Budapest – Orbán Viktor feltehetőleg magánjellegű konzultációt szervezett az egész magyar lakossággal, mert szerinte a magyar nép igazságérzetével ellenkezik, hogy csak a 2010 után kapott végkielégítéseket lehet 98 százalékos különadóval sújtani.
Orbán Viktor ezt hétfő este az MTI kérdésére válaszolva mondta, amikor megérkezett a Fidesz frakcióvezető-választására, a Képviselői Irodaházba. Arra, hogy a parlamentben hétfőn elfogadott új különadó-szabályozás kiállja-e majd az alkotmányosság próbáját, a kormányfő úgy válaszolt: “meglátjuk, minden puding próbája az evés”. A fideszes képviselők által kezdeményezett új szabályozás értelmében a különadó a 2010. január 1-je után szerzett jövedelmeket sújtja.
Az erről szóló törvényt azután tárgyalta meg és fogadta el a Ház, hogy az Alkotmánybíróság május 6-i határozatában megsemmisítette a hatálybalépésére visszaható hatállyal a 98 százalékos különadóról szóló törvénynek azt a szabályát, amely szerint a különadót a 2005. január 1-jét követően megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni.
Küldjön levelet a kedves úr, és elmondjuk neki a véleményünket!Úgyis az a heppje, hogy kamu kérdésekkel bombázza a nagyérdeműt…
Pénz meg van dögivel… Mármint az ő passzióira!
Ezért nem jut az állampolgárokra…
Hát ő már csak jobban tudja, hogy az én igazságérzetemmel mi ellenkezik.
Ne levelezzen velem a kormány. Azért vannak a képviselők, hogy képviseljék a rájuk szavazókat. Lakossági meghallgatásokat csináljanak a levelezések helyett.
Persze, verhetjük itt a klaviatúrát, nagy ívben … rá.
A Hatalmonlévő morci lett , mert a ” Nagyok ” nemtudtak a kedvére tenni…”
Nem tetszik neki?!
Az Övéik hozták!
Üljön át a függetlenek közzé!
“meglátjuk, minden puding próbája az evés”.
Márakinek jut pudding.
Jajjjjjj! Mar faj, fizikailag faj!
Akinek nincs, mert pl. neki minden penz keves es elkoltotte, az mibol kulonadozik? Vagy kap reszletfizetest?
Orbán úr azt hiszi, hogy a magyar nép igazságérzete egyenlő az Ő és elvbarátai akaratával. Nagyon téved ebben, mint sok másban is. Az azonban egyértelműen látszik, hogyképtelenek elfogadni az Alkotmánybíróság határozatait, melyet ellenzékben annyira méltányoltak, de a demokrácia játékszabályai szerinti politizálás is távol áll tőlük.
Kedves Magyar Honfitársaim ! A szabadságharcok korát éljük idehaza. A fülkeforradalom győzelme után az országunk vezetése megkezdte gazdasági és pénzügyi szabadságharcát. Az Alkotmány BÍróságunk élve a jónak tartott példával úgy látom megkezdte a JOGI SZABADSÁGHARCÁT ! Érdekes meccsekre számíthatunk.
Csutiszörny a te pudingod lassan elfogy, nem lesz mit kóstolgatnod, game over……………..
Velem például nem konzultált. Felnőtt emberként meg nagyon utálom, ha más akar gondolkodni helyettem – még akkor is, ha az illető a Magyar Köztársaság (?) kormányfője – éspedig két okból:
1. Lehet, hogy nagyképűség, de úgy érzem tudok mivel és miből gondolkodni, önálló véleményt alkotni.
2. Épelméjű és normális idegzetű vagyok. (Ezt csak azzal tudom bizonyítani, hogy még sosem kellett az egészségügyi intézmények elme- és idegosztályait, vagy pszichiátriáit látogatnom.)
Viktor leszálló ágba fordult.
Nyomás infúzió kúrára, mert bajok lesznek.
Minden esetre kellene szólni ennek az embernek, hogy Magyarország nem tartozik az öt gyermeke közé.
Az lehet, hogy őt az apja szigorúan tartotta és néha meg is kalapálta, de kéretik, hogy minket, magyarokat ne próbáljon így kezelni, mert visszaütünk……!
A “zemberek” igazságérzete csak akkor számít,ha egyezik Orbán igazságérzetével…
Addig, míg Grácban a gyogyó-kórázban vizionál a mi igéyeinkről, csak ilyen hülyeségeket fog fröcsögni a nagyvilágba.
Szerintem – miután kinevezte magát magyar népnek – a legaljasabb az a nyegle megjegyzése volt, mely szerint “meglátjuk…”.
Magyarul: nagy ívben szarnak rá, hogy az általuk “a nép nevében” beterjesztett un. törvények alkotmányosak-e vagy sem, a lényeg, hogy az AB-n valahogy keresztül préseljék azokat, öregbítve ezzel is az érinthetetlen, szent, mindent tudó, gondoskodó, stb. PÁRT “dicsőségét”.
A választókat a fidesz kommunikációs úthenger állandóan agitálja, folyamatos az agymosás. Sajnos sok magyar még fogékony erre. Remélhetőleg mind több embernek felnyilik majd a szeme , megnyilik az értelem és megvonja a bizalmát a fidesztől. Ez persze nehéz lesz, mert úgy formálják majd a választási törvényeket, h ne lehessen leváltani őket. Nagy harc lesz, az biztos.
Választásokról álmodik a nyomor!
“A harmadik különadótörvény is több sebből vérzik. Ellentétes a jogalkotási törvénnyel, mert a kihirdetését követő napon már hatályba lép. Nincs tekintettel arra az előírásra, hogy az adótörvényeket csak úgy lehet módosítani, hogy azok a hatálybalépés előtt legalább 45 nappal kihirdessék, így az érintettek felkészülhessenek a változásokra. Persze ha a Fidesz betartaná a törvényt, akkor az a 45 nap miatt július elején lépne életbe, s akkor az adóév május 20-i lezárása miatt a 2010-es felmentési pénzek után sem lehetne követelni a büntetőadót.
Ám a Fideszben a jogállamnál nagyobb becsben van Orbán Viktor ígérete. Büntetőadónak lennie kell.”
Nincs mit hozzátenni!!!!
… mert az övé az ország, a hatalom és a dicsóség DE NEM MINDÖRÖKKÉ!
ÁMEN
Képaláírás: A miniszterelnök csekély szabadidejében a legszívesebben egy játszótéri padon üldögél –
Nana!