Ronai and Ronai
AMERIKAI

Politikáról papolt a püspök úr a szentmisén 2011. június 11. szombat 18:23 Forrás: Klubrádió

  • Hozzászólások(41)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Politikáról papolt a püspök úr a szentmisén

Csíksomlyó – Áldozatvállalásra, erkölcsi megújulásra és a hit melletti kiállásra buzdította a csíksomlyói zarándokokat Spányi Antal székesfehérvári püspök. A Kis-Somlyó és Nagy-Somlyó hegy között tartott szertartás keretében a szónok kifejtette, hogy felelősséget kell vállalni egymásért, a nemzetért, a hitért és az egyházért.

A püspök beszédében kitért az új magyar alkotmányra.  Elmondta: a magyar nép nem kíván beleszólni más nép életébe, de a magyar nép is tudja, mit akar, és ő sem szorul arra, hogy mások kényszerítsék rá vágyaikat, akaratukat, akár félelmeiket.

“Így alkottuk meg a magyar alkotmányt, amelyben ki mertük mondani a házasság Istentől rendelt törvényét és az élet védelmét. Nem szabad félnünk, megijednünk, mert tiszta a szándékunk, nemes és jó az akarat” – mondta a püspök.

Rámutatott: az utódoknak törekedniük kell arra, hogy méltók legyenek az olyan nagy elődökhöz, mint például Szent István, Szent Imre és Szent László, és akárcsak ez utóbbiaknak, a mai embereknek is szembe kell szállniuk azzal, ami tűnhet modernnek, lehet hangzatosan csábító, de végül ártalmas, és nem az épülésükre, hanem romlásukra szolgál.

Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az emberek emeljék fel tekintetüket a világból Jézusra és Máriára, hiszen csak azok igazán boldogok, akik tudnak még felfele nézni, és tudják, hol keressék életükre, gondjaikra a megoldást.

A püspök arra buzdította a résztvevőket, hogy ápolják a családi kötelékeket, örömmel fogadják a gyermeket, és óvják az életet fogantatástól a természetes halálig. Hozzátette: fel kell ismerni, és el kell fogadni, hogy felelősek vagyunk sorsunkért, jelenünkért, jövőnkért. “Nincs idő a sajnálkozásnak, tehetetlenségnek, a panaszkodásnak, hiszen lehetőségek nyíltak előttünk, amelyekkel élni kötelességünk” – mondta a szónok.

Rámutatott: a ma lehetősége, az összefogás ereje képes új irányba állítani a magyarság sorsát, és megteremtheti annak lehetőségét, hogy a következő nemzedékeknek úgy adjuk át azt az örökséget, amit kaptunk, hogy ők többre jussanak. De ehhez el kell vetni az önzést – mondta a püspök -, és vállalni kell a felelős gondolkodásból fakadó áldozatot.

Spányi szerint a felemelkedés feltétele az erkölcsi megújulás, ennek útját kell járniuk kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A szertartáson több százezer zarándok vett részt, akik a Kárpát-medencéből és a világ számos pontjáról érkeztek. A zarándokok között magyar politikusok: Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Hende Csaba honvédelmi miniszter és Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke is megjelent.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 2.3/5 (3 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -14 ( 16 szavazatból)
Politikáról papolt a püspök úr a szentmisén , 2.3 out of 5 based on 3 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(41)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

41 Reader’s Comments

  1. Mindig mondtam, hogy a baj nem a vallással van, hanem a katolikus egyházzal. De azzal aztán nagyon komoly.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +46 (48 szavazatból)
  2. Drága Püspök úr, ha a Hivők szórul-szóra, szigorúan betartanák a tilalmi napokat, hogya alakulna a demográfiai görbe?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (26 szavazatból)
  3. Püspök úr! A csuhás pedofíliáról ha lenne szíves…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +39 (41 szavazatból)
  4. Ez a duma lehetett volna a zorbán 2014-es kortesbeszéde. Ha én felfelé nézek, a napot látom, és hálás vagyok neki, mert a legtöbb energiát neki köszönjük. Már jó pár milliárd éve. Ezért aztán tisztelem Hóruszt., aki szüztöl született december 25-én amikor a nap ujjászületik, és megindul észak felé vezető féléves útjára. kkor ott ragyog az ég legfényesebb csillaga, látható adéli égbolton a dél keresztje, és jönnek a három királyok. (Ez is csillagkép) Persze Hórusz nem legyőzhetelen, minden este legyőzi őt Sét a sötétség Istene, e Hórusz minden reggel újra győz. Ez a leirás igen régi. Történelmileg nem igazolható, de állítólag a Halak korának kezdetén is született egy ember, Az ő misztériuma is Hóruszéhoz hasonló. Benne is a Napot tisztelem. Ezért aztán nem tisztelem álnok papjait, akik bálványokat imádnak, naponta meggyalázzák ennek a korunk kezdetén született jelképnek áldozatát, és minden tanítását. Pillanatnyilag egy fasiszta diktátor dicséretét hirdetik a szószékről.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (30 szavazatból)
  5. Micsoda képmutatás! A pofám leszakad! (bocs)
    Ezután a papság fogja az orbáni útmutatásokat a keresztény fejekbe sulykolni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (33 szavazatból)
  6. Ez egészen gusztustalan! Egy egyházi ünnepet használni Orbánék dicsőítésére, és az új “alkotmány” (sicc) népszerűsítésére, ráadásul külföldön… Ezeknek semmi sem szent?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (30 szavazatból)
  7. Püspökúr, Ön biztos, hogy pedofil. Ha nem az lenne jobban odafigyelne a történésekre. Az, hogy a nép mit akar láthatta a tüntetéseken és még láthatja is. Az ilyen egyházfiknak még a kecskék is megkergülnek, amelyek a sírjukon legelnek. Önt is a Fidesz bunkósította. Ráadásul még a kannás misebort is nyakló nélkül itta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (23 szavazatból)
  8. “az emberek emeljék fel tekintetüket a világból Jézusra és Máriára, hiszen csak azok igazán boldogok, akik tudnak még felfele nézni, és tudják, hol keressék életükre, gondjaikra a megoldást.”

    Igen, ez az egyház szövege ezer éve, ezzel vezetik meg a hívőket. Tűrj itt a földön, ne lázadozz a sorsod ellen, majd meglesz a jutalmad a másvilágon.
    Szerencsére erre az agymosásra ma már a valóban hívő emberek sem vevők, a napi gondjaikra nem az égből várnak, várhatnak megoldást.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (24 szavazatból)
  9. Addig, amíg a társadalom nem számol el a Kádár rendszerből itt maradt és köztudottan III/III-as püspökökkel, addig ne reklamáljunk.
    Az egyházak előretörése mindig a társadalom ostobaságát bizonyítja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (27 szavazatból)
  10. Bevallotta! Ők a felelősek az új alaptörvényért. A bőregérhitű Orbán végrehajtotta az utasításokat. Majd hálából imádkoznak érte mikor utoléri a jól megérdemelt büntetés.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  11. Engem már inkább csak az érdekelne, hogy mitől, milyen alapon “szent” egy ilyen mise!

    Mert hogy akik ezeket celebrálják, (lehet nem is tudom helyesen leírni) csak a valódi szentséghez nincs semmi közük!

    Azon meg hogy a a katolikusok beleolvadnak a politikába nincs semmi csodálni való, hiszen évszázadokon át világ uralmi tényezők voltak és nagyon visszakívánkoznak ebbe a státuszba!

    Az meg hogy Isten ettől undorodik cseppet sem zavarja őket!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (23 szavazatból)
  12. Ennyi erovel punkosd kapcsan,

    felszallhatna mar az egesz bagazs a “menyorszagba”!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  13. A fidesz legjobb P.R-os szakemberei a papok.:)Ebbe nincsen semmi meglepő.:)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  14. Nekem mondták!
    “Már unom a délelőtti tízórási politikai tájékoztatót, inkább otthon olvasom a bibliát!”
    Egy kérdés!
    Az iskolákba, melyeket “megszállnak”, mit fognak oktatni?
    Nem kell háborogni, lassan minden oktatási intézmény az irányításuk alá fog kerülni, ez lesz az ára, hogy a Vezírt hatalomra segítették!
    Szép estét!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  15. Püspök úr úgy tesz, mintha az európai történelem horror-korszakai javarészt nem egyháza lelkiismeretén száradna.
    Csodálom, hogy még van bátorsága felfelé tekinteni…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  16. Soory, ez személyes, remélem, a címzett elolvassa. Tehát: Baromarcúkám, aki e cikk kommentelésére egy ZAFI-3-mal reagáltál, tanulj egy kicsit előbb a felhőben működtetett rendszerekről, OK?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  17. A katolikus egyház a legnagyobb PR-os. Hogy szegény Jézus tanításaiból micsoda politikai hatalmat hazudtak, kommunikáltak össze! Persze nem feledkeztek meg az erőszakos hittérítésről és hatalmas vagyonok felhalmozásáról sem.Ennek a püspöknek is van pofája erkölcsről beszélni!!!! Szakadjon rá az ég, sújtson le rá Isten haragja és így tovább, legyen átkozott.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  18. Ha tehetnék még mindig mágján égetnék a másképpgondolkodókat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  19. Az “új irányba állításhoz el kell vetni az önzést” .

    Igen püspök Úr !

    El bizony !

    Ugye ez vonatkozik az egyetemi “iskolapadból” egyenest a politikába ugrókra is ( nem sorolnám népünk “bölcs vezetőjét” és társait ) akiknek fogalmuk nincs a következő szavak tartalmáról : munka , felelősség , stb….
    Akik hogy’ , hogy’ nem mind milliárdosok lettek .

    Bizony püspök úr !

    Nekem csak egy kérdésem van : mitől ilyen vak a M A G Y A R ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  20. A katolicizmus és a fasizmus egybecsengését a történelmi tények alaposan bizonyítják! Pl: Mindszenty szerepe a világon az első fajüldöző párt megalapításában, az egyház(ak) kollaborálása a fasizmussal, csendes szemlélése a zsidók kiirtásának….stb.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  21. A következő kormány egyik nagyon nehéz feladata lesz: szét választani az egyházakat és a politikát….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  22. Saját felvételem van arról, hogy Csiksomlyón nem csak a fenyő erdők, de az árpádsávos (azaz nyilas) zászlóerdők is minden évben kivirulnak. Ehhez mit szól a püspök úr és sleppje?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  23. A püspök politizál a misén, a politikus prédikál a magyar parlamentben.
    Még szerencse, hogy Futbóliában nincs napirenden az Állam és az Egyház összefonódása.
    A továbbiakra nézvést kívánom, hogy semjénzsolti meg a spányi fizikálisan is fonódjanak össze, mint a budai villamos! Gondolom, ez sem a spangli papnak nem lesz újdonság, sem a papneveldében beérett tömjénnek.

    Közben azon merengek, hogy a püspöki kinevezések kapcsán kap-e szerepet valami olyasmi, mint amit a színészvilágban úgy hívnak, hogy “rendezői dívány”?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  24. Nézd meg a püspök száját, csupa barna folt.
    Vajon miért?
    :lol:

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  25. A csíksomlyói búcsúból is politikai parádét csinálnak. Sőt, az M1 híradójában úgy beszélnek róla, mint a magyarság legnagyobb egyházi ünnepéről. Mintha idehaza nem lennének búcsúk és ünnepek. Hozzátenném, én még a Ceausescu-érában jártam a csíksomlyói búcsún és akkor sokat utaztam Erdélybe, Harag György előadásokat nézni, könyveket és üzeneteket hozni-vinni. Akkor még tétje volt a dolognak, nem pedig nemzetiszín és árpádsávos divatja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  26. “Nem szabad félnünk, megijednünk, mert tiszta a szándékunk, nemes és jó az akarat” – mondta a püspök.” De mi tudjuk, hogy a pokolba vezető út is csupa jószándékkal van kikövezve és mi oda tartunk az ő hathatós segítségükkel. Ezt persze elhallgatta a püspök. A nemlétező erkölcsi tisztaság birtokosának kiáltják ki magukat és azután egy egész hazugsággyárat szabadítanak a hívőkre, hogy uralkodhassanak felettük. A hívők halálos ellensége a katolikus papság, mert butítják őket. A pedofília pedig szinte összefort a szervezeteikkel, pedig ők az erkölcsi tisztaság szobrai!FÚJ!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  27. A püspöknek??? csak így lehetett orgazmusa és a süketeléssel eléri, hogy ne szeressék hanem gyűlöljék a Magyart Európában. Újra itt vannak a pártházak csak most templomnak hívják. A tagdíj meg nem havonta a párttitkárnak hanem misénként a perselybe dobják. Régebben – amikor nem volt dicsőség – jártam templomban, de amióta a csuhások átvették a párttitkát szerepét csak akkor térek be ha mint az építészeti alkotást szeretném látni. Ezek szerint a teológia nem más mint pártiskola és felkészítés az uszításra. Miután nem tudnak híveket szerezni ezt a formáját választották a toborzásnak. Kíváncsi lennék ha ezt a süket dumát előadná a Vatikánban mi lenne a vélemény ???
    A jobboldali komcsi kormánynak jobboldali egyháza van !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  28. Igaza van a püspöknek!
    Szükséges az erkölcs. Csak a baj az, hogy nem nevezte meg azokat (OVi és Tsai.), akikre ez nagyon vonatkozna. Lehet, nem is gondolt akkor rájuk. Aztán azzal is van egy pici bibi, hogy ezt egy olyan egyház nevében mondta, amely bizony nem minden tagja tartja be az összes parancsolatot, különösen a paráználkodásra, a kapzsiságra meg az igazmondásra vonatkozóakat!
    Igaza van abban is a püspöknek, hogy összefogásra van szükség, hogy kűzdenünk kell azért, hogy utódainknak egy jobb országot adjunk át! Ehhez azonban összefogással ki kell penderítenünk a hatalomból az Ország és az Isten magukról megfeledkezett szolgáit! Ámen!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  29. Az egyházban nem mindenki II. János Pál, sajnos….pedig mennyire szeretik mostanság propaganda eszközként felhasználni…sajnos a nyomába sem érhetnek…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  30. A római pedofilikus-kaotikus egyház a legszennyesebb „keresztény” egyház mind közül. Már a népi folklór része Magyarországon (is) a mohó, perverz, pedofil, gennyedék pap figurája. Lehet ezt maszatolni, de a történelem legnagyobb intézményesített internacionalista politikai prostituáltja Rómában székel.
    Oszt jó napot!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  31. Egy 1947-es karikatúra jut eszembe: Egy parasztember lép a templomba, de a mise már tart. Odasúgja a mellette állónak:
    - Nagyon elkéstem a miséről?
    Mire a másik atyafi:
    - Nem késett el annyira. A plébános úr még csak a belpolitikai helyzetnél tart…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  32. Ausztriában és Németországban 400000 léptek ki a katolikus egyházból 1 év alatt .Európát a kereszténység koporsójának nevezik.A tört. egyházaknak a felelössége óriási. A BIBLIÀBAN írva vagyon, hogy ISTEN félelme távol tart a rossztól. Ma sokszor azt látjuk, hogy a pénz tulzott szeretete még a kat. egyh.-ban is sokszor fontosabb mint JÈZUST követni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  33. Globalizáció ellenesek! Mit szóltok hozzá, hogy az egyház az egyik legnagyobb globalizációs hatalom. Mindenhova beeszi a fene.Az erkölcsi megtisztulást meg magán kezdje, térjen vissza a bibliai értékekhez.Eltávolodva a bibliától, a társadalomban a bibliai értékeket, humanizmust, szolidaritást, szabadságjogokat nem az egyház, hanem az egyházellenes felvilágosodás eszméi hozták vissza.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  34. Több száz évig sanyargatták a jobbágyságot?.
    Tudatlanságban tartották a népet,nehogy lázadni merjen?. Több tíz vagy százezer áldozata volt az inkvizíciónak?.
    Mikor tudjuk meg milyen kapcsolat volt Hitler és Vatikán között? És ez csak pár kérdés amire nincs válasz.
    r

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  35. teo!

    Nem véltlenül azonsítható be a Nagy Parázna képébe a katolikus egyház, aki most intézményesen telepszik a fenevad(hatalom) hátára!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  36. Talán még nem késő! Meg kell akadályozni a kat.egyház nyomulását. Már az iskolákat akarják, a gyerekeink fejét szeretnék átmosni hülyeségeikkel, hogy alkalmas alattvalói legyenek a diktaturának, az egyháznak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  37. He oreg, ne csak azt hajtogasd, hogy szaporodjunk meg sokasodjunk, hanem szolj a fonokodnek, viktorkanak, hogy csak ott lesz baranyka, ahol legelot is adnak hozza!
    En soha nem voltam a vallas ellen, csupan nem gyakoroltam, de kb egy eve atmentem kokemenyen ateistaba. Mint mar emlitettem masutt, II. Janos Pal volt az utolso igaz ember a katolikus egyhazban, es miutan o meghalt, osszeomlik az egesz takolmany…nem kar erte!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  38. Miért gondolnánk, hogy általában a bunkósított egyházfik közül pont ez lenne kivétel? Néz meg a főnökét, úgy “dicsérd a csicskását”. Könyveljük el őket, mint Borgia utódait. A parlagfű nem olyan veszélyes a testre, mint ezek a lélekre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  39. Ez a püspök, aki kimosta magát a pedofília vádja alól?
    :roll:

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  40. http://jobbik.net/index.php?q=node/28
    :evil:

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  41. Aha, szóval őszentségtelensége nem átallott tüntetni az előző kurzusban, nohát nohát. Szabad ezt egy papnak??? Reggel kinyitottam a rádiót, ömlött belőle Csiksomlyó megazezeréveshatármegamagyarság. Belőlem megahányinger.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Milliós per a Pécsi Egyházmegye ellen 2011. április 11. hétfő

Elvált feleségétől a püspök úr 2011. február 24. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos