Las Vegas – A jelen profi bokszának tán legkiemelkedőbb alakja, Manny Pacquiao egyhangú pontozással verte szombaton Shane Mosleyt a Boksz Világszervezet (WBO) váltósúlyú kategóriájának vb-övéért a Las Vegas-i MGM Grand Garden Arenában.
A nyolc különböző kategóriában is világbajnoki címig jutott, 32 esztendős fülöp-szigeteki öklöző – bár a mérkőzés felétől lábgörcsökkel küszködött – mind a 12 menetben jobbnak bizonyult 39 esztendős, fénykorában három súlycsoportban is a csúcsra ért amerikai ellenfelénél, aki elsősorban a védekezésre koncentrált, így nagyon keveset vállalt.
A filippínó a harmadik menetben egy balhoroggal padlóztatta ellenfelét, ám az folytatni tudta az összecsapást, melyet végül be is fejezett.
“A világ legjobb bunyósával küzdöttem”, mondta Mosley, aki egy döntetlent és immár hét vereséget számlál, 46 sikeréből pedig 39 született KO-val. “Pacquiao kivételes erővel bír. Olyannal, amilyennel mostanáig még nem találkozott.”
Pacquiao három vereség és két döntetlen mellett 53-adszor hagyta el győztesen a szorítót, 38 alkalommal kiütéssel lezárva fellépését.
“Nem ez volt a legjobb teljesítményem, mégis úgy érzem, mindent megtettem, amit csak lehetett”, nyilatkozta Pacquiao. “Shane remek munkát végzett.”
Győzelmével Pacquiao minimum 20 millió dollárral gazdagodott, míg Mosley szerződése 5 millió dollárt garantált az öklözőnek.