Ronai and Ronai
AMERIKAI

Visszasírja magát a kormány az IMF-hez 2011. november 17. csütörtök 18:06 | AN

  • Hozzászólások(129)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Visszasírja magát a kormány az IMF-hez

Budapest – A kormány mégis megállapodik a Nemzetközi Valutaalappal, amivel lényegében beismeri teljes gazdaságpolitikai kudarcát és másfél éves károkozását, amit az „unortodoxia” jegyében követett el. Orbán másfél év alatt sokszorosan több kárt okozott az országnak és a lakosságnak, mint ellenfelei nyolc év alatt, akiket mindezért felelősségre akart vonni és börtönbe akart csukni. Ilyenkor egy demokráciában lemondanak, de ez nem az. Orbán segget csinál a szájából, rajtuk röhög az egész világ, de az ország legalább megmenekül a csődtől. Kabaréfigurák, idióták gyülekezete.

A Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtök késő délután adott ki egy közleményt, melyben óvatosan fogalmazva, de bejelenti, hogy mégis megállapodik az IMF-fel, mellyel eddig „szabadságharcát” vívta a hős Matolcsy-lovag.

“Fordulóponthoz érkeztünk. Mostantól a növekedés fokozására kell összpontosítani. És ehhez minden elérhető eszközt igénybe kell venni”- fogalmaz a közlemény. „…jó eszköz lehet számunkra egy újfajta, már a saját érdekeink szerint berendezett gazdaságunkhoz igazított együttműködés az IMF-fel, amely a régivel szemben nem csökkenti, hanem növeli pénzügyi-gazdasági függetlenségünket” – mentegetőzik a továbbiakban a tárca, igyekezve minimalizálni a politikai vereség nyilvánvalóságát.

Az Orbán-kormány ezúttal sem tudott férfi módjára kiállni, elismerni a tévedésüket és megmondani, hogy az az út, amiről Orbán beszélt nem létezik, a totális csődbe visz. Ezúttal az lesz a szabadságharc, hogy összefognak az IMF-el. Rajtuk röhög a világ.

A közleményt követő percekben már érezhető volt a hatás; a forint szinte minden lényeges valutához képest erősödni kezdett, de ez hamar megtorpant, ami azt jelzi, hogy ezzel még nem nyerte vissza a bizalmat a kormány a gazdasági szereplők körében.

A kormány és ezzel Matolcsy György a gazdaságpolitika terén alkotott totális csődjét ismeri be közvetlenül, melynek természetes következménye lenne, hogy a szakmájában megbukott, már a jobboldali közgazdászszakma által is bírált miniszter azonnal távozik. Ez azonban a mai hatalom logikája miatt elképzelhetetlen, ennek sem lesz meg a felelőse. Matolcsy ugyanis nem felelős, ő csak azt tette, amit Orbán megparancsolt neki.

Orbán azt mondta, ha jön az IMF, akkor ő elmegy. Hányadszorr fog segget csinálni a szájából?

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (46 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +76 ( 76 szavazatból)
Visszasírja magát a kormány az IMF-hez, 4.7 out of 5 based on 46 ratings

Címkék:, , , , , ,

  • Hozzászólások(129)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

129 Reader’s Comments

  1. Urak Holgyek!

    En sem utalom jobban ezt a suttyot mint ti, de:

    ez egy “zseni”, hogy ennyi esszel ide jutott es ennyi mindent megtehet ezzel az orszaggal!

    (remelem mar nem sokaig, de amilyen tutyi-mutyi ez a magyar nep – ki tudja meddig huzhatja meg!?.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  2. Az Orbán tönkretette az idei Karácsonyt, gondolom a családok többsége emlékezni fog rá sokáig, úgyhogy takarodjon el innen, de még az országból is!
    Nem érdekel lesz-e segg a szájából, addig húzzon el innen amíg tud!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  3. Elsőre én is meghökkentem a dolgon, hiszen mindig azt hisszük, ennél lejjebb már nincs – aztán: dehogynem! Kíváncsi vagyok, ezt most hogyan magyarázzák meg, de abban biztos vagyok, hogy valami blikkfangos egyszerűséggel ezt is elintézik. Amint erre már mások is rámutattak, maga a fővezér jelentette ki, hogy nem azt kell figyelni, mit mond…
    Most viszont elnézést kérek, hogy kicsit másról beszélek, de a “mínuszolókat” egyesek gyakran megróják, ezért szeretném elmondani, hogy miért adtam egy mínuszt ma Geyzának (és hasonló ügyben már másoknak is).
    Geyza:
    “És tanútt embör nem kezd mondatot ” és ” .-sel.
    Csakha főminisztériumi főlovag. Aki aképp gőrbíti a magyar nyelvet mint a gazdaságot : kénye kedve szerint.”

    Régi nyelvi babona (sajnos a tanárok egy részénél is), hogy kötőszóval (és, hát, de, vagy, mert, stb.) nem kezdhetünk mondatot. Pedig a mindennapi beszélgetés közben és az irodalmi olvasmányokban is nagyon gyakran találkozhatunk olyan mondatokkal, amelyek kötőszóval kezdődnek. Konkrétan az “és”-sel a Halotti Beszédtől kezdve („És mend paradicsumben voló gyimilcsiktül mundá neki élnie.”), a Biblián keresztül (ahol rendkívül gyakori a mondatkezdésnek ez a formája) versben és prózában néhány példa:
    „És addig járának, hogy végre majomországba jövének” (Heltai Gáspár: Száz fabula)
    “És nőtt a gyermek, lángra lobbant” (Petőfi: Jövendölés)
    “És én csak azt mondom nemzetemnek” (Petőfi: Úti jegyzetek)
    „És biztosítva áll nagyság, erény” (Madách: Az ember tragédiája)
    „És ebben az egyben van elhibázva” (Mikszáth: Szent Péter esernyője)
    „És ha szépséget nem is várok” (Karinthy Frigyes: Capillária)
    De bárki kipróbálhatja, hogy leemel a könyvespolcról tíz szépirodalmi művet, találomra felüti, és azon a két oldalon nagy valószínűséggel legalább egy ilyen mondatot találni fog.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  4. Amíg írtam, csatt már válaszolt is.
    Ez nagyon jó volt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  5. Kósa Lajos kijelentette: “az, amit korábban a szocialista kormányok tettek, hogy lényegében egy komplett kormányprogramot írattak az IMF-fel, vagy hajtottak végre szó nélkül – elvették a 13. havi nyugdíjat, a 13. havi fizetést, megszorítások tömkelegét fogadták el, be akarták vezetni az ingatlanadót általánosan és kötelező jelleggel a lakásokra is –, erre nem kerül sor, mert ez az elveinkkel lenne ellentétes”
    Az ő elveikkel viszont nem ellentétes:
    - Az emberek nyugdíjmegtakarítását államosítani.
    - Az államosított nyugdíjmegtakarításokból az államadósság töredékét törleszteni.
    - Rokkantnyugdíjasok nyugdíját elvenni.
    - Visszamenőleges hatályú törvényeket hozni.
    - A demokráciát sárba tiporni.
    - Tőzsdézni, valutázni az ország kárára.
    - Hazudni, hazudni, hazudni.
    - Másokat hazugsággal vádolni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  6. Kuksi,
    Azokkal a minuszolgatókkal van a probléma, akik minden hozzászólásra nyomnak egy minuszt, de a véleményüket nem írják le kulturált, emberi hangnemben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  7. Orbán nem csinál segget a szájából !

    Ő maga egy nagy, mindenfelé, mindenfélét fröcsögő
    beszélő SEGG!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  8. Ez már mindennek a teteje, e fazon OV már a rémek rémje

    A miniszerelnök ugyan saját politikai érdekei szerint interpretálja a történteket, de megerősíti a csütörtök esti híradásokat: azért volt annyira sürgős a tárgyalások megkezdésének bejelentése, hogy még az IMF-et sem tájékoztatták erről, mert fenyegető közelségbe került a magyar államadósság bóvlivá minősítése. Ez pedig olyan súlyos következményekkel járt volna, hogy mindenképpen meg akarták előzni. Egyébként nem lett volna szükség kapkodásra, mert az államadósság finanszírozása még nagyjából fél évre biztosított az IMF nélkül is.
    Ennyi baromságot összehordani , én már kiakadtam teljesen !!!
    Itt egy másik , a Fidesz Alelnöke, ennyire buta vagy csak megjátsza magát?
    Már fogalma sincs mit mondott egy hónappal ezelőtt!
    Skizofrén ez is !!!

    2011-10-18
    A Fidesz alelnöke szerint kényes helyzetben volt a kormány, mert “ha meg nem beszélünk velük”, akkor az a kritika éri a kabinetet, hogy “mekkora bunkók vagyunk, hogy nem is beszélünk velük”. Kósa szerint nincs realitása annak, hogy a kormány újra hitelcsomagot kérjen a Valutaalaptól és igen kemény megfogalmazással azt mondta: a szervezet állandó magyarországi képviselője, Iryna Ivaschenko, “olyan mértékben nincsen tisztában a magyar helyzettel, amely mellett nem is érdemes konzultálni”
    2011-11-18
    http://hirek.msn.mainap.hu/gazdasag/kosa-megkezdte-a-magyarazkodast-imf-ugyben-4343/

    Egy hónap alatt hogy megtud változni egy ember , igaz?
    Mikor takarodnak már el ezek a bús fenébe??????????
    Most nagyon finom voltam e megfogalmazással!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  9. Kuksi:
    Túl komolyra veszed önmagadat…../ Id. Murphy Törv.K. : Kettes számú Főszabály /
    Ez még nemlenne baj de engem is komolyra veszel.
    És emmá bay.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  10. Miért fújta le Orbán Viktor a szabadságharcot?
    (Részlet)
    “A kormány egyetlen sajtóközleményben kidobta az ablakon az elmúlt 16 hónap gazdaságpolitikáját. Tette mindezt teljesen előkészítetlenül és óriási kapkodások közepette. A Véleményvezérnek úgy tűnik, hogy az elmúlt egy-két napban a miniszterelnök és szűk stábja kicsúszni látta a kezéből a honi gazdasági és politikai helyzet irányítását, ezért szánta el magát erre a (kurucosat már nem mondhatunk) huszáros, de meglehetősen kétségbeesettnek tűnő lépésre.
    .
    Egyértelműen pánik
    Múlt csütörtökön a kormányfő még arról beszélt a London School of Economicson tartott előadásában, hogy Magyarország büszke arra, hogy megszabadult az IMF-függéstől, és hogy helyette a piacról finanszírozza a költségvetési hiányt. Hétfőn a miniszterelnök szóvivője megerősítette az m1-en, hogy Magyarország nem kér az IMF-ből. Ugyanezen a napon Matolcsy György még rá is tett erre egy lapáttal, és azt fejtegette a Parlamentben, hogy a gazdaságpolitikát nem az IMF igényeire, hanem azzal szemben hangolják. Még kedden is ugyanez volt a hivatalos vonal, és Giró-Szász András ismételgette a szokásos szöveget.

    Csütörtök délután viszont látszólag a semmiből megjelent egy sajtóközlemény, miszerint Magyarország hitelért fordul az IMF-hez – a hitelfelvételt természetesen tagadja a szöveg, de végső soron ez a lényeg. Az ezt követő órákban azonban hamar kiderült, nem csak az újságolvasókat érte váratlanul ez a fejlemény. Ugyanis sem az IMF, sem a Magyar Nemzeti Bank nem hallott korábban a meginduló tárgyalásokról. Sőt, az Index és az [origo] információi szerint számos kormánytag is csak a sajtóból értesült a hírről.

    Mindezzel a gazdasági szabadságharc végét, az elmúlt 16 hónap gazdaságpolitikájának teljes kudarcát jelentette be a kormány. Senkinek ne legyen ugyanis kétsége, hogy az IMF-együttműködés feltétele a formabontó megoldások teljes elhagyása, és a Bokros-csomag, valamint a 2006-os konvergenciaprogram és a Bajnai-kormány idején végrehajtott stabilizációs intézkedések visszatérése lesz. A tárgyalások kezdeményezésének nyilvános bejelentésével a kormány gyakorlatilag kiterítette lapjait. Ezek után már nem nagyon szabhat feltételeket a Valutaalapnak, mert a hitelszerződés elmaradása gyakorlatilag felhívás lenne a piacnak, hogy üsse ki a forintot.”
    http://velemenyvezer.blog.hu/2011/11/18/miert_fujta_le_orban_viktor_a_szabadsagharcot

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  11. “OV nem hallgat senkire. A 2/3 nem igényel és nem fogad el cenzúrát.”
    .
    Nem kritikát akartál írni? Amíg nem tud(atosít)ja, hogy a világ, benne a tudomány, a felfedezések sora a kritikától halad előre, sok gubanc lesz körülötte. Meg mások körül is, akik elszenvedői Orbán világtól való elrugaszkodottságának.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  12. wow! lehet hogy hamarosan láthatok egy régóta remélt és várva várt jelenetet?
    orbán vezertőszijon, taknya-nyála egyben, tele a gatya és szüköl a félelemtől!!!
    meg attól, hogy a vagyonát, amiért nem megdolgozott, hanem “szerzett”, éppen rekvirálják, és ebből visszafizetik minimum az ellopott nyugdijmegtakaritásokat, de szerintem jut még más általa okozott kár megtéritésére is bőven!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  13. Az IMF.megállapodásból nem lessz semmi ,ez csak időhuzásra lett kitalálva,kikerülendő a leminösitést ami a bóvli kat.lenne.A tárgyalásokat addig folytatják mig az EU a hitelminősitőket le nem állitja,sajnos orbánt az ország sorsa nem érdekli.Csak beteges hatalomvágya irányitja.Remélem berluszkoni sorsára jut, ugyis ő volt a példaképe.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  14. Nem kétséges, hogy mi isszuk meg az Orbáni gyalázkodás, ámokfutás, bosszúállás, dicshimnuszözön, hazudozás és a mostani, kétségbeesett hátraarc a levét is, de legalább végre tanulna mindezekből az érdekhajhász magyar politikusok, a gyáva magyar médiatollnokok, valamint a gyermeteg, megvezethető és csőlátásban szenvedő magyar választók sűrű tömegei, azok gyermekei és unokái is!
    Bárha mindenki megtanulhatná végre ebben a szerencsétlen országban mindebből, hogy az üres múltba révedés, pofázás, frázispufogtatás, a célzatos megtévesztés, gyalázkodás, összeugrasztás, ellenséggyártás politikai méregkeverői csak kárt és felesleges szenvedést képesek produkálni!
    Végre megtanulnánk azt, hogy szeretni az anyánkat, apánkat, gyerekeinket, szeretteinket kell!
    A politikust nem szeretni kell, hanem a körmére nézni, ellenőrizni és kritizálni, ha van miért. A politikus még a bizonyítás után is hason csúszva küzdjön meg a választói bizalomért!
    Megtanulni azt, hogy nekik az ügyeinket és bennünket kell szolgálniuk, míg az ítélkezés az öntudatos választók, majd pedig a jövő nemzedékek dolga.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  15. Bocsi, nyugger, szerintem Viktormihálygyőző példaképe tekintetében csak földrajzilag helyes a megállapításod. Ma élők közt nincsen Hazudniképtelen Viktormihálygyőzőnek példaképe, mert ezt a státuszt önmagának sajátítja ki. Mások példaképe lehet ő, de neki mások, akik élnek még(?!) hova gondolsz?!
    Hogy sorsa is hasonlóan alakulna-e példaképe sorsával, az erősen kétséges feltételezés részedről, hiszen a földrajzi környezeti különbözőségeken kívül genetikai eltérés is fellelhető a két nép problémákra reagálása között.
    Itália őslakosai sem szolgalelkűségre termettek, ám ezt megőrizték későbbi korokra is, míg ebben a medencében történt némi változás az utódokkal a honfoglalás óta, a tapasztalatok szerint…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  16. Azt gondolom, csak az új alaptörvényig akarják húzni az időt különösebb r/e/ibi/e/llió nélkül… azután az özönvíz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  17. GGM.Igazad van! Ez egy “zseni”Aki ennyi embert megtudott vezetni-ha csak
    rövid időre is-az tud valamit.Nekem úgy rémlik tanulmányaimból,hogy a föld
    már hordozott a hátán jó pár ilyen “szépszál derék zsenit”.Nem értek hozzá,
    de úgy néz ki,hogy a méretek meghatározzák a diktátori hajlamokat.Érdemes
    körülnézni napjainkban is a világban.Legközelebb tessék erre is figyelni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  18. A szabadságharc szerintem nincs lefújva csak átmenetileg felfüggesztve.Most fel kell támasztani valahogy, lerombolt hazánkat azután majd folytatódhat az egyéni magyar út követése.Nem tudom melyik helyzet a jobb de szerintem elhúzhatnának szép csendesen jó messzire.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  19. http://ecoline.hu/nagyitas/2011/11/18/Ezert_sietett_a_kormany_a_bejelentessel_J8CMCI-ez is teljesebbé teszi a képet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  20. Álljon a sor végére és húzzon sorszámot: a Financial Times Orbánék lépéséről:
    http://www.portfolio.hu/gazdasag/cafatokra_tepett_hitelesseg_rolunk_irt_a_financial_times.158627.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox
    ..
    és azt már nem is tudom, hol olvastam, hogy Orbánéknak ezzel az előkészítetlen, slendrián, amatőr lépéssel sikerült alulmúlni az Mszp “Miniszterelnök kerestetik” játékát. Pedig akkor azt mondtuk, hogy ezt soha sem lehet alulmúlni. Na ja! Politikában soha ne mond, hogy soha!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  21. Látjátok fijjúk , ha tisztességesen eltudtunk volna válni nem átkozlak el titeket.
    De én ezt az átkot már le nem veszem.

    Üdv: régi pajtásotok , Mari

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  22. Hogy a 2/3-osOrbán Victor Canossa járása mit fog hozni, az még rejtély, titok.
    Már most erősködik, hogy az csak biztosítás.
    Gyakorlatilag a megígért 10 év/1 Millió munkahely hazugságnak bizonyult. A szélsőjobbnak beígért pofonok, hazugságnak minősültek, illetve minden ígérgetés abban valósult meg ,hogy “kokit” kaptak a hajléktalanok, munkanélküliek, szegények, és Milliárdokat kaptak a volt kommunista haveri körök, akikkel együtt voltak KISZ-titkárok.
    Majd most vasárnap meggyónja a templomban, hogy szóba állt az IMF-el.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  23. KFJ
    “Majd most vasárnap meggyónja a templomban, hogy szóba állt az IMF-el.”
    .
    Dehogy gyónja, gyónni a katolikusok szoktak. Orbán állítólag református. (Inkább álkeresztyén, de méginkább műkeresztyén.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  24. Most olvastam:
    “Születésnapjára Viktor új, fullextrás, forradalmi biciklit kapott. Órási volt, elfoglalta a közös biciklitároló kétharmadát. Csepel gyártmány, úgymond kommunista, de átfestette narancs-kékre. Leszerelte a sebességváltót, minek az, úgyis mindig maximummal hajt Budapest utcáin, a kormányt behegesztette jobboldali állásba, elindult vele, oszt jónapot.
    .
    Először áthajtott az Egykulcsos Adó utcán, utána balra kellett volna kanyarodnia, de azt soha, inkább ment a háztömb körül egyet három jobb kanyarral. A Moszkván nekiment egy Széll Kálmán táblának, de azt kibírta. Utána a postáról lenyúlta a nyugdíjfizetéseket. Felpakolt még a csomagtartóra egy kis különadót a bankoknak, egy nagy “devizasegély” pakkot, egy kis chipsadót az esti bulira, no meg egy nagy adagot az új alkotmányból, melyet el akart vinni a polgármesteribe. Az Évát is el akarta volna vinni, de nem fért fel. No, így is dülöngélve indult el, ráadásul részeg is volt a házi pálinkától, amit adómentesen főzetett.
    .
    No, ment a Viktorka a bringájával a Világgazdaság sugárúton, ki a városból, kelet felé. A felkelő, nagy Mao sütött a szemébe. Egyszer csak a Széll egy kis összezsugorodott, megtépett, meggyűrt ezerforintost sodort eléje, oszt akkorát taknyolt rajta, hogy még az Economist is megírta. Arra ment az IMF jótündér.
    .
    - Viktorka, megütötted magad? Várj, segítek felállni!
    .
    - Kuss, én így szállok le a bicikliről! – ordított rá Viktor, de azért sunyin elfogadta a segítő kezet.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  25. http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=492613
    [kajagugu] [2011.nov.19. 15:14]
    hehe..” A Széll Kálmán tervvel emellett Magyarország az EU és az IMF számos várakozását teljesítette, a munkanélküliség drámaian csökkent és a kormány takarékoskodni akar az államigazgatásban és az állami vállalatoknál ”
    ehelyett igy igaz: A széltoló tervvel Magyarország az EU és az IMF kacaját váltotta ki,az ország lakossága drámaian csökkent és a kormäny takarékoskodni akar a mások pénzével.

    [korosodo] [2011.nov.19. 14:41]
    “Darvas kedvezőbben látja a helyzetet. (….) a munkanélküliség drámaian csökkent és a kormány takarékoskodni akar az államigazgatásban és az állami vállalatoknál – mondta a közgazdász az osztrák lapnak.”

    Ha ő ezt így látja, meg kell kérdeznem: Ez az ember hol él? Egyáltalán ki a … ez a Darvas?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  26. Orbán megint szégyenpadra került!Lop,csal,hazudik,viszont külön szerencse,hogy azért az EU egy picit ránéz a mocskos körmére!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  27. Lecsó: – külön szerencse,hogy azért az EU egy picit ránéz a mocskos körmére – .

    Az a baj, hogy csak kicsit… :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  28. En csak abban bizom, hogy nem kapnak penzt, mert csak egy csoddel lehet oket eltakaritani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  29. Őket,I’m a long time obsessed, bantalt distro hopper with no regrets. Every new distro brings excitement and joy to my heart most of the time.A dedicated home’ directory and multiple, spacious drives ease the pain of remembering what is where as long as you keep a chart of what distro is where. Every new install reinforces discipline or the pain of a fool’s suffering.Over the years, I’ve arrived at a few distros that have semi permanent residence on my system and span the spectrum across basic’ a kitchen sink’ variety.Partitioning methods, file system selection, partition size, partition schemes, boot managers, window managers, desktop managers and basic command line grasp become intimately familiar by simple repetition.My favorite gui based distro is Mint. ArchBang is my core basic’ favorite. Ultimate Edition is my winner in the kitchen sink’ category. Gentoo represents my ongoing abject failure. Available gui forks of Gentoo don’t seem to hold my interest for long. Developing a habit of immediately placing critical files on a backup drive prevents future headaches.Distro hopping is in a way a type of learning one experience at a time.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Rendkívül feszült a viszony a sógorokkal 2014. április 13. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos