Ronai and Ronai
AMERIKAI

Rick Perry nem hisz a globális felmelegedésben 2011. augusztus 18. csütörtök 12:35 | RR Forrás: AN

  • Hozzászólások(8)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Rick Perry nem hisz a globális felmelegedésben

Bedford, New Hampshire – Az új-angliai állam szavazói arról értesülhettek, hogy a texasi kormányzó, az elnök legesélyesebbnek tartott republikánus ellenfele nem hisz abban, hogy az emberi tevékenység globális felmelegedést idézne elő; szerinte ez csak tudományos elmélet, amit még nem bizonyítottak be.

„Majdhogynem hetente, vagy naponta látjuk, hogy tudósok állnak ki és megkérdőjelezik az eredeti ötletet, hogy az ember által kreált globális felmelegedés okozza a klímaváltozást”, közölte a republikánus elnökjelölt az első előválasztások helyszínéül szolgáló államban, ahol kétnapos látogatást tett.

Perry szerint vannak, akik azt szeretnék, ha dollármilliárdokat költenének a globális felmelegedésre az adófizetők pénzéből, és ő a maga részéről nem szeretné, ha ez megtörténne, mivel a hipotézis egyelőre bizonyítatlan, sőt, egyre több kétely merül fel vele szemben.

Perry szűkebb pátriája, Texas messze a legnagyobb károsanyag-kibocsátó az államok között, különösen az elmélet szerint a meleget a légkörben csapdába ejtő széndioxid terén.

A republikánus jelöltek számára a téma kellemetlen, miután egyre több konzervatív szavazó jut arra a következtetésre, hogy a globális felmelegedés elmélete egyfelől csaláson alapul, másfelől nagy üzlet a vele foglalkozók számára, harmadrészt eszköz a nemzetközi neobaloldal kezében, hogy a globális rosszért az Egyesült Államokat hibáztathassák.

Jon Huntsman, Newt Gingrich és Mitt Romney egy időben azon a véleményen voltak, hogy lépéseket kell tenni a globális felmelegedés állítólagos okainak megfékezésére. Azóta próbálnak eltávolodni korábbi álláspontjuktól, de az elméletet tudományos ténynek ismerik el.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:,

  • Hozzászólások(8)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

8 Reader’s Comments

  1. Na?!
    Kinek van több pénze a szakértők véleményére? :D :wink:
    Ja, és médiaköltségre?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  2. Ha amerikai elnök akarnék lenni én sem hinnék a globális felmelegedésben, se az éghajlat változásban.
    Egy olajat kitermelő szövetségi állam kormányzójaként csak a V8-al hajtott országúti cirkálókban hinnék.
    Mert a választóim és a támogatóim ezt akarják hallani. Arról, hogy az amerikai életforma fenntartása mit okoz a világnak fogalmam se lenne.
    A dollármilliókat az adófizetők pénzéből, jelen válságra tekintet nélkül, a felülmúlhatatlan amerikai fegyverzetre kell költeném, nem holmi villanyautókra meg füstszűrökre.
    A tudósok meg olyanok mint ahogy a rajzfilmeken ábrázolják őket: bogaras különcök.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  3. Ilyenkor kapok frászt nagyon a republikánusoktól. Az arcukba olvad az északi sarkvidék, de a dogmáik sérthetetlenek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  4. Megint egy futóbolond. Mint Bush, aki megtámadta Irakot olyan – állítólag megvásárolt, de egyébként nem létező – iraki aluminiumcsövek miatt, amiről azt hitték, atombombához kell, közben meg az egész CIA azt mondta, hogy azok arra nem jók. (Persze nem Szaddamot védem)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  5. Mint zöldbarát olvasónak lenne egy megjegyzésem.
    Lehetne egy kicsit figyelmesebben is olvasni a cikket kedveskéim…
    Nem a globális felmelegedést vitatja az úr, hanem azt, hogy emberi tevékenység okozza. Ez utóbbi pedig valóban csak modellekre épitett hipotézis, ami ellen ugyancsak modellekre épitett ellenhipotézisek készülnek és jelennek meg a Science és Nature hasábjain, nem politikusok, hanem szakemberek tollából.
    Ha tud valaki egy bizonyitékot,…. nosza!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  6. A légkör nagyjából az ipari forradalom óta melegszik (azóta mérik de nem bizonyitott, hogy van összefüggés vele). A CO2 kibocsájtás azóta mintegy 70-80-szorosára nött. Vagyis a mostani kibocsájtási szint kevesebb, mint 5-10 %-a is okozott már akkor felmelegedést. Akkor mondja már meg nekem valaki, hogy ha drága milliárdokért a kibocsájtást 10-15 %-al visszavesszük 85-90%-ra, akkor a maradék ami még mindég sokszorosa annak ami kiváltotta a folyamatot (ha kiváltotta), ugyan mi a francot fog segiteni? Ha a milliárdokat a CO2 visszafogás helyett a fúziós erömüvek fejlesztésének felgyorsitására forditjuk az autómatikusan maga után vonja a CO2 kibocsájtásának csökkentését. Az emlitett politikus ezt szeretné elérni.
    A tudósokat meg kérném békén hagyni, mert ök nem tiltakoznak az ellen (pro vagy kontra), hogy lehipotézisezik a modelljüket, mi több, ök is ezt vallják, hogy az hipotézis.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  7. A legkorben az uveghazhatast nem csk a CO2 okozza. Ugyanilyen hatasa van pl a vizgoznek is. Csak amig az CO2 az uveghazhatast okozo gazok 2-3% a addig a vizgoz 95% feletti. A masik problema, a termeszetes kibocsajtas, pl vulkankitoresek, amelyek az emeberiseg altal kibocsajtott CO2 tobbszoroset bocsajtjak ki.
    Teny: 1. valtozik a kilma 2 Olvad a sarki jeg. 3. Nincs bizonyitva az emberi kozremukodes. 4 Nincs megoldas egyenlore.

    MIndenesetre at kell allni alternativ energiakra, mert tisztabb, egeszsegesebb, es foleg, kirantja az arabok alol a samlit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  8. Ezenkívül még megkell tanulni lovon ( vagy motoron ) ülve visszafelé nyilazni.
    Ez régi szittya szokás , a nagyturáni pusztákon nem volt klíma-izé , tehát ez a módszer hatékony ellene.
    Megmondhatja Huffnágel Rózenyka is.
    ( Be is akarják vezetni a kötelező lóvaglás órákat a főiskolákon. Angol helyett.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Perry megvédi a hullagyalázókat 2012. január 17. kedd | RR

Romney a befutó, de ez még nem a célegyenes 2012. január 11. szerda | RR

Romney-Perry csörte a munkahelyek és a tb felett 2011. szeptember 8. csütörtök | RR

Obama megy, Perry jön 2011. szeptember 7. szerda | RR

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos