Ronai and Ronai
AMERIKAI

Nem az iskolában, hanem az életben tanulunk 2011. május 5. csütörtök 19:01 Forrás: Hírszerző, AN

  • Hozzászólások(2)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Nem az iskolában, hanem az életben tanulunk

Nagykanizsa – Ilyen időket élünk: mindenfelől iskolabezárásokról érkeznek a hírek. Ez most a trend Magyarországon, ezzel megy előbbre a nemzet, emelkedik felfelé a haza, ettől lesz gyorsabb a haladás. Igaz, a kampány során erről elfelejtették értesíteni a választókat, de lehet, hogy a Fidesz maga sem tudta, mire készül. Azt gondolták, elég a hatalomra készülni, a töbi meg majd jön magától. Ezúttal Nagykanizsán döntöttek iskolák megszüntetéséről.

Csütörtökön nyolc oktatási intézményt érintő összevonásról döntött Nagykanizsa közgyűlése egy soron kívüli ülésen, heves ellenzéki tiltakozás mellett, számos érintett pedagógus jelenlétében. A közgyűlési vitában a szocialista, jobbikos és független képviselők egyaránt azt hangsúlyozták, hogy a két-két általános iskola és ugyanennyi középiskola igazgatásának a következő tanévtől tervezett összevonása nem jár jelentős anyagi megtakarítással, de előrevetíti az iskolák elsorvasztását vagy bezárását. Azt is kezdeményezték, hogy a Fidesz képviselői közül két intézményigazgató ne szavazzon, miután mindketten érintettek a kérdésben, de az erről szóló javaslatot végül nem fogadták el.

A megjelent és szót kért pedagógusok azzal érveltek, hogy az összevonást nem előzték meg hatástanulmányok és nem látják biztosítottnak az iskolák önállóságát. Több képviselőhöz hasonlóan a döntés elhalasztását kérték legalább addig, amíg az új közoktatási törvény elkészül. Cseresnyés Péter polgármester (Fidesz-KDNP) a vitában azt hangsúlyozta: Nagykanizsa több mint négymilliárd forintot költ évente az iskolák működtetésére, és ez is azt támasztja alá, hogy felelősséggel, előrelátással gondolkodtak, amikor előterjesztették az összevonásokat.

Dénes Sándor alpolgármester (Fidesz-KDNP) kiemelte: nem akarják elvenni az intézmények függetlenségét, nem csorbítják a diákok jogait és lehetőségeit, nem akarnak iskolákat bezárni, csupán azokat kettesével közös irányítás alá vonják.

A csaknem másfél órás vita végeztével tíz igen és hat nem szavazattal, egy tartózkodás mellett, név szerinti szavazáson döntöttek úgy a képviselők, hogy az előterjesztést elfogadva megtörténik az iskolák összevonása. Igennel a Fidesz képviselői szavaztak, egy szocialista városatya tartózkodott. A szavazást követően a jelen lévő több tucatnyi pedagógus a teremben és az épületből kivonulva is nemtetszését fejezte ki a döntéssel kapcsolatban.

A közgyűlési döntést megelőző hetekben már több nagykanizsai intézmény tanárai és diákjai is tiltakoztak az összevonások ellen. A Cserháti szakképző iskola szervezésében több százan vettek részt a belvárosban tartott demonstráción, a Bolyai általános iskola alkalmazotti közössége pedig a megyei napilapban megjelentetett fizetett hirdetésben foglalt állást a tervezet ellen.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(2)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

2 Reader’s Comments

  1. “Nem az iskolában, hanem az életben tanulunk ”
    Igaz! Beláthatjuk, megbuktunk! POLITIKÁBÓL ! A DEMOKRÁCIA tantárgyból! “Nem kicsit, NAGYON!” Osztályismétlésre köteleztek bennünket! Most lehet tanulni a következő vizsgára! Átvenni az eddig leadott anyagot! Tanáraink velünk buktak! Nem jól adtak le tanagyagot! Azért lehet bízni, mert már látszik, hogy a tanárikarba is belátták tévedésüket, hibáikat! Rendezik soraikat, ezután csak olyanok kerülnek a katedrára kik, úgy elsajátították a tantárgyat, hogy már oktatni is tudják! Kivételes egy iskola! Itt maguk a diákok választhatják meg tanáraikat! Rajtunk van a felelősség, kiknek engedjük meg, hogy tanítsanak minket! Nehéz lesz a vizsgára történő felkészülés, de ha szembenézünk a nehézségekkel, szorgalmasan tanulunk és lesz akaratunk, biztos sikerül az Európai Unió, a világ előtt sikeres vizsgát tenni! Tudunk majd ismét, büszkén egymás és ami a lényeg, GYERMEKEINK szemébe nézni, mert ha ma körülnézünk ezt nem tehetjük meg nyugodt szívvel!
    Így gondolom, de lehet tévedek, ezért szeretnék tanulni, majd részt venni a vizsgán!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  2. “Nem az iskolában, hanem az életben tanulunk”

    Az új szlogen lehetne:
    nem az iskolából lógnak,hanem a munkahelyről lógnának,ha volna munkahely…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Lebuktak a lógós diákok 2011. május 5. csütörtök

Iskolai verekedés szerelemféltés miatt 2011. május 5. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos