Budapest – Jó 15 évvel ezelőtt az akkor még ifjú Orbán Viktor a következőket mondta: az idősek felélik a fiatalok jövőjét. A Fidesz pártigazgatója egy lakossági fórumon nyuggereknek nevezte az időskorúakat. A Fidesznek régóta bögyében vannak a nyugdíjasok – mostantól nekik sincs kegyelem.
Az összes nyugdíjjuttatás megadóztatását tervezi a kormány a rendvédelmisek sztrájkbizottságának eddigi vezetője szerint. Árok Kornél a Reggeli Gyorsban azt mondta: tegnapi egyeztetésükön Orbán Viktor kijelentette, hogy a nyugállományú rendvédelmisek nyugdíjának megadóztatása csak az első lépés, az intézkedés idővel az egész társadalmat érinti.
Árok Kornél szerint az egész lakosságra hatással lesz, amit a rendvédelmisekkel csinál a kormány. A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke – aki estig vezette a sztrájkbizottságot – a Duna TV-nek korábban úgy nyilatkozott: alkotmányos jogot sért a nyugdíjak megadóztatása. Előzőleg a belügyminiszter tett olyan javaslatot, hogy a nyugállományban maradó, de még munkaképes rendvédelmisek nyugdíja 16 százalékkal adózzon a jövőben.
A tárca és a érdekképviseletek között délelőtt folytatódik az egyeztetés – ugyanakkor nem tudni, hogy a szakszervezeteket ki képviseli a továbbiakban. Árok Kornél ugyanis nem hosszabbítja meg mandátumát a sztrájkbizottság élén.
Szerintem a Kormánybohóc ezt is megmagyarázná :
Gyurcsánynak horribilis nemanyagi haszna volt abból hogy miniszterelnök lehetett : nevezetesen a semmihez sem hasonlítható felemelő érzés , ami a FIDESZ szerint legalább hatszázmilliárd Forintot ér. Mint nemanyagi juttatás.
És ezt a pénzt kéretik ( A FIDESZ szerint ) befizetni az Államkasszába.
érdekelne,hogy dr.Széll Kálmán miket tervezett visszamenőleg drága wik…torka ?!
eddig a pofátlan rablásokon kivül semmi sem jött be nektek gyerekek.
ui.az agyon képzett kollégáknak :
minnél több csöcsről szopik egy borjú annál nagyobb barom lesz belőle.
mikor húztok már el a…..?!!!!!
Hiaba, egy nyugdijas sem emlekezett mar ra, mit mondott a bolond 15 eve!
A nyakukba vettek es elvittek cseresznyezni viktorkat, mint a pajkos unokat, erre az a komisz kolyok nem nyakon xarta oket?!ejnye…
Na ihol a I.Viktor szokásos válasza,probléma megoldása!
http://www.origo.hu/itthon/20110606-bekerulhet-az-alkotmanyba-a-korkedvezmenyes-nyugdij-megvaltoztatasa.html
Álnaív ! Elgondolkoztató és egyben szomorú , hogy egy ilyen egyszerű hétköznapi szót mint a ” szolidalitás ” szó jelentését magyarázni netán értelmezni kell !!!! S ez meg is látszik az emberek közötti kapcsolatok állapotán !! De az is elképzelhető , hogy maga a szó kiüresedett elcsépelté vált az elmúlt évtizedekben !!! Melegen ajánlom a Magyar értelmező kéziszótár gyakoribb használatát !! Abban megtalálható az említett szó kimerítő értelmezése !! Természetesen azonkívül számtalan olyan szó is fellelhető amik szintén kitörlődtek egyes emberek ” agyi ” szótárából !!!!!!