Ronai and Ronai
AMERIKAI

Lex Kertész 2011. szeptember 16. péntek 11:59 Forrás: AN, Népszabadság, MTI

  • Hozzászólások(56)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Lex Kertész

Budapest – Ha a törvény megszületik – márpedig miért ne születne meg, a nem genetikailag, hanem önkéntes alattvalók biztosan megszavazzák – teljesen fölösleges lesz átvenni az állami kitüntetéseket, esetleges kormányváltáskor úgyis vissza kell majd azokat adni. Hogy a vele járó pénz sorsa mi lesz, nem lehet még tudni. Jelenlegi kormányunk a Jobbik buzgó segítségével most egy törékeny írótól akarja visszavenni a Kossuth-díját. Igen, Kertész Ákosról van ismét szó.

A miniszterelnök szóvivője szerint a törvényjavaslat figyelembe fogja venni az államfő felhívását. Schmitt Pál szerdán levélben fordult Orbán Viktorhoz, kérve, hogy a kormány vizsgálja meg az állami kitüntetések visszavonásának lehetőségét “az arra érdemtelenné vált személy” esetében. A napokban Kertész Ákos író került a viták kereszttüzébe, és emiatt felmerült a lehetősége, hogy visszavonják tőle Kossuth-díját, illetve díszpolgári címét.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnél készül az új sarkalatos törvény, amelyben rendezni fogják az esetleges kitüntetés-visszavonások körülményeit – mondta Szijjártó Péter. A tervezet figyelembe veszi majd mindazt, amit Schmitt Pál szerdai levelében a miniszterelnöknek javasolt. A köztársasági elnök azt kérte Orbán Viktortól, hogy a kormány vizsgálja meg az állami kitüntetések visszavonásának lehetőségét “az arra érdemtelenné vált személy” esetében. Az államfő szerint a magas elismerést el kell venni attól, aki megsérti a nemzet alkotmányos értékrendjét, akinek életvitele, tevékenysége nem szolgál példaként a nemzet számára. Schmitt hangsúlyozta: “Magyarország alkotmányos értékrendje érvényesülésének biztosítása érdekében” kéri a kabinetet a vizsgálatra. Hozzátette, szeretné, ha a levelében foglaltakat az állami kitüntetésekről szóló sarkalatos törvény megalkotása során figyelembe vennék.

Hétfőn a parlamentben Halász János államtitkár egy interpellációra válaszolva közölte, amennyiben Kertész Ákos nem kér bocsánatot azért, amit augusztus végén az Amerikai Népszavában írt, “a kormány szemében méltatlanná válik a Kossuth-díjra”. Szijjártó tegnap azt mondta, az író ügyében továbbra is az államtitkár hétfői parlamenti szavai jelentik a kormány álláspontját.

A viták kereszttüzébe került írásának azon állítását, mely szerint “a magyar genetikusan alattvaló” volna, Kertész Ákos szeptember 13-án helyreigazította. Közölte: “helyesen ilyen mondat nincs”, addigra azonban írása már a parlamentben is téma volt, a fővárosi Fidesz-frakció pedig indítványozta, hogy rendkívüli ülésen vonják vissza Kertész budapesti díszpolgári címét. A Jobbik tegnap az ügyészségen közösség elleni izgatás, rágalmazás és becsületsértés miatt fel is jelentette az írót, bár álláspontjuk szerint a kormány vagy más szerv feladata lett volna hivatalból eljárni. A Jobbik arra is felszólította a kabinetet, hogy haladéktalanul tegye lehetővé Kertész állami kitüntetéseinek visszavonását.

Az arra érdemesek 63 éve vehetik át a Kossuth-díjat, amelyhez a törvényben meghatározott címhasználaton és jutalomösszegen túl – amely adó- és illetékmentes – más kedvezmény nem jár. A törvény értelmében a díjra javasolt személyekre az e célra létrehozott bizottság ajánlása alapján a kormány tesz előterjesztést a köztársasági elnöknek.

Sólyom László 2006-ban, a március 15-ei ünnep előtt említette, hogy vannak olyanok, akiknek kitüntetése az alkotmány értékrendje alapján nem támogatható. Az akkori államfő három személy esetében emelt kifogást, és bár fenntartásai ellenére aláírta az előterjesztéseket, egyikükkel, Fekete Jánossal nem is fogott kezet. Később Sólyom az Alkotmánybírósághoz fordult, és arra várt választ, a köztársasági elnöknek kötelessége-e aláírni az előterjesztett kitüntetettek névsorát. Az Ab kimondta, hogy az elnököt valódi döntési jog illeti meg a kitüntetések adományozásában, jogosult és egyben köteles megtagadni az alkotmányos értékrendbe ütköző díjak adományozását.

Eddig egyetlen alkalommal fordult elő, hogy valakitől visszavonták a Kossuth-díjat. Nagy Gábor, a kazincbarcikai Borsodi Kooperáció vezérigazgatója 1952-ben a barnaszén-elgázosítás új technológiájáért kapta meg a kitüntetést. A díjat azonban 1953 decemberében visszavették tőle, miután kiderült, hogy a technológia licencét az NSZK-ból lopta.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.5/5 (8 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +2 ( 12 szavazatból)
Lex Kertész, 3.5 out of 5 based on 8 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(56)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

56 Reader’s Comments

  1. Egyszer láttam egy archív Filmhiradó-bejátszásban az ötvenes évekből, hogy egy melós azzé kapott Kossúth díjjat mert rájött hogyan lehet a méregdrága NSZK importból származó embargós 70 centi átmérőjű és igen gyakran használat közben kettétörő köszörűkőböl egy huszáros eljárással kivágni kettő darab30 centi átmérőjű szintén jóminőségű köszörűkövet.
    Akkor a dolognak igen jelentős népgazdasági haszna volt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  2. shitpál legközelebb azt veti fel, hogy a magyar állampolgárságától is fosszák meg az érdemteleneket.
    Arra nem gondolnak ezek a suttyók, hogy egy Kossuth-díjas író vajon miért írt olyanokat amiket kifogásolnak?
    Nem az a baj, hogy ebben az országban sok a kretén, hanem hogy felelős pozícióba került az összes.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (42 szavazatból)
  3. “Szó bennszakad, hang fennakad,
    Lehellet megszegik. ” (Arany János)

    “Testamentumot, szörnyűt, írni
    És sírni, sírni, sírni, sírni.” (Ady Endre)

    “Nem tudok én már mást se tenni
    csak hányni, hányni, hányni, hányni” (e-Vita)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (29 szavazatból)
  4. Ha Kertész Ákos Kossuth- díját és díszpolgárságát visszavonják, az az egész Magyar nép szégyene lesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (37 szavazatból)
  5. Hát szerintem annak a szégyene, aki visszavonja.

    No de mindegy: Egy Kossuth díjat egy, már meglévő teljesítményért adnak, nem pedig előre. Ha tehát a Kossuth díjas például élete hátralévő részében sajtos makarónit tölt darálthússal, és reklámozza a nyerskosztot, mindezt fejenállva, az a már meglévő teljesítményéből nem von le semmit.

    Azonban, ha elfogadjuk a fidess ideológiáját, akkor tőlük meg a mandátumot kell elvonni, függetlenül a választási eredményektől.

    De ha mégis elvennék, Kertész úr most Nobel díjat kell kapjon, a fajtaközi kommunikáció kifejlesztéséért, hiszen ennyire komplex interaktív eszmecserét még nem folytatott ember majmokkal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +36 (46 szavazatból)
  6. Hát pont ekkora felháborodást kellett volna keltenie a médiában például a magyar szigetnek, tirityán zsolt kedves szavai elhangzásának, médiatörvénynek, az új alkotmánynak és még sorolhatnám. “A Jobbik tegnap az ügyészségen közösség elleni izgatás, rágalmazás és becsületsértés miatt fel is jelentette az írót,” Ez valami vicc ugye? Ők és holdudvaruk nyíltan szítják a gyűlöletet, ráadásul oly mértékben, hogy már sitten kéne rohadniuk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (31 szavazatból)
  7. Stumpné Bekes Margit

    Igenis a magyar,genetikusan alattvaló!!! A történelmünk bebizonyitotta,hogy mi mindig hűséges alattvalói voltunk mindenkinek,akik valamit igértek nekünk! Elemezzék csak Semjén Úrék az I.és II. világháborúkat megelőző politikai eseményeket!!Rájönnek arra,hogy területekért és javakért még az ördöggel is cimboráltunk!! Most mi van??! Orbán seggnyalása azok részéről,akik hisznek abban,hogy majd jó “Atyácskaként” többet fog juttatni a zsebeikben,mint mások!!!! Hát akkor nem mondott igazat Kertész Ákos??!!! De igen!!!!!Merjük már mmegvédeni ŐT!!!!
    Semjén meg kérje vissza lelkét a katolikussoktól,mert nem való oda! Amit művel,az minden, csak nem keresztyéni cselekedet!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (36 szavazatból)
  8. Már dolgoznak a Kertész Védelmi Terven a fityesz csupaész jogászai. Semjén Zsolt nagyságos úr védőszárnyai alatt, aki közben sűrün imádkozik érettünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (18 szavazatból)
  9. Szobakertészek lettek…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  10. Márpedig én nem vagyok hűséges alattvaló. Meg kaotikus sem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  11. Én azvagyok ottegye a fene…amióta nem kaptam meg egy 300 000 forintos állást még tavasszal , mert mondtam a beszélgetésen hogy rühellem a szélsőjobbot.
    Azóta kussolok a valami meló van kilátásban…most mit csináljak ? Éhen is dögölhetek , de attól nem fog feltámadni a nemzeti demokratikus öntudat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  12. Egy éve mondom, hogy Orbán egy mini-mussolini. Lesz még itt “könyvégetés” (nem adják ki, vagy bevonják az írók könyveit), kirakatperek és karakter gyilkolások! A Fidesz is korrupt, morálisan, anyagilag és efölött gonosz, bosszúálló, törvényt, alkotmányt és embert nem tisztelö koszos bagázs! Orbán TAKARODJ! VISSZAMENÖLEG!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (26 szavazatból)
  13. Ha lennének Magyarországon a demokrácia, a szólás-, vélemény- és sajtószabadság iránt elkötelezett médiumok, akkor azok most egyemberként állnának ki ezen elvek alapján Kertész Ákos mellett, mindenféle módon.
    De mert ennek jelét nem vélem sehol felfedezni, így újabb bizonyítékát látom már évek óta kialakult állításomnak: a magyarországi médiának nincs igénye se demokráciára, se sajtószabadságra. Csak azt nem egészen értem, hogy akkor mi a francnak rinyálnak annyit, hogy a fidesz elvette a sajtószabadságot. Ha valamit önként adunk oda, akkor ne reklamáljunk.
    .
    Egy qrvának is elég nehéz hinni, ha azt jajveszékeli: jaj, jaj, megerőszakoltak!
    .
    Hasonló okból nincs Magyarországon a demokrácia, a szólás-, vélemény- és sajtószabadság iránt elkötelezett társadalmi formáció se. És ki tudja, lesz-e valaha. Minden jel azt mutatja, hogy a Magyar Ugaron ilyen bagatell dolgokra nincs igény.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  14. “Schmitt Pál szerdán levélben fordult Orbán Viktorhoz”

    Forduljanak ám de mid a ketten fel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (23 szavazatból)
  15. Mint ahogy írtam már.
    “Alapítani kell egy új díjat !!! Az ÉRDEMTELENEK díja ,azok kapnák akik bizonyos területen a legérdemtelenebb bármire is.”
    Ti kinek adnátok ilyet? :D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  16. Csak a betegség ragályos, az egészség nem.

    Ha valaki beteg lélekkel és beteg aggyal fennhangon hirdet valamit, sok beteg lelkű és beteg agyú tapsol hozzá, mert azt könnyebb, mint gondolkodni.
    Sajnos ők vannak többségben. Nekik a cél szentesíti az eszközt. Parancsszóra egyként kiáltják: igenis! Polgárháborút is kirobbantanának, ha valaki nem úgy néz a Kedves Vezetőre, ahogy Semjén vagy Polt, akik jó példával járnak elől. Jelentős létszámban élnek a létminimum környékén, nem értik, de zsigerileg érzik, hogy a SFR hitelek megfojtják őket, Vezérük nem segít, csak ígérget, de nem lázadnak. Az élveboncolást is elviselnék, csak “végezzünk az ellenséggel, aki minden bajunk okozója”. Ők szellemileg, lelkileg és erkölcsileg betegek. Nem tudom, hogy ez már genetikailag is betegség, vagy még “csak” tömegpszichózis, de azt gondolom, hogy “minden tan tud szervülni”. Tartok tőle, hogy már régen szervült a tan. Bizonyos dolgok már belénk csontosodtak. Például az ostobaságnak, irigységnek és ellenségeskedésnek szép példája Arany János Fülemüle című verse. Azóta ebben sem változtunk. Szerintem ez már genetikusan is bennünk van. Ezért tudta a Fidesz az országot megosztani. Öröklődő genetikai betegség.

    Sajnos az egészség nem fertőző.
    Egészséges elmével és lélekkel, tisztességesen gondolkodva, szabad emberként nem is tudhatunk másként gondolkodni, mint demokratikusan, liberálisan. Kognitív és morális gátak akadályozzák, hogy egyként lázadjunk. Elfogadjuk a különbözőséget, és ez alkalmatlanná tesz bennünket arra, hogy egyként harcoljunk a jogainkért, a szabadságunkért. Ez a demokrácia csapdája. Ezt csak úgy tudjuk feloldani, ha nem azt hirdetjük, hogy toleráns vagyok, hanem azt, hogy toleráns vagyok a toleránsokkal.
    Persze ez is egészséges gondolkodás, ez sem fertőző. Tartok tőle, hogy sokat kell még várnunk, amíg sokak jönnek rá maguktól, és érdemben tenni tudunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (17 szavazatból)
  17. A kitúntetések mellé nem kellene pénzt, pláne vagyonokat adni. A dicsőség már senkit nem vonz. Amennyiben nem járna pénzzel, akkor lenne értelme, hogy ér-
    demtelentől visszavonják. Azzal is egyetértek, hogy a már korábban elért érdemeket jutalmazzák. Egyébként már az visszatetsző, hogy az aktuális rezsim a saját embereit tünteti ki. Így már minden kitüntetés gyanús, mert nem tudni ki kapja jó polititikai magaviselete és ki a jó munkája miatt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  18. Vikthore! (15,02)
    .
    A leges-legfontosabb lényegre tapintottál rá. Azok nem váltottak ki ún. “közfelháborodást”. És pontosan . e z . i g a z o l j a . Kertész Ákos mondandóját, hogy setét egy népség ez itt…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (21 szavazatból)
  19. “Itt van király ki tettidet elzengi, mond az agg.”
    Kertész Iván egy szót sem ejtett orbánról, jobbikról, senkit nem nevezett nevén, mégis magukra vették. A fajgyűlölűk, antiszemiták, rasszisták, zsidózók, cigányozók bandája, a fasiezták és a nácik összeszövetkeztek ellene a baloldal aljasabbnjaival, és most kanosszajárásra szertnék kényszeríteni.
    A piszkos, gatyás, bamba társak és a csorda nem érdemli meg a pásztort. Röfögnek, zabálják a moslékot, és készülnek a vágóhídra. Én pedig rettenetesen szégyellem magam azok miatt a hitvány senkiházik helyett, akik ezt a ikiváló embert készülnek megalázni. Genetikusan alattvalók, az évezredes szolgasors módosította a génjeiket. De nem csak alattvalók, alávalók is. Kertész Ákos prófétaként szólt, próbálta jobbá tenni ezt az országot és népét, de most is igaz lett a mondás: “Senki nem lehet próféta a saját hazájában. A hőkölés népe nem tagadta meg magát.. Ebsorsra érdemes.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (18 szavazatból)
  20. csak az a kerdes, hogy hagyjatok-e…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  21. Kommenttársak, hozzátenném még azt az Általatok leírtakhoz, hogy teszik mindezt a gyűlöletes, szégyenletes dolgot (most épp) Kertész Ákossal azok, akik állítólag keresztények. Undorító. A keresztényi szeretet jegyében uszítanak, gyűlölködnek. Ahelyett, hogy megértenék azt, amit Kertész Ákos írt. Igaza van. Ahogyan igaza volt Ady Endrének, József Attilának, és mindazoknak, akik úgy szerették, és valóban szerették a hazát, a magyarokat, hogy érte, az ő érdekében haragudtak, nem ellene.
    Hazaffyaskodnak, miközben nem hazafiak. (lásd: Ady Endre: Én nem vagyok magyar?)
    A keresztényi szeretetre hivatkozva mindent lehet mondani, mindent meg lehet tenni?
    Ha ez a kereszténység, akkor pogány vagyok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (17 szavazatból)
  22. Schmitt Pál mégis Orbán Viktort kérte, hogy tegye ezt lehetővé. Egy 1990-es törvény már rendelkezett a kérdésben.

    A Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló 1990. évi XII. törvény hetedik paragrafusa kimondja, hogy “a kitüntető címet a köztársasági elnök a Kormány előterjesztésére visszavonja attól, aki arra érdemtelenné vált.”

    Ehhez képest Schmitt Pál köztársasági elnök szerdán Orbán Viktornak írott levelében azt kérte a kormányfőtől, hogy az állami kitüntetésekről szóló törvényt úgy alkossák meg, hogy a díjakat vissza lehessen vonni.

    Érdekesség viszont, hogy az 1956-os disszidensektől sem vették vissza a díjaikat, bár 1959-ben történt ilyen politikai bizottsági javaslat. A visszavonásra javasoltak (zárójelben a kitüntetés éve): Aczél Tamás (1949), Déry Tibor (1948), Domján József, (1956), Háy Gyula (1951), Kálmán György (1956), Kántás Károly (1952), Kollonits János (1950), Kováts Nóra (1953), Mattyasovszky-Zsolnay László (1950), Méray Tibor (1953), Mérei Ferenc (1949), Miskolczy László (1955), Molnár Tibor (1956), Muszka Imre (1950), Oberrecht Béla (1954), Rab István (1953), Rabó Gyula (1953), Sági József (1948), Kurt Sedlmayer (1950), Somogyi László (1951), Szörényi Éva (1952), Veress Zoltán (1955), Willoner Gedeon (1956), Zelk Zoltán (1949), Zsédely József (1954

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  23. Csak érdekességként másoltam be a fentieket. Ennyire tájékozott, ennyire van képben.
    Ma, Magyarországon, minden területen a regulázás, a megfélemlítés van. Nem beszélni és írni kellene, hanem valóban cselekedni. Nincs kiben bízni, a lehetséges rosszak közül a kisebbet kell választani és tisztességgel tovább vinni. Az nem lehet, hogy ebben nőttem fel, így leszek- leszek?- nyugdíjas de a gyerekem az unokám is ezt nyögje? Ezt érdemlik? Ezt érdemlem, érdemeljük?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (16 szavazatból)
  24. Utánanéztem a Kossuth-díjasoknak. Lehet, hogy Kertész Ákosnál a díjkiosztás évszáma is baljós jeleket sugall a jelenlegi kormány korifeusai felé?
    “2008 Kertész Ákos forgatókönyvíró, dramaturg”
    http://members.chello.hu/szalax/kossuthdij_k.htm

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  25. Miért kellene visszaadni a KOSSUTH-díjat?Mikor is kapta meg Kertész Ákos
    a díjat ,ha 2008-ban akkor mi köze van ennek a kormánynak hozzá? Ha a köztársasági elnöknek döntési joga van ,akkor miért levelezünk ?. .EGYEDÜL NEM TUDUNK DÖNTENI ÜGYEKBEN?Annyit beszélünk József Attiláról …. akkor nincs igaza Nem “parancsot” követünk ,nem” súnyítunk”? DE MÉG MENNYIRE !!!!!!..Mit követett el ez az EMBER ? SEMMIT ! CSAK LEÍRTA A GONDOLATAIT, ÉRZÉSEIT , ÉS EHHEZ JOGA VOLT ,ÉS VAN..Ha nem mondhatom el a gondolataimat, érzéseimet ,ha nem oszthatom meg másokkal , a világgal ,akkor milyen országben élünk? Akkor ez nem demokrácia, nem jogállam! A polémia /vitatkozás/ még nem fogja megnyírbálni a tekintélyemet, de az igen ha elveszítem a bizalmamat , ha mást mondok , ha másképpen cselekszem.A” genetika” peddig egy gyönyörű szó ebben benne van az ember . Miért prejudikálunk ….. mert Kertész Ákos joggal kapta meg a KOSSUTH díjat akkor ,pedig nincs jogunk visszakérni Tőle..!. Ez nem adok-veszek ,hanem egy megtisztelő elismerés Ennek szellemében jó lenne már tovább lépni ezen az ügyön ! Vagy nincs más dolgunk ebben az országban ? Van ……. ezernyi dolgunk lenne!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  26. Miért kellene visszaadni a KOSSUTH-díjat?Mikor is kapta meg Kertész Ákos
    a díjat ,ha 2008-ban akkor mi köze van ennek a kormánynak hozzá? Ha a köztársasági elnöknek döntési joga van ,akkor miért levelezünk ?. .EGYEDÜL NEM TUDUNK DÖNTENI ÜGYEKBEN?Annyit beszélünk József Attiláról …. akkor nincs igaza Nem “parancsot” követünk ,nem” súnyítunk”? DE MÉG MENNYIRE !!!!!!..Mit követett el ez az EMBER ? SEMMIT ! CSAK LEÍRTA A GONDOLATAIT, ÉRZÉSEIT , ÉS EHHEZ JOGA VOLT ,ÉS VAN..Ha nem mondhatom el a gondolataimat, érzéseimet ,ha nem oszthatom meg másokkal , a világgal ,akkor milyen országben élünk? Akkor ez nem demokrácia, nem jogállam! A polémia /vitatkozás/ még nem fogja megnyírbálni a tekintélyemet, de az igen ha elveszítem a bizalmamat , ha mást mondok , ha másképpen cselekszem.A” genetika” egy gyönyörű szó ebben benne van az ember . Miért prejudikálunk ….. mert Kertész Ákos joggal kapta meg a KOSSUTH díjat akkor ,pedig nincs jogunk visszakérni Tőle..!. Ez nem adok-veszek ,hanem egy megtisztelő elismerés Ennek szellemében jó lenne már tovább lépni ezen az ügyön ! Vagy nincs más dolgunk ebben az országban ? Van ……. ezernyi dolgunk lenne!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  27. Miért kellene visszaadni a KOSSUTH-díjat?Mikor is kapta meg Kertész Ákos
    a díjat ,ha 2008-ban akkor mi köze van ennek a kormánynak hozzá? Ha a köztársasági elnöknek döntési joga van ,akkor miért levelezünk ?. .EGYEDÜL NEM TUDUNK DÖNTENI ÜGYEKBEN?Annyit beszélünk József Attiláról …. akkor nincs igaza Nem “parancsot” követünk ,nem” sunyítok”? DE MÉG MENNYIRE !!!!!!..Mit követett el ez az EMBER ? SEMMIT ! CSAK LEÍRTA A GONDOLATAIT, ÉRZÉSEIT , ÉS EHHEZ JOGA VOLT ,ÉS VAN..Ha nem mondhatom el a gondolataimat, érzéseimet ,ha nem oszthatom meg másokkal , a világgal ,akkor milyen országban élünk? Akkor ez nem demokrácia, nem jogállam! A polémia /vitatkozás/ még nem fogja megnyirbálni a tekintélyemet, de az igen ha elveszítem a bizalmamat , ha mást mondok , ha másképpen cselekszem.A” genetika” egy gyönyörű szó ebben benne van az ember . Miért prejudikálunk ….. mert Kertész Ákos joggal kapta meg a KOSSUTH díjat akkor ,pedig nincs jogunk visszakérni Tőle..!. Ez nem adok-veszek ,hanem egy megtisztelő elismerés Ennek szellemében jó lenne már tovább lépni ezen az ügyön ! Vagy nincs más dolgunk ebben az országban ? Van ……. ezernyi dolgunk lenne!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  28. Bocsi! többször indítottam el ! Miért is kell nekem még ilyenkor is írni ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  29. /pedig /
    /sunyít/ ” Tudod,hogy nincs bocsánat” József Attila

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  30. Ha Kertész kap egy díjat, a következő sarkon egy rabló elveszi tőle, akkor Kertész már nem lesz díjazott?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  31. Kedves E-vita,ezen a honlapon,tényleg csak ezt lehet.Minél előbbi gyógyulást!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -9 (9 szavazatból)
  32. Boróka
    Pénzért, vagy elborultságból hirdet

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  33. Boróka
    Pénzért, vagy elborultságból hirdeted a Nagy Magyar Igét? Kedves Führered szeret téged. De csak ő.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  34. Bármennyire is nem tetszett Kertész levele, ha visszavonják tőle a díjat, az már tényleg a vég.
    .
    De hát mire számítottunk?
    .
    Vadak ülnek lakomát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  35. alig várom hogy ez a diktatúra elűzzön ebből az országból. a franc se bánná, csak legalább a franciák fogadjanak be. letelepszem vhol a francia riviéra mellett és onnan olvasok orbán áldásos tevékenységeiről .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  36. Ha K.Á-tól ezért a mondatért meg kéne vonni a díjat, akkor orbántól mit kéne visszavonni azért, hogy szerinte (de tényekkel nem bizonyítottan) a MAGYAR baloldal genetikailag detrminált arra, hogy folyton ráront a nemzetre? A fél magyarságot aljas módon lehazaárulózta! Ez senkienek nem fáj?!!!! Valóban a nemzet fele hazaáruló, és ha igen, akkor melyik fele?!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  37. Ja és azt hogyan kezeljük ezek után, hogy a cigányság genetikailag determinált a bűnözésre, a társadalomba beilleszkedni képtelenségre? Kik is hangoztatják ezt? Kik is tűrik, támogatják ezt a hatalom birtokában? Nem kéne elvenni csak emiatt is tőlük a hatalmat?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  38. Már abba akartam hagyni azt, hogy reflektáljak az írásokra , de úgy látszik nem lehet. Tisztelt Öregszeder! Te honnant tudod, hogy a” Cigányság genetikailag determinált A BÜNÖZÉSRE. A TÁRSADALOMBA BEILLESZKEDNI KÉPTELENSÉGRE”? …Elfelejtetted,hogy a cigányságnak milyen a történelmi múltja? Mit szenvedett ez a népcsoport , és mit szenved napjainkban,? Elfelejtetted, hogy mennyi tanult értékes” Ember “van közöttük? Itt élnek ebben az országban , és becsülettel teszik a dolgukat .Szerinted “csak ” Ők emelik a bűnözési statisztikát? Ha ismered a magyar történelmet, akkor tudnod kellene ,,,,,, Mit is tett az a Czinka Panna a Rákóczi- féle szabadságharc idején ? Remélem tudod ….. ,ha nem nézz utána! Miért pont erről írok ,mert most olvasok Róla . Mennyire volt genetikailag determinált? vagy a többi nagyszerű ember .Ne a származásuk alapján ítélkezz ,hiszen semmiféle tudományos alapja nincs, Persze ,ahogyan más népcsoportnál közöttük is van elítélni való cselekedet ,de nem azért mert cigány, hanem azért mert a nevelés, a kiszolgáltatottság, a megalázottság könnyebben sodorja Őket ilyen helyzetbe . Akkor nem inkább ezeken a problémákon kellene először is segíteni szerinted?Ha Te szenvedsz a világ dolgai miatt ,akkor azt hiszed ŐK nem úgy éreznek ,De lehet neked könnyebb nem vagy állandóan elutasítva , mondjuk egy álláskeresésnél ,pedig lehet ,hogy nagyobb tudással ,empátiával van magáldva ,mint TE ÖREGSZEDER.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (6 szavazatból)
  39. gybognarj! Azt,hogy borbán egy miniduce,Popper Péter mondta évekkel ezelőtt egy tv-interjúban.Nagy szellemek találkoznak?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  40. Kedves Sztongi! Abszolút félreértettél és ráadásul még személyeskedni is vetted a bátorságot, pedig elég világos a mondanivalóm. Kertésztől felháborodtak amiatt, hogy a magyarság genetikailag alattvaló. Arra próbáltam célozni, hogy a jobboldal a magyar baloldalt állítólagos genetikai hibája miatt lehazaárulózta, a cigányságot pedig ab ovo bűnözőnek tartja szintén genetikai okok miatt. (Ez nem az én véleményem a cigányságról, éppen ellenlezőleg.) Ezt próbáltam szembeállítani a tiltakozásukkal K.Á. írása miatt. Mit lehetett ezen félreérteni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  41. Kedves Öregszeder! AKKOR VALÓBAN FÉLREÉRTETTEM ,AZT AMIRŐL ÍRTÁL Bocsi!……még annyit szeretnék ehhez tenni”Hogy a hatalom ,csak addig terjeszkedjen ,amig van benne emberség ,ha ezen túl megy az gonoszság .A gonosz ,pedig előbb-utobb belefullad a saját gonoszságába “……. ÜDV Sztongi, és mégegyszer bocsi……….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  42. Kedves SZTONGI! O.K. előfordul néha, hogy benézünk valamit. Örülök, hogy ebben a kérdésben egyetértünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  43. duplán elfogult vagyok Kertész mellett. Itt most mindegy, hogy Ákos, Imre, vagy Péter, mert olvasójuk vagyok, szeretettel és élvezettel olvasom munkáikat, nem a díj átadása után, hanem amikor megjelennek. De elfogult vagyok, mert nekem is szembe kell nézni ismerőseimmel és zsidóként el kell fogadtassam velük – nem egyszer sikertelenül – hogy a magyar kultúra részei, gyarapítói vagyunk. Mindenki a maga területén. Én vegyészmérnökként, ők íróként. Én vegyészmérnökként olvasok (szép) irodalmat is, akiket meg kell győzzem sem szak, sem szépirodalmat nem. Nagyon egyenlőtlen verseny.
    A szirénázó propaganda aktivisták most felkapták K.Ákos egy, szerintem teljesen helyes megjegyzését, aggodalmát, miszerint , ha nem tanulunk eltűnünk.
    Mégis, akik propaganda cirkuszt vezényelnek sem azokat az idézeteket nem simerik, amiket Radnóti Sándor és más esztéták precízen felsorolta, de még istenük 2005-ben tett bálványosi hangulatteremtőjének gondolatát(sic!), hogy “a balodalnak Magyarországon nemzeti fordulatot kellene végrehajtania, de genetikai vagy inkább történelmi meghatározottságai miatt ennek esélyei csekélyek”. Ha megkaparnák, akkor hasonló felvezető előhangot megtalálnánk köteles parlamenti elnökünknél és más sameszeiknél.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  44. Az én véleményem:
    A kitüntetés mint olyan, már a nevében is benne van; Valakit valamiért kitüntetni.
    Én úgy gondolom ha valaki tesz valami rendkívülien jót, hasznosat, érdemlegeset, kimagaslóan többet mint a megszokott (és az még esetleg a köz javát is szolgálta, de persze nem feltétel) akkor valaki javasolja azt bizonyos körökből kitüntetéssel való jutalmazásra. De úgy látszik ez nem feltétlen igaz.
    Mert a Fidesz alávaló politikai felfogásába ez sem fér bele! A Fidesz itt is ugyan úgy jár el mint a politikai életben! Úgy látszik ha valakit kitüntetnek akkor azt a Fidesz eldöntheti, jó e vagy sem, helyes volt e vagy sem, megérdemli e az illető vagy sem.
    Ha az ő felfogása szerint méltatlan akkor már megvétózhatja a kitüntetést és az azzal vele járó tettet is semmissé nyilváníthatja.
    Gondoljunk bele; Valaki tesz, feltalál, megment egy ember életet, kimagasló sport sikereket ér el …
    És a holnap úgy hozza; hibázik, alkoholista lesz, gyilkos, bűnöző… stb. Erre szépen vissza veszik tőle a kitüntetést és azt mondják neki; Ejnye-ejnye! Rossz fiú, szabad ilyet … Na add csak vissza a kitüntetésed! Nem érdemled meg, nem vagy rá méltó! … De miért is? Már nem ért el az illető kimagasló tetteket a múltban? És azért oda adott kitüntetést már semmisé lehet tenni? Én ezt nem értem! Itt tényleg csak a múlt biztos … De az sem mert azt is a Fidesz írja … És a jelent is … És a jövőt is! Undorodom az egésztől! Azt mondják; „a történelmet a győztesek írják” és ezt másként mondanám! Esetünkben és a mai jelenünkben, a történelmet a jelent a jövőt a hazugok írják!
    Én komolyan mondom, a Kertész Ákos helyében lennék vissza adnám a Kossuth díjat, nagy média nyilvánossággal és bele vonva a környező országokat is! Itt van nesze b….zd meg …
    Már nevetséges ez az egész! Komolyan, kezd megalázó lenni és az is ahogyan a Fidesz szánalmasan taktikázik az egésszel!
    Kertész jó író, letudná írni az egészet értelmesen és érthetően. Szerintem felfigyelne rá az akinek kell és meglenne végre a kellő inspiráció ebben az országban is, hogy elinduljon az igazi változás! És biztos vagyok abban, hogy az igazi nemes lelkű, becsületes magyarok megráznák magukat és felismernének azt, hogy eddig orruknál fogva vezették őket.
    Vissza kapná Kertész azt a díjat! És az lenne az igazi siker! De már nem a Fidesztől …
    s biztosan halad a fideszi úszítás …

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  45. Kedves Barátaim!
    Amit erről az egész kutyakomédiáról, meg annak résztvevőiről le lehet írni, az itt olvasható:
    http://www.nepszava.hu/blog/entries.php?id=1854
    No comment!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  46. A sokat vitatott genetikáról álltalában:
    (bemásoltam, elnézést ezért de remélem érdekesnek találjátok)
    .
    ————————————–
    .
    A magyar és székely populáció rendelkezik továbbá egy anatóliai eredetű Y-kromoszomális markerrel. “A Balkánról került Európába, azonban e bélyeg előfordulási gyakorisága a ma élő magyarságnál és a székelyeknél magasabb, mint a többi európai népnél”

    Európa y haplogroupjai országok szerint
    Haplog.
    I1
    I2a
    I2b
    R1a
    R1b
    G2a
    J2
    J1
    E1b1b
    T(+ L)
    Q
    N1c1

    Hungary
    8%
    15%
    2.5%
    32.5%
    17%
    5%
    7%
    0%
    9.5%
    1%
    1%
    1%

    Tehát mind a honfoglalók, mind a mai magyarság antropológiai-genetikai jellege alapvetően arra utal, hogy a steppei proto-indoeurópaiak, proto-indoirániak (andronovóiak, szauromaták, szkíták, R1a-R1b/Eu19-18 népességek) között kereshetjük a magyarság kialakulásának első, megfogható kezdeteit, lényegében a bronzkortól, illetve a genetikai családfa figyelembevételével még régebbről (ld. YCC), és a bronzkorban jöhetett létre a nyelvcsere az őslakos populációkkal, a hantik, manysik őseivel, s ennek immár van régészeti alátámasztása is (ld. L. Koryakova és A. V. Epimakhov kiváló összefoglalását: The Urals and Western Siberia in the Bronze and Iron Age, Cambridge University Press, 2007, 150-155 stb.). Karafet és mások adatai egyébként a szibériai „ősnépesség” (ős-finnugorok stb.) első bevándorlását is viszonylag későre, 6910 ± 1480 évvel ezelőttre helyezik (tehát kb. i.e. 6500-3500 közé), és a mai Mongólia, Észak-Kína felől érkezhettek (Karafet T. M, et al: High levels of Y-Chromosome differentiation among native Siberian populations and the genetic signature of a boreal hunter-gatherer way of life, Human Biology 74, Zerjal-Wells et al: A Genetic Landscape, Am. J. Hum. Genet 71, 2002; az ősmagyarság az R-M17 Y-DNS leszármazási vonalon Közép-Ázsia, vagy Dél-Oroszország felől érkezhetett az Urál-vidékre, s valószínűleg délről, Anatóliából költözhettek oda a szabirok ősei, a J2-, R1b-csoportok, ld. Grigorjev alább; a mai kisázsiai törökségnél az apai, Y-DNS haplocsoportok aránya, több mint 500 esetszám alapján: J2 21 % (M172/Eu9), J1 12.5 % (M172/Eu9), E1b1b 11% (M35/Eu4), G2a 11% (M201/Eu11), R1b 15% (M17/Eu18), R1a 7.5% (M17/Eu19), I2 4%, N1c1 4% (uráli), Q 2% (hun, mongol), T 2%, I1 1%, illetve összesen 8.6%-ot tesznek ki az ázsiai és afrikai génjelek, mint az A, C, O, L, ebből az L 4%; eupedia.com).

    Bálint és mások túlzottan rigorózus hozzáállása ellenére vannak tehát andronovói, szkíta, szauromata, szarmata és kisebb mértékben (Lipták Pál kutatásai szerint összesen 16,7%-ban) hun-mongol embertani vonások a honfoglalók (és még kisebb mértékben az avarok) koponyáin, s döntő felfedezés az indoeurópai, protoárja géncsoportok jelenléte még a mai magyarságban is (ezt szeren­csére már Bálint is konstatálja). A helyzet az, hogy a magyarság bronzkori ősei valóban az Urál-hegység környékén telepedtek le, éltek, de az indoiráni, indoeurópai népesség részeként, mely mint említettük az R1a-R1b/Eu19-18 apai haplocsoportokat hordozta magában. Ez a velünk egy tőről metszett népesség itt, az Urálnál fejlesztette ki a küllős kerekű kocsit, s nagyrészük innen vándorolt Iránba (vissza), és Indiába (indoárják) i.e. 1500-1200 táján, egy steppei csapadékos klímaváltozás miatt, miközben a maradék uráli árya népesség (ős-szavárd-magyarok) pedig a „finnugorok” egy részével ugyanekkor leköltözött a Volgához (Kor.-Epi.). Tehát mind kulturálisan, mind embertanilag, genetikailag ehhez a kelet-európai, steppei proto-indoeurópai, proto-indoiráni, ősárja népességhez tartoztunk s ez a realitás genetikailag ma is. Uráli, steppei őskultúránk alapelemeit tehát tanulmányoz­hatjuk a Védákban, a Máhábháratában, a Rámájánában vagy az Avesztában! Illene ezeket, vagy lényeges részeiket – pl. a párhuzamos steppei vonatkozásokat – végre tisztességes magyar fordításban közreadni! Az iranológia nagy felvirágzás előtt áll idehaza!).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  47. Karelsloboda! Kertész amikor azt írta hogy ,, genetikailag ” szerintem nem a szó szoros biológiai értelmében gondolta . Arra utalt amire Ady is a ,, Hőkölés Népe ” című versében . Vagy talán ezt a verset és vele együtt a költőt is ki kell átkozni ?
    S ha már Ady megírta ezt a verset , akkor már ő sem olyan nagy költő a mi szemünkben ? Mert akkor elkéstünk az időben , ugyanis még Kertész előtt meg kellett volna köveznünk . Vagy erre soha sincs késő ? Az igaz hogy ezt a verset sem tanították egyik iskolában sem ( felébresztendő a nebulókban a lázadó hazafit ) de nem nagyon található meg az ,, Ady összes versei ” kötetben sem . Felvetődik a kérdés : Ki az igazi ellenségünk ? Az aki megírta cseppet sem hízelgő , ám őszinte és találó írását , vagy az aki ezt a nép ellenében , a diktatúra fenntartása érdekében fordítják saját népük ellen .
    Szégyen teljes dolog , hogy azok akik saját népük ellen harcolnak , most ott ülnek az urak házában , s busás jövedelemért tehetik mindezt . Ez a nép BŰNE ! Mert ez már nem parlament , ugyanis ott a demokrácia szigorú törvényei szerint kell hogy dolgozzanak . Nálunk már régóta nem így van .
    Ki jön majd Kertész után ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  48. Karelsloboda !

    Jókat és jól írsz !! Örömmel olvasom őket !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  49. Karelsloboda! Arról írsz , hogy honnant is származunk genetikailag?Engem
    érdekel a genetika, és az antropológia is. Ha jól értelmezem,akkor bizony a magyarság vérvonala is több szálon fut.Van benne finnugor, hun, mongol ,indoeurópai “Ez a velünk egy tőről /milyen szép szó/ metszett népcsoport Iránba, és Indiába vándorolt .Ebből arra a következtetésre jutok,hogy már a kivándorolt népcsoportnak a vérvonala is több szálon futott. Az Indiába kivándorolt (indoárják) évszázadok múlva cigány névvel jöttek vissza .Ha ez így van akkor milyen” VÉRVONALUK” IS VAN A CIGÁNYOKNAK? Akkor bennük is ,ott van a keveredett magyarság.,+ az Indiában” szerszett” vérvonal ,Akkor kategorikusan meg lehet -e egy népcsoportot ” nevén ” nevezni? Kérem a válaszodat . KÖSZI

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  50. Én csak azért vagyok szomorú MAGYAR, hogy vannak nemzet társaim akik üdvözlik azokat akik pocskondiázzák saját nemzetüket.
    Ez szégyen. Ennyi!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos