erős és prosperáló” országot ígért.
Észak-Korea ma nem csak a világ legelnyomottabb, de egyben legszegényebb országa is, amely elsősorban rakéta- és atomfegyverkezéssel zsarolja a régiót, szert téve dél-koreai és amerikai rizsszállítmányokra, amelyekkel elsősorban hatalmas létszámú kényszersorozott hadseregét látja el.
A svájci magániskolában nevelkedett örökös mellett igen nagy érdeklődés övezi a régensi szerepkört betöltő nagybácsit, Dzsang Szong-thaeket is, aki közvetlenül a fiatal diktátor mögött haladva kísérte a halottaskocsit. A hivatalos állami temetési névlistán a nagybácsi viszonylag hátul, a 19. helyen szerepel, nyilvános szereplése azonban egyértelművé teszi, hogy a politikai irányvonal meghatározásában is komoly szerep hárul majd rá.
Az aszkéta külsejű, szemüveges, 65 éves régens az észak-koreai belpolitikai viszályokból, hatalmi harcokból és intrikákból győztesen kikerülve lett a Nemzeti Védelmi Bizottság alelnöke. Ezt a rabszolgatartó katonaállamot tulajdonképpen teljhatalommal irányító testületet Kim Dzsong-il személyesen vezette haláláig.
Jo Ho-jeol, a déli Koreai Egyetem Észak-Korea szakértője szerint nem vitás, hogy a mostani vezető Kim Dzsong-ün, ami azonban a hierarchiát és a befolyást illeti, rendkívül biztos pozíciónak örvendhet.
A diktátor és segítőtársai komoly kihívások elé néznek. Az ENSZ adatai szerint az 1,2 milliós hadsereget fenntartó 25 milliós országban a várható élettartam három és fél évet csökkent 1994 óta, amikor az ország első teljhatalmú vezetője, Kim Dzsong-ün nagyapja, Kim Ir Szen hunyt el. Az ENSZ szerint a 2011-15-ös országprogramban arra kell törekedni, hogy a KNDK elérje az 1990 előtti gazdasági szintet, és végetvessen a lakosság egyharmadát, azaz körülbelül nyolcmillió, elsősorban vidéken élő koreait sújtó éhínségnek.
Rendkívüli aggodalomra ad okot, hogy az Amnesty International és más emberjogi csoportok 200 ezerre teszik a különféle koncentrációs táborokba bezárt emberek számát. Ezek a táborok voltaképp haláltáborok, mert noha üzemszerű megsemmisítés nem folyik bennük, a körülmények annyira embertelenek, hogy azokat még a rendkívüli fizikumú emberek sem bírják sokáig. Ezekbe a táborokba gyakran egész családokat, gyerekeket zárnak be, mert Észak-Koreában gyakorlat a kollektív büntetés. Előfordul az is, hogy a bűnelkövető egész rokonságát, sőt, a szomszédait is deportálják.
Ezek az állapotok nem akadályozták meg az észak-koreai rezsimet abban, hogy kamionszámra hozassa a temetésre a friss virágot Kínából.
Szerintem két év sem kellene és a csutipatás is lesüllyedne erre a szintre.
A támogatóival együtt !!!!
Nem volt egy dögkút ahová beleburíthatták volna? Nem érdemel temetést az emberi fekália!
majd lehetünk egy táborban EZEKKEL :
http://mandiner.hu/cikk/20111121_magyarorszag_az_eurazsiai_unioban
Üdvözöljük Észak-Koreában
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=D_O19WeWRkY
Hosszú film és nem túl alapos turistaút.
ezt a szánalmas “MŰ” jajveszékelést, mert a malacfejű kedves vezír feldobta a talpát, szerintem ha tehetnék, inkább buliznának örömükben, és nem kellene megjátszani a nagy gyászolót
Hogy a p-ba nem lehet eltakarítani ezt a velejéig gonosz bandát a Föld színéről?! Mi lenne, ha először kémek hatástalanítanák az atomarzenálját (ami nem olyan nagy), aztán következne a többi? Ez nem mehet így tovább.
Népe helyett senki nem fogja megoldani a bajaikat.
Majd akkor lesz ott változás, ha a milliós hadsereg kezébe veszi a hatalmat.
Megjegyzem a gyász őszinte, nekik születésük óta mossák az agyukat.
Nálunk csak 8-10 éve, mégis nagy az agymosók sikere (2/3).
Engem speciel nagyon elgondolkodtat, hogy vajon azért sirnak-e, mert rákényszeritik őket, vagy pedig mert tényleg azt hiszik hogy egy aranyembert vesztettek el. Bizonyára nem hülyék de a külvilágról való tájékozottságuk alapján elképzelhető ez utóbbi is.