Ronai and Ronai
AMERIKAI

Mától védtelen a szürke farkas 2011. május 5. csütörtök 20:33 | AN Forrás: AP

  • Egy hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Mától védtelen a szürke farkas

Salmon, Idaho – Montana és Idaho államban a mai naptól nem védett állat a szürke farkas. Az állat az első volt, amelyet újbóli elszaporodása miatt kihúztak a veszélyeztetett fajok listájáról. A környezetvédők szerint túlságosan korán.

A lépést Ken Salazar szövetségi belügyminiszter sajtótájékoztatón jelentette be. A szürke farkasokat mint a nyájak és a háztáji állatok vérengző ellenségét egykor addig irtották, míg csak hírmondónak maradt belőle néhány példány. Jelenleg a két államban 1200–1300 között van a számuk; Wyomingban háromszáz – ott egyelőre védettséget élvező – példány él, a Nagy Tavak vidékén négyezer lehet belőlük. Oregon, Utah és Washington államok pár száz farkassal büszkélkedhetnek.

Montanában és Idahóban több száz farkas kilövése várható az ősszel kezdődő vadászati szezon alatt, de a gazdák már most is megölhetik azt a farkast, amely az állataikat veszélyezteti. Mindkét állam köteles azonban minimálisan százötven példányt megtartani, ellenkező esetben ismét szövetségi beavatkozás várható.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:, ,

  • Egy hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

One Reader’s Comments

  1. Elég kevésnek tűnik az a 150.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Farkas Flórián tud írni 2013. október 16. szerda

Vándormadarak végzetes ütközései 2012. április 27. péntek | AN

Kínának nem tetszik az uniós széndioxid-adó 2012. március 1. csütörtök | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos