Ronai and Ronai
AMERIKAI

Kétszer csapott belé a villám – túlélte 2011. május 2. hétfő 4:30 | AN

  • Hozzászólások(3)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kétszer csapott belé a villám - túlélte

London – Csodával határos módon túlélte a villámcsapást az a férfi, akibe a minap esti kocogása során kétszer is belevágott a ménkű.

Az esetről készült felvételt még április 11-én rögzítette egy biztonsági kamera, azonban csak most látott napvilágot. A fekete-fehér videón jól látható, ahogy a férfi éppen egy parkoló autó mellett kocog el, amikor belecsap a villám. Jó néhány másodpercig fekszik mozdulatlanul a földön, aztán megmozdul, majd lassan feltápászkodik és elindul, ám alig tesz meg pár métert, mikor az égi csapás újból lesújt rá.

A felvétel véleményezői két táborra oszlanak: vannak, akik úgy gondolják, a videót manipulálták, ugyanis annak az esélye, hogy valakibe villám csap, egy a hétszázezerhez, annak pedig, hogy mindez egymás után kétszer is bekövetkezik, gyakorlatilag nulla. Mások úgy tartják, a felvételt ilyen mértékben lehetetlen megváltoztatni, így annak valósnak kell lennie.

Az egyik brit bulvárlap állítása ez utóbbit látszik alátámasztani, ugyanis az eset kapcsán megkérdeztek olyan embereket, akikbe már csapott villám. Ők azt állították, hogy a villámcsapást követő néhány másodpercben már fel tudtak kelni, s csupán a csapást megelőző másodpercek estek ki emlékezetükből.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (2 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)
Kétszer csapott belé a villám - túlélte, 5.0 out of 5 based on 2 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(3)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

3 Reader’s Comments

  1. Nagydolog belém az APEH csapott kétszer , mégis ittvagyok !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  2. Nyilván fel van most villanyozva a fazon.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  3. Még mondja valaki,hogy a kocogás egészséges…….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Új főszerkesztő a hvg.hu élén 2014. január 7. kedd

Németh Sándor próbálta eltüntetni a nyomokat 2013. október 30. szerda | AN

Az ATV durván manipulált a videóügyben 2013. október 30. szerda | AN

Videó: Németh Sándor leleplezi önmagát 2013. október 28. hétfő | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos