Hamarosan 2012-őt írunk, célszerű logikus rendbe szedve lajstromozni: miben bízhat még Orbánunk, a Viktor, másfél év elképesztően kaotikus, széteső, agresszív és önsorsrontó kormányzása után? Legendás harci szellemében? A pénzügyi és morális botrányokat elkenő örök mázliban? Az ügyvédekben, akik majd „kimossák oszt jó napot”? Ellenfelében, a korrupt, széteső, reménytelenül szuvas posztkommunista pártban? A katolikus püspöki kar áldó imájában? A magyar választó félszeg jámborságában? Abban hogy nem emlékszik semmire? Hogy újra mindent engedelmesen beszop? A káoszban? Na, azt valóban imádja Orbánunk. A válságban?
Itt horgonyozzunk le egy percre. Orbán sajátos politikai típust testesít meg: a katasztrófák, csődök perverz kedvelője, kiváló válságkezelőnek hiszi önmagát, kevesli is az Úr által reá mért válságmennyiséget. Jóval nagyobb, egyetemesebb válságokra kalibrálná magát. Mondjuk egy atomháborúra. Utolsó beszédeiben még srófolja is a meglévő válságmennyiséget, hogy növelje a vállára nehezedő felelősség súlyát.
Jegyezzük meg: erre még ráfizet. Úgy belebukhat egy átfogó társadalmi, világgazdasági és nemzetközi kataklizmába, mint a huzat.
De változatlan az elején föltett kérdés: miben bízik Orbán Viktor 2012. január 1-jén? Egyben feltétlenül. A rivális hiányában. Egy embert, aki születése után legalább ötször állt sorba önbizalomért, határozottan inspirál a tény, hogy máig nincs ellenfele. Meddig a szem ellát messze földön, égen, egyetlen higgadt, egyenes derekú, okos és tisztességes demokrata nincs, aki alkalmas lenne az ellenzék összefogására, a bágyatag vezetői állomány eltakarítására, körültekintő, európai szintű program kidolgozására, hatékony kampány lebonyolítására. Ha valaki eszes – az romlott és velejéig korrupt, aki rutinos – az öreg és kopott, aki tisztességes – az sorvasztóan buta. A komplett ellenzék annyira reménytelen, hogy hozzájuk képest az Orbáni demokratúra komfortosnak és stabilnak látszik.
Másfél éve kormányoz Orbán. Csak egy dologban bízhat, de abban nagyon. A tehetségtelenség elemi erejében.
Persze nem is lesz senki amig a demokrata szo magyarorszagon a korrupciot jelenti, nem csak a mostani hanem az elozo kormany alatt is.
Sokszor arra gondolok kar volt 1848-ban annyira erolkodni az elszakadason.
Alapjaiban egyetértek, egy kis eltéréssel: érdekelne, hogy az író Gyurcsányt
eszes – de romlott és velejéig korrupt,
rutinos – de öreg és kopott,
tisztességes – de sorvasztóan buta kategóriába sorolja?
Mert én az eszes, rutinos és tisztességes. kategóriába. Nem véletlenül állítjuk, hogy egyszerűen nincs más a baloldalon (és az ellenzékben)
Az utolsó mondattal viszont az utolsó betűig egyetértek:
Csak egy dologban bízhat, de abban nagyon. A tehetségtelenség elemi erejében.
De éppen ez ad reményt: ha a tehetetlen tömeg megindul – annak elemi ereje lesz.
Valóban bízhat a széthúzó ellenzékben. Azért egy problémája még is akadhat mégpedig az, hogy 1956 ban se volt ellenzék és mégis kitört a forradalom,mert hosszú ideig nem tudunk szabadság nélkül élni. Ha így mennek a dolgok ahogy manapság mennek, akkor minden megeshet . Aztán amikor majd közeledik a választás, remélhetően belülről is erodálódik majd a párt, hiszen a húsosfazék veszélybe kerül. Nem ártana az uniónak is keményen ellenállnia az orbáni diktatúrának, mert amennyiben a demokrácia totális lebontása elé komoly akadályokat állít, akkor felmorzsolódhat ez a most látszólag egységes pártszövetség.
“egyetlen higgadt, egyenes derekú, okos és tisztességes demokrata nincs, aki alkalmas lenne az ellenzék összefogására, a bágyatag vezetői állomány eltakarítására, körültekintő, európai szintű program kidolgozására, hatékony kampány lebonyolítására.”
1. Vannak, csak nincsenek “helyzetben” – félnek már a “szolgalatoktol”…
2. A “nemzet” csak visszapillantó tükörben képes nezni a sorsát..