Ronai and Ronai
AMERIKAI

Nyugdíjmegtakarításból államosítanák a repteret? 2011. június 9. csütörtök 15:44 | AN Forrás: MTI, Klubrádió

  • Hozzászólások(14)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Nyugdíjmegtakarításból államosítanák a repteret?

Budapest -  Idén július-augusztusra szinte “minden csillag együtt áll majd ahhoz”, hogy a kormány  “piackonform” módon próbálja visszaállamosítani a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret – erről ír a csütörtökön megjelenő Heti Válasz.

A lap emlékeztet arra, hogy a spanyol Grupo ACS óriáscég heteken belül bekebelezi a magyar légikikötőt üzemeltető Budapest Airport (BA) Zrt. fő birtokosát, a német Hochtiefet. Utóbbiban hónapról hónapra növelte részesedését az ibériai cég, és júliusra meglesz az  50 százalék feletti többségi tulajdon. A cikk korábbi hírügynökségi értesülésekre hivatkozva hangsúlyozza: a Grupo ACS még idén értékesíteni kívánja a Hochtief reptérérdekeltségeit, így a BA Zrt.-t is.

“A spanyol gigavállalat első emberétől, Florentino Péreztől bizonyíthatóan nem áll távol az Orbán Viktorral való párbeszéd. A Real Madrid futballklubot egyaránt Pérez elnökli, s e világhíres egyesület épp fél éve jelentette be, hogy az Orbán fémjelezte Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia partnerségével indítana sportiskolát Magyarországon” – olvasható a cikkben. A cikk emlékeztet: a Fideszben a BA Zrt. 2005-ös magánosítása óta vallják, hogy Ferihegy olyan pótolhatatlan monopólium, amit magyar – vagy legalább a kormány stratégiai céljaihoz lojális – kezekbe kell adni.

A hírrel kapcsolatban a Klubrádió megkérdezte Csillag István volt gazdasági miniszter véleményét. Csillag István szerint az európai repterek közül talán csak kettő, amely állami tulajdonban áll. Mindenütt másutt különböző részvénytársasági formában működő repülőteret üzemeltető cégek vannak, részben külföldi, részben hazai, Mari néni, János bácsi tulajdonában levő részvényekkel, és ettől sem kevésbé biztonságosnak, sem kevésbé megbízhatónak nem érzik a londoni, amszterdami vagy párizsi repülőteret az ottani lakosok – mondta a miniszter. Amit a kormány tesz ez egy tulajdonvásárlás, de a folyó költségvetésből valószínűleg erre nem futná. Arról lehet szó, hogy ha már egyszer sikerült „rábírni” a magánnyugdíj-pénztári tagokat, hogy „önként” adják át az eddigi megtakarításaikat és ez ott van az állam kezében, akkor ebből a vagyonból nem az államadósság csökkentését és a háborút az államadósság ellen kívánja folytatni a kormány, hanem ebből venné meg a repülőteret. Tehát közvetlenül az éves költségvetést valószínűleg ez a tranzakció nem terheli – állította Csillag István.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (1 szavazás)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 4 szavazatból)
Nyugdíjmegtakarításból államosítanák a repteret? , 5.0 out of 5 based on 1 rating

Címkék:, , , , , ,

  • Hozzászólások(14)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

14 Reader’s Comments

  1. Franc essen a felcsútiba, foci ürügyén keni lóvéval a spanyolt? :roll:
    Így akar a Puskás Ferenc Kétballábas Akadémiába pénz “szerezni”? :roll:
    Rohadt gusztustalan ez a stílus.
    A MOL-t Csányi-Demján részvényeinek biztonsága, a Gyurcsány-Liszt Ferenc repteret futball miatt akarja “visszaszerezni”.
    Pfujjjjj!
    :evil:

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  2. Ekkora herdálást, amit Orbán csinál!
    Mi lesz így az adósság-és munkanélküliség háborúval, Orbán úr?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  3. Igazából nem az a gusztustalan, hogy árut kapcsol, hanem az amiből megteszi. Nyomorba, jobb esetben csak nyomorba dönt félmillió embert, és mire használja fel a lopott pénzt? Ez szerintem már köztörvényes eset. Nagyon hasonlít a házaló barna-bőrűek stílusára. Ellopni a lóvét, majd gyorsan elszórakozni, nehogy visszavegyék.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  4. Es mindezt a mi penzunkbol, de allitom, ha meg is erem, nyugdijam nem lesz, majd megyek csovezni meg keregetni a repterre, vegtere is fizettem bele!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  5. Orbán úr egyszer már visszaszerezte a ferihegyi repteret. Nagysikerű akciójának vesztes perköltsége közel 1 milliárd forintjába került a magyar állampolgároknak.
    Most sok pénzt bezsebelt a fülkeforradalom kincstárnoka. Gondolja, újra lehet költekezni, de minek? A reptér legfeljebb át nevezhető, de el nem vihető, ezért teljesen mindegy kinek a tulajdonában van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  6. Elhagyták a gátlásaikat valahol a választás környékén.Ideje lenni agy kurkásszal megvizsgáltatni!
    A munkahelyteremtéssel meg nem foglalkozik. Minek az?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  7. EdCarping, ugyanez igaz a termőföldre, oszt mégis (azaz mégsem)
    Pedig én jobban örülnék becsületesen adózó holland gazdának, mint Gipsz Jakabnak, aki 3 hektárhoz JohnDeert kapott állam bácsitól – no meg 6 milliós árbevételig (mint “ős”termelő) adómentességet. A többi meg elmegy számla nélkül.
    Viszont nézzétek a jó oldalát: kormányváltás után legalább lesz mit eladni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  8. Figyeljétek majd meg OV facebook oldalán hogyan fognak örömködni a hívek, hogy végre újra magyar a reptér, mint a MOL. A nyomorultak csak azt nem veszik észre, hogy ezért nem lesz nyugdíjuk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  9. Valamelyik vitézy-klán (moderálva)nak biztos kell a zsíros reptér igazgatói állás. Ki lesz a befutó? A 18 éves zsuzsika, aki már akkor a repülőket figyelte, amikor a homokozóban a lapátkájával pacskolta a homoksütit? Vagy a 21 éves bencike, aki úgy tud pörögni, mint egy repülő propeller? Vagy esetleg már a kis orsós, a gáspár lesz a befutó?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  10. Na halljuk!
    Van itt Fideszre szavazó?
    Írja már meg, rendben van ez így??

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  11. “Kiszáll az állam a Budapest Airportból
    Az állam értékesíti a Budapest Airportban (BA) meglévő részesedését, ezt a kormány június 9-re datált határozatában hagyta jóvá, amely a Magyar Közlöny 61. számában jelent meg.
    A kormány a határozat szerint jóváhagyta a Budapest Airport Zrt.-ben lévő állami részvénycsomagra vonatkozó eladási opció lehívását, és az állami vagyonról szóló törvény alapján hozzájárul a versenyeztetés mellőzésével történő értékesítéshez.
    A Heti Válasz csütörtökön megjelent nyomtatott változatában arról is írt, hogy kínai cégek jelenhetnek meg a BA-ban, mert a budapesti repülőtér Pekingnek is fontos lehet. A lap szerint a kínaiak már bejelentkeztek a ferihegyi gyorsvasút építésére, és “állítólag” készen állnak a Malév megvásárlására is.
    Az MTI kérdésére a fejlesztési tárcánál azt közölték, hogy a “Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtóértesüléseket nem kommentál”.

    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=437606&referer_id=friss

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  12. Kedves, azaz kedvetlen Dakota!
    Visszataszito es egyben olyan idoket idezo a commented, amiknek a nevet kimondani se szeretjuk. A gyerekek nem felelosek a szuleik hulyesegeert. Es nem fattyuzzuk le oket. Meg a burkolt ciganyozas is izlestelen…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  13. Kedves Sneider Fáni!
    Önnek teljes mértékben igaza van! igaz én is nyomtam Dakota kartárs kommentjére egy pluszt. az önére nem én a minuszt.
    Én, a témában említett család és indián törzsi vezetőt csak egyszerűen golyóstollnak hívom. teccik tudni a viccből a hülye indián. Tudomásom szerint még mindig elmeorvosi kezelés alatt áll. hajrá Magyarország.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  14. Kellenek a repülők. A magas röptű gondolatai, hogy szálljanak? Elfáradnának. Aztán kell majd nagy teljesítményű traktor is. A mélyenszántó gondolatait is húzni kell valaminek. Szerintem görcs is kéne, ami egy kicsit összébb húzná, mert a takaró összement. Meg a hálószobában az a sok tiltakozó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Mozgalmat indít vagy magára marad Jeremiás 2011. november 25. péntek | AN

Orbán bóvlivá tette Magyarországot 2011. november 25. péntek | AN

Orbánnak mennie kell 2011. november 18. péntek | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos