Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bartus László: Gyurcsány esete az MSZP-vel 2011. május 7. szombat 14:37

  • Hozzászólások(84)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bartus László: Gyurcsány esete az MSZP-vel

Gyurcsány Ferenc hat pontjára máris megérkeztek a válaszok az MSZP egyes platformjainak vezetőitől. Egyik szocialista platform sem támogatja a volt elnök pártszavazási kezdeményezését. „Gyurcsány egyedül maradt”, ezzel a címmel számolt be a Népszabadság arról, hogy az MSZP egyik irányzata sem állt Gyurcsány hat pontja mellé. Maga az eredmény nem meglepő. A kérdés csupán az, hogy mi értelme van ennek az egésznek. Nem kell világhírű stratégának lenni ahhoz, hogy ezt az eredményt előre borítékolni lehessen. Megoszlanak a vélemények arról, hogy Gyurcsány Ferenc számítva erre az ellenállásra, komolyan gondolja, hogy győzelemre viszi ügyét az MSZP-ben, vagy csak azt akarja bizonyítani, hogy képtelenség együttműködni ezzel a párttal, és ezért majd nyugodt szívvel távozhat. Már az első reakciókból is látszik, hogy ő ebben a pártban nem győzhet. Ha a tagság szavazatai alapján sikeres puccsot hajtana végre, akkor is egyedül maradna. Féléven belül kicsinálnák, inkább hagynák egy polgárháborúba sodródni az országot, minthogy Gyurcsányt megtűrjék. Annak bizonyítására, hogy neki ebben a pártban nemhogy esélye, de semmiféle keresnivalója sincs, semmi szükség nem volt. Ezzel tisztában vannak azok is, akik bíznak benne, és azok is, akik nem szeretik. Ha bosszút akart állni rajtuk, ahhoz ez gyenge próbálkozás. Hogy neki felelőssége lenne ezzel a párttal szemben, hogy megmentse őket önmaguktól, azt nem gondolhatja komolyan. Ilyen kijelentések után gondolkodnak el a kapaszkodókat kereső emberek: ha Gyurcsány Ferenc tisztánlátása eddig terjed, szabad-e megbízni benne? Nem inkább kritikusainak van-e mégis igaza?

Bár azt a gyönyört nem szabad lebecsülni, hogy hosszú idő után újra hallható Baja Ferenc, Hiller István és társaik sora, megszólalásaik pedig kéjes borzongással tárják fel azt a sötétséget, ami ezeknek az embereknek a fejében van. Olyan kincsek ezek, amelyeket múzeumokban kellene őrizni, és drága pénzért mutogatni. Többet kellene őket szerepeltetni, hogy a baloldali demokraták leszámoljanak minden hamis illúzióval, ami ehhez a párthoz köti őket. Vannak evidenciák: Gyurcsány Ferencnek az a törekvése, hogy a párt jelenlegi vezetőit megkerülve, a tagság szavazatával megpuccsolja az MSZP-t, nemcsak értelmetlen, de tisztességtelen vállalkozás is. Ha akar egy pártot magának, akkor ne lopjon, hanem alakítson egyet.  Komoly kétségeket ébreszt a realitásérzékét és a korrektségét illetően ez a manőver. De amikor halandó ember meghallja Hiller Istvánt, Baja Ferencet vagy Kiss Pétert a párt megújulásáról, tisztaságáról vagy akárcsak a holnapi időjárásról nyilatkozni, akkor a sokat bírált Gyurcsány Ferenc, mint egy géniusz emelkedik a magyar rónák fölé. Ehhez a mércéhez viszonyítva azonban ez sem egy dicséret. Ezekhez képest Mesterházy Attila is egy Churchill.

Ne engedjük a földre hullani azokat az örökbecsű szavakat, amelyek az MSZP korifeusainak szájából kigurultak. Annál is inkább, hogy az MSZP meghatározó politikusai túlságosan háttérbe vonulnak, nagyokat hallgatnak. Ha nem halljuk őket, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, kikkel állunk szemben. Képesek vagyunk bebeszélni magunknak, hogy ezekből még bármi lehet. Ezért nagyon fontos lenne, hogy a sajtó beszéltesse az MSZP háttérben lapuló vezetőit. Arról nem beszélve, hogy már Torgyán sincs közöttünk, akin röhögni és szörnyülködni lehetne. Kezdjük Hiller demagógiájával: „Amikor Gyöngyöspatán fekete ruhás emberek masíroznak, más körben pedig éppen a Corvinus Egyetemet akarják szétverni, akkor az MSZP nem foglalkozhat pártszavazással” – mondja szemeit forgatva az egykori pártelnök. Nem tudom, hányan látták Hiller Istvánt Gyöngyöspatán aggódni a fekete ruhás emberek miatt, vagy ki hallotta egy szavát, amiben aggódik, esetleg látta-e valaki a környéken, amikor egy amerikainak kellett kimenekíteni a patai romákat a faluból. Lehet, hogy ő vezette az egyik buszt? Nem mintha bármi köze lenne egy pártszavazásnak ahhoz, hogy Gyöngyöspatán mi történik. Attól még egy pártszavazás beleférne arról, hogy a tagság szeretné-e megújítani és megtisztítani a pártot vagy nem. A Corvinus egyetem ügyében Hiller kiadott ugyan valami nyilatkozatot az MTI-nek, de ezzel meg is tett mindent a maga részéről az egyetemért, a kasszához távozhat. Azt mondja továbbá Hiller, „ha mások lennének a kérdések, akkor is egyértelmű lenne a válaszunk: nem támogatjuk”. Biztos? Ki hiszi ezt el? Ha valami infantilis ötlettel előállna valamelyik ifjú szocialista, például: menjünk oda nőnapon a nőkhöz az utcán, és adjunk nekik virágot, azt nagy lelkesedéssel, és teljes mellszélességgel támogatnák. Mindent, ami a status quo-t nem érinti. Ami nem érinti a pozícióikat, az eddig összelopott vagyon ellenőrzését, a jó fizetést és a megélhetési politizálást, akkor az mehet. De ha valaki tiszta vizet akar önteni a pohárba, belenézne a vagyonbevallásokba, demokratikus versenyt hirdetne, amelyben a Hillerhez hasonló idióták az első percben kiesnek, akkor az ilyen kérdéseket elvi alapon nem támogatják.

Hallgassuk tovább a szöveget. Ha élő ember meghallja ezt, akkor ha száz évig uralkodik Orbán Viktor, és mobilbörtönöket szerel fel a Nagykörúton, akkor sem szavaz soha többet erre a pártra: „Az MSZP-ben vannak elvi viták. Ezek keretbe foglalhatók és ezekről érdemes is beszélni. Ez az oka annak, hogy egybehívtam a platformokat, mint a demokratikus baloldali áramlatok megtestesítőit. Helyes, ha ilyen körben és közegben ezekről a kérdésekről beszélünk és vitatkozunk. A párt energiáját és figyelmét belső dolgokra fordítani azonban nem egyszerű taktikai, hanem politikai, stratégiai hiba.” Szerinte nemcsak taktikai hiba egy olyan párt megújításáról beszélni, amely akkora vereséget szenvedett, mint ide Lacháza, aminek következtében az ország még az alkotmányát is elveszítette, hanem stratégiai hiba is. Mondja Hiller, a nagy stratéga. Ezek az emberek kormányoztak nyolc évig és ez az ember egy miniszter volt. Vannak elvi viták, elvtársak, mondja, de majd összehívjuk a hozzám hasonlókat, akik ugyanabban érdekeltek, amiben én, és majd ott megtárgyaljuk. Leszavazzuk demokratikusan azt, hogy ez egy modern és tisztességes párt legyen, amely kiveti magából a hozzám hasonló tehetségtelen pojácákat. Ez a módja annak, ahogyan mi a felvetéseket megbeszéljük.

Ha így vesszük, teljesen érthető, hogy Gyurcsány a Hiller-féléknél százszor különb tagsággal – akik naivan ezeknek az embereknek a valódi énjéről mit sem tudnak – akarja megszavaztatni azt, hogy legyen elszámoltatás. Lenne ő ezeknek a Budai Gyulájuk. Csak azt nem értem, miért kell erre egy szót is pazarolni. A következő választáson úgy kiesnek a parlamentből, mintha soha nem is lettek volna ott, és Hiller mehet taxisofőrnek. Feltéve, hogy nem lopott eleget a New York-i Kulturális Évadból, mert azt testközelből látva, Budai Gyulának sem kell lenni ahhoz, hogy súlyos éveket osszunk ki mindazoknak, akiknek ehhez a szélhámossághoz és szemérmetlen rabláshoz bármi közük lehetett. Azt mondja Hiller, „az a hétszázezer egykori Fidesz-szavazó, amely elhagyta a kormánypártot és a helyét keresi, lehet, hogy közeledni képes az MSZP felé, de az MSZP ezt most nem hagyja”. Nem képes, kedves Hiller István, nem képes, a hétszázezerből egy sem akar Ön felé közeledni, eszébe nem jut. Előbb veti magát a East Riverbe a Brooklyn Bridge-ről, aminek a nevét kulturális miniszter korában a Carnegie Hallban nem tudta kimondani. Ezek közül bárki akkor közelítene az MSZP-hez, ha az Önhöz hasonlók felismerve a helyzetet, mély hazaszeretettől vezérelve lemondanának a közpénzén való megélhetésről, és azonnal távoznának a közéletből. Ha Hillerre és társaira nézünk, megértem Gyurcsány indulatát, hogy ezeket ki akarja söpörni a politikából. Meg is köszönnénk, ha szükség lenne rá. De ezek 2014 után úgy eltűnnek, hála Istennek, hogy jó esetben biztosítási ügynökként fognak házalni a József Attila lakótelepen. Vagy kénytelenek lesznek hozzányúlni a kilopott tartalékokhoz. A félő azonban az, hogy Gyurcsányt nem ez az indulat vezeti, hanem a pénzüket akarja. Egy új párt megalapításához sok pénz kell. És inkább áldozná erre az ő pénzüket, mint a magáét. Szerintem, ez sem tisztességes.

Hiller szerint azért is stratégiai hiba a Gyurcsány-féle kezdeményezés, mert a bizonytalanok a szélsőjobbhoz mennek, ha az MSZP magával és nem velük foglalkozik. Azt nem tudom, hogy Hillert mi akadályozta eddig abban, hogy a bizonytalanokat az MSZP-hez fordítsa, de gyanítom, hogy azok éppen azért nem keresik izgatottan Hiller telefonszámát, mert ez a párt semmit nem tanult az elmúlt nyolc évből, semmiféle következtetést nem vont le, nem nézett szembe önmagával, és semmi hajlandóságot nem mutat a változásra. Döbbenetes, hogy ezek az emberek semmit nem érzékelnek abból a jogos közutálatból, ami körülveszi őket. Várják, hogy valakik kikaparják nekik a gesztenyét, Orbán bukjon meg, és akkor megint ők jönnek: tartják a nagy zsebüket, hozzák a tehetségtelenségüket és a butaságukat. De tévednek, mert rájuk akkor sem fog szavazni már senki, ha semmi nem marad. És ebben áll a felelősségük: ha nem takarodnak el, akkor nem hagynak más utat azoknak, akik Orbánt el akarják zavarni, mint a szélsőjobbot. Ha egy kevés felelősségérzetük lenne, akkor a lopott holmival együtt csendben visszavonulnának, amíg lehet, hogy legyen egy alternatívája a nemzeti együttműködés rendszerének. Mert ők nem azok. Gyurcsány felelőssége is ez: ahelyett, hogy képmutató és immorális emberekkel, hasonlóképpen képmutató és immorális módon vergődik, létre kellene hoznia valamiféle alternatív lehetőséget. Mert még választási lehetőség sincs. Húzogathatja mindenki a száját, hogy nekik Gyurcsány sem alternatíva, és ennek bizonyítéka éppen az, amit most az MSZP-ben tesz, és a kormányzásának tesze-tosza évei, de rajta kívül nincs más önként jelentkező. Apróhirdetésre sem jelentkeznek. Ő pedig mégiscsak egy demokrata, rajta kívül már csak Vona Gábor és a nyilas párt létezik. Az elmekórtani intézet vagy Auschwitz. Ez a két választás marad.

Hallgassuk meg még Baja Ferencet is, hogyan viszonyul ő a párt megújításához. Azt mondja Baja, értelmetlen Gyurcsány kérdéseivel foglalkozni, mert „azokkal a pontokkal, amelyek az átláthatóságról a tisztesség garanciáiról szólnak, mindenki egyetért”. Jaj, de jó. Baja egyetért a vagyonosodási vizsgálattal. Hajrá! Meg sem kell szavaztatni a tagokat, kezdjük nála. Szívesen hazamegyek abba a bizottságba, amely őt vizsgálja. Ezért a gyönyörűségért még a pártba is belépek. Aztán adom a listát, hol folytassuk. De néhány mondat után kiderül, hogy Baja azért mégsem ért annyira egyet a szigorúbb szabályokkal: „attól nem lesz hitelesebb az MSZP, ha a maga számára erősebb erkölcsiséget határoz meg a normális morális elvárásoknál és a jogszabályokban rögzítetteknél”. Igen? Biztos, hogy nem? Mondja ezt Baja a zsurki vodkagyár nevű közjáték után? Mintha a „normális elvárások és a jogszabályok” megakadályoztak volna bármit is ebben a pártban. Az egész párt a közpénzek meglopására, az állami cégek lerablására épül. Mindenki abból gazdagodott meg. Tisztelet a kivételnek, akik még ehhez is ügyetlenek voltak. Majd: „továbbá azért sem látom célravezetőnek a kezdeményezést, mert nem vonzza, nem hozza be a nagyobb társadalmi bázist, és a fiatalokat.” Aki ezt a mondatot elolvassa, és ezután nem adja vissza a tagkönyvet, és nem távozik addig, amíg ezek az emberek el nem takarodnak ebből a pártból, az bűnrészes. Olyan, mintha maga is kilopta volna a BKV-t. Micsoda korrupt szövegek ezek? Gyurcsány csak azt javasolja, hogy ne bízzuk az önmérsékletre, hanem ellenőrizzük az elvtársakat. Erre az a válasz, hogy ez nem növeli a társadalmi bázist. Pechje van Bajának, mert még ez sem igaz, mert növeli. Hogy mást ne említsünk, a zsurki vodkagyár ügye hogyan növelte a társadalmi bázist? Zuschlagon kívül hány fiatalt vonzott? És azért azt ne felejtsük el, hogy a Magyar Szocialista Párt Szocialista Platformjának (sic!) vezetője a fülkeforradalom óta most szólalt meg hallhatóan először, amikor valaki a pozícóját és a megélhetését biztosító lopásokat veszélyezteti. Közben átírták az alkotmányt, lebontották a jogállamot, indoklás nélkül rugdoshatják ki a közalkalmazottakat. Ezekhez egy szava nem volt a Szocialista Platform vezetőjének. Miért kapja ez az ember a fizetését a szarkeverésen kívül?

Kíméletből ne folytassuk. Még elmondják ők, hogy Gyurcsányt hatalmi érdekek vezetik, nem erkölcsi szempontok. Mert őket aztán az erkölcsi szempontok vezetik. Gyurcsány pártot épít a pártban, ami igaz, a Fideszhez hasonló vezetési struktúrát akar, ez is igaz. Mondanak mindent, csak elszámolni ne kelljen, csak ne lehessen a vagyont és annak forrását ellenőrizni, csak ne nyílt verseny döntsön a pozícióharcban, ne a tehetség és a támogatottság legyen a döntő, hanem az, hogy a bűntársak összefognak, összezárnak, egymás között leosztják a pozíciókat, és vigyáznak a zsákmányra. Ez az elvi alap az MSZP-ben. Ezért nem kíváncsi rájuk az a hétszázezer ember, aki Orbánt már elhagyta, és a pusztában vándorol.

Ezeket látva, részben érthető Gyurcsány próbálkozása, hogy ezeket kifüstölje. De igazából nem ez a cél vezérli. A pártjuk kell. De ebbe már egyszer belebukott. Ez a párt nem reformálható. Ez a párt ilyen, ez identitásának lényege. Ahhoz, hogy legyőzze őket, ugyanolyan módszereket kellene alkalmaznia, mint amilyenek ellen harcol. Ez viszont nem növeli a vele szembeni bizalmat, ellenkezőleg. Óvatosságra int. Ezek nem kispályások, ha az előjogaikról, a státuszról van szó, az amortizációs technikáik cseppet sem maradnak el Orbánéi mögött. Lásd: őszödi beszéd. Felesleges és kilátástalan harc ez. A látszat az, hogy Gyurcsány nem elég bátor kilépni, lemondani az MSZP infrastruktúrájáról, pénzéről. Ezért megpróbálja elragadni azt a pártot, ami nem az övé. Ez nem egyenes, nem jellemes dolog. Sokan azt gondolják, hogyan lehet megbízni egy ilyen emberben? Mennyivel különb náluk? Azzal, hogy jobban beszél? Ez tényleg a Bajáék pártja. Gyurcsánynak  más feladata lenne. Valakinek nemcsak a Fidesszel, hanem ezzel az MSZP-vel szemben is alternatívát kellene állítania. És akinek nem tetszik, hogy csak az új Gyucsány-párt az alternatíva, az hozzon létre másikat. Nyíljon száz virág. De legalább egy legyen.

Gyurcsány másfél évet ad még arra, amit egy perc alatt dönt el egy jobbhátvéd a Felcsút ifjúsági focicsapatában. Nem győzöm hangsúlyozni: azokat is, akik pozitívan viszonyulnak Gyurcsányhoz, ezek bizonytalanítják el. Mert ha ezt komolyan gondolja, akkor nagy baj van az ítélőképességével. Ha más szempontjai vannak, mint a pénz, vagy az ellene indult eljárás, ahol jól jöhet az MSZP védelme, akkor nem elég őszinte, nem elég egyenes és nem tisztességes. Egyik rosszabb, mint a másik. Ezek miatt gondolják sokan, hogy nem véletlenül sikerült olyanra a kormányzása, amilyenre sikeredett. Jó hallani, amit mond, de ezekkel nem lehet mit kezdeni. Ott bujkál a kisördög, hogy akármilyenek is ezek a szocik, akik így szocializálódtak, és megváltozni nem tudnak, de abban lehet, hogy igazuk van, amit Gyurcsányról mondanak. A viselkedésével ilyen kétségeket kelt. Ahelyett, hogy békén hagyná az MSZP-t, hátha egyszer maguktól rákényszerülnek, hogy valamit változtassanak, feleslegesen gyötri őket, és égeti magát. Biztosan vannak ott is rendes emberek. Én ugyan nem sok ilyet ismerek, de biztosan vannak. Ha Gyurcsány valóban jót akar a pártjának, akkor hagyja őket békén. Ő nem kell nekik, tőle még azt sem fogadják el, amivel egyetértenének. Akkor miért zaklatja még őket másfél évig, veszélyeztetve saját maradék erkölcsi tőkéjét is? Fogadjuk el, hogy mégsem az MSZP-nek van igaza, és ő egy kiváló ember, akit az ellenfele és a pártja közös erővel korlátozott. De ahhoz egy egyenes, karakán embert szeretnénk látni. A legrosszabb az, hogy benne ugyanúgy kell hinni, mint Orbán Viktorban, ha valaki követni akarja. A viselkedésében megbízni nem lehet, mert az rendkívül ambivalens. Beszél egy érett demokrata, és cselekszik egy hebrencs tinédzser.

Meggyőződésem továbbra is, hogy forradalmat mindig az ifjúság csinál, és egyetemisták lesznek a forradalmárok, nem a nyugdíj előtt állók. Ez majd magával húzza az egész társadalmat. De addig lesz néhány választás, ahol egyelőre nincs kire szavazni. Amikor azt mondom, hogy egyetemisták döntik meg Orbán diktatúráját, azzal nem azt állítom, hogy a mostaniak. Lehet, hogy azok az egyetemisták, akiktől rettegni fog a diktatúra, most járnak általános iskolába vagy a gimnázium első osztályába. De addig is élni kell. Ez a rendszer nem két héten belül fog összedőlni. Ennyivel nem ússzák meg a kedves magyarok. Addig is szükség van olyan ellenzéki erőre, amelyben bízni lehet.

Az pedig senkit ne zavarjon, hogy az egyetemisták isznak. Azok mindenhol isznak. A forradalmaktól pedig az italozás nem idegen. Március 15-én Petőfi majdnem lekéste a forradalmat, annyira másnapos volt, ezért a reggelt is egy pohár itallal kezdte. A tiszteletre méltó forradalmat a Pilvaxban besörözve csinálták végig. Voltak is olyanok, akik lekésték saját forradalmukat. A Téli Palotát a matrózok nagy része a pincékben levő cári bor miatt rohamozta meg. Nem is volt könnyű kiszedni őket onnan. Több mint egy hétig tartott, mire az ájult forradalmi élcsapatot kivonszolták a levegőre. Még a fülkeforradalom is a piához kötődik: első sikere a pálinkacsata megnyerése volt. Amilyen a forradalom, olyan az alkoholja. Hazug forradalomhoz mérgező, pancsolt pálinka dukál.

Ami reményt ad, hogy a mi egyetemistáink viszont a legjobb belga sört isszák.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (24 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +35 ( 55 szavazatból)
Bartus László: Gyurcsány esete az MSZP-vel, 4.7 out of 5 based on 24 ratings

  • Hozzászólások(84)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

84 Reader’s Comments

  1. Bumburinak és valamennyi kedves levelezőtársamnak üzenem, hogy válaszukat megkaptam és nagyon köszönöm. Egyenként válaszolok mindenkinek, ezért egy kis időt és megérteést kérek.
    Köszönettel és üdvözlettel, Bartus László

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  2. Kedves Hozzászólók,

    nagyon élvezem a vitát és rendkívül tanulságosnak tartom azt. Szerintem részben Gyurcsány Ferenc elleni otromba fideszes büntetőjogi támadás, részben az általa felvetett hat kérdés, majd maradásának és esetleges távozásának bejelentése időszerűvé teszi, hogy a baloldalon állók, a demokrácia hívei saját oldaluk megoldatlan problémáival foglalkozzanak. Nem érdemes elszaladni előlük, nincs korán és nincs későn. Ugyanakkor megkerülhetetlen. Orbán diktatúrájáról már mindent tudunk, azt is láthatjuk, mire számíthatunk, az megy békésen a maga útján. Nincs aki feltartóztassa. Részben azért is, mert a másik oldal erőtlen, megosztott és alapkérdések tekintetében nem tisztázott a helyzete. Ezért bátorkodom itt ezeket a kérdéseket felvetni, noha azok nem népszerűek.
    Az együttgondolkodás segítése céljából engedjék meg, hogy az eddigiekre reflektáljak, amennyire tudok – nekem ez nem könnyű :) ) – röviden.
    Akik azt gondolják, hogy én itt vagdalkozom, amikor lopásról, korrupcióról beszélek, azok elfelejtik, hogy én tényfeltáró újságíró voltam Magyarországon. Talán mindenkinek jobb, ha a konkrétumok felsorolásától eltekintünk, de aki a rendszerváltás óta figyelemmel kísérte a botránykrónikákat, annak ez nem is szükséges. De aki erről semmit nem tud, az csupán tekintsen arra, hogy az MSZP katasztrofális választási veresége sok egyéb ok mellett a korrupciós ügyek miatt következett be. Erre épül a Fidesz demagógiája, hogy szétlopták az országot. Nekem nem kell bemutatni a Fideszt, hogy ez bűnözők gyülekezete, és mennyit loptak. De ez nem indok arra, hogy itt is lopnak. Ám az igazi probléma nem ez. Nem arról van szó, hogy vannak szórványos lopások, vannak erkölcstelen személyek, hanem arról, hogy a szisztéma egésze lopásra, rablásra épül, amit a Fideszben központosítottak, és a pártelnök tart kézben, az MSZP-ben pedig a pártpénztárnoki rendszerben informális hatalom kiépítésére használtak fel. Amint azt a Gyurcsányi út című cikkemben megírtam, mindenki kegyből részesül pénzben, támogatásban, informális és átláthatatlan döntések alapján, amivel függő és megvesztegetett helyzetbe kerül mindenki. Ez egy fogság, és egy teljes bénultságot okoz. Emiatt nem képes megújulni ez a párt, mert szinte mindenki része ennek a rendszernek, mindenki korrumpálva érzi magát, és nem tud kilépni ebből. Gyurcsány kivétel. Nem véletlen, hogy ezt a helyzetet próbálja megszüntetni, és a vagyonvizsgálatokkal háttérbe szorítani és visszavonulásra kényszeríteni e rendszer tagjait. A tagság nem része ennek, mit sem tudva a részletekről és e helyzet súlyosságáról, a vitathatatlanul pozitív kérdések megválaszolásával segítheti Gyurcsányt abban, hogy mit sem tudva a háttér elképesztő jellegéről, Gyurcsány Ferenc ezt felszámolja. De egy nap után megüzenték neki, hogy ezt nem fogják hagyni. Inkább szétvernek mindent, de ezt nem engedik. Gyurcsány nem engedheti meg magának azt, hogy a részletekkel, adatokkal, a működés pontos leírásával, nevekkel a nyilvánosság elé álljon, mert azzal ugyan elérheti, hogy ez a társaság és ez a rendszer eltűnjön, de azzal a pártot is kivégezte. Személyesen én egyetértek a törekvésével, amit szeretne elérni az MSZP-ben, de nincs esélye a győzelemre. A belső romlottság, amit ez a szisztéma létrehozott, afüggőségek és érdekek rendszere, ezt lehetetlenné teszi. Egyedül van, csak a tagságra számíthat, de atagságot nem avathatja be a részletekbe, mert az elájulna, másrészt a belsővalóság kiteregetése a párt megszűnéséhez vezetne. A Fidesznek ennél kevesebb is elég lenne, hogy örökre ledozerolja ezt a pártot. Emiatt bármily nemes a vállalkozás, halálra van ítélve. Az más kérdés, hogy ez a párt az ellenérdekelt felek tekintetében, nagyon is egységes, mindenkinek azonos az érdeke, nem léphet ki abból, nem is akar. Ez a szisztéma maga a párt. Ez az ő pártjuk, ilyennek akarják. Az ő szemszögükből Gyurcsány egy kívülálló, aki el akarja venni az ő pártjukat. És ez így van. Meg kell hagyni nekik. Aki más pártot akar, az csináljon másikat. Ez a párt nem az, amit Gyurcsány Ferenc szeretne.
    Most hagyjuk, hogy ez a pártfinanszírozásból következik, és míg a Fideszben ez a pártelnök korlátlan és ellenőrizhetetlen hatalmát eredményezte, addig az MSZP-ben a pártpénztárnokét. A szürke és fekete pénzek miatt nem lehet semmit tenni, a szürke és fekete pénzek miatt jutott válságba a magyar demokrácia. Ez az oka, hogy éppen diktatúra felé haladunk, és jelen állás szerint Orbánt nem egy tisztességes demokratikus alternatíva, hanem Vona csürhéje követi. Ennek veszélye miatt nem szabadna Gyurcsány Ferencnek – szerény véleményem szerint – még másfél évet egy kilátástalan harccal folytatni, amiben nem győzhet, és csak árthat mindenkinek, és a szélsőjobboldali hatalomátvétel fenyegetésének kedvez.
    Tehát voltaképpen itt a szisztémából következő, és az egész párt működési szisztámájának alapját jelentő korrupció és romlottság felszámolása áll Gyurcsány próbálkozásának középpontjában. Ezt nagyon jól látja, hogy ezt meg kell változtatni. De nem az MSZP megváltoztatásával, mert az úgysem menne. Hanem egy olyan új párt létrehozásával, amely már a következő magyar köztársaság szabályai szerint működne.
    Végezetül: a fentiekből talán érthető, hogy a korrupció milyen fontos szerepet játszott a mostani magyar helyzet kialakulásában. Ezt nem lehet az asztal alá söpörni, úgy mond a “cél – Orbán diktatúra megdöntése – érdekében” nem tudomásul venni, elnézni, átlépni rajta, mert akkor a probléma újratermelődik. És a megújuláshoz a lelki korrupciót is fel kell számolni, amely elnézi ezt, amely megalkuszik ezzel. Az a felfogás, hogy az MSZP is lop, a Fidesz is lop, de az MSZP legalább demokratikus, a Fidesz pedig nem az, ezért ne foglalkozzunk a lopással egyáltalán, hanem támogassuk a demokratikus pártot, azért nem működik, mert a korrupció a demokratikus pártot is szétrohasztja, ezt rohasztja szét először. Ezért csak tistza és új alapokra szabad építkezni. Sziklára és nem homokra kell építeni a várat. Tehát azon az alapálláson, hogy válasszuk a kisebbik rosszat, ami ugyanúgy a rablásból él, mint a másik, de legalább demokratikus, azon már túlvagyunk. Az már megbukott. Eddig ezért szavaztak az MSZP-re, de ez a szisztéma úgy szétrohasztotta a demokratikusabb pártot, amit ráadásul bomlasztott az is, hogy Gyurcsány belépésével egymás mellé került a tűz és a víz, hogy inkább megszavazták a rothadás jeleit elleplező nem demokratikus pártot. Ebből most már csak úgy lehet kijönni, hogy valaki szakít ezzel a szisztémával, és új alapokról, tiszta és demokratikus pártból támadja meg a diktatúrát. A jelek szerint ez nem az MSZP lesz. Elvileg Gyurcsány Ferenc új pártja lehet ilyen, ha létrejön, és ezt megvalósítja.
    Gyurcsány Ferencnek új párt meglapítását kellett volna bejelentenie akkor, amikor azt mondta ehelyett, hogy az MSZP-ben marad. Lélektani pillanat volt, amit elszalasztott. Ha még húzza másfél évig, elapadhat az ezzel kapcsolatos várakozás és remény.
    És már csak egy mondat: amikor a rablás szisztémájáról beszélünk, akkor ne arra tessék gondolni, hogy valaki itt-ott zebre tett valamit. Itt folyamatosan, havi rendszerességgel rántották le az állami cégeket százmilliókkal, és annak egy része kézen-közön még el is tűnt, szerintem most sem tudja a pártvezetés, hogy hol van, van-e egyáltalán. Jobb nem belelátni, higyjék el.
    Milyen kár, hogy ezt nem egy újabb cikkben írtam meg. Még meglehet.
    Üdvözlettel, Bartus László

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  3. Na, ha egy tényfeltáró újságíró mondja, hogy jobb nem látni, akkor megijedek!!!
    Szerintem GYF csak úgy hasból mondta azt a másfél évet, ő maga sem gondolta komolyan. Ilyesmi elő-előfordul vele… Valószínűleg könnyebb volt így kimondania, hogy menni kell, vége. Mert így már csak az időpontot kell majd módosítania, s az már mégsem akkora égés, mint tovább szarakodni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  4. Az MSZP jelenlegi formájában, vezetőivel, alapszabályával kiválóan megfelel O-nak. Azért, mert ha valamelyik platformvezetőnek eszébe jutna érdemben is megszólalni érdemi kérdésekben, a másnapi újságban mindjárt kiderülne valami kellemetlen a múltjából. Mire kellett az UD, Kövér titokminisztersége, ha nem erre? O. nem csak a saját párttársairól vezetőiről tud mindent és tartja őket kézben, hanem az ellenzék pillanatnyilag még legnagyobb pártját is. Gy. meg csak bezavar itt a fölösleges rezsgésével a szépen lezsírozott rendszerbe. Persze, hogy ellenállnak az elvtársak. Nincs mese, szorít az idő, új párt kell.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  5. Tisztelt Bartus úr.
    Igen csinálni kell egy tabula rasát. Tiszta vizet kell önteni a pohárba, de amíg az ügyészség a bíróság a Fidesz befolyása alatt van, ez nehezen megy. Fidesz az embereit már elhelyezte a kulcs fontosságú helyekre ez olyan, mint a malomjáték, csiki-csuki. Nép harag kell, hogy ezt a társaságot elűzze. A harag, ha lassan is, de érik. A gazdák a munkásság a tanárok az orvosok a rendvédelem érdekei már sérültek. Már csak egy vezető kell, aki kibontja a zászlót, és akkor nem csak jobb oldalon, de baloldalon is rendet kell rakni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  6. “mobilbörtönök a körúton” – ez fantasztikus látomás. Ha létezne még Magyarországon független, a demokrácia mellett elkötelezett (film)művészet, akkor egy ilyen kép köré akkor filmet lehetne építeni, hogy csak úgy csattanna! Persze ilyen művészet tán sose volt nálunk, tán sohase lesz.

    Számomra az mszp már minimum egy éve múlt idő, sajnos most már Gyurcsány is. Ha Gyurcsány komolyan gondolná ezt az egészet, akkor már az őszödi beszéd után elvált volna a Drága Párttól (mindannyiunknak drága, mert nagy árat fizettet velünk, amiért a fidesz-jobbik kénye-kedvére kiszolgáltatott bennünket). De még azután is lett volna több alkalom. Ha valaki annyit szónokol a párt megújításáról, mint Gyurcsány – hányszor de hányszor verbálpettingelt erről, ha időm lenne, kigyűjteném a netről -, de aztán a következő szavával mindig visszatáncol, akkor egy idő után már nem hihet neki az, aki nem amnéziás, hanem emlékszik az előző szónoklataira is.
    Sajnos a saját korábbi benyomásomat revideálnom kell, a jelek azt mutatják, hogy Gyurcsány tényleg olyan, mint a kormányzása: szavakban qrva merész, öntörvényű, de tettekben megalkuvó, bizonytalan, maszatoló, gyáva.
    Azt még mindig nem hiszem, hogy ne lenne olyan okos, hogy ne látná: az mszp egy halott dolog, alagsortól a tetőtérig korhadt, vagy megkövesedett, nincs az az erő, amelyik a mai követelményeknek megfelelően meg tudná újítani. Hacsak nem a rajongói kör, a fanklub elveszi előle a kilátást, és nem képes meglátni a pőre, ronda valóságot. Vagy nem akarja?
    Nem tudja eldönteni, hogy melyiket akarja inkább: a balos-libes oldalon valami érdemit tenni, vagy virágot ültetni, káposztát főzni? Pedig egy fenékkel nem lehet több lovat megülni, legfeljebb csak úgy, hogy egyik lóval se lehet eljutni sehová, sőt inkább csak a két ló közé eshetünk le a földre, oszt jó napot.
    Mondjuk szerintem az se megoldás, ha az mszp kétfelé szakad, mert ha egy kupac sz@rt kétfelé osztunk, az nem lesz más, mint két kupac sz@r.
    Valami nagyon más megoldás kellene ide, de azt virágültetés és káposztafőzés mögé sorolva nem lehet megcsinálni (tán még mellé sorolva se).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  7. Stefán! A jog birodalmát már réges régóta jobbos és szélsőjobbos emberek vezérlik. Ha nem így lenne, akkor 8 év alatt ugyan miért nem tudott gátat szabni a ballib kormány annak az egészpályás országos uszításnak, amit a fidesz a fasisztákkal karöltve művelt 8 éven át, a fennálló demokratikus rend, a kormány, a fasiszták célcsoportjai ellen?
    A növekvő elégedetlenség szelét a fasiszták fogják be a vitorlájukba, övéké lesz a következő menet. Mert az mszp továbbra is csak a zártkörű, rövidlátó hatalmi harcaival, a maradék koncon való marakodással van elfoglalva, mint ahogy 20 éven át se csinált mást. Így aztán az ország terített tálca a fasisztáknak. Két pofára fognak róla zabálni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  8. Megnyugodtam, hogy jól látom a helyzetet. Maximálisan egyezik a véleményem Bartus L.-val.2008-ban ezeket elmondtam egy MSZP-s képviselőnek, és azt mondta, hogy hagymázas képzelgés…Azóta Ő is rájött hogy miről beszéltem,vagy mindig is tudta!
    Már csak azért szurkolok, hogy Gyurcsány lépjen! Talán még van remény, hogy “rést üssön a pajzson”…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  9. Az érthető, hogy miért nem korábban szellőztette meg Gyurcsány a zöldmezős politikai beruházás lehetőségét: a fidess egész pályás letámadása ellen demonstrálni kellett az ellenzéki egységet. Azt is értem, hogy a tákolmány elfogadásával EZ az ok elhárult. De a másfél éves határidőt nem, és nem értem! A pártszavazás sokkal hamarabb is lezárulhat, a kongresszus most nyáron lesz: mire várna még utána?
    A tömeg elégedetlenségének növekedésére? Az ugyan borítékolható – de az Mszp jelen állapotában nem alkalmas ezek felszívására.
    Attól tart, hogy 2014-ig túl hosszú időszak lenne, és a jelenleg lelkesedők kifáradnának, elkopnának? Akkor nem becsüli túl sokra a követőit.
    Vagy csak “altatja” a fidesst és az Mszp vezetőségét egyaránt?
    A régi vicc aszerint: Magyarázni én is tudom. De nem éééértem!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  10. Hogy a reménykedők se reménykedjenek GYF ezt is mondta:
    “Angol nyelvű előadásomban a szokásos, korábban is többször elmondott módon és tartalommal válaszoltam a kérdésre. Ez esetben logikailag két út áll majd előttünk: vagy hosszú időre befejezzük a politizálást annak tudomásulvételével, hogy programunknak nincs többsége az MSZP-ben, vagy új mozgalom alapításával az MSZP-n kívül keresünk megoldást. Ma még nem tudjuk, hogy a vereség nem várt esetén majd melyik utat kell, hogy válasszuk. Ez a jövő zenéje.”
    Így beszél egy vezér?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  11. Most néztem az ATV-n a Kommentárban Gyurcsányt, hát behánytam a demagóg pojácától.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (10 szavazatból)
  12. Nos, ez a másfél év engem is elbizonytalanított. Pedig az MSZP eléggé atomjaira esett, de még én sem léptem, pedig kellett volna. A DK-ban az a bajom, hogy nincs a mai napig sem világos program. Nem hosszú, csak egy oldalas, mondjuk 6 pntból álló. Kezdődhetne úgy : 1.A Magyar Köztársaság szekurális állam. 2. A Magyar Köztáresaság minden polgárát eleve megilletik az alapvető emberi jogok, megsértésüket a BTk. idevonatkozó törvényei szankcionálják.
    Aztán sorban: ez a véleményünk a gazdaságról, annak különböző alágazatairól (az MSZP pl. a mezőgazdaásg ügyében tíz éve nem mondott semmit, az elmúlt nyolc évet azért tudta átvészelni trakotros felvonulás nélkül, mert osztotta az EU-pénzeket).
    Szóval, nekem az a legnagyobb bajom a mostani Gyurcsány Ferenc féle megmozdulással, hogy a technikai toszakodáson kívül nem mond semmit. Nem a mai aktuális állapotokról, hanem arról, hogy mit és hogyan szeretne elérni, mihez kéri a közreműködők támogatását?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  13. Bartus Laci kedves, bocsáss meg a rövid offolásért , ugye 66 éve volt, hogy megtrágyáztuk fiatal férfi halottak millióival a sovány, kimerült földet, bő vérrel
    öntöztük a szomjas rögöket, melyekből új élet sarjadt. Hozzászólásomban utaltam rá, de nem reagált senki. Így, hát röviden megemlítem mégegyszer. Talán írok egy
    posztot holnap.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  14. Kedves Énszóltam!
    Nem, egy VEZÉR biztosan nem így beszél. Mentségünkre szolgáljon, hogy sem Gyurcsány, sem mi nem tekintjük annak. Így egy demokratikus vezető beszél.
    Egyébként sem komoly opció a “befejezni a politizálást” – erre csak akkor kerülhet sor, ha semmiféle támogatást nem tud szerezni maga mögé. És akkor sem tiudná megállni 1-2 évnél tovább.
    Nem véletlen, hogy mindenki inkább a másik variánssal foglalkozik: a zöldmezős pártalapítással.

    Pedig tényleg megpróbált visszavonulni, nem akadályozni a személye elleni hisztériával az Mszp választási kampányát, ha a fidess nem teszi óriásplakátra (Bajnai, Hagyó társaságában) nem is láthattad volna. Az Mszp ennek ELLENÉRE mélyrepült, amivel igen sok szimpatizánsnak sikerült bebizonyítani, hogy nem Gyurcsány volt a hibás. Ha hagyják harcolni, nem jött volna össze a 2/3 még a vonakondával együtt sem.
    Viszont sokat elmond róla és az iránta való érdeklődésről, hogy elég kevés lépésből jutott megint a tábla közepébe: a NYENYI elleni indítvánnyal startolt, az Orbánnal szembeni azonnali kérdésnél már igencsak rá koncentráltak, a médiatörvény elleni tiltakozásból is kivette a részét, az évértékelője pedig már nagy érdeklődéssel várt “esemény” lett.
    Ráadásul tanult az elmúlt időszakból: a magyarember vevő a demagógiára: akkor azt kell neki nyújtani, amire vágyik. Lehet, hogy a narancsosok nem igazán örülnek, amikor visszakapják – mi annál inkább!

    Ezzel együtt talalommal értek egyet: kíváncsi lennék a programra is, nem csak a pártgründolás szándékára.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  15. Kedves Kekec!
    Egy demokratikus vezető, is nyugodtan beszélhet egyes szám első személyben, s ha már elnézzük neki a demagógiát (én nem, de Neked megengedem), jobban is nézne ki, ha egy lenne közülünk, s nem álmos-ködös királyi többesből utalgatna a még homályosabb jövőre. Bmeg, ezt teszem, ha összejön, ezt ha nem. Ez egyenes beszéd. De ez a kislányos édelgés… Egye, akinek ez esik jól…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  16. Nem értem ezt az egy vágányon gondolkodást Gyurcsány részéről (ámbár Bartus Laci most rávilágított a háttérre). A megújításos-új pártot alapítós huzavona helyett csatlakozzon inkább valamelyik mozgalomhoz. Ott a Demokratikus Charta, a Tiszta Kezek Mozgalom… Jót tenne nekik egy ilyen emblematikus figura csatlakozása.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  17. Gonoszka,
    tarts ki! Május 9-e a Győzelem Napja, biztos lesz holnap cikk róla itt az AN-en.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  18. Na, most egy kis sörrel már egyetemistának meg forradalmárnak érzem magam.
    Elolvastam a cikket, hátha még fejlődhetek e téren valamiben.
    Aszongya Gyurcsány Ferencről, aki mint tudjuk, nem Vezér, hanem demokratikus vezető, bár fogalmam sincs, mit vezet, nagyobb baj, hogy neki sincs.
    “Ha más szempontjai vannak, mint a pénz, vagy az ellene indult eljárás, ahol jól jöhet az MSZP védelme, akkor nem elég őszinte, nem elég egyenes és nem tisztességes”, írja Bartus.
    Milyen más szempontjai lehetnek? Világosítsatok fel, a szent forradalomra kérlek! Mert hülyén halok meg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  19. Én szóltam, az alkohol roncsolja az agysejteket! Inkább tartsd nyitva a szemed, és gondolkozz, Forradalmár! :D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  20. Kedves Hanna!
    Sokat kérsz! :D De szeretem az igényes nőket.
    Nincs kedved ezt megtárgyalni egy operaelőadáson?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  21. Kedves Bartus László!Úgy érzem az előző cikkéből is, de a mostani írásából biztos megértettem, hogy mi az MSZP és mi az alapvető konfliktus, vagy csapda helyzet.Az írás kitűnő. Igaz, Gyurcsány Ferencnek az őszödi beszéd kiszivárogtatásával a párt potensei megüzenték, hogy nem kívánatos, de ő maradt. Jól döntött, rosszul döntött..ez már a múlt.Most megint döntés előtt áll.Én csak azt mondom, hogy nincs az az oknyomozó újságíró, aki úgy átlátná a helyzetet mint Gyurcsány Ferenc.És ő okos.Nem biztos, hogy mi itt tudunk neki jó tanácsokat adni, pláne olyan határozott módon, ahogy a hozzászólásokból kitűnik.Ez biztos nagyon nehéz döntés, mert nem olyan könnyű pártot alapítani akkor, mikor a gazdasági háttér már az MSZP és a Fidesz oldalán kialakult.Szerintem ő már régen alapított volna új pártot, ha az olyan könnyű lenne.Neki inkább aközött kell választani, hogy az MSZP-vel harcol, vagy kiszáll a politikából.Ezért gondolom, hogy ő még, a végsőkig harcol.Mert ez nem egyszerűen és csak morális kérdés.Az is, de annál több.Nem gondolom, hogy tisztességtelen ez a harc.Legyünk visszafogottabbak az ítéletekkel és a tanácsokkal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  22. Én szóltam, már elnézést, nem plagizálsz “valahonnan” ? :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  23. Persze, persze bonhomme, időeltolódás. Lassan megemlékezni sem merünk,
    meg ugye miről is kell emlékezni? Manapság nem a győzelemről,
    a vereségről esik szó. Orbán is mondta, megvertek minket, “ruszkik haza”!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  24. Noszticzius Judit

    Reméljünk,hogy szerimtunk 2014-ben többesen szavazzunk DK-MSZP-re!!!!!:-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  25. Nem kellene elfeledkezni arról, hogy Gyurcsány a mezei párttagok jelöltjeként került az élre. Ha csak a maga személyében vált volna ki korábban, azt nagyon sokan az elárulásuknak érezték volna. Ezért szívósan, az alapszabály lehetőségeit kihasználva építkezett: megalapította a DeKo platformot, elismertette a pártvezetéssel (pedig már az sem volt egyszerű menet).
    Aki akart, csatlakozhatott hozzá: ezzel felmérhette a támogatottság mértékét, ráadásul könnyebb lesz a pártszakítás. Mert annyira remélem nem nézitek bolondnak, hogy a korrupt és tesze-tosza vezetőség kezében hagyja a TELJES pártvagyont? Nem véletlen írom a pártszakítást. Osztódásnál a vagyonnak is osztódnia kell – ahol nem osztható, ott a közös használatban kell megállapodni (kisebb falvak egyetlen irodáján)
    Mert ha lesz is pártszakadás: attól még pártszövetségre vannak utalva. Mint a Kapolyi féle MSZDP-vel is volt együttműködés – egyébként is “régi mániám”, hogy AZT a pártot kellene lenyúlnia Gyurcsánynak, neki jobban áll a szocdem irányzat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  26. Gonosz! Személyedben Hölgyet vagy Urat tisztelhetek? Mire célzol?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  27. Mondd, lehet egy nő gonosz? (Hajaj!) A Nolblogra gondoltam. :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  28. Ha csak a hozzászólásokra történő reflektálását, cikként adta volna közre, annak majdnem minden sorával egyetértenék, és (sajnos) reálisnak tartanám, ill. tartom. De az eredeti cikket, vagy a személyes harag, vagy a téma, témák kibontatlanságából fakadó vagdalkozás, vagy a Saint Simoni iskola utáni áhítozás vezette. Szerintem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  29. szegény anyámat megölték a háborúban,- árvaotthonban nőttem fel,- szocializációs zavaraimat csökkenteni akaró barátnőm, meghívott a hattyúk tavára, de nem értem, a végén nem pecázhattam sehol, pedig nyakig csizmában jelentem meg az oktogonnál, első osztályú pecafelszerelésemmel…, de barátnőm nem vitt le a tóra.
    elötte meg sajnos a lakodalomba se mentünk el valamiért, pedig hatalmas csokrot köttettem, csudaszép tortát csináltattam, aztán mégsem láthattam hogyan mondta ki figaro az igent…… azt hiszem szakítok a barátnőmmel, már kétszer is átvert.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  30. Hát, ha van “becsületed”, :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  31. Gonosz!
    Valszeg üldözési mániád van, mert én nem járok a Nolblogra, s különben is mit plagizáltam volna? Nem is írtam semmit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  32. Nincs üldözési mániám.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  33. De mit loptam? Ne vádaskodj a levegőbe!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  34. Az elégedetlenség egyre növekszik és dühöt szül. Az éhes és dühös ember nem mérlegel, hogy melyik párt mit ígér. Gyurcsány filozofálgatásával esélytelenné fog válni, könnyen támadhat egy olyan vezér, aki a tettek mezején veri meg.
    A Jobbik az összes hülyeségei mellett egyedül képes tettekre is. Az, hogy ezek
    jogosak, vagy atrocitások lesznek, teljesen mindegy. A “rebisz” és Orbán/Schmitt magánhadserege ellen csak ők fogják felvenni a harcot. Ha a lakosság támogatja őket, akkor hosszabb idejű borús órák jöhetnek. Nagyon nagy az esély erre, mert sokan kaján örömmel fogják szemlélni a Vitézik és Hagyók lánccsörgéssel kísért menetelését..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos