Ronai and Ronai
AMERIKAI

A Big Boy előtt az arizonai bevándorlótörvény 2011. december 13. kedd 14:07 | RR Forrás: AN

  • Hozzászólások(3)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
A Big Boy előtt az arizonai bevándorlótörvény

Washington – A Legfelsőbb Bíróság beleegyezett abba, hogy meghallgatást tartson Arizona liberálisok szerint túlságosan szigorú, az illegális bevándorlás megfékezését célzó törvénye ügyében. A meghallgatás valamikor tavasszal lesz. Elena Kagan főbíró asszony nem vesz részt a határozathozatalban, miután még nem sikerült előző hivatala – az Obama adminisztráció jogtanácsosa volt – valamennyi ügyét lezárni.

A bejelentés annyit tesz, hogy a Legfelsőbb Bíróság júliusra három olyan nagyszabású ügyben is verdikttel fog előállni, amelyek hatással lehetnek az elnökválasztás eredményére. Az illegális bevándorlás mellett a másik, mindenkit érdeklő nagy témakör az Obamacare sorsa, a harmadik pedig a texasi választókerületek határainak megváltoztatása.

Az arizonai törvényt 2010 áprilisában fogadták el, s a Fehér Ház azon nyomban nemtetszését fejezte ki, mondván, egyes rendelkezések szövetségi törvényekkel ellentétesek. Nem kétséges azonban, hogy az Obama-kormányzat félti a már állampolgársággal rendelkező spanyolajkúak voksát és az amerikai-mexikói viszonyt, illetve általában a latin-amerikai relációt egy, a bevándorlással kapcsolatos bekeményítéstől.

Erre utalnak Donald B. Vergilli jelenlegi fehér házi jogtanácsos kijelentései, aki szerint a bevándorlással kapcsolatos problémákat kesztyűs kézzel kell intézni, mivel az „számottevő diszkréciót kíván annak érdekében, hogy egyensúlyt találjunk számos célkitűzés között… így a jog kikényszerítésének prioritásai, külügyi és humanitárius megfontolások között”.

Alsóbbfokú bíróságok a Fehér Háznak adtak igazat, és a törvény több rendelkezésének hatályba lépését akadályozták meg, ami felháborította Jan Brewer arizonai kormányzó asszonyt. Brewer arra mutatott rá, hogy a válsághelyzetet nem Arizona hozta létre, ellenben a szövetségi kormány az, amely eltökélte, hogy azt megoldani nem hajlandó. Arizona jogi képviselői az alsóbb fokú bíróságok verdiktjének felülvizsgálatára kérték a szövetségi Legfelsőbb Bíróságot.

A jogszabály egyik leginkább kifogásolt szakasza értelmében a rendőr az általa megállított, őrizetbe vett vagy letartóztatott személytől okmányokat kérhet, amennyiben alapos gyanú merül fel arra nézve, hogy az illető illegálisan tartózkodik az országban. Egy másik szakasz Arizonában bűncselekménnyé nyilvánítja, ha valaki munkavállalási engedély nélkül keres munkát.

Nem Arizona az egyetlen, amely intézkedéseket hozott az illegális bevándorlók több milliós áradatával szemben. Példáját követte Utah, Dél-Karolina, Indiana és Georgia is. A legkeményebb törvénykezést Alabama hozta, ahol a napokban finomítanak a jogszabályon, mivel a rendőrség nemrég annak alapján hurcolta el a munkahelyéről a helyi Mercedes-Benz üzem egyik igazgatóját, a Hondától pedig egy japán alkalmazottat. Mindketten legálisan tartózkodtak és dolgoztak az Egyesült Államokban.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (1 szavazás)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +2 ( 2 szavazatból)
A Big Boy előtt az arizonai bevándorlótörvény , 5.0 out of 5 based on 1 rating

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(3)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

3 Reader’s Comments

  1. asher alexander

    Nagyon erdekes hogy a foton lathato elektromos kerites,es a testvere amelyik a Mexico-i hataron van SENKIT sem zavar!!
    bezzeg az Izraeli fal ellen mindenki olyan nagy gezerect tud csapni!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  2. A fal mely egészen véletlenül úgy tekereg, hogy szinte az összes víztározót és hozzáférési pontot elkerít a palesztinoktól? :) Kicsit más funkciója van, mint az USA-Mexikó határán lévőnek…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  3. Rodriguez!!
    HAZUGSAG!!
    csakhogy a “palestinok” ahelyett hogy kutat furnanak-(lenne modjuk ra boven!!!)-inkabb alagutakat furnak Egyptom fele,meg akkor is amikor majd egy eve a Rafah-i atkelo tarva-nyitva all elottuk!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Kanada szigorítja menekültügyi politikáját 2012. február 17. péntek | AN

Arizona kormányzója beolvasott az elnöknek 2012. január 26. csütörtök | RR

A Legfelsőbb Bíróság tárgyalja az Obamacare-t 2011. november 14. hétfő | RR

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos