Ronai and Ronai
AMERIKAI

Izrael nem fagyasztja be az építkezéseket 2011. szeptember 27. kedd 14:33 | RR Forrás: AN

  • Hozzászólások(52)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Izrael nem fagyasztja be az építkezéseket

Jeruzsálem – Valószínűtlennek nevezte Binjamin Netanjáhu miniszterelnök egy keddi interjúban, hogy a Jeruzsálem keleti részén, illetve Júdeában és Somronban folytatott építkezések befagyasztásával próbálnák meg visszacsalogatni a palesztinokat a tárgyalóasztalhoz.

Az izraeli kormányfő a Jerusalem Postnak azzal indokolta a döntést, hogy korábban tíz hónapra már felfüggesztette az építkezéseket. Ez az időszak tavaly szeptemberben járt le, a palesztinok azonban nem használták ki, és nem voltak hajlandók folytatni a tárgyalásokat.

Netanjáhu azt követően nyilatkozott, hogy a közel-keleti rendezés ügyében eljáró Kvartett – az Egyesült Államok, az ENSZ, Oroszország és Kína – új tárgyalási menetrendet állított össze, amelynek értelmében 2012 decemberéig kéne a feleknek megállapodásra jutniuk, és ebben a menetrendben nem szerepel előfeltételként a településfejlesztések befagyasztása.

Mahmúd Abbász palesztin elnök korábban elutasította úgy a Kvartett, mint a zsidó állam javaslatait. Utóbbit elismerni nem hajlandó, s tárgyalni is csak akkor tárgyal vele, ha Izrael befagyasztja az építkezéseket és eleve vállalja az 1967-es tűzszüneti vonal mögé történő visszatérést.

Netanjáhu üres kifogásnak nevezte a települések ügyét, amelyre a palesztinok mint a békekötés legfőbb akadályára hivatkoznak. Izrael korábban számolt fel településeket, sőt egész várost is a Sínai-félszigeten és Gázában, mielőtt ezeket a területeket feladta. A miniszterelnök azonban most egyértelművé tette, hogy nem áll szándékában leállíttatni a jeruzsálemi Gilo negyedben épülő mintegy hétszáz otthon munkálatait.

„Tervezünk Jeruzsálemben. Építkezünk Jeruzsálemben. Ennyi. Ugyanúgy, ahogyan tették azt az izraeli kormányok évek óta, az 1967-es háború vége óta. Mi zsidó negyedeket építünk, az arabok arab negyedeket építenek, ilyen az élet a városban, ahol történnek fejlesztések a zsidó és a nem-zsidó lakosok számára egyaránt.”

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (2 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +2 ( 2 szavazatból)
Izrael nem fagyasztja be az építkezéseket, 5.0 out of 5 based on 2 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(52)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

52 Reader’s Comments

  1. Ezek a palesztin arabok saját népüknek játszanak, de nem a népük érdekében!
    Ismerős.
    Magyarországon is vannak ilyen, pillanatnyilag még hatalmon lévő vezetők.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  2. Nem is látszik járható útnak a béke irányába.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  3. Erets Israel nem fagyasztja be az epitkezeseket!!
    nem bizony!!mi itthon vagyunk!! Har Homa egy Yirusalaim-i kulvaros!!
    Yirusalaim pedig Erets Israel OROK FOVAROSA!!!pont!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (12 szavazatból)
  4. A befagyasztás nem is látszik járható útnak a béke irányába. jav.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  5. Bibi beszéde az ENSZ-ben szerintem az egyik legjobb politikusi beszéd volt Izrael érdekében.
    hatetepe://atv.hu/videotar/20110927_netanjahu_az_ensz_ben

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (8 szavazatból)
  6. Miért is fagyasztaná be? Nem múlik azon semmi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  7. Aki nem tudná: Ez a terület soha nem volt arab kézen, ráadásul a “zöld” vonalon belül van.
    Különben is, 10 hónapig nem építkeztünk, még egy erkélyt sem lehetett beépíteni.
    A 10 hónapból pontosan 10 nap hiányzott, amikor Obamának sikerült tárgyalóasztalhoz édesgetni Abu Mázent.
    De azért előbb ő is a kényelmesebb megoldással próbálkozott – Bibit rá akarta venni újabb 3 hónapos építési tilalomra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  8. A baj nem ott van hogy nemállítják le az építkezéseket , hanem ott hogy egyáltalán szóbaálltak az arabokkal.
    Addig volt ott béke míg az arabnak kuss volt.
    Most , hogy kezdik emberszámba venni őket , ezt úgy élik meg hogy Izrael jelentősen meggyengült.
    Azért lett engedékenyebb. És megpróbál beléje rúgni az általa gyengébbnek vélt partnerbe.
    Erre jár az agyuk. Ilyen az arab lélek.
    Egyszer egy riporter megkérdezett egy irakit hogy miért tűrik össznépileg hogy Szaddám Huszein legyilkoltatja a családtagjait , megerőszakoltatja a húgait ?
    A válasz erre az volt : ” Ha van hozzá hatalma , akkor van hozzá joga is. Insallah.”
    És ennyi….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (10 szavazatból)
  9. Geyza!
    Lehet, hogy ez lesz a palesztinok utolsó tévedése? :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (4 szavazatból)
  10. Tuggya a fene.
    A baj ottvan hogy Izrael sem a régi már.
    Mindenféle idióta ” jogvédők” kárálnak ott is , ami az ő helyzetükben egyenértékű a hazaárulással.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (7 szavazatból)
  11. Helyzetben a jogvédőknek kuss lesz egy időre szerintem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (6 szavazatból)
  12. Mit szólnának a jogvédők, ha az arabok felszámolnák Izraelt/persze erre nem fog sor kerülni soha baruch Hashem/, és őket kipaterolnák onnan? Akkor is kivont karddal állnának melléjük? Aki ott él, és a bőrén érzi azt ami ott történik, az, hogy lehet ilyen elvakult?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  13. a kulombseg!!
    mi itthon vagyunk erets israelben,mig a palestinok,csak megturtek itt az orszagunk joindulatabol!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  14. Izraelnek igaza van, nincs miért saját magát visszafogni, ha az őt amúgy se el nem ismerő palesztin fél nélküle próbálja kikiáltatni “függetlenségét”. Ezek után nyugodtan építhet bárhol bármit, hiszen akár leállítja, akár nem, a másik fél mindenért húzni fogja a száját, csak hogy neki ne kelljen semmit se csinálnia.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  15. asher alexander!
    Ezekkel a megszólalásaiddal pont Israel ellenségeinek adsz táptalajt. Shana Tovah.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  16. Izrael rosszhiszemű, ostoba, provokatív és kontraproduktív politikát folytat.
    Az ENSZ annakidején kijelölte a határokat, ha azokon kívül építkeznek, az egyértelműen a más országának durva ellopása, amit az nem hagyhat szó nélkül.
    Az hogy milyen a palesztin nép, vagy milyen szellemi és erkölcsi szinten állnak a vezetőik, lényegtelen kérdés. Magyarország népe is igencsak elmaradott, mostani vezetői hétpróbás bűnözők, ez mégsem jogosíthatja fel egyetlen szomszédját sem hogy ott lakótelepeket építsen magának.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (8 szavazatból)
  17. Zsiga!
    Szerinted mi van az Izraelben építkező palesztinokkal? Nekik lehet?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  18. “…Izrael rosszhiszemű, ostoba, provokatív és kontraproduktív politikát folytat…”

    - Jó, akkor leszel olyan szíves, és elárulod, mégis, mit kellene tennie egy olyan országnak, mely

    - folyamatos iszlámnáci terrorban él megalakulásasa előtti idők óta,

    - az iszlamisták (többnyite ideológiai okokból) folyamatosan el akarják pusztítani, ebből soha egy percig nem csináltak titkot,

    - a világtörténelem leghosszabb, és legeszeveszettebb gyűlöletpropagandáját folytatják ellene a különféle iszlamista diktatúrák, ezzel agymnosott szörnyetegeket csinálva saját lakosságaikból, generációk óta,

    - három népirtó háborút indítottak ellene, melyekben ugyan Izrael rommá verte mindig mindegyik rá támadót, de a lényeg, hogy az arabok bizony népirtó szándékkal mentek rájuk,

    - a mai napig folyamatos tömegpusztítással fenyegetik őket az egyre betegebb iszlám diktatúrák,

    - a “palesztin nép” elmeállapota pedig olyan, mint egy ősmajomé, és ezekkel kellene békét kötni?

    Szóval?

    “…Az ENSZ annakidején kijelölte a határokat…”

    - Ami után az iszlámnácik azonnal rátámadtak Izraelre, a kijelölt határokra ballisztikus ívből sz***rva, és ez volt az első népitró célú iszlamista háború Izrael ellen.

    Aztán ezt még kétszer megtették.

    Jól pofán is lettek vágva.

    Izrael stratégiai helyeket foglalt el ezekben a háborúkban, ami azért egy hadban álló ország seregétől valahogy elvárható, főleg, hogy ŐKET támadták meg, és ŐKET fenyegetik azóta ia kiirtással.

    A “palesztin” határok pedig soha nem is léteztek, mert nem “palesztina”, hanem “palesztin arab állam” részére szólt a 181. határozat, mivel “palesztin nép” akkor még nem létezett (legfeljebb palesztinai arab).

    Most már létezik, de ez meg egy páratlan dolog a történelemben, mert nemzeti identitása egyvalamiben merül ki: egy másik nép (Izraeliek) elpusztításának céljában.

    Azokat a területeket pedig nem a soha nem létezett “palesztin államtól” foglalták el, hanem Jordániától, mely 1988- ban hivatalosan is lenondott róluk.

    Már amellett, hogy Judeáról és Shomronról beszélünk, melyek ugye, az ősi zsidó királyság területei…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  19. És igen, Izraelben a “palesztin arabok” lényegében szabadon építkezhetnek, szabadon vehetnek lakást, ingatlant.

    Ezt még a nyíltan hazaáruló, terrorgengekkel szimpatizáló, Izrael pusztulását nyiltan vizionáló, Izraellel nyíltan ellenséges, és ezt naponta világgá rikácsoló, degenerált bunkók is megtehetik.

    A West Bank területén (Judea és Shomron) már nem, mert ott a “palesztin hatóság” nevű arab szörnyeteg maffia dönti el, ki mit vehet, hol lakhat, mennyi pénzt kaphat az amerikai, EU, izraeli (!!!), és különféle iszlamsita segélyekből.

    Szóval, hagyjuk már ezt a hülyeséget…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  20. Izrael fenyegetettségével tisztában vagyok, azt alábecsülni nem akarom.
    Izrael közelebb áll szívemhez mint az arab világ, egyrészt mert egy a kultúránk, másrészt meg az ott élő magyarok miatt, harmadrészt mert demokratikus állam.
    Mégsem mondhatok mást mint amit gondolok, Izrael ugyanazt a szemellenzős politikát folytatja mint Magyarország az első világháború előtt. Nem akarja tudomásul venni a valóságot. Az arab területek folyamatos annektálása csak hergelheti azokat, és az öngerjesztő gyülöletet erősíti. Amerika egyelőre még Izrael mögött áll, de erre én nem alapoznám örökre az államom sorsát. Az arabok meg mintha nem fogynának és ahogy a közel-keleti feudális arab diktatúrák megdőlnek vagy szalonképesebbé válnak -ahogy erre most kilátás van-, úgy fog Izrael gyengülni.
    Okosabb lenne visszavonulni a 48-as határok mögé, mert azok védelmét az egész világ, -néhány őrült muzulmán államot leszámítva- legitimnek tekinti.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  21. Kezdek arra a meggyőződésre jutni, hogy Zsiga meg a hasonlók azért írnak ilyeneket, hogy a fórum művelt és tájékozott tagjaival továbbképeztessék magukat.
    Merthogy bizonyára jegyzetelnek, azért nem szoktak reagálni a kapott válaszokra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (6 szavazatból)
  22. “..Az arab területek folyamatos annektálása csak hergelheti azokat…”

    1,
    Nem annektál Izrael semmilyen arab területet.
    Ha valaki másképpen tudja, kérem, írja ide, honnan az értesülés, pár konkrétummal!
    (saját területein történő építkezés nem ér, az nem “annektálás”).

    2,
    Az arabokat minden “hergeli”.

    Egy jó nő látványa, egy vesztes háború (vagyis, az utóbbi 300 évben mind), egy meghiúsított terrormerénylet, a Pápa szentmiséi, egy szép karácsonyfa, a jó zene, a szimfonikusok, stb.

    Akár van Izrael, akár nincs, az iszlám világ egy tébolyodott majomház, ahogy mindig is az volt.

    Azért, mert 500- 1000 éve éltek nagy muszlim tudósok, attól maga az iszlám világ már akkor is (és mindig) egy veszett, agresszív, brutális, gyilkos ideológia volt, ahogy ma is az.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  23. Eldrad!
    Csak ismételni tudom a korábbiakat: létezik egy az ENSZ közreműködésével kijelölt a nagyhatalmak által garantált határ 1948 óta. A világ túlnyomó része ezt a határt tekinti legitimnek, márpedig a határok már csak ilyenek, attól és akkor stabilak ha azt több oldalról elismerik. Ha Izrael nem ezeken a határokon belül építkezik, az bizony agresszív terjeszkedésként jelenik meg itt Európában és sok helyen másutt is, az egyszerű gondolkodók fejében.
    Lehet persze felemlegetni mindenféle negatív tulajdonságokat az arabokkal kapcsolatban amelyek akár igazak is lehetnek, de az akkor is csak egy izzadságszagú magyarázkodásnak tűnik, mert semmi köze az adott kérdéshez.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (8 szavazatból)
  24. ” A kézfelemeléssel, nagy többséggel elfogadott szöveg szerint nem lehet megkérdőjelezni Izrael jogát sem arra, hogy biztonságos határok között létezzen. Az EP legitimnek minősítette a palesztin nép azon törekvését, hogy az ENSZ mostani közgyűlési ülésszakán zajló tárgyalások eredményeképpen államként képviseltethesse magát a világszervezetben.

    Az Európai Parlament – korábbi állásfoglalásaihoz hasonlóan – támogatásáról biztosította a két állam elvén alapuló megoldást, “amely az 1967-es határokon nyugszik, és amelynek értelmében mindkét ország fővárosa Jeruzsálem”.

    Nos ha valakinek kétségei vannak az EU-val kapcsolatban!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  25. ” létezik egy az ENSZ közreműködésével kijelölt a nagyhatalmak által garantált határ 1948 óta.”

    OK.
    Amikor Israel Állam kikiálltásának éjjelén az összes környező arab majom megtámadta a nagyhatalmak által garantált határokkal rendelkező Israelt akkor hol voltak?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  26. Zsiga:

    “…a határok már csak ilyenek, attól és akkor stabilak ha azt több oldalról elismerik….”

    - Tökéletes.

    Na, látod, ezért nem tekinthető “határnak” a ‘48- as, mert az arabok közül SENKI nem fogadta el ezeket a határokat (Izrael elfogadta akkor, hivatalosan is).

    Senki, egyikük sem, és ez hivatalos álláspont.

    Sőt, vannak arab diktatúrák, ahol hivatalosan nem vesznek tudomást Izrael létéről (ez kb. olyan, mint amikor egy buta gyerek nem hajlandó elfogadni, hogy Mikulás márpedig nincs, de hát ilyen az arab- iszlám “néplélek”).

    Sőt, nem csak hogy nem fogadják el azóta sem a ‘48- as, és semmilyen határokat, de Izrael kiirtása a céljuk (a hivatalosan nem is létező Izraelé.. na, mindegy).

    Akkor meg hagyd már azt a “határt”…

    “…Csak ismételni tudom a korábbiakat: létezik egy az ENSZ közreműködésével kijelölt a nagyhatalmak által garantált határ…”

    - Én is.

    Tudod, tömeges és folyamatos arab- iszlám agresszió (fizikai, szóbeli) Izrael ellen, konkrét népirtó szándék és népirtó szándékú háborúk, világméretű iszlámnáci terror, stb.

    És az ezekre adható egyetlen lehetséges válasz.

    “…Ha Izrael nem ezeken a határokon belül építkezik,…”

    - Izrael a saját határain belül építkezik. A ‘48- as semmilyen szempontból (elvi, politikai, gyakorlati) nem tekinthető határnak, írtam, miért.

    “…Lehet persze felemlegetni mindenféle negatív tulajdonságokat az arabokkal kapcsolatban amelyek akár igazak is lehetnek,..”

    - Most akkor igazak vagy nem? Itt ninbcs feltételes mód.

    Ha nem, melyik részük valótlan, amiket írtam/ írtunk?

    Leírnád pontosan?

    “… de az akkor is csak egy izzadságszagú magyarázkodásnak tűnik, mert semmi köze az adott kérdéshez….”

    - OK, hát én nem “izzadok”, de ha te meg nem akarod megérteni, mit magyarázok, akkor nem is fogod.

    Az “adott kérdéshez” meg annak nincs köze, hogy jön egy kérdés, azt világosan, tényszerűen megválaszoljuk, többen is.
    nem cask most, hanem úgy általában.
    És erre, ugyanazt a hülyeséget kapjuk újra kérdésként, mint előtte, mint ha mit sem írtunk volna.
    Bár, ez már így nem “kérdés”, csak okvetetlenkedés.

    Ámen.

    Ui:

    - Nézz utána ennek a ‘47- es, ‘48- as határoknak, és hogy kik mit fogadtak/ nem fogadtak el.

    És nem ártana megnézni- elolvasni, mi volt az össz- arab válasz erre, még ‘47 novemberében.

    A nemzetközi közösség részéről, pár kivételtől eltekintve (USA, India, és pár óceániai kis ország) pedig Izrael akár meg is szünhetne létezni, az iszlámnácizmus pedig zavartalanul tenyészhetne a világon.

    A “nemzetközi közösség”, mely a legpokolibb aljasságokat nézte végig, élő adásban, a II. VH vége óta, anélkül, hogy bármit is tett volna…(Rwanda, Kongó, Közép- Afrika, Kambodzsa, Zimbabwei fehéremberirtás, Burma, Szomália, stb, stb).

    Hagyjuk már…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  27. Akkor éppen másfele néztek. Csak akkor néztek oda, amikor az arabok szénája állt rosszul.
    Az angolok az arabok kezére játszottak minden stratégiailag fontos helyet, szépen benne hagyták Izraelt a szarban. Miattuk nem voltak rendes fegyverek, meg tankok. Az araboknak volt, őket senki nem korlátozta a fegyvervásárlásban.
    Aztán egyeseknek fájt, hogy Izrael túlélte.
    Minta, hogy Lehar is írta: abban reménykedett mindenki, hogy Izrael úgysem éli túl.
    Engedték, hogy létrejöjjön, hogy azt mondhassák: “nézzétek, mi mindent megtettünk”. Úgy gondolták, az arabok gyorsan elintézik, és nekik semmi további teendőjük többé.
    De tévedtek, ők is, az arabok is, és ez ezóta is fáj egyeseknek….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  28. zsiga!
    nem kevered te a magyarorszagi magyar politikaval azt amit irtal!??

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  29. Avi!!
    liber chaver!!-en komolyan is gondolom amit irok!!-(en hu vagyok az elveimhez,mint a KAHANA CHAI tagja!!)
    -en az ISRAEL SHELANU partra szavazok csak!!
    HAG CHANA TOVAH v’GMAR HATIMA TOVAH TIKVATENU 5772!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  30. Zsiga:

    Kétségtelen, hogy a palesztin állam számára jövőbeli területvesztési kockázattal jár az, ha zsidó telepesek vannak a határain belül, ezt nem eléggé tapasztaltuk meg mi, magyarországi magyarok a Trianon esetén, de eléggé abszurd, hogy az izraeli-palesztin konfliktusban a zsidó államnak és annak polgárainak csak kötelezettségei, míg a palesztinoknak csak jogai vannak.

    Az öngerjesztő gyűlölet úgyszintén képtelenség, erről maguk a zsidók tudnának mesélni évezredes történelmüket átitató igazságtalanságokról, üldözésekről, jogfosztásokról, pogromokról és amit ez mindet “megkoronázta”, a Holokausztról; Egyik esetben se kellett valódi ok, nyomos érv az általánosításhoz, elég ha kéznél voltak bűnbaknak, és ez az arab világban, ahol olyannyira sok az elkeseredettség, a harag és a reményvesztettség, elképesztően jó táptalaja lett és marad az antiszemitizmusnak, még annak legprimitívebb középkori válfajainak is.

    Ezért aztán bármiféle kivonulás, számukra előnytelen határmódosítás és egyéb kompromisszumnak tekintett egyoldalú lépés csak azt fogja üzeni az araboknak. hogy le fogják győzni Izraelt. Ha nem elég nyilvánvaló, akkor a gázai kivonulás ezt tökéletesen példázza, amikor is hiába szabadultak meg a “cionista megszállástól”, a Hamász és az Iszlám Dzsihád akkor sem ismerte el őket és újsütetű terrorbázisukról kezdték támadni a határ menti zsidó városokat, ezért aztán nincs semmi értelme kivonulni Ciszjordániából is, hiszen a nyugati milliókon hízott zsarnoki és végtelenül korrupt Fatah se lesz soha érdekelt abba, hogy végre felhagyjon az uszítással és a palesztin sérelmek megerősítésével.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  31. Zsiguli !
    Szerinted a Szovjetúnió mi bánatért foglalta el a fél világot , miután leverte ( amerikai segédlettel ) a nácikat ?
    Hát csak azzé , hogy senkinek mégcsak eszébe se jusson a jövőben megtámadni őket Európa irányából.
    ( Amugy eléggé békések voltak a ruszkik a Második Vilháb előtt. )
    Namármost tehát véleményem szerint Izraelnek is megvan a joga tetszés szerinti mennyiségű arab területet elfoglalni és megtartani mindaddig , mig a földek eredeti tulajdonosa nem garantálja Izrael biztonságát.
    Így volt ez a Sinai Félszigettel is. Kiűzték belőle Nasszer hordáit és csak akkor adták vissza , mikor Egyiptom Canp David .-ben többoldalú megállapodást kötött a zsidó állammal.
    A Golán fennsíkot már nemadták vissza Szíriának , mert a szírek mind a mai napig nem kötöttek békét Izraellel.
    A palesztín arabok pedig egyszerűen elfelejtették megalapítani államukat akkor amikor kellett volna.
    Helyette az órdítva hogy ” A tengerbe szorítzunk benneteket zsidók , asszonyostúl kölyköstűl ” nekirontottak Izraelnek. Hát most viseljék ennek az ódiumát.
    Én nagyon helytelenítem azt is hogy egyáltalán emberszámba veszik ezeket az arabokat. Segélyezik őket. Holott inkább terror alatt kéne őket tartani mert csak abból értenek.
    Ezért nincs nyugalom arrafelé.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  32. Eltünt egy hozzászólás!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  33. Bocs, már megjelent. Ez az oldal tréfája már nem először. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  34. Geyza!
    Bár most jöttem meg a zsinagógából egy nagyon jó Rosh HaShanah-i estéről és eléggé emelkedett hangulatban vagyok azért az utolsó mondatoddal különösen egyetértek. :)
    Persze a többivel is. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  35. Meglep némely érvelés, nemcsak indulata hanem inkább logikai hibái miatt.
    Az ilyen nyíltan rasszista mondatok mint pedig “Én nagyon helytelenítem azt is hogy egyáltalán emberszámba veszik ezeket az arabokat” igen meglepőek éppen egy a zsidókat érintő vitában. Úgy vélem kevés nép van mely jobban értheti és átélheti az ilyen goebbelsi tipusú “érvelés” abszurd igazságtalanságát.
    Az én érvelésem egyszerű és konzisztens. Nem vitás hogy Izraelt gyűlölködve támadják, létjogosultságát kétségbe vonják az állam keltekezése óta. Ugyanakkor ez a támadás egészen más színezetet kap, ha Izrael ezzel egyidőben telepeket létesít az állam keletkezésekor megállapított határain kívül, ugyanis ekkor a palesztinok egészen más jogalapon beszélhetnek hazájuk elrablásáról. Nem értem hogy hosszú távon hogy lehetne Izrael érdeke a konfliktus további élezése ilyen csip-csup kis területekért.
    Itt valaki rámutatott, hogy a magyar politika átszínezi mondanivalómat. Igen ez biztosan így van. Izraelt nem ismerem, sosem jártam ott, csak a sajtóból értesülök nagy vonalakban hogy mi is történik arrafelé. Magyarország történelmi hibáit viszont jól ismerem és és látok némi párhuzamot a két ország politikai rövidlátásában. Hosszú távon úgyis ki kell egyezni a szomszédokkal úgy, hogy azt mindkét fél el tudja fogadni. Nem minden arab terrorista, de ha alacsonyabbrendűként kezelik őket, házaikat lerombolják úgy az utánpótlás hosszú távon garantált. Javaslom Amos Oz izraeli író idevágó írásainak tanulmányozását.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  36. Zsiga!
    A merészséged az egyértelmű kinyilatkoztatásokra fordítottan arányos a történelmi ismereteiddel.
    Én a helyedben nem irkálnék össze ennyi hülyeséget, amíg utána nem néztem szavaim igazságtartalmának. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  37. Ezeket úgy mondtam, hogy nincs tudomásom zsidó őseimről 120 évre visszatekintve.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  38. A baj ott van, hogy te nem mondtál semmit. Másokat lehülyézni ellenérv helyett, khm.. kevéssé konstruktív, bár újabban igen elterjedt “vitamódszer”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  39. Kedves Zsiga!
    Én ezen a fórumon SENKIT nem hülyéztem még le, de úgy tűnik értelmezési problémákkal is küzdesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  40. Kicsit, off, de érdekes: végül mégis csak elkapták több, sikertelen kísérlet után:
    http://index.hu/kulfold/2011/09/30/megoltek_az_al-kaida_egyik_vezetojet/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  41. hogy ne mondjam erdekes hogy a palesztin-Israeli kerdesben elfelejti mindenki-(kiveve mi akik vegig is harcoltuk!)-a LENYEGET!!
    1967-ben Erets Israel-t MEGTAMADTAK a Szomszedai ugyanazzal a megsemmisitesi cellal mint 1948-ban!!!!
    Ellenfeleink ELBUKTAK!!! Mi na teruleteinket megvedtuk,a betolakodni vagyo Agresszorok elol!!
    Ennyi!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  42. “…Izrael ezzel egyidőben telepeket létesít az állam keletkezésekor megállapított határain kívül…”

    - Jó, kész, ez sakkmatt.

    Itt adom fel.

    Nem tudom jobban elmagyarázni, amit az ezt beíró is megemlített, és az a kulcsmondat:

    - Azokról a határokról beszélünk, melyet egyetlen arab- iszlám állam sem ismert el.
    Ennélkül pedig nem beszélhetünk “szomszédok által elismert határokról”, főleg egy folyamatosan támadott, kiirtással fenyegetett ország (itt most Izrael) esetében.

    Az iszlámnácik és iszlamisták pedig SENKIVEL, SOHA nem akarnak békülni, nem is fognak soha, ahogy ezt soha nem is tették, mióta léteznek (1400 éve).

    Ők ölni, pusztítani, terrorizálni, hódítani akarnak, nem békülni.

    Soha nem volt ez másképpen.

    “..Javaslom Amos Oz izraeli író idevágó írásainak tanulmányozását…”

    - Az jó (tényleg), de én meg javaslom (másodjára), nézz utánna ennek a határ- témának. Kik fogadták el, és kik nem, akik nbem, azoknak mi volt a válasza, és mit tettek ezután.

    Ez az alap, ebből kell kiindulni, nem pedig Amos Oz politikai írásaiból. Ez utóbbi ugyanis nem értelmezhető az alapok ismerete nélkül.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  43. Israel NEM “letesit” telepeket!!!
    Giloh,Har-Homa,stb-stb Yirusalaim kulvarosanak resze!!
    kb,; ugyanaz mint Kispest,Kobanya,Budapest kolterulete!!
    raadasul mindketto -(Giloh,Har-Homa)-kimondottan 98µ
    %-ban zsidok lakta negyedek!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  44. Jimbo:

    - Na, látod, többek között ezért képtelenek az iszlámnácik a civilizált világ ellen hatékonyan szervezkedni, már évek óta.

    Mert a saját területeikről sem tudják már a lábukat sem kitenni, sőt, mozogni sem nagyon, mert befigyel a rakéta.

    Ezért kellett oda “bemenni”, és ezért kell “ottmaradni” is, legalábbis, egy kisebb étszámú, de nagy harcértéket képviselő haderővel.

    Ők akarták a poklot rászabadítani a civilizációra.

    Mégis, mire számítottak… ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  45. Nem értem. Hogy lehet egy államot kikiáltani Ben Gurionnak, ha az adott államnak még a határai sem letisztázottak ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  46. És vajon miért is csökken folyamatosan a 60-as évektől a “Palesztin” terület ? Esetleg azért mert Izrael gyarmatosítja ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  47. Most Zawahirin a sor. Ő is meglesz elöbb-útóbb…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  48. http://kitekinto.hu/europa/2011/09/30/hatarozatban_keri_az_ep_palesztina_elismereset/

    Nem is lepődtem meg olyan nagyon… Ez várható volt az EU részéről…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  49. Nem, nem… ilyen nincs, és mégis van.

    “…mégpedig az 1967-es határok figyelembevételével…”

    - Nem tudom, milyen módszerrel kellene az uniós vezéreknek tudomására hozni, hogy NEM LÉTEZNEK 1967- ES HATÁROK, LEGFELJEBB 1967- ES TŰZSZÜNETI VONALAK!!!

    RÁADÁSUL, MINEK A TŰZSZÜNETI VONALAI, KIK KÖZÖTT?

    Mert hogy, azok a tűzszüneti vonalak Izrael és JORDÁNIA között voltak, nem a soha nem létezett “palesztina” között… na ne, itt már tényleg vigyázban áll az ész.

    Még szerencse, hogy az uniós vezérek összes, ezzel kapcsolatos nyilatkozata a “palesztinok” részére is ugyanilyen semmitmondóak, értelmetlenek, mint pl. ez az “1967- es határok” – téma Izraelnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  50. Cohn-Bendit megjegyzése szerintem burkolt fenyegetésnek hangozott, vagy nem is burkolt?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Sarkozy ki nem állhatja Netanjáhut 2011. november 8. kedd | RR

Izrael most leszámol Iránnal? 2011. november 3. csütörtök | Rákócza Richárd

Sikeres volt Netanjáhu amerikai szereplése 2011. szeptember 26. hétfő | RR

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos