Ronai and Ronai
AMERIKAI

Pintérrel és Orbánnal izmozik a Jobbik 2011. május 8. vasárnap 6:06 Forrás: AN/origo.hu

  • Hozzászólások(13)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Pintérrel és Orbánnal izmozik a Jobbik

Hajdúhadház – Egy feszült hét utolsó napján tartott gyűlést a Jobbik Hajdúhadházon, ahol beszédet mondott Vona Gábor pártelnök is. Vona szerint erkölcsi győzelmet arattak azok a polgárőrök, akiket ugyan a rendőrök előállítottak, de a bíróság megszüntette ellenük az eljárást.

A helyi romák közül többen azt mondták, hogy bíznak benne: a rendőrség nem engedi át a közbiztonság fenntartását a „fekete” vagy terepszínű polgárőröknek.

Közel ezerfős tömeg előtt, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjainak jelenléte mellett zajlott a Jobbik vasárnapi demonstrációja Hajdúhadházon. A településen rengeteg rendőr tartózkodott, de a rendezvény közelében csak néhányan voltak, és inkább a környező utcákban álltak, illetve a forgalmat biztosították. A rendezvényen résztvevőket leginkább a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai és a Jobbik szervezői koordinálták, de jelen voltak a Nemzeti Őrsereg nevű szervezet terepszínű katonaruhába öltözött tagjai is.

Hajdúhadház főtere a tüntetés kezdete előtt szinte üres volt, csak pár rendőr álldogált a templom előtt, azonban a tüntetés helyszíne, a Vasártér felé haladva egyre több zászlót is lengető embert lehetett látni. Az odavezető főút mellett nemcsak a rendőrök, hanem a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai is ott voltak. Az [origo] tudósítóinak azt mondták, azért állnak ott, hogy útbaigazítsák a rendezvényre igyekvőket. A rendőrök szintén ugyanezt csinálták.

„Ha itt nem lett volna ez az egy hét, akkor továbbra is mindenki azt mondaná, hogy Hajdúhadházon minden rendben van” – mondta az [origo]-nak a rendezvény előtt Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Vona sikernek nevezte azt, hogy a város „a figyelem középpontjába került, és a politika kénytelen foglalkozni Hajdúhadházzal, és ezzel a problémával. Pintér Sándor, a polgármester vagy a helyi rendőrkapitány tagadhatja, de ettől még a probléma létezik” – mondta Vona.

Vona ugyanakkor keményen támadta Orbán Viktor kormányfőt is. „Ne bántsd a magyart, különben Gyurcsány sorsára jutsz!” – ezt üzente a miniszterelnöknek. Az elmúlt hét vitáira utalva beszélt arról is, hogy polgárőrök erkölcsi győzelmet arattak a településen. Megjegyezte, hogy a Szebb Jövőért Egyesület tagjai „nem jókedvükben” járőröznek a városban, hanem „kötelességből” próbálják fenntartani a közbiztonságot.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 2.0/5 (1 szavazás)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -2 ( 6 szavazatból)
Pintérrel és Orbánnal izmozik a Jobbik, 2.0 out of 5 based on 1 rating

Címkék:, , , , , ,

  • Hozzászólások(13)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

13 Reader’s Comments

  1. Nem vasárnap reggel van? Ez meg mikor történt? Még múlt vasárnap? Akkor mai vezető hírnek kicsit öreg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  2. Orbanisztánban tobzódik a fasizmus. Fekete és terpszinű SA legények fewnyegetik az állampolgárok biztonságát. A szebbjövőért tovább járőrözik.Vona készíti elő a sörpuccsot

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (11 szavazatból)
  3. Cirkusz ez a javából.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  4. Az Orbán-Vona viszony/iszonyról eszembe jutott egy angol versike. Nem is tudom, hogy miért? ….
    “A bath-i Mrs. Smith,
    kinek paripája tigris,
    odafelé még ő van felül,
    de visszafelé már ő van belül;
    És vigyorog a bath-i tigris.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  5. LMP, Jobbik pórázon tartott ugató kutyák, mindketten Viktor csatlósai, szövetségesei.
    Szerencsétlen tagok görcsölnek, miközben vezetőik egy tálból cseresznyéznek a FIDESZ vezetőivel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  6. Majd akkor hiszem el, hogy nézeteltérés van közöttük, ha Orbánt Szijj ártóval a csuklóján kísérik a Villányi úton Lézervilágítás mellett, Janival. :-) .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  7. Tudom, sajnálnom kellene Viktorkát, meg Pintért, de valahogyan nincsen hangulatom hozzá…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  8. Előre megrendezett cirkusz, színjáték az egész.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  9. Az orbáni hülyeség oda vezet, hogy ha valami történik, az emberek a Fidesz
    ellen fognak fordulni, mindegy, rosszabb úgysem lehet alapon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  10. Pedig már rég vége a farsangnak.

    Tényleg mikor volt ez?
    Kezd már ez át menni valamiféle “maszka”bálba. Tragikus de azért komikus is kicsit,fekete kosztüm a másik csapat terep színű kosztümben “nyomja”! Kezdek félni hogy a vörös francia sapkán össze fognak veszni.
    Kíváncsi vagyok hol szolgált az “eszes” gyerek,senki nem akadt a nyomára. Ki nézem belőle hogy az I.Ejtö ernyős ezredet nevezi meg. :-)
    Nem baj ha egymással “izmoznak” csak ne az ország inná meg a levét,s ne az amúgy is szerencsétlenekenn ütnének egyet Vonáék hogy egy kis politikai tökét kovácsoljanak Orbánnal szemben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  11. Szinte biztos hogy ez az ön jelölt Szálasi paródia elő rukkol a közel jövőben valamivel mert kezd a “deres” ki dőlni alóla. Az egész “cigány bűnözési” ügy azért lett kreálva mert szüksége volt a Jobbiknak valamire ami igazolja lét jogosultságát s el fedi a parlamenti létük kudarcait.(ne értse senki félre,csak ugyan nagy a baj de azt a bajt szegénységnek szociológiai le szakadásnak hívják)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  12. Nyitogatja a pofonos ládát a jobbik, mert tudja hogy nem repül a pofon. Nagyon jól megkoreografált a műsor…De ki fizeti a révészt???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  13. Kövezzetek meg de ha eszembe jut az a bizonyos, beígért két pofon, hát elfog a röhögés!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos