Ronai and Ronai
AMERIKAI

Profi futballista lett Orbán Viktor fia 2011. július 23. szombat 7:21 Forrás: AN

  • Hozzászólások(44)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Profi futballista lett Orbán Viktor fia

Székesfehérvár – Politikuscsemetével erősített a Videoton. Igaz, Orbán Viktor fiának, Orbán Gáspárnak a szolgálataira egyelőre csak a BL selejtezőjéből most kiesett magyar bajnok második csapatában számítanak, de a szerződés így is nagy előrelépés a fiatal sportoló pályafutásában.  Vele együtt két kapus és 6 mezőnyjátékos került a Videoton Puskás Akadémia NB II-es csapatához, a kontraktusok három évre szólnak.

Valamennyi játékos a Videoton Puskás-Akadémia U19-es csapatából került a felnőttek közé. A nyolc labdarúgó a jövőben a Videoton Puskás-Akadémia NB II-es keretének lesz a tagja. Hartyáni Gábor vezetőedző elmondta, hogy a következő időszak legfontosabb feladata az lesz, hogy a fiatal játékosokat fokozatosan beépítsék az NB II-es csapatba.

Az immár profi szerződéssel rendelkező labdarúgók nemes gesztust is gyakoroltak, mivel havi nettó alapbérük 5 százalékával, alapítványi támogatásként „A Felcsúti Utánpótlás Nevelésért” Alapítványt támogatják minden hónapban.

A profi szerződést kapott játékosok névsora: Sándor László, Farkas Norbert, Jankovics Zsolt, Farkas Viktor, Orbán Gáspár, Varga Tamás, Balog Gergő, Gábor Péter.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -3 ( 5 szavazatból)

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(44)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

44 Reader’s Comments

  1. Szegény gyerek.
    Ha hasonlít az apjára, duplán fogják össze rugdosni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (29 szavazatból)
  2. Szegény gyerek.
    Ha hasonlít az apjára, hát meg is érdemli.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (32 szavazatból)
  3. Akkor az apja halála után, ő lesz a miniszterelnök?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (25 szavazatból)
  4. Csak a királyság örökölhető.
    A koronázásra pedig még várni kell.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (22 szavazatból)
  5. A gyerekek nem válogathatják meg szüleiket!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (29 szavazatból)
  6. Most már csak az apukát kellene átigazoltatni egy másik csapatba minél hamarabb! De hová is?
    Szváziföld? Burundi? …

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +38 (38 szavazatból)
  7. Sajnálom ezt a fiút… Nem is biztos, hogy boldog az apja hatalomvágya végett.
    Mindenesetre, ha el akar érni valamit, akkor teljesítenie is kell, nem úgy, mint az apjának.A pályán ugyanis hatástalanítva van az apuka befolyása, ott teljesíteni kell, mert a szurkolók duplán kifütyülik az apja végett.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (28 szavazatból)
  8. És a Deutsch gyerekek miért nem kerültek be? Csak nem azért, mert valami miatt kilógnának a sorból?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  9. Szegény gyerek szép keresztet cipel a hátán ! Ha ez nem jön össze , majd a fater csinál belőle “nemzetmentő” politikust!! Én már csak ezért is szurkolok neki, hátha még nem romlott mint a fater !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (22 szavazatból)
  10. ábrahám!
    Melyik Deutsch-gyerekre gondoltál? És melyik alomból? A jobb-, avagy a balkéziből?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  11. Néhány “utánanéző” barátomnak volt módja (igaz keresték is az alkalmat) megnézni a fiút (bocs: a Fiút, sőt: a Királyfit). Szerintük – nagy jóindulattal – egy gyenge NBII-es átlagot hozott a Gyerek (áldassék a neve! – de leginkább az apjáé).
    Márpedig ez egy királyfitól nem rossz kezdés. Mert a hozzá képest hitvány, mihaszna, elkorcsosult egyedeknél (azaz: pl. nálam, barátaimnál, stb. mint a mai Mo.-on szédelgő, úttévesztő, kételkedő, szarakodó genyózóknál) sokkal többet kell Neki (áldassék az apja neve!) produkálnia.
    Azért tudni kell, és empátiával lenne illő viseltetni iránta (ha ez lehetséges egyáltalán), hogy Őt (áldassék egész famíliájának neve, le- és fölfelé!) a közönség folytonosan kiröhögi, és eléggé el nem ítélhető módon cikizi – mert ez történik minden “fellépésén” (hiteles beszámolók alapján legalábbis, lg, BBC, CNC, stb.).
    Innen – bevallom – nem tudom, merre kanyarodjak:
    1. sajnáljam-e a királyfit (ld. fentebb!), avagy
    2. méltassam lelki erejét (hamár a focitudása nem ad erre elegendő okot), vagy
    3. viselje emelt fővel mindazon terheket, amelyeket az édesapja (áldassék a neve!) Mussolini-féle fasisztoid törekvései ráróttak.
    .
    A kérdést nyitva hagyom (nem magam számára – azt minek?)…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (34 szavazatból)
  12. A sportolókat szeretem, a politikusokat nem. A politikus sportolók pedig eltévesztették a pályát. Szerettem őket… Remélem ez esetben a foci a fontos,
    hogy szerethető legyen a sport és sportoló egyaránt. Valóban senki nem választhatja meg családtagjait. Egy gonosz apának lehet jó, becsületes és
    okos gyermeke. Reméljük a legjobbakat. Nem lehet középszerű játékos Gáspár
    fiú, egy családban elég egy középszerű is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  13. Szegény szülők mennyit fognak csuklani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  14. Azt hittem, a gyereket papi pályára szánják…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  15. Akkor mi lett volna belőle II. Szt. Orbán? A szőlök védő szentje. Az sem jó, mert ha, elfagy a termés a gazdák megvesszőzik. Azért sok sikert kívánok neki, és remélem, hogy ezt minden háttértámogatás nélkül éri el.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  16. Nohiszen, apuci akadémiájából egyenes az út apuci focicsapatába :D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  17. hogyan is mondta Ibolyka? én nem értek a focihoz. nem is rúg már labdába. szóval kedves kommentelő társaim, óvatosan a kritikus szókkal, ingoványos talajra tévedtünk :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (12 szavazatból)
  18. 189 ponttal melyik egyetemre vették fel?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  19. szerintem a gyerekeket ki kene hagyni ebbol es nem kene szerepeltetni a hirekben sem….ha orbannak esze lenne, figyelne erre…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  20. Kedves
    inax,
    2011. július 23. szombat
    08:07

    Hidd el,hogy a koronázásra sem kell már sokat várni.Nem véletlenül kapott a fogorvosa egymilliárdot. Az majd készít neki egy frankó kis koronát.Mást nem is érdemel. :-)
    A focicsapatba én is szívesen beneveznék,hátha adhatnék egy -két szabadrúgást a kis Gazsi hátsójába,ezzel üzenve a papának…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  21. Az Isten nem mossa le a gyerekről, hogy apuka miatt van ott, ahol van.
    Bízzunk abban, hogy a gyermekek sokkal okosabbak lesznek, mint hülye apjuk.
    :evil:

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  22. Mindegy, rohangáljon a fűben, csak egy ne legyen: politikus. :((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  23. Szekfűszeg kedves, NEM MI TETTÜK BE !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  24. Az imara kulcsolt kezu kislanya pedig gondolom apaca lesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  25. Egyáltalán nem vagyok meglepve. Az lenne a meglepetés ha az ELTE TTK-n fizikusnak tanulna…:))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  26. Ismerősók és iskolatársak szerint ugyanolyan arogáns,agresszív mint az apja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  27. Orbán András Lajos

    Bevásárolta a kisfiát a Videotonba, érdekes, a huszár meg a korcsolya szövetségbe lett totomfaktum, a Csányi zabráló meg az MLSZ vette meg, de jól élnek egyesek a nép verejtékén!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  28. A munka alapú társadalom első virága.Biztos fellendül majd ettől a gazdaság is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  29. Ebből a cikkből kimaradt, hogy Gazsi havi FIX FIZETÉST is kap, ami kb. 100-150.000.- Ft !!!! Ez igen szép összeg 19 éves korban.
    Mennyiért is dolgozik egy (paraszolvencia nélküli) kórházi orvos, mennyiért hordja
    3 műszakban egy ápolónő az ágytálat ???? Hosszan lehetne sorolni a többi, felelősségteljes, embertpróbáló munkaköröket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  30. Inkább az apja lenne ott helyette.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  31. sydney
    2011. július 23. szombat
    21:35
    “Inkább az apja lenne ott helyette.”

    Az apja is ott van! Igaz nem a pályán, de ott van! Meg a mi pénzünk is! Remélem senki nem gondolja, hogy a Csányi a saját milliárdjaiból áldoz a focira, vagy, hogy az OVis a fizetéséből áldozna az alapítvány működésére! Csak a költségvetésből = a mi pénzünkből. Tehát a kedves fiúk (az OVis Győzőke is), a mi pénzünkből nagylelkűen lemondanak a fizetésük egy részről az alapítvány javára: Rögtön elérzékenyülök, már potyognak a könnyeim a meghatottságtól!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  32. Mi az, hogy az Orbán fijú csak a 2. csapatba került be, azonnal kérem intézkedni apuka /Viktor/. Továbbá, mi az, hogy csak 15000 F.körüli összeg üti a markát ennek a szupertehetséges ifjunak.
    Ugyan hovajönnek őhozzá, az orvosok, és az ápolók,-hát rá is van szorulva, szegény nagycsaládból származik, oszt.jónapot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  33. A Győzőke – ellentétben az apjával – nem árt a magyar focinak = nem oszt és nem szoroz! Sajna az apja nagyon is árt Magyarországnak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  34. Hagyjuk, a gyerek nem tehet rola ki az apja! En sajnalom ot is es Anikot is.
    Ez egy egyfajta noi megerzes.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  35. ……………….. /mert en is rossz vagyok!/ azon azert csodalkozom kicsit , hogy nem jogot tanul

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  36. Nem kell izgulni. Megkapja a diplomát. Ha másképp nem megy ugyanúgy, mint Deutsch.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  37. Kedves Olah Zsuzsanna! Cseppet sem tompítanám mondandója lényegét a “Női megérzésről” : De ehhez már az sem kel (mert az egy különös képesség) ,azt már mindenki látja , és én is nagyon sajnálom a családját , mert nem mindennapi amit el kell viselniük ! Még biztos forrásból van némi egyéb információm is , csak “úriember” nem feltétlenül terjeszt ilyesmit !!-Remélem nem vagyok nagyképű?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  38. Kedves Bolygo!
    Akkor en vagyok a parod, mint “urino”, biztos forrasbol en is hallottam meg az utolso gyermek megszuletesenek elottiidoszakbol tenyeket, de mivel oreg vagyok, “elfelejtettem”! Igy hat a megerzeseimre tamaszkodok.
    Udvozollek szeretettel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  39. Méghogy apuka óvná a fiát- gyerekeit attól, hogy reflektorfénybe kerüljenek? Orbán Ráhel már a Sziget projektben dolgozik, sőt, ő nyilatkozgatott Szájer Fannival együtt a televízióban, a lapokban a VOLT fesztiválról.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  40. neroka: a fiú neve Gáspár. A többi stimmel… :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  41. nyugger69 !
    Nem 15.000.- Ft, hanem 150.000.- Ft/hó (Egyszázötvenezer Ft) !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  42. Köszönöm Kedves Zsuzsa egyről beszélünk (azt hiszem) !! Ugye milyen “Szép és családias” Dolgok ezek !! Nem utolsó sorban milyen “keresztényi” !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  43. YES! Bolygo!
    “peldamutatoan keresztenyi” o ha minden egyes imado jolertesult lenne! de arra is azt mondanak No azt Gyurcsany csinalta

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  44. inax 2011. július 23. szombat 08:07
    “Csak a királyság örökölhető.”
    Itt a lényeg. Ha egy országnak természetes úton nincs királya, mert kihalt a királyi család, nincs mit örökölni, mert ahol nincs király, ott potenciális királyság sem létezhet. Az államforma feltétele a királyi rang születés folytán való betöltése.
    Egy király léte születéskor eldöntött predesztináció kérdése, kinevezéssel nem lehet áthágni a születési hiányosságot vagy fogytékosságot. Európa királyi családjai mély utálattal és irtózattal viseltetnének egy botcsinálta bohócnak gyenge, királynak meg teljességgel alkalmatlan magyar bohózat-utánzat király vagy királyság hallatán.
    Miért nem akarják jobbszélen tudomásul venni, hogy királynak születni kell? Ahol ez nem adott, azt az országot ignorálják, a királyságok közül elve kiesett. Pont mint a futballban. Vagy van aki gól szerez, vagy nincs.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Rendkívül feszült a viszony a sógorokkal 2014. április 13. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos