Ronai and Ronai
AMERIKAI

Schmit Pálamfő megvédte az annyanyellvett 2011. június 18. szombat 12:20 Forrás: EMTÍÁJ

  • Hozzászólások(49)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Schmit Pálamfő megvédte az annyanyellvett

Széphalom – Ha van valami tiszteletre méltó Schmitt Pálban, akkor az az, hogy nem adja fel a magyar nyelv helyes használatával vívott egyenlőtlen küzdelmet. Újra és újra nekifut, s bár sorra kapja a pofonokat, és szemmel láthatóan kihívásokkal küszködik, lelkesedése nem lankad. Ezúttal a magyar nyelv nagy újítója, Kazinczy Ferenc egykori birtokán, Széphalmon tette közkinccsé azt a magvasságot, hogy az anyanyelv védelme elsődleges feladat.

Soha ilyen szép és gazdag nem volt a magyar nyelv, mint most, ugyanakkor a magyar nyelv bajban van, mint általában minden nyelv – mondta Schmitt Pál köztársasági elnök Széphalmon, a magyar nyelvi szervezetek összefogásával megrendezett első anyanyelvi juniálison, szombaton.

A nyelvújító Kazinczy Ferenc egykori birtokán, a Sátoraljaújhelyhez tartozó Széphalmon, a Magyar Nyelv Múzeumában tartott rendezvényen a köztársasági elnök úgy fogalmazott: az egyszerűsítések, a gyerekek olvasástól való elfordulása, az sms-ek, az internet világa miatt kerül bajba a nyelv jószerivel mindenütt. És ez a szép magyar beszéd, a szép magyar nyelv rovására is megy – tette hozzá.

Schmitt Pál elmondta: elnökké választásakor három feladatot vállalt önként, ezek sorába tartozik az édes anyanyelv védelme.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.0/5 (4 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -11 ( 21 szavazatból)
Schmit Pálamfő megvédte az annyanyellvett, 3.0 out of 5 based on 4 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(49)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

49 Reader’s Comments

  1. Ezt az ígéretét sem tartja be. A nyelv védelme helyett megpróbál írni magyarul.
    Ez nem védelem, ez hátbatámadás! :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (25 szavazatból)
  2. Úristen!!
    És mi a másik kettő?? :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (32 szavazatból)
  3. Aki nem ismeri a magyar helyesírás szabályait, aki fogalmakat kever össze, az nem hiteles.
    Schmitt nem állhat ki az emberek elé, mint a magyar nyelv őrzője!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (37 szavazatból)
  4. Ha ő védi a nyelvünket, akkor milyen lehet az aki támadja?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (24 szavazatból)
  5. Schmitt számára csak egy dolog miatt fontos a nyelv. Ez pedig Orbán talpa.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +49 (49 szavazatból)
  6. Létezik olyan nép , akinek apostola van.
    A magyarnak csak gojostola…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +36 (36 szavazatból)
  7. Kezdek felni, nehogy a vegen megvedje meg a netet is valahogyan!
    A nyelvenek meg tudok egy jo helyet!:D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  8. Palcsikám ezt az oktalan okfejtegetés bővebben, ha lehet. Mondja a mondókáját, mint a Móriczka. Hogy van az, hogy soha ilyen szép és gazdag még nem volt. Mivel is gazdagodott? Orbán takarodj, az álam, Orbán egy diktátor, stb. Igen, ezek régebben csak gondolatilag voltak, ma verbálisan és le írva is. Kedves Zemberek Zembere, ne rángassa az oroszlán bajszát inkább húzza be a saját farkát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (24 szavazatból)
  9. A magyar nyelvet tőle kellene megvédeni…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (33 szavazatból)
  10. Hát senki nem szól neki, hogy álljon már le!? Ennél a gojóspalinál már nagyon nem stimmel valami. Ez vagy a kezdődő Alzheimer-kór nála, vagy csak egyszerűen genetikailag “hüje”.
    Mit ne mondjak? Az átkosban is sok suttyó volt, de azok legalább kussban voltak a magyar nyelvet illetően. Ez meg übtre csak azt használja, előről hátulra, alulról felülre. Lényeg, hogy folyamatosan mozgásban legyen, figyeljenek rá!
    Azért a magyar politikai életben eddig ilyen bohóc “álamfő” még nem volt, aki közröhej tárgya.
    Pestiesen szólva: nem semmi!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (35 szavazatból)
  11. Aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja, aki tanítani se tudja, igazgatja

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  12. Naja.
    Egy igtazi sportfenomén. Aki megtudta őrizni megszokott kirobbanó stílusát , a csörték elmúltával is.
    Csakhogy…tollal megharcolni nemi olyan egyszerű feladat.
    Még nemjöttek rá ezek. Elfelejtették amit gyerekkorukban Nagy Lajosról és hasonló irókról tanultak magyarórán , ha egyáltalában bejártak azokra az órákra.
    Megha egyáltalán voltak gyerekek.
    Ezek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  13. Viszont jó a fotó :
    A jelmezes katona arcáról nem lehet leolvasni hogy mit gondol , viszont le lehet olvasni hogy mit nem gondol hehehe

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  14. Ennek a helyesíróbajnoknak minden ráfér a pofájára.
    Nem veszi észre, az ő szájából milyen szarul hangzik a magyar nyelv védelmezése.
    Azonkívül amit a fitymasz banda megvéd………..annak annyi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  15. Szerintem nem is tudja, hogy ő nemzet “hüjéje”. Olyan magabiztossággal áll ki a magyar nyelv védelmére, mintha legalább is, magyar nyelvtanból diplomázott volna. A család biztos letiltotta a gépén azokat a webhelyeket, ahol gúnyolják, így aztán nem is tudja, hogy rajta röhög fél Európa. Könyörgöm, mondja már meg neki valaki, hogy ő az ország bohóca!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  16. Megígérte, hogy többet sem megszólalni, sem írni nem fog magyarul ?
    Igaz, az ő ígéretei,…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  17. Ezek az emberek mindig másra kenik a felelősséget. Az internet is hibás valószínűleg. Hatékony magyar nyelv oktatással azonban jelentősen csökkenthető lenne az idegen nyelvek és az internet negatív hatása. Különösen fontos lenne az is, hogy a magyar nyelv fő védelmezőjének szerepében tetszelgő köztársasági elnök és hivatala hibátlan magyarsággal használná a magyar nyelvet, emlékkönyvekben és honlapokon egyaránt. Jó lenne, ha így járna el a kormány a kormány minden tagja és a törvények döntő többségét képviselői indítványként előterjesztő parlamenti képviselők is.
    A magyar nyelvnek rengeteget ártanak a reklámokat kidolgozó, magukat kreatívnak nevező emberek is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  18. Lehet, hogy őrá gondolt Orbán, mint “bohócügyi államtitkárára” ?
    Ugyanis ez már valóban bohóckodás, a szívre tett kézzel és a fennkölt szövegével.

    Shit úr, Öntől ki védi meg édes anyanyelvünket ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (23 szavazatból)
  19. Hülye ál-Kazinczy “álamfő”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  20. Jó kis “antré”-t találtam ki magamnak, de nagyon csúnyán mutatna itt, ehelyett megkérdezem, hogy a zene nyelve nem tartozik a magyar nyelvhez? A Himnusz és a Szózat is lebutított változatban tölthető le – hála neki – innen: http://www.oh.gov.hu/letoltesek/letoltes
    Csak egy kérdésem maradt? Mi butít le kit, vagy ki butít le mit? Schmitt – snitt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  21. G.Rozi,
    a Himnusz és a Szózat “egyszerűsítése” kivételesen nem Shit, hanem Réthelyi Miklós nevéhez kötődik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  22. A múlt idő jele a két t. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  23. Schmitt Pál (1992): Az újkori olimpiai játékok programjának elemzése. Doktori
    Disszertáció, TF, Budapest

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  24. “Nyelv: fönév. Az izlelesnek, ragaskor a taplalek keveresenek, a nyelesnek, (embernel beszednek is ) a szajban levo izmos mozgekony szerve.”
    Magyar etelmezo kisszotar, Budapest 1982.
    Ujabb tapasztalataink alapjan ez bovitheto még: s@ggnyalasra, kopetnyalasra, talpnyalasra alkalmas kepzodmeny.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  25. simplemind!
    És a disszertáció címét le tudta írni nyelvtanilag helyesen?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  26. Simplemind!
    Jó kis disszertáció lehetett, biztos elemezte, hogyan bojkottáltatta a Los Angeles-i Olimpiát. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  27. Schmitt úr!Először önmagától óvja meg.Álljon neki nyelvtant tanulni,a helesírás megtanulható.A Szabályzat használata Önnél elvárható,én is felcsapom,ha bizonytalan vagyok.Az idejébe belefér,jó munkát!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  28. Mikor “ő” iskolába járt még nem is volt internet, akkor miért nem tud helyesen írni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  29. kedves csega és AVI,
    ismerve magamat,- nem minden élc nélkül, nem minden élc nélkül.:-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  30. Husz János Puszita

    Szegényem, legalább maradna csendben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  31. kata234,

    amennyiben használja az internetet, roppant egyszerű lenne bármelyik helyesírási programmal ellenőrizni, hogy helyesen ír-e le valamit. Utána esetleg megtanulni.
    Lehet, hogy az internethez is sötét ? Vagy nem fér be a bibliaolvasás és a fekvőtámaszok, a zongorázás mellett az idejébe ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  32. “Magyar Nyelv Múzeumában tartott rendezvényen a köztársasági elnök úgy fogalmazott: az egyszerűsítések, a gyerekek olvasástól való elfordulása, az sms-ek, az internet világa miatt kerül bajba a nyelv jószerivel mindenütt. És ez a szép magyar beszéd, a szép magyar nyelv rovására is megy – tette hozzá.”
    - Hát, nem is tudom, mit mondjak!
    Lehet, hogy az álamfő is már gyermekkorában elfordult az olvasástól, illetve egyszerűen kezébe nem vett egyetlen szépirodalmi művet sem. Ugyanis, ha sűrűn lapozgatta volna, akkor ragadt volna rá valami a magyar nyelv helyességéből. De lehet, hogy tévedek. Tévedek?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  33. Miamare!

    Nem hiszem, hogy tévedsz. Tudod én azt sem értem, hogy hogyan tudott leérettségizni, nem hogy diplomázni!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  34. Kazinczy szelleme válaszolt Schmittnek: http://ungparty.net/blog/2011/06/18/kazinczy-szelleme-valaszolt/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  35. csega -
    – már abban a korban is a nyelvét használta az agya helyett. Mindíg is a könnyebbik megoldást választotta. Tökéletesen illik a “mostani” pártjához, munka nélkül besöpörni a zsét. Mint anno az Astoriában! Ha szegény Tabányi Erna élne, sokat mesélhetne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  36. Ki tanitotta magyar nyelvre az elnökünket, a diszmagyart? Hogy lehetséges, h nem bukott meg magyar nyelvtanból és irodalomból. Érdekes lenne megnézni az osztálynaplót, feltéve ha nem titkositották azóta. 100 évre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  37. Olyat még senki sem hallott, hogy valaki helyett más írja meg a szakdogát???
    A magyar nyelvet elsősorban tőle kell megvédeni! Szegény Kazinczy, azóta sem tud nyugton pihenni… :-(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  38. zorka@ köszönöm a helyesbítést.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  39. Azt is mondta, hogy “a nyelv az erőnk, a nyelv a megtartónk” – persze az ő szájából egészen más értelmet nyer a mondat :) ))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  40. Sirius!
    Nálad a pont!:D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  41. sirius -
    – egy találó, igaz mondása! Egyébként hol lenne????????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  42. az egyszerűsítések, a gyerekek olvasástól való elfordulása, az sms-ek, az internet világa miatt kerül bajba a nyelv jószerivel mindenütt. És ez a szép magyar beszéd, a szép magyar nyelv rovására is megy – tette hozzá.

    Én nem gondolom hogy a nyelv egy állandó s örök változatlan valami lenne,nem volt az az idők során soha s nem is lesz, nem is lehet az! A nyelv ha tetszik Pálnak ha nem, egy “élő” dolog s mint ilyen változik ha úgy tetszik ebben az esetben is dolgozik az evolúció. Őseink is “más”nyelvet használtak s mi is mást mint gyermekeink s eljő az idő hogy az ő szóhasználatuk is ki kopik, érthetetlen őskori lelet lesz csupán.
    Ebből a szemszögből nézve éppen azok a “nyelv gyilkosai” kik ennek a változásnak ellen mennének.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  43. Szerintünk pedig a magyar nyelv főleg azért van nagy bajban, mert Schmitt Pál “álamfő” kezdett vele foglalkozni otromba dilettánsként!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  44. És a Haza árulás hányadik pont?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  45. Tartalékos olimpiai (ál)bajnok palibátyó!
    Az internetes világ hatására képzeld még tinédzser gyermekem már negyedik nyelvét gyűri és nem Smitpalis fokon, hibátlan helyesírással.
    Igaz, neki az internet kapcsolata és a felfogása jó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  46. Gusztustalan seggnyaló pojáca! Egy ócska “orbán-marionett”,akiben sohasem lesz annyi emberi érzés, hogy önként eltakarodjon! Érdemtelenül sokat kapott ettől az országtól, mostmár ideje lenne legalább a kamatok törlesztését megkezdeni, azaz tűnjön el a….!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  47. Hacsekkám, hallotta, hogy a Schmitt Pál minden nap tárogatózik?
    Na hallja, Sajókám, még mindig jobb, mintha a felesége tárogatózna!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  48. Hé hapsikáim és úrhölgyek !!!
    Kimondta hogy ő maga írta a diszertációját ?
    Csak nem képzelitek ezt komolyan ??
    A komcsi időkben egy élsportolónak megvoltak erre a ” négerjei ”
    És a korabeli Államhatalom oda tudott hatni hogy a disszetráció megvédése egy elöre eltervezett ceremónia legyen.
    “Mert ennyi kijár annak elvtársak , aki dicsőséget hoz a Hazának.”
    ( És úgy éljek igazuk is volt.)
    Csakhogy most meg ezzel az ebül szerzett áldiplomával doktoruraztatja magát ?
    Na : EZ az erkölcstelenség.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  49. Kíváncsi lennék, hogy a hallgatóság fejében mi játszódott le közben, míg a “nyelvőr” elmondta veretes szavait! De arra is, ő mit gondolt közben saját magáról???
    Vastag bőr ennek a titka?????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Schmitt hivatalához vonulnak a tüntetők 2011. június 16. csütörtök

Schmitt Pál új kuckóba költözött 2011. június 15. szerda

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos